Adatok
NAR
0 bejegyzést írt és 1352 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Kaptam két képet Karl Holzingertől, melyekről azt gondolom, hogy megérnek egy rövid bejegyzést. A Budafoki elágazásnál vagyunk 1984. május 1-én:
Jobbra egy "Ezrest" láthatunk, a budapesti villamostörténelem egyik legnagyobb klasszikusát, ráadásul egy olyan példányt, ami ma is megvan. Az 1049-es…..
NAR
2025.03.23 23:23:16
Ennek a Budafok-elágazás megállónévnek valahogy olyan különleges hangulata van nekem, mintha valahol a világ végén lenne, ahol nincs egy utca vagy tér a közelben, amiről el lehetne nevezni :-)

Először 2001 szilveszterén pottyantak külföldi közlekedésbarát által készített régi képek a postafiókomba. A Tim Borictól akkor kapott fotók '76-ban és '79-ben készültek, tehát huszonegykéthá'négyöt évesek voltak. Egy eltűnt világot ábrázoltak: egy másik, kopottabb várost, és számos olyan…..

Nem tudom, manapság ki hallgat végig teljes lemezeket az elejétől a végéig. Ismerek még ilyen embereket, de a legtöbben valószínűleg egymást véletlenszerűen követő dalokat hallgatnak streamingen, vagy rádióznak. Régebben fontos volt a sorrend, ahogy a dalok egy-egy albumra kerültek: egy igazán jó…..
NAR
2025.02.25 08:26:57
@Hamster: Ennek a felállásnak van egy koncertlemeze is (Live in Worcester). Kifejezetten bizarr, ahogy Gillian belehajlítgat az Iron Man-be meg a War Pigs-be és valahogy a Smoke on the Water sem működött nekik...

Amióta van youtube (és szélessávú internet), esténként általában elindítok egy videót, amit még én választok ki, utána viszont csak megyek tovább a feldobott javaslatokon. Régebben eközben blogot is írtam, manapság már fáradt vagyok hozzá :) Követek pár gitáros-gitároktatós-zeneelemzős csatornát,…..
Vonattal? Természetesen!
Ausztriából közvetlen vonattal Törökországba: az Optima Express
2025.02.13 16:00:12

Nyugat-Európában már évtizedek óta dolgoznak török vendégmunkások. A nyári szabadságok és az ünnepnapok előtt ezrek indulnak útnak, hogy hazatérjenek a szülőországukba. Ilyenkor földön-vízen-levegőben, ki ahogy tud, igyekszik a célállomása felé. Azoknak, akik vonattal teszik meg a haza- és a…..

A tavalyi év közlekedéssel kapcsolatos élményei közül nehéz kiemelnem a legnagyobbakat, hiszen rengeteg volt belőlük, de ha mindenképpen választanom kellene, dobogós lenne a pillanat, amikor Virágvölgyben felszálltam a Gyermekvasút személykocsijába, és ezt láttam magam előtt:
Ez itt ugyanis egy…..

Képes beszámoló a tavalyi év egyik legszebb estéjéről. Bár kompozni mentem, a gépek helyett a látvány volt az, ami elbűvölt. Kicsit se foglalkoztam azzal, hogy milyen propeller hajt bennünket :) mert egész hihetetlen volt az egész! Véletlenül pont a naplemente előtt két perccel értünk oda, úgyhogy…..
NAR
2025.01.18 22:08:07

Ezeket a járműveket szerintem minden közlekedésbarátnak imádnia kellene, a mozgás és a motorhang élménye mellett az olyan részletek miatt is, mint a régi villamosok kurblis ablaktekerői, vagy az egyiknél a "régimetrós" cicilámpák. Ezek a hatvanas években épült gépek valahol az Ikarusaink és az…..
NAR
2025.01.14 20:39:30

NAR
2024.12.14 21:36:51

Annyira belejöttünk Jazzcoollal a kompozásba, hogy a visegrádi után gyorsan levonatoztunk Vácra, az ottanit is megnézni:
Ez az átkelő méretre komolyabb a visegrádinál, első ránézésre inkább a Szántód-Tihany révhez áll közelebb. A járművek is hasonlók, ami nem annyira meglepő, mert ugyanott…..

Tavaly óta kimondottan keresem a lehetőségeket arra, hogy utazhassak a klasszikus váci alumínium vízibuszok még üzemelő példányaival. Sikerült is elkapnom az utolsó balatonit, utána egyet a Tiszán, és egyet Pesten. Aztán egy kékórás este során feltűnt, hogy az addig mindig az Erzsébet híd pesti…..

A Keszthely vízibuszból sose elég, úgyhogy a múltkori helybenpörgés és utazgatás után most a hajóról is megnézzük, milyen a máriafürdői kikötőbe behaladás:
Mint korábban már említettem, ez nem a szokásos, mólók közé zárt tág öböl, hanem a Nagy-Berekből érkező Nyugati-övcsatorna beömlése a tóba.…..

Nem tudom, hogy miért, de a trolik sose mozgatták meg a fantáziámat. Jópofák a csápjaikkal, meg jó, hogy vannak, mert mégiscsak tisztábbak, mint a dízelek, de inkább csak akkor fotóztam őket, amikor valami más fotótémára vártam. Az itt látható képeket például a dízeles Ikarus 200-asok búcsúkörei…..

Amikor júliusban elmentem megnézni a Kékszalagot, azt reméltem, hogy olyasvalamit fogok látni, mint néhány héttel korábban, amikor viszonylag spontán módon Szemesről Tihanyba akartam áthajózni a menetrend szerinti járattal. Valahol Földvár után egyszercsak azt láttam a vonatból, hogy egy rakás…..
NAR
2024.09.19 09:55:46
NAR
2024.09.19 18:26:47
@Hamster: Ha kerékpárversenyhez le lehet zárni az utat, akkor vitorlásversenyhez is le lehet zárni a tavat :-)

Almáditól Keszthelyig majdnem mindenütt összefuthat az ember a Bahart négy kisebb vonali hajójával. Jópofa jószágok: felül napozófedélzetről lehet nézelődni (illetve a jelenlegi időjárás mellett feketére égni), hátul szabad, de fedett téren lehet ücsörögni, és van egy jókora légkondicionált…..
NAR
2024.09.17 11:26:08

Ha valaki menetrend szerinti járattal akar áthajózni Agárdról a tó szemközti oldalán levő Szúnyog-szigetre, valószínűleg valami aranyos úszó szappantartóval fog menni. Azzal is jópofa a foltokba tömörülő nádasok közt kanyarogni, de szokott az agárdi móló mellett egy komolyabb gép is állni:
A…..
NAR
2024.09.11 13:15:11

Mindig gondban vagyok, amikor szöveget kell írni a fogaskerekűs képek alá, hiszen szinte semmi se változik rajta: 1973 óta ugyanazok a járművek járnak ugyanazon a vonalon. Az apróbb felújítgatásokon, a viszonylatszám homlokfalra ragasztásán, és az átlagember számára nem látható…..

Felemás kirándulás volt ez, nem feltétlenül a buszok miatt, melyek közt több generáció kedvencei is képviseltették magukat. Mivel Farost és Kockarust elég sokat láttam már, a kedvencem egy "bulldog" Csepel lett :)
A 2024-es tapolcai Ikarus találkozóBuszok az ötvenes évektől a kétezresekig
Ha nem…..
NAR
2024.08.28 10:10:18
Szerintem azok a kis lógó zászlócskák (foci)csapatok zászlói, a meccs előtti kézfogásnál szoktak ilyet cserélni. Itt picit nagyobbat cserélnek: cdn.nemzetisport.hu/2023/09/c6MCTCx1KYjkvDhVukqeealPlZyQZRWZvT-jzj1a7V0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjYmNjOTdkNjg3NDQ2ZTc5MTM3MGNhOWJhMTg5YThj.jpg
NAR
2024.08.28 20:02:35
@Hamster: Arra gondoltam, hogy a busz vitte a csapatot az idegenbeli mérkőzésekre és azok a zászlók az ellenfelektől származnak...

Ne tévesszen meg senkit az első kép, ez a bejegyzés nem hajókról fog szólni, bár kétségtelen, hogy nem gyalog keltünk át a Duna ezen szakaszán:
Alsó-Bajorországban, Ingolstadt és Regensburg közt a Duna szűk szurdokban tör át egy késő jura korból származó mészkőtömegen. Pontosabban ahogy…..
NAR
2024.08.06 19:50:08

Tavaly írtam valami olyasmit, hogy nyáron bárhol és bármikor bele lehet futni oldtimer találkozókba, és mivel ez tényleg így van, most is szembejött egy, a változatosság kedvéért Deggendorf főterén:
A Vespáról nagyjából azt tudom, amit valami filmben láttam - egy olyanban, ami annyira mély nyomot…..
NAR
2024.07.30 11:06:26
Arról a Hondáról ez a Pinarello jutott eszembe: pinarello.com/storage/thumbs/HallOfFame/1104__resize__417ae0180990cdd94ef7ead335576db1.jpg
Bár valószínűleg nem a gyorsaság volt a fő tervezési szempont, ellentétben az olasz kétkerekűvel :-) A biciklin meg a mai szemmel mennyire ódivatú a vázon kívül vezetett kábelezés...
Bár valószínűleg nem a gyorsaság volt a fő tervezési szempont, ellentétben az olasz kétkerekűvel :-) A biciklin meg a mai szemmel mennyire ódivatú a vázon kívül vezetett kábelezés...

Gyerek- és ifjúkoromban sokszor megtettem családdal/ismerősökkel/iskolatársakkal (mikor épp kivel) a Köln - Budapest távot. Nem rögtön a legelső alkalommal, de valamikor feltűnt Bajorország közepén az A3-as autópályán robogva, hogy "jé, ott van a Parthenón a hegyoldalban!". A sokadik alkalommal…..
NAR
2024.07.25 11:22:00

2024-ben a szokásos kettő helyett valamiért csak egyetlen hétvége erejéig foglalták el retró mozdonyok az északi partot Füred és Keszthely közt, úgyhogy mindenképpen be akartam illeszteni a programjaim közé július első szombatját. Aztán mivel a szombat egész jól sikerült, vasárnapját is :)
A…..

A tavalyi év nem csak a Balatonról szólt, mert a Dunán is hajóztam/fotóztam néha :) Sikerült még az utolsó pillanatban utazni a szárnyassal, amivel anno a Queen a fővárosba érkezett, utaztam ál-gőzös lapátkerekessel, amit két hónappal korábban még Balatonfüreden fotóztam, és láttam kompokat,…..

A dán Koppenhágát és a svéd Malmőt immár több mint 20 éve köti össze az Øresund-összeköttetés néven ismert kombinált híd-alagút és közúti-vasúti kapcsolat. A mintegy 8 km-es kapcsolat az Øresund-szorost hidalja át, közelebb hozva ezzel Dániát és Svédországot.
Az Øresund-összeköttetés légifotója a…..

Egyszer nézegettünk itt képeket a Városliget azon időszakából, amit nem láthattam, most viszont olyan fotók következnek, melyek témájáról nagyon is vannak emlékeim:
A Petőfi Csarnokot 1985-ben nyitották meg a Várbazár összedőlés-közeli állapota miatt bezárt Ifjúsági Park pótlásaként. Az épület…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz