Adatok
iramka
14 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Futás sapkában (és anélkül ...)
Non plus ULTRA - 5 óra 58 perc futás és 2 perc szenvedés
2016.03.14 14:06:24
Számomra egy célversenynek 4 szakasza van:
felkészülési időszak
a versenyt megelőző időszak
maga a verseny
verseny utáni napok
Az első ultratávú versenyemet is így dolgoztam fel magamban, ami idén az első versenyem volt. Tudtam, hogy amit kihozok majd magamból, ha több vagy kevesebb is,…..
A nyakamon az év első versenye és egyben egy célverseny is. Idén a versenynaptárat összeállítva más szempontok kerültek előtérbe. Míg tavaly nagyon sok versenyen indultam, de szinte nem is edzettem, addig idén fordul a kocka: sok edzés, kevés verseny. Készítettem kisebb statisztikát is intő…..
Augusztus második hétvégéje bővelkedett az ultratávú versenyekben. Először is ott volt a Márkus Öcsiék által megrendezett Korinthosz(hu), mely második alkalommal várta a futókat, illetve Péter Attila szervezésében most debütált a Deseda UltraMaraton.
Mindkét verseny kötődik…..
November elseje környékén szokott megrendezésre kerülni a Piros 85 teljesítménytúra és terepfutás. Laci és Ulrik már részt vett ezen váltóban és tavaly Annára, Krisztire és…..
Igen jöhetnek a megjegyzések: te perverz állat! Az igazat megvallva ezzel nem mondana senki semmi újat, mert ezt már hallottam futás kapcsán egyszer-kétszer, pl. amikor 2013 telén néha futva mentem haza munka után.Arra azért kíváncsi lennék, hogy az a volt munkatársam, aki ezt…..
Bemelegítés:
Sugalltam, hogy júliusban elkapott a hév és a triatlon fele akartam későbbiekben indulni. Igazából csak nem hittem magamról el, hogy képes vagyok csak futni és futni. De a maraton után rájöttem, hogy igenis akarom ezt...
Futás:
2014. október 16.
Cetlik, listák,…..
Bemelegítés:
A bemelegítést máris egy 2014. október 11-én íródott bejegyzéssel kezdeném, azon a reggelen, mikor arra ébredtem: Today Maraton.
Kérdezik: izgulsz? Válaszom: nem.Nem, mert már semmin nem tudok változtatni. Nem, mert amit tudtam eddig megtettem - bár néha úgy…..
Bemelegítés:
Anna vetette fel az ötletet, hogy mi lenne, ha váltóban indulnánk a Suhanj! által szervezett jótékonysági 6 órás futáson. Azután nem sokkal ismertem meg Ulrikot a FUSS Hajnalka! által, aki a versenyt szervezi. Ugyan itt felmerült Krisztiben és Katában is, hogy…..
Bemelegítés:
Igen a nyár... Jó alapot adott az ősznek (kb az akkori bemelegítéseim is ilyen hosszúak voltak :/ )
Futás:
2014. augusztus 2.
Vége a júliusnak és végre nekifuthatunk az augusztusnak. Szóval egy kis összegzés nem árt... A kitűzött cél és a végül a…..
Bemelegítés:
A 2014-es év elején még úgy gondoltam, hogy ebben az évben nem akarok nyáron versenyeken futni, mert akkor kicsit jobban teper az ember, főleg ha bizonyítani akar, és nem biztos, hogy bírnám. Főleg a félmaratoni távot. De az ember lánya nyughatatlan, így hát…..
Bemelegítés:
Ha valamit csinálsz, valamit élvezel, és élvezettel mesélsz róla önkéntelenül is magaddal ragadod az embereket, ha akarod, ha nem...
Futás:
2014. május 22.
Elég későn értem ma haza, így nem értem oda az esti edzésre. Azonban hogy mégis hasznosan teljen az…..
Bemelegítés:
Emlékszem mikor felkaptam a vizet a 10 év - 10 km esős időszaka kapcsán tett megjegyzésen. A lényege az volt, hogy mindenki vergődik a pólóért meg az éremért, de egy kis eső miatt ezek a "futók" vinnyognak és csak az igazi futók képesek ezt az időjárást…..
Bemelegítés:
2013 ősze és tele után, amikor nagyon szépen kezdtem a futást, mondhatni kezdett kialakulni egy bizonyos fokú rendszeresség (kb. erre utalhattam lentebb a 3. körnél) volt egy punnyadós január - ha jól emlékszem betegség miatt (5; 6,5; 5 km volt számokban a januári…..
Augusztus végén felmerült bennem a gondolat, hogy blogot kellene vezetni... Ja, hogy miről? A futásaimról. Az év első felében írtam egy-egy bejegyzést a Fuss 2014-ben 2014 km-t! csoportba (akkoriban még ezt az egy futóközösséget ismertem), de el is vetettem, hiszen annyi ilyen…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Én azon csodálkozom, hogy eddig nem tapasztaltad :)