Regisztráció Blogot indítok
Adatok
st ranger

46 bejegyzést írt és 94 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hazánkban Miskolcon, a 11. Cinefesten debütált Céline Sciamma francia rendezőnő harmadik nagyjátékfilmje, a Csajkor (Bande de filles – Girlhood, 2014), aminek ugyan semmi köze nincs Richard Linklater Sráckorához, ámde egy tanulságos film. A történet egy 16 éves lányról, a…..
2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey): egy film, egy páratlan műalkotás, egy sci-fis értelemben vett fogalom. Ez a Stanley Kubricknak köszönhető, 1968-as tudományos fantasztikus alapmű nem csupán eredeti és innovatív volt a maga idejében, de egyúttal irányt is mutatott és…..
Az 1999-ben bemutatott, John McTiernan rendezte A 13. harcos egy igazi kuriózum a középkori maskarás-kaszabolós filmek tengerében, egy valóságos unikum, amit újkorától fogva világszerte méltatlanul alulértékelnek. A filmben – amely Michael Crichton roppant cseles és az ősi…..
st ranger 2015.02.13 12:51:06
@úgyiselfelejtem: Való igaz, hogy a kétkezes karddal szemben a szablyához már eleve értett a történetben, azonban kezdetben azzal sem volt túl magabiztos, miután korábban még nem vett részt csatában.

@doggfather: Ez esetben határozottan tudom javasolni az újra nekiveselkedést, mert ez egy remek kis film. Szerintem egyszerűen csak nem voltál formában, amikor megkísérelted abszolválni. ;)
Wachowskiék – akik valaha még fivérek voltak, mára viszont max "testvéreknek" definiálhatjuk őket – másfél évtizedes jelenlétükkel a hollywoodi (látvány)filmgyártás számottevő alakjaivá váltak. Az 1996-ban a Fülledtséggel debütáló, majd 3 évvel később a Mátrixszal…..
st ranger 2015.02.04 13:56:22
@doggfather: Valóban irreleváns, de sajnos ilyen az emberi természet: mivel ez egy pikáns attribútuma a tesóknak, ezért naná, hogy senki sem tudja megállni a hangoztatását. Én sem tudtam. Ez van. :)
st ranger 2015.02.04 16:54:23
@Rákóczis first foot: Semmi baj, nekem tetszett a film (minden butasága és idézet-nyúlása ellenére), mégsem cseszlek le miatta. Látod: van még remény! :D
st ranger 2015.02.05 16:25:48
@doggfather: Van az két és egy negyed film is. Amúgy ja: kicsit nehéz. ;)
Ash visszatért! Méghozzá egyenesen a sötét középkorba. Ami ezúttal még annál is sötétebbnek tűnik, miként azt a töriórákon megtanultuk. Szörnyetegek, boszorkányok továbbá démonok ólálkodnak mindenütt és sanyargatják a szerencsétlen egyszerű népeket. Utóbbiak viszont…..
st ranger 2015.01.28 20:45:10
@paráznabillegető: Szív tévé? Na az sem tegnap volt. :)
1991-ben, két évvel a zseniális kalandot követően Bill és Ted visszatértek, hogy egy hasonló, de mégiscsak kicsit másabb kirándulás keretében idétlenkedjenek nekünk. Ekkorra már egész tekintélyes rajongótáborral is rendelkeztek és az első film korrekt bevételeit követően…..
Az a keserű igazság, hogy Ridley Scott ezt a filmet nagyon eltolta. Nem kicsit, nagyon. Olyannyira, hogy még a mester hozzám hasonló tisztelői is csak álmélkodni és sűrűn sopánkodni fognak majd az alkotást nézve, miután az nem egyszerűen több sebből vérzik, de úgy rossz, ahogy…..
st ranger 2014.12.10 21:52:51
@Rákóczis first foot: Nó difenz, de annak ellenére, hogy részben igazad van, a Gladiátor egy remekmű. Én mindig is imádtam, többek között a történet valószerűtlen epikusságáért, Maximus és Commodus kiváló karaktereiért, Hans Zimmer zenéjének pompázatosságáért és természetesen azért, mert személy szerint a kedvenc történelmi koromban játszódik. Ez van, szerintem hatalmas film és kész. :)
st ranger 2014.12.11 10:59:06
@Shopping: Jogos hozzáállás, az Exodus megtekintéséhez pedig hajrá (én csupán előre figyelmeztettem mindenkit). Az egy-egy filmet érintő eltérő véleményekre pedig csupán annyit mondanék, hogy "az ízléssel nem lehet vitatkozni".

@adt: Akkor ne hidd el, ettől függetlenül a Noé egy remek film: merész, fantáziadús és strukturálisan is teljesen szokatlan, ami nekem speciel bejött. Ami meg a Gladiátor emlegetettségének kérdését illeti; javaslom fordulj az Exodus marketingeseihez, hogy mondván mégis miért úgy reklámozzák a filmet, hogy "A Gladiátor rendezőjétől". Természetesen a válasz, a két darab azonos zsáneréből kifolyólag rém nyilvánvaló.

@saihulud: Köszönöm, ez így van. Ráadásul az előzetesekbe pofátlanul belepakolták a film összes mozgalmasabb pillanatát, plusz olyan dumákat vágtak alájuk, hogy "Hát lássuk, melyikünk gyilkol jobban!". A válasz sajnos pofonegyszerű: egyikük sem.
Ash visszatért! Igen ám, csakhogy a hülyéje ugyanabba a kies-kietlen kunyhóba ruccant ki barátnőjével, Lindával, ahol már egyszer... Hoppá-hoppá, na álljon csak meg a menet! Szóval ez ugyanaz a ház, ugyanaz a barátnő és ugyanaz a Necronomicon? Mi folyik itt?! Hát ez a félnótás…..
st ranger 2014.12.07 15:07:39
@krferi: Ez így van, csakhogy a hivatalos magyar cím mind az első, mind a második film, sőt: még a tavalyi remake esetében is szimplán, mint "halott" determinálta a filmet. A tévességét illetően egyetértünk, de ez van, ezt kell szeretni.
Bill és Ted: két félkegyelmű jómadár, akiknek neve mára már fogalommá vált, mind a haverfilmek, mind pedig a kultuszfilmek berkeiben. Habár a töketlen duó kalandjai csak két film erejéig tartottak, mégis, hatásuk annál nagyobb volt. Több más filmes karaktert, példának okáért…..
st ranger 2014.11.29 16:49:27
@Alick: Azért ezzel vitatkoznék, de amiről itt szó van, a telefonfülke-effektus, az valóban a napnál is világosabb nyúlás volt.

@GERI87: Yep, tulajdonképpen ez, vagyis a Bill és Ted volt az első boost a karrierjében. Ő tudott is élni az ismertség generálta lehetőségekkel, míg Winter valamiért nem. Kissé kár érte, mert tényleg egyaránt jók voltak a filmben.

Na és hát igen: a Wayne világa is ugyanaz az eset, mint a Jay és Néma Bob: azaz "örököltek" a Bill és Tedből. Csakúgy, mint Kevin Smith karakterei.
st ranger 2014.11.29 18:24:24
@Alick: Jól mondod, természetesen nem Bill és Ted voltak az első ilyen pupák páros. :) Viszont utóbb talán ők lendítettek a legtöbbet a hasonló haverfilmek zsánerének egyre növekvő népszerűségén.
1981-ben a Gonosz halott gyakorlatilag Sam Raimi válasza volt a fellángoló és elharapódzó új horror-lázra: az ún. slasher filmek hódítására. Ez a végtelenül abszurd, ámde egyúttal mégis sokkoló remekmű, nem csupán, hogy kifigurázta az új zsánert, de egyszersmind utat is…..
(Spoilermentes) Az új évezred filmes messiása, Christopher Nolan már több ízben bizonyította, hogy ha a közönségnek van igénye az innováció kombinálására a minőségi szórakoztatással, akkor Ő a globális nép ideális embere. Némely korábbi, nem csupán egyedülállóan…..
A rajtaütés (The Raid: Redemption) 2011-es jelentős nemzetközi sikere, érthető módon arra ösztönözte annak alkotóit, hogy folytatást álmodjanak az indonéz akciómozihoz. Ebből kifolyólag 3 év elteltével be is mutatták a The Raid 2: Berandal című, nem kicsit ambiciózus sequel-t.…..
st ranger 2014.10.28 10:56:12
@shitgun: Fiam, igen, komolyan gondoltam. Továbbá nem, nem angolról fordítottam és ha ez a bejegyzést olvasva komolyan felmerült benned, akkor erre itt és most hadd éljek egy idézettel: "Ennyire azért nehéz hülyének lenni." Ha nem tetszik, hogy nem akartam újfent leírni a "cél" szót és helyette ezt a megoldást választottam, akkor két dolgot tudok tanácsolni: 1. Ne olvasd. 2. Írjál jobbat. Minden jót!
st ranger 2014.10.28 11:12:27
@shitgun: Miért is tiltanálak ki? Nálunk demokrácia van, kedves fiam. :) Nekem semmi bajom nincs a kommenteléseddel, sőt: még örülök is neki, természetesen csakis mindaddig, amíg a "hülyézést" hanyagolod. A "jobb írásodat" pedig várom, majd küldjél hozzá linket! ;) Szép napot!
st ranger 2014.10.28 11:41:04
@shitgun: Nekem ennyinél azért több kell ahhoz, hogy megsértődjek. Az életkorom meg teljesen irreleváns, miként a tiéd is az. Nálad úgyis több vagyok. A lényeg az, hogy az ilyen kommentjeidet, mint ez a legutolsó, ami végre nélkülözött mindennemű sértegetést, máskor is szívesen látjuk. :) Már elköszöntem tőled egy párszor, de akkor még egyszer: sok sikert az íráshoz!
A brit szépirodalmi és filmes hagyományt követve, Mary Shelley halhatatlan remekműve, a Frankenstein, avagy a modern Prométheusz időről-időre újra felüti fejét, és adott esetben új köntösbe bújtatva napvilágot lát, valamilyen formában. Így történt ez tavaly is, a második…..
st ranger 2014.10.19 11:26:45
@fingerbangs: Megértem, az első fél óra valóban eléggé fárasztó... De javaslom, hogy próbáld meg onnantól, hogy "elkészül" a csaj, mert utána már mind a dialógusok, mind az események is érdekesebbek. ;)
Idén 10 éves az élőhalottas filmek egyik legsikerültebb darabja, azaz a Zack Snyder direktorálta Holtak hajnala (Dawn of the Dead) remake. Ezzel a darabbal, a zombifilm műfajának legendás mestere, George A. Romero által 1978-ban rendezett eredetinek a leporolása, hovatovább a mai modern…..
st ranger 2014.10.08 19:06:57
@Centepod: Tudom mire gondolsz, az itthon megjelent DVD-kiadás ugyancsak tartalmazza ezeket a jóféle extrákat. Nekem is az "Andy rettenetes utolsó napjai" c. homevideo-jellegű a kedvencem. :)
st ranger 2014.10.10 15:21:07
@Fodri: Egyetértek. Mindazonáltal a Walking Dead-re szerintem nem kis mértékben volt ám hatással (többek között) ez a film is a maga stílusával és dinamikájával. :)
A Marvel a Fantasztikus Négyesnek adott utoljára saját sorozatot; az Ultimate Fantastic Four azonban rögtön az egyik legjobb újrafazonírozással debütált. Az első 12 rész itthon is megjelent az Újvilág 'Fantasztikus' oldalain, mi most pedig az első 20 számot vesszük górcső alá.…..
st ranger 2014.10.10 15:11:43
@doggfather: Különösebben én sem rajongok értük, de azt mindenesetre már többször is elkönyveltem, hogy a Fáklya bizony mind koncepciója - mind stílusa miatt is igazán vagány egy karakter.
Az Ultimate kibeszélőben ezúttal az újvilági Fantasztikus Négyes második, és egyben legjobb ciklusa kerül terítékre. Mark Millar már a kezdeteknél is ott ólálkodott, de a visszatérése után olyan magasra tette a lécet, amit soha többé nem tudott megugrani a…..
st ranger 2014.10.10 14:54:29
@doggfather: Roppantmód találó hozzászólás! :D

Ugyanakkor itt és most "egészen véletlenül" én is hozzászólok és ezáltal láss csodát: máris kibeszélővé avanzsálódott (ez is). ;)
Elérkezett az idő a közelmúlt egyik régóta várt összecsapására: A rajtaütés (2011) és a Dredd (2012) végre összemérik erejüket! A két, egymáshoz időben feltűnően közel készült és több aspektusban is gyanúsan hasonlító akciómozit ezennel szembeállítottuk, hogy…..
Az orosz Borisz Paszternak által megírt és 1957-ben, Olaszországban kiadott Zsivago doktor sosem volt egy nemes egyszerűséggel történelmi köntösbe bújtatott, hagyományos értelemben vett romantikus regény: a mű burkoltan az 1917-es forradalom kitörésével a nemzeten eluralkodó…..
st ranger 2014.08.18 15:00:29
@Measurer: Köszi, ezt speciel nem tudtam. :)
st ranger 2014.09.20 12:46:27
@Measurer: Tény és való, hogy balalajkán a Doktor Zsivágó témáját játszani azóta már-már orosz néphagyománnyá vált. :)
Hazánkban Miskolcon, a 11. Cinefest-en debütált Richard Linklater filmje, a Sráckor (Boyhood), amelyről túlzás nélkül állítom, hogy semmi máshoz nem fogható, amit valaha is filmen láttál, kedves olvasó. A 12 éven át készült (!) alkotás, amely a főszereplő: Mason…..
st ranger 2014.09.16 18:57:41
@Deepblue Noir: Kissé túlspilázod. Én a véleményemet fejtettem ki arról a három kiváló, utóbb összefüggő alkotásról. Csak mert szerintem remek filmek, attól még nem "utasítottam mögé rengeteg, az övét felülmúló alkotást".
Nem kellene mindenkinek kommentelni.
st ranger 2014.09.16 19:14:26
@Deepblue Noir: Szerintem nem áll fenn félreérthetőség, de természetesen ahogy gondolod... Ezért ugyan nem fogok "védekezni".

Mindenesetre az előbb még messze nem ez volt a problémád, hanem az, hogy én a "problémás ízlésemmel" mintha legalábbis megsértettem volna a többi, kedves olvasót. Vagy nem? Dehogynem. Nos, erre csak azt tudom neked mondani, hogy a blog éppenséggel az ilyesfajta véleménynyilvánításra szolgáló felület, és én pedig nem egy egyetemes törvényszerűséget fogalmaztam meg, hanem csupán leírtam, hogy miként látom azt a 3 filmet. Mint már mondottam volt: ízlések és pofonok. Csak mert neked más a véleményed (amit természetesen elfogadok), még nem kell nekiállni itt helyettem teátrálisan elnézést kérni másoktól, egy ilyen semmiségért.
J. K. Rowling Harry Pottere óta minden filmstúdió meg akarja találni a maga aranytojást tojó szériáját, olyan alkotások formájában, amelyek könyvverziója már meghódította a tinédzserlelkeket (értsd: bejáratott brand), és bízvást sokakat vonzana be a mozipénztárakhoz is. Ezek…..
st ranger 2014.09.13 18:36:41
@Der Böse: Javítva. Köszönjük! :)
Volt egyszer egy Vadnyugat (Once Upon a Time in the West, 1968): a 20. századi amerikai és olasz filmgyártás királykategóriájának: a western műfajának halhatatlan alapműve. Szó se róla: enyhén szólva is ironikus az, hogy a nyugati cowboy-kultúra hőseinek és banditáinak meséit…..
st ranger 2014.09.12 23:00:24
@Mr.Treeger: Szerintem nem "puffogtatok el piit sok idegen szót", de ha te így látod, ám legyen. Egyébként tisztában vagyok a film végi momentummal, amire @rozsé drazsé: remekül rá is világított, de
1. az elemzésem szerkezete és pontjai sem indokolták, hogy foglalkozzak vele.
2. az egy elég nyilvánvaló jelentéstartalommal bíró szcéna, amely tény habár nem csorbítja az egésznek a zsenialitását, de ezáltal ugyanakkor nem is igényel több magyarázatot.
st ranger 2014.09.12 23:03:47
@Komojtalan: Nem mondod, hogy létezik ilyen verzió? Nekem speciel "elméletileg" a több kivágott momentumot is tartalmazó rendezői változat van meg, amiben ugyan sokkalta hosszasabban haldoklik, de mégis ugyanúgy meghal. Szóval biztos vagy benne, hogy életben marad, nem csupán csak tovább húzza egy kicsit? Engem azért meglepne a dolog. :)
st ranger 2014.09.13 11:25:26
@Komojtalan: Úgy látszik. :) Leone már csak ezért is géniusz volt, hiszen szemlátomást minden rendszerhez készített illő változatot.
2008-ban az akkortájt még relatíve az ismeretlenségből érkező, pusztán 38 éves dán rendező Nicolas Winding Refn jött, látott és letette az asztalra az első nem Dánhonban forgatott nagyjátékfilmjét, a Bronson-t.  Azt a félig-meddig életrajzi tébolyt, melyből gyakorlatilag már…..
st ranger 2014.09.05 17:38:15
@doggfather: @Globetrotter2014: Jól mondjátok: Egészen lebilincselő az, ahogyan Hardy végig uralja a filmet. Ráadásul az átalakulása a Bronson forgatására a korábbi önmagához képest még ugyancsak meghökkentő volt. Mintha egy másik emberré vált volna, fizikálisan.
Idén 35 éves az Alien, azaz a magyarul annak idején roppant frappáns címmel megtámogatott A nyolcadik utas: a Halál. Ez a Ridley Scott által rendezett, az évtizedek során mind a klasszikus, mind a kultikus, következésképpen a "mestermű" jelzőt is kiérdemlő sci-fi horror, mára már…..
st ranger 2014.09.02 08:43:28
@Hoppácska: Ez egy kiváló és kivételesen konstruktív komment, köszönöm neked. ;)

Lám csak, így már valóban nyilvánvaló, hogy a számozás tekintetében egy általános problémával állunk szemben. Szegény Jonesy! Pedig utóbb még a két túlélő egyike is volt. :)
st ranger 2014.09.02 15:19:10
@Exide: Remek gondolatmenet: ott a pont! :D
st ranger 2014.09.02 15:20:44
@Globetrotter2014: Lassan már én sem tartom kizártnak, hogy Jonesy volt... :)
Itt vannak ők – itt vannak újra: azaz az öregfiúk, az akciómozik ászai! Sajnos, ugyan jelen formájukban, úgy mint A feláldozhatók túl sok jót és emlékezetest mind ezidáig nem köszönhettünk nekik, na de sebaj: továbbra is ott vannak azok a bombasztikus örökzöldek, melyekben…..
st ranger 2014.08.26 12:09:36
@doggfather: Nálam ugyan nem, de az se rossz, az tény. ;)
st ranger 2014.08.27 09:44:03
@Sunsetjoy: Abszolúte jól látod: ott a pont! ;)

@A nép fia: Csak a rend kedvéért: a 2008-as film címe John Rambo és én nem arra gondoltam, hanem a First Blood-ra (amely cím szerepel is a bejegyzésemben). Annak a szkriptjét továbbra is társszerzőként Sly írta, függetlenül attól, hogy David Morrell ötletén alapult.
st ranger 2014.08.28 13:44:51
@TothLali: Szerintem is, ez nem kérdés, de hadd idézzem önmagamat: Jet Li-nek "ez a legsikerültebb Hollywood-ban készült mozija és minekután a többiek esetében is ezt vesszük figyelembe, így utóbb tőle A nyakörv volt a legnyilvánvalóbb választás." See? :)
Robotzsaru: egy hős, egy fogalom. 27 éve már, hogy sokunk tisztában van vele: ki is Ő, illetve mi is Ő valójában. Aki nincsen, az most kezdjen el idefigyelni! A Robotzsaru (1987) egy szatirikus, dramaturgiailag mesteri, az akciók színvonalát tekintve pedig első osztályú sci-fi…..
st ranger 2014.08.11 18:06:07
@billy reed: Köszi. Teljesen egyetértünk. :)
st ranger 2014.08.13 14:58:43
@Petrow: Köszi az észrevételt, de sem hipszterség, sem picsogás nincs a posztban. Az egyetértést mindazonáltal díjazom. :)

Viszont a kérdésed nem világos: miféle változtatásról van is szó? Utólag nem változtatunk a posztokon, ennélfogva ez is olyan, mint az első pillanatban, amikor kikerült. Erre gondoltál?
st ranger 2014.08.18 14:56:42
@Petrow: Értem már. :) Nos, erre csak azt tudom mondani, hogy szerintem az új verzió mindennemű konstruktívnak gondolt változtatása és/vagy innovációja a "fagyi visszanyal" esetébe torkollott: egyfelől értelmük sem volt, másfelől meg nem is működtek.

A Prince of Persia-ra biztosat nem mondhatok: hamarosan. ;)