Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hidalatt

22 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az utóbbi bejegyzéseimben a tulajdonosok kiválasztási szokásairól írtam, most azt fejteném ki, hogy hogyan viszonyulnak az albérlőikhez, ha nár kiadták a lakást. A lista a teljeség igénye nélkül készül, ha nem találod a rád jellemző karaktereket, akkor nyugodtan írd meg…..
Ahogy vártam sokan máshogy gondolkodtok, mint én az albérletkiadásról, de ez így is van jól. A számításaim bejöttek, mert kevesen megírták a véleményüket, nagyon sokan semlegesek maradt - a válaszadók között megoszlik az egyetértők és az ellenzők létszáma. Mivel én a…..
Rengeteg olyan cikket olvastam már és írtam is egy-kettőt, amelyben a kiadó felet ítélték el, mert adja ki a lakás gyerekes, háziállatos, dohányos bérlő jelölteknek. Én is sokszor gondolkoztam azon, hogy miért van ez? A nagy gondolkodásnak az lett vége, hogy megszületett a nagy…..
A cím kicsit furcsán hathat, de a lényeget pontosan összefoglalja: HA GYEREKED VAN, AKKOR PROBLÉMA IS. Hiába történt szóbeli egyeztetés a sztori mégis csúfos pofára ejtés lett a vége. Ma meg lehet csinálni Magyarországon, hogy csecsemővel nem lehet beköltözni egy lakásba?…..
A dohányzás kérdésköréről én is sokat gondolkoztam nem dohányzóként és egy dohányos lakótársaként, azért meg kell húzni a határokat, hogy mit lehet és mit nem, de meg lehet találni azt a kompromisszumos megoldást, amely a tulajdonos és a lakótársak, szomszédok számára is…..
Egy szokványos estének indult, de a vége egy "tipik" lek*rással végződött. Már címből is kitűnik, hogy ismét rossz fát tettünk a tűzre. Annyiban változik a szituáció, hogy a panasz ebben az esetben jogos volt. Én se tolerálnám, ha egy vadbarom a fürdőn keresztül körbe-körbe…..
A jó szomszédi iszony következő fejezete egy "szerelmes levéllel" kezdődik és azzal is ér véget. A levélben felmerülő rejtély okozói csak az első emeleten lakó egyetemista huligánok lehetnek és semmiképpen sem a járókeretes nyugalmazott rendőrparancsnok, aki pont a leírtaknak…..
Ön végzett már otthonról, a számítógép elől egyetemi képzést? Vagy tanult nyakkendőt kötni, esetleg pörköltet készíteni a Youtube segítségével? El tudja képzelni, hogy az ön gyermeke már nem jár egyetemre, hanem otthonról szerez majd diplomát? Sokan örülnek az online…..
Lia és Pisti tavaly év végén költözött össze egy belvárosi albérletbe. Nagyon szerették egymást, és az összeköltözésnél semmire sem vágytak jobban, kapcsolatuk mégis gyorsan zátonyra futott. Vajon mi történt? Pisti mesélte el nekünk… „Amikor megláttam Liát egy…..
A történet egy egyszerű és természetes folyamat következménye. Az ember a természetes kiválasztódás során elveszti a barátait, mert azok a barátnőikhez költöznek vagy közösen vesznek ki lakást. Tavaly nyáron sikerült belefutni ebbe a történetbe nekünk is. 6 év után…..
A következő történet ismét az alsó szomszédunkról fog szól. Egyszerűen kifogyhatatlan témát szolgáltat nekünk. A kedvencem az éjszakai mászkálás a saját lakásunkban. Hihhetetlen, hogy még ezt is szabályozni akartja. A sztorinak a vázát a lakásban történő mozgás…..
A következő történetünket Anita küldte el nekünk soproni albérlet keresési próbálkozásáról. Egy jó hirdetés, exkluzív környezet és lepattant, élhetetlen lakás. "Télen kerestem albérletet és ismerve a soproni albérleti díjakat, megörültem, amikor találtam 40ezer…..
Kivel ne fordult volna elő, hogy házibuliba hívták, ahol, hát hogyan is fogalmazzunk, történtek érdekes dolgok. Elza sztorija sem mindennapi, mesélje el a részleteket ő! "Másfél-két éve költöztem össze az egyik barátnőmmel, aki kicsit nagyobb társasági életet élt, mint…..
Már több, mint 7 éve élünk ugyanabban a XI. kerületi albérletben, ugyanazokkal a szomszédokkal, házmesterrel és alsó szomszéddal. Alapvetően törekedtünk a jó szomszédságra. Eleinte nem is volt velünk gond, néha-néha egy hangosabb buli vagy póker partyt lehetett a számlánkra…..
HIDALATT.HU - AZ ALBÉRLET GYORSKERESŐ! Regisztrálj most: http://hidalatt.hu/register/További elérhetőségek: Olvasd a blogunk: http://ahidalatt.blog.hu/Kövess minket Facebook-on: https://www.facebook.com/hidalattCsiripelj velünk: https://twitter.com/hidalatthuYouTube csatornánk:…..
Péter története minden állatbarátot meg fog rendíteni és egyben reményt is ad. Picúr Péter vadászgörénye és egyben élete része, de ez a kapcsolat nem segítette az albérletkeresést. "Tudtam, hogy nehéz lesz megtalálni a megfelelő albérletet Budapesten - ár, elhelyezkedés,…..
hidalatt 2014.03.28 10:16:46
@Lord Viktor: A jutalomfalatot Picúr kapja - a mondat tényleg nem lett a legjobban megfogalmazva :)

@Flaggx: nagyon szuper, a kitartás mindig meghozza a gyümölcsét
hidalatt 2014.03.28 11:28:20
@shitgun: köszönjük a véleményedet. Jól mutatsz rá, hogy állattartó és állattartó között is mennyi különbség van és tulajdonos és tulajdonos között is.
hidalatt 2014.03.28 15:32:04
@nniicckk: kicsit eltértünk a fő problémától, de mivel ez valós probléma a magyar albérleti piacon, ezért valószínű, hogy nem most bukkant fel utoljára kommentben. Ez minket arra sarkall, hogy járjunk utána a témának és keressük meg a válaszokat arra, hogy miért ilyen a helyzet MO-n. Köszönjük a téma ötletet.
A HTML oldaldobozt használhatjátok arra, hogy az oldalhasábokban egyedi kódot, szöveget, képet jelenítsetek meg. Az új dobozszerkesztő pont ugyanolyan editorral rendelkezik, mint a posztszerkesztő, így egy kép, videó beszúrása, vagy a szöveg formázása már nem okoz gondot azoknak sem, akik kevésbé…..
Az olcsó albérlet olykor bizony nem várt buktatókat is rejthet: ez történt Rozi esetében is, aki most elmeséli a történetét. „2010-ben kerestem albérletet, és hát nem nagyon volt pénzem. Az előző helyemről gyorsan kellett eljönnöm, és úgy alakult, hogy a kauciót csak…..
hidalatt 2014.03.26 14:36:35
@Csicseri: köszönjük szépen a tájékoztatást, a jövőben ennek megfelelően használjuk a kifejezéseket.
hidalatt 2014.03.26 14:37:44
@Aeval: férfiak közül sem tud mindenki elvégezni ilyen munkákat. De amúgy ott a pont.
hidalatt 2014.03.26 15:22:13
@városjáró: valahol el kell kezdeni. Fokozatosan fogunk fejlődni és növekedni, de jelenleg ilyen élménybeszámolók érkeztek hozzánk.
Krisztina története nem szokatlan jelenséget mutat be, hiszen már a mesékben is megírták, hogy a mostoha anyuka és a mostohatestvérek hogyan tudják megkeseríteni az emberek életét és válik valaki családtagból rabszolgává. Gondolom már rájöttetek, hogy a Hamupipőke sztoriját…..
Nem kis meglepetésünkre megkaptuk a második sztorinkat is, ami szerencsére az albérletkeresés legszebb oldalát mutatja be. Az első telefonhívás, az első megtekintés, azonnali foglalózás, majd több év zavartalan agglegény élet. Adriánról annyit érdemes tudni, hogy vidékről…..
2010-ben 3 millió forintnak megfelelő euróért hirdették. A képek magukért beszélnek, ámuljatok bámuljatok. Ti maximum mennyit fizetnétek ki egy albérletért? Kommentbe írjátok meg.Mi reálisan 40-70 ezer forintot / fő / saját szoba (rezsi + albérleti…..
Sára története egy tanulságos történet. Ő sikeresen megtalálta a számára tökéletes garzon lakást, kicsi volt, egy főre tökéletes, gépesített és modern. Nyáron költözött be, hatalmas melegben, ugye ekkor nem igazán használja senki sem a fűtést vagy tévedek? Az történt,…..
A mai napig abban a XI. kerületi albérletben élek, amibe 2 középiskolás barátommal költöztem az egyetem kezdetét megelőzően, egy szép augusztusi napon. Azt mondhatom, hogy budapesti életem egyetlen biztos pontja eddig ez az ingatlan. DE hogyan is keveredtünk ide? Előkészületek és…..