Regisztráció Blogot indítok
Adatok
unicumi

0 bejegyzést írt és 104 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Relatív barátság "T egy nagyon kedves barátom. Amikor 13 évvel ezelőtt vidékre költöztünk, és egy gyülekezetbe kerültünk vele, ő 17 éves volt, középiskolába járt, és sok barátja volt a gyülekezetben. A fiammal is barátkozott, annak ellenére, hogy nem egy korosztályba…..
unicumi 2014.03.23 16:50:07
@rea23: Én is ismerek közelről ilyeneket, akik minden bajt szenvednek és állandóan problémáik vannak szellemileg, testileg, pedig jó hírű szellemi elöljáró és a családja!
Ez nem hozható össze véleményem szerint csak azzal, hogy a folytonos képmutatás kimerítő és a közöttük levő feszültség eltitkolása is stressz előidéző! A lelki béke és a nyugalom nem jár ilyen jelekkel! A Tanúk java része idegileg kimerült, az úttörők nagy hányada kiégett, elfásult egyének, mert a megfelelési kényszer közben űzi őket. Belül sokan érzik és tudják az igazságot, de kevés az erő, hogy ezeket ki is merjék mondani! Ez szorongáshoz, depresszióhoz vezet, ami már fékezhetetlen eredményeket szül! Na nem a szeretet kirohanásait.
unicumi 2014.03.23 17:43:16
@rea23: " De állandóan piszkálni sem lehet őket. Talán ilyen esetben kell Istenre bízni a megoldást?"

Ez a megoldás! Persze nem feltétlenül kell szó nélkül nézni mindent, de az agitálás nem vezet sikerre!
unicumi 2014.03.23 19:11:31
@undercover: Bár nem nekem küldted, de igaz! " majd megbeszéljük külön, minden esetre sokszor csak fogom a fejem ... hálistennek már egyre kevésbé érdekel :)"
Úgy gondolom, ideje nyugdíjba vonulnom, amit meg is teszek itt a blogon!
Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de most már rohadtul kezd elegem lenni. Kis gyermekeket belekényszerítenek valami olyan vallási gyakorlatba - ceremóniába - amiről fogalmuk sincs, micsoda. Jehova Tanúi, akik jogi és minden egyéb módon küzdenek a gyermekek lelkiismereti…..
unicumi 2014.03.22 17:58:00
@Τιμόθεος: Csak még annyit, hogy nem vagyok kivétel!
Lehetek esetleg kivételes, rendkívüli és követendő, de félek, hogy ezzel a rabszolgát sértegetném!:D
unicumi 2014.03.22 18:18:36
@ORION: Ez van minden vallásban!
Jézus 30 évesen tette meg azt, ami, mint minden tette követendő lenne!
Bár 12 évesen is említésre méltó ismerete volt már, nem keresztelkedett!
A jt vallás, mivel Jézus számukra nem az, aminek kellene, megmutatják, hogy ez késő! Tapsolva éljenzik a tíz éves keresztelkedőt, mert jól néz ki az évkönyvükbe, a többi nem érdekli őket!
A Vezető Testület megszünteti a kerületfelvigyázók szerepét A kerületfelvigyázók szerepére valójában nincs is szükség   Egy kiszivárgott levél, melyet az  összes gyülekezetnek címeztek 2014 március 20-ai dátummal, megerősíti, hogy a kerületfelvigyázók hamarosan már…..
unicumi 2014.03.21 18:35:46
@in Freiheit: "A Vezető Testület megszünteti a kerületfelvigyázók szerepét"

- És???

Hááát! Semmi! Esetleg annyi, hogy belátták ők is, mennyire nyomorultakat finanszíroztak eddig is. Fogy a lóvé, osztán fogynak az oldalak, a lapok, a minőségi kiadványok, a fizetett majmok, a bételek, a létszám,a rabszolga darabok! DE! A 144000 már lassan meg van! Jaaaaa! Itt a földön.
Tehát azért vannak pozitív dolgok is! Hiv (pozitív) a szervezet, Hiv a gyár!
unicumi 2014.03.21 19:43:13
@in Freiheit: Ugye ezt nem nekem címezted?
Kívülről úgy néz ki, hogy nulla remény és nincs menekvés jt számára, de azért mégis úgy alakul, hogy lesz menekvés.
Az látszik, hogy Orbán Viktor hívő vagy és mersz nagyokat álmodni.
A vége egy orgazmus lesz, a rabszolga elmegy! A pi...ába!
unicumi 2014.03.21 20:35:39
@in Freiheit: Ez azt jelenti, hogy az őrtorony követ téged!
Még jobb! Akkor te vagy a főhűszolga, a többi meg követi az agyi hullámaid.
Most kicsit érzik a piárod, vagy a piád, mert kezdesz keveredni.
Ezt nem neked címeztem, vagy mégis!
Tesó! Most tarts egy kis szünetet, igyál meg még egy pohárral és gondolj rám, ránk!
Egészségedre pajtás!
Éljen Viktor a hős és a rabszolga!
Az Őrtorony azzal eteti a Tanúkat, hogy ez az emlékünnep lesz az utolsó számukra Armageddon előtt 2014 kora októbere jelzi majd pontosan a 100. évfordulóját annak, hogy Krisztus uralkodni kezdett a mennyből  - Jehova Tanúi tanítása szerint. Ahogyan arra ez az oldal már…..
unicumi 2014.03.15 18:42:36
@leslie07: Csak néhány bugyuta kérdés: A jó és rossz tudásának fája tényleg szó szerinti hatóanyagokat tartalmazott? Melyik fáról szakítottak? Az élet fája miért volt ott? Mi lett volna, ha gyorsan arról is szakítanak és az elixír gyorsan hatott volna?
Jt tanítás szerint jelképes fákról van szó, ami csak a szándékot jelentette, mit is, vagy kit is választ az első tökéletes ember pár. Miután szakítottak a fáról, lehettek-e a jó és gonosz tudói, akik tényleg veszélyesek voltak az élet fájára?
Több értelmes kérdésem nincs, de ha vacsorázom, még eszembe juthat valami.
unicumi 2014.03.21 18:19:09
@Bumbumöcsi vagyok!: Tesó! Ezt melyik Őrtoronyban olvastad?
Majd ők elmondják neked,mire kell várakoznod!
Jehova Tanúinak többsége becsületes ember, akik szeretnének örömet szerezni Istennek, és követni az igazságot, áldozatokat hozva az idejük, életük, kapcsolataik és még a gondolkodásuk tekintetében is. A kérdés viszont az: valóban ez az „Igazság”? E cikk végére érve…..
Guy Pierce a hírek szerint súlyos agyvérzésbe halt bele Több forrásunk is arról számolt be, hogy Guy Pierce, a Vezető Tesület tagja, tegnap reggel, 2014. március 18-án, súlyos agyvérzés következtében elhunyt. 79 éves volt. Pierce hátrahagyta feleségét Pennyt, akivel 1982-ben…..
unicumi 2014.03.19 21:17:11
@sefatias: Ez a nyulas téma érdekelne! Én is indulhatnék?
Ez is lenne olyan, mint az X faktor.
El képzelem magam, mint hű! Főleg, mint értelmes! A rabszolga nem szimpi, de jó történeteket én is tudnék, amivel ösztönöznék!
B közép drukker voltam az Üllői úton, tehát menne a dolog!
Jelentkezem is tartaléknak.
unicumi 2014.03.20 17:56:41
@Toronyőrbácsi: küzdős
A Rabszolga az igazság előmozdításán dolgozik. A szervezeti kiigazítások az igazság előmozdítását szolgálják. Ennek 10 pontba foglalt bizonyítékai: 1. az Őrtorony kiadványok kétfelé lettek választva - nyilvánosságnak és nekünk, a keményebb tanítás.  2.…..
Ez a harc lesz a végső!!! Kedves Testvéreim! A 2014-es év, mint Krisztus uralkodásának centenáriuma, nagy fontosságot kapott a Társulat életében. Még tavaly novemberben beszélgettem a gyülekezet 2 nagy tudású felvigyázójával a 2014-es évről, és az eljövendő Nagy Dolgokról.…..
unicumi 2014.03.16 18:54:14
@undercover: Ugye, hogy milyen szar(kóma)a felvilágosodás idejében élni!
unicumi 2014.03.16 19:35:00
@undercover: Ne duzzogj! Árt a szépségnek!(kuckuc)
unicumi 2014.03.16 21:27:10
@undercover: Kezded női szemmel látni a világot.
Lehet, hogy ameddig férfi voltál, ez nem annyira zavart?:D
Legenda a vonaton!! Kedves keresztény hittársaim!!! Ezt a történetet le kell írnom, akármi is lesz! A múlt héten utaztam Nyíregyházára Debrecenből! A vonaton a következő beszélgetésnek voltam fültanúja: A néni mondja, a férfinak: Szeretne egy boldog világban élni..... stb. A…..
unicumi 2014.03.15 19:30:46
@undercover: Én már az újonnan jelentkező ált. úttörőket is igyekeztem lebeszélni a nagy buzgalomról, mert már régóta látszott, hogy hamar kiégnek a rajtuk levő óriási kényszer teher miatt!
Ha esik, ha fúj, ha jól vagy, ha nem, az óra ketyeg és kényszerít!
Mert az óra megléte kell a szellem áldásához!
Az úttörők legalább nyolcvan százaléka bele fáradt a rabszolga melóba, amit senki sem díjazott, csak a havi első szolgálati összejövetelen való bejelentés, ahol kaptak egy kis tapsot!
Azok, akik komolyan vették az óra számokat, bedilultak és gyülibe sem akartak járni! Akik rutinos és kamusiak voltak, annyi órát írtak, amit nem szégyelltek.
Magam is meg próbáltam a siker élményt, amikor már nem lehettem vén,mert sok volt a kérdésem és gyülekezetbe is csak itt-ott jártunk és a feleségemmel együtt rekord órákat írtunk be, ami a mesében sincs.
Az eredmény az volt, hogy kaptunk egy szóbeli dicséretet, a teljesítményünk miatt!
Az újakat valóban fűti a hülyeség, mert ahhoz értenek!
Minden különleges már néhány éve! A nyilvános előadásoktól kezdve az időpontokig, minden különleges! Próbálják fokozni az éberséget a sok különleges dologgal, de a rutinosabb idősebbek egyre jobban leszarkofágozzák őket!
Most nincsenek náluk régiek, akik valódi buzgók, a hitük szerint, e vannak bőven robotokká vált buzgók, akiket visz a lendület!
Akikkel beszélgetek, mind látják a szenyót, de még nem tudnak dönteni, mert fenyegetés alatt állnak.
Na sokat beszéltem, de nem bírja a farkam.
unicumi 2014.03.15 20:43:11
@undercover: "Kár hogy itt vannak a segfej jt hitvédők."

Ha nem lennének itt, mi a fenéről beszélnénk ITT?
Privátba mindenki tudna egymással dumálni! Kellenek a trollok, különben kit kéne irtani?
Szervusz Johnny, Az alábbi eset elég régi, de tartalma nagyon jól mutatja, mennyire nem vesznek tudomást a Tanúk arról, hogy házasságtörés mennyire nagy bűn főleg, hogy a vétkes feleket meg is tűrik soraik közt. Az esetben idősebbik nagybátyám fia áll, aki ezen eset…..
unicumi 2014.03.11 20:57:00
@absztinens: Világos! Mi jut eszedbe róla? Nekem a fegyver letétel, meg a jt tanítás!
unicumi 2014.03.11 21:15:14
@absztinens: Na majd az élet talán össze sodor minket egyszer újra.
Most engem tusolni sodor, aztán meg aluszni, mert az élet ilyen. Jaa!
Az élet elém sodort egy pohár zalai bort is! Most viaskodom a kísértéssel, de úgy érzem, meg adom magam! Gyenge vagyok! Gute Nacht!
unicumi 2014.03.11 21:47:34
@sefatias: Leszel katalizátor?
Azokra vonatkozóan, akik elhagyják vallásukat, hogy Jehova Tanúihoz csatlakozzanak: "Senkire sem szabad ráerőltetni egy olyan vallást, amelyet elfogadhatatlannak tart, illetve senkit sem szabad arra kényszeríteni, hogy válasszon a hite és a családja között." Ébredjetek! 2009.…..
unicumi 2014.03.08 14:07:26
@sefatias:"... Vidéken és a kisebb városokban egyenesen faragatlanságnak tartják, ha valaki köszönés nélkül megy el a másik ember mellett."(Ébredjetek 2014 márc)"
Drága tesókám!
Te elfelejtetted, hogy ők az EMBER mellettről beszélnek, nem rólunk!
Mi csak ember szabású hitehagyottak vagyunk a szemükben.
Szeretettel meghívunk, most pénteken (február 28-án) a „Bethesdai Esték” idei első alkalmára, amellyel folytatjuk a szeptemberben megkezdett sorozatunkat.  Időpont: 2014. február 28. (péntek) 18 óra  Helyszín: Bethesda Gyermekkórház ebédlője (Bp. XIV. Bethesda u.…..
unicumi 2014.03.03 18:06:09
@Aranyosi: Tudom! Ezt terjesztik most orrba-szájba egymás között.
Én is egy bentitől kaptam!
Az eszükbe sem jut, hogy ki nem állják őket csupán a nagyképű és hamis tanításaik, eljárásaik miatt!
unicumi 2014.03.03 18:54:11
@ORION: Ezt terjesztik, de látszik is világosan.
Remélem az ukrán balhé nem érintett titeket barátom!
Vigyázzatok magatokra, menekülj a szellemi bárkába, a jt bárka Putyinnak is bevehetetlen!:D
unicumi 2014.03.03 20:47:21
@undercover: Tiszta ökumenikus istentisztelet volt.
Szinte láttam magam előtt az Istent, ahogy drukkol az egyiknek!
Csisztu keresztenyiseg. Átállok az oroszokhoz, mert nálunk a piac téren is ott vannak a sátrak a fidesz és MSZP sátrai között.
A szent sátor, ahol ragyog a sekina fény. Kíváncsi vagyok, hogy itt mikor alázzák a szentséget más keresztény emberek.
Már régen csináltam ilyet, de szeretnék meghívni mindenkit egy Őrtorony tanulmányozásra. Ebben a posztban két Őrtorony főcikk gondolatát fogjuk megvizsgálni:   "A FÉLREVEZETÉS, megtévesztés és csalás mindennapos a mai világban. Ez nem meglepő, ugyanis a Biblia egyértelműen…..
unicumi 2014.03.02 19:25:12
Az Isten szent rabszolgája ott követi el az egyik nagy hibát, hogy saját maguk reklámozzák a nagy ellenségeskedést, próbálják a testvéreket felkészíteni arra, ami már ellenőrizhetetlenül kiszivárog, sőt ömlik.
Mikor még jártam a gyülekezetben és erősen forrt a levesük, nem volt alkalom, hogy egy összejövetelen ne lett volna többször is szó a hitehagyottak veszélyeiről! A tesók meg nem is tudták, miről van szó, mi ez a nagy felhajtás!
Ezek a tudatos bűnös vezetők betartják a tanácsot, hogy legjobb védekezés a támadás! A szerencsétlen tanúk agya csak kattog a tanultak ritmusára és ha ténylegesen találkoznak a veszedelemmel, csak erősíti őket, hogy no lám, erről beszélt nekünk Jehova a figyelmeztetéseiben!
Senki nem is meri az agya helyére beilleszteni azt, hogy a nyavalyás aggastyán pénz imádók a saját bűneiket igyekeznek átruházni másokra, akikre pont nem illik a dolog! A bürge nép pedig csak béget és átkozza a hitehagyott, elméjükben betegeket, akiket a sátán bérenceinek neveznek!
Én hiszek a misszióban, abban, hogy az igazságot nem lehet lenyelni, mert úgyis feltör! Én is még pozícióban osztottam az észt, de a lelkemben nem hittem a tiltás ilyen formájában! Minél inkább tiltanak valamit, annál érdekesebb a dolog! A tiltott gyümölcs jó példa erre.
Minél jobban féltik a nyájat a hamis pásztorok, annál többen merészkednek a tilos területekre! Minél többet vannak itt, annál több impulzus éri őket, amit ha össze mernek vetni a saját tapasztalataikkal, annál nagyobb eséllyel mernek gondolkodni, esetleg lépni, lelépni! Nekem sikerült és a nekem fontosaknak, de az idő talán segít a még bent képmutatóskodóknak is.
Szerencsére vannak őszinték, akikkel tudunk beszélgetni, sőt befogadják a másik véleményt is és kutatnak! Sokan vannak, akik különféle érdekek miatt nem akarnak és nem mernek lepattanni, amit meg is értek, de legalább látnak már sok dolgot!Akkora farizeus csapat az egész, hogy ilyen nincs más a világon! Vannak aranyos, kedves testvérek, akik őszintén teszik a kiadott parancsokat, akiknek nem is lenne jó megismerni a valóságot, mert bele rokkannának, azokat majd az Isten a maguk helyére tesz, de akik tudnak lépni, azokat még segíteni kell!
Hogyan cselekednének, ha nem kapnak figyelmeztetést? Lehetek én is az őrtoronyban és fújhatok riadót, ha látom a tényleges veszélyt!
Tanúk! ÉBREDJETEK!
A kettős mérce Sátántól van, jaaa, meg a vezető testülettől.
Szia! Remélem jó helyen járok :) Szeretném, ha közzétennéd ezt az irományt és a levelet blogon, talán segít másoknak is. Már régen kb 1-1,5 éve megírtam, de most jutottam odáig, hogy el is küldjem. A neveket töröltem, név szerint említett gyermekeim nevét csak…..
unicumi 2014.02.23 15:44:21
@nicku: Nem neked szántam, csak neked írtam! Magamról is beszélhettem volna, de magamról vagy jót, vagy semmit!
unicumi 2014.02.23 15:50:19
@Τιμόθεος: Szevasz Pajti!
Mily jó látni, amikor egyet értünk, mi testvérek!
Ne aggódj, nem azért írtam, mert engem zavar, ha beszólsz!
Én aztán sokaknak ezt tettem, de az utóbbi időben igyekszem önuralmat gyakorolni és inkább nem reagálok aznap!
Aztán másnap egészen másképpen gondolom, mint előzőleg és dupla annyira berágok!
Azért az őrtorony elemzéseket néha megtehetnéd!
unicumi 2014.02.23 16:31:58
@Τιμόθεος: Hideg ellen egy nyári dallam:
youtu.be/UY7oQDm3kIE
Úgy gondolom életünk eseményei számunkra sosem befejezett történetek; sokkal inkább a fejünkben formálódnak egy elbeszélésé, ahogyan az ember a saját szűrőjén keresztül beenged részleteket a teljes történetből majd a képzelete segítségével teremti meg a saját sztoriját:…..
unicumi 2014.02.19 17:30:32
@freemake: Figyu jóbarát!
A dumád hatalmas, a humorod szintén!
Duma színházban jó lennél!
Könyörgöm!!! Egy más blogon, aminek nem témája a jt szervezet, meg a tanúsdi, na ott add elő magad! Még haverok is lehetnénk, ha nem állna közénk ez a téma!
unicumi 2014.02.20 19:36:08
@ORION: Tesókám!
Nem a témához tartozik, de látom a felétek történteket. Nincs gondotok?
Armageddoni hangulat van, ahogy látom. Remélem, hogy téged ez nem érintett nagyon.
unicumi 2014.02.20 19:47:35
@freemake: Köszönöm, hogy válaszoltál, de a mostani válaszodból semmit nem tudtam magamévá tenni!
Gyenge, humortalan, értelmetlen, mondani valótól mentes volt! Csalódás!!!
Már megfigyeltem, ha nekem beszélsz, rejtőzködni próbálsz! Kááár! Tudod, hogy ismerlek!!! Stílus váltás nálam, felesleges!!!
Az Én testvéreim közt is vannak Jehova tanúi. Látszólag nyugodt, kiegyensúlyozott életük van. Látszólag. Mindkét nővérem nyugtatókon él. Gyerekeik vagy isznak, vagy drogoznak, mert sérelmezik, hogy elvették a gyermekkorukat. Rájuk erőltették a tanulást. Nem voltak ünnepek sem…..
unicumi 2014.02.19 17:22:20
@Egonymus+: "Jól tettem, vagy nem tettem jól, hogy akkor jó huszon éve megkeresztelkedtem? Ha nem teszem, most beszélnének velem, de ki tudja milyen ember lett volna belőlük a Biblia nélkül? Szóval, bármelyik ujjamat haraphatom, nem tudom melyik fáj jobban."

És monda a gyermekeidnek a rabszolga: "Aki jobban szereti apját, vagy anyját, mint engemet, nem méltó hozzám"
Mivel erre nevelted őket és ők szófogadók, a parancsokat ma már nem tőled, hanem az isten embereitől várják!
Így jártunk tesó! A fagyi vissza nyal!
Kedves hittársaim! Azt mondják a budapesti rossz nyelvek, hogy a pesti Béthel napjai meg vannak számlálva. Mivel a bécsit 2 éve bezárták /szegény sógorok/, így egy olcsóbb megoldás végett, a Közép- Európai felvigyázást, Pozsonyból /Bratislava/ végzik. Úgy hírlik, hogy…..
Sziasztok!  Mint talán tudjátok már több mint egy évvel ezelőtt két vén előtt bejelentettük elkülönülésünket, amire válaszként ők később kértek egy megerősítő levelet. Bár ők az kérték elég egy pár sor, mi ennél komolyabb hangvételű eseményként láttuk a…..
unicumi 2014.02.12 18:25:10
@freemake: " OLYAT NEM LEHET CSINÁLNI, HOGY ELVESZEL VALAKITŐL VALAMIT ÉS NEM ADSZ HELYETTE SEMMIT!
A ti mottótok: Hagyd el JT szervezetét, utána azt csinálsz amit akarsz. "

Pajtás!
Ez így ebben a formában nem igaz!
Képzeld bele magad a következő helyzetbe: Szeretnél bejutni a városba kocsival, de időközben rendezvények, útfelbontások és egyéb körülmények miatt nem tudsz bejutni arra a helyre, de az csak akkor derül ki, mikor már megpróbáltad! Mivel kocsival nem tudsz bejutni a kiszemelt helyre, pedig rá ment egy csomó időd, megfordulsz és haza mész!
A haveroddal találkozol, aki éppen indítja a gépet és kiderül, hogy ugyan oda indulna, mint te!
Mit tennél? Gondolhatnád, ha én szívtam, szívjon ő is és próbálkozzon, de ha normális vagy, lebeszéled az utazásról, mert te már látod, hogy reménytelen a dolog, hiszen tapasztalatból tudod!
Elveszel tőle valamit!!!
Tudsz-e adni valamit helyette? Nem, mert a megoldás még nincs meg neked sem, de azért a lebeszélés igen is rendben van, mert amiről biztosan állíthatjuk, hogy rossz, azt elvehetjük attól, aki még nem tudja róla azt!
Egy gyerek, aki a figyelmetlensége miatt lelép az úttestre és valaki ezt látja, hogy rögtön elüti valami és ellöki a jármű elől, ami nem kellemes élmény, mert elesik a csávó, meg is üti magát, fáj is neki, akkor az, aki ellöki, az genya? Nem ajánl a gyereknek alternatívát, mert akkor még nem ennek van az ideje, csak az első lépést teszi meg, vagyis ellöki!
Ennek a blognak, ha olvasnál figyelmesen, nem célja a további úti cél kijelölése! A blog célja az, hogy a tuti rosszból kihozzon, ami után van időd kutakodni, mit kéne kapni helyette!
Elvesz és nem ad helyette másikat? Igaz! Ez rossz? Nem!