Adatok
Shock12
1 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az kérem úgy volt, hogy egy szép napon felhívtak, hogy esetleg nem akarnék-e részt venni egy fizikai jelenségekkel foglalkozó műsorban. Én és a fizika? Nem mondom, annak idején a kémia- és matematika után a harmadik helyet foglalta el a legellógottabb óráim és előadásaim…..
Ha úgy vesszük, negyven éve ismerem ezt az autót. És most már az enyém. De ez még semmi, van egy ok, ami miatt végtelenül sokat jelent nekem.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
...hanem ami 1:50 és 2:10 között a háttérben fordul. (videó: motorauthority.com) Mert az bizony az i8, amely piszok jól néz ki. Persze a tanulmányautóhoz képest megváltozott, nem is keveset, de BMW-nek lambó-gullwing hibridajtó még nem állt ilyen jól. Kérjük. ..
A vízoszlop valószínűleg vákuum segítségével marad a helyén, így a halak alul ki tudnak úszni az akváriumból. A videó készítője szerint az uszonyosoknak annyira tetszik a magasles, hogy egy-egy egyed naponta akár pár órát is eltölt ott. Aki nem hiszi, hogy ki…..
A NIKE nem más, mint egy divat alapú kulturális jelenség. Mark Parker a cég nagymestere, akit egyébként a szakma 2010-ben az év cégvezetőjének választott, és aki visszahúzódó természete miatt megkapta a legalább ennyire értékes anti Donald Trump érdemrendet is, meg hab a tortán...
Shock12
2011.06.10 18:47:35
Elkezdődött, nincs több lappangás, elő kellett lépnünk mindennel, amin eddig dolgoztunk. Felkapcsoltuk a lámpát és büszkeség töltött el bennünket: minden olyan, ahogy azt elképzeltük. Jól jön ez a pénteki próbanap, a nagy roham holnap várható. Aki ma itt volt, annak tetszett,…..
Üdvözlök minden kedves látogatót, aki végülis ideért. Ez lesz az új helye az aniblognak, mert némileg meguntam vesződni a joomlával meg mindenféle egyéb kütyüvel. Aggódjon a fene az én hobbiszintű publikálási sebességem mellett, hogy milyen idióta script - kiddie-k törik…..
Pár osztrák srác csinálta ezt a gigantikus plüssnyulat az olasz Alpokban. Látszik Google Map-en is! Jó magyar cikk a dologról itt. ..
Shock12
2010.08.03 19:49:20
Ha igazak a pletykák, a legmenőbb tévés melót a House forgatásán lehet megtalálni, mégis akad olyan szórakoztatóipari szakmunkás, akinek az sem tetszik, hogy a kellékek tutujgatása helyett bekokózva fogdoshatja a kolléganőit. Egy Carl Jones nevű csávó ugyanis beperelte a…..
Shock12
2010.07.22 16:50:10
A múlt héten elhoztuk a Hangyászt a műanyagosoktól. Robcsi és Tasi látja még, mert a lakatolás végeztével visszahozom még egy körre az idomok végső megigazgatására. A trélerezés adott egy kis módot a 8 év állás eredményeinek felmérésére, hát tessék, szorongjuk együtt,…..
Az ember keze önkéntelenül is ökölbe szorul, mikor ilyen levelet kap, mint amilyet ma reggelre én. Olvassák: Kedves István, A csatolt képen látható autó édesapámé… Volt… Tegnapig… Aztán valakik úgy gondolták, hogy a továbbiakban nincs rá szüksége.…..
Shock12
2010.03.23 16:22:30
Mennyire egyszerű ötlet és mégis mennyire kényelmes. Egyből ötöt és helyet sem foglal.Via Engadget..
A hőmérséklet emelkedésével együtt szenved ember és gép. Míg előbbi legkésőbb karácsonyra elfelejti az izzasztó nyári hőséget, addig a tűző napon átforrósodott beltér anyagai gyorsan, időnként helyrehozhatatlanul öregszenek. És bár az átlagmagyarra nem kimondottan…..
Képzeljük csak el magunkat, amint friss, ropogós, 381 lóerős Porsche 996 GT3-unkkal kint vagyunk a világ egyik legszebb versenypályáján a belga Spa-Francorchamps-on és finoman fűzzük a kanyarokat, egyiket a másik után. Versenyzőiskolába jöttünk, megtanuljuk a szakma…..
Shock12
2009.02.17 14:42:54
A Hal a tortán című főzőcskézős műsorban a TV2 ezen a héten ún. Megasztárjait zavarta be egymás konyhájába, főztek is lelkesen egymásnak jókat meg nem túl jókat, de ez most mindegy. A tegnap esti műsorban Laktos "csalással estem ki" Krisztián amellett, hogy végig…..
A napi munka után vacsoránál újra előkerült a szokásos kérdés: hogyan is látjuk az autóipar, a motortechnika jövőjét úgy általában.Három perc múlva a villanyautó a téma. Tudják, amit este bedugnak a konnektorba, feltöltik, és másnap reggel hangtalanul suhanva indulnak…..
Néhány óra múlva bemutatják Amerikában a HTC Dream mobilt, melyen a Google operációs rendszere, az Anrdoid fut majd. Mit is jelent ez? Természetesen egy gomnyomásra futtatható majdnem az összes Google-alkalmazás, vagyis a Gmail, Youtube, Calendar, Maps, Google Talk és a kereső.…..
Chuck Norris alulmaradt, sajnos kedvenc nevünk, a Colbert híd is kiesett a szitán, de azért még mezei Megyeriként is szeretjük mi az új hidat. Annyira, hogy földi halandók közül ma elsőként sikerült rajta áthajtanunk gépi erőből, méghozzá nem is akármivel. Szolgálati…..
Shock12
2008.09.17 09:37:03
Tom, hogy nem szervesen idetartozik, de az új m0 szakasz autóútnak minősül tudtommal. Tegnap a nyitás után hazafele autózva direkte figyeltem a táblákat is a sebességkorlátozások miatt, amiknek abrupt végeszakad az M3 bevezető után (köv. 110). Egy 100as korlátozás Csömör-kistacsa S kanyarban még (na ez érthető) van, de azonkívül nem nagyon láttam. Most bennem van valami hiba, amit nem nagyon láttam, vagy valamit a kollega nézett be ?
index.hu/politika/belfold/budapest/m0test3064/?main&rnd=548
Őszintén szólva kicsit fura volt, és némileg elbizonytalanított (ma reggel befele jövet is sasoltam, de az M3 - ChuckNorris híd közötti korlátozást és a Csömörit nem számítva nagyon nem láttam mást.
index.hu/politika/belfold/budapest/m0test3064/?main&rnd=548
Őszintén szólva kicsit fura volt, és némileg elbizonytalanított (ma reggel befele jövet is sasoltam, de az M3 - ChuckNorris híd közötti korlátozást és a Csömörit nem számítva nagyon nem láttam mást.
Van nekünk ez a Twitter-klónunk idehaza. A Mommo.hu a minap úgyevezett "családi" funkcióval bővült, ami kábé azt jelenti, hogy ezentúl privátban is lehet megosztani linkeket, képeket. A Mommo amúgy kábé arra épít, mint a Twitter: nem mindenkinek van kedve és ideje blogot…..
A jól bevállt kicsúsztatható QWERY billentyűzettel jön a HTC Touch Pro, más néven Raphael. Amit még tudni érdemes erről a mobilról: 7,2 Mbps HSDPA, 512 MB belső memória, 288 MB RAM, 2,8 inches VGA kijelző, 3,2 megapixeles kamera, GPS, videótelefonálás, és 8 órás beszélgetési…..
Itt a megoldás a viszonylag környezetkímélő terepezésre. Nem szántja fel a talajt, nem tapossa el a virágokat. Bár a pontos irányítás némi gyakorlatot kíván, de remek szórakozást nyújthat kevésbé fás terepeken, és másoknak is amíg megtanuljuk kezelni ;) Ha hirtelen egy tó…..
Sajnos megint arra kényszerülünk, hogy politikával foglalkozzunk ezen a blogon. Elmebeteg időket élünk, ennek egyik legjobb bizonyítéka az internetadó nevű szörnyedvény megjelenése politikusaink elméjében. Sajnos az idiotizmus és a politikusi gőg néha annyira egymásra találnak,…..
Ha mondjuk boszorkánytanyán lakunk, vagy középkori várban, esetleg ablaktalan szobában, vagy csak megmagyarázhatatlanul vonzódunk az akasztott emberek iránt. Nos, akkor elfér a szobában ez az akasztott ember formájú lámpa.Via Shiny Shiny..
Shock12
2008.04.11 09:21:52
Rosszul állunk a fiatalkori közlekedésbiztonsági oktatás terén. Az első komolyabb információt akkor kapja a gyerek, ha segédmotor-kerékpáros jogosítványra vágyik. Előtte viszont lelkesen kerékpározhat és természetesen közlekedhet kedvére. Az ovisok már gyalog járnak haza,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Na, ez nézős lesz!