Regisztráció Blogot indítok
Adatok
=[SP]=

10 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Volt, aki azzal érvelt a csendrendelet kitolása ellen, hogy a termálozók többet költenek, mint a bulizó fiatalok; a többség mégis a fiatalkorúak védelmével támasztotta alá igazát az intézményvezetők közül. Erre Oberna Zoltán Jobbikos képviselő előterjesztése miatt volt…..
=[SP]= 2012.07.12 16:45:56
Minden nyáron egy hétvégi napon elutazunk Tiszakécskére a baráti társasággal. Mondhatjuk, hogy a "buliturizmus" miatt, bár régóta jól ismerem a várost is, és nagyon szeretem.
Mi bőven 20 felettiek vagyunk, lassan harminc felé. Szomorú, hogy a hozzánk hasonlók, akik rendszerint kulturáltan buliznak, szórakoznak a tiszaparti szabadstrandon, a jóval fiatalabb korosztály miatt veszíthetnek el egy lehetőséget a kikapcsolódásra. Először 2004-ben jártam a Tiszaparton, akkor reggel 6-ig szólt a zene. 2009-ben már csak hajnali 2-3ig. Tavaly 2-kor hazaküldtek mindenkit.
Az, hogy a 18 alatti korosztály hogy viselkedik, sajnos nem meglepő, és nem megakadályozható. Ennyi idősen az embernek nincs akkora felelősségérzete, mint pl. nekünk, akik tudjuk, milyen érzés az éjszaka közepén lármázó partyarcok zajára kelni. Tapasztalatból állítom, hogy bár egyre több kiskorú látogatja a Tiszapartot, még mindig bőven harminc felé tendál az átlagéletkor, és ők azért nem az a balhés-lármás része a közönségnek. Itt az a probléma, hogy a hangos kisebbséggel azonosítják az egész társaságot.

Egyébként szintén tapasztalat: ha az ember este tíz óra körül megérkezik a helyszínre, iszik, bulizik stb., akkor nem adja ki magából az összes "gőzt" hajnali 2-ig. Nem véletlen, hogy a fiataloknál ilyenkor az utcán folytatódik a party. Ha az ember ott van hajnalig, akkor lestrapálva, fáradtan, csendben hazasétál (Budapestig :)). Ez sokkal kevésbé tud zavaró lenni. Nyilván aki ilyenkor teleokádja a közterületet, azzal nem lehet mit csinálni így sem... Mindenesetre a jelenlegi szabály a lehető legrosszabb megoldás. Vagy legyen záróra este tíz-tizenegykor, és akkor lőttek a bevételnek, meg az emiatt idelátogató közönségnek, vagy menjen hajnalig a dolog, és akkor kevesebben buliznak az utcán.
Csütörtökön kezdődik a Városligeti Műjégpályán a második Monster Energy Fridge Fesztivál, aminek az egyik leginkább várt, minden buli jolly joker fellépője Scooter lesz, rögtön a nyitónapon. Telefonon értük utol a német zenekar alapító-dalszerzőjét, Rick J. Jordant, aki…..
Nos, jobb későn, mint soha. :)   Végre valahára itt vannak a pólók, amelyekre (legalábbis reakciók alapján) oly sokan vártatok. A Legend (L&C) webshoppal közreműködve csak erre a bazi nagy ronda GIF-re kell kattintanotok és már rendelhettek is. A GIF-ért elnézést,…..
'Valko 2' nevű kommentelő rakta össze :) Már van 0.3 verzió is.Az új alany pedig buszos játék lesz..
Rossz PC játékok sorozat Update 2009.11.06 12:55:00
Nos, remélem jövő héten már végre lesz új RPCJS epizód, kicsit gondban vagyok vele. Nem nagyon volt ihletem hozzá, csak a videó végére lesz egy remélem jól sikerült hülyeség. Nehéz bemutatni, mert egyrészt nem játszhatatlan, csak a hülye dolgai teszik bosszantóvá.Winthorp-ot…..
Rossz PC játékok sorozat Update 2009.10.13 22:49:13
Na, új videó alakulóban. Egy a blogon már megemlített, roppant szánalmas egy vacak lesz, amely professzionalizmusában és úgy élvezhetőségileg valahol egy Anarchy és Heat: Episode 1 szintjén van. Szóval igazán remek dolgokkal töltöm időmet... Az a baj, hogy állandóan…..
...de nem pornóból, hanem zenéből. Államalapításunk ünnepét legalábbis gyorsítókkal kell élvezni, és ehhez a zenét mi szolgáltatjuk, nagy örömmel. Volt ugyanis ez a meghatározhatatlan dolog, amit hívtak eurotrance-nek, hardcore-nak, technónak, és még ki tudja, minek.…..
Néha olyan sajátságos rádöbbeni, hogy mennyire nyomorult tud lenni a halandó ember...Saját sorstársát, "elvtársát" képes beáldozni mindössze csak azért, hogy saját túlhajtott egójának megfeleljen, avagy a meleg xarig benyalhasson egy egészen másvalakinek, és ezért…..
Raveland helyett Kakukkia.. hová is kerültem igazából?avagy mire számíthat a gyanútlan, balga, bulizni vágyó raver akkor, ha balga módon a germelyista Neorave Team rendezvényét kívánja meglátogatni...Jamie és a Skodalámpa esete a technika ördögével, valamint a kommunista…..
Kedves Emberem! Ez fertelem terjedelem lehetetlen? NEM!!! Meressszed szemedet, s neked elmekegem, eme rettenet veszedelmet! Rengeteg szemtelen keretember, neked s nekem terjeszt kellemetlen szemeteket, melyeket zene helyett fejedbe beletesznek! Kedden este jelen e rettenet, melyet Netes…..
Ravers Unite! Elköltöztünk 2009.02.23 13:16:00
A blog elköltözött, újjászületett :) Klikk ide: http://ukhardcore.freeblog.hu vagy http://happyhardcore.freeblog.hu ..
 Oldschool Madness with Thumpa & TellurianEgy igazi partiarc sosem feledkezik meg az aranykorszakról, amikor a rave megszületett, és hatalmas happy hardcore slágerek söpörtek végig az egész világ zenei életén: ez volt a legendás 90-es évek. Scooter, Dune, RMB, Marusha, Charly…..
A Neorave közönsége már megszokhatta, hogy minden december végén, még a szilveszter előtt, egy fergeteges partyval búcsúztathatja az elmúlt évet. A hagyomány természetesen idén is folytatódik! Újdonság viszont, hogy ezúttal külföldi fellépőkkel is találkozhattok az…..
Az angol és a magyar happy hardcore szcéna első ízben találkozik egymással, a Neorave a Cruze-In-nel "csap össze" egy fergeteges buli keretében. Az egyetlen magyar happy hardcore partysorozat ismét saját határait feszegeti, amikor a uk hardcore fellegvárából, Angliából lát…..
Készülj fel egy új ízvilágra! Emlékszel még a 90-es évek közepén tomboló Happy Hardcore őrületre? Nincs megállás, az Angliában újjászületett UK Hardcore egyre több rajongót szerez magának! DJ Flatline legújabb mix-sorozatával Te is belevetheted magad a legújabb,…..
Ha a magyar zenei előadók palettáját vesszük górcső alá 2008-ban, sokan húzzák a szájukat, nem is ok nélkül. Lényegében teljesen kiveszett országunk arculatából az elektronikus zene fogalma; nagyon kevés előadó hozza a kellő színvonalat és az egyediséget. Ellenben tobzódunk…..
Nem tétlenkednek a hazai hardcore producerek! Április igencsak eseménydúsan telt megjelenések terén. Kezdjük rögtön azzal, hogy ismét gazdagodtunk egy digitális kiadóval, így immár három csoport is "terjeszti az igét". A Dezigned 4 Ravers egyik előadója, Protonic…..
Ravers Unite! Miért a hardcore? 2008.02.22 11:58:00
Sokszor kérdezik tőlem, miért hallgatom még mindig "azt a régi unalmas" zenét. Erre én enyhe gőggel szoktam odavetni a választ: "mert azóta sem tudtak jobbat csinálni". Ez persze valóban nagyképű és meggondolatlan szöveg, csakhogy én nem a zenét magát veszem…..
Múlt hét szombaton a B7 nevű szórakozóhelyen voltam, ahol egy számomra meglehetősen nemmindennapi élményben volt részem. Előszöris tudni kell a B7-ről, hogy nem egy underground hely, hanem egy színvonalas kommersz (nem rossz értelemben vett kommersz) szórakozóhely. A Remember the…..