Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szeszterciusz

0 bejegyzést írt és 506 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Juventus magabiztos teljesítményt nyújtva, 3:0-ás hazai győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, s a második fordulóban a Genoa vendégeként kell megszereznie a három pontot, amely újabb lépést jelent a zsinórban hetedik scuidetto felé. A zebramezesek keretének legfőbb hiányzója a…..
A Juventus hazai pályán, a Cagliari elleni mérkőzéssel kezdi az új bajnoki szezont, s a zsinórban hetedik bajnoki címére törő csapat számára csak a győzelem és a három pont lehet elfogadható a nyitó fordulóban.  A Juventus keretébe bekerült az összes nyári igazolás:…..
Nehéz napok és fontos mérkőzések állnak a Juventus előtt, hiszen a zebramezes csapat vasárnap este az AS Roma otthonába látogatva biztosíthatja be a klub történetének harmincötödik, zsinórban pedig hatodik bajnoki címét, míg szerdán már a másik fővárosi együttes, a Lazio…..
Az FC Porto elleni hazai győzelemmel a Juventus biztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, s a pénteki sorsolás nyomán az is eldőlt, hogy roppant nehéz ellenfél, az FC Barcelona vár a torinóiakra, akiknek az európai összecsapásig még fontos feladataik…..
Gonzalo Higuaín egyáltalán nem bánta meg, hogy elhagyta a Napoli együttesét a Juventusért, és a csatár arról is beszélt, hogy jobban kedvére van a torinói környezet nyugalma. A Sky Sport Italia munkatársának pénteken interjút adó Gonzalo Higuaín egyúttal beszélt arról is, hogyan került a Real…..
szeszterciusz 2017.02.25 14:18:38
Massimiliano Allegri "őrült ötlete" eddig szórakoztató és látványos játékot, valamint két fontos győzelmet hozott a Juventusnak, s remélhetőleg tovább folytatódhat a sorozat, amikor a bajnoki címvédő a Sassuolo otthonába látogat. A Juventus keretébe ismét visszatér a Milan…..
A Juventus képviselői a hírek szerint Milánóban találkoztak a tegnap Mattia De Sciglio ügynökével, és mindez egy nyári ajánlathoz vezethet. A bianconero klub igazgatója a Sky Sport Italia és a Calciomercato.it beszámolója szerint Mattia De Sciglio képviselőivel egyeztetett…..
A Juventus védőt keres a bal oldalra a következő szezonra, az opciók között pedig felmerült a Schalke 04 lejáró szerződésű futballistája, Sead Kolašinac és az AC Milan csapatát erősítő Mattia De Sciglio. Patrice Evra szerződése júniusban lejár, ám az igazgatók egy januári távozásba is…..
Az átigazolási ügyekben rendre megbízhatónak bizonyuló értesülésekkel rendelkező szakértő, Gianluca Di Marzio állítása szerint a Juventus rendkívül közel került ahhoz, hogy a januári átigazolási szezon során megszerezze a pillanatnyilag a Genoa kötelékébe tartozó Tomás…..
szeszterciusz 2016.12.27 19:13:32
A Juventus FC blog szerkesztői szeretnének boldog és békés karácsonyt kívánni az oldal minden kedves Olvasójának! A csapat ugyan végül sajnos kiengedte kezéből a Szuperkupát, s így nem lehet teljes a szurkolók ünnepi boldogsága, de a fa alatt mégis kellemes érzésekkel idézhetjük fel a szezon…..
szeszterciusz 2016.12.24 12:46:48
@The flash: Január 2,-án vagy 3.-án
szeszterciusz 2016.12.24 12:47:58
Elérkezett az év utolsó fellépése a Juventus számára, s a bajnokcsapat most megszerezheti a szezon első trófeáját is, hiszen a zebramezesek az AC Milannal mérkőznek meg az Olasz Szuperkupa dohai fináléjában, Az összecsapás egyben kiváló alkalmat biztosít a Juvetusnak arra, hogy…..
A Juventus vezeti az olasz bajnokságát és csoportelsőként zárta a Bajnokok Ligája őszi szakaszát, így már csak két mérkőzés választja el attól, hogy elégedettséggel zárja a 2016-os esztendőt. Ez a két összecsapás azonban egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a Juventus előbb a tabella második…..
szeszterciusz 2016.12.17 20:58:33
szeszterciusz 2016.12.17 20:58:59
@Bbenj: Meg bizony :)
szeszterciusz 2016.12.17 21:01:57
A Bajnokok Ligája csoportkörének lezárulása után még három mérkőzés maradt a Juventus számára a 2016-os esztendőből, melyek közül egyik sem ígérkezik egyszerű feladatnak. A kiélezett mérkőzéseket tartogató sorozat első próbája a Torino elleni városi derbi lesz. A…..
A Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában a Juventus bebiztosíthatja első helyét a H-jelű négyesben, s ehhez a már előzetesen is legkönnyebbnek ígérkező mérkőzésen kell győzelmet aratnia a Torinóba látogató, jelenleg szerzett pont és rúgott gól nélkül álló…..
Csapatunk fiatal védője és a tegnapi meccs egyik gólszerzője elégedetten nyilatkozott az Atalanta ellen megvívott győztes mérkőzés után, kiemelve, hogy úgy érzi, a Juventus visszatért a helyes útra. Az olasz védő is kivette a részét a tegnapidiadalból ugyanis a Bianconeri oldalán Alex Sandro és…..
szeszterciusz 2016.12.04 12:38:11
A nem kifejezetten látványos, ám annál fontosabb Bajnokok Ligája-diadalt követően, a Juventus meglepően sima, 3:1-es vereséget szenvedett a Genoa otthonában, és a bajnoki címvédő most a szezon meglepetéscsapatát, a tabella hatodik helyén álló Atalantát fogadja a Juventus…..
szeszterciusz 2016.12.03 20:21:53
@Juventino86: Ha jól tudom influenzás volt
szeszterciusz 2016.12.03 20:37:38
szeszterciusz 2016.12.03 21:33:57
A Juventustól nyáron világrekordot jelentő átigazolási díj fejében a Manchester Unitedhez visszatérő Paul Pogba egyelőre távolról sem idézi csúcsformáját, s az elképesztő költekezés ellenére, csapata is igen visszafogott teljesítményt nyújt a Premier League-ben, azonban úgy…..
szeszterciusz 2016.12.03 16:33:15
A Sevilla elleni idegenbeli győzelemmel a Juventus biztosította helyét a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese között, s az utolsó játéknapon, a pont és szerzett gól nélkül álló Dinamo Zagrebet fogadva az első helyet is megtarthatja.  Hazai színtéren a zebramezesek hét…..
A Juventus számára a Sevilla torinói látogatásával kezdődött az új Bajnokok Ligája-szezon, s most, két mérkőzéssel a csoportkör zárása előtt, a hazája bajnokságában is kiválóan szereplő andalúz együttes két pont előnnyel vezeti a H-jelű négyest a zebramezesek…..
A Juventus továbbjutása és csoportelsősége szempontjából kiemelt fontosságú keddi BL-találkozó előtt az Öreg Hölgy az eddig mindössze hét pontot gyűjtő Pescara csapatát fogadja. A vendégek eddig tizenkét meccs alatt hét vereséget szenvedtek el, illetve sikerült négy meccset döntetlennel zárni,…..
A csalódást keltő Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után a bajnoki címvédő Juventus a Chievo otthonába látogat, majd a klub válogatott játékosai a nemzeti csapatok felé veszik az irányt. A veronai csapat az újonc Crotone ellenében elszenvedett vereséggel a háta mögött próbál…..
szeszterciusz 2016.11.06 14:11:09
@norbi9107: Lichti és Evra se kezdjen !!!!
A Juventus 2:1-es győzelmet aratott a Napoli ellen, s a torinóiak mestere, Massmiliano Allegri továbbra is úgy gondolja, nem ez a mérkőzés dönt majd a bajnoki cím sorsáról. "Fontos győzelmet arattunk ma este, de nem lesz sorsdöntő." - nyilatkozta Allegri a mérkőzés lefújását…..
A Juventusra nehéz mérkőzések várnak, hiszen ma este a Napoli, jövő szerdán az Olympque Lyon látogat Torinóba. A zebramezesekhez hasonlóan a Bajnokok Ligájában is érdekelt nápolyiak pillanatnyilag a tabella harmadik helyén állnak, s kedden Isztambulban kellene visszavágniuk a…..
Az AC Milantól elszenvedett vereséget követően, a listavezető, bajnoki címvédő Juventusnak hazai pályán, a Sampdoria együttesét fogadva kell megszereznie a három pontot. A tabella tizenötödik helyén álló genovai csapat egy győztesen megvívott városi rangadóval a háta mögött…..