Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pető Richárd

47 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idén december 8-án egy olyan filmet tűzünk műsorunkra, melynek főszereplője látássérültként, fekete övig küzdötte fel magát az Aikidóban. S hogy milyen gyakorlati haszna volt belőle? Németh Vilmost kevésbé érdekelték a technikák látványának lenyűgöző volta, vagy a…..
AikiMag Igazi kincset találtam 2015.03.03 14:20:20
Őszinte szívvel mondom, hogy most szombaton egy igazi kincset találtam. Még akkor is, ha a kíváncsiságtól idegesen közelítettem meg a II. kerületi Jurányi utcai közösségi házat. Hiszen nem másról volt itt szó, mint a kontakt improvizációs tánc és az aikidó közös…..
Bizony vannak az ember életében időszakok, amikor semmihez nincs kedve, legszívesebben egész nap csak feküdne és nyalogatná a sebeit. Aki azt mondja nála ilyen nincsen az bizony nem őszinte magához. Talán nem én vagyok a megfelelő ember, hogy tanácsod adjak ebben a témában, de…..
AikiMag Seggre ülve 2014.10.04 09:02:00
Írhattam volna térden állva III-at is címnek, de úgy gondoltam a seggre ülve sokkal jobban kifejezi azt, amit most megosztok veletek. Igen, kitaláltátok, ez térdes kalandom harmadik - de még korántsem befejező - része. Azért nem kell aggódnotok, nem foglak éveken keresztül untatni…..
Pető Richárd 2014.11.26 21:54:14
@Véghné Oláh Ibolya:
Kedves Ildi!
Még nem sikerült pontot tenni az ügy végére. A térdem a mostanság elég sok pihentetés eredményeként jobban viselkedik, de azt is észrevettem, ha folyamatosan terhelem, akkor ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint előtte. Szóval még van egy utam a sportkórházba egy specialistához, ha ő sem tud megoldást, akkor tanácstalan leszek. De az még odébb van.
Ricsi
AikiMag Egyensúly keresése 2014.09.24 08:58:00
Fordulópont van az életemben, mely fordulópontok állítólag jók, és általában jó szeleket hoznak. Mikor elkezdtem a Misogi Aiki Dojóba járni, akkor éppen "semmi dolgom" nem volt, és csak az aikidóra tudtam koncentrálni. Nemrégiben az a szerencse ért, hogy újra sikerült…..
Biztos emlékeztek még korábbi bejegyzésünkre a Pencak Silat 9 leghalálosabb fegyveréről. Ha nem, itt az alkalom, feleleveníteni ezen írásunkat, hogy ennek fényében végre fény derüljön az igazságra. Miután legutóbb a pencak silat történelmébe avattunk be titeket, most…..
Elég sokat gondolok arra, hogy talán könyörtelenséget is kellene tanulnom valahol, ha már harcművészetre adtam a fejem, ami ugyan nem az erőszakról, hanem az erőszakmentességről szól, ám  amikor az atemim olyan, mint a lepkefing, akkor bizony elgondolkozom rajta, hogy nem jó ez…..
"A suprapatellaris bursában 6 mm átm. folyadék látható. A lig. pat.a tapadásánál körülírtan oedémásabb, echoszegényebb rostokkal bír, szakadása nem látható. A quadriceps ín, az oldalszalagok és a hátsó keresztszalag épek. Az elülső keresztszalag nem ítélhető meg. Meniscus…..
AikiMag Térden állva 2014.08.25 15:54:00
A múlt hét keddi délután nagy részét az Újbudai Egészségházban töltöttem, ami ugye nevével ellentétben nem az egészségesek gyülekezőhelye, hanem a reményvesztetteké. Az egész úgy kezdődött, hogy a nyári fonyódi edzőtáborban észrevettem, hogy a jobb térdem alatti…..
Kíváncsi vagy miről is szól a Pencak Silat? S mi a 9 leghalálosabb fegyvere?  Suryadi „Eddie” Jafri az egyik legismertebb oktatója az indonéziai harcművészetnek, a Pentjak – vagy Pencak – Silatnak. A Pentjak a küzdősport részekre utal, míg a silat a „spirituális” útra.…..
Augusztustól látható a mozikban a Yasmine, mely a Brunei Szultánság első női rendezője által készített film. A sztorija nagyon egyszerű: egy lányról szól, aki silat bajnok szeretne lenni. Bruneiről tudni kell, hogy a mozi a legizgalmasabb szórakozások egyike, hiszen ebben a kis…..
Amikor először hallottam a Fehér Kard című dokumentumfilmről, akkor azt gondoltam ez valami átverés. Vakon aikidózni? Ráadásul dan fokozatot elérni belőle és tanítani is? Ilyen nincs, hiszen, sok látónak is nagyon nagy nehézséget okoz a különböző technikák elsajátítása,…..
Annyira fellelkesültem a Karate Kölyök 30 éves évfordulós cikkén, hogy gondoltam megosztok veletek még egy filmet, melyet gyerekkoromban nagyon szerettem. Első megtekintése Nyírmeggyesen zajlott mégpedig a 90'es évek legelején, amikor itthon tombolt a bécsi bevásárló turizmus, és…..
Úgy döntöttem, hogy véget vetek az edzőtábor utáni egy pihenőnek, és amíg tudom kihasználom a lehetőséget, hogy Csák Gergelyéknél a Tüzér utcában edzhessek. Igen ám, viszont mielőtt indultam láttam Facebook-on a kiírást, hogy vendég instruktor fogja tartani az aznapi…..
Így jár, aki túl sok Bruce Lee filmet nézett gyerekkorában és a szituációkat ennek megfelelően szeretné megoldani. Mai rettenetes videó az AikiMag-on. ..
Nagy reményekkel és kíváncsisággal érkeztem harmadmagammal július 2-án Donovan Waite Shihan fonyódi edzőtáborába. Az eseménynek a fonyódi Mátyás Király Gimnázium igen impozáns, makoveczi kidolgozottsággal felépített, fagerendás aulája adott otthont, illetve a szállás,…..
Legutóbbi bejegyzésemben írtam, hogy Kőhalmi-Szabó Zsolt megtanított arra, ha nagyon elfáradnék egy-egy gyakorlat kivitelezése közben, hogyan tudom lecsillapítani a légzésemet és újra a normális kerékvágásba terelni. Ajánlom ezt a technikát minden sorstársam figyelmébe, aki…..
Mivel készülök a július elejei Misogi táborra Fonyódon, és a klubomban június közepével befejeződtek az edzések, ezért úgy döntöttem edzem magam más klubok pusztakezes és fegyveres edzésein is. Annyit azért elmondhatok, hogy nem kis lelkierő kellett hozzá, a megszokott,…..
Emlékeztek még a 80'as évek nagy klasszikusára, a Karate Kölyökre, benne Daniel san-nal és Mr. Miyagival? A film első része idén, egészen pontosan június 22-én ünnepelte 30 éves évfordulóját. Kíváncsiak voltunk vajon mi történt azóta a főszereplőkkel és utána is…..
Szerencsétlenkedtünk. Nincs erre jobb szó. Összehívtunk egy találkozót a Hajógyári-sziget déli bejárójához, ahol nem engedtek be bennünket autóval, sőt, a biztonsági őr köszönés nélkül ránk horkant, hogy "Hovahova?!" Félénken motyogtuk, hogy a gyereknapra mennénk. Nem…..
Néztem felvételről Till Attila remek új műsorát, a Propagandát, ahol éppen Lajkó Félix, és Kokas Katalin hegedűművészek kerültek bemutatásra. Nem is igazán tudom mi a helyes kifejezés rájuk, hiszen Lajkó Félix hegedűsnek tartja magát, aki a szórakoztatásért él, és a…..
Buenos Airesben Christian Tissier különböző témákról kérdeztük, köztük: az aikido jövőjéről, Yamaguchi Sensei (1924-1996) oktatási módszereiről, a kível kapcsolatos gondolatairól, illetve arról, hogyan érdemes a technikákat úgy megtanulni, hogy megtaoasztalhassuk a…..
Alapjában véve mit gondoltok? Ha Isten valahonnan elvesz az ember életéből azt más területen pótolja? A hiányosságokat egyéb képességekkel pótolja? Ez a központi témája annak a filmnek, melynek magyar címe Csokoládé - A harc szelleme. Mindenképpen érdemes rá, hogy legalább…..
(Mielőtt belemerülnénk, hogy mit láttunk a Küzdősport Expón, elmondjuk, hogy felajánlottunk tudósítást, sőt, bemutatót is, ingyen az Expó szervezőinek. Azt is felajánlottuk, hogy nálunk ingyen promózhatják a rendezvényt, hiszen a blog témájába vág. A szervezők azzal…..
Múlt heti gyerekkori gís képem posztolása révén felmerült szerkesztőségünkben, egy-egy eredettörténet felállítása, azaz ki hogyan kezdett foglalkozni az aikidoval és már milyen eredményeket ért el, miben látja a fejlődés lehetőségét. Ugyan én még nagyon kezdő vagyok…..