Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PeppyRapier

0 bejegyzést írt és 282 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Barcanoticias Bajnoki versenyfutás 2020.03.03 12:56:53
A tribuna kigyűjtötte a Barcelona és a Real Madrid hátralevő mérkőzéseit a bajnokságból...
PeppyRapier 2020.03.03 14:57:15
Minden esélyünk megvan még, hogy megnyerjük a ligát, de kétlem hogy sikerülni is fog. Egyrészt a sorsolásunk nehezebb és idegenben amúgy is gyengélkedünk, hát még egy Sevilla, Vilarreal, Celta hármas ellen mennyire fogunk. Másrészt a Real-t ezzel a verséggel alaposan felturbóztuk lélektanilag, simán benne van, hogy a City ellen is továbbmennek ezek után, ha pedig mégsem, akkor úgy hogy már csak a Ligára kéne koncentrálniuk, kétlem, hogy többet hibáznának mint mi.

Az 5 pontos előnyünkre is azt mondtam volna, hogy ilyen sorsolással kérdéses lehet, de akkor a Real a padlón lett volna 3 verség után. Igy viszont sikerült 180 fokos fordulatot venni. Arról nem is beszélve, hogy milyen "szép" győtelem is lenne, ha egy Getafe-nak kellene kikaparnia a gesztenyét nekünk. Most kellett volna nyerni, és akkor minden rendben hazai fronton, de ezt a csatát elvesztettük, és innen már csak reménykedni lehet, ami egy Barcelona-nak soha nem állt jól.

A Clássicó-ról meg annyit, hogy egy agyon nyert meccset sikerült 2-0-ra elbukni, ahol egy félidő alatt kiüthettük volna a Madridot. Nem tettük, nekik pedig még a Piqué-be belelőtt labdából is gól lett, nem beszélve a végén a 2. gólról. Ilyen a foci, ha nem végzed ki az ellenfelet, akkor az előbb v. utóbb visszaüt. Márpedig egy ilyen rangadón a 4 tiszta 100%os ziccer kihagyása olyan luxus, ami nem fér bele. Egy Granada ellen ez még elment (1-0 és Messi 10x lőtt 0 gólért), de a Madrid ellen... pedig most most kellett volna 120%-ot nyújtani...

Nem ez életünk szezonja, de a Liga még nem veszett el, és a BL-ben sem a Napoli elleni visszavágó lesz a végállomás... aztán ki tudja, lehet a sorsolásnál mázlink lesz, és egy Napoli - Lyon - Leipzig ágon még döntőig is menetelhetünk (nem lebecsülve a francia és német csapatot) mint tavaly a Spurs, és akkor már 1 meccsen bármi lehet. xDDDDD
Nem volt súlyos Gerard Piqué keddi sérülése így játszhat a hétvégén...
PeppyRapier 2020.02.27 21:53:54
@the12thman: Lehet szidni a játékukat, de hozzánk képest 0 költségvetésből ott vannak a 3. helyen a bajnokságban, és 1,5 meccs után 3 gólt kellene hogy kapjanak 1 félidő alatt ahhoz, hogy kiessenek az EL-ből. És nem egy no name török v. görög csapat, hanem az ellen az Ajax ellen, akik tavaly BL elődöntőbe jutottak (persze azóta elvesztettek 2 játékost).
PeppyRapier 2020.02.27 22:09:13
@KJDaniel: Ez így nem hangzik jól, meg hatalmas gond, de ha azt nézzük, hogy amúgy az egész keret is csak 19 főt számlál, már más a leányzó fekvése.

Pláne hogy ebből a felsorolásból Piqué állítólag már a Classicóra rendben lesz, míg Busi, Vidal és Braithwaite pedig csak a Napoli ellen nem lesz bevethető. Addigra viszont felépülhet Robi és Alba is.

Szóval azért jókora ferdítés van ebben, ami viszont tényleg probléma, hogy az Abidal vezette "hozzáértő" vezetés komolyan gondolta hogy ez a 19 fő elég lesz egy olyan klubnál, ahol tavasszal folyamatosan szerda-szombat ritmusban kell játszani, és mindig vannak sérültek. Mert az senki ne gondolja, hogy tényleg Setien akart ennyire szűk keretet... még a Betis-nél is 23 fővel dolgozott, és ez csak a nagy csapat.

Egy előnye lehetne ennek, hogy így muszáj a fiatalokra támaszkodni, hiszen ebben a 12 főben eleve nincs benne Fati v. Puig. Viszont akkor jó lenne játszatni is őket. Puig szabályosan be robbant a keretbe Setien-el, de mióta hibázott a kupameccsen, azóta 1x volt csak csere. Nem a Real ellen, de pl. az Eibar ellen kaphatott volna 30 percet, ahogy Araújo is kaphatna pár percet a jövőben, ha már rá kell építenünk 1-2 sérülés v. eltiltás esetén.
A Barcelona idegenben 1-1-es döntetlent játszott a Napolival a Bl-ben...
PeppyRapier 2020.02.26 15:09:07
@GYLS: sok mindenért lehet szidni Busquets-et, de hogy alibi passzolna... persze, a passzai 60% az, de egy védekező kp-nak ilyennek kell lennie, de lássuk azt is, hogy az egyetlen középpályásunk aki legalább próbálgat mélységből inditgatni, ahogy azt a gólnál is láttuk, vagy előtte 2-3 alkalommal Semedo-nak. Plusz, ő keresi messze a legtöbbször Messi-t is, mélységi passzokkal. Szóval ha valaki, akkor ő ahhoz képest milyen poszton és milyen szerepkörben játszik, messze nem alibizik. Az sokkal inkább Rakitic volt a meccsen, akinek 1 értelmes megmozdulása sem volt. DeJong is igyekszik, de benne sincs ekkora vállalkozó kedv, igy igazából csak Busi és Messi azok, akik mélységből szerveznek.
PeppyRapier 2020.02.26 15:40:45
@kritizator: na igen, és ez a legfőbb probléma. Az MSN azért volt annyira félelmetes, mert bárki 1 villanással képes volt a semmiből gólt szerezni. Most már csak Messi van egyedül... persze ott van mellette Griezmann, de ő nem tud cselezni, ergó ő csak akkor hasznos, ha helyzetbe tudják hozni v. ő tud helyzetet teremteni. Ez utóbbiban erős, de előbbire csak Messi alkalmas kb.

Mert a KP-n ugyan ez a helyzet. Régen az Ini - Busi - Xavi hármas bármelyike tudott meccsenként is villantani egy olyan passzt, amiből Grizi 25 gólt lőhetett volna egy szezonban. Mára már csak Busquets maradt, de neki mindig is a védekezés volt az elsődleges feladata, nem a gólpassz gyártás. Mellette nincs akitől várni lehetne ezeket a passzokat. Rakitic már nincs ezen a szinten, Vidal teljesen más profil inkább összjátékokban erős, De Jong posession játékos, aki testcselekkel és mozgásokkal operál, nem gyilkos utolsó passzokkal. Marad Arthur, aki a legközelebb állna a "régi istenekhez", de vele szemben meg úgy fest nincs meg a bizalom, vagy nincs meg az erőállapota, hiszen minden 2. meccsen játszik csak.

Szomorú ezt látni, főleg úgy, hogy közben sorra érkeznek a 100+ milliós sztárigazolások, akik aztán mennek a levesbe. 3 sztár igazolás kellene a nyáron, hogy elkezdhessünk kimászni a gödörből. Kellene egy kezdő belsővédő, aki átveheti Piqué helyét (ez lett volna DeLigt tavaly). Egy középpályás, aki 4-3-3-ban tud játszani De Jong és Arthur mellett, és aki nem csak labdabiztos, de mer és tud is villanni előrejátékban (DeBruyne a csúcs ebben a kategóriában). Végül pedig kellene egy Neymar kaliberű szélső, akinek csemege a felállt védelem, és ha kell az álló falnak is neki megy, hogy átcselezze magát (ez talán idővel Fati is lehet).

De ezek közül jó ha 1-et sikerül szerezni, és már rá is alig lesz pénz. Esetleg ha Martinez-t meg tudnánk szerezni olcsón Coutinho bevonásával, akkor lehetne 2 ez a szám, bár nem tudom pontosan hogyan passzolna a csapatba az argentin.
A BL-ben a legjobb 16 között a Napoli az ellenfél...
Barcanoticias Irány Nápoly! 2020.02.23 20:15:47
Kihirdette keretét a Barcelona az SSC Napoli elleni BL mérkőzésre...
PeppyRapier 2020.02.24 16:23:38
@Raven1975: Ebben a körben elképzelhetetlen, hogy nélkülük lépjünk pályára. Egy jó eredmény esetén viszont gond nélkül spórolhatnánk velük a visszavágón. Addigra már Robi is felépül.
PeppyRapier 2020.02.25 11:05:50
@renonc: már mint nálad? :D
Ugyan, ha jó eredményt érünk el az odavágón, hazai pályán biztosan nem esünk ki, ebben 100%-ig biztos vagyok. A Pool és a Roma ellen az volt a baj, hogy az első meccs volt otthon, és kényelmesen érkeztünk idegenbe. Viszont saját közönség előtt képtelenség, hogy ennyire az eredményre játszunk. Biztos vagyok benne, hogyha nyerünk az első meccsen, akkor tovább is jutunk.
Barcanoticias Bartomeuout! 2020.02.22 07:23:07
Bartomeu elvesztette a vezetőség bizalmát...
PeppyRapier 2020.02.23 15:37:38
@Robi71: minden egyes támadásépítésnél a balszélen volt, mindig a bal oldalról jött befele, de amúgy ja, totál nem balszélső volt... fucking logic xDDDD
Szóval ha nem az van amit mondasz, akkor belemagyarázod? Vidal nem baszélső, de ott játszott. Paulinho 4-4-2-ben húzódott előre középen, míg Vidal végig a szélen szerepelt elől. Itt a hőtérképe is, csak hogy más se higgyen el mindent amit össze hordassz itt a nagy felsőbbrendűségedben :D Ja, és mielőtt kitalálod, hogy 4-4-2-ben volt szélső, nézd vissza Fati hőtéképeit is...

www.whoscored.com/Matches/1394473/Live/Spain-LaLiga-2019-2020-Barcelona-Eibar
PeppyRapier 2020.02.23 15:39:49
@Overmars: nem képes feldolgozni szegény Robi, hogy egy játékos szerepelhet más poszton is, mint az az adatlapján v. a Wikipedia honlapján szerepel :D Ha egy edző azt kéri játszon belső védőt, Robi-nál akkor is középpályást játszott, csak többet jött vissza xDDDD
PeppyRapier 2020.02.23 16:14:48
@Raven1975: kár, pedig le merem fogadni, hogy mind2 meccsen kezdette volna Setien a jobbszélen Semedo előtt...
Barcanoticias 1 pont a hátrány! 2020.02.17 09:42:37
A Barcelona rangadót nyert szombaton, míg a Real remizett vasárnap...
PeppyRapier 2020.02.20 12:34:27
@Tot El Camp: és ki a náthás lóbrokit érdekel a kivásárlási ára? Ha 1 milliárd lenne, akkor is tök mind1 lenne...
PeppyRapier 2020.02.20 14:56:34
@la pulga: szerintem nem is az lesz a lényeg hogy hogyan termeli a gólokat, hanem hogy mennyire fog tudni beilleszkedni a csapatba. Láttuk Boateng-et tavaly, idegen testként mozgott elől, holott előzetesen nem volt egy rossz név, és jobb volt a megítélése is mint most a Dánnak. Viszont ha ilyen játékost akartunk volna, arra ott lett volna Ángle, olcsóbban, aki az 5. a góllövőlistán (Messi és Suárez mögött).

De most másképp gondolkozott a vezetőség és inkább egy valamivel drágább, ismeretlenebb opció mellett, azaz Braitwhaite mellett döntöttek. Lehet hogy ő nem termelte úgy a gólokat, nem egy nagy név, de fiatalabb, gyors, jól cselez, jó az összjátékokban. Én úgy gondolom nála inkább ez lesz a fontos, hogy illeszkedjen a Barca mostani játékába, és ne lófjon ki belőle úgy, mint a kis herceg.

Ha ez sikerül, akkor onnantól már másodlagos lesz csak, hogy mennyi gólt lő. Én azt mondom, ha már 5 gólja lesz akkor jól jártunk vele, különösképp, hogy nem lesz kezdő, csak tehermentesíteni jött Messiéket. Ellenben 4-5 gólpasszt is elvárnék tőle, amiben Suárez szintén remek volt idén.

(Vicces, hogy Suárez január 4.-e óta nem lépett pályára a bajnokságban, de továbbra is 3. a góllövőlistán, és 2. az asziszt listán.)
Kihirdette hivatalos meccskeretét a Barcelona...
PeppyRapier 2020.02.15 22:55:28
Szerintem egyértelműen látszik a fejlődés meccsről-meccsre. Ha kicsivel több szerencsénk lenne minden fronton, akkor most mindenki ujjongana. Mire gondolok? Például a sérülésekre... ha Suárez nem dől ki, akkor az elmúlt meccseket 5-6 gólokkal nyertük volna, ami teremtene annyi tiszteletet, hogy idegendben sem merne így nekünk esni minden kis csapat. A Betis is, középmezőny, gyenge játék, ellenünk meg mintha vért ittak volna, Fekír egyenesen aranylabdás formában játszott. Ott a Valencia, akik ellen simán kikaptunk... 2 furdulóval később 3-0-ra porolta el őket ez a Getafe, úgy hogy 15-2 is volt a kapuralövések aránya meccs közben a "kiscsapatnak".

Ma simán lefociztuk ezt a Getafe-t, akik a 4. BL helyért vannak versenyben. Mert ez a meccs sima volt... nem könnyű, de sima. Ha Messi nem bohóckodja el a kiugratását, vagy Griezmann a 2 ziccere közül csak 1-et megold, ez egy sima 3 v. 4 - 0 is lehetett volna. De persze jött Ángel, és megint egy olyan gól, ahol TerStegen-nek védeni sincs esélye. Mint előző héten, amikor kapott egy 11-es gólt, és egy védhetetlen bombát. Most minden bejön az ellenfeleknek, nekünk pedig semmit. Ez pedig Messi-n látszik a legjobban.

De ha kiszakad a gólzsák, főleg Messi-nél, akkor végre vissza is térhet a nagy csapat mentalitás, aminek a helyét manapság átvette a kétség és az önbizalomhiány. Ha a mai meccset is nézzük: Robi, Piqué és Firpo is remek meccset játszott, Umtiti pedig egyenesen a legjobb meccsén van túl idén. De persze így sem bírták ki bekapott gól nélkül, aminek hála megint lehetett izgulni a végén.

Elvesztettük a világ legjobb befejező csatárát, egyben a csapat 2.. legjobb játékosát, Messi elvesztette a góllövő cipőjét, jött egy edzőváltás, sérülések, eltiltások, Dembelé reménye szertefoszlott, egy 16 éves srácban kell bíznia mindenkinek, aki még a B csapatban sem játszott soha, minden létező helyzetből védhetetlen gólokat kapunk, nekünk semmi nem jön össze, és az utolsó kieső kiscsapat is képes úgy focizni ellenünk idegenben, mintha egy BL döntőn lennének. Ehhez képest a játék egyre jobb, egyre stabilabb, nyerjük a meccseket.

Most jön az Eibar otthon, ami kötelező fealadat, utána dől el minden, Napoli és Real idegenben. Minden azon múlik, mikor fordul a szerencsénk. Végre mi szerezzük a vezető gólt idegenben, végre Messi is képes legyen újra betalálni, végre pattanjon mellé a védhetetlen lövés, végre kerüljenek el a sérülések, végre ne a kárunkra működjön jól a VAR, és végre jöjjön már egy olyan bíró, aki nem hoz össze ilyen statokat mint ez a mai is:

szabálytalanságok: 12-30
sárga lapok: 3-2
Végülis "csak" 3x annyit szabálytalankodtak, mégis nálunk a több sárga. Utálom a spanyol bírókat, akik egész nap elnézegetik, hogy agyba főbe rugdosnak minket, és Nyom-nak is 6 dobása lehet sárga nélkül, míg nálunk minden 2. szabálytalanság lapot ér... mintha ez egy alap lenne, hogy minket úgyis rugdosnak, akkor nem adok 2. v. 3. után lapot, hanem 6-7 a tűréshatár, de minálunk akár már elsőre is megy a sárga.
PeppyRapier 2020.02.17 09:21:03
Én egyszerűen nem értem az ide kommentelők többségét... mindenkitől előre is bocsánat, de tényleg ennyire el lettünk kényesztetve?

Adott egy krízisben lévő Barcelona, ami olyat tett, amit azelőtt nagyon-nagyon régen... év közben váltott edzőt. Új edző, új felfogás, új filozófia, új edzések, új taktika, minden megváltozott, és ezek nem olyan változások amiket könnyű lehet megszokni. Emellett még ki is esett az egyik legfontosabb játékos szinte egész tavaszra, és mellé a "legnagyobb" (örök)reménységeink egyike is. És ez nem olyan kiesés, mint a Realnál Hazard esetében, hogy van másik 2 kezdő kaliber aki a helyére állhat. Itt másik csatár sincs, nem hogy Suárez helyére egy befejező ember...

Emellett pedig azt az időszakot éljük, amikor az ellenfelek úgy játszanak ellenünk, mintha nem létezne holnap, Messi 4 meccse képtelen betalálni, már félig eladott játékosokra kell támaszkodni, vagy olyanokra akik még a B csapatban is kezdőnek számítanának.

És akkor ezek után a többség itt veri a tam-tam-ot, hogy milyen gáz, hogy hazai pályán nem tudjuk könnyen megverni a Getafé-t... azt a Getafe-t, akik jelenleg az Atleticó-t - még a vereségük ellenére is - 2 ponttal előzik a 3. helyen. És mi számít sima meccsnek? Nem az, amikor egy félidő után simán vezetünk 2-0-ra, úgy, hogy közben Messi 2 hatalmas helyzetből sem tudott betalálni? (kiugratás, amit emelni próbált, és Grizi kiugratása, ami után a fejesét bravúrral védte a kapus)

Persze nem volt könnyű meccs, már a labdakihozatalnál letámadtak minket + Alba is kiesett. Ebből következik, hogy TerStegen-nek volt dolga rendesen a labdakihozatalokkal. De itt már ez is baj, hogy a kapus és a belső védők passzolták a legtöbbet a csapatban Busquets mellett. De hogy ez miért baj? Mi mindig is ezt a focit játszottuk, ergó mindig minden egyes építkezés a kapustól és a belső védőktől indult. Most még többet kellett játékban lenniük az agresszív letámadás miatt, de ezzel addig nincs baj amíg megoldják... és haver, többnyire baromi jól megoldották, most nem volt a semmiből elvesztett Vidal féle labda sem szerencsére.

De persze megint jött a szokásos védhetetlen bekapott gól, ami után izgulni kellett. És akkor itt jön az, hogy "mi az hogy a Barca otthon időt húz, meg rúgdossa el a labdákat..." WHAT? A bekapott gól után 2 ziccert is sikerült kialakítani, amiknél ha Griezmann jó döntést hoz, 4-1 is lehetett volna a meccs vége. Nem sikerült, kihagyta mind kettőt, így jó hogy szoros maradt a vége. Márpedig minnél kevesebb van hátra, annál jobban jön az ellenfél, mi pedig egyre kevésbé vállalhatunk kockázatot hátul. Ez alap a labdarúgásban. Ha nem tudod lezárni a meccset, akkor karcos lesz a végjáték.

De mi megcsináltuk, kitartottunk a végéig, és megvertük a 3. helyezettet itthon. A Real ugyan ebbe a cipőbe lépett, csak nekik fordítaniuk kellett, és nem a 3.-al, hanem a 18.-al játszottak otthon. Megtették, de nem bírták lezárni a meccset, amire velünk ellentétben rá is fizettek. Ráadásul a végén még a Celta is nyerhetett volna, mert Ramos már centert játszott elől, hátul pedig megnyílt a terület, de végül mind2 kontra elhalt Aspas-ék részéről.

Egy szó mint száz, amennyi problémával szembesülünk manapság, nem teljesít rosszul a csapat, játékban egyre jobban és stabilabban teljesítünk. Ha végre mindenki megtanulná kihasználni a helyzeteit, akkor ez a meccs is sokkal simább lett volna, ahogy a Levante (2-1) v. a Granada (1-0) elleni meccsek is, és akkor talán a kupából sem estünk volna ki, ahol minden a kezünkben volt, de az első kaput eltaláló lövésük védhetetlennek bizonyult a 93. percben... Pechh... Ettől függetlenül én is tartok a következő 2 idegenbeli túrától, de ha fordul a szerencse, és Messi visszatér gólvágó formájához, akkor szerintem nem nekünk kell majd aggódnunk, hanem az olaszoknak. A Real más kávéház, de látjuk, hogy ők is sebezhetőek még otthon is (Celta 2-2 / Sociedad 3-4).
Barcanoticias Irány Sevilla! 2020.02.09 07:38:26
Ma este 21.00-kor a Real Betis vendége lesz a Barça a Ligában...
PeppyRapier 2020.02.09 21:51:44
@Robi71: köszönöm Captain Obvious...
PeppyRapier 2020.02.09 23:39:35
Mai meccsről:
- Semedo és DeJong volt az egyetlen aki az egész meccsen jól játszottak.

- Messi, Lenglet, Arthur és Busquets voltak azok akiket még ki lehet emelni a pozitív oldalon. De Messi nagyon gyenge formában van, semmi nem jön neki össze, se mezőnybe, se a kapu előtt. Szerencsére a gólpasszai még ülnek, de egy hete az a 10 lövés 0 gól katasztrófa volt, és inkább visszahúzta a csapatot azzal, hogy rágörcsölt a gólszerzésre. Persze a 2 gólpassz megvolt, még szerercse, mert így lett meg a 2-1.

Lenglet-nek a kiállítás felelőten volt, Arthur csak csere, pedig kezdőnek kéne lennie, míg Busquets gyakran lassú és körülményes, de még így is a jobbak között van.

A többiek vagy gyengék voltak(pl.: Umtiti, Firpo), vagy nem is nagyon voltak meccsben (pl.: Alba, TerStegen) vagy egyenesen katasztrofálisat nyújtottak, mint Vidal és Robi. Griezmann-t el sem tudom helyezni.

Kinek a kolosszális ötlete volt idehozni valakit szélső támadónak, aki képtelen cselezni és egy az egyet felvállalni??? Persze összjátékban jó, lelkes és védekezni is tud, de ha nincs a környékén senki, akkor instant hátrapassz, kapu környékén pedig tökéletesen veszélytelen. Fati 17 évesen is jobban illik ide, és valahol vicces, hogy Neymar-tól eljutottunk idáig. Előbbi a 10 fős védelemnek is nekiment egyedül, sokszor esélytelenül, míg most utóbbi már 1-1-ben sem menne kapura, csak várná a társakat hogy passzolhasson...
A Klub friss közleménye!..
Ma este 19.00-tól hazai pályán játszik Spanyol Kupa mérkőzést a csapat...
PeppyRapier 2020.01.30 19:48:09
@renonc: DeJong egy kúrvajó focista, az más kérdés, hogy nincs olyan kreatív és támadószellemű középpályásunk aki kompenzálja ha Busquets-el együtt vannak a pályán. Bármit is akarunk vele játszatni amíg Busquets vissza nem vonul, nem változtat a tényen, hogy 2 védekező középpályással állunk fel minden meccsen, akik mellett szintén csak passzolgató KP-k játszanak. Vidal az egyedüli kivétel, aki akar előre is játszani.
PeppyRapier 2020.01.31 22:00:56
@Nagybarcelona: Thiago és Bartra egy rakat lehetőséget kapott. Előbbi távozása ellen nem volt mit tenni, utóbbi pedig 3 edzőnél sem tudott bizonyítani, és ma sem top csapatban játszik.

Keita Baldé szintén, ott volt az Interben és semmire nem ment, most a Monacó-ban küzd a kiesés ellen... de bizonyára kezdő lenne nálunk.... Traoré ugyan ez, de neki még tovább tartott, hogy egyáltalán elkezdjen játszani, most elöször van jó szezonja mióta elengedtük, és már mindenkinek rá csorog a nyála...

Grimaldo és Icardi oké, ők el kallódtak a B-ben, bár azt hozzáteszem, Alba-t mára tudta volna kiszorítani Grimaldo (erre kár lett volna várni), míg Icardo ezzel a múltal és Suárez ittlétével soha a büdös életbe nem került volna nálunk Messi mellé a pályára xD

Haaland-ért pedig kár sírni, ő maga választotta a Dortmundo-t, hogy tudjon játszani és fejlődni. Ha előbb tudta volna, hogy Suárez kidől és nekünk kell a tavaszra valaki, lehet máshogy dönt, de amúgy kár érte sírni, mert akkor se jött volna ide, ha túllicitálja a Barca a Dortmund-ot. Tudatosan döntött. Eriksen már érdekesebb, de amíg Coutinho-tól sem tudnak megszabadulni, addig nem is hoznának ide még 1 magas kereseti kategóriás támadó KP-t. Szerintem nem hiába volt körülötte olyan nagy a csend, hogy jóformán csak az Inter akarta diszkont áron.
A csatárkeringő folytatódik, a hét végéig legalábbis biztosan...
PeppyRapier 2020.01.29 21:29:01
@Robi71: random kiválasztottam pár meccset tavalyról:
www.transfermarkt.co.uk/spielbericht/index/spielbericht/3081113

www.transfermarkt.co.uk/spielbericht/index/spielbericht/3167768

www.transfermarkt.co.uk/spielbericht/index/spielbericht/3177022

Valverde mindig is Neymar pótlékként számolt vele, miközben ő soha nem az a játékos volt, aki nekimegy a védelemnek és átcselezi magát. Technikája még lenne hozzá, de lendülete és robbanékonysága nincs. Viszont papíron Iniesta helyére hozták, ahol ugye a büdös életbe nem szerepelt. Talán most Setien végre odatenné, mert kellene valaki a labdatartó középpáylások közé, aki előre felé játszik, mélységi indításokkal operál stb. Jelenleg ehhez Busquets áll a legközelebb, ami szomorú, mert Arthur, Rakitic, DeJong, mind csak labdatartásra játszik, egyik sem szervez, egyik sem kreatív előre játékban.

Én is túl akartam adni rajta, de csak mert Valverdén nem lehetett. Hátha most, a klub történetének legdrágább igazolása nálam megérdemel egy 2. esélyt, ha Dembelé közben már a 3.-at v. 4-et kapja.

Coutinho Barcelónában: 76 meccs, 21 gól, 11 gólpassz, szélsőként necces, középpályáról már elismerésre méltó lenne. Jobb megoldás ő, mint 60-ért Rodrigo, 80-ért Auba, v. Tadic.
PeppyRapier 2020.01.29 22:09:24
@KisPindi01: Némi túlzással, mint Eriksen volt a Spurs-be, és neki is lejár a szerződése a nyáron. Meglátjuk, én inkább a forrás miatt kételkedem...
A Barcelona ma 16.00-kor a Valencia otthonába látogat...
PeppyRapier 2020.01.28 09:00:56
@kritizator: Tény, csak sajnos az is tény, hogy azért ő is egy remek játékos, aki ugyan nem a befejezésben erős, de nálunk is elkellene egy ilyen szélső. A Real Dembelé-je, csak kis túlzással ő 1 év alatt többet tett le az asztalra, mint nálunk a francia... lehet nem is túlzás... csak most ő szenvedi meg, hogy minden posztra vannak 2-en előre. Remélem elherdálja a Real, mert szerintem több van benne mint Rodrygo-ba (aki szintén nem ügyetlen gyerek). Mi vajon miért fordultunk el ennyire látványosan Braziliától?

A Real sorra veszi ezeket a fiatal tehetségeket, és látható, hogy sorra jönnek is be nekik. Gyanítom hogy most Reinier-el sem fognak nagyon mellé lőni, miközben ott egy Ödegaard-juk is kölcsönben, aki pedig a Sociedad-ot vezeti Európaligába. Neymar és Arthur is bejött nálunk, mint braziliai igazolás, és eddig Emerson is bizonyít a Betis-ben. Persze nem teremnek mindennap ilyen tehetségek még ott sem, csak bosszant, amikor azt látom, hogy a madridi szomszéd sorra nyúlja a fiatal tehetségeket, és mind be is jön nekik.
PeppyRapier 2020.01.28 09:19:05
Most, hogy Rodrigó már majdnem a kapuban, azon gondolkoztam, hogy ki volt az utolsó igazolása a csapatnak, akit erősítésnek hoztak, és be is vállt?

2019 - DeJong és Griezmann: Egyenlőre korai megmondani, de félek "csak" DeJong fogja itt megváltani a világot.

2018 - Lenglet, Arthur, Vidal, Malcom: Az első kettő inkább igen, mint nem, de egyenlőre ők sem kirobbanthatatlanok a kezdőből, Vidal egy jó csere, Malcom... hagyjuk.

2017 - Coutinho, Dembelé, Paulinho, Semedo - 1 embert vállt be innen, és ő sincs már nálunk... Dembelé még mindig csak 22, de egyenlőre a 3. szezonja is kuka. Semedo jó, de nem kezdő, Coutinho-t pedig elherdálta Valverde...

2016 - Gomes, Alcacer, Umtiti, Digne - Umtiti az egyetlen, aki bevállt, de látjuk ő is hol tart manapság...

2015 - Turan, Aleix Vidal - OMG

2014 - TerStegen, Rakitic, Suárez (Matyi, Vermalen) - A két védőt leszámítva, ez volt az utolsó év, amikor sikerült olyan embereket hozni (ráadásul egyből 3-at) aki vitathatatlanul bevállt, és alapember is lett idővel.

6 évvel ezelőtt!!!!!

2015-ben a kezdőn a BL-ben így nézett ki:
TerStegen
Robi - Piqué - Mathieu - Alba
Rakitic - Busquets - Iniesta
Messi - Suárez - Neymar

5 évvel később:
TerStegen
Robi - Piqué - Lenglet - Alba
Rakitic - Busquets - DeJong
Messi - Suárez - Griezmann

Most mindenki döntse ek, hogy mennyit "erősödtünk" az elmúlt években a csodás Bartomeu korszak alatt. A kezdő 80% ugyan az, csak 5 évvel idősebben, és az Iniesta - Neymar párost lecseréltük DeJong-ra és Griezmann-ra... (ez nem DeJong ellen szól, mert neki Busquets helyén kéne szerepelni, de ez van, ezt kell szeretni).
PeppyRapier 2020.01.28 10:56:48
@GYLS: Szó fordulat, lényegtelen ezen esetben ki miért távozott, messze nem ez volt a kommentem lényege....
Ma este a Barcelona az Atletico Madridhoz látogat a bajnokságban. Nézzük a tudnivalókat...
PeppyRapier 2019.12.02 11:23:11
Mindent figyelembevéve, meglepően jól teljestett a csapat az elmúlt 2 mecssen, ami külcsfontosságú volt mind a BL-ben, mind a bajnokságban. A Dortmund ellen csak a végére engedtünk ki teljesen, de szerintem azon a meccsen nyújtotta az idei legjobb teljesítményét a csapat.

Az Atleticó más kávéház, de ennyi hiányzóval sem játszottunk rosszul. Messi-n az elején nagyon érződött, hogy ez most nem az a ficánkolós meccse lesz, az első fél órában szinte jó passza nem volt, így veszélytelenek is voltunk elől. De a középpálya nagyon jól mutatott, Arthur nagyszerűen játszott, ahogy Rakitic és DeJong is. Firpó sajnos nehezen alkalmazkodik, most pedig mély vízbe lett dobva. Az előre játéka a 0-hoz konvergál, főleg azon a szélen ahol a cselezésképtelen Griezmann van. Viszont hátul stabilabb, de nagyon hiányzik Jordi.

Lenglet és TerStegen A védelem, Piqué nem találja magát, most pedig meg is sérült. Umtiti 80%-on teljesít régi önmagához képest, de sajnos időzített bomba az a térd, ami bármikor bemondhatja az unalmast. Sergi Robi viszont SZENZÁCIÓSan játszék JHV poszton. Én szeretem Semedo-t, de el kell ismernem, hogy Robi nagyszerűen játszott. Griezmann-t sem tudom bántani. Tény, hogy Neymar után odáig jutott a klub, hogy most egy olyan játékos van ott a szélen, aki nem tud és nem is akar cselezni. Viszont ha jól használja a csapat, ez új dimenziót nyithat.

Most megint 4-4-2-őt játszottunk védekezésben, ahol ő segített be Firpó-nak, és jól megoldották együtt a védekezést. Játékban pedig lényegesen jobb már, mint az első meccsein volt. Egyedül annyi a gond vele, hogy Messi-nek már ott van Suárez akivel összejátszik állandóan, és így kissé luxus még egy ilyen játékost a pályán tartani. Én kipróbálnám most Grizit középen Suárez helyett, mint hamis 9-es, Fati-t pedig a baloldalon.

A KP-n pedig Rakitic még mindig remekül játszik, én biztosan nem adnám el, hanem inkább játszatnám, rotációban Arthur-ral, Degong-al és Busquets-el. Vidal pedig mehet ha menni akar (bár egy jó Seydu Keita mindig kell cserének). Dembelén viszont túl kell adni!!!
PeppyRapier 2019.12.02 13:33:50
@kritizator: Igen, mert külön kiemeltem, hogy nekem egy sz*r Jordi Alba hiányzik... értelmetlen komment lvl99....
Ernesto Valverde vezetőedző kijelölte a Barcelona keretét a Granada elleni, szombat esti mérkőzésre. Kimaradtak:Jordi Alba, Dembelé, Umtiti-sérülés okán. Alena-edzői döntés...
Ter Stegen: 6 - feladat nélkül 2 gólt kapni sosem hálás, kiváncsi lennék egy ilyen meccs után mi jár a a kapus fejében.  Semedo: 7 - lendületes volt, a hazai pálya rajta is dobott, de stabilizálnia kell a formát. Piqué: 7 - lesipuskás gól, de hogy került oda? :) Lenglet: 7 - tarcsinak jött, de…..
PeppyRapier 2019.09.15 12:48:19
Ter Stegen: 7 - Volt azért feladata az első félidben, és nem 1szer remekül lépett ki. Sajnos előtte a védelem igencsak szita, a 2 gólról nem tehetett.

Semedo: 7 - Remekül játszott, még kapufáig is jutott, ezt kell hoznia konstans, és akkor nem lesz gond.

Piqué: 7 - De csak a gól és a stabil játék miatt. Ettől függetlenül a 2 bekapott gól most sem fest jól.

Lenglet: 6 - Stabilan játszott, de megint nem sikerült lenullázniuk az ellenfelet.

Alba: 6 - Semmi extra.

Busquets: 8 - Vannak hibái, de még mindig remekül osztogatja a lasztit. Sajnos DeJong így kiszorul a kedvenc posztjáról, na de...

De Jong: 9 - ha ilyet játszik egy kissé idegen szerepkörben, akkor hol a probléma?

Arthur: 8 - "Neki a csapatban kell lenni! Minden más összeállítás edzői hiba." - ezzel nagyon egyetértek. Kicsit szürke eminenciás, el-el tűnik, de úgy kell a középpályára mint egy falat kenyér. + látszik rajta a fejlődés, több kulcspasszal próbálkozik, és lövöldözik is ha szükség van rá.

Fati: 9 - Csak azért nem 10 mert azért voltak eladott labdái, de egy 16 éves srávtól, aki Messi-ék helyett került a csapatba és még a B-ben sem szerepelt soha, ez lehet inkább 15 vagy mégtöbb. Gól, gólpassz, 2 epic lövés, és azaz esernyő csel a 16-oson belül... Neymar, who?

Griezmann: 7 - Az első félidőben nem sokat láttuk, de Suarez beállása után végre a szélen erőre kapott. Összjátékokban, labdakezelésben és gyorspasszokban közelíti Messi v. Iniesta szintjét. Alig várom mire lesz képes Messi-vel, és azért a Fati gólnál azaz elengedős csel is kellett...

Pérez: 5 - Ma nem sokat mutatott, de azért mezőnyben voltak szép megoldásai. Kicsit eltűnt a meccsen, de messze sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint amit valaha is gondoltam róla. Tökéletes csere szélső lesz, amolyan Pedro 2.0, már csak az a kérdés, hogy képes lesz e szintet lépni, hogy egy az egyben Pedro legyen... sajnos ezt már nem nézem ki belőle.
---------------------
Suárez: 10 - Hát visszatért, és még hogy. Szerintem egy centertől 30 perc alatt csereként beállva nem lehet többet várni, és nem csak a 2 gólja miatt. Nálam ez a 10-es, méghozzá simán.

Rakitic: - Remélem visszatalál a formájához, és hébe-hóba kezdő is lehetne, mert még szükség lesz rá.

Vidal: - A nagybetűs CSEREEMBER :D
Barcanoticias 2020/2021-as mercato 2019.06.26 08:32:00
PeppyRapier 2019.08.28 08:07:11
PeppyRapier 2019.09.03 14:15:00
Összegezvén szerintem nagyszerű átigazolási szezont zárt a csapat, és nem csak a keret minősége, hanem mélysége is komoly upgrade-en esett át.

KAP: TerStegen, Neto, Pena
A kapus poszton sikerült úgy változtatni, hogy továbbra is van egy nagyszerű 2. számú kapusunk, de Cillessen is megkapta végre a lehetőséget a védésre.

DEF: Semedo, Wagué, Piqué, Todibo, Umtiti, Lenglet, Alba, Firpo
Tökéletes mennyiség, kérdéses minőség. Rotálni nem ártana ott hátul (hiszen az első 3 meccsen fixen ugyan az a 4-es kezdett), így remélhetőleg a fiatalok képesek lennének bizonyítani. Umtiti pedig ha maradt, akkor ideje elkezdeni játszatni is.

KP: Busquets, DeJong, Robi, Rakitic, Arthur, Vidal, Alena, (Puig),
Sokan mondták - és igaz is - kicsit bőre sikerült ez az egység, de igazából ez csak a látszat. DeJong-ot hiába erőltetni Valverde Busi mellett ő soha nem lesz az igazi. Javulni fog, de ő középen tud világklasszis teljesítményt nyújtani, a kp valamelyik szélén, ő csak alibizni fog (persze azt is magas szinten). Ergó, ők egymás cseréi, együtt kioltják egymást, a védekezés pedig semmivel sem stabilabb. Még a Bilbao ellen volt a legjobb a védelmünk, és ott csak az egyikük szerepelt.

Arthur és Rakitic kellene hogy legyen a két másik kezdő, Vidal szerepelhetne taktikai szempontból 1-1 nagyobb odaadást (értsd.: lerúgást) igénylő meccsen, míg Alena lehetne az akit idén be kellene építeni mint rotációs ember. A Bilbao elleni túl nagy falat volt neki, de azért nem kell rögtön elfelejtni. Jövőre Rakitic és Vidal megy, a helyükre pedig Alena és Puig léphet majd elő. De nekik még van idejük, nem kell már most rájuk építeni.

ELŐL: Messi, Suárez, Griezmann, Dembelé, Perez, (Fati)
Nem hiába engedtük el Rafinha-t, a két fiatal szabályosan berobban a nagycsapat keretébe. Ide nem akarok sokat írni, egyszerűen acélos a választék, és hatalmas a támadó potenciál ebben a 5+1 játékosban. Sajnos jelenleg 3-an sérültek, így ketten túl hamar kerültek a lehető legmélyebb vízbe, de hát teher alatt nő a pálma...

Pénzügyileg is kiválóan zártünk, jött két közel 100millás játékos, mégsem zártunk hatalmas mínuszban. Malcom, Gomes v. Denis eladása ezekért az árakért abszolút csillagos ötös, Coutinho fizuját pedig sikerült rásózni a Bayern-re, legalább ennyivel is csökkentve a bérkeret terhét. Vele amúgy sem lettünk volna előbbre idén, hiszen Valverde csak és kizárólag a szélsőt látta benne. Jövőre vagy elmegy minimális veszteséggel végleg a németekhez, vagy talán egy új edző égisze alatt térhetne vissza Barcelonába. Minden az idényen múlik, de van egy olyan érzésem, bármi is lesz a szezon vége (0 kupa v. tripla), de ez Valverde utolsó szezonja a kispadon.