Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tomiko

0 bejegyzést írt és 222 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elért eddigi csúcspontjára a kormány cinizmusa azzal az állítással, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter nyaralása Magyarország negyedik leggazdagabb emberének jachtján magánügy. A kormánytagok rongyrázása finoman szólva sem elszigetelt jelenség a magyar közéletben, ám a munka hősének nevezni azt,…..
Michael Knight beszélő csodaautója milliókat vonzott a televízió elé világszerte, és még ma is hatalmas rajongói tábornak örvend. A ’80-as évek valóságos aranykort jelentettek a televíziózás tekintetében. Akkoriban számos, máig ikonikus sorozat vonzott tömegeket a képernyők elé, ezek legtöbbje…..
Tomiko 2020.07.25 14:46:05
@midnightcoder2: Valóban, de kiemelve, hogy csak az egyik. Mert számos más is volt bőven.
pl. Corvette stingray, vagy egyes Mustangok. De a japóknak is volt bőven (Datsun) és az olaszoknak is, briteknek is.
Orbán Viktor újfent bebizonyította, hogy nem akar minden magyar állampolgár miniszterelnöke lenni, legfeljebb azt szeretné, ha minden választó tőle függene. A kettő között hatalmas a különbség, ugyanis az első esetben kizárólag azok érdekeit képviseli, akik potenciális támogatói lehetnek, a második…..
Tomiko 2020.07.12 10:22:19
@MAXVAL bircaman közíró: "Nem feladata a Fidesznek, hogy pénzelje az ellenzéki pártokat." A Fidesznek nem feladata, de a kormánynak igen. Nem a Fidesz irányítja az országot, hanem a kormány és a parlament. Olyan sokat hangoztatják, hogy nemzet. A nemzet nem a teljes magyarság ellenzékkel együtt?
  Nemzeti klímavédelmi tervet fogadott el a kormány. Ez bizony már nagyon hiányzott a lelki üdvösségünkhöz, illetve opcionálisan az elkárhozásunkhoz. A nemzeti klímavédelmi tervet – születési nevén: nemzeti energia- és klímavédelmi stratégiát – maga Kovács Zoltán, Nemzetközi kommunikációért és…..
Tomiko 2020.01.10 18:01:58
@comblog: Nem teljesen értek egyet. A technológia versenyt szalad az idővel. Lesz laborban előállított kaja (olyan amilyen, de lesz), lesz tisztított tenger víz, lesz karbon és műanyagmentes fogyasztás. Lesz kéménymentes ország. Csak mikor?
Tomiko 2020.01.11 17:26:13
@monddazigazatmar: Vigyázz a sértegetéssel. Nekem nem gond, de ezzel már közlöd a mondandód elején, tudod hogy nincs igazad. Szóval csak segítek.
Tomiko 2020.01.11 17:28:26
@Bravehearth: Felesleges sértegetned és ezzel belátni az érveid hiányát, mások igazát így elismerni.
Rövid szünet után újult erővel tért vissza a sorosozás a magyar kormány kommunikációs fősodrába. A magyar származású amerikai milliárdos elleni kampány akkor csillapodott kicsit, amikor az Európai Néppárt rossz néven vette az erős antiszemita beütésekkel tarkított „Dzsordzsibácsizást”. Most maga a…..
Tomiko 2019.11.23 21:02:18
@MAXVAL bircaman közíró: Már, hogy minél többen mondjátok annál inkább cáfolhatatlan tény mi? Ha nem lenne az Orbán kormány hatalmon, az életben nem hallanád a Soros nevet, annyira jelen van. :)
Tomiko 2019.11.24 15:01:48
@MAXVAL bircaman közíró:
Igen, azért lehet ennyi kátyú EU ezen fertáján.
Viccet félretéve, korrupciót rombol az egész világban, csak sajnos kelet-Európa e téren jellemzően bejelentkezik. Valahogy Eu-ban csak és kizárólag a korrupt kormányfő, annak katonái és birka népe Sorosozik. Nyilván ez véletlen.
Tomiko 2019.11.25 18:34:06
@MAXVAL bircaman közíró: Ugyan már. Mindketten tudjuk mit jelent a korrupció. Mint ahogy mindenki tudja. Ettől nem elfordulni kell gyáván félrebeszélve. Nem oldal kérdése.
Esküszöm, megpróbáltam. Isten bizony, kurvára megpróbáltam nem belelátni Gyurcsányba azt, ami. De nem megy. Az össze-vissza kamuzásra, csúsztatásra nincs mentség. Amikor megláttam az újságosnál a Narancs címlapján, először azt gondoltam, ezt a számot biztos nem veszem meg. Végül két nappal később…..
Tomiko 2019.06.23 17:11:52
@SnaKadCharmer: "Látszik, hogy nem zuglói vagy. :D Azt a gányt, amit művel, egy kerület sem kívánná magának. "
Nekem speciel szimpatikus bár gyenge és megalkuvó kicsit a Gergely, de sajnos a zuglói ismerőseim (és van egy pár) mind azt mondják, amit te is írtál. Ott minden van csak rend az ami nincs.
Tomiko 2019.06.23 19:03:44
@Meridian74: Nem hiszek az esti mesékben, csak tisztán látok. Gyurcsányról amit írtál mind igaz. De.Ő az egyetlen politikusunk a rendszerváltás után, aki elmondta mit tettek. És ezeket a dolgokat nem ők, az összes hazai párt megtette. Ezt is elmondta, de nem szívesen emlékeztek erre. A Fidesz erős ellenzékként mindenből ugyan úgy hasznot húzott. Vagy az Öszödi beszéd egyik felét igaznak tartod, ami nem tetszett azt meg nem? Orbán nem tesz ilyeneket? Egyetlen igaz szava sincs évek óta. Nem áll szóba sajtóval, az ellenzékkel (ami ugye az ország több mint fele), mást mond nektek vak szavazóknak mint kint az EU-ban. Retorikája miatt hadban áll az ország. Magyar így még nem utált magyart, mint most. Nincs rosszabb egy gyáva hazug vezetőnél. Majd ha ő is bevallotta a tévedését, akkor állj mögé. És hogy minden törvényes? haha Vicces vagy. Csak ezer bizonyíték van az OLAF jelentésben Tiborcz ügyben is. Törvényes mi? Ha Orbán a törvény akkor igen. Minden törvényes. Neked elég a törvényes, vagy annak tűnő vezető? Észak Koreában is minden 100%-ban törvényes, miért nem mész oda?
Lehet-e visszafogottan migránsozni, vagy úgy kiszorítani az országból a CEU-t, hogy közben mégis itt maradjon? El lehet-e játszani, hogy minden rendben van az igazságszolgáltatással, amikor a legkirívóbb korrupciós ügyekkel érdemben nem hajlandó foglalkozni az ügyészség? Ilyen kérdések tolulnak fel…..
Tomiko 2019.06.16 17:36:52
@Sir Galahad: "Orbán taktikai okokból szeretne a Néppártban maradni, és ez alighanem sikerülni is fog neki, mert jó stratéga"
Jó stratéga, de itt nem ez dönt. Ha Putyin azt mondja bent kell maradnod a legerősebbek között, akkor hátraarc és bennmarad. Akkor buktatják meg amikor akarják. Aki ilyen messze jutott a politikában a kis hazánkban, az már nem szűz lány elhiheted. Dőlhet 1 hét alatt Lőrinckénél lévő vagyonával együtt.
Tomiko 2019.06.16 17:44:05
@törppicur: " Itthon kellene ahhoz először seregeket gyűjteni, hogy legyőzzétek"
Hatalmas tévedés. Aki nem rá szavazott az megtette amit kellett. Nektek kell legyőzni, hogy ne rombolja tovább a demokráciát, hogy látszat demokráciára cserélje. Hogy az EU legkorruptabb országa helyett kicsit előkelőbb helyre kerüljünk valahogy. Hogy az 1 főre jutó megtermelt GDP ne itt legyen az EU legkevesebbje. Senki nem vitatja a hatalmát itthon, csak ti meddig engeditek? Nem kérem, hogy váltsátok le, mások sem sokkal jobbak, de meddig engeditek?
Tomiko 2019.06.16 19:02:25
@törppicur: "Amúgy meg olyan dolgokat állítasz , aminek se most se történelmi léptékben nincs értelme." Mire gondolsz, nekünk nem jár demokrácia?

"Legkorruptabb ország, legkisebb GDP... hol élsz?"
Egy kérdéssel cáfolnál? Keress a témában EU listákat és akkor kapsz választ. Sajnos te is visszacsöppensz oda ahol én élek. Valóságnak hívják.
Némileg szembemenvén az ellenzéki fősodorral nem érzek igazán nagy kataklizmát abban, hogy miközben tudvalevően az internet egyharmada pornó, és ennek ellenére a szülők többsége simán odaadja a gyerekei kezébe, ráadásul úgy, hogy a most meglévő fura információs szakadék miatt vélhetően a gyerek már…..
Arra született, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból. Szerbhorvát György kritikus (Népszabadság, 2006. június 3.   Az ATV terminátora. Winkler Róbert műsorvezető (Belsőség.hu, 2007. június 26.)   Kálmán Olgától joggal várjuk, hogy találja meg a hangot a pénzügyminiszterrel, az agrárlobbi…..
Tomiko 2019.04.27 19:40:50
@MACISAJT: Mit számít, hogy milyen TV-nél van ha jó abban amit csinál és korrekt?
A Fidesz 2014-es győzelmét, az ellenzék vereségét akarod a nyakába varrni? Ha valami nem stimmel nálad vele kapcsolatban írd meg róla, ne kavargasd a szart, az senkinek sem jó.
Tomiko 2019.04.27 19:46:47
@éteIízesítő: "rohadt buta egy nőről beszélünk amúgy"
Azért az országunk vezetőinek nagy részét lepipálja tudásban, képességben. Lehet ez nem Olga felé dicséret, mint inkább kritika a szégyenkormányunkra. Na meg számtalan ellenzéki politikusra is.
A páratlan külpolitikai sikersorozat folytatódik. ..
Tomiko 2019.03.30 20:04:53
@camilló: "Bizony ára van a Brüsszeli támogatásnak"
Igen. És???
A kertésznek is ára van, és ki is fizetem. A kocsim szervizének is ára van. Sok mindennek ára van. De ez nem ördögtől való. Hallottál már arról, hogy win-win?
A korrektségről szól, amit hírből sem ismer a magyar politikus. Pláne a maffia alapú.
K-Blog NER Hotel: így állunk 2019.03.09 10:08:00
Tavaly a kormányközeli oligarchák látványos terjeszkedésbe kezdtek a hazai idegenforgalomban. A közbeszerzések révén néhány év alatt meggazdagodott vállalkozói réteg rövid idő alatt bevásárolta magát a legnépszerűbb hazai turistacélpontok hoteljeibe, éttermeibe - majd a szektorba jelentős összegű…..
Tomiko 2019.03.10 20:42:11
@arabok balrol: "Azaz nem, eddig se egy ev utan szamoltak el a tulorat"
Butaságokat írsz és még oktatni is próbálsz.
Mi az hogy eddig se? Kik? Cégenként változik.
Munkaszerződésről hallottál már? Abban 3 havi keret van akkor 3 hónap, ha 1 év van 1 év, mostantól, ha 3 év munkaidő keret van akkor 3 év után van elszámolás túlmunkára. Ez olyan nehéz, vagy olyan hihetetlen?
Tomiko 2019.03.11 17:17:03
@dunántúli gyerek: Megerősítetted amit írtam.
Köszi
:) Ha b, pont a szerződésed szerint 3 év, akkor utána van elszámolás.
Tomiko 2019.03.11 17:24:27
@Wéső: "Annyira gyerekes az ellenzék, hogy már csak fekve lehet röhögni rajtuk."

Ebben van igazság. Csakhogy az ellenzék szakpolitikával is foglalkozik mellette. Már amennyire hagyják.
A kormány viszont csak a röhejes soros-migráns kampányt tolja évek óta. Az egyetlen létező válasz mindenre amióta a Gyurcsány nem eladható szitok szó.
Az önkormányzatok többségének nem fizet Paks 2 a kiállításáért. A civileknek, cégeknek a legtöbb esetben fizetni kell a területhasználatért, ám úgy tűnik, hogy a Paks 2 projektet reklámozó kamion egyenlőbb az egyenlők között, és az állami pénzből fizetett propaganda az esetek többségében fizetség…..
Tomiko 2019.03.09 21:31:09
@röf: "Nem propaganda, hanem ismeretterjesztés"
Valami dolog ismertetése, melyről igen csak megoszlanak a vélemények csak egy oldalúan az bizony nevezhető propagandának. Akár csak a számláinkon feltüntetett rezsicsökkentés. Van az a nézőpont ahonnan mindaz igaznak tűnik.
Egyébként meg az a véleményem, hogy ennek az országnak pont nem ez a legnagyobb, vagy akár csak említést érdemlő baja, hogy fizet-e a kamion helyfoglalást.
Tomiko 2019.03.10 20:49:45
@röf: "Ha lehetne beszélni az ellenzékkel ilyen dolgokról (is), az sokat lendítene a hazai közállapotokon."
Egyszer meg kellene próbálni, mondjuk legalább egyetlen bizottsági ülésre el kéne menni a fidesznek 8 évente.

"A szakmabeliek véleménye nem oszlik meg."
De bizony, már arról is megoszlik, hogy atomerőmű legyen-e a megoldás, vagy zöld energia. Meg arról is, hogy lesz e elég hűtés, mert hogy már most nyáron is becsalták 30 fok alá a kilépő vízhőt.
Minden éremnek van legalább 2 oldala. Tartozhatsz bármelyik vélemény támogatójához, de tagadni a másik oldalt? Nem okos.
Az Orbán-rezsim legnagyobb hazugsága nem a rezsicsökkentés, a Soros-terv, az apokaliptikus migránsinvázió vagy hogy ők képviselnék a magyar emberek érdekeit...
Tomiko 2019.02.03 16:39:22
@HEJJ HITLER ahogy a liberálisok mondják.: "Ja persze Orbán 9 éve lop, aztán mégsem hiányzik semmi sem, hanem épp ellenkezőleg, az ország, és az emberek folyamatosan gazdagodnak"
Na ez a baj az országgal, a politikus mindig lop, de ti buták most támogatjátok.
A környező országok, V4-ek stb. mind elhúztak. 1 főre eső GDP termelés és 1 fő elkölthető jövedelemben is leghátulra kerültünk. Örülök, hogy gazdagodunk, fele úgy mint a többi tagállam polgára. köszi
Az étterem gyorsan alkalmazkodott a NER-hez, és megszüntette az értékelés lehetőségét. ..
Tomiko 2019.01.08 21:13:32
@rallus: "Megértem a bánatotokat, hiszen Orbán elvette tőletek Gyurcsányék valamennyi vívmányát"
Mire gondolsz, Orbán elintézte, hogy nincs gazdasági világválság? Vagy azt, hogy mi kapjuk a legtöbb EU támogatást? Ezt Orbán intézte? Alacsony munkanélküliség? Mit érek vele, ha az 1 főre eső megtermelt GDP 2010-es szinten maradt szemben a többi Kelet-Európai országgal, ahol mind nőtt. Mi vagyunk a legszegényebb ország az EU-ban. Inkább mennék munkanélkülinek Osztrákokhoz havi 450.000 Ft-nak megfelelő pénzért 3-4 havi elhelyezkedési eséllyel, mint itt közmunkázni, hogy szép legyen a mutatószám. És 20 évig ott maradni a nyomorba. Gratulálok a szép számokhoz. Gumilövedék? Ezek országgyűlési képviselőket vernek már, pedig nem gyújtogattak autókat a képviselők, ha jól láttam. Talán itt még molotov koktél sem volt. Vagy igen?
Tomiko 2019.01.09 20:51:37
@rallus: Tisztességesebb lett volna, ha arra válaszolsz amit írtam, köpködni mindenki tud és félremagyarázni egyértelmű tartalmú mondatokat.
A személyeskedésből valamikor is igazad lesz?
A plebejus miniszterelnök eljutott a luxus magánrepülőgépezésig és Nagy Imre megtagadásáig...
Tomiko 2019.01.02 21:33:36
@Helga Beauty Salon: "Éljen és repkedjen még sokáig a világ körül a drága Viktorom, ha mást nem csinál, csak a degenerált libsiket bosszantja, nekem az is elég!"

És milyen igazad van. Az ilyen emberek, mint te a legboldogabbak a világon.
Tomiko 2019.01.02 21:49:24
@Clyde Shelton:
Az unió legszegényebb országa helyért harcolunk Bulgáriával, ehhez annyi a véleményed, hogy Orbán a kisebbik rossz? Itt még sosem tartott az országunk. Ebből egy esély van kimászni, ha Orbán kilép az EU-ból. Attól kezdve nem leszünk a csúnya elit klub tagjai, lehet minket hasonlítani Csádhoz, meg a többi szegényhez. Köszi szépen a kisebbik rosszat.
A fideszes publicista soros-csicskák ellen hergel, az ellenzék a provokátorokra figyelmeztet. Polgárháborús a hangulat a közéletben...
Tomiko 2018.12.16 20:15:28
@apro_marosan_petergabor: "Utánatok 2 generációval (na nem a momentum) talán már lehet értelmesen, civilizáltan beszélgetni "
Azt az egyet segíts kideríteni, hogy kell a fideszesekkel beszélgetni, mert ha nem kormánypárti kamerát látnak szaladnak mint a csótányok a hátsó kapuhoz.
Az ország nagyobb fele nem fideszes, mégsem fogadott el a parlament egy törvényjavaslatot sem az ellenzéktől. Nem beszélve a benyújtott törvények egyeztetésének teljes hiányáról. Hogy szeretne az imádott pártod egy országot képviselni, ha csak az ország negyede áll mögötte, és csak hozzájuk szól? Ill. eddig így volt, mert most épp pofáncsapta sok saját szavazóját is.
Tomiko 2018.12.16 20:24:18
@arabok balrol: "Ezert imadjak a beefktetok Magyarorszagot. Eddig is szepen jott a penz, de tavasztol mar omlik,"
Látom azért téged nem zavarnak a tények. Az megvan, hogy itt a legrosszabb a fizetés? Az mit mond neked, hogy a későn csatlakozott országok, mind nagyobb növekedést produkáltak mint mi? pl, V4-ek. Nálunk dolgoznak munkaidőben a legtöbbet. Itt a legrosszabb a közegészségügyi helyzet. A jövőnket eldöntő beruházási adataink a béka és a romániai seggek alatt van. (kivéve stadion). Ja, dől a lé a NER-be, milyen jó nekünk. Nézegethetjük a magángépeik kondenzcsíkjait és fizethetjük a stadionok fenntartását. köszi, köszi köszi
A német és a francia kormány engedni látszik Közép-Európának a kvóták ügyében, miközben Magyarország és Lengyelország fű alatt rombolja a közös értékeket; Orbán azt reméli, hogy politikájának ideológiai kisugárzása elvonja a figyelmet arról, hogy irányvonala tele van ellentmondással és súlyos…..
Tomiko 2018.12.08 21:35:00
@rallus: "Azt azonban még az amcsik sem tehetik meg, hogy egy kamu egyetem működtetői által történő habverés mellé álljanak teljes mellszélességgel."

Arról az amcsiról beszélsz, ahol az elnök most éppen egy bolond vénember, aki 70 éves kora ellenére idén hallott először a globális felmelegedésről? Na ő Magyarországról sem hallott még. :)
„Na, ne! Tuti, hogy nekem jön! Csak figyel! Ez nem! A jó istenit neki!” Gyorsan rükvercbe teszem a sebességváltót és a gázra taposok. Az utolsó pillanatban tolatok hátra, egy centin múlik, hogy nem jön nekem. Egy ötvenes, holt nyugodt nőről van szó, aki a bevásárlóközpont egyik parkolóhelyéről…..
Tomiko 2018.12.08 21:11:49
@Pár dollárral többért: "Továbbra sem értek egyet az önvezető rendszerekkel. Vannak olyan közlekedési szituációk amiket képtelenek lesznek megoldani."

Épp ez a lényeg. Önvezető autókkal nem lesznek ilyen szituációk.
Tomiko 2018.12.08 21:16:23
@Pár dollárral többért: "Mi a garancia arra vonatokzóan, hogy az önvezető autók nem okoznak súlyos baleseteket, "

Amikor az utakon lesznek, garanciák is lesznek. Hiba nélkül nyilván nem lehet bevezetni, de ez nem baj. Mert kb. ezreléke sem lesz a hibaarány, mint az embernek.
Most a robotok dolgoznak az autógyárban is, pontosabbak, gyorsabbak, erősebbek, mint az ember, hamarosan ők vezetnek. Utálom, hogy így lesz, de így lesz.
Óceánjáró hajón dolgozni izgalmasnak hangzik olyanoknak, akik szeretnek utazni, de a valóságban ezek a munkák jóval kevésbé vonzók – a tapasztalatokat két ügyvéd foglalta össze, akik ilyen hajókon dolgozók és utasokat képviselnek...
Kis magyar fakenews-metodológia. ..
Tomiko 2018.11.10 17:44:44
@6.Lenin: "Amikor Mo-ot ócsároljátok, tulajdonképpen hülyének nézitek a sok nyugati multi t is, akik ide telepítik a gyártást"

A multik gazdasági döntést hoznak. Ahol nagyobb az adókedvezmény, olcsó a munkaerő oda mennek. Nálunk adóparadicsom van számukra és sajnos nagyon is olcsó a munkaerő.
Tomiko 2018.11.10 17:56:07
@Che21: "Amúgy meg ez a" felmosták a Zorbánnal a padlót" duma már igen uncsi."

Az igaz, de ha egyszer sokszor felmossák, hát sokszor említjük.
De nem számít, hogy tényleg hányszor is. Inkább az a tanulságos a szavazóknak, hogy látják lemenni kint kutyába, aztán itthon meg döngeti a mellét. Konkrétan mindent aláírt kint hitvallásként, ami ellen itthon harcot folytat és persze nemzeti álkonzultált. Azért ez döbbenetes, mindegy hogy fidesz vagy nem fidesz szavazó valaki.
Forró téma mostanában az EU-s pénzek felhasználása körüli szabálytalanságok miatti pénzbefagyasztás. Több száz milliárd forint kifizetése csúszik, ez pedig már költségvetési  egyensúlyi problémákat okoz. Friss információim szerint a legnagyobb csapást egy eddig árnyékban maradt program, a Terület-…..
Tomiko 2018.10.02 20:38:06
@A következő 20 évben biztos hogy Orbánra szavazok:
"Jol teszik, a lipsiknek egy turost."
Igazi magyar ember vagy. Mindegy mire jutok, mindegy mit tesznek velem, csak a szomszédnak legyen rosszabb. Akkor már nekem jó.
Gratulálok. Sajnos az ilyenek szavazatait is szívesen veszik valahol. És sokan vagytok sajnos.
Tomiko 2018.10.02 20:41:00
@Ménár Atya: "Amúgy szomorú hogy így osztogattak pénzeket a mindenkori kurmányok, de ezt megszüntetni.................hát nem tudom hogy lehetne."
Hát úgy, hogy nem a célt tekinted csak megoldásnak, hanem az utat. Ha jó úton jársz, hogy ezt ne fogadd el, már tettél valamit. Csak ennyit várnék mindenkitől.
Tomiko 2018.10.02 20:44:17
@dunántúli gyerek: "Lenyeg, hogy a Javor feleknek el a kezekkel a kozpenztol."
Jaja. Mert még a végén lehet, hogy lopna nem? Ez meg micsoda bizonytalanságot szülhet. Inkább legyenek a mostaniak, ők tuti mindent visznek. Ezzel sem kell legalább foglalkozni, hogy mi lesz....
Mi zárjuk el magunkat a szabad információáramlástól, vagy elzárnak minket tőle? Félünk ellenvéleménnyel találkozni, vagy csak szeretünk hasonlóan gondolkodókkal együtt lenni? Egyáltalán baj, ha csak egyoldalúan tálalva kapjuk az információkat? A blogunknak nyilatkozó szakértők segítségével…..
Tomiko 2018.08.24 17:07:25
@czerka: "Tehát a migráns szót nem a kormánypropaganda találta ki!"
Egyetértek. A propaganda ahogy te is hívod csak kriminalizálta a kifejezést és negatív értékkel látta el.
Persze vannak valójában is negatív vonzatai, de a kormány szőnyegbombázása előtt a lakosság 70%-a támogatta, hogy a valóban menekült embereken segítsünk. Néhány tízmilliárd elköltése után ezek más számok lettek.
Tomiko 2018.08.24 17:14:29
@Behajtó70: "És hát persze, hogy a mi honi ballib “sajtónk” is inkább orbánozik hármat, minthogy objektívan beszámolna a világ valós állapotairól."
Csakhogy beszámolni migránsok által elkövetett gaztettekről úgy, hogy azonos nem migráns gaztettekről meg nem, az meg diszkriminatív hangulatkeltő. És miután a magyar propaganda, és más sajtó sem szemlézi a külföldi bűncselekményeket, a csak migránsos esetek lehozatala nem korrekt, nem lehozatala nem elhallgatás.
Tomiko 2018.08.24 21:29:53
@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A hangulatkeltésre okot adott a bűnöző migráns."

Ebben egyetértünk. Hangulatkeltésre bizony jó. De ez nem tájékoztatás. Pláne nem köztájékoztatás.
Nekem nem kell hangulatkeltés sem a fehér őslakos keresztény külföldi bűntényekről, sem a bevándorlók által elkövetettekről. Vagy egyik sem, de ha már muszáj, akkor ne szeparálgassunk. A valódi tájékoztatással az idegengyűlölők és mások is csak jól járnak nem?
Hollik István is házhoz ment a méretes lószerszámért...
Tomiko 2018.07.17 18:39:00
@ételizésítő: "Mondjuk én is úgy tanultam, hogy Franciaország Európában van, és hogy Európában fehér emberek élnek. Azaz a franciák fehérek."
Ilyet biztosan nem tanultál, inkább nem jártál suliba. Őshonosan fehérek, de bizony nem csak fehérek élnek itt. Millió számra vannak nem fehérek. És voltak is.

"A francia válogatott tagjainak jó része nem is franciaországi születésű."
Látod, pont ez a rasszizmus. Konkrétan nem igaz az állítás, mert de, ott született szinte mind, de ez nem számít, csak mondjunk valami negatívat. Ha igaz, ha nem.

"És igen, a franciák valószínűleg rosszabb játékosok, mint ezek az innen-onnan szedett-vedett négerek, ha nem így lenne, nem a négerek lennének a válogatottban."
A francia csapat minden tagja francia volt. Akkor ez most hogy is van? :)

"Szóval lehet Bencsiket szidni, sokszor okkal, de ebben pl. igaza van."
Igen, pont ezen röhögünk jókat. Igaz, hogy ha nem lenne a csapat egy része korábban bevándoroltak leszármazottja, akkor nem lennének ennyire jók talán. Jobbak lettek a multi-kulti által.
Tomiko 2018.07.18 21:20:11
@ételizésítő: "a köntörfalazó hazudozásaidtól-magyarázkodásaidtól-szerecsenmosdatásodtól most tekintsünk el."
Becézgetheted az igazságot ahogy akarod, és ha már cáfolni nem tudod, hát negatív jelzőkkel dobálod. Mint a gazdijaid teszik évek óta. Szóval igen nyugodtan tekints el bármitől ami nem tetszik. Az igazság nem létfeltétel.
Leginkább Magyarország fog ráfizetni, amiért Orbán Viktor kekeckedik Sorossal, illetve a CEU-val. A Magyar Nemzeti Bank legfeljebb ideig-óráig próbálkozhat a széllel szemben. Babis elutasítja mind a több Európát, mind a kétsebességes EU-t...
Tomiko 2018.05.21 12:23:30
@teéjesenmindegy: "Vagy mégis mi a szándék, mert nem kérünk egy vén gecinek az elborult vízióiból?"
Az a baj, hogy a csuti csutka beteges rémképeit és vízióit tartod valóságnak. Persze nem csoda, kb. 100 milliárdot költöttek a befolyásolhatók befolyásolására. Élő példa vagy.
Tomiko 2018.05.21 12:28:48
@taga20: "és szégyen, hogy van kétmisi agyhalott aki a gecimaffiát hatalomba tartja!"
Ezt azért nem mondanám. Természetes, hogy az ő közegük, tájékoztatásuk ilyen döntést eredményezett. Néhány milliárdocskáért hidd el intelligens lesz a mosópor is. Ezt csak egy kompetens ellenzék akadályozhatta volna meg. A felelősség sajnos az egész politikai "elit" felelőssége.
Tomiko 2018.05.21 13:15:07
@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát: "a kampány előtt ugyanúgy a Fidesz győzött volna az utóbbi 10 évben bármikor ahogy most is"
Látom nem értesz. Nem érdekel ki győzött, vagy győzött volna. A becsület hiánya érdekel. A hazugságok és az uszítás. A rossz dolgokat utálom. Hogy sokan elfogadják az elfogadhatatlant, mert úgy érzik tartozniuk kell egy szekértáborhoz.
Manon Quérouilés és Malek Dehoune újságírók egy éven keresztül éltek életvitelszerűen Párizs egyik leghírhedtebb és legveszélyesebb külvárosának számító Seine-Saint-Denis-ben. Kitartó munkájuknak köszönhetően sikerült beépülniük a külváros társadalmába és - a…..
Tomiko 2018.05.18 20:46:40
@hoppà: "ez a soros terv kovetkezmenye"
Ja, és ahol meg simán működik a dolog és a helyi ipart ők töltik fel munkaerővel, ott meg a soros terv úgy működik. Mert, hogy ne felejtsük el miért is fogadja a nyugat a bevándorlókat. Már egyetlen gyár és számos, szinte minden közszolgáltatás sem működne nélkülük. Nem mondom, hogy ez jó, de ha meghal 2 német és csak 0,8 utód van, akkor két lehetőség marad. Ja nem, csak egy: bevándorlás
Szülni kellene gyerekeket és felnevelni őket, mint nem is olyan régen. Satnya lett a fehér keresztény ember.
Tomiko 2018.05.20 16:30:50
@Zionnépe: "és nem akarok senkivel se beszélni, mert úzy sem tudnak németül."
Jobb lenne, ha beszélné az ottani nyelvet, de ha nem, azért ez nem bűn.
"És valóban fehér embert szinte nem is látsz (még mindig Németország!). "
Ez sem baj, csak egy következménye annak, hogy ott vannak, mert kellenek a németeknek.
Tomiko 2018.05.20 16:37:13
@Magyar ember ne viseljen baseball sapkát:
"Arról nem beszélve, hogy azt a megyét a többi fogja eltartani természeteen, mert arabok, négerek cigányok adójából a Földön soha semmi nem épült még, és nem is találtak fel soha semmit a félmajmok."

Ez pusztán és egyszerűen fajelmélet, rasszizmus. Az amerikai elnök nem fekete volt véletlenül?
Számos fekete és arab tudós és professzor nem hogy adót fizet (bár nyilván te ezt nem hiszed el), hanem életeket ment pl. svájci kórházakban. Nem vagyok egyébként migráns párti, de az igazságot szeretem úgy ahogy igaz. A majmozás nem tudom mit segít a vitán.