Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zajos Tücsök

0 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jobban meggondolva egyáltalán nem újdonság az, amit a FIDESZ csinál a Szabadság téri tervezett szobor-kompozíció ügyében, hisz már ellenzékben is beleállt egy nagyon hasonló sztoriba majd 10 évvel ezelőtt. Akkor is egy második világháborús emlékműről volt szó, és akkor is…..
  Felejtsük el egy pillanatra, miről szól, mi van mögötte, ki van mögötte, mit gondolnak mögötte lenni, kit gondolnak mögötte lenni, ki gondolja mögötte lenni, tényleg mögötte van-e, egyáltalán: arkangyal vagy bérkengyel vagy mifene... Felejtsük el, magunk tettük vagy…..
Az előző indulatirományom után úgy terveztem, hogy bepótolom a választások előttre szánt négyévértékelő posztomat (posztjaimat?), és immáron a választási eredmények tükrében értékelem ki az egyes politikai pártok és mozgalmak elmúlt négy évét. Erre beesik egy Schiffer-interjú Kálmán Olga műsorából,…..
Papírforma-interjúnak indult, durva újságírói felsülés, politikusi megdicsőülés lett belőle: sose gondoltuk volna, hogy Kálmán Olga egyszer majd Schiffer András bokáját nyaldossa. Pedig a zöld csávó csak korrekten elmondta, milyen kérdéseket tart fontosnak, amikor pedig a mást…..
A műsorvezetők, és most nem az Obersovszky-iskola diákjaira gondolunk, hanem a valódi tévésekre, bármilyen kevés is legyen belőlük, szóval a műsorvezetők akkor követik el a legnagyobb hibát, ha egy interjúra, beszélgetésre olyan prekoncepciókkal ülnek le, amiken képtelenek vagy…..
Mesterházyék vérlázító nyilatkozatai is jelzik, hogy a szoci vezérkarnak is vaj van a füle mögött a fején a simon-ügyben. Mondhatni, hogy ezek a szocik helyből olyan hülyék, mint mások nekifutásból se… Leginkább ez jut az ember eszébe, olvasva az ezerszázalékosan…..
Családellenes marxista összeesküvés, az emberi természet ellen küzdő genderfeministák és a családot tagadó baloldali ideológia. Frivaldszky János írta a Pázmány jogi karán használt jogelmélet tankönyvet, ebből szemezget Németh Ádám Géza, mai vendégszerzőnk. Akik „csak"…..
VV Laci kikészült a vádaktól, harsogja a Bors. 100 milliót sikkasztott és verte a feleségét – ezek a hírek várták idekint a villa „nagy öregjét". De állítólag nem is ő bántotta a volt feleségét, hanem éppen fordítva, a nő okozott maradandó sebet a karján.…..
Zajos Tücsök 2014.02.04 11:46:34
Az indexes videós riport számomra fontos pillanatnak tűnik a folyamatosan építkező, de még mindig picike 4K! és a fősodratú média kapcsolatában. A bal-lib – és persze lényegüket tekintve neoliberális – fúziókhoz szokott hazai közegben már egy klasszikus szocáldemokrata párt…..
Zajos Tücsök 2014.02.04 11:36:19
@Halmai: Addams family
Schiffer András nemrég azt vizionálta, hogy akár 10 százalékot is elérhet az LMP. (Pártelnökként ilyet legutóbb Retkes Attila remélt az SZDSZ-MDF-nek.) Hihetnénk Schiffernek, de a 10 százalékos támogatottság azt feltételezné, hogy a pártnak számos aktivistája van. Ehhez képest…..
Zajos Tücsök 2014.02.04 10:47:26
@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Így van!
Az összefogás az LMP üzemanyaga!
Zajos Tücsök 2014.02.04 11:08:57