Regisztráció Blogot indítok
Adatok
6utbolcse

0 bejegyzést írt és 164 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Juventus a Dinamo Kijev elleni idegenbeli mérkőzéssel kezdi nemzetközi szereplését a Bajnokok Ligája csoportkörében, s az Olimpiai Stadionban próbálhatja feledtetni a Crotone elleni nyújtott rendkívül gyenge teljesítményt. Andrea Pirlo keretéből továbbra is hiányzik Alex Sandro és Matthijs de…..
A Juventus Blog szerkesztősége és a Blog közössége közösen szervezésbe kezdett, hogy összehozzunk egy nagy találkozót. A tervek szerint lesz közös futballozás, beszélgetés, és a napot a Bajnokok Ligája döntőjének a megtekintésével koronáznánk meg. Az ötletgazda és főszervező nem más, mint Sunny21…..
6utbolcse 2020.02.27 11:46:53
@JuventusFanatikus: 15ercél én se szeretnék kevesebbet játszani,az 5 perc szünet meg elég pihenni,én a te gondolatmenetedre szavazok :D
6utbolcse 2020.02.27 14:08:50
@del pipi: Értem papi,de vannak fiatalabbak is,akiknek semmi nem elég :D Bár 35 vagyok,jó pár éve nem fociztam (amikor igen akkor elég jó voltam) és iszonyatosan fel vagyok már most pörögve,feőlem holnap is lehetne a party :D
6utbolcse 2020.03.01 13:05:38
@JuventusFanatikus: @del pipi: @Sunny21: Az utazása többe kerül mindenkinek,mint a "belépő" :D Természetesen semmi probléma vele! Köszi,hogy ezt ilyen gyorsan lerendeztétek! Profi munka :)
Maurizio Sarri rendkívül dühös volt a Juventus lyoni egygólos vereségét követően, és arról beszélt, hogy nem tudja, miért nem járatja a csapat elég gyorsan a labdát. A Juventus meglepetésveresége mellé csúnya mutatók is társulnak, mivel a Groupama Stadium gyepén az Öreg Hölgy játékosai egyszer sem…..
6utbolcse 2020.02.27 11:31:23
@Rikoo: Nagyon tiszteletre méltó dolog beismerni,hogy nem tetted túl magad Allegrin. Nem mindenki képes erre. Ez érződik szezonkezdet óta Nálad és Babonál,csak azt gondolom Te reálisabban látod a helyzetet vagy ész érveket tudsz felhozni a csapat játékával szemben. Mindenestre érdekes az,hogy a 70 percnyi lötyögést szerinted Sarris,szerintünk meg Allegris és az utolsó 20 perc fordítva ugyan ez. Végül is ahány ember,annyi féle nézőpont.
6utbolcse 2020.02.27 12:05:31
@Rikoo: Igen,de a küzdeni akarás mellett megjelent a tempóváltás és az a gyors rövidpasszos játék,amit szeretne Sarri is a fejükbe verni és a meccseken látni,de nem tudja kiírtani az előző években hozzászokott nyomasztóan lassú labdajáratást a játékosaink fejéből. Azzal értek el eredményeket x éven keresztül és lehet tudatalatt azt gondolják,hogy ha nem megy nekünk a "Sarrismo",akkor csináljuk azt ami bevállt idáig. Tulajdonképpen,ahogy írtad több rétű a probléma,nem lehet az edző személyét kipécézni.
6utbolcse 2020.02.27 12:06:52
@pedronegroo: Ez teljes mértékben így van ahogy megfogalmaztad.
A Juventus a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében folytatja európai szereplését, s az Olympique Lyon otthonában tehet fontos lépést a sorozat legjobb nyolc együttese közé.  Az Olympique Lyon, mely korábban hazája zászlóshajója volt a Bajnokok Ligájában, idén nem nyújt igazán jó teljesítményt a Ligue…..
6utbolcse 2020.02.26 23:02:57
@steven.h: Úgy tudom,hogy van még egy hazai meccsünk,még fordíthatunk,ha nem történik meg én is beállok egy kis időre a fanyalgók közé. Addig megadom az esélyt Sarrinak. Ma kijöttünk kocogni,dekoncentráltak voltunk. Nem azt mondom hogy ez nem Sarri hibája,de ahogy Allegri is kijavította hibáját,úgy megadom az esélyt más edzőknek és a csapatnak is évről évre.
6utbolcse 2020.02.27 08:20:42
Nem értem miért sírja vissza mindenki Allegrit. Az oké,hogy jobb Sarrinal,de a csapatunkban alig vannak olaszok,teljesen elvesztettük az identitásunkat a spiritot is évek óta (minek olasz trainer?),meccsekre vannak fellángolások és kész,edzőtől függetlenül. Abban Maxnak igaza lehetett,hogy a fél bandát el kellett volna küldeni,mert ez a hozzáállás a futballistáink részéről bicskanyitogató. Ő sem tudta motiválni őket,Sarri sem tudja. Sablonos nyilatkozatok a játékosok részéről,a valóban téttel bíró meccseinken,pedig égünk mint a tehénszar. Amikor kinevezték a bagóst,tudtuk akár ez átmeneti év lehet,legalább is én számoltam azzal a lehtőséggel,hogy mindent bukunk. Nem engedhetjük meg magunknak,de 8 évnyi történelem írás után nem csodálkozom,hogy van lejtmenet.(bár nincs még vége a bajnokságnak) Egyszerűen nincs olyan csapat a történelemben amelyik mindig nyer és állandóan a csúcson van. Még egy olasz csapat sem vitt véghez olyat amit mi tettünk. Próbáljuk meg értékelni azt amit idáig elértünk és ha lesz egy év amikor bukunk,akkor ne dőljünk a kardunkba. Fájni fog nagyon,de egyelőre még semmi sincs kőbe vésve. Ahogy a Matrixban az Orákulum mondta: "Aminek kezdete van,egyszer véget is ér"
Tudom ahány ember annyi szemüvegen keresztül látjuk a világot és a focit. Nekem még így is jobban tetszik az idei év labdajáratása,mint a tavalyi dögunalmas ívelgetős,körbeadogatós semmi. Na nem a tegnapi produktum,mert ez nagyon aljas volt. Motivációs gondjaink vannak évek óta,fejben akaratgyenge és jollakott játékosok,itt csak Ronci akar nyerni mindig és tesz is érte(ez sok mindent elárul). Forza Juve
6utbolcse 2020.02.27 08:40:48
@del pipi: Ugyan így élem meg a meccseket ahogy Te,maradjunk csak pozitívak,max máj. 30-án amikor már tényleg minden eldőlt és találkozuk károkunk egy kicsit mi is,ha nem lesz bajniki cím. Láttam már roszabbat és biztos lesz jobb is. Felbérelném Bonuccit,hogy pofozza már fel a csapatot,egy két csicskalángos sosem árt ébresztő gyanánt :D Bár a Bl döntőben ártott......
Juventus FC blog Dühöngő 2016.03.19 22:39:46
Ez tényleg egy dühöngő, kiélhetitek magatokat rendesen. Itt nincs OFF-olás, jöhetnek a pletykák, az átigazolások, a vélemények, teljesen vegyesen. Akár a Juventushoz tartozik, akár nem (teljesen). A trágárság, egymás mocskolása persze itt sem megengedett, ezért ettől tartózkodjatok! Mindent bele!…..
6utbolcse 2019.12.13 17:22:01
@del pipi: Jahh, szeretett csapatunk lepaktált 3 évre a Konamival. Tavaly még az EA-nél voltak a jogok. Nagyon jól néznek ki a játékosaink,a mezeink és nem mellesleg a stadion is csodásan fest. Tudja az az Agnelli hogy mit csinál :D
6utbolcse 2020.02.23 11:44:50
@del pipi: @Sunny21: Én is jelentkeznék a focira,ha lehet! Elég univerzális vagyok a posztokat tekintve,de már x éve nem rúgtam labdába :D
A hét közben megrendezésre kerülő nyolcaddöntő során a Juventus biztosította helyét az Olasz Kupa legjobb nyolc együttese között, ma pedig a bajnokságban lép fel. A bajnoki címvédő a Parma együttesét fogadja majd vasárnap este, s a három pont megszerzése már csak azért is nagyon fontos, mert az…..
6utbolcse 2020.01.20 08:28:35
@del pipi: Jan.25én. vasárnap játszunk a Napoli ellen nem?? Szerdán nem lesz semmi. Többen is írtátok ezt a szerda dolgot,de nem tudom hova tenni :D Utánna meg feb. 1. Fiorenta,ugye az se hétköznapra esik. Lehet én értelmezem rosszul és csak pihentetni szeretnéd őket szerdáig,na de az baszna be ha addig nem állnának edzésbe :D
6utbolcse 2020.01.20 08:35:23
@del pipi: azaz jan.26. vasárnap. Pont annyira vagyok hétfő reggelenként
formában mint a Napoli.
A Torinóba látogató Atlético Madrid fölött aratott 1:0-ás diadallal a Juventus bebiztosította, hogy a csoport győzteseként lép majd tovább a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába, így a csoportok második helyezettjei közül kap majd ellenfelet. Az olasz rekordbajnok számára így már tét…..
6utbolcse 2019.12.13 20:05:47
Sziasztok! Inkább olvasója vagyok a blognak,de most... Rövidre fogom,nem nagyon szoktam kommentelni,de most kikívánkozik belőlem pár gondolat.
Az utóbbi két szezonban szinte nézhetetlen focival szembesültünk. Néha már kínosan éreztem magam,hogy elalszom meccs közben,de volt rosszabb is amikor kikapcsoltam a streamet. Soha nem volt olyan a 18 éve tartó szurkolói pályafutásom alatt,hogy ne néztem volna végig a meccsünket,nyilván ami elé odakerültem.
Allegri minden tiszteletet megérdemel,felőlem lehetett volna még 20 évig is a Juve edzője,de ez a kapcsolat szemmel láthatóan megfáradt és egy pár szurkolótársamnak meccsnézés közben erős fizikai fájdalmai voltak,köztük néha nekem is. Talán ha Allegri meg tudott volna újulni játékfelfogásban egy kicsit,de nem.
Örültem Sarrinak,gondoltam focira emlékeztető dolgokat is láthatunk majd a pályán. A felkészülési meccseken egy pár elem látszódott is,kicsit gyorsabb lett a játékunk,gyorsabban passzolunk,egyérintők,kis háromszögelések (ekkor gondoltuk,hogy Rabiot de fasza lesz,nem feltétlen lett így :D). Ez az első öt meccsen tényleg csak 15-30 percig volt látható. Nem sok,de ilyen ínséges idők után a kiéhezett fajtánknak örömteli pillanatok ezek. Köszönjük!
Itt megjegyezném,hogy van egy Real szurkoló barátom aki néha átjön és áldozatul esik egy-egy Juve meccsnek. Nyilván tisztában van minden körülöttünk levő dologgal,rohasztom az agyát rendesen. Ő az első 5 meccsből 2őt látott és megjegyezte hogy valami látszódik azé' a edzőváltásból. Utoljára az Atalanta és a Sass. meccseket látta. Az Atalanta meccsen kérdezte meg hogy visszajött e Allegri? Me' ugyan az a fos játék mint tavaly,de a végén nyertek. Mondom nem,csak 7-8 meccse ezt kell néznem,Sarri az edzőnk nem tom' mivan. Aztán jött a Sassuolo elleni meccs,amire azt mondta,hogy bassza meg végre futball,élvezte minden pillanatát és a végén odanyögte,hogy nem lehet 4-5 ajtó ablak helyzetet kihagyni,ezt a meccset 6-2re nyernetek kellett volna.
Szóval azt akarom ebből a történetből kihozni,ha azokat a pozitívumokat amit a szurkolók nagy többsége is lát (még a haverom is) és ehez nem kell Juve szurkolónak lenni,azt Babo te hogy nem látod?? Csak szeretném megkérdezni,ne vedd támadásnak,nem ezért jöttem.
Elindult valami Contéval,ami Allegrivel befejeződött. Ez a Juventus történelmének legsikeresebb időszaka! (ha nem tévedek).Reméljük folytatódik!
Nagyon sok hibával játszunk,de nekem Chiellini szavai csengenek a fülembe: A Juve DNS-ének módosításán dolgozunk!!! Ez szerintem nagyon fonos mondat,hogy megértsük mi kezdőtött el. Próbálkozunk kicsit modernebb,támadóbb szellemű játékot játszani,nem megy minden egyről a kettőre. Igenis türelemre van szükség,merőben más játékstílust próbálunk megvalósítani,a keret pedig csak félig-meddig alkalmas rá. Leírhatnám Matuidiól meg Khediráról is a véleményem,de tudja midenki :D Forza Juve!!!!
6utbolcse 2019.12.13 21:51:28
@babo0410: Én teljesen megértem,a leírtak alapján,hogy neked mi nem tetszik és az is hogy ezzel a nyíltabb és szarabbul védekező rendszerrel Te nem tudsz azonosulni. Biztos lehetne stabilabb a védelmünk ebben a szisztémában is,lehet több idő kell vagy az is hogy nem lesz változás,mivel feljebb van tolva a védelmünk,benne van a pakliban hogy átrohannak rajtunk,Chiellini is hiányzik.Még nagyon rozsdásak vagyunk. Elfogadom a véleményed,de sajnos amíg Sarri itt van,nem sok meccs fog neked teteszeni,biztos lesz ami kedvedre való,de ez lesz elenyésző számban. Megértettem hogy te erre sose leszel vevő.Köszönöm a válaszod. A Lazio 3. góljánál 10 emberrel játszottunk akkor már,meccs végén hulla fáradtan....naaaaa. Szerintem ellenük is jól játszottunk egy ideig,aztán kiállítás és tudjuk mi történt.
Én viszont tök jól szórakoztam jó pár meccsünkön és még a pontok is jöttek. Szerintem egy korszak lezárult,benne van a pakliban hogy nem leszünk bajnokok (ne legyen így),na de abból csak még erősebben jövünk vissza,mert azt nem lehet hagyni hogy mordor egymás után sorozatban bajnok legyen.
A Juventus legnagyobb nyári igazolása az Atlético Madrid elleni torinói meccsen bizonyította kvalitásait, hiszen mesterhármasával a Juventus jutott tovább a madridi 2-0 ellenére. Cristiano Ronaldo két fejes és egy tizenegyes révén fordította meg az eredményt a Torinóban rendkívül…..
6utbolcse 2019.03.13 18:26:22
@Jamal Jamal: Mi ez az impeltinancia? Nagyon gyolsan gladiátolképzőben találhatod magad,ilyen lohadt viselkedéssel!!!
A La Stampa mai kiadása szerint a Juventus különleges tervet dolgozott ki Aleksandr Golovin átigazolásának a finanszírozására, aki az Arsenal bevásárlólistájának is a részét képezi. A napilap arról számolt be, hogy a Juventus értékesíteni kívánja Stefano Sturarót 20 millió euró körüli összegét az…..
6utbolcse 2018.06.18 12:14:06
@juve1986: Nekem úgy tűnik,hogy amikor lemaradtunk Verattiról (12-15 millióba került talán) és a Psg-be "befutott" akkor a vezetőség mély depresszióba esett és azóta vásárolunk fel minden épkézláb fiatalt,nehogy lemaradjunk róluk hátha valamelyikből lesz még futballista. Persze azóta nem sikerült kitermelnie Olaszországnak egy valamire való sztárocskát se,akinek ekkorát ugrott volna az ázsiója vagy akár tehetségben a közelében lenne. Nekünk ezekből a fiatalokból "csak" pár milliós hasznunk van,miután 5 éven keresztül kölcsönből kölcsönbe megy és utána el tudjuk adni. Persze értem én,hogy ez is haszon,de pont az ilyen üzletek miatt nem marad egy kicsivel nagyobb igazolásokra píííz. A vezetőség tudja mit csinál,sokkal jobban mint mi,7 bajnoki cím + kupák ez elismerésre méltó történelmi tett,de kell nekik egy kis kritika különben nem fejlődnek :D
Juventus FC blog Mercato 2016.05.02 21:41:00
2018.08.02. HIVATALOS: Ideiglenesen az AC Milan tulajdonába kerül Gonzalo Gerardo Higuaín játékjoga 18 millió euró fejében, A megállapodás értelmében az A.C. Milan S.p.A. jogot szerez a futballista játékjogának a végleges megszerzésére a 2018/2019-es szezon végén 36 millió euróért. HIVATALOS: A…..
6utbolcse 2018.01.12 00:00:20
@Rivendell: Olasz edző közül Inzaghira lennék kíváncsi,sajnos nincs jobb megoldás jelenleg,esetleg ha vége a vb-nek valamelyik szövkapitányt. talán Deschamps aki ismeri a közeget,a többieken még elmélkedem..
6utbolcse 2018.02.27 13:21:39
@Rikoo: NNNNoooorrrmmmááálliisss???? Biztos sok helyre mehetne,szerintem még ezt a fizut is megkapná máshol. Lehet a Bl sem lesz meg nekik,legalábbis remélem hogy a Milan kiüti őket a 4. helyről. A tudjukkidenemmondjukkianevét maradjon csak a posványban. Nem értem Asat,számomra döbbenet lenne ha ez megvalósulna.
Miralem Pjanić elismerte, őt egyáltalán nem lepte meg az, hogy Blaise Matuidi milyen remekül beilleszkedett a csapatba, egyúttal azt is elmondta, a Juventusnak szüksége van Paulo Dybala kvalitásaira. A Párizsból érkezett francia középpályás már rögtön első szezonjában…..
6utbolcse 2018.02.24 14:18:53
@Dr. Grant: Szerintem a visszavágón 433 lesz vagy 4321,annyi biztos,hogy Mandzunak bérelt helye van a baloldalon a maradék két helyen pedig Higany és Dybala osztozik. Pedig nagyon jó lenne Costa a horvát helyett,láthattuk mennyi gondot okozott a gyorsaságával,kreativitásával a Tott védőinek. Előre egy cserénk lesz ezekben a felállásokban Berna sérülése miatt,ami egyet jelent Mandzu és khedira kezdeni fog és Costa lesz a csere,ezzel feladvaa kontrákat és a gyors támadásépítés lehetőségét. Esetleg megint felrakja a 4231et a kezdetektől (bár kétlem,valszeg csak a 2. félidőben ha ég a ház),a hátsó sor egyértelmű,aztán Matuidi-Pjanic középpálya,balon Mandzu,középen Dybala,jobbon Costa,elől Piggy. Persze így a kebabos kimaradna,de ez csak a mi utópiánk sajnos.
A Juventus 2-2-es hazai BL-mérkőzését követően Massimiliano Allegri nem volt túl barátságos a sajtóval, és az edző véleménye szerint az emberek megfeledkeznek az objektivitásról. A hazai csapat nagyszerűen kezdte a meccset, hiszen Gonzalo Higuaín hamar betalált, majd tizenegyesből ismét gólt…..
6utbolcse 2018.02.14 12:44:52
"Az elsődleges célkitűzésünk a scudetto, nincs miért fintorogni emiatt, és ez nem egyszerű célkitűzés. Aztán megpróbálunk továbblépni a Bajnokok Ligájában"

Ha ez így van,akkor hogyan várhatjuk el Dybalatól,Pjanictól,Sandrotól,Higuaintól,Costatól,Bernatól hogy maradjanak?? Nem minden játékosban ég a spirito Juve 10 éven keresztül,hogy csak ez miatt maradjon. Gondolom a leigazolásuknál is ezt mondták nekik,hogy a scudetto a cél,de az is nehéz lesz,a bl-ben meg lesz valami.Nem is csodálkozom,ha a legjobbjaink menni akarnak ilyen kijelentés után.Hogyan fognak idejönni jobb játékosok?? Ezzel a szöveggel engem se lehetne meggyőzni h ide igazoljak.(persze én havat is lapátolnék a club háza táján :D)
Szeretem a csapatot és a mestert is,de nagyon érdekes a nyilatkozat pár része...
"Az ellenfelet meglepte a kezdésünk, és valamit tenniük kellett reakcióként."
Akkor mi miért nem tudtunk változtatni Max,ha ők 10 perc után rájöttek h vmi szar? Láttad h ég a ház,vagy te tényleg elégedett voltál a 30%os félidei labdabirtoklással?? Khedira mínusz duplanulla "teljesítményét" hogyan értékelnéd?? Ő a középpályásunk akinek labdát kéne szerezni,vagy ha odapasszolják neki jól megjátszani,ha támadást építünk ő már rögtön elől szaladgál-vissza már nem ér természetesen,gondolom ez kúrva nagy elvárás egy CM-től. Ott ül a padon egy rutinos technikás Bl jártas Marci-Asa,de neeem ő inkább behozza Stuarot meg Bentat.
Na mindegy évekig tudnám ragozni a tegnapi (szerintem) érdekes döntéseit és ezt a nyilatkozatot,de inkább befejezem. Forza Juve
6utbolcse 2018.02.14 13:27:30
@hellan: Akkor most hogy lesz? Idáig volt 3 csapat amelyik előttünk van,most +2 csatlakozott. Tehát ha jönnek az arab és kínai befektetők más csapatokhoz mi egyre lejjebb csúszunk a ranglétrán? Ezért nem értem Max mai nyilatkozatát. Szerintem meg nem sok választott el idén minket h csatlakozzunk,de hát érdemben nem sikerült pótolni sem a jobbhátvédünket,se a középhátvédünket.Az évek óta tátongó középpályánkra meg egy darab Matuidit (én mondjuk kedvelem) sikerült hozni. Nem lettek rossz igazolások csak kevés egy Bl-hez. Előre sztem kúrva jól vásároltunk. Csak az 2-3 minőségi lyuk minden évben ott van.
Massimiliano Allegri szerint a Juventus nagyobb önbizalommal rendelkezik a Bajnokok Ligájában, azonban a Tottenham elleni kezdőcsapatról sok mindent nem árult el. „Nyilvánvalóan örülnék, ha nem kapnánk gólt, és végül nulla kapott góllal zárulna a meccs. Holnap nagyon kiegyensúlyozott találkozóra…..
6utbolcse 2018.02.13 19:15:51
@venember83: bemásolom a választ :D a középpályásaink az utolsó 4 bajnokin összesen szereltek 10 alkalommal.
6utbolcse 2018.02.14 00:05:00
@Dr. Grant: Sajnos láthattuk ma a bl-ben,milyen ha nincs legalább egy Vidalhoz hasonló labdaszerző játékosunk.Átjöttek rajtunk mint kés a vajon,ráadásul sokkal technikásabban játszottak,amit már a Real ellen is megtapasztaltunk,annak sem lett jó vége.
Luciano Spalletti nemrégiben arról beszélt a szurkolókkal, hogy Francesco Totti már nem tudott futni, miközben aktuális klubját is kritizálta, mondván, hogy az Inter nem kíván költekezni. A nerazzurro klub edzője néhány AS Roma szurkolóval találkozott a milánói Grani & Braci étterem előtt a két…..
6utbolcse 2018.02.06 12:15:31
@giorgio007: Majd jön helyette Don Giovanni jobb keze,Mocskos Enzio XD
A Juventus továbbra is vérszemet kapott vadászebként üldözi a bajnoki tabellát mindössze egyetlen pont előnnyel vezető Napoli együttesét, s a hajsza soron következő állomásaként most Veronába látogat, hogy három ponttal távozhasson a Chievo otthonából. A zebramezesek…..
6utbolcse 2018.01.28 12:46:03
@venember83: Köszi szépen!!! Akkor teljesen jogos volt! A kép láttán elment az ebédtől a kedvem... Bárcsak ezt a ganéképűt vinnék el bilincsbe + a brigádját :D
Olasz források szerint a Paris Saint-Germain érdeklődik a Juventus védője, Alex Sandro iránt, azonban bármilyen átigazolásra legalább nyárig várni kell. A brazil futballistát az elmúlt nyáron számos angol klub vinni akarta, azonban végül a bal oldalt bejátszó játékos Torinóban…..
Jelentések szerint a Juventus elsődleges célja védelmének megerősítése, s erre a feladatra elsődleges célpontjuk a Manchester Unitedet erősítő olasz védő, Matteo Darmian. A játékos úgy tűnik, nem tudja beverekedni magát a Vörös Ördögök kezdőcsapatába és rendszeres játéklehetőség reményében akár…..
6utbolcse 2018.01.06 12:00:02
@rockitbaby: Én is ezt mondom,hogy ha a Darmian-De Siglio,Spinazzola-????? párosokban gondolkozunk az rém gyenge! Sandro szvsz menni fog(nem véletlenül nincs megújítva a szerződése)persze én lennék a legboldogabb ha maradna,Asamoah is elígérkezett a törökökhöz,tehát van egy Spinazzolánk balra.Igazából előre és Can érkezésével a középpályára sem kéne játékosra költeni,tehát lehetne hátra minőségi szélső védőket venni!Úgy látom ezt másképp gondolják a szakemberek.
6utbolcse 2018.01.06 16:37:19
@Tomi Répási: Lehet hogy nem lóg ki lefele és az utóbbi időben megbízhatóan játszott,de ha BL-t szeretnénk nyerni,kell egy kis plusz a védőktől is,hiába vannak jó csatáraink,szélsőink,középpályánk,ha a védelmünk átjáróház. Allegrinek is muszáj volt változtatni a tavalyi felálláson mivel ő is látta h vmi nem működik és ez egyértelműen a védelem volt.Inkább felrakott egyel több középpályást.
A Juventus az Olasz Kupa negyeddöntőjével, a városi rivális Torino FC elleni rangadóval kezdi az új esztendőt. A párosítás egyetlen mérkőzésen dől el, s a továbbjutó a legjobb négy között a tegnap a Napoli testén túllépő Atalanta együttesével találkozik majd. A másik ágon az AC Milan és a Lazio csap…..
A 2017-es esztendő utolsó megmérettetésén a bajnoki címvédő az újonc Hellas Verona otthonába látogat, s nem lehet más a feladata, mint hogy győzelemmel és a három pont begyűjtésével búcsúztassa az óévet. Massimiliano Allegri keretéből továbbra is hiányozni fog Gigi Buffon, Mattia De Sciglio és…..
6utbolcse 2017.12.30 21:52:52
@szeliati: Én itt szoktam nézni,álltalában a magyar stream akad vagy sokszor megszakad,de az arab tökéletesen műkszik :D
www.sport365.live/hu/home
6utbolcse 2017.12.30 21:54:51
@szeliati: ráadásul telenoros wifis netem van :D
6utbolcse 2017.12.30 22:12:18
@giorgio007: Rajta lehetett már a meccs elején látni,hogy nagyon hajt és ahogy az lenni szokott egy ex Juvés lövi a gólt ellenünk
Angol pletykalapok szerint a Juventus egy 79 millió eurós plusz Henrikh Mkhitaryan játékjogát tartalmazó ajánlatot utasított el Paulo Dybala kapcsán. A The Sun a mai napon arról számolt be, hogy a manchesteriek Paulo Dybalát kívánják megszerezni, miután Antoine Griezmann kapcsán süket fülekre…..
6utbolcse 2017.12.30 13:20:09
@Rikoo: Nem szeretnék klikkesedni szeretett csapatom szurkolói között,csak értelmes eszmecseréket szívesebben olvasna az ember,esetleg írna,mint az ilyen ócska,primitív hozzászólásokat.Tisztában vagyok vele,h nem tudtok ez ellen tenni semmit,tudom lépjen át az ilyen hozzászólásokat.Csak próbáltam az úriember figyelmét felhívni,hogy lehetne másképp fogalmazni.
A tavalyi döntőn elszenvedett vereség okozta csalódottság után a  Juventus újra szerencsét próbál a legrangosabb európai kupasorozatban, s az Olimpiakosz Pireusz otthonában aratott győzelemmel zárta a Bajnokok Ligája csoportkörét, ezzel pedig továbblépett a nyolcaddöntőbe. A szezon első szakasza…..
6utbolcse 2017.12.11 22:35:06
@Rikoo: Az olasz kupára nem is gondoltam.....el kellene engedni idén,kéne hely a vitrinbe más serleg(ek)nek,így is kemény az idei sorsolásunk. Plusz pár játékosunknak "magánéleti problémája" (ha így van,akkor sorry,de profi sportolók baszki,tegyen már arra zőőőőd gyepre vmit) van jó ideje és ki tudja meddig tart ez az állapot.Többre vagyunk hivatottak idén,mint amit most látunk.Megnevezem őket már csak azért is Dybala,Sandro és Allegri (khedira miatt be kellett tegyem és lehetne egy kicsit tökösebb is :D ). Szerintem,ha fejben összeszedik magukat a srácok,bármeddig menetelhetünk bárhol. Kérdés,hogy ez megtörténik e? Idáig minden évben megoldotta a mester! Optimista vagyok,persze én is látom a "hibákat" amit pár kollega igen nyersen fogalmaz meg :D
A Napoli szurkolói nem rejtették véka alá indulataikat, amikor kiderült, hogy első számú gólvágójuk, Gonzalo Higuaín a rivális Juventushoz igazolhat. Az helyzet kezd egyre fokozódni, így a Juve vezetője, Giuseppe Marotta állítólag hétfőn Nápolyba utazik, hogy egyeztessen a nápolyiak elnökével,…..
6utbolcse 2016.07.17 18:25:07
@Ravanelli: Nyilván Maradonara utalt ezzel a mondattal,csak valahogy belém égett ez a böfögése,pedig Tevez már akkor is jobb playa volt nála. 94 milliót nálam nem ér,de hát a vezetőség majd eldönti,mégis csak ők építettek Bl döntős csapatot nem én.Bár egy kicsit nehezményezem,hogy a véleményem és szimpátiám nem is számít Marottaéknál! XDXD Ha elköltenénk ennyi pénzt,akkor inkább Cavani vagy A. Sanchez,hozzáteszem mindegyik olcsóbb lenne!
6utbolcse 2016.07.17 18:29:01
@Drughi Di Bianconeri: Köszi a javítást!!! Valami haloványan derengett,kicsit kopottas az emlékem erről!Viszont tartozom Higanynak egy sorry-val!
A tavasz végeláthatatlan hosszúságúra nyúló kérdése az volt, hogy vajon hol és melyik klubnál folytatja a Palermo tehetsége, Paulo Dybala. A héten úgy tűnt, hogy választ kaptunk, s az olasz sajtó egybehangzóan azt állította, hogy az argentin játékos a Juventusszal köt öt…..
Tegnap a Juventus erősen tartalékos felállással is 2-1-re győzött a Stadio Giuseppe Meazzában, Álvaro Morata szerencsés lövésének köszönhetően. A földről felpattanó labda a földre vetődő Samir Handanović törzsét érintve pottyant a hálóba. A fiatal spanyol támadó…..
6utbolcse 2015.05.17 15:27:08
@Apuleius: Egyből pirosat kapott,ha jól emlékszem! Valakit felkent hátulról!Persze csak sárgát ért,csak a spori látta másképp....
6utbolcse 2015.05.17 15:36:03
6utbolcse 2015.05.17 20:03:50
@Goku06: Az biztos,hogy tanul belőle!! Lórinak nagyot kell játszania,de ha neki nem megy,akkor remélem a többiek jó napot fognak ki! KELL NEKEM AZ A KUPA!!! Évek óta csorgatom a nyálam azért a rohadt ezüst csillagért.....jól mutatna a mezen :):)