Adatok
meta_lover
11 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vajon a nőkbe a hülyeség genetikailag van kódolva, vagy a szocializációjuk során tanulják egymástól?"Remélem, egyszer lesz rá lehetőségem, hogy elfogadjam a meghívásodat." Egy igazi gyöngyszem. Három év eltéréssel mondta illetve írta nekem egy-egy nő. Érdekesség,…..
meta_lover
2009.02.10 12:25:35
@deealer: Hát igen baszómánia. Ez volt nekem is a legsúlyosabb nőélményem. Asszem még a frigid nőkhöz képest is. Úgyis reklamálta Dealer, akkor most mondom (írom), hogy milyen az má', amikor egy nő addig nem hagy élni (aludni), amig szó szoros értelemben két órán keresztül az összes testnyilásában a lehető legváltozatosabb módon szét nem fűrészeled (úgyis mint fist fucking). És ha valamiért úgy érzi, hogy ez még mindig nem volt neki elég, akkor másnap reggel hatkor felzargat, mert tudja, hogy nyolckor mész a munkába, és folytathatod ott ahol néhány órája abbahagytad :-)
meta lover
meta lover
A Sirály nevű lecsoffadt helyen várom egy haverommal a színielőadás kezdetét. Odajön egy másik - alterkörökben népszerű - társulatból egy színésznőcske és elkezd beszélgetni a barátommal. Gondosan ügyel arra, hogy nehogy véletlenül akár egyetlen egy pillantást is vessen…..
meta_lover
2009.02.10 12:16:25
@deealer: Kedves Dealer!
Én személy szerint nagyon irigylem karakot, bár annak azért örülök, hogy megmenekülök az olyan esetektől, mint pl amikor írta, hogy egy csaj kúrás közben folyamatosan instruálta, hogy mit csináljon.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ebbe a blogba ÉN ilyeneket akarok írni.
Esetleg majd írok legközelebb élménybeszámolót is :-)
meta lover
Én személy szerint nagyon irigylem karakot, bár annak azért örülök, hogy megmenekülök az olyan esetektől, mint pl amikor írta, hogy egy csaj kúrás közben folyamatosan instruálta, hogy mit csináljon.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ebbe a blogba ÉN ilyeneket akarok írni.
Esetleg majd írok legközelebb élménybeszámolót is :-)
meta lover
Már ritka a forgalom, fél tíz is elmúlt. Autópályán szoktam ilyenkor megközelíteni a belvárost. A felhajtóhoz közeledve, szokásos kép fogad a gyártelep mellett. Lányok állnak az út szélén. Prostik. Ránézésre. Kendőzetlenül, fésztufész, nyíltan. Nincs ebben…..
meta_lover
2009.01.20 10:36:29
Szia Pilu et al!
Teljesen egyetértek, de van egy stilisztikai megjegyzésem. A prosti az tényleg az a csaj, akit a szálloda bárjában vagy az úton felszedsz. Viszont a két nő az étteremből, akiről írtál egyszerűen KURVA. Ráadásul még szvsz rosszabb, mint az útszéli.
Amúgy, ha érdekel vannak még sztorik. Tessék olvasni loosersclub.blog.hu/
meta lover
Teljesen egyetértek, de van egy stilisztikai megjegyzésem. A prosti az tényleg az a csaj, akit a szálloda bárjában vagy az úton felszedsz. Viszont a két nő az étteremből, akiről írtál egyszerűen KURVA. Ráadásul még szvsz rosszabb, mint az útszéli.
Amúgy, ha érdekel vannak még sztorik. Tessék olvasni loosersclub.blog.hu/
meta lover
meta_lover
2009.01.22 00:48:09
@Higany: kedves Higany! Ez baromi jó. Ha nem haragszol, utólagos engedelmeddel, beidéztem az én blogomba, természetesen forrásmegjelöléssel.
loosersclub.blog.hu/2009/01/22/mint_a_filmeken
Örülök, ha elolvasod(elolvassátok) a többit is.
meta lover
loosersclub.blog.hu/2009/01/22/mint_a_filmeken
Örülök, ha elolvasod(elolvassátok) a többit is.
meta lover
Magam sem tudom mér', de kedvelem a beteg lelkű filmrendezők nagyon aberrált műveit. Az egyik ilyen alapeset ugye a Rózsaszin flamingók, amelyben egy házaspár több más dolog mellett úgy akarja a "világ legnagyobb perverzei" cimet kiérdemelni, hogy stoppos lányokat…..
Tegnap kemény napunk volt, úgyhogy ma lazázunk egy hazudós lánnyal.A kép innen.Sziasztok!Már most szólok, hogy ez nem szakítás, hanem lekoptatás lesz, de ha minden igaz, ez még belefér. :)Friss egyetemista voltam, mikor kezdődött. Egy unalmas őszi nap a wiwes accountot megnyitva…..
meta_lover
2009.01.20 10:45:42
Hülye az, aki könyvet olvas. Még roszabb a helyzet, ha követi az utasításokat is, és megtörténik a kolléganővel az, ami. De miért kell egy nőnek tudományosan elmagyarázni a bennünk lévő lelki folyamatot? És hát egy könyvet kell követni, a szakítósat, ugye.Kínomban írom meg…..
mer ha az ember azt hinné, hogy büntetlenül átsóletozhat, borfesztiválozhat, cafekörözhet és tomgeorgozhat egy komplett hétvégét, hát nagyon téved.de ha mégis erre vetemednél, nagyon tanácsolom - így utólag - hogy semmiképpen se a csípős tom-yongot hagyd a végére.mert igaz…..
meta_lover
2008.12.31 17:55:11
"A nőstény kalmároknak általában annyira megrázó élmény a párosodás, hogy életükben csak egyszer hajlandóak rá. A nőstény több millió tojást rak le egy alkalommal, és ezután sohasem enged a közelébe még egy hímet."(forrás Index.hu)Ismerős? Mintha már nőnemű…..
Annyi hülyeség történik.Mivel kezdjem?Mondjuk azzal, hogy "Jók ezek a képek, csak kár, hogy nem színesre fotózták őket" mondja egy öltönyös fiatalember a mellette álló kiscsajnak nagy okosan és jó nagy hanggal a Vancsó kiállításmegnyitóján? A gyengébbek kedvéért…..
Egyre jobban érik a társkereső- és tanácsadó oldalunk megvalósítása, mert ez egy lekoptatás kísérlet. Van, amikor a semmilyen jelzést is képesek vagyunk pozitív üzenetként értelmezni. Szegény fiú csak szeretetre vágyott, és minden mosolyba belekapaszkodott. Vannak mosolyok,…..
Nehéz ez így! Az elmúlt két hét éjjel-nappal dolgozását egy beerősített hétvége formájában gondoltam ellensúlyozni, amolyan juppis "work hard, play hard" szerű módon. Az eredmény elég szegényes lett, és ebben az írásban most ebből kell főznöm úgymond.Péntek este…..
Állnak a férfiak, rozsdásvas-szagúakÁllnak a férfiak, állnak a férfiakNézik, kit lehet megdugniSohasem fogják megunniÁllnak a férfiakNézik a csajokat....Nézik kit lehet megdugni,Sohasem fogják megunni,"Azt nézd milyen" - mondják, ésOldalba basszák akkor…..
Avagy Dugj meg! Ez ugye egy film címe, ami egy darabig be volt tiltva Franciaországban. Később aztán nálunk is ment a Titanicon, persze csak éjfélkor merték vetíteni. Elég vacak film: erre mondaná az ORTT, hogy az erőszakot és a szexet öncélúan mutatja. Szóval, maradjunk a…..
Már megint hetek óta nem voltam sehol, munka, sport, megfázás - mind vitte az időt és/vagy az energiát. Most viszont végre rászántam magam, ráadásul az elkövetkezendő napokra nincs randi lebeszélve, gondoltam kicsit szétnézek, hogyan lehetne lendíteni a helyzeten. Jobb hiján az…..
Épp' elkezdődött az újév. Fenn vagyok egy csajjal az ő lakásán. Picsa részeg (részeg picsa?), na jó persze azért én sem vagyok szinjózan. Gondoltam, ennyit azért már megérdemlek, ha már miközben végigvonszoltam a fél városon, amig ideértünk, végig visitozott, hogy mennyire…..
Már régóta nincsenek kétségeim afelöl, hogy Budapest egy megaméretű lúzerklub a sok-sok szórakozóhelyével és egyéb szociálódásra kifejlesztett (de igazandiból arra alkalmatlan) műintézményével, ami mind tele van sérültagyú, kisebbségi komplexusban szenvedő hülyegyerekkel,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
meta lover