Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szexi Halálcsillag (törölt)

9 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Miért szoktunk itt a blogon rossz filmekről is írni? Ez a kérdés már többször felmerült a Facebookon vagy a blogon. A válasz erre részben annyi, hogy sokszor belefutunk akaratunkon kívül is rossz filmekbe, és ha már végig szenvedtük, megosztjuk az élményt, így létre jön egy…..
Vegyesek az érzéseim a The Remaining című horrorral kapcsolatban. Egyrészt egy viszonylag korrekt és jól sikerült filmélmény, ami a legvégére átcsap egy szeresd Istent, válaszd Isten szintű keresztény propaganda filmbe, ami baromi ellenszenvesen hat. A történet szerint Dan és…..
Néhány napja már belefutottam két nem túl acélos független filmbe, és már kicsit temetni is kezdtem a kategóriát, amikor a Comet elém került. Kissé félve is vágtam bele, ugyanakkor minden várakozásomat felülmúlva rögtön az év legjobbjai között kötött ki. Úgyhogy, ha…..
1986-ban került mozikba A bolygó neve: Halál. A második Alien-film messze túlszárnyalta Ridley Scott klasszikus művét, olyannyira, hogy két Oscar-díjjal is jutalmazták, emellett öt jelölést kapott és egy Golden Globe-jelölést. A Pannónia Szórakoztató Kft.-nek köszönhetően…..
Rengeteg oldal foglalkozik a telt lányok megvédésével. Ezek az oldalak általában azt hirdetik, hogy a telt lányok is ugyan olyan szépek, mint a karcsú társaik és nem szabad őket lenézni, azért, mert úgy néznek ki ahogy. Persze lenézni, sehogy sem szabad, de vajon, miért alakult ki…..
Szexi Halálcsillag (törölt) 2014.12.05 22:35:31
Csak egy elhízási grafikon a sok közül:
www.rand.org/content/dam/rand/www/external/health/feature/forty/images/obesity_large.jpg

Ahogy az ábrán is látható, súlyos, klinikai elhízásról is beszélünk, ami évről évre növekszik.

Erre én egyelőre két magyarázatot látok. Mindenki döntse el melyiket tarja valószínűbbnek:

1) A múlt század közepe tájékán hirtelen megszaporodtak az elhízásra genetikailag fogékony emberek; ezzel párhuzamosan lényegesen csökkent a gyors emésztésű emberek száma.
2) A tápérték nélküli szemét kaják, és azok mértéket nem ismerő fogyasztása egyre szélesebb körben terjed.
Szexi Halálcsillag (törölt) 2014.12.06 07:13:45
@ebella: Elnézést, rosszul fogalmaztam. Épp az ellenkezőjére gondolok: olyan szemét kajákra, amelyek csak kalóriát tartalmaznak, de alapvető tápanyagok nincsenek meg bennük.
Szexi Halálcsillag (törölt) 2014.12.06 09:24:06
@prolee: "A BETEGSÉG ellen kell tennünk, ha lehet. A túlsúly egy bizonyos határ fölött betegség, vagy annak a veszélyét hordozza. tehát a testsúlyt NEM ESZTÉTIKAI szempontból kellene megközelíteni..."

Így van, ez a lényeg!
www.korhazszovetseg.hu/nemzetkozi_hirek/who__a_joleti_betegsegek_veszelyeztetik_a_vilagegeszseget_-_jakab_zsuzsa__a_regionalis_igazgatono_felhivasa

Ma már számtalan statisztikailag szignifikáns kutatási eredmény hozta összefüggésbe az elhízást és a különböző jóléti betegségeket. Az elhízás népszerűsítése, és az egyéni felelősség devalválása éppen emiatt, és nem az esztétikai szempontok miatt megkérdőjelezhető vállalkozás. Ugyanannyira értelmetlen, mint a "csak a kockahasú, kigyúrt ember, meg a fitneszmodell nőci a menő." (Ráadásul, ahogy fentebb utaltak is rá , az esztétika relatív. Kinek mi tetszik.)
Ha az ember jól érzi magát a bőrében, és semmiképp sem kíván lefogyni, akkor a lelki állóképessége szempontjából valóban az az előremutatóbb, ha elfogadja magát. Ha nem akar lefogyni, akkor nem akar. Akkor olyan, amilyen, úgy él, ahogy neki tetszik, és ezt valóban nem jó megtoldani egy a társadalom által kondicionált bűntudattal.

Viszont én azt tapasztalom, hogy "törődjünk bele" filozófia is hasonlóképpen kondicionált, és legalább ugyanannyira káros. Szerintem igenis érdemes aktívan közreműködünk az egészségünkben, hogy ne csak a testünk és a fősodorbeli táplálkozási trendek áldozatai legyünk. Én a magam részéről elutasítok minden érvet, amely túlhangsúlyozza a genetikai/hormonális szempontokat, legfőképpen mert ezek aláássák a személyes felelősség kérdését.
A DC Comics élőszereplős filmes/sorozatos történelme régebbre nyúlik vissza, mint a Marvelé, és ami a legfontosabb, hogy nem csak mennyiségben, de minőségileg is uralni tudták a múlt évszázadot. Egészen 1941-ig kell visszamenni az első élőszereplős alkotásig, ami egy Marvel…..
Valami vidám, könnyed filmet kíván a kis gyomrod estére? Adok néhány tippet. Hogy mi alapján válogattam őket? Az alapján, hogy nekem tetszettek, és én nevettem rajtuk. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy téged is úgy megvesznek ezek a filmek, ahogyan engem. De, a könnyebb…..
Valami vidám, kacarászós filmet kíván a kis gyomrod estére? Adok néhány tippet. Hogy mi alapján válogattam őket? Az alapján, hogy nekem tetszettek, és én nevettem rajtuk. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy téged is úgy megvesznek ezek a filmek, ahogyan engem. De, a könnyebb…..
A mester igyekszik átadni tudását a gyermeknek, - és ez is a film egyik fő kérdése: átadható-e a tudás egyáltalán? - aki mégis rendre elköveti az élet nagy hibáit. Megismerkedik az ártással, és azzal, hogy ezek terheit mindig le kell az embernek vezekelni; s megismerkedik a…..
Larry, a külvárosi fizikatanár számára kész bolondokháza az élet. A felesége elhagyni készül a munkatársáért, a lánya pénzt lopkod orrműtétre, a fia drogtartozást halmoz fel és emiatt meg akarják verni, a bátyja egy bogaras, semmirekellő zseni, aki ráadásul…..
  ELŐÉRZET Előérzet. Angolul premonition, japánul yogen. Van egy másik premonition is, mely a „beépített” Sandra Bullock szegmenstől jobbá kéne, hogy váljon, de ez sajnos elmarad, és sajnos nem azért, mert ez a japán előérzet, olyan ’betyárosanhűdeklassz’. (Hanem, mert…..
Vámpírmama (Gemma Arterton) és vámpírlánya (Saoirse Ronan)városról-városra, panelből-panelbe menekülnek elitista vámpírtársaik elől. Az anya már évszázadok óta a térdén vagy a hátán keresi a kenyerét, (Értsd: k*va.) a lánya pedig mindennél jobban szeretne normális életet…..
MovieMánia Bait - Csalétek 2014.02.19 17:24:19
Egy újabb cápás film. Bennem azonnal az ötlött fel, hogy van-e értelme még egy újabb pocsék gumicápás tinirágcsának; hogy egyáltalán van-e még valaki – akinek valamivel több esze van mint, egy énekes kabócának (ciccuda plebaja - lásd a lenti ábrát) -, aki megkajálja még…..
Egy újabb cápás film. Bennem azonnal az ötlött fel, hogy van-e értelme még egy újabb pocsék gumicápás tinirágcsának; hogy egyáltalán van-e még valaki – akinek valamivel több esze van mint, egy énekes kabócának (ciccuda plebaja - lásd a lenti ábrát) -, aki megkajálja még…..
Karcos Filmszemlék Névtelenek 2014.01.28 17:06:22
  A TÖRTÉNET Egy felismerhetetlenségig megcsonkított, megkínzott lány testére bukkannak a csatornában. A holttest egyik lába azonban valamivel rövidebb, így kiderül: Angelát, a régóta eltűnt kislányt találták meg. A szülők, és a rendőrség értetlenül áll az…..