Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kovács Ferenc 14

0 bejegyzést írt és 1299 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tisztelt Mt!   Nemrég olvastam az oldalukon, hogy egy középkorú hölgy milyen reménytelem helyzetbe került, miután elveszítette az állásást. Természetesen teljes mértékben megértem a levélírót, egész biztos nem könnyű továbblépni és elhelyezkedni, de nekem úgy tűnt a…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.26 11:45:20
@nyíregyházi betti: persze, hogy tök irreveláns. Csak annyit bátorkodtam megjegyezni, hogy ha a személyem ellen lett volna bármi (komoly) kifogás, valószínűleg nem tűrtek volna meg három hosszú évig. Amúgy meg pont leszarom már az egészet, amikor végülis felmondtak, már annyira tele volt a hócipőm velük, hogy régesrég küldözgettem az életrajzokat. És igen, jól sejted, valószínűleg már meg is látszott rajtam, hogy tele van a hócipőm az egész gulyáskommunista csőcselékkel. No de nem is arra szegődtem én hozzájuk, hogy családtagként szeressem őket, hanem hogy a munkát elvégezzem, akinek ez nem elég, az ölelje meg a kemencét, belőlem mindig is hiányzott a szervilitás, már az általános iskolás ofőm is azt az idézetet tette a ballagó tarisznyámba: "én nem leszek a szürkék hegedűse" :)
Kovács Ferenc 14 2014.05.26 11:54:32
@nyíregyházi betti: A bácsikák megfelelőképpen szervilesek voltak. Pl. lehetett velük üvöltözni. Én pedig az ilyesmit sosem tűrtem el. Sem azt, hogy újabb és újabb feladatokat toljanak rám ugyanazért a fizetésért. Szóval nem voltam egy álom-beosztott, ezt elismerem. És kiirattam magam amikor belémállt a hexencsúsz, meg stb.
Kovács Ferenc 14 2014.05.26 12:38:41
@Bicikliző medve: Nem keverek össze semmit. Hidd el, hogy a magyar kasszírnő munkája sem ér egy fityinggel sem kevesebbet, mint az osztrák kasszírnőé. Az egyik mégis 1000 eurót visz haza hó végén, a másik meg 100.000 Ft-ot.
Izak2 társszerzőm szíve csücske ez a cikk. Az ötletdobozból az elsők között választotta ki a témát, hogy mindenképpen ő írhassa meg. Jó régen összeállította már nektek, és bevallom az én hibám, hogy eddig nem került a napi címlapra. Ennek az oka egyszerű. Ő jóval fiatalabb nálam, ezért nem…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.22 22:32:35
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: hja, de egy ideig nem nézték jó szemmel... aztán hallgatólagosan elfogadottá vált... aztán valaki kitalálta, hogy lekódolják és csak pénzért adnak dekódert, olyat, ami egyszerre csak egy programot tud dekódolni, hogy midnen egyed kva tévéhez kelljen egyet tenni... erre mindenki kidobta a fenébe és előfizettek a kábeltévére. Így jár aki kapzsi.
Kovács Ferenc 14 2014.05.23 16:54:37
@Giskard07: Ha szereted az ilyesmit, nézd meg az Előzés (Il Sorpasso) c. filmet Vittorio Gassmannal!
Kovács Ferenc 14 2014.05.25 08:37:11
@rollotomassi: Meg a totál idióta angol pilótákkal és persze Herr Flikkel, a Gestapotól... imádtam! "Most jól figyeljen rám, mert csak egyszer fogom elmondani!" - és mindig legalább háromszor elmondatták szegénnyel. :)
Kovács Ferenc 14 2014.05.24 21:17:30
@klajzen: Az még hagyján, de milyen gyönyörű első hídja van...!
Tisztelt blog!   Édesanyám kért meg, hogy küldjem el önöknek a levelét.   „Kedves olvasók!   Nagy nagy elkeseredésemben írom ezt a levelet önöknek, mert már tényleg nincs ötletem, mihez kezdjek. 53 éves múltam és több, mint egy éve vagyok munkanélküli. 32 éven át…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.23 18:46:06
@Szumátriai Patkánymajom: Sose késő. Bár tény, hogy minél tovább halogatjuk, annál rohadtabb lesz a javítási folyamat. Most még talán megúszhatnánk annyival, mint a Rákosi-korszak...
Kovács Ferenc 14 2014.05.24 11:22:50
@nyíregyházi betti: Már évek óta tilos színlelt vállalkozói szerződéssel, munkaviszony helyett egyéni vállalkozóként dolgoztatni a munkásokat. Ezt már csak be kellene tartani (tartatni).
De igen eszembe juttatál még egy dolgot:
10.) se árut, se szolgáltatást ne lehessen bekerülési költség +10% alatt értékesíteni, hiszen az már onnantól fogva nem tisztességes árverseny, hanem éppen a tisztességes piaci szereplők tönkretételére irányuló spekuláció.
Sőt, tulajképp jómagam annak sem lennék ellenére, hogy visszajöjjenek a központilag szabott árak. Miért is ne lehetne a kenyér árát ugyanúgy központilag meghatározni, mint mondjuk a villany vagy a gáz árát? És ha az árak szabottak, akkor az árverseny helyébe egyből a minőségi verseny lép: aki ugyanazért a pénzért jobb kenyeret ad, ahhoz megy a nép vásárolni, és nem a legnagyobb csalóhoz, aki fűrészporból meg zsizsikes lisztből kreál valami ócskaságot.
Kovács Ferenc 14 2014.05.24 15:14:07
@droid_: ez pontosan definiálva van: színlelt a szerződés akkor, ha a "másik cég" egyetlen ügyfele az "igénybe vevő", és teljes munkaidőben, folyamatosan veszi igénybe a szolgáltatást.

@nyíregyházi betti: Igen, ilyen is van. Meg a sok rohadt munkaerő kölcsönző. Én azokat is betiltanám egy tollvonással. Milyen dolog már az, hogy egy middleman beáll a munkáltató és a munkavállaló közé, és levszi a sápot a nagy semmiért? Vérlázító!
Amúgy ez a végkielégítés-dolog is egy vicc, ha az ember nem Szalayné Szilágyi Eleonóra. Én négy évig melóztam az utolsó munkahelyemen, oszt kielégítettek egy havi alapbérrel, 87000 nettóval. De azt is úgy, hogy nem végkielégítésként fizették ki, hanem munkaviszonyban tartottak, csak éppen nem kellett bejárnom a felmondási idő utolsó hónapjában. (Évfordulóra mondtak fel november elején.) No ezzel aztán jól kifejezték, mennyit ér a hűséges szolgálat manapság... :-p
153 éve e napon az északi államok csapatai átlépték Virginia állam határát és elfoglalták Alexandria városát. Ezzel megkezdődött az Amerikai polgárháború. Az Egyesült Államok leginkább ismert belső fegyveres konfliktusa elkezdődött és közel négy évig tartott. Odaát minden kisiskolás fújja a…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.23 16:52:19
@Sunsetjoy: Szerintem kissé ízléstelen dolog halott katonákat fotografálni... és nem is nagyon értem, hogy mi lehetett ezzel a fotográfusok célja?
Kovács Ferenc 14 2014.05.23 23:15:32
@mojoking77: Volt több is. Nemrégiben Türk Attila írt egy könyvet a külföldre kivándorolt '48-asokról, ott név szerint is említtetnek... nem csak Amerikában, Török lobogó alatt is csépelték a muszkákat meg még sok helyen előfordultak.
No meg persze a katonának állás egy menekülési útvonal volt a szegénység és/vagy a paraszti munka elől, ami a pénz és társadalmi háttér nélkül érkezőkre Amerikában (meg másutt is) óhatatlanul várt volna.
Kovács Ferenc 14 2014.05.24 06:50:58
@blindsideTackle: Nekem még akkor sem tiszta, hogy mit akartak elérni ezekkel. Mit propagáltak? Hogy a háborúba beledöglenek a katonák? Hát ez szerintem mindenkinek nyilvánvaló. Vagy hogy mekkora katonai sikereket értek el? Mekkora siker kinyírni egy katonát? Semekkora. Szóval nem értem az egészet.
Tisztelt Munkahelyi Terror!   Sajnos azzal a problémával fordulok most önökhöz , hogy a segítségüket kérjem nem tudom van e értelme de nem tudom hová fordulhatnék! Én és két társam legálisan szerződéssel dolgoztunk egy német cégnél bejelentve ( szerződés nálunk van )…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.21 20:19:33
@tavolirokon2: Hát persze, persze, de természetesen itt azért megjelenik az átverés szokásos kelléke: a magyar cselédszerző. Mert nem ugyanakkora ám az átbaszásra az esély, ha valaki egy német hirdetésre jelentkezik Németországban, vagy ha egy Magyarországon hirdetett "német munkára" egy magyarnál.
Amiben bármilyen magyarnak benne van a keze, legyen az harminc éve oda disszidált magyar, vagy közvetítő magyar, vagy akár csak magyar nyelvű hirdetés, ott fokozottan kell vigyázni!
Kovács Ferenc 14 2014.05.22 21:37:56
@Viktor Mutyin: Nem nevezném ostobaságnak azt, ha a munkavállaló hisz az írott szerződésnek...
Kovács Ferenc 14 2014.05.23 22:48:58
@Viktor Mutyin: Olyan szegény még senki sem volt, hogy igérni ne tudott volna... az igéreteket behajtani viszont gyakorlatilag nem lehet. Hiába van rá jogi út, ha bérből és fizetésből élő számára megfizethetetlenül drága.
Idén 75 éve tört ki a II. világháború. A blogon is részletesen szeretnénk foglalkozni a hat éves fegyveres konfliktus főbb állomásaival. Az időrendi sorrendet tartva, szeptembertől Lengyelország lerohanásával és felosztásával fogjuk kezdeni a krónikát, de a kapcsolódó - esetleg nem a fronton…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.20 09:29:48
@Nyiri: Peeeerszee... a hazájukért harcoltak... Kelet-Európában meg Észak-Afrikában. :) Meg azért a hitlerjugend sem sokaknak maradt ki a gyermekkorából. (Akinek mégis, annak meg nem adtak fegyvert a kezébe, hanem munkaszolgálatra vitték.)
Persze, nem kell a német katonát démonizálni, és tény, hogy nem nagyon volt más választásuk, mint utolsó lehelletükig szolgálni a "hazát", de azért nem voltak ők ártatlan naívák sem, pontosan tudták, hogy miben vesznek részt.
Kovács Ferenc 14 2014.05.20 12:02:56
@drazsé: Ezt elég nehezen tudom elképzelni, ahogy a lengyel huszárok meglepetésszerűen rárontanak a németekre, majd leszállnak a lovakról, kipányvázzák őket, és nekiállnak a közelharcnak.

@szita szita péntek: Lehet, hogy így volt. Sok verzió kering az esetről. Én személy szerint a romantikus változatot kedvelem, mikor a végsőkig elkeseredett lengyelek utolsó lehelletükig küzdenek. Megjegyzem szvsz egy lovasroham molotov koktélokkal talán nem is lett volna annyira reménytelen vállalkozás... hiszen a lovasok gyorsan mozognak ahhoz, hogy ne legyen könnyű belőni őket, és elég magasan ülnek ahhoz, hogy a gyújtóbombát célba juttassák.
A lengyel egy elég hősies nép, ki is nézném belőlük az efféle huszárvirtust.
Kovács Ferenc 14 2014.05.23 17:01:10
@molnibalage: hogyne, a Waffen SS-ben nem kellett német állampolgárságúnak lenni, elegendő volt az árja származás. A negyvenes években már a létszám 40%-a se volt német állampolgár.
Ha Andrássy Gábor a mai szerzőnk, akkor rendszeres olvasóink tudják már, hogy valószínűleg valamilyen elektronikai dologról fogunk olvasni. Általában valami olyasmit amit nem gyakran látunk. Ma sincs ez másképp. Sokunk (szülei) először a "Gorenje-turizmus" idején vásároltak videómagnót - jellemzően…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.19 11:55:22
@Sportbíró: Hát az nem lesz könnyű dolog... ezek a régi videók, főleg a grundigok úgy nyelik a munkaórát, mint kacsa a nokedlit, alkatrészellátás meg már bő 15-20 éve nincs... (ha volt is valahol egy-egy elfekvő készlet, azt is régesrég leselejtezték az érdeklődés teljes hiányára való tekintettel.) Szóval szerintem villámgyorsan ments át dvd-re mindent, amíg még a másik készülék működik, mert ha az is földobja a pacskert, akkor vége a dalnak. Egy ilyen szerkentyű életre pofozása nagyon súlyos tízezrekbe kerülhet - ha ugyan el nem vérzik a project valami alkatrészhiányon. :-(
Kovács Ferenc 14 2014.05.19 11:56:34
@borzimorzi: ja, engem is ez tart vissza... a vagyonosodás tetszenék, de a géppisztollyal szitává lövetést azt kihagynám az életemből. :)
Kovács Ferenc 14 2014.05.21 19:03:07
@trollsalab: Ezek a kb. 20 perc játékidejű, fekete-fehér, orsós videók már lófaszt sem érdekeltek a nyolcvanas években. Jellemző, hogy 1981-ben az egyetemeknek és főiskoláknak kiosztott az állam pár konténernyit az Elektronika 501-es készlet Sony eredetijéből (kétség kívűl valami végkiárusításból tehettek rájuk szert), és a készülékek zöme a gyári dobozában lett elsüllyesztve a pincékbe, mert már rég messze járt a technika. (No meg mert a hozzájuk való szalag gyártásával éppen akkoriban álltak le a nagy cégek.) És hát mi itt hozzáfértünk a nyugati technológiákhoz. Külszolgálatosok, kamionosok, akik kiküldetésük alatt a helyi valutában kapták a fizetésüket, százszámra hozták be őket, és vadonat újan, sokszor bontatlan dobozban adták is be a király utcai Műszaki Bizományiba, ahonnan már forintért megvehette bármelyik lángossütő vagy kötödés vagy magántaxis. Paradox módon nálunk éppen ezek a szocialista típusok azok, amelyek ritkaság számba mennek. Az a néhány darab, ami véletlenül itt van, szintén magánimportból jött be.
Sziasztok!   Most találtam rá erre az oldalra és szeretnék segítséget kérni, ha lehet, mert sajnos fél éve pokol az életem a munkahelyemen és már csak pár hetem van hátra itt, de szeretnék valamit tenni. Ez az első munkahelyem a diákmunkákat leszámítva, nemrég múltam 21…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.21 06:54:39
@Mj: Hja, vannak szentfazekek is. De én azt nem bírom mentálisan.
Kovács Ferenc 14 2014.05.21 06:59:30
@Mj: Ez a tapasztalat. Élősdiek, szentfazekak, igénypókok, kozmopolita multi-szinglik... ha meg véletlenül néha-néha látok egy kívánatos darabot, az kapcsolatban van, és ki sem lehet robbantani, hiszen ha ki lehetne, akkor máris megrendülne bennem a bizalom, tőlem is ugyanúgy továbblopnák. :)
Kovács Ferenc 14 2014.05.21 18:05:30
@Mj: Most mit húzod föl az orrod azon, hogy nem vesztegetem a drága időmet eleve kudarcra kárhoztatott próbálkozásokra? Nem csupán az életem rövid ahhoz, hogy többezer hülyével randizzak, amíg esetleg azt az egyet megtalálom, akivel együtt is lehetne élni, hanem többezer rosszul sikerült randi tuti, hogy mentálhigiéniásan teljesen kikészítene. Most még egész jól megvagyok, bár tény, hogy nem valami túláradó jókedvvel, de ez minden egyes hülye aranyásóval egyre csak romlana és romlana... és pont ezért tulajképp elképzelhetetlen is többezer randi lebonyolítása. Már száz után totál megkeserednék. Ezt inkább megspórolom magamnak. :-p
Edinának speciális problémája van, ugyanis neki pont a húszezresek hiányoznak, amivel sehol nem lehet fizetni. Ha tényleg jól hallottam, akkor pl. a Budapest Banknál júliustól napi pénzfelvételi limit lesz, úgyhogy addig vegyenek fel pénzt, amíg van. Szeretném bővíteni az igen…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.17 08:16:56
@mrZigi: Dehogyis, egyszerűen arról van szó, hogy nagy a jólét, és a szorgos bankok nem tudják olyan gyorsan utántöltögetni az automatákat, mint amilyen gyorsan a magyar nép kiveszi azt. :)
Kovács Ferenc 14 2014.05.20 15:42:42
@bonifac: Nem az a baja, hogy nem tud félmillát felvenni, hanem hogy nem tud INGYEN felvenni. Mert az neki jár. (Hámer félmillából nem fussa egy kis kezelési kölcségre ám...)
1980. John Lennon szemüvege amit a merényletekor viselt...
Kovács Ferenc 14 2014.05.19 22:41:30
@patkányarcúáginéni: Ez a színigaz. Mindkettő ócska patkány volt, aki szarba keverte és benne hagyta a népét, és mindezt büntetlenül megúszta. Olvass csak utána...
Kovács Ferenc 14 2014.05.20 07:57:30
@...elmúlik...: azért vannak bizonyos faktumok, mint pl. horthy esetében az auswitzi halálgyárba küldött tömegek, vagy kossuth esetében az amerikai körutazáson "a forradalom újraindítása céljából" gyűjtött pénz, ami végülis nem erre használtatott fel, de vissza sem fizette az adományozóknak. (Na, akkor hova lett?)
Kovács Ferenc 14 2014.05.20 13:44:31
@...elmúlik...: Hát persze, "akkor és ott" a viszkisnek sem volt más választása, mint kirabolni a bankot, oszt mégis elítélték érte. ;-)
A morál nem relatív, hanem egy abszolútum, aki feloldhatatlan konfliktusba kerül vele, annak ott a Teleki Pál féle megoldás. Érdekes, őt senki sem köpködi, nem úgy, mint a drágalátós lovastengerészedet. :-p
A levelezés a 19. század folyamán egy szűk elit kommunikációs eszközéből előbb a középosztály életének természetes elemévé vált, majd az alsó társadalmi rétegek hétköznapjaiban is polgárjogot nyert. Szüle Péter: Levelet olvasó nő..
1927. Walter Layman, aki családjával és kutyájával beutazta az Államokat és az indián kultúrát fotózta. Utólag színezett felvétel...
Kovács Ferenc 14 2014.05.19 08:32:26
@Danny89: hja, főleg, hogy akkoriban még csúszásgátló gumitalpról sem nagyon lehetett szó... biztony az, hogy megtanult ezeken járni, nem kis teljesítmény.
A művégtag ipar amúgy pont az I-II világháború kapcsán fejlődött fel. Előtte elég marginális igény volt rá, nem is foglalkoztak vele túl sokat, tuskóláb és kampókéz volt a megoldás mindenkinek.
Tisztelt Munkahelyi Terror jog!   Tanácsot szeretnék kérni, barátom és 4 társa régóta húzódó bérkifizetési gondjaiban. Nehézgépkezelőként dolgozik egy vállalkozónál, aki régóta visszatartja a dolgozói bérét, vagy jóval kevesebbet fizet. Hitegeti őket, ekkor meg ekkor…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.18 20:18:27
@tff: Ja, ha te az ellenfeleid alábecsülésére akarod építeni a kereseted, akkor kívánok neked sok sikert hozzá! Csak nehogy aztán emberedre akadjál, mert akkor nemhogy elégtételt nem vettél, hanem még fizetheted az alperes perköltségét is. ;-)
Kovács Ferenc 14 2014.05.18 20:22:59
@polyvinyl: Ez is jó nagy geciség. :) Bár én még cifrábban jártam: képzeld, a könyvelőm átment csövesbe. Kilakoltatták a szerencsétlent, és ismeretlen helyre távozott az adóelőleg befizetési csekkeimmel meg a számláim harmadpéldányaival. Úgyhogy nemrég én is ott ültem az apehban, tőlük kellett megkérdeznem, hogy ugyan nyomkodják már ki a gépből, hoyg mennyi adót meg ehót fizettem, hogy meg tudjam csinálni a bevallásomat. :)
Komolyan mondom, én már azt sem tudom, sírjak-e vagy nevessek azon, ami itt megy Magyarországon.
Még szerencse, hogy az apehosok azért messze nem olyan rosszak, mint a hírük, az ilyesféle problémákat azért meg lehet beszélni velük.
Kovács Ferenc 14 2014.05.18 20:56:49
@Diorella Queen: Én ilyen kopasz sosem voltam, hogy másra bízzak határidős iratleadásokat. A fenti eltűnt könyvelős esetet is azért úsztam meg, mert úgy beszéltük meg, hogy a bevallást határidő előtt két héttel a kezembe adja, és én adom le az apehba. Így aztán volt még időm kezelni a problémát, és nem csúsztam ki az időből. Bele se gondolok, mi lett volna, ha adok neki egy biankó űrlapot és rábízom a postázást... talán még most sem tudnék róla, hogy az illető már valamelyik átmeneti szálló fényét emeli a jelenlétével...
Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.18 13:05:10
@Attila 1899: Én biz megkérdezném attól a magyar vállalkozótól, hogy ha a német nem utalja neki a pénzt, akkor ugyan már ő miért nem vonul le az építési területről? ;-) Nyilvánvaló, hogy ő a pénzt megkapja, csak éppen megtartja magának.
El kell kapni akomát, kezit-lábát összekötni, követ a nyakába, és elvinni a legközelebbi hídhoz, aztán ott folytatni a bértárgyalásokat. Egyből meg fogja találni a pénztárcáját!
Kovács Ferenc 14 2014.05.18 16:16:55
@tff: Én ezért most nem megyek el Németországba. ;-)
A lovaknak sem volt könnyű akkoriban...
Kovács Ferenc 14 2014.05.18 10:19:06
@tjunior: Hah, attól tartok, hogy egy ilyen szán nem indul meg csak úgy magától. Nem véletlen van 4-6 lóerő eléjük fogva. :)
Egyébként Magyarországon is volt rönkhúzás, a ritkításkor csak lóval tudták elhúzni a rönköket az erdei vasútig. Sokan még ma is tartják a hagyományt, évente egyszer dzsembori is szokott lenni a Börzsönyben, egyszer én is voltam ott néző.
Kovács Ferenc 14 2014.05.18 12:10:57
@DOGMAN: hja, jobban megnézve majdnem az összes képen ott van a farhám a lovak seggén, hogy a terüt megfékezhessék.

@Rollende Landstrasse: Jé! Én meg villanypóznának véltem! De tüzetesebben megszemlélve valóban fecskendő van a fölső végén.
Gondolom, valami ilyesminek volt a kiegészítő tartozéka:
youtu.be/vwaNjasNh-8?t=45m18s
Kovács Ferenc 14 2014.05.18 16:00:53
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ha jól emlékszem, ősszel vagy kora tavasszal. A lovasok.hu programnaptárjában meg szokott jelenni hetekkel előbb.
Phil Roeder töltötte fel a Flickr-re édesapja képeit, aki az ötvenes években az amerikai légierőnél szolgált. Az általa Okinawán, Hong-Kongban, Makaón, Tajvanon és a Fülöp-szigeteken készített fotók a térségre nemsokkal a háború után jellemző állapotokat mutatják.  Makaó és Hong-Kong még nem Kína…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.17 21:51:41
@Trónkövetelő: Pedig köztudott, hogy aki sörre vágyik, annak Belgiumba kell mennie. Ott van választék. :)
Hamburg-Altona / Flensburg, Nyugat-Németország 1959 Walter Hollnagel német fotós csodás színes képei a Hamburgi vasútállomásról és a dán-német határon lévő Flensburgról, ahol egykor a vasútról kompra lehetett szállni...
Múltkor még találtak valakit a Best Planet Kft. budaörsi telephelyén, de mostanra a misztikusan ugyanoda bejelentett Vital Best Kft. embereit már nem lehet elérni: Sajnos a férjemet is lehúzták 400000 ft-al. Hülye vén nyugdíjasok vagyunk akik alig bírnak megélni a pénzükből. De…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.15 08:19:51
@atpijkamo: Az a placebóhatás arra volt jó, hogy addig heverészett a matracán, hogy amikor végülis sikerült rábeszélni, hogy azért a szívpanaszairól mégiscsak beszéljen már az orvossal is, az mindjárt rá is hívta a rohamkocsit és vitték a Rókusba, mert életveszélyes volt az állapota. A hálóingét is úgy kellett utána vinni.
Ez nem placebó hatás, hanem sarlatánság, kuruzslás, jó drágán, és közben az eredeti betegség akuttá válik, aztán utána vakarhatják a fejüket az igazi orvosok, hogy egy ilyen előrehaladott állapottal mit kezdjenek? Óvva intek mindenkit a "gyógyító" lámpától, "gyógyító" matractól, lékúráktól, be nem jegyzett, de az ügynök szerint csodálatos hatású kapszuláktól, meg a többi szarságtól!
Ügynöktől meg nem veszünk semmit mindaddig, amíg meg nem néztük, hogy az adott cikk mennyibe kerül az ebay-on, ingyen házhozszállítással Kínából. ;-)
Kovács Ferenc 14 2014.05.16 08:47:57
@JunkieeeBoy: Nem, ez nem konstans elmebaj, hanem pillanatnyi elmezavar, amit az ügynök több órán keresztül tartó hacsekolása vált ki ezekből. Dehogyis vennének ezek pulzáló matracot meg porszívót félmilliókért, ha meglátnák mondjuk a kirakatban, duma nélkül, csak egy jót röhögnének... de a szélhámos képes őket befolyásolni. Ehhez persze idő kell, de azt nem sajnálják.
Kovács Ferenc 14 2014.05.17 08:14:54
@atpijkamo: Hát be is kellene tiltani mindezeket! Majd ha valaki azzal ébred, hogy neki azonnal pulzáló mágnesmatracra van szüksége, vagy netán az orvos felírja neki, akkor majd elmegy az illető a pulzáló mágnesmatrac boltba, és vesz egyet. Akinek meg semmi szüksége nincsen rá, azt minek is kellene rábeszélni???
Lewis Hine (1874-1940) a Nemzetközi Gyermekmunka Bizottság munkatársa a századelőn feltáró fotósorozatot készített az Egyesült Államok gyermekmunkásairól és a gyermekek általános élet- és lakáskörülményeiről. Az 5 éves Manuel osztrigát válogat a Mississippi melletti Biloxi kikötőjében. Nem beszél…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.15 16:50:57
Kovács Ferenc 14 2014.05.15 19:17:50
@p_ilonka: Régen a bányászokat jól megfizették. ;-p
Kovács Ferenc 14 2014.05.16 08:17:21
@inkvisitor: A gépesítéssel nincs baj. A baj azzal van, hogy a társadalmi rendszer nem tudta követni ezt a változást. A gépesítés egyetlen haszonélvezője a tőkés burzsoázia, míg a korábban szerényen megélő munkásokból valóban nyomorgó tartós munkanélküliek lettek. Csakhogy ettől lecsökkent a vásárlóerő, és a termelés célját és értelmét veszítette. A megtermelt javak jellemző újraelosztási formája pill. az állami adószedés és szociális juttatások, de ez nem a legszerencsésebb így. Jobbnak tartanám a munkaidő további csökkentését, bevezetni a szabadpénteket, szabadhétfőt...
Ma 66 éve alakult meg Izrael állam. A következő képeken a megalapítás utáni évek életképei láthatóak. Kibucok, ideiglenes táborok, bevándorlók érkezése, városi hétköznapok...
Kovács Ferenc 14 2014.05.14 13:27:20
@ruba: akkor tarthanának ott, ha nekik is lenne gyémántbányájuk...
Kovács Ferenc 14 2014.05.15 09:55:11
@Orszag: Rájuk gondolsz?
www.thisfabtrek.com/journey/africa/mali/20060116-essakane-more/tuareg-14-gather2-4.jpg

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e5/Berber_warriors_show.JPG

static.guim.co.uk/sys-images/Music/Pix/pictures/2008/07/24/Bedouin276.jpg

:-)

Ezek ha hordtak is, csak azért hordtak sötét ruhát, mert a sivatagban semmi de semmi lehetőség nem volt arra, hogy fehérre mossák a köntösüket. Egyszerűen nem mostak. Addig hordták a burnuszukat, amíg rájuk rohadt, és utána tűzre vetették.

Ami meg az öreg zsidókat illeti: a századforduló környékén egyszerűen illetlenség volt ingujjban, rövid nadrágban megjelenni nyilvános helyen. Aki akkoriban szocializálódott, az bizony felöltözve járt. A legnagyobb melegben is három részes öltönyben. Sőt, akkoriban még a fürdőruhák is sokkal többet takartak, mint manapság.

A "sportos stílus" csak a hatvanas évek derekán kezdett terjedni, addig csak a gyerekek jártak rövid nadrágban.
Kovács Ferenc 14 2014.05.15 12:04:01
@wmiki: a piktornak nagyon megjött az étvágya :) Majd az orrára koppintanak a külföldi gazdái.
Az állásinterjúnak, ahogy minden eseménynek az álláskeresésben, megvan a maga szabályrendszere.   Állandó feszültséget okoz a jelentkezőkben a mit szabad és mit nem kérdése. Most összeszedtük a   legfontosabb momentumokat, és azt, hogy lehet jól teljesíteni az…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.12 07:58:46
@Faszerkezet: Jó, rendben, te vagy az élet császára, mert összedobtál egy fizetős porno oldalt, és van belőle egy minimálbérnyi bevételed, az is swartzban, nyugdíj, orvosi ellátás stb nélkül. De ha neked jó így, hát nekem ugyan matt mindegy. Azt viszont szívesen meghallgatnám, hogy szerinted miért magasabb rendű tevékenység szerinted egy pornó oldalra naponta új faszokat meg puncikat feltöltögetni, mint egy magnóban ékszíjat cserélni vagy éppen hitelügyintézni? Őszintén érdekelnéne az erre vonatkozó filozófiád, légy szíves, fejtsd ki!
Kovács Ferenc 14 2014.05.12 09:10:56
@Faszerkezet: Azt bütykölöm, amit hoznak. Ha műholdat hoznának, ahhoz is hozzá tudnék nyúlni. De ez nem az én kompetenciám. Meg nem is nagyon érdekel. A pacsirta rádióba is belenyúlok, ha azt hoznak, és megfizetik érte ugyanazt a munkadíjat, mint a műholdért. Ez üzletpolitika kérdése. :-p
Szép az éppen nem vagyok, megnyerő sem, ezt magamról sosem állítottam. Szarok a jópofizásra. Nem része az üzletnek. :-p
Kovács Ferenc 14 2014.05.15 12:01:51
@Mafi: Mondjuk a képet elég egyszer bescannelni, és utána minden többletköltség nélkül rajta lehet az életrajzokon...
Engem inkább az zavar, hogy elvárnák, hogy az ember mindenféle értelmetlen pofavizitekre járjon kétszer-háromszor. A szocializmusban nem volt ilyen. Ott ha felvételiztetés volt, akkor MINDIG jelen volt egy kompetens ember, MINDIG részletesen bemutatták a munkát és a leendő kollégákat a jelentkezőknek, ha minden klappolt, akkor ott, helyben meg is született a megállapodás, nem játszadoztak hetekig a delikvenssel, mint a macska az egérrel. (Ha meg nem lett megállapodás, akkor megköszönték az illetőnek, hogy odafáradt, és kifizették az útiköltségét, és úgy engedték útjára.)
Az elvárások meg egynémely esetben tényleg nevetségesek, nem ritkán önellentmondásban vannak, pl. "önálló munkavégzésre képes de ugyanakkor jó csapatjátékos" - wtf? Most önállóan kell dolgozni, vagy csapatban?
László váratlanul egy 32 ezres csekket kapott a BKK-tól, pedig nem tömegközlekedik, és nem is büntették meg. A BKK szerint még térfigyelő kamera is rögzítette az eseményt. Nohiszen: Tegnap kaptam egy 32 000 Ft- os csekkel mellékkelt fizetési felszólítást a BKK-tól. Miszerint…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.14 23:41:21
@atpijkamo: Dolgozik az bemondásra is. Vagy legalábbis kb. tíz éve, amikor utoljára elkapott, még dolgozott:
-bérletet!
-nincs!
-pénzt!
-nem adok.
-személyit!
-nincs nálam.
-na jó, akkor diktálja...
-Demszky Gábor (nem nem, ez csak fatális névazonosság), Budakeszi, Rákóczi út 38...
És vazze, szorgosan felírta a hülyéje! Az egészben egyedül csak azt sajnálom, hogy nem láttam Denszky pofáját, amikor kiment neki a felszólító levél. :)
Tisztelt M.Terror blog!     Egy multi cégnél dolgozok, és körülbelül 6 éven keresztül jól ment minden, úgy tudtam a munkámmal is elégedettek! Aztán egy leépítés kapcsán másik osztályra kerültem,ahol szó szerint úgy beszélt velem ,az ottani közvetlen főnököm,mint a…..
Kovács Ferenc 14 2014.05.14 19:24:22
@Kovács Ferenc 14: Ja, ennek a 150-nek garantálják az 5 évet, de a többi 1250 főből lehet, hogy már a jövő héten elküldenek - mondjuk 150-et. :-p
Kovács Ferenc 14 2014.05.14 22:32:53
@droid_: 1./ és aki nem mérnök az dögöjjön meg? 2./ az nevet, aki utoljára nevet, ebből még bármi is lehet (bár most, hogy a Nokia mögött az M$ áll, valószínű nem lesz semmi, majd szorgosan fejlesztik az akármit) 3./ ...hogy kirughassák azokat, akik már kiégtek: depressziósok lettek, demensek, pofáznak, nem tudják/akarják követni a tudomány és a technika legújabb vívmányait, vagy éppen sosem voltak jók semmire, csak valaki "behozta őket a céghez", és évekig elsumákoltak a nélkül, hogy bárkinek is feltűnt volna stb. 3.b/ milyen munkaügyi perekről beszélsz kiskoma? A FideSS cselédtörvény szerint bárkinek, bármikor, minden különösebb indoklás nélkül fel lehet mondani. Kap egy hónap felmondási időt meg egy másik hónapnyi (vagy amennyi a szolgálati évei alapján jár) végkielégítést, és mehet isten hírével, az, hogy valakit leépítenek, az ugyan nem peralap.
Akit a BMW tett lapátra?..
Kovács Ferenc 14 2014.05.13 17:00:31
@Littlewood: A mai technikával (kompjuterrel vezérelt stabilizációs pörgettyűkkel) persze meg lehetne oldani, hogy ne boruljanak fel. Kérdés, hogy érdemes-e egy negyedik kerék helyett beleépíteni a fél NASA-t egy ócska tragacsba?
Kovács Ferenc 14 2014.05.13 17:11:35
@J.László: Ja, a wiki szerint '57 januárjában mutatkozott be a bogward és '57 tavaszán a wartburg roadster. Pár hónap alatt aligha lehet egy karosszériát lekoppintani, itt valószínűleg ipari kémkedés történt - de ennyi év után már az isten se mondja meg, hogy melyik gyártó koppintott melyikről. Annyi bizonyos, hogy oldalról nézve a két autó szinte teljesen azonos, és ennek a formavilágnak nincs előképe sem a Bogwardnál, sem a Wartburgnál.