Adatok
Halibuli
0 bejegyzést írt és 272 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Qubit. 2022. június 7.
Sz. Bíró Zoltán
KÍNAI ELEMZŐK SZERINT ELKERÜLHETETLEN OROSZORSZÁG VÉGÉRVÉNYES VERESÉGE UKRAJNÁBAN
Kínai elemzők azt állítják, hogy Moszkva a nyilvánvaló vereség felé tart Ukrajnában, derül ki a csak előfizetők számára elérhető moszkvai republic.ru összeállításából, ami…..
Isten bizony, alig várom, hogy a benzin elérje az újabb lélektani határt. Az persze más lapra tartozik, hogy kinek van ekkora, és egyáltalán ennyi lelke.
Bizony én is ebben az országban (l)élek, és én is ennek szívom a (benzingőzös) levegőjét (is). (Sőt már 2011-ben a maihoz képest fél áron is…..
Halibuli
2022.06.07 04:51:51
Ritkán szoktunk a szeka.blog.hu korábbi bejegyzéseire hivatkozni, de ezúttal ez elkerülhetetlen. Közvetlenül az új Orbán-kormány hivatalba lépése előtti bejegyzésünkben ugyanis elég pontosan megjósoltuk, milyen megszorító intézkedésekkel indítja tevékenységét a kabinet. Az is figyelemre méltó, hogy…..
Elég az orbáni álháborúkból!
Kis túlzással állíthatjuk, hogy az épp beiktatásra került 5. Fidesz kormány legitimációját, a Fidesz pedig választási győzelmét a háborúval való riogatásnak és Orbán Viktor mindent felemésztő, tündöklő békeapostol beállításának köszönheti.
kép: infostart
Legalábbis…..
A hosszú ideig regnáló kormányok diktatúrához vezetnek. A NER-hez hasonló rendszerek pedig viszonylag hamar elbuknak. Két tévhit, amiket Rajnai Gergely blogbejegyzésében cáfol...
Egészen bicskanyitogató, ahogyan a nyugati nagyokosok kioktatnak bennünket demokráciából. A jelenség egyáltalán nem új; évtizedek óta lenézően osztogatják az észt, hogy miképp is kéne élnünk. Ami megváltozott: ma már a formára sem adnak. Ma már úgy dirigálnak és úgy kérnek számon, hogy a…..
Egyre kevesebb magyar szavaz a Fideszre, és egyre több Orbán Viktorra. Persze, sokak szerint a kettő egy és ugyanaz, ám ha alaposan megvizsgáljuk a kormánypárt szavazóinak preferenciáit, sokkal többet számít nekik a vezér iránti bizalom, mint a mögötte lévő politikai szervezet működése. Orbán hosszú…..
Halibuli
2022.04.22 22:45:14
Még térségünkben is sereghajtók vagyunk az egészségügyet illetően, pedig az EU minden lehetőséget megad ezeket a nagy rendszereket rendben tévő fejlesztésekhez, éppen ezért ez csak rajtunk múlik.
Jelentős nyomásgyakorlás nélkül még tovább fog romlani az egészségügy helyzete Magyarországon – erről…..
Hát persze, ez a nagy kérdés, ami minden magyarnak a fejébe jár, megint jönnek az oroszok? Megint lerohannak minket, megint háború lesz, megint kezdődik?
Lehet hallani ilyen véleményt is, olyat is, jönnek, nem jönnek, valószínűleg jönnek, eszükbe sincs. Célkeresztben vagyunk vagy nem? Mi lesz?…..
Új világhatalmi konstelláció
Az egypólusú világrend megrendülése után minden főbb civilizációs egység igyekszik visszaszerezni egykori hatalmi befolyását a világban: Kína a 200 évvel ezelőtti hatalmi pozícióját; Oroszország meg a pravoszláv-cári birodalmi kereteket. Ebben az összefüggésben időszerű…..
Miután az oroszok háborúja harcászati szakértőkké képezte át azt a sok millió virológust, aki pár éve még csak futball szakértő volt, a vasárnapi eredmények újabb gyors váltást hoztak: hirtelen a politikai elemzők országa lettünk! Nem baj ez egyáltalán, hiszen ha szavazni jogunk van, akkor az…..
És akkor Brüsszelből lealázzák Orbánt, meg minket is…
Mindösszesen 2 napra volt szükség ehhez. Máris Elindult a jogállamisági eljárás Magyarországgal szemben.
Vígadja ki magát mindenki, de gyorsan. Terüljön az örömmámor, senki sem vitte el a fiainkat Ukrajnába golyófogónak, hurrá! (Amúgy sem…..
Óriási pofont kaptak a kormányváltásban reménykedők tegnap, az újabb kétharmad még a kormányközeli kutatóknál sem volt benne a pakliban. Kommunikációs szinten is előkészítették a sima győzelmet, nagyon úgy tűnik, hogy még a fideszesek is meglepődtek az arányon.
Előre tehát nem látta szinte senki,…..
Halibuli
2022.04.05 16:07:14
Bizonyára áprilisi tréfaként értelmezte volna Orbán Viktor, ha valaki egy éve azt mondja neki, hogy a parlamenti választás kampányát éppen Vlagyimir Putyin teszi számára nehézzé. Pedig így történt, és a kormányfő viselkedésén látszott is a zavarodottság. Bár nem jött jól neki, hogy a korábban…..
Halibuli
2022.04.01 22:38:39
Egyetlen kérdés Orbánnak és győz az ellenzék
Orbán Viktor csatába indul. Csatába a békéért. Csatába Brüsszelbe, miközben Ukrajnában van háború. Csatába a saját NATO szövetségeseink ellen…
Akárhogy is nézzük, van azért ebben az egészben egy iszonyatos nagy adag abszurditás. Azt hinné az ember,…..
Halibuli
2022.03.25 07:43:45
Legalább hét érv szól amellett, hogy a városokban lakók közül minél többen elmenjenek szavazni április 3-án. Mért fontos ez számukra?
1.Tájékozottabbak
Nem véletlen, hogy a „polgár” szavunkat eredetileg városlakókra használtuk, hiszen a városi ember számára fontos, hogy különböző forrásokból is…..
Fura hullámvasúton ül Márki-Zay Péter. Amikor az ellenzéki összefogás nekifutott az előválasztás első fordulójának, gyakorlatilag minden előrejelzés a negyedik helyre várta, semmi jel nem mutatott arra, hogy a leghalványabb esélyei is volnának a továbbjutásra. Ehhez képest a tényleges…..
Halibuli
2022.03.18 17:12:15
Hogyan segít a magyar történelmet és jelent értelmezni az ukrán-konfliktus? Erre a kérdésre keresi a választ Rajnai Gergely blogbejegyzése...
Halibuli
2022.03.15 17:06:50
Pontatlan volt az államfői szűzbeszédében Novák Katalin, amikor azt mondta, hogy annak a generációnak tagja, amely készen kapta a nemzeti függetlenséget; ki kellett volna egészítenie azzal is, hogy ugyanígy készen kapta a NATO-, és az EU-tagságot is! Az általa olyannyira csodált kormányfő…..
Halibuli
2022.03.12 23:42:47
Ha marad Viktor kivégeznek, egy kalap alatt az oroszokkal
Van azért annak egy diszkrét bája, amikor Varga Mihály pénzügyminiszter délelőtt még a magyar válságkezelés sikerességéről beszél a facebook hullámain, majd ugyanaznap délután már a klasszikus Brüsszel hibáztatást húzza elő, mondván a…..
Halibuli
2022.03.08 23:11:26
(Wesel német város 1945-re 97%-ban megsemmisült a szövetséges szőnyegbombázások következtében. Illusztráció.)
Putyin azt hitte, ha odavág egy nagyot, lebombáz pár száz katonai célpontot, győz. Az ukránok feladják, tárgyalás, sorok rendezve, béke és mennek a dolgok tovább. Nem így…..
Halibuli
2022.03.05 06:40:32
Mintegy 48 órával ezelőtt, február 24-én Oroszország hadserege hadüzenet nélkül megtámadta Ukrajnát és több irányból (északról, ÉK-ről, keletről és délről) földön, vízen, levegőben behatolt a szuverén Ukrajna területére. Az első 24 órában az orosz katonai erők szinte teljesen megsemmisítették az…..
Halibuli
2022.02.27 11:15:54
1.A „putyinisták” meggyőzéséről jobb, ha lemondunk.
Az ideológiai meggyőződés gyógyíthatatlan betegség, ami a Putyin-hívők esetére is érvényes. Hogyan fognak most „béke menni” Bayer, Bencsik és társai, én tényleg kíváncsi vagyok, hogyan vágják ki magukat ebből a csávából, hogy ne legyen a…..
forrás: fox8.com
A mai napon, 2022 február 24-én hajnalban a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország hadserege három irányból nagy erejű támadást indított Ukrajna ellen, a február 21-én megkezdett kelet-ukrajnai megyék (Luhanszk, és Donyeck) megszállásának folytatásaként. Az offenzíva hajnalban ukrán…..
A kormánypártoknak az a stratégiája, hogy az országgyűlési választásokon mindent egy lapra, a homofób gyűlöletkampányra tesznek fel, nem kockázatmentes a saját szempontjukból nézve. A homofób népszavazás kierőltetése, és az országgyűlési választásokkal egy időben történő megtartása miatt…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Így van ez most is. A muszkák bukni fognak, Orbi a garancia. Akkor pedig betesznek valamit a gatyájába.
Csók, csók novocsok!