Regisztráció Blogot indítok
Adatok
d2net

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kamuból sosem elég, ha meg akarod tartani a hatalmadat! - vallja a magyar kormányzópárt. A Fidesz eddigi ténykedése ékes bizonyítéka annak, hogy ha elég sokszor, elég sok helyen, elég sokan elmondanak valamit, akkor attól függetlenül, hogy van-e köze a valósághoz, a népek…..
Miután már korábban részletesen foglalkoztunk a magyar kormány kulcsfiguráival (Hoffman Rózsától Matolcsy Györgyig, Navracsicstól Orbánig), úgy illik, hogy most kitérjünk a plebejus kormányzás legnagyobb villájú plebejusának, az újonnan kinevezett külgazdasági és…..
Guy Ritchie berobbant a köztudatba az első filmjével, amelyben üdítően eredeti módon értelmezte újra a gengszterfilm műfaját, a piti bűnözők világába vitte el nézőit, szállóigévé váltak az übercool szövegek, a zseniális lassítások, az egyedi atmoszféra a rendező…..
A Belgrád rakpart 27 éve szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A nyolc magyar helyszín egyikének része, aminek megóvására és megőrzésére az állam törvényben megerősített vállalást tett. Elképesztő panorámájával, tökéletes fekvésével Budapest büszkesége…..
Dinamó Műhely Ennyi volt 2014.07.15 09:12:55
„Miskolc a miskolciaké”  Pásztor Albert   Para-Kovács Imre írása   Éppen húsz éve történt, hogy Kecskemét felé mentünk néhány Narancsos kollégával és Kőszeg Ferenccel, hogy a helyi könyvtárban ünnepeljük a liberalizmust, amikor jött a hír, hogy az SZDSZ beszáll…..
Kérte: ThePretender A pihent agyú angol humorral operáló szatírák királyai a Gyalog Galopp óriási sikere után belevágtak következő produkciójuk elkészítésébe. Jézus Krisztus története egy kicsit másképpen... vagyis... teljesen másképpen. Ez a Monty Python és a Názáreti…..
Berki mellett Kelemen Anna csöcseiben bízik a TV2, legalábbis ami az Édes élet sikerét illeti - az énekesnői kamukarrierrel kacérkodó egykori pornószínésznő most éppen a műsor húzónevének számít a 1,5 milliós gázsi miatt (is) kutyázott Berki mellett. És ha méár csöcs: a…..
d2net 2014.07.08 18:24:58
Hétfőn délután a Szent István-bazilika altemplomában örök nyugalomra helyezték Grosics Gyulát, az Aranycsapat tagját, minden idők egyik legnagyszerűbb kapusát. A közszolgálati televíziók a legendás Fekete Párduc sportolói és emberi nagyságának megfelelő terjedelemben…..
Persze nem olyan nehéz a legmenőbbnek lenni ebben a kategóriában, hiszen Budapesten kívül nincs túl sok 5 csillagos szállodánk. Ám a tarcali Andrássy Rezidencia tényleg a legjobbak közé tartozik. A Gault&Millau listáján még fél éve is simán az élen végzett a Dunától…..
Tanulságos részlet a Magyar Narancs riportjából, ami arról szól, hogy az asszonyverő Balogh eséllyel indul újra a falujában a polgármesteri posztért: „Itt mindenki fideszes. A szocik elvennének mindent, meg jól be is buktak már egyszer, a Jobbik meg nálunk nem kell. Jó az…..
Plakátokon üzen a nemzet pocakos focihuszára Európának, márpedig azt az országot amelynek államformája stadion, mindenképpen tisztelniük kell. Az lenne persze a legjobb Gábriel arkangyal nemzeti megszemélyesítőjének, ha a világ eleve letolná a nadrágját a félelemtől, és tátva…..
Egyenjogúságot a nőknek is! Nem csak a delfineknek! Három+egy énekesnős metálvideó jelent meg mostanság, szépen összeszedtük őket és végignéztük. Arch Enemy - As The Pages Burn  Ahogy elégnek a lapok...a szakácskönyvben. Az új Arch Enemy-albumról ez már a második…..
d2net 2014.05.05 18:16:02
Orbán Viktor mai hosszú, unalmas ünnepi prédikációja végén (ezúttal még egy valamirevaló székelyviccre sem futotta) eljutott egy olyan okosságig, miszerint: „tartsuk észbe, rajtunk, magyarokon kívül senki sem akarja, hogy nekünk erős és sikeres országunk legyen.” A…..
d2net 2014.03.16 09:47:28
A Forint drámai mértékű és sebességű romlásnak indult pár hete, és ehhez bizony nagyban hozzájárult Orbán csodafegyvere, Matolcsy és sleppje hozzáértő és művészi gazdaság és pénzügypolitikája. Matolcsy persze nem érti, hogy mi az oka annak, hogy nem értik meg az ő…..
Ugye megvan az az érzés, amikor kedvenc bandád új lemezét már tűkön ülve várod, és amikor végre megvan és kicsomagolod és betolod a lejátszóba és ... jön a döbbenet! Ez meg mi a f....?!! Na, ilyen lemezeket szedtünk össze mai válogatásunkban. Amikor a koncepció nem jött be,…..
Már az is bicskanyitogató volt, amikor Rogántóni nekikezdett a színjátéknak, hogy majd a frakció felkéri a kormányt, hogy csináljon ezt meg azt, foglalkozzon ilyen meg olyan kérdésekkel, például a Fidesz javaslatára a devizahitelesek problémájával vagy a rezsicsökkentéssel.…..
Gyűlöletem kezdete a 90-es évek elejére datálható. Még javában uralkodott nagy, nemzeti Hóbaglyunk (Boross Péter), amikor ez a narancsszínű undormány már az ártatlan gyermekek felé is elkezdte nyújtogatni rettenetes csápjait. Általános iskolás voltam, de - talán kissé…..
Vihar télen? Szombat este 10 óra körül a fél város az eget fürkészte, keresve a mennydörgésszerű hangok forrását. Pedig nem az Apokalipszis lovasai tartottak a város felé, csak egy Horváth László nevű ember lett ötven éves. A hírek szerint őt ünnepelték egy…..
d2net 2014.02.03 20:16:39
-Végleg lemondott a devizahitelesek megsegítéséről a fideszes kormányzat - nyilatkozta egy pénzügyi vezető, miután Orbán és Matolcsy nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy nem hajlandóak semmit tenni a forint zuhanása ellen. A hozzáértők szerint amikor a gyengébb valutákat…..
Az első (és második) blikkre is zakkantnak tűnő Simont, a VV6 egyik legmegosztóbb, éppen ezárt legérdekesebb szereplőjét az RTL a nézők hathatós közreműködésével kihajította a villából. A történések eszkalálódásáról ez a videó sok mindent elmond: Az egész…..
Lakógyűlésen vagyunk, téma a társasház fűtése. Van egy apró gond, ami már évek óta húzódik. Az első emeleten lakók egy szál pendelyben izzadnak telente, míg a negyediken, ha nem is kell törni a jeget reggel a mosakodáshoz, de a tengerszint feletti magasságkülönbséget…..
A nyaralást mindenki megtervezi, hiszen ha elutazunk két-három hétre akkor elengedhetetlen, hogy részletes tervet készítsünk és költségvetést. Azért írtam két-három hetet, mert Amerikába nem érdemes kevesebb időre menni, a két hét a minimum szerintem, hogy egy adott hely…..