Adatok
A Menhely Gondnoknője
0 bejegyzést írt és 105 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
„A hit a remélt dolgok biztosítékon alapuló várása, a nem látható valóságok nyilvánvaló bizonyítása…Hit által fogjuk fel, hogy a világrendszerek Isten szavára szerveződtek rendbe, úgyhogy amit látunk, az azokból lett, amik nem válnak láthatóvá.”
Hinni, érezni vagy…..
Az az átkozott ateizmus! Azok az átkozott istentelen ateisták! Azok az istenttagadás legszőrnyűbb bűnében fetrengő gátlástalan és erkölcstelen ateisták! Minden bűn és romlottság előidézői, kik Istent halottnak merik tartani! A Nietzsche idézetét, zászlóként maguk előtt…..
A Menhely Gondnoknője
2015.05.03 14:54:49
@sefatias: először is megkérdezhetem, hogy neked jelenleg mi a "hitvallásod"? Mert nem egyértelmű számomra az írásaidból.
Nem tudok rosszabbat elképzelni a halálnál. Nincs szörnyűbb, mint annak a tudata, hogy meg fogok halni. Illetve egy mégis van: amikor belegondolok, hogy a gyermekem is meg fog halni. Gyakorlatilag halálra jött életre. Mint mindenki más. Persze elég beteges arra gondolni egy szülőnek,…..
A Menhely Gondnoknője
2015.04.13 19:53:17
@Sitites: "A "minden sokkal könnyebb" biztonságodat vajon hogyan érintené, ha holnapután Te, a szülő veszítenéd el a kisfiadat?"
Vagy ő, vagy én, valamelyikünk mindenképpen el fogja a másikat veszíteni. És ez minden egyes kapcsolatra igaz - előbb vagy utóbb, itt, elveszítjük egymást. Tehát ezzel most nem festettél elém olyan hatalmas árnyékot, amilyet szerettél volna, mert ezzel tisztában vagyok.
Ez mindannyiunkra áll. Az viszont rajtunk múlik, hogy a halált miképpen fogjuk fel, és mit tanítunk róla a gyerekeinknek.
A halál, mint ellenség: valójában nem érzem azt, hogy lenne valami, amivel konkrétan szemben állnék, egy valós "ellenségféle". Ha valaminek, akkor saját magamnak vagyok az ellensége, saját magammal kerülök szembe, és magammal kell elszámolnom.
Legnagyobb ellenségem én magam vagyok, a saját gondolataim és a saját tetteim.
Vagy ő, vagy én, valamelyikünk mindenképpen el fogja a másikat veszíteni. És ez minden egyes kapcsolatra igaz - előbb vagy utóbb, itt, elveszítjük egymást. Tehát ezzel most nem festettél elém olyan hatalmas árnyékot, amilyet szerettél volna, mert ezzel tisztában vagyok.
Ez mindannyiunkra áll. Az viszont rajtunk múlik, hogy a halált miképpen fogjuk fel, és mit tanítunk róla a gyerekeinknek.
A halál, mint ellenség: valójában nem érzem azt, hogy lenne valami, amivel konkrétan szemben állnék, egy valós "ellenségféle". Ha valaminek, akkor saját magamnak vagyok az ellensége, saját magammal kerülök szembe, és magammal kell elszámolnom.
Legnagyobb ellenségem én magam vagyok, a saját gondolataim és a saját tetteim.
A Menhely Gondnoknője
2015.04.13 20:32:19
@Sitites: Annyiban talán félreérthető voltam, hogy természetesen én is félek, és azt is tudom, hogy a kisfiam is félni fog majd, mint ahogy mindannyiunk. De szerintem a félelmet lehet kezelni, valamennyire uralkodhatunk rajta, hogy ne a félelem uralkodjon rajtunk. Valami ilyesmire gondoltam.
Azt hiszem belefogok abba témába, amihez egy fikarcnyit sem értek, és amiről olvasni lehetetlen. Nem találtam még olyan írást, ami ezt kifejtené, és tovább merne menni egy összetett mondat első felénél. Ám azt hiszem ez a téma mindennél fontosabb, és olyan területet érint, ami alapjaiban forgatja…..
A Menhely Gondnoknője
2015.03.10 12:30:17
@Discipline: Örülök, hogy tetszett, és igen, valahogy így gondoltam, ahogy leírtad.
Egyrészt szerintem létezik az embernek valamiféle "ideája" Isten szemében, és létezik minden egyes embernek, minden személynek is ilyen ideája, vagy másképp, egy tökéletes forma, olyan, ahogyan azt Isten elgondolta és "szeretné". Ehhez az ideához kell közelítenünk, egyrészt minden személynek, másrészt "az embernek" is.
Egyrészt szerintem létezik az embernek valamiféle "ideája" Isten szemében, és létezik minden egyes embernek, minden személynek is ilyen ideája, vagy másképp, egy tökéletes forma, olyan, ahogyan azt Isten elgondolta és "szeretné". Ehhez az ideához kell közelítenünk, egyrészt minden személynek, másrészt "az embernek" is.
Jezsuita bloggerek
Változik a hitünk? – A spirituális érettség fokairól a lelki életben
2015.02.08 11:23:09
Egy kicsit nehéz megérteni azt, amit most szeretném, ha megértenétek. Azt is tudom, hogy sokakból elementáris zsigeri ellenkezést ki fog váltani. Jobb is ezt előre leszögezni, hogy senkit – sem a kedves olvasót, sem a szegény posztolót – ne érjen meglepetés a későbbiekben a…..
A Menhely Gondnoknője
2015.03.06 20:47:52
A Menhely Gondnoknője
2015.03.06 21:07:31
@peppe80:
ugyan már, mi jobb dolgom lehetne péntek este ;)?
/érdekes, én azt hittem, hogy IILiliII a régi motoros, és peppe80 az új :) - én meg mondjuk biciklin közlekedem.../
ugyan már, mi jobb dolgom lehetne péntek este ;)?
/érdekes, én azt hittem, hogy IILiliII a régi motoros, és peppe80 az új :) - én meg mondjuk biciklin közlekedem.../
Egykor egy amerikai elnök a szabadság jelszavává tette szállóigévé vált hitvallását: „Ich bin ein Berliner”. Mindenki tudta, hogy ez sem származási- vagy lakhelyet, sem illetőséget nem jelölt meg, hanem egyértelmű ideológiai álláspontot. Valójában Kennedy vallomást tett,…..
A Menhely Gondnoknője
2015.02.25 11:45:26
@Izrael misztériuma: én is kicsit OFF leszek, de nagyon érdekes ez a cikk, és a kápolna freskói is... Eléggé hajaz Hyeronimus Bosch képeire, persze utóbbi később élt, tehát valószínűleg ő vett át bizonyos elemeket Modenától. A Sátán-figura elnyeletés-megszülés motívuma például Bosch Poklának központi figurájában is ott van (érdekes volt látni ezt a párhuzamot, ezek szerint a középkori festők ennek nagy jelentőséget tulajdonítottak):
arnolfini.hu/arnolfini-szalon/wp-content/uploads/2013/06/Bosch_A_Gyonyorok_kertje_reszlet_10.jpg
arnolfini.hu/arnolfini-szalon/wp-content/uploads/2013/06/Bosch_A_Gyonyorok_kertje_reszlet_10.jpg
Kovács Gellért a port.hu-ban csupa rosszat ír róla, és Luc Besson filmjét csak azoknak ajánlja, akik: -„Akik elhisznek mindent, amit a vászonról mondanak nekik; akik szerint jobb az agyat békén hagyni és végül, akik nem szeretik a fontoskodó hülyeségeket…” Hogy ezek után…..
A Menhely Gondnoknője
2015.02.18 22:49:08
@csaba carmarthen: igen, ezt én is így gondolom :)
Közhely, hogy a posztmodern ember identitás-zavarban szenved. Szülők és nevelők amiatt aggódnak, hogy korán kezdik. A gyerek, aki nem tudja ki ő, jó eséllyel soha nem tudja meg. Amúgy némely közvélemény-alkotó szerint jól van ez így, maradjunk nyitottak. Ki tudja, akár Conchita…..
A Menhely Gondnoknője
2015.02.02 21:55:46
@andronikos:
"Krisztus el fog jönni másodszor is, és akkor minden problémánk megoldódik. Lehet, hogy már holnap hajnali háromkor eljön, de lehet hogy csak harmincezer év múlva, de eljön, pánikra semmi ok."
---
Egyszer láttam egy filmet, a Hubble címűt /IMAX 3D-ben :)/, melyben néhány képkocka erejéig a Földet is láthattam, kívülről, úgy, ahogy általában nem szoktuk.
A látvány szívfacsaróan gyönyörű volt, lélegzetelállító - talán ha néha megpillanthatnánk a bolygónkat odakintről, a maga halványkék pompájában, máshogy gondolkodnánk.
Miközben néztem, az jutott eszembe, hogy mennyire mostohán bánunk vele, és hogy elherdáljuk mindazt a kincset, ami ránk lett bízva.
Én nem gondolnám, hogy van időnk várni, várni valakire, aki majd jóra váltja a tetteinket - helyettünk.
De a civilizációnknak is megvannak a maga kincsei, ezekért is kár lenne. Nem gondolnám, hogy mindezt elintézhetnénk egy legyintéssel azon a címen, hogy a "civilizációk születnek, felemelkednek, hanyatlanak és eltűnnek".
---
A kérdés korunkban leginkább az, mit tehet az egyes ember, ha nem akar várni?
És ki az, aki segíthet a kérdés megválaszolásában?
"Krisztus el fog jönni másodszor is, és akkor minden problémánk megoldódik. Lehet, hogy már holnap hajnali háromkor eljön, de lehet hogy csak harmincezer év múlva, de eljön, pánikra semmi ok."
---
Egyszer láttam egy filmet, a Hubble címűt /IMAX 3D-ben :)/, melyben néhány képkocka erejéig a Földet is láthattam, kívülről, úgy, ahogy általában nem szoktuk.
A látvány szívfacsaróan gyönyörű volt, lélegzetelállító - talán ha néha megpillanthatnánk a bolygónkat odakintről, a maga halványkék pompájában, máshogy gondolkodnánk.
Miközben néztem, az jutott eszembe, hogy mennyire mostohán bánunk vele, és hogy elherdáljuk mindazt a kincset, ami ránk lett bízva.
Én nem gondolnám, hogy van időnk várni, várni valakire, aki majd jóra váltja a tetteinket - helyettünk.
De a civilizációnknak is megvannak a maga kincsei, ezekért is kár lenne. Nem gondolnám, hogy mindezt elintézhetnénk egy legyintéssel azon a címen, hogy a "civilizációk születnek, felemelkednek, hanyatlanak és eltűnnek".
---
A kérdés korunkban leginkább az, mit tehet az egyes ember, ha nem akar várni?
És ki az, aki segíthet a kérdés megválaszolásában?
A Menhely Gondnoknője
2015.02.02 22:35:53
A Menhely Gondnoknője
2015.02.03 19:22:49
@Pandit:
"Gondolj csak bele, mennyi kincset kellett "elherdálni" a Hubble megalkotásához is".
Ebben teljesen igazad van -- a technika témája egyébként kemény dió, ha elgondozunk rajta, hol kellene meghúzni a határokat, mennyit áldozunk még be a technika oltárán, illetve mennyire vagyunk képesek kivonni magunkat a hatásai alól, és pusztán eszközként tekinteni rá. Hiszen mindig azt mondják, hogy a technika "csak" eszköz, mégis ez az eszköz elég sokat bedarált már az emberből.
Ugyanakkor hogyan szabhattunk volna gátat neki és magunknak, hogyan kellett volna meghatározni, mi valósuljon meg és mi nem? Ma gyakorlatilag csak a pénz diktál, pedig lennének etikai és egyéb megfontolások is.
Szóval érdekes kérdés, mert mintha valahogy megszűnt volna a lehetőség mindenféle értelmes kontrollra, most már ha akarnánk se nagyon tudnánk kontrollálni az eseményeket - vagy legalábbis nagyon komoly fejtörést okozna, hogy mindezt hogyan is vigyük végbe.
@andronikos:
"Rengeteg civilizációnak rengeteg kincse volt, ezeknek nem kis részét át is mentették más civilizációk" - ez igaz.
"De van még egy olyan dolog is, hogy a különböző kultúrák, birodalmak és civilizációk hajlamosak úgy tekinteni önmagukra, mint a lehető legjobbra, ami az emberiséggel addig történt."
Szerintem ez inkább a mai, tudományos-technikai civilizációt jellemzi (de ezt írod te is), régebbi korokban elég gyakori volt egyfajta nosztalgia és tisztelet a múlt iránt.
Amióta azt hisszük, a világ pusztán a tudományos úton megismerhető, és ezzel egyenes arányban válik egyre biztonságosabbá, azóta értelemszerűen az irány az, hogy az embernek a lehető legtávolabbi jövőben lesz a lehető legjobb dolga és legnagyobb tudása, vagyis mindig "valahol máshol, valamikor máskor". Most a nosztalgia tárgya a jövő :).
Így tehát az emberi boldogság és tudás az idő (a jövő) függvénye lesz.
"Gondolj csak bele, mennyi kincset kellett "elherdálni" a Hubble megalkotásához is".
Ebben teljesen igazad van -- a technika témája egyébként kemény dió, ha elgondozunk rajta, hol kellene meghúzni a határokat, mennyit áldozunk még be a technika oltárán, illetve mennyire vagyunk képesek kivonni magunkat a hatásai alól, és pusztán eszközként tekinteni rá. Hiszen mindig azt mondják, hogy a technika "csak" eszköz, mégis ez az eszköz elég sokat bedarált már az emberből.
Ugyanakkor hogyan szabhattunk volna gátat neki és magunknak, hogyan kellett volna meghatározni, mi valósuljon meg és mi nem? Ma gyakorlatilag csak a pénz diktál, pedig lennének etikai és egyéb megfontolások is.
Szóval érdekes kérdés, mert mintha valahogy megszűnt volna a lehetőség mindenféle értelmes kontrollra, most már ha akarnánk se nagyon tudnánk kontrollálni az eseményeket - vagy legalábbis nagyon komoly fejtörést okozna, hogy mindezt hogyan is vigyük végbe.
@andronikos:
"Rengeteg civilizációnak rengeteg kincse volt, ezeknek nem kis részét át is mentették más civilizációk" - ez igaz.
"De van még egy olyan dolog is, hogy a különböző kultúrák, birodalmak és civilizációk hajlamosak úgy tekinteni önmagukra, mint a lehető legjobbra, ami az emberiséggel addig történt."
Szerintem ez inkább a mai, tudományos-technikai civilizációt jellemzi (de ezt írod te is), régebbi korokban elég gyakori volt egyfajta nosztalgia és tisztelet a múlt iránt.
Amióta azt hisszük, a világ pusztán a tudományos úton megismerhető, és ezzel egyenes arányban válik egyre biztonságosabbá, azóta értelemszerűen az irány az, hogy az embernek a lehető legtávolabbi jövőben lesz a lehető legjobb dolga és legnagyobb tudása, vagyis mindig "valahol máshol, valamikor máskor". Most a nosztalgia tárgya a jövő :).
Így tehát az emberi boldogság és tudás az idő (a jövő) függvénye lesz.
Azokat is, akik nem szoktak minden vasárnap templomba járni – nagyon jó, hogy eljöttetek! Itt vagyunk hát mindannyian. Van, aki hektikus, eseménydús, stresszel teli napok után, kifáradva; van, aki kicsit bosszankodva, hogy nincs „fehér karácsony”; de olyan is akad, aki örül ennek,…..
A Menhely Gondnoknője
2015.01.10 15:09:35
@Izrael misztériuma:
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet ezekre az érdekes anyagokra.
@Derghi Dóra: a Jézus-Izsák párhuzam érdekes, ez nekem még nem jutott eszembe. Pál Feri mostanában úton-útfélen szembejön velem :), egy ismerősöm a legújabb könyvét adta kölcsön. Kíváncsi vagyok erre a hanganyagra, ha nem felejtem el, ami a kisfiam mellett előfordulhat :), belehallgatok.
Én komolyabban a szülés óta gondolkodtam el a szenvedés-áldozat kérdéskörön, nehéz téma.
Nem vagyok biztos benne, hogy az előrejutáshoz, a "boldoguláshoz" feltétlenül, minden körülmények között szükség van a szenvedésre. Talán kiérdemelhetünk egy olyan állapotot, amelyben tanulni hibák elkövetése és szenvedés nélkül is lehet.
@studiorum: És abban semmiképpen nem hiszek, hogy bármelyik léleknek is kijárna a visszavonhatatlan, örök büntetés. Nem hiszek semmiféle "ontológiai pokol" létezésében, mely bűnös lelkek számára lenne fenntartva. Úgy gondolom, hogy inkább a javítás és a fejlődés lehetősége örök.
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet ezekre az érdekes anyagokra.
@Derghi Dóra: a Jézus-Izsák párhuzam érdekes, ez nekem még nem jutott eszembe. Pál Feri mostanában úton-útfélen szembejön velem :), egy ismerősöm a legújabb könyvét adta kölcsön. Kíváncsi vagyok erre a hanganyagra, ha nem felejtem el, ami a kisfiam mellett előfordulhat :), belehallgatok.
Én komolyabban a szülés óta gondolkodtam el a szenvedés-áldozat kérdéskörön, nehéz téma.
Nem vagyok biztos benne, hogy az előrejutáshoz, a "boldoguláshoz" feltétlenül, minden körülmények között szükség van a szenvedésre. Talán kiérdemelhetünk egy olyan állapotot, amelyben tanulni hibák elkövetése és szenvedés nélkül is lehet.
@studiorum: És abban semmiképpen nem hiszek, hogy bármelyik léleknek is kijárna a visszavonhatatlan, örök büntetés. Nem hiszek semmiféle "ontológiai pokol" létezésében, mely bűnös lelkek számára lenne fenntartva. Úgy gondolom, hogy inkább a javítás és a fejlődés lehetősége örök.
A Menhely Gondnoknője
2015.01.12 15:13:29
@pacsy:
köszönöm ezt a kimerítő választ, jó volt olvasni, és örülök, hogy az említett rendtársad is ezen a véleményen van. Ez valahogy megnyugtató :), és mindig örülök, ha olyanokkal találkozom, akik a saját körükön túl képesek lépni, vagy éppen csak látják, mennyi minden elfér még ebben a körben.
@matthaios:
"A teremtő Isten megismerhető műveiből anélkül, hogy külön szólna hozzánk. "
Ha a világot Isten folyamatosan zengő hangjának tekintjük - hiszen tudjuk, mekkora jelentőséget kell tulajdonítanunk a Szónak, ami által a világ teremtődik -, akkor nem lehet megkülönböztetni, és nem is érdemes "Isten műveit", és Isten hangját, a teremtő és fenntartó szavakat, vagyis ő magában a világban (és bennünk) megállíthatatlanul szól hozzánk. Kollektíve és egyénileg is. Ugyanis a kettő között nem is olyan éles a határ - saját énünk kontúrja sem olyan határozott, mint általában feltételezzük.
Izrael népére is vár még a megtestesülés. Ha eltekintünk az időtől, ami csak számunkra, emberek számára jelentőségteljes, akkor látjuk, hogy teljesen mindegy, MIKOR jön a Messiás - a lényeg, hogy a megtestesülés Izrael népe számára is adott, és tételezve van. Csak éppen MÉG nem történt meg.
Egyébként az archaikus kultúrákban is felfedezhető ez a motívum, az egyiptomi vallásban például minden egyes fáraó isteni megtestesülésnek számított - de egyéb természeti népek mitológiájában is fellelhető ez az elem, szóval nem mondható pusztán keresztény sajátosságnak.
Az más kérdés, mit és mennyit ismerünk a saját történelmi időnkön vagy természeti feltételeinken kívül eső emberi kultúrákból.
Megkockáztatom, hogy nem eleget.
Szerintem nem létezik tökéletes tanítás - mégpedig azért, mert mi magunk sem vagyunk tökéletesek.
De hogy a tökéletesség egyenértékű-e a hiány hiányával, a tökéletlenség pedig feltétlenül azt jelenti-e, hogy valami HIÁNYZIK, ez már egy másik kérdés, és messzire vezetne.
köszönöm ezt a kimerítő választ, jó volt olvasni, és örülök, hogy az említett rendtársad is ezen a véleményen van. Ez valahogy megnyugtató :), és mindig örülök, ha olyanokkal találkozom, akik a saját körükön túl képesek lépni, vagy éppen csak látják, mennyi minden elfér még ebben a körben.
@matthaios:
"A teremtő Isten megismerhető műveiből anélkül, hogy külön szólna hozzánk. "
Ha a világot Isten folyamatosan zengő hangjának tekintjük - hiszen tudjuk, mekkora jelentőséget kell tulajdonítanunk a Szónak, ami által a világ teremtődik -, akkor nem lehet megkülönböztetni, és nem is érdemes "Isten műveit", és Isten hangját, a teremtő és fenntartó szavakat, vagyis ő magában a világban (és bennünk) megállíthatatlanul szól hozzánk. Kollektíve és egyénileg is. Ugyanis a kettő között nem is olyan éles a határ - saját énünk kontúrja sem olyan határozott, mint általában feltételezzük.
Izrael népére is vár még a megtestesülés. Ha eltekintünk az időtől, ami csak számunkra, emberek számára jelentőségteljes, akkor látjuk, hogy teljesen mindegy, MIKOR jön a Messiás - a lényeg, hogy a megtestesülés Izrael népe számára is adott, és tételezve van. Csak éppen MÉG nem történt meg.
Egyébként az archaikus kultúrákban is felfedezhető ez a motívum, az egyiptomi vallásban például minden egyes fáraó isteni megtestesülésnek számított - de egyéb természeti népek mitológiájában is fellelhető ez az elem, szóval nem mondható pusztán keresztény sajátosságnak.
Az más kérdés, mit és mennyit ismerünk a saját történelmi időnkön vagy természeti feltételeinken kívül eső emberi kultúrákból.
Megkockáztatom, hogy nem eleget.
Szerintem nem létezik tökéletes tanítás - mégpedig azért, mert mi magunk sem vagyunk tökéletesek.
De hogy a tökéletesség egyenértékű-e a hiány hiányával, a tökéletlenség pedig feltétlenül azt jelenti-e, hogy valami HIÁNYZIK, ez már egy másik kérdés, és messzire vezetne.
A Der Medicus (The Physician, Az orvos) egy történelmileg elég lazán vett, egyáltalánnem hiteles film. Ezt észbe vésve mégis ajánlani tudom azoknak, akik szeretik a klasszikus, történelmi filmeket, amelyek szólnak valamiről, amelyeknek van valami mondandója, és nem baj nekik, ha…..
A Menhely Gondnoknője
2014.01.23 20:04:02
@Koós István: mindenféle reakcióra kíváncsi voltam. Én úgy gondolom, ahhoz, hogy valami ellen állást tudjak foglalni, kell hogy legyen róla elképzelésem, hiszen máskülönben magammal szemben nem vagyok "becsületes", és olyasmire mondok nemet, amiről nincs is határozott meggyőződésem.
Én tisztán csak arra voltam kíváncsi, hogy ha egy ateista istenre gondol, milyen képet alakít ki magában. Semmilyet nem alakíthat, hiszen akkor nem képezhetné a gondolkodás, de még beszélgetés vagy vita tárgyát sem.
Én tisztán csak arra voltam kíváncsi, hogy ha egy ateista istenre gondol, milyen képet alakít ki magában. Semmilyet nem alakíthat, hiszen akkor nem képezhetné a gondolkodás, de még beszélgetés vagy vita tárgyát sem.
A Menhely Gondnoknője
2014.01.23 21:25:23
@szemet: azt hiszem ebbe a vitába most nem mennék jobban bele. Nincs értelme annak, hogy itt bizonygassam az igazamat.
Természetesen más lenne a helyzet, ha nem a virtuális világban, hanem a személyesen beszélgetnénk. Így viszont mindkettőnk számára értelmetlen.
Örülök viszont a válaszoknak, amiket az eredeti kérdésemre kaptam, ez is árnyalja a képet, amit az ateizmusról alkottam.
Természetesen más lenne a helyzet, ha nem a virtuális világban, hanem a személyesen beszélgetnénk. Így viszont mindkettőnk számára értelmetlen.
Örülök viszont a válaszoknak, amiket az eredeti kérdésemre kaptam, ez is árnyalja a képet, amit az ateizmusról alkottam.
Jezsuita bloggerek
Bizalmasság, intimitás, szexualitás: a lelki vezetés szépsége és buktatói
2012.03.28 09:54:00
Az, amit hagyományosan „lelki vezetésnek” mondanak, szép, ám kényes része a legtöbb szerzetes mindennapi elfoglaltságának. Számomra legalább három dolog miatt tűnik kényesnek ez a terület. Egyrészt, mert a beszélgetések – a dolog természeténél fogva –…..
A Menhely Gondnoknője
2014.01.22 12:44:46
@Izrael misztériuma: "Isten feltétel nélküli szeretete az egész egész teremtett világra kiárad, mint ahogyan a nap is süt jókra és gonoszokra egyaránt, nincsen itt semmiféle hierarchia!"
Nagyon szép ez nap-hasonlat, és szerintem egy mély szimbólum is. Ezzel abszolút egyetértek.
@matthaios: "A részesedés mértékének kérdésében Isten teljesen szabad, semmilyen kötelezettsége nincs."
Igen, kötelezettsége természetesen nincs. Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy egy hierarchikus rend mögött valóban ott áll-e az önzetlenség és az irgalmasság.
Egy lélek megteremtésekor isten vajon "eldönti-e", hogy ez a lélek kisebb ajándékban fog részesülni tőle, mint egy másik? Mert ha igen, akkor az a lélek az ő kisebb jóságában teljesen ártatlan, ugyanakkor a nagyobb ajándékot kapott lelkek sem maguk érdemelték és vívták ki kiváltságukat. Hiszen ez már a teremtésükkor eldöntetett.
Vagyis végeredményben nem az ember tehet arról, ha kisebb benne ez a részesedett jóság, és nem is tehet többet azért, hogy az isten által kapott ajándékot, a benne lévő, részesedett jóságot növelje.
Én jobban el tudnám fogadni azt, és talán igazabbnak is tartom, hogy lehetőségben mindenki ugyanannyit kapott istentől (és itt felhozhatjuk, amit Aquinói Szent Tamás mond az aktualitással és a potencialitással kapcsolatban), és épp abban áll az ember szabad akarata, hogy saját erejéből mindebből mennyit valósít meg. Így valóban az ő érdeme lesz, ha növeli magában az istentől kapott jóságot, így lesz meg benne a fejlődés lehetősége, és ugyanígy ő lesz a felelős azért is, ha csak kevéssé képes kibontakoztatni a lehetőségeit.
Nehezen tudnám azt elfogadni, hogy isten máshogy, lelkenként változó mértékben - ráadásul előre, az ember számára befolyásolhatatlanul - méri ezt az ajándékot.
Nagyon szép ez nap-hasonlat, és szerintem egy mély szimbólum is. Ezzel abszolút egyetértek.
@matthaios: "A részesedés mértékének kérdésében Isten teljesen szabad, semmilyen kötelezettsége nincs."
Igen, kötelezettsége természetesen nincs. Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy egy hierarchikus rend mögött valóban ott áll-e az önzetlenség és az irgalmasság.
Egy lélek megteremtésekor isten vajon "eldönti-e", hogy ez a lélek kisebb ajándékban fog részesülni tőle, mint egy másik? Mert ha igen, akkor az a lélek az ő kisebb jóságában teljesen ártatlan, ugyanakkor a nagyobb ajándékot kapott lelkek sem maguk érdemelték és vívták ki kiváltságukat. Hiszen ez már a teremtésükkor eldöntetett.
Vagyis végeredményben nem az ember tehet arról, ha kisebb benne ez a részesedett jóság, és nem is tehet többet azért, hogy az isten által kapott ajándékot, a benne lévő, részesedett jóságot növelje.
Én jobban el tudnám fogadni azt, és talán igazabbnak is tartom, hogy lehetőségben mindenki ugyanannyit kapott istentől (és itt felhozhatjuk, amit Aquinói Szent Tamás mond az aktualitással és a potencialitással kapcsolatban), és épp abban áll az ember szabad akarata, hogy saját erejéből mindebből mennyit valósít meg. Így valóban az ő érdeme lesz, ha növeli magában az istentől kapott jóságot, így lesz meg benne a fejlődés lehetősége, és ugyanígy ő lesz a felelős azért is, ha csak kevéssé képes kibontakoztatni a lehetőségeit.
Nehezen tudnám azt elfogadni, hogy isten máshogy, lelkenként változó mértékben - ráadásul előre, az ember számára befolyásolhatatlanul - méri ezt az ajándékot.
A Menhely Gondnoknője
2014.01.22 18:39:41
@vaccinium: ezt a példázatot ismertem, és már akkor sem győzött meg, amikor először hallottam.
A dolog ugyanis továbbra is relatív - habár mindkét edény tele van, azonban az egyik mégiscsak egy gyűszű, a másik viszont egy pohár vagy akár kancsó. Itt épp az a lényeg, hogy ha már eleve meg vannak szabva a lehetőségeink (a lehetőség itt az edény méretével egyenlő), ráadásul különböző mértékben, akkor nem az egyes lelkeken fog múlni, hogy meddig és hova juthatnak. Szerintem mindenekelőtt azért fontos az egyenlő lehetőségek biztosítása isten részéről, hogy az ember megmutathassa, legyen lehetősége megmutatni, mire képes.
A lelki fejlődésben és az isten felé vezető útban megmutatkozó egyenlőség elsősorban nem ott nyer értelmet, mert ezáltal kiküszöbölhető az általad említett irigység, melyet a lelkek egymás iránt érezhetnek.
Van ennek egy fordított verziója is: ha esetleg én többet kapok mint más, örülhetek-e tisztán, fogadhatom-e derűvel azt az ajándékot, mely rajtam kívül álló okokból eleve több, szebb, jobb, mint másé? Hogyan tekintsek azokra, akik nálam jóval kevesebbet kaptak, azonban önhibájukon kívül - és hogyan tekintsek magamra, aki minden érdem nélkül kaptam többet?
---------
@matthaios: ha jól tudom, Jézus Krisztus nem ember. Ő a Szentháromság egyik tagja, a Fiú - remélem, ebben nem tévedek.
Az angyal - ember kérdés nagyon érdekes. Egyfelől az angyal magasabb szinten áll, mint az ember, azonban, ha jól tudom, az angyaloknak már nem kell, és soha nem is kellett isten felé törekedniük, hiszen az ő "csomagjukban" már eleve adott az istenhez való közelség.
Az ember azonban jóval alacsonyabbról indul, és rengeteg szenvedés, áldozat, "munka" árán juthat csak közelebb istenhez, vagyis az ember esetében komoly erőfeszítésekről beszélhetünk.
És nem értékesebb-e valami, amit saját erőnkből, a bennünk lakozó sötétséget leküzdve szereztünk meg, mint ha semmit nem kell tenni érte?
Én azt tudom elképzelni, hogy isten minden egyes teremtménye - nem csak az ember - számára adott feladatokat, melyeket saját erejéből és akaratából végezhet el. A jutalom pedig a hozzá való legnagyobb közelség, ezt pedig spirituális minőségétől függetlenül minden teremtmény elérheti.
"Isten ajándékait tekintve nem vagyunk egyenlőek."- azt hiszem, ezt nem tudom elfogadni, de nyilván nem mehetünk ennél tovább, hiszen ezt semmilyen magyarázat számomra nem támaszthatja alá. De természetesen megértem, hogy a keresztény vallás számára ez így adott.
A zsidó vallásban például (bár jómagam nem követem, csak ismerem valamennyire) nagyon szép példa van arra, hogyan és miként érheti el az ember a számára adott lehetőségek teljességét, ami mindenkinek ugyanúgy adott.
Pontosan nem tudnám idézni a szöveget, de a lényege az, hogy minden egyes lélekből válhatna akár Mózes is, a próféta, aki hatalmas isteni kegyben részesült - HA TÖREKEDNE ERRE. Azonban a legtöbben nem törekednek erre, ezért ezt a spirituális szintet sohasem érik el. Vagyis itt mindenki számára nyitva marad a lehetőség, és csak az emberen múlik, hova jut.
A dolog ugyanis továbbra is relatív - habár mindkét edény tele van, azonban az egyik mégiscsak egy gyűszű, a másik viszont egy pohár vagy akár kancsó. Itt épp az a lényeg, hogy ha már eleve meg vannak szabva a lehetőségeink (a lehetőség itt az edény méretével egyenlő), ráadásul különböző mértékben, akkor nem az egyes lelkeken fog múlni, hogy meddig és hova juthatnak. Szerintem mindenekelőtt azért fontos az egyenlő lehetőségek biztosítása isten részéről, hogy az ember megmutathassa, legyen lehetősége megmutatni, mire képes.
A lelki fejlődésben és az isten felé vezető útban megmutatkozó egyenlőség elsősorban nem ott nyer értelmet, mert ezáltal kiküszöbölhető az általad említett irigység, melyet a lelkek egymás iránt érezhetnek.
Van ennek egy fordított verziója is: ha esetleg én többet kapok mint más, örülhetek-e tisztán, fogadhatom-e derűvel azt az ajándékot, mely rajtam kívül álló okokból eleve több, szebb, jobb, mint másé? Hogyan tekintsek azokra, akik nálam jóval kevesebbet kaptak, azonban önhibájukon kívül - és hogyan tekintsek magamra, aki minden érdem nélkül kaptam többet?
---------
@matthaios: ha jól tudom, Jézus Krisztus nem ember. Ő a Szentháromság egyik tagja, a Fiú - remélem, ebben nem tévedek.
Az angyal - ember kérdés nagyon érdekes. Egyfelől az angyal magasabb szinten áll, mint az ember, azonban, ha jól tudom, az angyaloknak már nem kell, és soha nem is kellett isten felé törekedniük, hiszen az ő "csomagjukban" már eleve adott az istenhez való közelség.
Az ember azonban jóval alacsonyabbról indul, és rengeteg szenvedés, áldozat, "munka" árán juthat csak közelebb istenhez, vagyis az ember esetében komoly erőfeszítésekről beszélhetünk.
És nem értékesebb-e valami, amit saját erőnkből, a bennünk lakozó sötétséget leküzdve szereztünk meg, mint ha semmit nem kell tenni érte?
Én azt tudom elképzelni, hogy isten minden egyes teremtménye - nem csak az ember - számára adott feladatokat, melyeket saját erejéből és akaratából végezhet el. A jutalom pedig a hozzá való legnagyobb közelség, ezt pedig spirituális minőségétől függetlenül minden teremtmény elérheti.
"Isten ajándékait tekintve nem vagyunk egyenlőek."- azt hiszem, ezt nem tudom elfogadni, de nyilván nem mehetünk ennél tovább, hiszen ezt semmilyen magyarázat számomra nem támaszthatja alá. De természetesen megértem, hogy a keresztény vallás számára ez így adott.
A zsidó vallásban például (bár jómagam nem követem, csak ismerem valamennyire) nagyon szép példa van arra, hogyan és miként érheti el az ember a számára adott lehetőségek teljességét, ami mindenkinek ugyanúgy adott.
Pontosan nem tudnám idézni a szöveget, de a lényege az, hogy minden egyes lélekből válhatna akár Mózes is, a próféta, aki hatalmas isteni kegyben részesült - HA TÖREKEDNE ERRE. Azonban a legtöbben nem törekednek erre, ezért ezt a spirituális szintet sohasem érik el. Vagyis itt mindenki számára nyitva marad a lehetőség, és csak az emberen múlik, hova jut.
A Menhely Gondnoknője
2014.01.22 21:16:13
@matthaios: köszönöm, ez a kommented nagyon érthető és világos volt - és így már számomra is sokkal elfogadhatóbb /bár itt nem ez volt a cél :)/.
@Izrael misztériuma: ezt esetleg kifejtenéd egy kicsit? Ha jól értem, ez épp ellentmond annak, amit én említettem. Egy zsidó közösségben, ahol alkalmam volt néhány beszélgetésen részt venni, merült fel egyszer ez a téma, ott említette a tanító ezt a kis példázatot, akkor szintén a lelkek isten előtt való egyenlőségéről és lehetőségeiről volt szó.
@Izrael misztériuma: ezt esetleg kifejtenéd egy kicsit? Ha jól értem, ez épp ellentmond annak, amit én említettem. Egy zsidó közösségben, ahol alkalmam volt néhány beszélgetésen részt venni, merült fel egyszer ez a téma, ott említette a tanító ezt a kis példázatot, akkor szintén a lelkek isten előtt való egyenlőségéről és lehetőségeiről volt szó.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Most nem rád gondolok, haj_nal_ka, de egy megjegyzést fűzök ehhez az egészhez. Van az "ezoterikus" tapasztalatoknak az a része, mely szerintem a modern ember Istentől való elszakítottságának eredménye, egyfajta mohó csodakeresés, éhség a transzcendencia iránt, ide tartoznak a ma divatos ezoterikus jelenségek, például kártyajóslás, ingázás, "boszorkányok" és léleklátók, stb. munkája. Én ezt nem tudom komolyan venni. Szóval amire én gondoltam, az egészen más, annak nincs köze sem pénzhez, sem "villogáshoz", sem varázsláshoz, sem valamiféle olcsó mágiához.