Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Magyar Petike

48 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Time Goes By Top 10 háborús film 2020.05.24 11:47:36
A háborús filmek műfajába olyan alkotások tartoznak, amelyek középpontjában valamelyik 20.-21. századi háború alatt játszódó események, és az adott háború szárazföldi, légi vagy tengeri hadviselése áll. A filmek gyakran egy-egy olyan látványos és autentikus csatajelenettel záródnak, amely bemutatja…..
"Elrepült a néhány nap, máris búcsúzunk" - énekelte egykor Szörényi Levente az Illés együttesben. És valóban,  eltelt két hét, és eljött a napja, hogy elbúcsúzzunk Tokiótól és Japántól is.Izgalmas, tanulságos és emlékezetes két hét áll mögöttünk, amit szerintem még sokáig fogunk emlegetni,…..
Miután előző nap ismét alaposan kisétáltuk magunkat, ezen a napon a délelőttünk ismét szabad volt. Persze nem mindannyiunknak. Soma ugyanis már délelőtt elment az oszakai egyetemre workshopot tartani. Ehhez kellett nekünk délután csatlakozni, ahol részt vettünk a workshop második felében, illetve…..
2019.07.12 Miután jól kiakváriumoltuk magunkat előző nap, ma ismét a munkáé lett a főszerep. A mai napon következett ugyanis az egyik leginkább várva-várt koncert, hiszen ma az Izumi Hall-ba mentünk, ami Japán egyik leghíresebb koncertterme. Délelőtt még pihenhettünk kedvünkre, de kora délután…..
A tegnapi koncert után a mai napunk igazán izgalmasnak ígérkezett. A déli órákra három különböző „flash-mob” volt betervezve három különböző helyszínre. Neki is vágtunk a városnak tömeg-közlekedve, de az időjárás nem sok jót ígért.  Apropó időjárás: mióta tudtuk, hogy ebben a két hétben Japánban…..
Az előző napon alaposan kisétáltuk magunkat. Kb. délután kettőtől este nyolcig-kilencig szinte egyfolytában mentünk. Szerencsére ennek kipihenésére kaptunk időt, hiszen a mai délelőttünk teljesen szabad volt. Mindenki azzal tölthette hát az időt, amivel szerette volna. Moshatott a szálloda…..
Rövid Tokai-i (nagoyai) tartózkodásunk véget is ért, és délelőtt 10:00-kor busszal indultunk tovább Oszakába, ami onnan már csak kb 140 Km. Érdekes dolog, hogy akárhányszor megkérdeztük, hogy milyen messze van ez vagy az, akkor általában inkább azt mondták meg, hogy mennyi idő múlva érünk oda.…..
A vasárnap hivatalos programja szerint délután ismét a Kawasaki Musa Hall-ban volt fellépés az ott zajló fesztiválon, így a délelőttünk és a kora délutánunk szabadnak ígérkezett. A szervezőink/kísérőink épp ezért kitalálták, hogy töltsük a nap első részét egy kis városnézéssel, vásárlással. Ehhez…..
Ez a nap két fő részből állt. Reggelit követően kb 10:00 órakor buszra szálltunk, és elindultunk a YAEI középiskola felé. A Cantemus Kórus hagyományosan jó japán kapcsolatain belül kiemelt helyen szerepel ez a középiskola, mert már többször jártak nálunk az iskola képviseletében, és a különböző…..
A hosszú repülőútnak köszönhetően elég fáradtak voltunk ahhoz, hogy úgy-ahogy végigaludjuk az éjszakát. Ettől azt reméltük, hogy segíthet enyhíteni majd a fellépő jetlag-et. A szobáink a szálloda tizennyolcadik emeletén vannak, így még némi jó kilátásban is részünk van. A reggeli elfogyasztásához…..
Japán.Ha ezt valaki olyannak mondom, aki ismeri a Nyíregyházi Cantemus Kórust, akkor szinte rögtön sejti, hogy mire gondolok. Több mint 25 éve már, hogy Dénes bácsi vezetésével az első csapat útra kelt, és elvitte Nyíregyháza hírét a világ végére. Illetve, ha nagyon pontos akarok lenni, akkor a…..
A Star Wars franchise a Han Solo film idei bemutatásával 10 részes dekalogiává alakult és négy évtizede töretlenül népszerű kultuszfilmmé vált. Az űreposz köré óriási irodalom és háttér-világ épült, melyben animációs filmek, regények, könyvek, játékfigurák is helyet kapnak, valóságos univerzumot…..
A Budafoki Dohnányi Zenekarral régóta baráti viszonyt ápol a Cantemus kóruscsalád, ennek köszönhetően sok közös projekten vagyunk túl, köztük olyanokon is, amelyek igazi kuriózumnak számítanak. Ilyen például a Filmzene koncert vagy például Bach János-passiójának szcenizált előadása, amely a maga…..
A Cantemus Vegyeskar az elmúlt 20 évben számtalan kiváló együttessel, zenekarral, énekkarral működött már együtt. Ezeknek köszönhetően nagyon sok érdekes és szép művet adtunk már elő. Az együttműködők sorából azonban eddig valahogy kimaradt az ország és a világ egyik legjobb zenekara, a Budapesti…..
Háromnegyed kilenckor találkozó a recepciónál, majd buszra szállás, és irány Normandia – hangzott előző este az ukáz. A mai úticélunk nem más volt, mint a Párizstól 320 Km-re található Saint-Lo városa. A magam részéről kicsi csúszással ébredtem, de azért időben összepakoltam, megreggeliztem, majd…..
Lapzártánk után érkezett a döbbenetes hír: Párizsban látták az ismert magyar szatírt. Sz. Sz.-t (51) a párizsi Pation Saint Antoine hotelben látták többen is. Félreérthetetlen öltözékben és mozdulatokkal keltett feltűnést a bűnözői körökben csak „A Majom” gúnynévre hallgató elkövető. Mint azt a…..
Ma könnyű dolgunk volt az ébredéssel, mivel egész délelőttre szabadidőt kaptunk. Nem volt más dolgunk, csak időben odaérni a reggelihez (délelőtt 10-ig). Ennek megfelelően eseménytelenül is telt a délelőttünk – mármint nekünk, a 17-es szobának. Pihentünk. Persze tudom, hogy voltak, akik…..
Nem kevés idő telt el azóta, hogy a Cantemus vegyeskar hosszabb útra indult, node ami késik, nem múlik. A Miskolci Szimfonikus Zenekarral vagyunk most kooperációban, ennek keretében Mozart Requiemjét fogjuk előadni Párizsban. A projekt előkészületei már korábban megkezdődtek, illetve ebben a…..
A győzelem napján az ünneplés nem állhat meg ott, amikor visszatérünk a szobáinkba, és ez ezúttal sem történt másképpen. Egészen hajnali fél négyig dorbézoltunk, ráadásul az éjszaka izgalmas és mozgalmas volt egyben. Ennek köszönhetően reggel elég nehezen akaródzott felébredni. Ma csak este volt…..
Ma reggel jó dolgunk volt, mert fakultatív piacolás volt a program, amiben nem kívántam részt venni, így egész délelőtt pihentem. Nem is ártott, mert jó volt kipihenni a tegnapi utcabált, meg a rengeteg sangriát. :-) A városba csak délben indultunk el azért, hogy ebédelni tudjunk. A mai napon a…..
Elérkezett hát a verseny első napja. A mai reggelen a menetrend a következő: hétkor reggeli, nyolckor beéneklés, majd indulás Vic-be a versenyhelyszínre. Mi négyen átsétáltunk a hotelbe, hiszen a reggelit mi is ott kapjuk. A beéneklést a hotel előtt, az utcán tartottuk, majd buszba pattantunk, és…..
A reggel nyolcórai indulás miatt ma elég korán kellett felkelni. Hatkor már fent voltam, hogy időben össze tudjam pakolni a cuccaimat és még a szobát is ki tudjuk takarítani. Reggeli után Szilárd szólt, hogy nem bír az önfelfújós matraccal, amit kölcsönadtam neki, merthogy hiába nyomja ki belőle a…..
Ma reggel még mindig kicsit hűvös volt, viszont a szél miatt végre eltűntek a legyek. A mai reggelit kihagytam, mert elsétáltam a SuperU-be venni egy csomag nyomtatópapírt Anne-nek. Történt ugyanis, hogy megkértem Francist, hogy a mai estén nézzünk át két művet, amit hoztam, és amelyeket az…..