Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Válasszunk

715 bejegyzést írt és 3465 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha nem a mi bőrünkre menne a játék, egész szórakoztató lenne a számháború a felek között. Még jópofább, hogy az egyik oldalon csak a Fideszes politikusok küzdenek, a másikon meg az ellenzékiek mellett ott az összes kormánynak dolgozó szakértő is, meg amúgy az egész világ.  Érvek, tények? Mármint a…..
Válasszunk 2020.10.19 14:27:00
@Hakapeszi Miki: Ez akkor lenne igaz, ha a tesztekkel nem lenne két gond.

1. A negatív eredmény kb. semmit sem jelent, mert a mintavétel után 3 perccel is megfertőződhetsz. Ez a korlátja a teszteknek tény, de valahogy az átpolitizált kormánykritikus véleményeket nem zavarja.

2. A pozitív eredmény azt jelenti, hogy a mintavétel pillanatában fertőzött voltál. Hogy mikor megkapod az eredményt még az vagy-e? Nem derül ki. Hogy mikor kezdtél fertőzni, nem derül ki. Az, hogy mikortól nem fertőzől, csak újabb 2 teszt után derülne ki. Ez a korlát sem érdekel sem téged, sem a DK vezetését.

Csakhogy a 2 PCR tesztes megerősítés kapcsán felmerül, hogy az első mintavétel és a második teszt megkapott eredménye között eltelő idő alatt sokan túl is esnek rajta. Viszont még egy jó darabig nem tesztelnek újra. De azt nem tudjuk újrafertőződhetnek-e és mikor... Szóval az itteni korlátok is problémát jelentenek.

Oké: Akivel sokszor találkozol, azt már sokkal hamarabb megfertőzheted, vagy veled együtt ugyanattól fertőződhetett meg. Mire a kontaktuskutatás után leveszik tőlük a mintát nem vagy sokkal jobb helyzetben. Akikkel ritkábban találkozol, pl. boltban vagy máshol, azokat vagy tudod azonosítani, vagy nem. Ott a tesztelés előtti pár napban való kontaktusok esetében lehet valamivel korábban észlelni a fertőződést, ha ők nem fertőzödtek meg korábban, máshol.

Ez nem szakítja meg a láncot automatikusan. Arra viszont jó, hogy amennyiben sem tünet, sem más nem tartana otthon, úgy annak az időszaknak egy részében amikor fertőzhetsz otthon maradsz. Azaz rövidebb idő alatt, kevesebb embert tudsz megfertőzni, csökken a reprodukciós szám.

Megjegyzem: A hivatalos szabályok szerint az igazolt fertőzött (2 PCR teszt ugye) esetében is elrendelik ám a hatósági karantént. Csak kérdés, hogy idejében-e? Nyugi meg azt is ellenőrizik, ugyanolyan piros cédula is kerül ki.

Várod a nagy megúszhatatlan szigorítást. Tök jó! Csakhogy a szigorításnak ismerjük egyfelől a káros hatásait, nem csak pénzben, de pl. az öngyilkosságok számában is, aminek egy része csak a gazdasági következmények utóhatásaként, mondjuk 5 év múlva jelentkezik.

Másfelől a haszna is csekély. Mert nem azt mondja, hogy te nem ferőtzödsz meg. Azt mondja, hogy hozzád potenciálisan később ér el a járvány. És amíg az ellátórendszer bírja, addig a késleltetés nem életeket ment, hanem elnyújtja a problémát, és ezzel a gazdasági károkat is fokozza. Egyfelől ma súlyosabbak lesznek, másfelől tovább is tartanak. Az emiatt öngyilkosságba menekülő emberek halála viszont plusz gond.

Nem látod mitől változna a helyzet? Az elmúlt hetekben akadt az Indexen cikk arról, hogy a WHO szerint már a lakosság 10%-a fertőzött globálisan. Az ilyen átlagon felüli fertőzöttséggel bíró helyeken nyilván több. Az akkor fertőzöttek, ha a járvány nem kezdett el máris visszaszorulni, azóta továbbadták a betegségüket még legalább ugyanannyi embernek.

Azaz, ha a WHO ezen becslésének lehet hinni, akkor az átmeneti korlátozott védettség (a korábbi fertőződés okán) mellett egy fertőzött ember egyre több valamilyen szinten védett, és egyre kevesebb könnyen fertőződő emberrel találkozik. Azaz a nyájimmunitás felé vezető úton, ha magát a nyájimmunitást nem is érjük el, magától is csökken a reprodukciós szám.

De lépjünk tovább: Tök jókat beszélünk a pozitivitási arányról. Nem egészen 9700 tesztből lett több, mint 1400 új beteg. Azt mondod, 15% a pozitivitási arány? Nem. Mert ugye 2 egymás utáni pozitív PCR teszt kell a pozitív minősítéshez, még mindig. Szóval volt 1400 ilyen pozitív teszt. Meg volt még valamennyi olyan teszt, ami első pozitív tesztként nem jelentett új megerősített beteget. Ugye te sem hiszed, hogy ez 0 volt?

De ezen felül volt olyan PCR teszt is, ami nem új beteget, hanem új kiengedhető gyógyultat keres. Ezek egy része még pozitív volt... Valószínűleg a közel véletlenszerű mintavétel mellett is az "új eseteket kereső" PCR teszteknél lényegesen magasabb a pozitivitási arány, így a népesség jelenlegi fertőzöttsége is. Az eddigi összes átfertőzöttség még magasabb. Ez is arra mutat, hogy közeledünk a nyájimmunitáshoz, de sok helyen a szennyvízben lévő örökítőanyag mennyisége is a járvány visszaesését jósolja.

Ha pedig az új esetek valós száma (ennek töredékét találjuk meg) elkezd visszaesni, a frissen kórházba kerülőké is csökkenni fog. És közben ugye a kórházba kerülés után néhány hetes késéssel elkezd növekedni az onnan való kiengedések száma is, így az aktív esetszám is csökkenni tud.
Válasszunk 2020.10.19 16:16:01
@chrisred: Az első szakaszban volt a cél a görbe ellaposítása. Ehhez a tesztelés segített. Most viszont ezzel ellentétes a kormánypárti politika célja.

Miért?

1. Ugye a fő problémát nem az jelenti, aki koronavirus miatt kerül kórházba. Hanem mondjuk aki motorbaleset miatt kerül kórházba, ott kell az életéért küzdeni, de közben koronavirusos. Vagy szívroham, agyvérzés, vakbélgyulladás, stb. miatt kerül kórházba enyhe koronavirusos megbetegedés mellett...

Mivel aki "vagy koronavirusos vagy nem" azt nem jó se a beteggel összezárni (mert megfertőzöd, ha még nem az), sem az egészségessel (megfertőzi, ha az), így ezeknek sok külön szoba kellett, és a kapacitás felszabadítás sokkoló volt, és ennek a politikai kára mellett az is felmerült, hogy ahol ezt nem optimálisan csinálják, ott emberéletekbe kerül.

A kormány viszont nem akarja felvállalni azt, hogy egy, másfél évvel a következő választás előtt újra belefusson ebbe a helyzetbe. Ha közel olyan helyzet lesz, mint a szomszédoknál, az után, hogy nálunk előbb kezdődött az elszállás, akkor is kisebb támadási felület ez, mint nem tanulni a tavaszi hibából.

Nem szabad úgy védekezni, hogy azt a választó a létbiztonságát, életét veszélyeztető felesleges túlzásnak lássa ilyen problémák mellett.

Így már jó ideje nem a görbe elnyújtása a cél, hanem az, hogy a meglévő intézkedések kevésbé tűnjenek vad túlzásnak.

2. A görbe ellaposítása arra lenne jó, hogy NE terheld túl az egésségügyet, de az ehhez szükséges mértéknél jobban ellaposított görbe hosszabb járványt, több gazdasági problémát okoz, így az ekkori céllal (görbe minden áron való ellaposítása) szembe akarnak menni.

És nem a svéd modell alapján, hanem az első hullámban sokkal kevesebb terápiás lehetőség, sokkal kevesebb erre juttatható erőforrás, stb. mellett későn és rossszul reagáló országok jelentenek egy modellt. A járvány egyik központjául szolgáló síterep, Olaszország. Mennyivel kell annál lassabbnak lenni, jobban kezelni, hogy ne legyen katasztrófa? Oké, megvan egy sebesség ami a cél, és mivel ez sem terheli túl az egészségügyet, de nem is akarod tartósan nehezíteni a helyzetet, eért nem is akarod túlzottan lelassítani a járványt.

Szóval van amikor éppen a jelenleginél gyorsabb terjedés lenne a cél... Erre pedig nem jó a tömeges tesztelés, a láncok megszakítása. A jelenlegi tesztelés során más a cél.
Válasszunk 2020.10.19 18:34:03
@chrisred: Olaszoknál most is tele vannak a kórházak. A második hullámra ellenben kevesebb igazán sebezhető ember maradt.
A nap híre: A kormány úgy döntött, hogy a gyermeket nevelő szülők, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak számára további hat hónappal (vagyis valószínűleg 2021. június 30-áig) meghosszabbítják a moratórium lehetőségét. Azaz, ha nem is a teljes lakosságra vonatkozóan, de…..
Válasszunk 2020.09.23 15:44:21
@probabilitas: Mond, amikor azt lakoltatják ki, akit az tett tönkre, hogy a devizahitelesek megmentését kell adóban, plusz kamatokban fizetni, akkor te belelépsz a cipőjébe, vagy mint most is pszichopataként ignorálod és sok másra is költve, a jó időszakon túl, sok luxusról (akár kávé, cigi, sör, stb) nem lemondva követeled, hogy "még még még még, ennyi nem elég!"?

Azért vettek fel sokan devizahitelt, mert a forint hitelt nem tudták volna kifizetni. De ha tudják, hogy itt az árkülönbség helyett kockázat van, és ez az a minimális info ami a csapból is folyt, akkor azt is tudniuk kellett, hogyha baj van a kockázatot sem tudják megfizetni. Akkor nem saját lakás lesz, hanem adósság. És nem lehet elsétálni, kisebbe, rosszabba költözni, mint az albinál.

Aki így vállalta a kockázatot annak nincs semmi erkölcsi alapja elvárni azt, hogy ezt más felelőssebb ember fizesse meg, és az menjen az utcára azért, mert neki akkor lakás kellett, akkora dolgok, amit sem forint hitel költségében, sem azzal egyenértékű kockázatban nem tudott megfizeni.

A törlesztők elszállásban a kamatkockázat volt a nagyobb tényező, de ez igazából azoknak volt a legrosszabb, akik már a világválság idején vették fel a hitelt. A bankok meg a sok fekete foglalkoztatás miatt nem tudták ki a hitelképes, ki nem, így sajnos adtak.

Aki itt átvert bármit, az az volt, aki arról beszélt, hogy itt nem lesz baj, pannon puma... De 2006-ban már beszélt az előtte áthazudott időszakról. Aminek egy részét előre lehetett látni, és amit a forint hitelek költségében árazott is a piac. Te annak a politikának, azoknak a hazugságoknak a következményeiként jelentkező kockázatot nyilván nem akartad, nem tudtad a forint hitel kamatában megfizetni, de úgy döntöttél, hogy plusz kockázatokban belefér.

A nyeretlen lottószelények árát sem adják vissza...

Ebben a szomorú az, hogy a devizahitel többnyire végig olcsóbb maradt, mint a forint hitel. Az, hogy az arányok meg is fordulnak a belpolitikai kockázat realitásához, ami várható volt, nem jött be. Így a devizahiteleseknek ennél még sokkal rosszabb helyzettel kellett volna számolniuk, anélkül, hogy az apróbetűs részek plusz következményeit egyáltalán mérlegelnénk.
Válasszunk 2020.09.24 13:43:18
@Kovacs Nocraft Jozsefne: A devizahitelesek megmentése kapcsán a helyzet minden nappal, minden korábbi mentőakcióval változik. És teljesen más helyzetet jelent az, hogy akkor NEM csak deviza alapon, de a gazdasági válság miatt sokan váltak fizetésképtelenné. Részben a munkahely elvesztése miatt, részben a kockázati felárak és ezzel a kamatok elszállása miatt.

Ezek átmenteti problémák, és a helyzet normalizálásáig tartó áthidaló megoldás helyes, a lehető leghamarabb. Sok mentőakció így elfogadható, bár jobb lett volna, ha a cehet hosszabb távon a mentőakció haszonélvezői állják. Meg lehet így is oldani.

Ezzel szemben aki később ideális helyzetben sem tudott fizetni, ahol a probléma sokkal nagyobb, az sokkal kevesebb ember. Az ő utcára kerülésük társadalmi kára sokkal kisebb, azt bemutatni, hogy ez a viselkedés is belefér és azt kockáztatni, hogy más is utánozza és a közlegelők tragédiája c. helyzetet létrehozva bedöntünk mindent sokkal nagyobb. Ezen a ponton már nincs helye mentőakciónak.

Azt elvárni, hogy valamennyire közérdekként egy rossz döntés esetén legyen annyi mentőakció, amivel aki tényleg tesz is érte és nem kiugróan felelőtlen talpra álljon, egy reális elvárás. Az, hogy a felelőtlenül hitelt felvevőket az életük végéig segítsük azon az áron, hogy ezzel másokat nagyobb bajba keverünk morálisan elfogadhatatlan.
Válasszunk 2020.09.24 19:10:58
@Kovacs Nocraft Jozsefne: A blog szerző most kínálna kedvezményeket a devizahiteleseknek, ami szerintem nagyon nem azonos azzal, amikor 2010 környékén volt a mentőakció.

Most sokkal fontosabb lenne felhívni a figyelmet arra, hogy most milyen gazdasági kockázatok vannak, amik a hitelekre, az ingatlanok árára, stb. hathatnak. Mielőtt az éppen aktuális kormányzat Pannon Pumájáról hallanánk, akár a valóban kedvező adatok, akár sok más tükrében, nem árt megérteni sok kockázatot.

Vannak amikor egy-egy régió kisvállalkozói olyan folyamatokra, ördögi körre mutatnak rá, amit ők látnak, mert közel vannak a gondokhoz, amik messziről kevésbé látszanak. Vannak amikor kevésbé értik a folyamatot, vannak amikor jobban. De akár azt is mérlegelném most, amit pl. Louis Rossman mond el.

www.youtube.com/watch?v=vt_3OLs_lXE

Tök jó, hogy most a COVID miatt a régi hitelekre is kedvezmény van, az újakra is, és aki a régire kapott kedvezmény mellett még tudja fizetni az újat, amíg az is kedvezményes, annak most van lehetősége több dolgot vásárolni, mert pl. autókereskedő is kénytelen kedvezményt adni, ingatlanos is, de már látszanak olyan aggasztó jelek, amik kapcsán a kockázatot érdemes mérlegelni.

Csakhogy...A Devizahiteles történet előtt sokszor pont ugyanezek az emberek panaszkodtak, hogy nem kapnak hitelt. Vagy, hogy csak bonyolult, kockázatos hitelt kapnak, pedig trükkösen megoldották a jövedelemigazolást. Akkor sokan szóltunk a kockázatról. Aki nem figyelt erre oda, öntudatos baromként volt felelőtlen, az sem minőségileg más ember, mint aki a hétköznapi közlekedésben öntudatos, felelőtlen, ön- és közveszélyes. Mindkettőnek jár segítség addig, amíg lehet.

De amikor 10 évvel később is legalább annyira ön- és közveszélyes, akkor ideje elvenni a jogosítványát, korlátozni a pénzügyi önállóságát, stb. Mert amennyire a devizahiteles történet is arról szólt, hogy sokan nem akartak kimaradni az állami támogatással szerezhető előnyökből, mert az túl nagy, és csak az előnyöket látva szaladtak bele mindenbe... Úgy ma is vannak hasonlóan felelőtlenül gondolkodók.

Pl. tudok olyan emberről aki 1 éve házasodott, babaváró hitel, minden olyan kedvezmény amit a házasság, tervezett gyerek megadhat. Mostanában válik. Nem csak a költségekkel van baj amit eddig beletett, de azzal is, ha az AirBnB-t visszaszorítjuk, az is lejjebb viszi az árakat, a több állami segítséggel megvehető új lakásból használt lakás lett, stb. És nem egy ilyen család van, és egy részüknél az állam által adott kedvezmények kapcsán sikerült felvenni még fogyasztási hitelt, stb.

Mi történt? Hát kérem az történt, hogy járvány, home office, összezártság, ebben sok olyan előkerült, ami simán amúgy nem, vagy jóval lassabban. És sosem volt "B" terv.

A kérdés, hogy azt kell most inkább kimenteni aki először van rossz helyzetben, vagy aki 2. vagy ne adj isten 3. alkalommal kerül bajba. Kinek jár prioritás.
Mivel egész életemben az irodalom világával foglalkoztam, újra és újra elém került a nagy kérdés: vajon a kötelező olvasmányok jelenlegi listája hasznos vagy káros a diákokra nézve? Rengeteg véleményt hallottam ez ügyben, tanárokét, szülőkét, diákokét, írókét és átlagemberekét is, és az érveik,…..
Válasszunk 2020.09.23 15:58:46
@Cpt. Flint: A "szintje" meglehetősen alacsony annak a tudásnak. A mennyisége már több, de ez döntően azért van, mert a meglévő tananyag megtartásáért presztízsharc van, és ezért nem jut sem idő, sem energia a valóban hasznos ismeretek oktatására.

Az olvasás előnye az oktatóvideóval és társaival szemben a jegyzetelés képessége és az, hogy sokkal könnyebb a neked megfelelő tempóban haladni. És nem elsősorban a tananyag megértéséhez fontos információt érzem itt döntőnek. Sokkal inkább azt várnám el, hogy a gyerek az első junior bankkártyára vonatkozó szerződés megkötésekor az elérhető tájékoztatást, interneten olvasható, kereshető információt fel tudja dolgozni, és a korának megfelelő elérhető felelősséggel tudjon választani.

Általad választott termékek naprakész összehasonlítására pedig ritkán jó a youtube... Pláne a te szempontjaid szerint súlyozva. Itt sajnos az írásbeliség javarészt megkerülhetetlen.
Válasszunk 2020.09.23 15:59:30
@flash.gordon: Ne a tanárnak legyen, hanem a diáknak, és ne listáról, hanem kulcsszó alapján szabadon... A lista épp úgy elavul és a tanár választása épp úgy túlterheli a gyereket.
Válasszunk 2020.09.23 16:13:26
@flash.gordon: Erre mindig egy remek történet jut eszembe. Robinson Crusoe. Annak idején épp úgy szórakoztató irodalom volt, mint ahogy sok mai regény. Ma azért érezzük kötelezőnek, alapműveltségnek, értéknek, mert a nem annyira értéket jelentő szórakoztató irodalomból ezt választották többen, hosszabb időn át.

És azért is tudott értékessé vállni, mert sokkal szerettette meg az olvasást, és mert nem nagyon van olyan téma a világon, ami a gyereknek érdekes, de ne lenne fontos az, hogy az iskolában (akár az olvasási élmény kapcsán) beszéljenek róla. Ez sok regény fontosságát teremtette meg.
Zéró izzadtsággal 0:2-re lépte le a Malmö a magyar kupagyőztes Honvédot az Európa Liga selejtezőjében. Az eredmény nem Bódog Tamás kudarca, hanem sokkal inkább a magyar foci elégtelen bizonyítványának próbavédése. Azt, hogy az esti meccsből baj lesz, arra már a felvezető műsorból következtethettünk.…..
Válasszunk 2020.09.20 18:45:07
@Nancsibacsi: Nem hiszem. És nem feltétlenül arról van szó, hogy sok magyar játékos nem tud focizni. Cseppet sem.

A probléma nem csak a fociban, nem csak a sportban jelenik meg.

De amikor a magyar melós itthon panaszkodik, hogy nem tud egy jó lakást megvenni, kimegy Angliába, akár a bérelt szobán is osztozik és így tud valamennyit megtakarítani. Mint ahogy az ide érkező ukrán vendégmunkás is osztozik a szobán a munkásszállón, megtakarít és küld is haza pénzt. Miközben otthon ugyanaz volt a baja, mint a magyar társának itt, mielőtt kiment volna London mellé mosogatni.

Aki otthon van, az a szomszéd felé érez megfelelési kényszert, együtt panaszkodik vele, együtt reprezentálják a vagyonukat, és ez a morál látszik meg a munkahelyen és a focipályán egyaránt. Csak a focipályán előfordul, hogy az ellenfélhez húz a szíve, s az edzővel sincs meg az összhang a hazai foci bajairól gondolt véleménykülönbség miatt.

Ahhoz, hogy ezt a problémát leküzdjék több évtized kellene.

Erre jön még az a kérdés, hogy az adott játékosok tudásával kapcsolatban mennyire vagy elfogult, a véleményedből mennyi az illúzió.

---

Ahhoz viszont, hogy egy versenyképes csapatot lehessen építeni nem csak játékosok és edző kell, hanem szponzorok is, brand is és egy kicsit olyan történelem, pedigré ami miatt akkor is lesz pénz, lesz szponzor, ha kicsit rosszabbul megy. Mert ebből lesz a stabilitás.

A Honvéd hosszú ideig úgy működött, hogyha a másik csapat jó játékost nevelt, azt be lehetett sorozni, ezzel pedig náluk tisztességtelen előny volt, másnál tisztességtelen hátrány. Csak ez ma csökkenti az akkori rendszer haszonélvező csapatainak (Honvéd, Dózsa, Vasas) brand értékét, ha az utódokról van szó. S persze ugyanez korlátozza a szurkolók számát. Mert az ilyen rendszer haszonélvezőihez és lelketlen kiszolgálóihoz kötődni történelmileg majdnem olyan, mintha az ÁVH, vagy a III/III lenne az a múlt amihez kötődnél, amihez a csapathoz kötődéként büszkének illene lenni.

Az akkori rendszer sok húzása elleni lázadás viszont kinevelt sok olyan vidéki családot, ahol több generáció óta Fradi szurkoló mindenki. S Budapesten és Vidéken egyaránt vannak olyanok, akiket a foci ugyan nem érdekel, de az akkori helyzet, helytállás miatt a Fradi igen. És ahogy az F1ben a Tifosinak nem lesz túl népet sem Vettel, sem Schumi... Nem volt túl Finn Kimi, úgy a Fradi játékosai sem idegenek sok szurkolónak.

A Fradi kicsit a hazai labradúgás Ferrarija. A különleges brand, hangulat mellett az is igaz, hogy kívülről kell erősíteni a győzelemhez a helyi problémák miatt. De a stabilitáshoz nem csak az kell, hogy mint máshol is, itt is van közpénz és annak elköltését felügyelő kormányközeli emberke. Kell az is, hogy a múlt, a brand, stb. miatt megvegyék a Fradi sört, az energiaitalt, hogy legyenek olyan bevételi források, amik más magyar csapatnál nem feltétlenül elérhetőek. Mert így sok vezető, sok más szakember merhet kicsit hosszabb távú stabilitással számolni, arra tervezni.

És ez az a helyzet, amivel kicsit más mentalitást, más hangulatot lehet majd idővel felépíteni. És aki már abban nő fel, az nem fog rosszul teljesíteni akkor sem, ha magyarként, magyar csapatban játszik. De ugyanez kell ahhoz is, hogy aki ma a Fradiba igazol, később drágábban, nemzetközi szinten nagyobb csapatban mehessen tovább. Mert nem csak a gyereket, a "saját nevelésű" játékost kell nevelni, hanem azt a tehetséget is, aki egy magyar csapatban való szereplést ugródeszkának is használhat. És itt az elvárások, a hangulat, a tradíciók is számítanak.

Nem mindegy, hogy a sas szívről, sokféle ilyenről beszélve próbálsz motiválni, vagy megjegyzed, "régen, ha a csapatunkban valaki ilyen szarul játszott, besoroztuk az ellenfél játékosát". Ahol viszont nincs meg sem bevételben, sem tradícióban, sem kellő méretű szurkolótáborban, sem sok másban az alap, ott nem nagyon van mire építeni, és az akadémia sem fog jól működni, de a nagy csapatot sem használják majd továbbfejlődésre az ígéretes labdarúgók. Ahol nincs szilárd alap, erős, végigvitt koncepció, és terv, ott azt fogjuk látni, amit a Honvéd mérkőzésén is láthattunk.

DE sok más csapatot a saját maga által eltett támogatás is demotiválttá tesz és megöl. Nem véletlen az, hogy a Fradival nem ez lett, hanem ők tudják használni a kapott pénzt és azt is, amit elértek.
Válasszunk 2020.09.21 09:28:46
@nb1er: Én a horvátok helyzetében máshol látom a különbséget.

Nekünk volt egy Aranycsapatunk, és amennyire az közel volt a válogatotthoz, volt egy nagyon összeszokott válogatottunk is, és "lehettünk mi a legvidámabb barakk", ezzel előre is tudtunk jutni. Csakhogy ekkor termeltük ki azon sportvezetők első generációját, akik azt látták az ellenfél játékosait besorozva, politikai hátszelet szerezve is lehet nyerni és ez ideig-óráig működőképes nemzetközi szinten.

És amíg az így sikeres edzők tekintélye továbbvitte a mintát, a következő generációkban már sok rossz módszer jelentette a szakmai konszenzust, pedig ez az irány zsákutca, és ma már semmire sem elég, mi egy borzasztó rossz helyzetben vagyunk, és nagyon nehéz olyan csapatokat találni, amik elhoznák a megújulást. Mert vidéken többnyire kevés a pénz, a néző, egy-két város kivételével esélytelen az irány. Budapesten pedig a piacon megosztozik több érdekes hagyományokkal rendelkező csapat.

A horvátok viszont nem feltétlenül voltak a politika kedvencei Jugoszláviában, nekik nem volt horvát aranycsapatuk a szocializmusban. Jött viszont egy délszláv háború, és utána a jugoszláv szakmának nem volt döntő tekintélye, így nem is tudták dominálni a helyi sportszakmát. Nem az ő módszereik működtek.

Hanem a világon mindenhol bevált profi módszereket próbálták használni. És erre épült fel sok klub, sok akadémia, ehhez alkalmazkodik a finanszírozás, a sportpolitika.

A horvát sportszakma szükségszerűen felismerte, hogy a háború és a gazdaság összeomlása után a sport sokaknak kitörési lehetőséget kínál, és ezzel lehet vonzó. Válogathattak a tehetségek között, és a külföldön bevált profi módszerek a nagyon nagy számú jelentkezővel, a "szűz piacon" természetes, hogy bejöttek. És abban a helyzetben az emberek ki voltak éhezve a sikerre, amiket a szurkolók is a saját sikerüknek éreztek. A nézettségnek, a fejlődés megbecsülésének és a normális piaci elvárásoknak is megvolt az oka.

A szlovákoknál, cseheknél is volt széteső ország, és kevésbé volt terhes örökség. Sok más ország az ilyen különbségek miatt volt jobb helyzetben, és tudott élni azzal, ami Dél-Amerika legtöbb országában működik: A sport kitörési lehetőséget jelentett és képes volt valós perspektívát kínálni, posztkomcsi csontvázak helyett hiteles vezetőkkel. Szerintem ezek a különbségek indokolják azt, hogy ők sokkal több jó játékost nevelnek.
Lefutott a MOL Magyar Kupa főtáblájának első fordulója. Különösebb meglepetést nem láttunk az NB1-es csapatok vonatkozásában, mondjuk lenne megjegyzésem néhány teljesítményre, de ez a poszt most nem erről szól...
Létezik egy elképzelés, mégpedig az Egészséges utcák, amelynek célja, hogy az utcák, közterek kialakításánál az elsődleges szempont az emberek életminőségének és egészségének maximalizálása legyen. A Járókelő oldal 8 éve segít a városlakóknak abban, hogy jelezhessék a kátyúkat, letört szemeteseket,…..
Válasszunk 2020.09.19 16:55:49
@vwxyz: Szívesen. A piacnak az egyik legfontosabb feladata, hogy segítse a javak elosztást. Sok áru jusson el olyan vásárlóhoz, aki számára az adott termék többet ér.

Egy kapcsán is beszélünk forgalmi értékről. Ez az amiért el lehet adni, meg lehet venni.

De van egyféle használati érték, amit szintén beárazol. Amikor egy lakó azt mondja, hogy a háta közepére se kívén egy költözést, de van az a pénz amiért eladná az ingatlanját, tulajdonképpen beárazta mennyit és ér neki az ingatlan használata. Jó esetben ez számára a használati érték.

Rossz esetben egy érzelmi alapon meghatározott eszmei érték. Ha a eszmei érték irreálisan magas mind a használati értékhez, mind a forgalmi értékhez képest, akkor látunk egy kárárámaispj szinten hisztiző embert. De ez is a használati érték helyére fog kerülni a piaci folyamatokban.

Amikor egy ingatlan kapcsán elképzeli, hogy hogyan fogja használni, és ez a használati lehetőség mennyit érne neki az is egy (becsült) használati érték.

Az egyes piaci szereplők döntései a (becsült) használati érték és a becsült forgalni érték egymáshoz való viszonyától függenek. Míg a becsült forgalmi érték többé kevésbé azonos a piaci szereplők számára, addig a becsült használati érték már nem.

A piaci szereplők azon csoportja akik számára egy adott fajta árucikk használati értéke alacsonyabb, mint a forgalmi értéke ÉS rendelkeznek az adott árucikkel a piacon általában eladóként fognak fellépni.

Akik számára az adott árucikk használati értéke magasabb, mint a forgalmi értéke, és rendelkeznek az adott árucikk megvásárlásához elegendő szabad pénzeszközzel, azok általában vevőként jelennek meg a piacon.

Egy család, ahol ugye adottak felnőttkorú munkavállalók, akik hajnalra mennek dolgozni, a késő esti bulikat, a hajnalig tartó zajt a használati értéket durván csökkentő tényezőként árazza. Számára az adott ingatlan használati értéke jelentősen csökken. Nem járnak kocsmába, a helyi kocsma, pub, stb. sem növeli a hely használati értékét.

Egy másik család egy egyetemista korú gyereknek venne lakást. A gyerek is későn kell, sokáig bulizik, ilyen az órarendje. Őket ez kevésbé zavarja, de beárazzák azt, hogy később lehet, hogy ez probléma lesz. Sok várható konfliktust is szépen beáraznak. Ez számára is a használati értéket csökkentő tényező. A gyerek számára az elérhető pub növeli a hely használati értékét, de a szomszéd (csendesebb) utcából is le tud sétálni...

Az környéken lakásirodának alkalmas ingatlant kereső ügyvédi iroda számára az esti, éjszaki zaj semmit sem jelent. Ellenben az, hogy a pubban azért némi alap kaja van, ha nem az irodában akar tárgyalni, hanem informálisan kaja mellett, ez is jó. Sőt az is, ha a nap végén ital mellett. A környék szebb. Számára ezek a tényezők nem csökkentik, hanem növelik a használati értéket.

Aki bérbeadásra, befektetésként, veszi meg a lakást az sem fog ott aludni. De mindig lesz egyetemista, akinek ki lehet adni az ilyen helyet jó áron, mert olyan a közlekedés, olyan városrészben van, szép, és az egyetemistát nem zavarják az esti bulik. AirBnB-ként pedig még jobb a hely, mert szép a környezet, a turista tud inni, legénybúcsút tartani, és sok belvárosi látnivaló jóval közelebb van, mint akár az Ezredes utcából. Sík terep, van lift, modern, új házak vannak többségben a tömrehabilitáció után, és nem egy laktanyára néz a másik oldal. Számukra, ha ezeket a tényezőket, profit termelő képességet beárazzák nagyon magas lesz a használati érték.

És persze akad egy vásárlótípus aki a "gyerek érdekei" alapján beleszeret bármely olyan ingatlanba, ami számára nem megfelelő. Ha valami azért zöldövezet, mert az fogná fel az autópálya szmogját, porát, zaját, akkor ő oda háborítatlan természetet vízionálva iszonyat magas becsület használati értéket sejt, beköltözik, és másnap már ő hisztizik a leghangosabban a zaj, a szmog, az életét tönkretevő dolgok ellen. Mert a beköltözés után már számára lesz rossz a használati érték. Ha a környék óvodája, bölcsödéje miatt megy a Tompa utcába, akkor másnap reggelre kikészíti a kocsma, ami már a vásárláskor is ott volt. Szóval akinél a döntését meghatározó becsült használati érték képes 10 perc alatt változni, hormonok uralják és szélsőséges...

A piac úgy működök, hogy az adott utcában sok bérbeadó, befektető fog ingatlant vásárolni, beköltöznek irodák, szolgáltatók. Ettől a környezező utcákban lévő lakások használati értéke is nőni fog, az egész környék élhetőbb lesz, mennek fel az árak, stb.

De akik lakásként vettek ott egykor ingatlant, azok számára a lakás használati értéke csökken, a forgalmi értéke nő, így előbb-utóbb ők is eladják a helyet egy befektetőnek, irodának az adott utcában. Ami tök jó, mert ahogy a befektetők és az egyetemisták mellett sok iroda is beköltözik, a szomszéd utca lakói egyre több dolgot kapnak meg sétatávban.

Csak az adott utca lesz egyre kevésbé lakónegyed. De ez egy mindenhol természetes folyamat.
Válasszunk 2020.09.19 17:13:58
@vwxyz: A Tompa utca és az Ezredes utca összehasonlításában érdekes, hogy míg a Körút egy olyan fő közlekedési útvonal, ami mindenhonnan remekül elérhető közösségi közlekedéssel, mert a 4-es és 6-os villamos eléggé fő irány, addig a fasorhoz már jó eséllyel át kell szállni, vagy messzebbre mész. Épp így fordított irányban is könnyű átszállást megspórolni.

A sík terep is jó kerékpárral, gyalog, stb. Nem véletlen volt ott a sűrűbb beépítés, magasabb népsűrűség korábban sem. Csakhogy ott a gondot a gettósodás jelentette, amihez képest még a "kocsmásodás" is jó irány. Csakhogy a kocsmásodó sétálóutcák nagy eséllyel a környék szolgáltató központjai lesznek, nem klasszikus lakóhelyek.

Egy lakónegyednek szüksége van a Tompa utcához (vagy Lövőház utcához, vagy...) hasonló központokra... De nem állhat csak ilyen utcákból.
Válasszunk 2020.09.19 17:18:09
@vwxyz: A másik témád az önkormányzat. AZ önkormányzat ebben a helyzetben nem fog a Tompa utca lakóira hagyatkozni.

Miért?

Mert a környéken sok más utca profitál abból, hogy ott van a Tompa utca, sok lehetőséggel, és a többi érintett utcában több választópolgár és több adófizető van. A Tompa utcából, hála a magas forgalmi értékű ingatlanoknak, sokan el tudtak költözni lakásként jobb használati értéket kínáló ingatlanba, így ott meg kevesen vannak. A bérlőként ott lakó (és ott szavazó) egyetemistát nem zavarja a kocsmásodás.

És ma már nem sokat tehet az önkormányzat. Amikor a Tompa utca ilyenre alakult, akkor lehetett volna sok mindent okosabban csinálni.
       Ha epidemiológus lennék, akkor kétszer gondolnám meg, hogy milyen véleményt alakítok ki nyilvánosan a járványról. Mivel nem vagyok epidemiológus, a dolog egyszerűbb, az egyetlen dolog, amiben meglehetősen biztos vagyok az az, hogy fogalmam sincs. Egyszerűen, fogalmam sincs.      Néhány…..
Válasszunk 2020.09.13 13:44:56
@HaCS: Tavasszal az Index nem hozott a többi laphoz, nemzetközi példához képest kiugró tájékoztatást COVID ügyben, és most sem tér el nagyon az Index az átlagtól.

Akkor az Indexen ez nem volt hangsúlyosabb téma, mint mondjuk a nemzetközi piacról választva a New York Times és a Wall Street Journal esetében. Oké, önkényes a választás, hiszen pont azt nézem amire előfizetek... De akkor ezt láttam. Most viszont az Indexen több a hangsúlyos tájékoztatás.

De HVGhez, RTL Klubhoz, stb. is lehet hasonlítani.

Kevesebb újat lehet a virusról mondani. Több a terápiás lehetőség. Mindenhol ott van a virus, kevesebb a súlya a napi kattintásszámnak... Érdemes a Google Trends adatait is nézni érdeklődés kapcsán.
Válasszunk 2020.09.13 14:00:57
@Emmett Brown: Már tavasszal sem volt állandó a mortalitási ráta és az evolúció működik. De ez nem jelent ÖNMAGÁBAN megoldást, mert nem gyors a változás.
Válasszunk 2020.09.13 15:11:50
@kemény keleti kommentelő: Inkább forrásokra építve és számokat elemezve.

Egy járvány kapcsán számos szakértő szokott megszólalni. Látsz infektológust, aki a fertőző betegségekkel foglalkozik, virológust, aki a virusokkal, és látni fogsz epidemiológust aki a járványok terjedésével. És hamar rá fogsz jönni, hogy a tudomány mai állása szerint a járványügy tele van matematikusokkal, hálózatkutatókkal, stb. akik közös szakértelme az, hogy nem rémülnek meg a sok adattól és a matematikai összefüggésektől.

Mert míg a közeli kép, hogy mit csinálsz egy beteggel, orvosi kérdés. A járvány távolról nézve adatokról, valószínűségekről szól, amiket matematikai eszközökkel elég jól lehet kezelni. Így az adatelemzéssel, ennek matematikai hátterével foglalkozók és az itt kapott adatokat, képleteket megértők döntenek. Mind országos szinten, mind több vállalkozás saját stratégiájánál többnyire a számok, adatok döntenek. Olykor csak számításokkal, máskor modellek alapján bonyolult szimulációkkal.

Javarészt adattudomány, matematika, informatika, stb. Én erről az oldalról nézem a járványt. Mondván ez is csak szám, mint mondjuk egy divatmárkánál a törzsvásárlók által lebonyolított forgalom, vagy máshol az ellátási lánc.

Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmed, hogy ebből a nézőpontból nézve: HA a szezonális influenza szövődményeit kellene a sajtóból megismerned, nem sok esélyed lenne. A COVID-19 kapcsán az olyan lehetséges szövődmények is körbemennek a mainstream sajtóban, amik kapcsán mondjuk 200.000 megbetegedésre jut egy eset, és ahol előfordul, ott is változó a súlyossága. Az az adat, hogy találtak ilyen vagy olyan szövődményt, jóval kevésbé fontos számodra, mint mondjuk a frissen azonosított betegek korára, általuk látogatott rendezvényekre, általuk használt közlekedési módra vonatkozó adatok.

Az ugyanis, hogy egy kis buszozás mennyivel növelheti meg a fertőződés kockázatot, és 5-10 perc busz, vagy 30-40 perc gyaloglás között választhatsz, akár hegyre fel, akár az utána való lihegés (a munkahelyre belépve, potenciális fertőzési forrással találkozva) kockázatát is mérlegelve az szerinten fontosabb a számodra, mint a ritka szövődmények listája.
Amikor az Index megszokott szerkesztői kérdezték, mit jelent nekünk az Index, hamar felmerült bennem: Ők az egyik olyan lap, akik miatt sokszora FIDESZre szavazok. Mert sajnos nagyon jók abból, hogy a véleményük ellenkezőjéről győzzenek meg. Ehhez viszont két dolog kellett: Az első, hogy olvassam…..
A Covid látványosan letérdeltette a budapesti turisztika-ipart. Bár sokan reménykedtek a július-augusztusi feltámadásban, ez nem jött be. Gyakorlatilag visszazuhantunk 2008-ba, azzal a különbséggel, hogy most jóval több eszkimó igyekszik becserkészni a hazai fókákat, de a fapadosokkal ideözönlő,…..
Válasszunk 2020.08.27 19:12:20
@szánmonoxid: 10 éve volt egy meglévő fizetőképes lakóközősség. Aki akkor mondjuk nyugdíjra készült, most közel 10 esztendeje nyugdíjas és egy vagyont költ gyógyszerekre. Sokan költöztek ki az agglomerációba, stb.

És jönne majd olyan új, aki vagy fog fizetni vagy nem... És lehet, hogy aki jön, az kulturális okokból hangosabb. Vagy pár bulizós diák jön, aki miatt még annyira sem tudsz aludni, mint... És közben ott is nehéz lehet a közös költség, és még nehezebb lesz bármi a meglévő lakóknak jó fejlesztés megszavazni.
Bevezetésképpen egy nevezetes dátumot, fordulópontot érdemes megemlíteni. A bűnözőknek nagyon is kifizetődő lett a különféle számítógépes kártevőkkel, csalásokkal, átverésekkel foglalkozni, hiszen 2005-ben az USA-ban ebből már több pénzük származott - 105 milliárd dollár - mint a…..
Válasszunk 2020.08.24 13:29:42
@Sluck Ödön: Azért lehetnek különbségek a bankok között. És nem csak abban, hogy melyik helyen követik megbízhatóan a protokollt, hanem abban is, hogy milyen protokollt követnek. Pl. a szokatlan és gyanús átutalás ellenőrzése esetén milyen eljárásokat követnek. Mikor mit tartanak olcsóbbnak: Az adott esetben ellenőrizni és megállítani sok gyanús tranzakciót, kártalanítani, vagy lenyelni a nyilvános ügyfélvitában azt, hogy más esetben hasonló gyanús tranzakcióra a bank is többféle ellenőrzéssel reagál.

Hiszen új eszközről, új helyre, a régi eszköz eltűnése után nagyobb összeget átutalni gyanús lehet. És a bankrendszerbe, online bankolásba vetett bizalom alapja az a feltételezés, hogy a bank ismeri a kockázatokat és a hasonló problémák kiküszöbölését segítő policy-t használ. A bank választotta az SMS azonosítást, amikor pontosan tudja a kockázatokat.

És ugye sok esetben a céges telefon mellé sokan nem vesznek saját telefont, így az SMS, mint másodlagos azonosítási mód nem feltétlenül megbízható. És vannak más megoldások is: Pl. tokenek. Akár olyanok is, amiket csak biometrikus azonosítást követően tudunk használni. A bank érdeke az online bankolásba vetett bizalom megtartása.

Ha ugyanis azt hallja sok ügyfél, hogy a hagyományos offline bankolásra jellemző biztonság eléréséhez tanulnia kell, eszközökbe befektetnie kell, sok helyen vannak kockázatok, akkor éppen ez a bizalom veszik el, és van az a kör, aki ebben az esetben visszamenne a bankfiókokba költséget termelni, vagy otthon tartana több pénzt, stb. sok olyan dolog van ami a banknak nem érdeke.

A Sim-swap támadás kapcsán fontos tudni, hogy ez egy hosszabb idő alatt végrehajtott, személyes jelenlétet is igénylő és ezért kockázatos támadási forma. A támadás jelentős része célzott támadás. Szakértelmet igényel. Szakértelmet igénylő, célzott támadási módból többféle lehet. Ha sok ilyenről hallasz, mindig más a felelős, akkor azt a következtetést fogod levonni, hogy az egész online bankolás sok külső tényező miatt nem biztonságos. Ha a bankod neked biztonságossá tudja tenni, mert bizonyos kockázatokat ő vállal a díjakért cserében, akkor maradsz az online bankolásnál te is, és sok más is.

Innen az OTP csak azt méri fel neki mi a jó...
George Floyd halálával kapcsolatban elérhető több testkamera videó is. A videót, mindenki a saját véleménye alapján értelmezi, de arról kevesen beszélnek, hogy mi az ami nem látszik és nem is látszhat egy ilyen videón, mi az amit az újságíróknak kell hozzátenni a tájékoztatásunkhoz. Ez pedig olyan…..
Sajnos több helyen futottam bele olyan bloggerekbe, akik azt mondják az Indexnél történtek miatt nem tudnak, nem akarnak továbbiakban itt blogolni. Az új szerkesztőség viszont minden eddiginél jobb kiemelést ígér. Sokan politikai nézeteik és előítéleteik alapján biztosak abban, hogy mi lesz. Van aki…..
A motorosok szerint a kétkerekű jármű nem csak egy egyszerű tulajdon, hanem az életstílusuk jelképe. Rengetegen imádják a sebességet és azt a fajta szabadságot, melyet a motorozás jelent számukra. Számos autós azonban gyűlöli a motorosokat, mondván azok állandóan bevágnak eléjük, cikáznak a…..
Válasszunk 2020.08.08 18:35:12
@Boar.: Az írás egy másik forgatókönyvet akar mérlegelni. Azt, hogy ami az autóban egy sokszor halálos kisátfedéses frontális ütközés, az a motorral lehet még egy elkerült baleset. Csakhogy azzal nem számol, hogy motorral pl. egy hirtelen manővernl könnyű nagyot esni, sok az ilyen egyrésztvevős baleset, és elférni sem automatikus ott, ahol másnak frontális jönne össze. S az egymás mellett szorosan elhaladó járművek esetén a menetszélből keletkező hirtelen lökés is veszélyes a motorosra. Így a motorosok illúziói jelentik az egyik problémát. Van sok más.

A motor legnagyobb baja azonban az, hogy nagyon sokan élvezetből motoroznak, aki pedig a közlekedésre kitalált infrastrukturát élvezetes de veszélyes sportra használja, élménymotorozást, élményautózást is ideértve, az mindig jóval több veszélynek teszi ki magát, mint aki csak biztonságosan akar közlekedni. Ugyanakkor a külső körülmények miatti rohanásnál még mindig jobb...
Az égi áldás ezúttal sem érkezett meg, Lewis Hamilton pedig a hűvös idő sem akadályozta meg abban, hogy bődületes pályacsúccsal szerezze 90. pole-ját az F1-ben. A Mercedes megsemmisítő vereséget mért a mezőnyre a Hungaroringen...
Válasszunk 2020.07.19 14:02:38
Szerintem az igazi baj nem az, hogy a Mercedes szarrá nyeri magát. Volt már az F1 történetében sok más nagy csapat, csak ilyenkor sok versenyző szimpatikus volt. Hamilton viszont sokak szemében inkább az erősen ellenszenves kategóriába tartozik. Véletlenül sem szeretném a rasszista kommentekkel operálókat mentegetni, mert az ilyen kommentek nem csak Hamilton számára sértők, azonban Hamilton sokat tett azért, hogy ellenszenves legyen.

Arról, hogy rögtön top csapatba érkezett, nyilván nem tehet és nem csak nála volt ez így. S még az is igaz, ha személyes kapcsolatok, összefonódás is megjelenik a múltjában, akkor az lehet érthető is, de lehet az a fajta nepotizmus is, ami miatt sokak zsebében azonnal nyílik a bicska. Hogy ebben a helyzetben az Alonsoval való konfliktust hogy kezelték, az a "valaki valakijeként beeső és mindjárt megmondóember" típusú ellenszenves mintát követte.

Volt kémbotrány ahol tanúskodtak, vállalták, hogy a büntetlenség érdekében igazat mondanak. Aztán kiderült, hogy mindketten hazudtak. És egyik sem bűnhödött érte. Innen sem példaképnek (pozitív példának) nem lehet nevezni, sem igazi sportembernek. S amikor a sorozatos valóban büntetést érdemlő hibái miatt rasszizmust kiáltott (hasonló hamis vádak is büntethetőek ám) és láttuk, hogy nem tud veszíteni, sokszor nem igazán tud sportemberként viselkedni, nem tud a hibáiért felelősséget vállalni, de mindenkitől azt követeli hozzá alkalmazkodjanak, akkor baj van.

Lehet beszélni arról is, hogy ezzel hol vált még ellenszenvesebbé. Bár ez egy borzasztóan hosszú lista lenne, és azt hiszem felesleges. Tény az, hogy akiknek emiatt kirívóan ellenszenves, azok ott támadják, ahol a legjobban fáj, megjelennek a rasszista kommentek. S ezzel a sport kedvelése már jóval kevésbé működik eszképizmusként, hiszen éppen azok a konfliktusok, "véleménydiktatúra" és sok más merül fel itt, mint a hétköznapi életben. Ez pedig a verseny élvezetét akadályozza.

Kihívó nélkül, úgy, hogy a csapata tisztán az ő stílusára fejleszt, sok esetben a csapatutasítás akár igazságtalanul is segíti és ez összefügg az érkezése körüli negatív élményekkel, sajnos a megítélése nem nagyon lesz jobb, és amíg domináns, addig a rajongók közötti kommunikáció is egyre jobban eldurvul és sokan fordulnak el a sporttól.
Uh, hát ezt jól benézte mindenki. A Political Capital hívja fel rá a figyelmet, hogy a kormányoldal alkotmányozó többsége korántsem fogyott el még. Már ennek a matematikai ténynek a fel nem ismerése is újabb példája a magyar politika alacsony IQ-jának, de ha hozzávesszük a másik még ennél is…..
Válasszunk 2020.07.15 11:23:18
@MAXVAL bircaman közíró: A szabály nem a lehetséges mandátumok 2/3-át, hanem a képviselők 2/3-át várja el. Márpedig azt, hogy összesen hány képviselő van, nem jó úgy értelmezni, hogy "képviselő ugyan nincs, de szék még lenne több is"...
Minden nap játszok pár órát a The Last of Us 2-vel, másnap pedig megírom, mi a véleményem az előző esti játék-adagról. A hangulatos recap utáni cold opening úgy húz vissza ebbe a kihaltságában is élettel teli világba, hogy még a citromos Gösserem is elfelejtem kortyolni közben, pedig a fél…..
Válasszunk 2020.07.02 23:03:43
Sajnos az én véleményem sem jobb erről a játékról. Igaz én nem is vagyok a célközönség, és a "haver PS4-én kipróbáltam" szintű tapasztalat mögött nincs ott egy végigjátszás. Amikor a játékhoz leül az ember az első reakció tényleg ott kezdődik, hogy valóban szép a grafika. Már a generációhoz képest, mert ugye nem lenne fair összehasonlítási alap, ha azt nézzük mit lehet kihozni akkor, ha elég RTX van egy PCben ahhoz, hogy a raytracing, a 4K, a HDR is meglegyen. Ma azt mondjuk ez majdnem a csúcs.

3-4 év múlva azt mondjuk ugyanerre, hogy kicsit kevésbé rossz, mint a rosszul öregedő előző generációs átlag. Csakhogy a karaktermodelleken nem látszik az összeomlás, az extrém sportdiéta - extrém edzés szintjén "inspiráló" de nehezen hihető megjelenés Abby kapcsán épp úgy nem támasztja alá a történetet, mint sok más részlet. Ellenben nincs a játék mögött erős vizuális stílus, nem jól használják a látványt a story a hangulat alátámasztására, azaz ez a játék amit nincs miért elővenni, ha van egy jobb generáció.

Ahogy ezzel sem sikerül lenyűgözni, úgy azzal sem, hogy egy történetközpontú játékban a olcsó és igénytelen fogásokkal élnek, nem kell végigvárni azt, hogy a történet mennyire lesz gagyi, ez a "ha nem fontos, hogy jó legyen, akkor elmegy" kategória. A játékmenetre azt tudom mondani, hogy nekem nem tűnt rossznak. Olyan, mint sok közepes konzolos akciójáték, ami miatt általában kerülöm a konzolokat és sok akciójátékot. Ha nem lenne hosszú egynek jó lenne, de azért próbálhattam ki (akár több embernél), mert a rajongóknak is unalmas.

Ha nem éreznénk átverve magunkat, ha nem lenne idegesítő a készítők arroganciája, ha nem lenne sok botrány amire emlékeztet minket a probléma, akkor pont azt mondanám rá mint az Anthemre, a FIFA 2020-ra és társaira: Ha egy szolgáltatás keretében ingyen megkapod van benne egy kis fun egynek jó lesz. Nem ezért fizetsz elő, nem ezért választod a platformot, lehet, hogy ki sem próbálod de némi érték a kínálatban.

Csakhogy volt sok botrány, félrevezető trailer, olyan ígéretek amik után egy sokkal jobb játék is elkeserítő csalódás lenne, és a Verge kapcsán tudjuk, hogy volt újságírókkal szívózás is, ami miatt még nagyobb esély van egy borasztó kiábrándító csalódásra, idegességre és undorra a játékkal kapcsolatban.

A The Last of Us 2 kibérelte a helyet azon játékok között, amik a borzasztó igénytelenség, arrogancia és sok más probléma miatt sokak számára élvezhetetlenné és befejezhetetlenné váltak. Felejthető, felejtendő és kerülendő. Ennek a kategóriának a tetején az amúgy technikai értelemben működő, sok szempontból a "McDonaldsos hamburger" videójátékos analógiájaként összerakott termékek között ott van a helye a The Last of Us Part 2-nek... A jól megérdemelt 4/10 pontszámmal.
Amikor több mint öt évvel ezelőtt Hakapeszi kolléga védelmébe vette Vitézy Dávidot, nem csak a kommentelők küldték el a vérbe, én se értettem a dolgot. Volt is egy szavazás a poszt végén, hogy Vitézy tényleg közlekedési szakember-e, vagy ócska fideszes mutyis karrierpolitikus. A többség az utóbbit…..
Válasszunk 2020.05.03 15:49:28
A menetrend szerkesztése és az, hogy a megrendelő önkormányzat milyen járatok közlekedését várja el két különböző dolog. A közlekedés működését nem lehetetlenítette el a vírus, nem vis maior.

Jelen esetben az önkormányzat tárgyal a saját tulajdonában álló céggel. Természetesen tulajdonosként a cég tárgyalási pozícióját is meghatározza.

Ha ezen a szinten születik egy rossz döntés akkor a megrendelésből, paraméterkönyvből dolgozó menetrendszerkesztőkre mutogatni finoman szólva sem egyenes dolog a blog szerzői részéről. A feladatok elosztása kapcsán nem véleményben van különbség, hanem a blog támadó célú postjában valótlan tényállításról.

Vajon mennyire erős az az állítás aminek az alátámaszutásához erre van szükség, illetve egy elfogult, és ezért inkább elfogult közösséget vonzó blog szavazására, mint közvélekedésre hivatkozva újabb érvelési hiba kell, hogy megtámogassa eme koncepciót?

Ha nyilvánvaló volt a várható zsúfoltság, és ezért kéred számon a figyelmeztetést, akkor ennek Karácsony szakmai csapata, és az általa kinevezett vezetők számára is nyilvánvalónak kellett lenni. Nyilvánmvaló dologra viszont felesleges valakit figyelmeztetni, de ez esetben a számonkérés a következmények ismeretében bármely választott vezetőveel szemben is indokolt.

Még nagyobb gond, hogy a távolságtartás miatt nem állíthatsz 1 négyzetméterre 4 embert, ahogy a szabvány elmondja, és nem fér bele as túlzsúfoltság ersete a 100% fletti telítettséggel. Az elvárt távolság még akkor sincs meg, ha minden sorban egy ember ül, hol a jobb szélen, hol a balszélen. Ez viszont eghy cskulósbusz kapacitását 140 fő fölötti értékről 14 alatti értékre viszi le.

Nagy kár, hogy egy civil szervezetett (Közlekedő Tömeg) sikerül kellő megalapozottság nélkül bábnak beállítani, miközben sikerül azt ignorálni, hogy az ingyenes parkolás nem eredményezett egészséget, életet veszélyeztető helyzetet. Alapvetrően itt elhangzik az önkormányzatok bevételeinek a kérdése, miközben elfelejtünk alapvetően 3 dolgot.

Az első az, hogy a fizető parkolás célja nem a pénzbeszuedés, hanem a forgalomszervezés, a korlátozott erőforrások elosztása. Az érintett, döntően ellenzéki, önkormányzatok ilyen tiltakozása arról szól, hogy a legitim cél megszüntével is akarnak bizony dolgokat diktálni.

A második az, hogy a parkolóhelyek jelentős része nem fővárosi, hanem kerületi bevételt jelentene, ennek a hatása az önkormányzat költségvetésére nem túl jelentős.

A harmadik az, hogy sok munkahelyre, bolthoz kevesebben mennek. Vannak üres parkolóhelyek, üres utak. Ha valaki autóval megy közösségi közlekedés helyett, akkor is csökken a fertőzés esélye. Ha nem keresünk elvi okokat az autózás minden helyzetben való visszaszorítására, akkor ez nem feltétlenül nagy gond.
Ezekben az időkben, amikor azt mondják, hogy az utcai cipőddel be se menj a lakásba, amikor a kiszállítások alapfogalma lett az érintésmentes kifejezés, olvasónk 70 éves édesanyjának lépése teljesen érthető. De a UPC-Vodafone átállás során megrendelt internetet csak be kell kötnie valakinek, meg is…..
Válasszunk 2020.04.22 12:10:54
@Sipovicsné Zahedli Krisztina: A minek kell pont most című történetet kérlek tedd fel azoknak, akik éppen az UPC->Vodafone átállást bonyolítják a felvásárlás után. Mert az talán csak nem rajtad múlik, hogyha ezért át kell állni, akkor mikopr fog keresni a szolgáltató. Nos itt az új díjcsomag kapcsán várható egyezkedés eleve probléma.

Talán nem lep meg az sem, ha ilyenkor a kötelező átállásról beszélő call centeres, értékesítő aki home officeból a kölyke mellől hívja az idősebb előfizetőt akkor a "mi kell" és "mi nem kell" kérdésben olyan tájékoztatást fog adni, hogy neki maradjon meg a munkahely, mert elég új Internet előfizetést értékesít. Ehhez viszont azt is felhasználják, hogyha "egyedi díjcsomagként" joguk van kedvezményt adni.

Erre pl. azért is van joguk, hogy pl. amikor közlöd, hogy elmész a DIGIhez, Telekomhoz, bárhova máshova (akár UPC Direct is konkurens már), akkor tudjanak valami kedvezménnyel alkudni. De sok értékesítő, kicsit szabálytalanul, arra használja az ilyen lehetőségeket, hogy eladjon valamit, hogy meglegyen a kvótája, ha pedig túl olcsón ad el valamit és a rendszer nem fogadja el, akkor utána reklamálhatsz.

Ebben a helyzetben viszont sem a megkeresés időpontját nem te választod, sem azt, hogy a munkahelyét féltő call centeres mire és mennyire erőszakosan próbál rábeszélni. Ha nem kéred, akkor más téren is megszívat. Szóval ezért kellett megrendelni.

Hiába mész oda, az ismert adatok szerint a levegőben lévő cseppek még jó sokáig fertőznek, semmit sem old meg.

Abban sincs meglepő, hogy a szerelő alvállalkozó. Mivel neki fix összeg jár, és neki kellene sokmindent megoldani saját eszközökkel ezért a maszk, kesztyű, lábzsák, stb. az ő költsége lenne, amit viszont a Vodafone nem fog neki a rendkívüli helyzetre hivatkozva kifizetni.

Ebben az esetben jól sejted: Nem te választod az időpontot, neked ott lenni (és időseket konyhába zárni) sem elég, és bármit is mondasz elmarad a védőfelszerelés, ami amúgy minden esetben erősen ajánlott lenne. Ha leírod, hogy hozzák vagy elmondod nekik, az pontosan ugyanúgy nem ér semmit.

Ha nem rendelesz netet, akkor is van némi esélye annak, hogy az eltérő szolgáltatások miatt STB csere van. Ugyanis az oké, hogy a tévéadás az DVB-C, szabványos ezen nem lenne mit cserélni, de az interaktív szolgáltatások miatt vagy van az STB-ben kábelmodem és sok más is, ez a rész fejlődik.

Hogy mi jön DVB-C alapon, mi jön alatta analóg kapcsolaton, mi jön IP alapon az persze sokszor változik. Ha megnézed, akkor a mostani ajánlatban már sehol nem ajánlanak CI kártyát DVB-C képes tévéhez, hanem van 3 féle médiabox, eltérő interaktív funkciókkal.

A mediaboxok egy részénél írják is, hogy csak Internet előfizetéssel együtt lehet megrendelni. Azaz kérdés, hogy ez esetben van-e bennünk DVB-C tuner (A kártyának nem mindegyikben van hely), vagy minden IP alapon jön és épít a kötelező netkapcsolatra.

De jó Mediaboxot, az új TVs kényelmi szolgáltatásokat nem tudja az értékesítő net (és drágább net) nélkül értékesíteni. Erre van a kvótája amit teljesíteni kell. Viszont ez esetben is kell a szerelő.

Valószínű, hogy a fejlesztések mentén a megújuló rendszerrel nem lesz minden korábbi eszköz kompatibilis... Nos ez a játék megy járvány idején és a kijáró szerelőnek nincs egyéni védőeszköze és nem is kap rá pénzt.

Nem engedték be a lakásba? A doboznál összerakták valószínűleg a kábelezést és mindent. Ha a modemet beaktivitálták, de nem a lakásban, azt sem tudod, hogy hol van, akkor is te felelsz érte, és ha nem adod vissza akkor drága a kötbér.

UPC nem véletlenül hírhedt arról, hogy ilyen kérdésekben geci. Ne feledd el a történetet amikor "felmondunk és újrakötjük ráutaló magatartással" opciót játszott abból is volt kisebb balhé, és volt még több példátlan húzásuk. Mondanom sem kell, hogy a Vodafone sem tisztességesebb a hasonló szolgáltatókra jellemző sokévi átlagnál. Pedig az ebben az iparágban az ismert okok (üzeletkötőkre rakott kvóta és a náluk jellemző fluktuáció) miatt nem éppen egy magas mérce.
Mivel a mostani zűrzavaros időkben sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap, arra gondoltam, hogy megpróbálok egy kicsivel tisztább vizet önteni a poharakba kijárási tilalom és karantén ügyében. A múltkori poszt kommentjei között voltak olyan hozzászólások, amelyeket olyan kedves olvasók követtek…..
Válasszunk 2020.03.19 00:35:59
@tiboru: Oké, nem szívesen moderálsz. De megkértél itt 2 embert, hogy vegyenek vissza, de azóta is fröcsögés megy. Ha valaki figyelné a kommenteket akkor borzasztó a jel/zaj arány, és sok önellentmondás kapcsán arról is beszélhetünk, hogy számos ilyen komment valótlan.

"a magyar eü az (állítólag) 50 ferőzöttel sem tud megbirkózni, mindegy innentől a darabszám" kezdődik a műsor, a kommentje vulágrisabb részeit nem idézve. Mit látunk? Állítólag az egészségügy ezzel sem tud megküzdeni. Nos, 1 olyan volt, aki a beszállításkor haldoklott, esélyt sem adott. Nem látom azt, hogy jelen időben helye lenne olyan tényállításnak, miszerint az egészségügy ezzel képtelen lenne megbirkózni.

De a hasonló valótlan tényállítások remekül alkalmasak a pánik és a károk fokozására. Aki pártpolitikai érdekből ezt meglépi, azzal nagyon nehezen tudok empatikus lenni.

Kiváltképp azért, mert a jelenlegi helyzet egyik korai tanulsága, hogy az aki túl későn ment orvoshoz, az halt meg. Ha nem bízol benne, félsz, hogy nem jól kezelik, ott lesz baj, akkor könnyebb ilyen helyzetbe kerülni. Így az ilyen valótlan állítások veszélyesek is.

Persze, a mi lesz Bajorországban c. műsor jelentős része ellentmond a jelenlegi prognózisoknak a német hatóságok részéről. De sok más dologban is látható az, hogy az állatások valótlanok, a pánikkeltés káros. A stílus kapcsán jelentkező problémák csak mellékesek.
A mostani podcastfelvétel témája házhoz jött: pár hete rám írt bizonyos Bertók Zsolt, hogy ő a Videoton TVC nevű régi home computerre fejleszt, és nem akarnánk-e erről a platformról beszélgetni, mert éppen elég szép virágkorát éli. A Videoton TVC létezéséről tudtam, de csak felületes ismereteim…..
A Hír TV-ben készült a napokban interjú a címben említett tudós emberrel. Abban a tévében, ahol a riportalanynak nem kell összeroskadnia a műsorvezető kérdéseinek súlya alatt. Jelen esetben Velkovics Vilmos is – kérdések helyett - készséggel adott további ötleteket az amúgy arra rá nem szoruló magát…..
Válasszunk 2020.02.17 17:27:22
Tisztelt Dr. Sándor Zsuzsa!

Az ön állításai kapcsán az első kérdés, hogy az NGO tevékenysége milyen befolyást jelenthet. A hasonló befolyásnak létezhet sokféle szintje. Az interjú veszélyről, nemzetbiztonsági kockázatról beszél. Miért? Mert az állam működésére való bármely befolyás azonnal két részre osztja a társadalmat: A hasonló befolyás haszonélvezőire, és a többiekre.

Ez a törvény egyenlő védelméhez való jogot...
A pártatlan és tisztességes eljárásokhoz való jogot...
És számos más alapvető jogot érinthet, korlátozhat, így a hasonló befolyás léte minimum kétélű fegyver.

Az ilyen befolyás léte és az ebből eredő bármely kockázat indokolja az átláthatóság elvárását. A veszélyt ugyanis már a lehetőség is megteremti, nem kell ahhoz azonnal rosszra használni a befolyást. Így ennek a veszélynek a létével kapcsolatban Lomnici úr állítása érzésem szerint védhető.

Nekem van egy egyszerű történetem. A világ bármely országában akad sajnos olyan helyzet, ahol egy vásárló egy másik vásárlótól kérne, követelne segítséget egy boltban. Az ok többnyire tévedés, s a tény, hogy egy meglévő probléma miatt az illető beszűkült tudatállapotban van. Ez önmagában nem gond.

Az sem jelent elegendő okot a panaszra, ha az érintett panaszkodó hölgy a férfiakat nevezi haszontalannak, mert ő nem kap ingyen segítséget. Kiábrándító, hogy azt hiszi, hogy mindenkitől ingyen segítséget várhat, és mindenki legyen még gondolatolvasó is, de butának lenni szíve joga

A gond akkor van, ha ezek után még a megragadott, akár pofont is elszenvedett vásárlót előítéletes emberek veszik körül, mert biztos miatta sír a szegény lány, biztos párkapcsolati erőszak... S, ha az elkövető lány magához is tér, bocsánatot kér, azt is előítéletesen úgy értékelik, hogy biztos a rendszeres agresszió miatt védi a bántalmazót.

Itt ugyanis számos jog sérül, közte emberi jogok is, és ezt a fajta viselkedést egy ideológia, az adott ideológiát képviselő politikai csoportosítások és NGOk tevékenysége oka a jogsértésnek, és oka annak, hogy ez rendszer szintű problémaként, részben szervezetten jelenik meg.

Ebben a kérdésben a sértett okkal követelné meg, hogy a törvény a BTK teljes szigorával sújtson le az elkövetőkre, de ne csak rájuk, hanem minden olyan véleményformálóra aki legalább erkölcsi "útmutatást" adott a hasonló cselekmény elkövetéséhez.

A másik oldalról jogos azt mondani, hogy ezzel az ország jelentős részét életfogytiglanra kellene ítélni, ami nonszensz. Az állam itt kollektív önvédelmet gyakorol, és ezen belül fontos az, hogy ne lépje túl haragból, bosszúból a szükséges mértéket.

Az NGOk persze nem csak az ön által említett köröket jelentik. Hanem pl. azokat is, akik egyes kiadók érdekeit védve adtak oktatást rendőröknek, ügyészeknek szerzői jogi ügyekben. Utána a bíróság nézett, hogy ezért nem sikerült a házkutatás szabályait betartani, jogszerű magáncélú másolás miatt vegzáltak állampolgárokat, ez kárt okozott.

A közös a két körben, hogy mossák kezeiket, mintha nem lennének felelősök. Sem önszabályozással nem vigyáznak arra, hogy ne kövessenek el súlyos jogsértéseket, sem felelősségbiztosításuk nincs, ami ilyen hibák esetén legalább kértérítést fizetne.

Innen viszont az NGOk kapcsán nem marad más opció, mint a fokozatosan szigorodó fellépés, addig amíg vagy az NGOk körében terjed el az önszabályozás, felelősségvállalás, vagy míg a büntetőjog (és kollektív önvédelem) eszközeivel az állam szorítja vissza őket.

Nyilván nem az a cél, hogy a teljes "feminista, zöld, korszerű baloldalt" csukjuk le, mert az általuk is terjesztett előítéletek és jogkorlátozások miatt jogos a visszavágó. Mert sokan csak "egy bolond százat csinál" alapon mentek a tömeggel, és a kommunizmus bűneiért nem a kommunista dalokat éneklő úttörő, az ottani rajtitkár a felelős.

De amíg a hazai baloldal nem fogja fel, hogyha a náci politikában a zsidó szót átírjuk fehérre, cisz neműre, férfire, heteroszexuálisra, stb. akkor az még ugyanolyan gonosz marad, és a gonoszságot így tudatosan támogatja, akkor bizony cselekedni kell.

És igen, itt az elkövető szabadságát fogják korlátozni. Mert neked nincs több jogod nácinak lenni, mint a másiknak élni.

Az állam nem adhat útmutatást sem a civileknek, sem az egyetemeknek, sem másnak, de ha ilyen veszélyek merülnek fel egy rossz politika miatt, akkor korlátozhatja a működésüket, és a kollektív önvédelem arányos és szükséges mértéke nagyon fájhat a baloldalnak.
Az elmúlt évtizedek során a Lego ezernyi sikeres és kevésbé sikeres játékkal örvendeztette meg a világ gyermekeit illetve gyűjtőit. Egy csomó mára legendássá vált témát is bevezettek, amelyek keretein belül sok-sok kultikus készlet került az üzletekbe. Az éremnek viszont van egy másik oldala is,…..
Válasszunk 2020.01.21 17:52:37
A Minecraft készlet legnagyobb baja nem a vizuális megoldásokban van. A probléma az, hogy a Minecraft egyik fontos részlete az, hogy valamilyen szinten lehet benne pl. logikai áramköröket építeni, van benne erre épülő lehetőség bőven. Ha a Minecraft téma is tudná ugyanezt a szintet hozni, akkor jóval kevésbé lenne unalmas a téma. Ha egy téma úgy hozza a Minecraft hátrányait, hogy az előnyeiből, lehetőségeiből semmit sem villant meg, és ezért lesz unalmas, az komoly gondot jelent.

Ha a Minecraft logikai áramköreit utánozná a téma és egyfelől a Technic másfelől a Mindstorm felé meglenne a jó kompatibilitás, akkor rögtön más lenne a helyzet, hiszen ez esetben az ocsmány figura ugyan hátrányt jelentene, de mivel a készletek eleve nem egy adott dolog felépítését, hanem a szabad kísérletezést szolgálnák, ezért a "van ilyen minifig is" irány nem lenne zavaró. A "Minecraftban is felépíteték Westerost" alapon nyitni a középkori tartalmak és sok más kreatív lehetőség felé egy tökéletes téma is lehetett volna, de jelenleg pocsék.

És nem azért, amiket leírsz. Mert a Minecraft rajongónak nem lesz ocsmány a minifig, nem fogja zavarni, hogy alapból ocsmány házat lehet belőle építeni, hiszen Minecraftban is a saját feje után megy az építkezéssel. De évek alatt folyamatosan azt tapasztalja, hogy a LEGO sokkal butább, primitívebb játék, mint a Minecraft, mert pont a lehetőségek hiányoznak belőle, nehéz igazán nagy és látványos dolgot építeni ezzekből a setekből.

És ez a téma olyan játékot másol, amivel bármikor tud a gyerek játszani akár LEGO helyett is, és így ez a set sorozat kevésbé motivál játékra, mint sok más licencelt téma ami kapcsán egy-egy történet a LEGOval játszva válna átélhetővé.