Adatok
Ötödik Béla
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A mai poszt elé elöljáróban annyit: aki rózsaszín mesét vár az angliai raktáros munkáról, az ne olvassa el. Aki szeretné tudni, milyen órákat 4 fokra hűtött hangárban melózni, az igen. Mint Béla írja: ez nem élet, csupán létfenntartás és vegetálás heti 200-250 fontért,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nem minősítem őket, hiszen a szavak mindent elárulnak írójának lelki világáról, szellemiségéről és felfogóképességéről.
Mint minden ember, én is örülök ha visszhangra és megerősítésre talál a világról alkotott elképzelésem, de már régen megszabadultam attól a kényszertől, hogy bárkinek bármit is bizonyítsak vagy megfeleljek az elvárásainak.
Mondhatnám, hogy sajnálom azokat az embereket, akik megpróbáltak elítélni vagy beskatulyázni, de egyrészt tudom, hogy valójában csupán félreértettek (hiszen nem is ismernek), másrészt pedig a "sajnálat" az önsajnálat kivetítése, mely érzelemmel nem bírok, ezért táplálni sem tudom irányukba.
Mindenki úgy értelmezi a beszámolómat, ahogy azt a jelenlegi szellemi szintje megengedi. Én nem akartam vele senkit sem megbántani, de az lehetetlen is, hiszen mindig a befogadó dönti el, hogy mi az ami számára bántó. Tudom, e sorokat éppen azok az emberek fogják féreérteni, akik leginkább szeretetre és megértésre szorulnak. De e két dolgot csak adni lehet, elvárni nem, ezért jó ha az ember magán kezdi el azt gyakorolni. A másokra kivetített önkritika helyett, akár még boldogságot is hozhat az életükbe.
Talán meglepő, de végigmosolygom az éjszakai műszakot és segítek minden munkatársamnak. Miért? Mert jól esik - értelmet ad az ott töltött időnek -, és amúgy meg nem tudom azonosítani magam a munkával. Az csak egy munka, amiért pénzt kapok, viszont a segítségért kapott megdöbbent arckifejezés és az azt felváltó mosoly sokkal többet jelent. A jó példa ragadósnak bizonyult és remélem megtartják e jó szokást akkor is, amikor a beszámolóm elolvasása után vagy a "pick rate" statisztikára hivatkozva az ügynökség lapátra tesz. Úgy hiszem, egymásért vagyunk itt és a boldogság egyik alapfeltétele az önzetlen adásra való képesség. Jó gyakorlóterep ehhez bármilyen zord vagy monoton környezet.
Nem félek tovább lépni, de a dolgoknak van egy olyan megátalkodott szokása, hogy a végén végződnek. Nem akkor, amikor mi akarjuk, hanem amikor már megtanultuk a leckét. Sokszor ez a lecke nem is nekünk szól, csupán statisztálunk egy másik ember tanulásához, hogy hazataláljon. Magához.
Nem vagyok boldogtalan. Hálás vagyok minden tapasztalatért amit az élet ad. Ehhez el kellett hagynom a kényelmi zónámat - kis ház óriási kerttel -, amihez embertpróbáló bátorság kellett, de azóta "sodor" az élet. Gondolom, ennek köszönhetőek azok a véletlenek, melyeket páran hitetlenkedve olvastak.
Köszönöm, hogy tükröt tarthattam nektek és örülök, ha páran "meg tudták mosni az arcukat bennem".
"Nem én kiáltok"
(Egyetlen helyi "szakkifejezésre" nem derült még fény: "bámál". Bum hole. A munka eposzi jelzője.)