Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Na mi újság, Wágner úr?

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyre nagyobb a bizonytalanság az Egyesült Királyság és főleg az ott élő uniós állampolgárok helyzete kapcsán, aminek az egyik következménye, hogy terjednek a hírek, melyek aztán hol igaznak bizonyulnak, hol kiderül róluk, hogy csupán arra jók, hogy rémisztgessék a már ott élő európaiakat, köztük a…..
Nemrégiben felvetettem itt a blogon, hogy ti vajon hazatérnétek-e Magyarországra (vagy: maradnátok-e), ha 100 ezer forinttal többet ajánlanának, mint a legutolsó fizetésetek volt? Több poszt is érkezett, erre a kérdésre válaszolt írásában Gabriella is, aki több szempontot is felvetett. (Akit egyéb…..
„Amikor Angliába jöttem, úgy gondoltam, ez számomra nagy esélyt jelent a jobb életre, új képességek elsajátítására, mindezt kellemes emberek társaságában. De több mint 7 év itt tartózkodás után azt mondtam: elég volt, már nem akarok többet itt lenni.” Ezeket a szavakat a lengyel Joanna Kalinowska…..
Bő egy hónappal ezelőtt volt egy poszt, melyben egy hír kapcsán azt a kérdést tettem fel nektek, hogy ha az utolsó (vagy jelenlegi) magyarországi fizetéseteket megtoldanák 100 ezer forinttal, visszaköltöznétek-e (vagy maradnátok-e). A poszt kapcsán írta meg véleményét Paul, ez…..
Na mi újság, Wágner úr? 2016.10.18 18:08:42
@PaulBerlin: Minden szavaddal egyetértek, köszönöm, hogy vetted a fáradtságot, hogy megírd ezt a posztot. Én Angliából, még így Brexit után is ugyanezt érzem - mi szinte kizárólag a politika miatt döntöttünk úgy jó öt éve, hogy eljövünk Magyarországról, és a politika miatt nem is fogunk önszántukból visszamenni, amíg van más választásunk. Jó érzés tudni, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek.
Elég komoly dilemmába keveredett Balázs és családja, hiszen három gyermekkel gondolkodnak erősen a külföldi munkavállaláson. Mi több, gyakorlatilag el is döntötték, hogy nekivágnak, amikor jött a CSOK, amivel megvalósíthatnák régi álmukat. Kérdésük most hozzátok szól:…..
Na mi újság, Wágner úr? 2016.01.13 16:45:41
@NastroAzzurro: Pont ma volt Tóta W-nek egy jó cikke a hvg oldalán a nagy betűs Magyarokról, ahogy elnézem a kommentedet, telitalálat.
Őszintén szólva kicsit totojáztam a mai poszt kapcsán. Két okom volt rá: az egyik, hogy rémületes látni azt a megosztottságot, ami a menekültkérdés kapcsán látszik Magyarországon, a másik pedig, hogy szerettem volna (és szeretném is), ha a Határátkelő nem csak erről szólna.…..
Na mi újság, Wágner úr? 2015.09.08 13:41:20
@Gerusz: tökéletesen összefoglaltad amit gondolok a témáról, köszönöm szépen! Olyan jó látni, hogy akad más is, aki így gondolkodik.
Ma némi szünet után folytatódik a sorozat, melyben elintézendő ügyeinket vesszük sorra, azaz mi az, amire egy-egy ország esetében figyelnünk kell határátkeléskor. Németországot már kibeszéltük, ma pedig az egyik legnépszerűbb cél, Nagy-Britannia következik. Természetesen…..
Na mi újság, Wágner úr? 2014.11.13 15:43:08
@Muscari: Coventry jooooo :-) mi is ott lakunk
Na mi újság, Wágner úr? 2014.11.13 17:00:15
@Philosoraptor: Sztem nem jobb vagy rosszabb a melo helyzet, mint barhol mashol, plusz siman lehet innen ingazni Londonba, Birminghambe, ugyhogy vannak lehetosegek.
Moser86 2010 év elején döntött úgy, hogy nekivág Angliának. London nagyon drága csalódás volt, és már majdnem visszaköltöztek Magyarországra, amikor jött egy lehetőség Coventryben. Ahol jó is volt minden addig, amíg egy meglepő fordulat nem következett… (A képért külön…..
Na mi újság, Wágner úr? 2014.08.19 14:19:24
@Moser86: Csak hogy árnyaljam a képet, mi is Coventry-ben élünk már 3 éve, és köszönjük, megvagyunk, teljesen korrekt kis város mindennel, ami kell. Gondolom, azon is múlik, melyik városrészben lakik az ember - ti merrefelé éltek, ha nem titok? C
Munka állandó lakhely nélkül, folyamatosan utazással, közben megismerve a világ különböző részeit – jól hangzik, ugye? Nos, az ilyen életmódot folytatók az internetnomádok. Közéjük tartozik mai szerzőnk, Rita is, aki az árnyoldalakról is beszámol. A jelenlegi irodánk…..
Na mi újság, Wágner úr? 2014.02.12 13:39:07
@Zoole[uk]: Csak azt érhetik el, akiről tudnak. Nem tudom, ki áll sorba a pofonért és megy el a gyámügyhöz önként - mire mindnyájunkat lenyomoznak, kis szerencsével nyugdíjba is mennek a gyerekeink.
Na mi újság, Wágner úr? 2014.02.12 14:06:00
@Mr Long: Nem tudom, mi egy évig magántanuló státuszban tartottuk a gyerekeket a suliban, aztán szóltunk, hogy nem jövünk vissza, és kész. Komlyan, még ha fel is jelent valaki a gyámhatóságnál, minden külföldön lévő, be nem jelentett gyereket le fognak tartóztatni családostul? Hány tízezer emberről lehet szó? Szerintem sokkal veszélyesebb felhívni magadra a figyelmet azzal, hogy engedélyt kérsz. De persze mindenki maga tudja.
Na mi újság, Wágner úr? 2014.02.12 15:11:36
@Zoole[uk]: ezt mind mi is megcsinaltuk, sot, volt pofank egy altalam krealt angol / magyar iskolalatogatasi papirral magyar diakigazolvanyt igenyelni mult nyaron, hogy olcsobb legyen a kozlekedes, amig otthon nyaralnak a lanyok. Gyamugy meg nem jelentkezett, egyelora le se tartoztattak. En komolyan nem hiszem, hogy
a. osszeer az egyik es a masik szamitogepes rendszerben levo info,
b. van apparatus a kulfoldon levo gyerekeket uldozni.
Aki gyerekkel vág neki a határátkelésnek, annak az egyik legfontosabb kérdés a beiskolázás. Ez nem mindig egyszerű kérdés, különösen érdekes kihívásokat tartogat egy, a magyartól annyira eltérő rendszer, mint az angol. Ebben vág rendet Judit mai, szerintem rengeteg hasznos…..
Na mi újság, Wágner úr? 2014.02.10 15:01:34
@nezzazegfele: Szia, nem, nincs blogom, úgy általában nem vagyok az a közlékeny fajta :-)
Na mi újság, Wágner úr? 2014.02.10 21:20:52
@diggerdriver: örülök, hogy tetszett, sokra tartom a véleményedet.
Na mi újság, Wágner úr? 2014.02.11 15:16:21
@kufa: Az én kislányom mellé első évben külön magyar nyelvű segítőt vett fel az iskola, és azóta is foglalkozik vele külön segítő tanár, bár ő már nem magyar - leginkább a nyelvhelyességet csiszolgatják.
       Tegnap megtaláltam egy listán a nagypapám testvérét, Gyurikát. Világbajnoki bronzérmet szerzett asztaliteniszben. Ismerhettem volna. Játszhattam volna vele gyerekkoromban. Megtaníthatott volna pingpongozni.        Meghalt. Ahogy mások is…..