Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HummeRC

0 bejegyzést írt és 1764 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Fácsén csak bő kétezer tagja van az IDDQD-csoportnak, ezért valószínűleg azért akad egy-két olvasó, akinek új lesz: idén ötéves a blog - hogy pontosan mikor, az a múlt homályába vész, de valamikor november elején -, és ennek örömére a retrokütyüs bulikban utazó Insert Coin…..
Nu, ez is eljött, a 120., egyben utolsó hogyvót. Nem semmi menet volt, Géza kartáccs nevében is köszönöm a megtisztelő és kitüntető figyelmet, az irdatlan mennyiségű kommentet (posztonként átlagosan 400 körül járunk), és remélem, hogy nemcsak a VV, hanem a hogyvolt többi…..
HummeRC 2014.05.11 02:27:50
@XO: Jó éjt! :)
HummeRC 2014.05.11 16:27:08
Sziasztok.
A házi szavazásunk jelenlegi állása szerint
Zsófi 41%
Viki 33%
Au 24%
Persze ez semmit nem jelent, volt ez ma már fordítva is. :)
Aki még nem szavazott és szeretne, az itt megteheti:
www.polljunkie.com/poll/ziaifq/vv6-dnt
Az első 7 szavazáson eltaláltuk az eredményt, sokszor százalékra pontosan, míg az utolsó kettőn a százalékok közel voltak, de az eredmény fordított volt.
Most húzok dolgozni, jó vv döntőt mindenkinek. Majd írjatok, hogy mi a helyzet, mert melóban nincs tv. :)
Nagyon a vesztét érzi itt méár mindenki, így én is, és őszintén bevallom, csodálom Bencust, hogy még nem tépte ki félrezselézett haját két marokkal. Debil és Viki a fináléban, nézzük, mi volt még tennap a vellában. Hát semmi. 1. A Titkos Savazás Feladat: anonim tessen…..
HummeRC 2014.05.10 14:47:10
@dzseniferlopez: Én is el tudnám képzelni Krisztiánt mint modell, ha traktorokat kell reklámoznia óriásplakáton. Egyéb esetben semmi keresni valója szerintem a médiában. Mint ahogy Izát sem látnám többet szívesen sehol, ha végre egyszer kiesik. De a jelek szerint nem akar kiesni. :)
Lilu. Absztrakt mintás ruha. Debilnek nem volt ideje. Gyors döntés. Kit visz ki? Dilemma. Dráma lesz? Lesz. Első kör: Roxy sír. Pink a felelős. Kimegy? Nem megy. Viki kimegy? Kimegy. Pink? Alszik mint egy medve. Viki kómás. Roxy apportírozik. Nem jól. Zenés ébresztő. Felkelnek. A…..
HummeRC 2014.05.03 02:52:47
@sepörd: Jó éjt.

Lassan én is megyek. Mindjárt hajnal 3 és itt már a fű sem nő ahogy látom, nemhogy onlány legyen.

Jó éjt mindenkinek! :)
HummeRC 2014.05.03 02:53:49
@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: de legalább idén ingyen van. :)
HummeRC 2014.05.03 03:03:25
@nemhiszemelhogymindennévfoglalt: Füles mackót a mai fiatalok nem nagyon ismerhetik, mivel nincs a neve előtt, hogy dj... ;) Pedig de jó is volt. :)
Belsőség A fiúk nem sírnak 2014.05.01 07:07:22
Állítja Robert Smith, de ez hazugság. Mert én kétszer is sírtam. Másodszor örömömben, amikor megszületett a fiam. Először pedig 1994 május elsején, amikor a sárga sisak nem mozdult, hiába szuggerálták a képet milliók világszerte. Húsz évvel ezelőtt hunyt el Ayrton Senna da…..
Az élteti a hogyvoltírót, hogy már csak tíz nap oszt vége ennek az őrületnek, amit nem tudom, Hajnal kartácsnő hogy a picsába bírt egyedül írni két évadon keresztül, amikor mi itt ketten rokkanunk bele a melóba és fele olyan viccesek nem bírunk lenni. Mindegy, nem sír többet a…..
HummeRC 2014.04.30 20:05:32
HummeRC 2014.04.30 23:19:14
HummeRC 2014.04.30 23:24:10
@Vödör: Pedig Izát kellene vinnie.
A végkimenetelt már mindenki tudja, jött a papírforma, de az odáig vezető út a nem mindegy. Lesz itt szacsurélió, sztriptíz, csecstartó, őszinte beszélgetés, búcsú buli, arconpörgés. Lilu egy szép fakó citromsárga kiskosztümben feszít Bence oldalán, aki frissen nyírt…..
HummeRC 2014.04.28 01:40:18
@ő-szinte: Szia. Nem nagyon van mit mesélni, amit még nem írtunk le és láttam. Háttér tévéztem, munka közben.
Nagyon röviden tömören: Ma adás elején bátorságpróbák a két párbajozónak. Első feladat sztript10, Teo bugyira vetkőzik, Zsófi bikinire, majd Viki javaslatára felvesz egy köntöst és leveszi a bikinit. 1-1 ruhadarab mindkettőn. Második feladat lavor vízben lebegő egész citrom kivétel szájjal. Teo majdnem egybenyeli őket, irdatlan tempóval nyer. Harmadik feladat Au pucér testéről csokapikk zabálás sorban. Előkészítés közben Viki rámarkol Au farkára, majd meglepődik és elpirul. Zsófi kiakad az egyenlőtlen feltételek miatt, lévén ő nem akar Au farkához ilyen közel kerülni, Teo pedig minden nap ezt csinálja. Ennek megfelelően Teo nyer.
A két csapat bulizik 4-2 arányban. Au-Teo feketében, másik csapat pinkben.
Utána stúdió párbaj, némi ordibálással. Zsófi elemében van. Bejátszások, Teo-nál megakadt a tű a lemezen, én ilyen vagyok kint is, magamat adom, stb. Uncsi.
Zsófi nyer, villába érkezve kínosan nevet, de elsőnek Iza ugrik a nyakába.
Au pityereg Teo képét nézve a hálóban, miután elbúcsúzik tőle Teo az utolsó szó jogán.
Kb ennyi maradt meg bennem.

Az előző napokról nem nagyon tudok nyilatkozni, mert az állandó ordibálás miatt suttogásra állítottam a tv-t. Talán a legfontosabb az volt, hogy Krisz és Iza újra együtt, szembe köpve a korábban egymást anyázó saját magukat, majd este szex party.
HummeRC 2014.04.28 02:04:58
HummeRC 2014.04.28 02:37:12
Úgy látszik vasárnap reggel még az RTL Most is alszik, vagy a netem egy kazalnyi fos, de valamiért nem akaródzik rendesen menni a tegnapi összefoglaló videója, ami azért tartogat szebb pillanatokat is. Három jelentős momentum mentén haladunk. Az első Iza és Krisztián újbóli…..
HummeRC 2014.04.26 23:59:05
@Morcz: Azt én sem értettem. A röhögőhullámra kaptam fel a fejem. Az egyik bejátszás után mondott valamit, ami annyira vicces lehetett, hogy utána nem bírta abbahagyni a rátörő röhögést. Vagy mutattak neki valamit a többiek a háttérből. Vissza kell majd nézni, emrt engem is érdekel.
HummeRC 2014.04.27 00:47:08
@Morcz: Jó éjt!

Én is ezen agyalok, hogy hiába szugerálom, elég uncsi a khf felirat.

Megyek én is csicsizni.

Jó éjt mindenkinek! :)
A szombat reggelre való tekintettel, plusz a tény ismeretében, hogy konkrétan semmi nem történt a villában, ez a mai egy nagyon rövid, de annál szórakoztatóbb animgifekkel tarkított hogyvolt lesz. Ahogy azt a beharangozóból tudni lehetett, Krisz és Iza szenvedését követhettük egy…..
HummeRC 2014.04.26 02:29:53
@XO: persze megint khf. mivel mindenki aludni készül, ilyenkor kéne még feladatot bedobni nekik. Vajh mi lehetett a napközbeni elfoglaltságuk?
HummeRC 2014.04.26 02:36:23
@XO: @dr. Dorothy, a Vörös Cipellős: No igen, de ezeket a feladatokat többnyire adásban sem mutatják. Még a széria elején, mikor többször volt éjszakai onlány adás, volt sok történés, az öfikben meg semmi róla.
HummeRC 2014.04.26 02:43:54
Belsőség Magyar Polo Marokkóban? 2014.04.25 14:05:39
Történik, hogy az embert meghívják egy kicsit vadonatúj Porschét vezetgetni Marokkóba, egész pontosan Marrákesből (Marrakech, Marrakesh) indulva fel az Atlasz hegységbe, berber falvak között kanyarogni, szédítő mélységek fölött elporozni csúszós földutakon. Nem rossz…..
Nincs annyi sz-hang, amennyi elég lenne Bencusnak a szép kimondásához. Olyan kijelentés a villában, aminek súlya van, nem áll meg a maga lábán úgymond nélkül. KokkIzának olyan ikszlába van, ha derékban elfűrészeljük, vihetnék magunkkal horgászatra, széknek. A vellalakó…..
HummeRC 2014.04.24 13:30:13
@faszent: Izát ki nem állhatom, számomra túl visszataszító a viselkedése. A társaságomban 1 percig sem tűrném meg. Teoval nincs konkrét bajom, azon kívül, hogy kb ő a vv6 tujája. Lerakod és ott elvegetál. Ha nem keresed, fel sem tűnik, hogy képen van. Viki számomra szimpatikus, mint taktikus játékos, de az alamuszi viselkedését neki sem tűrnénk meg sokáig a társaságunkban. Így én Zsófira szavaztam, egy egyszerű ok miatt, őt csinosabbnak tartom. :)

Au őrjöngése szerintem most indokolatlan és kritikán aluli volt. Minősíthetetlen viselkedés volt egy pasi részéről, egy olyan dologban, amihez ő is hozzá járult korábban. Lehet rajta utólag gondolkozni, mérgelődni és hergelni magát, de csak magában. Ezt Zsófira ráhúzni elég nagy bunkóság volt, mivel jelen esetben ő csak elfogadta Au ajánlatát.
Én a helyében vagy nagyon gyorsan változtatnék a viselkedésemen, vagy elfelejteném örökre a családjukat, mert azok után, hogy az apjáéknak megígérte, hogy segíti a lányukat, visszatértük után még bunkóbb vele, mint előtte volt. Jogos volt Au félelme, ha az én lányommal viselkedne így, tőlem jó eséllyel kapott volna pár pofont, amúgy oktató jelleggel.

Ettől függetlenül a szerintem is Au fogja megnyerni a játékot.
HummeRC 2014.04.24 13:43:16
@XO: Szia. Detto. Én egyszerű látvány alapján szavaztam. Szerintem Zsófi csinosabb, szívesebben nézem. Nem volt jobb indokom. :)

@Krétagarbó: Szia. Tényleg, volt ilyen máskor is, hogy a vége felé nem kaptak lila kendőt és nem mondták el előre nekik. :)
HummeRC 2014.04.24 13:53:29
@XO: Ha neked ő szimpi, akkor hajrá Iza! Nekem mindegy ki nyer. Részemről azt tartanám a legnagyobb poénnak és úgy lenne a legnagyobb pofára esés a többieknél, ha Zsófi nyerne a végén. Érdekes lenne nézni a fejeket, mert vele senki nem számol. :D
Közösségi Izautálat Bár a cím elárulja a lényeget, de lássuk be, nem csak ez számít,  hisz megannyi történés van a villán belül. Lilu – az egyszemélyes divatrendőrség, a.k.a. a csajom szerint fiatalos szexi dögként feszít – és Bence köszönti a népet. Kerekítve 60-40…..
HummeRC 2014.04.13 21:46:30
@agimano: Igen, az elején fantomképekkel. Megegyezett a mi házi szavazásunk állásával, akkor 60-40% volt.
HummeRC 2014.04.13 21:49:54
@agimano: igazán nincs mit. :)

Megint eltaláltuk a szavazást. Kb 1% pontossággal. Végül Krisztián nyert. Köszönöm mindenkinek aki szavazott. Elég reprezentatív a véleményünk. :)
HummeRC 2014.04.13 22:00:11
@Ejoy: Ezt én is hallottam. Fel se tűnt neki. Persze Lilu egyből bökdöste, de már nem javított rá. Végül is csak a mai adás lényegét bakizta el. :P
Lilu miniruhában, a hajába az ünnepi nap tiszteletére belehúzott vörös csíkokkal nyit, kihívunk, emberek, Traktoros magával visz valakit a ringbe, óriási izgalmak in the making. De előtte még némi összefoglalás, olimpiával, hisztivel, faszszopásos álommal. Utóbbit nem mondta,…..
Jelentem, elkészült. Három és fél év után roncsaiból újjáépült Botond barátom (a Totalcar-közösség Bopatja) DeLorean DMC-12-es kupéja. Három és fél év – ez tényleg időutazás volt, Marty McFly a Dokival a mozifilmben letudta volna fél perc alatt, de a valódi világban…..
Naszóval párbaj. A stúdióban minden eddig kiesett agyhalott és Gyúrós Jóska és persze üvöltenek, mintha kötelező lenne. Lilura egy olyan ruhát adtak, amire ráöntötték a világ összes festékét egyszerre, és a szokásoktól eltérően nem a szemát kihangsúlyozó sminket kapott,…..
HummeRC 2014.03.30 22:24:09
@exelensz: Nekem is feltűnt, hogy elég egyoldalú a betelefonálók aránya. Akkor a szavazás volt megjátszott, vagy az Iza fanok már toltak egy utcát megünnepelni a kedvencüket és nem tudnak telefonálni? :)
Nem bírom! Nem bírom kivárni a villa következő paplan alatti heves, műkörömgyilkos handjobját. Szóval előre borítékolhatja mindenki, hogy slendrián módon fogom felskiccelni az eposzi ejakulációig vezető több szálon futó történéseket, mert amúgy ez az adás is a dögunalom…..
HummeRC 2014.03.28 00:01:46
@zaphodbeeb: Szia. Link a szokásos házi szavazásunkhoz: www.polljunkie.com/poll/scgcnd/tdik-vv6-prbaj
A mai öfi kritikán alulian idegesített. Egyre sűrűbben érzem azt, hogy már hallgatni sincs kedvem a tv-ben, onlányt meg mostanában sosem kapok el. Kezdek kiégni? Vagy laposodik a vv6? :S
Lilu ledobva a lezser eleganciát képviselő szettek rabláncait, most egy babakék – ez a szín a gyengém – egyberészes, combvillantó (de milyen comb, te jó ég, Rrrrrr ;) dresszben hirdeti a napi testámentumot. Ma kiválasztás van terítéken, szóval lesz megint kötelező…..
HummeRC 2014.03.26 23:29:08
@Szentpeter: Szia. :)

Lilu milyen poént bedobott, hogy akkor hagyjuk aludni Krisztiánt, majd csöndben tartjuk meg a kihívást... :D
HummeRC 2014.03.26 23:36:32
@Mók_Ica: Igyekszem. :)

@Szentpeter: Mivel ő volt a szenvedő alany. :)

Onlány volt mostanában? Várható ma este valami?
HummeRC 2014.03.26 23:37:12
@Szentpeter: Jó éjt! :)
A világtörténelem legnagyobb hatású játéka szerintem a LEGO, ami az elmúlt évtizedekben generációkat kapcsolt egymáshoz. Amikor LEGO-ztunk, akkor picit megint gyereknek érezhettük magunkat, nem volt teher a játék. De mi a története a LEGO-nak? Honnan indult? A LEGO első csapásra…..
Nos, lement az a párbaj, aminek kimenetelét még Cerka ikertestvére is sejtette legbelül, mert hát ugye ő meg a haverjai hiába nyomtak egyet az igyenesvalóvilágalkalmazáson, ha a VV6 többi nézője meg Debilre tette a jelet. És igen, ez volt az a párbaj, amikor szerintem is csalt az…..
HummeRC 2014.03.16 23:40:52
HummeRC 2014.03.16 23:55:49
@candyperfumegirl: Szerintem az is bele játszhat, hogy érzi ő is, hogy a legközelebbi párbajon Ő is és Teo is esélyes. Ráadásul Au sokkal jött vissza, ellene esélytelen lenne, így érdekes a játékban maradási értelme. Komoly dilemmák. Persze lehet én misztifikálom túl és nem is tud eddig gondolkodni. :)
HummeRC 2014.03.17 00:01:58
@candyperfumegirl: Lehet. :) Nekem ezek a "vigasztalások" kimaradtak. :O