Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TheElf

2 bejegyzést írt és 2584 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az eheti podcast vendége igazi játékipari veterán, de nem a Novotrade-generációból, hanem egy nemzedékkel későbbről. Annak ellenére, hogy ő is C64-re fejlesztette első fizetős programjait - csakhogy ezek nem játékok voltak. Fantáziáját először papíron élte ki, a legsikeresebb magyar szerepjáték, a…..
TheElf 2017.05.09 21:42:46
@nyulzs: Szerintem a MAGUS kapcsán nem az alkotók száma volt a gond, hanem az, hogy az alkotók jelentős része nem is törekedett koherens világra, nem volt meg bennük az, hogy amihez hozzá írnak azt megismerjék.

És bocs, de erről van 2 kis történetem. Az egyik, hogy bizony megjegyeztem, egy táborban, hogy az Amund szépsége a Második Törvénykönyv oldalain sok pontból ellentétes a rendszer logikájával. És ha ábrázoljuk az amundot, akkor még annyira sem jön ki az a +3 szépség. És nem véletlenül nem ők kapták a szépek népe ragadványnevet.

Az amundnál nem annyira a "hú de vonzó a megjelenésül a leírtak szerint", vagy hú de harmonikus volt a jellemző, hanem az, hogy a nem feltétlenül ideális adottságok mellett is formálták magukat, mert fontos volt a szépség. Viszont az, ha valaki tudatosan formálja magát, azt a rendszer logikája a kidobás módjába építi bele. Viszont ez a kiszakadt amundnál nem jellemző, hiszen hiányzik a kulturális háttér.

A Második Törvénykönyv kapcsán persze kiderült az is, hogy a te neved alatt jelent meg, de a "parancsra beleírt ötletek" jelenetős része felett nem volt meg a minőség-ellenőrzés, a kontroll.

A másik pedig anno egy cikkemről szól. Ahol igyekeztem Krán, Yllinor, Gorvik, Shadon és sok más ország kapcsolatát elemezni. És meglepett amikor egy levélben tudomásom szerint éppen te adtál pozitív kritikát a cikkre.

Ha sok esetben a világ megismerésébe, a következetes folytatásába a hivatalos író fele annyi munkát bele tenne, akkor szerintem maradna koherens egész.

Az ami a M.A.G.U.S. kapcsán történik, és a játékosokat is sokszor átverő eszetlen rombolásként is jellemezhető nem hiszem, hogy azért lenne rossz, mert *más* is hozzáírt. Sokkal inkább azért, *ahogy* hozzáírtak és amilyen emberek.
Megjelent a Dead Rising 3 legutóbbi javítócsomagja, azaz patch-e. 13 gigabájt. És ezen a ponton menjünk át kicsit Denis Leary-be. Tizen-kibaszott-három gigabájt. Egy nyomorult patch. Mi az úristen van, elmulasztottam egy meetinget a patchekről? Egy-két éve még félgigás…..
TheElf 2014.01.21 23:22:11
@K0vasz: Amit mondasz az sok szempontból nem jó. A skinek cserélése pl. azért nem jó, mert multiplayer játékok során a skin sokszor tájékozódási alapot is jelent. Megmondja mivel is állsz szemben. Nem véletlen, hogy szinte az összes MMO mindent letölt, tekintet nélkül arra, hogy mit használhatsz.

Az eltérésekre alapuló patchelés sem jó ötlet. Hiszen ezzel pl. ha több patchnyi eltérést hozol be, akkor a többször változtatott részek kapcsán bőven le kellene töltenie és végre kéne hajtania olyan változtatásokat amiket majd felülír.

De sokkal fontosabb dolog, hogy amikor nem kód, vagy szöveg változik, akkor a legtöbb esetben eleve a teljes file változik, így csak a bonyolultabb patch eljárás miatt vinnél át még több adatot.

Mint ahogy a más által felvetett tömörített letöltésnek is van hibája.

Például az, hogy a tömörített patch az valószínűleg nem fileonként patchelne.

Ha megnézed akkor nagyon sok esetben a patch részben P2P módszerrel megy. Miért? Mert így nem hal le olyan könnyen az updatek miatt a server, neked is gyorsabban lejön az anyag, és a patchelés is egyszerű és szabványosított módszerekkel működhet. Ráadásul bár nincs az általad kért változás követés, mégis van rá érdekes megoldás: "kapsz egy új torrent filet. Amelyik szeletekre jutó tartalom nem változott azt nem is kell frissíteni, ami változott azt igen"...

Ha pár dolgot szelet határra igazítasz, figyeled azt, hogy minimalizáld a letölthető mennyiséget, stb. akkor ez gyorsabb mint a tömörített file letöltése. És nem is kell kitömöríteni. Azaz nem foglal el dupla helyet. Vagy triplát (tömörített patch, kitömörített patch, telepített patch).

Nyilván a torrent helyett más hasonló megoldás is előfordulhat. Nyilván nem kötelező a feltöltés, így a torrent kapcsán is lehet, "webseed van, te viszont nem töltesz fel semmit, ilyen a patcher" elkerülve a P2P korlátozást. De ez csak beállítás, és szükség kérdése.

Torrent kliens tud prioritizálni? Oké, akkor azoknak a részeknek adunk prioritást ami a playable statushoz kell, utána a patchért felelős kliens és a játék engine kommunikál egymással. Amire hamarosan szükség van azt leszedi és hamar tudsz játszani.
TheElf 2014.01.22 00:55:34
@sikitomi: Azért ez nem volt ilyen egyszerű akkor sem. A CGA és a VGA között mondjuk ott volt az EGA. A PGC-t amin saját proci volt, stb. nem használtuk. Meg ugye volt egy MCGA szabvány is, de azzal gyakorlatilag csak VGA kártyáknál találkoztunk. Ugyanis ehhez külön kártya nem volt. Nem volt, mert ezt csak egyes PS/2 modellek használták.

A CGA és az MCGA között a fő különbség a színek száma volt. A CGA 2 palettáján lévő 4-4 színhez képest az MCGA már 256 színű palettát használt, ami nagyon sokat számított. Játékok szempontjából többet mint a felbontás. Az MCGA nem volt lefelé kompatibilis az EGA-val, és nem volt MDA monokróm text módja.

Mivel az MCGA-t gyakorlatilag csak a VGA kártyával, monitorral láttuk ezért maradt meg sokaknak a VGA felbontásának. Pedig az tudta a 640*350 EGA és a 640*480 VGA felbontást 16 színben, illetve az utóbbit monokrómban. A Mode X pedig ugye az MCGA módból jött. Nem véletlenül.

Ha belegondolsz akkor a PC 16 bites regiszterekkel, adat busszal rendelkezett, eredetileg a címzésre egy 20 bites busz volt. Így bizony, ha nem léptél át védett módba, összesen 1 megabyte volt az elérhető. Ezen osztozott a RAM, a ROM, a videó RAM és volt olyan terület amit más bővítő kártyák is használhattak.

Az utóbbi az EMS szabvány miatt volt érdekes. :) Hiszen ez lehetővé tette azt, hogy mondjuk egy memória bővítő kártyán lévő memória, vagy az alaplapon lévő memóriának 1 megabyteon felüli része is elérhető legyen. Csak jelezni kellett a megfelelő vezérlőnek, hogy éppen melyik RAM részletet tegye elérhetővé a vezérlő által használt (1 megabyte alatti részen lévő) területen.

A 320*200 azért volt jó megoldás, mert: cél volt, hogy ne legyen 65536-nál több pixel (16 biten címezhető legyen), egy sorba egész számú 8*8-as karakter férjen ki. Ez a vezérlőknél is fontos volt.

Illetve az MCGA esetében beleférjen a 64K-s szegmensbe.

Csakhogy már az EGA is több pixelt ismert ennél. És az is több video RAM-ot tartalmazott. Csak ott is volt némi lapozgatós trükkre is szükség. A Mode X viszont minden tweakelt megoldásra jó volt, és kb. a kezdetektől elérhető volt. Volt ami használta is.

A 4:3 viszont elég régóta általános volt. Csak éppen a négyzet alakú pixelek nem. Ha megnézed akkor bizony a DVD kapcsán sem négyzet alakú pixelekkel jön ki a 4:3... A TV kapcsán sem így gondolkodtak. Ez pl. a DVD szabványnál is érdekes.

Ha kész megrajzolt képet, betűket teszel ki a monitorra, ez nem volt gond. Grafikonnál sem. Betűket erre tervezték. CADnál eleve számításigényes volt a dolog, nyomtatásnál is. És négyzet alakú pixelekkel, normális felbontás sokáig drága és nehezen megoldható lett volna, így a kompromisszumok adottak voltak.

Pl. 320*200, 640*350 és sok más felbontás kapcsán. A VGA viszont a 640*480-as felbontás kapcsán nem csak 4:3-as képernyőt hozott el. Hanem a 480 pixeles magasság az bizony az NTSC video formátumra is igaz volt. A VGA-t átprogramozva viszont akár a 768*576 is ment. Ami viszont a PAL lenne négyzetes pixelekkel.

Csakhogy volt egy gond: Az ITU-R BT.601 szabvány pl. nem négyzetes pixeleket ír elő, viszont a 4:3 arányt nem pontosan tartó tévék miatt kicsit szélesebb képet, így ezt a beállításokkal lehet korrigálni. Fura az, hogy az NTSC kép e szerint a szabvány szerint időzítve 704 pixel széles lenne. Ellenben PAL esetén ez nem jönne ki egész pixelre... A szabvány ezért némi ráhagyással 720 pixel széles sorokat ír elő. A VGA átprogramozva ezt is tudta.

Ezek a felbontások azért érdekesek, mert így lehetett videókkal dolgozni. Ami korábban a PC kapcsán nem volt erősség. És ez a VGA komolyabb átprogramozhatóságát, a Mode X-et indokolta.

A 256 színű módban sem akartak sokkal több adatból álló sorokat. Így itt némi ráhagyással a vízszintes felbontást megfelezték, így volt feldogozható ez a VGA által. Ezét volt egy 360 pixeles szélességi korlát, a sorok számát viszont lehetett állítani.

A 480 pixel volt a max magasság így 256 színű Mode X kapcsán. Azaz az NTSC megvolt, a PAL nem. Videóra dolgozva ez hasznos volt.

Ellenben a Wolfeinstein 3D megjelenése kapcsán előkerült a 3D. Itt pedig sokmindent számolni kellett. És sok számolás egyszerűbb volt négyzet alakú Pixel esetén... Ráadásul így ugye a VGA kártya memóriájában elfért 3 kép is. Ideális esetben egyet láttál, egy várt a megjelenésre, egyet pedig éppen rajzolt.

Ez (a triple buffering) sokat tett a folyamatos animációért... Ez és a négyzet pixelek jó okai voltak annak, hogy nem a többi Mode X felbontás terjedt el.

Más esetben a double buffering mellett a video memóriában voltak kép részletek, amiket adott szabályok szerint a VGA maga másolhatott a kép megfelelő részére..

Később ugye a hasonló trükkök kapcsán ezek szabványosítására jött a VBE (Vesa BIOS Extension), ami tulajdonképpen a SuperVGA alapja, ha pedig új módon lehetett valamit programozni, akkor ezen az alapon hamar eljutottunk az XGA felbontás másolásáig és tovább...
A Kiss Béla nevű user töltötte fel ezt a videót tegnap a Youtube-ra. (Elmondása szerint nem az övé, maga is lementette anno.) Az eredeti link itt elérhető, ha még nem szedte le. Utóbbira valószínűleg sor kerül, volt már rá precedens, hogy az önszopatás ilyen példájára bukta az…..
TheElf 2014.01.09 04:03:21
@Flak: Normális is lehet az a 220 a pályán, csak nem ilyen körülmények között. Hanem pl. ha az autón jogszerűen van megkülönböztető jelzés, azt használják is, és az az ilyen tempóra méretezett, a sofőrt pedig tanulta a nagy tempót tartani. Ja és indokoltan használja éppen a megkülönböztető jelzést.

Persze az autó megfelelő műszaki állapota ekkor is elvárható, ekkor sem cikázol ész nélkül...

És persze jóval kevésbé van arra esély, hogy valaki kimenjen az így közlekedő jármű elé 130cal előzni... Nem szórakozol kesztyűvel, és a zenére, beszélgetésre is kevés esélyed van a sziréna hangereje miatt...
Javasolnék egy kollektív újévi fogadalmat: 2014 szilveszteréig, vagyis mostantól számítva háromszázhatvanegynéhány nap alatt érjük el, hogy tiltsák be a szilveszteri petárdázást Magyarországon. Betiltás alatt azt értem, hogy végre valóban és határozottan kriminalizálják…..
TheElf 2014.01.01 17:45:29
@Halálosztó Babgulyás: 12 órán át lehet olyan tűzijátékot használni, amit amúgy nem. Mert ugye van olyan kategória is amit bármikor. Ezek a pirotechnikai eszközök látványosak, szépek lehetnek, össze tud állni egy szomszédság és egész jó műsort össze tud rakni. És ehhez képest mérsékelt zajjal, környezeti ártalmakkal jár. És a legtöbb legális eszköz biztonságos is volna.

Petárdázni viszont, mivel veszélyes, a zajterhelése sokakat zavar, stb. tilos. Ha már veszélyes az a petárda és tiltott akkor viszont a tilalom hatékony érvényesítését elvárhatjuk. Éppen a saját biztonságunk érdekében. Ez viszont az engedélyezett tűzijátékokat nem érinti.
TheElf 2014.01.01 18:00:56
@ringer: Hogy melyik a hangosabb azt maximum eszköz szinten lehet összehasonlítani. A petárda viszont fokozottan balesetveszélyes, csak zaj kedvéért van, és ugye nem egyesével használják.

Ráadásul a zajuk nem is egyforma :)
Az a reggel is elég szarul indult. Elindultam a hűséges 190-es Mercinkkel Tatára, a Totalcar éves naggyűlésére, ahová együtt mentünk volna Drágasiposurral. De késett, ezért megtankoltam, hogy ezzel se teljen az idő. Elindultunk szép nyugodtan, hogy a Totalcarmagazine és a Totalbike…..
TheElf 2013.12.31 16:03:47
@protézisesh: A 100-150 ezerért eladható romos állásponttal egy baj van. Aki a GTK kapcsán azonnal bepróbálkozik egy ilyen ajánlattal az még a roncsnak sem a piaci értékét javasolja első alkupozíciónak. Ha ez 100-150et érő verda lett volna, akkor ne elzavarják az első vevőjelöltet, hanem minimum megpróbálnak alkudni. Nem így történt.

Így az ár amivel számolsz sem vág össze a cikkben szereplő történettel.

Autópálya, sebesség, stb kérdésben: Az autópályára minden olyan jármű felmehet ami legalább 60-at tud menni, és akinek lehet, az autópálya ajánlott a településeken átmenő főúttal szemben. Szükség esetén előzhet is... Ha szerinted egy youngtimer, egy veterán, stb. tempójánál veszélyes a sebességkülönbség, akkor te mész túl gyorsan. Ugyanis neki van joga annyival menni. Neked nincs jogod annyival gyorsabbnak lenni, hogy az veszélyes legyen. És ettől még csinálhat pályanapos verdát.

Főleg azért, mert a cikkből is kiderül van mellette pl. egy BMW is, azaz van keret a többféle autó fenntartására. Ellenben, ha nem gányolni akar, hanem minimum szinten tartani, akkor ezt a verdát drága lenne helyrepofozni.

Az, hogy hova húzódtak le sem azonos az ütközés leírt helyszínével (tovább gurultak?), innen egy kis streetview és máris látod, hogy a kitalált menekülő útvonalad sem stimmel.

A családok helyigényét pedig nem az apuka határozza meg, hanem az anyuka... Ugyanis többnyire ő akar mindig minden "fontosat" vinni. És ugye a bal kezeddel szemben a nőknek vannak elvárásai amiket érvényesítenek.
Jobbegyenes A Kúria árulása 2013.12.16 20:03:35
A magyar igazságszolgáltatást rengeteg jogos kritikai érte az elmúlt évtizedekben. Se szeri, se száma a bicskanyitogató ítéleteknek. Azt már megszokhattuk, hogy az állami milliárdokat elsikkasztók legtöbbször fütyörészve sétálhattak ki a Markó utcából egy-egy felmentő…..
TheElf 2013.12.17 21:42:14
@egyetmondok: Ugyanezek a bankok folyósítottak tiszta devizahitelt is. Csak az átlag embert az egyszerűbb megoldás miatt erre a kombinált termékre beszélték rá.

A környezetemben is akad olyan aki jelezte, neki jobb a tisztán devizában való elszámolás, és ő ugye olyan, "kényelmetlenebb" hitelt is kapott :)

Fura módon sok mentőövből akik így döntöttek pl. kimaradnak. Igaz, furcsa lenne azokat megmenteni akik az Euro hitelt, Euroban törlesztik, egy Euro számláról, amire a jövedelmük amikor érkezik ott is EUR van pénznemként feltüntetve.
TheElf 2013.12.17 23:24:53
@egyetmondok: Nézd, a hiba a te készülékedben van. Ugyanis egy hazug embert idézel folyton. ÉS azóta is több a valótlan érved mint a valós.

Ugyan számos ismert hitel típus, számos történelmi példa, stb. bebizonyította, hogy a folyósítás, elszámolás pénzneme akár változhat is időben. Így az alap állítás hamis.

Egy valamelyest korrekt ember a helyedben az elsőre azt mondta volna: Hopp akire hivatkoztam hazudott, azóta jogegységi döntés, nem csak érdekeltek szakvéleménye, stb. mondta ki, hogy a devizahitel nem hibás termék. A hazug ember által is hivatkozott esetek sem erről szólnak. Tévedtél amikor ezt biztosnak hitted.

Azóta annyit nem vagy hajlandó elismerni, hogy a több történelmi és jelenlegi példa bizonyítja, hogy a folyosítás pénznem nem feltétlenül volt döntő soha sem.

Azaz az érvelésed EGYETLEN alapja hamis.

Itt már rég visszavonulót kellett volna fújnod, ha másért nem hát korrektségből.

De nem tetted.

Ezek után közölted szerinted nem lehetett választani devizában folyósítást, devizában törlesztést. Hamar kiderül: Volt tisztán devizahitel is, azaz az állításod miszerint nem lehet választani HAMIS és vagy tájékozatlanságról vagy hazugságról árulkodik.

Miután nincs releváns érved jön a mellébeszéd és a másik személyének támadása. Miszerint meg merte jegyezni, hogy a kombinált terméket miért ajánlották.

Ügyes mellébeszéd ez, csak kicsit személyeskedő, és ha hasonló választ kapsz akkor "én nem minősítelek mert nem értünk egyet"-tel ütöd el a kritikát majd újabb hazugságos, és újabb személyeskedésed következik.

Érdekes kis ciklus ez nem gondolod?

Csak immár nem csak arról nem veszel tudomást, hogy:

1. A hitel kapcsán a tőketartozás az állításoddal szemben valójában meghatározható MÉGHOZZÁ a szerződő felek által rögzített pénznemben. Innen pedig szerződési szabadság van.

2. A PTK nem beszél "hibás termékről", az hibás teljesítésről beszél, így a PTKra való hivatkozásod a részedről egy hamis érv. Az autóra való hivatkozással szemben jeleztem, hogy itt szerződésszerű teljesítés történik. Talán előbb el kellene olvasnod a PTKt mielőtt légből kapott marhaságokkal érvelsz.

3. Még mindig a te saját állításaid kapcsán: Sok kérdésben elhangzott a devizahitel és a deviza alapú hitel különbsége jelezve, hogy volt tiszta devizahitel is. Így nem igaz a nem lehetett az oda vissza váltogatást elkerülni c. érved. Választhattál csak hitelt, vagy több szolgáltatást nyújtó csomag között. Itt egy újabb érved hamis.

4. Az általad hivatkozott forrás valótlan történelmi példával, történelmi helyzettel érvel, azaz hazudik. Kártyahitel, új pénznem bevezetése, stb. cáfolta.

5. Az osztrák és a horvát példával ellentétben itt az árfolyamkockázatról való tájékoztatás kérdése nem merült fel, az ottani hiba itt nem releváns. Az arra való hivatkozással az általad idézett forrás bizony hiteltelen.

Ehhez képest olyan érved ami igaz még nem volt...
TheElf 2013.12.18 17:35:27
@egyetmondok: Több dologban is hazudsz. A választási lehetőség a kölcsön kapcsán az eltérő konstrukciók közötti választás lehetőségével megoldott volt. A kölcsön összegét pedig a szerződés pontosan rögzítette. CHFben.
Belsőség Hazavágtam az autómat 2013.12.14 06:48:39
Még a jogosítvány kézhez kapása előtt, 2008-ban vettünk egy új SX4-et. Tudom, rohadjak meg. Édesanyámmal ketten élünk, ő már nem vezet (azért vagyunk még életben), két hozzá nem értő nő pedig gyilkos kombináció egy autónak. De nagy volt az öröm, csak sajnos nem tartott…..
TheElf 2013.12.15 21:40:42
@Görgei Lilla: Azt mondod szükség van rá valakit kórházba vinni. Más már rámutatott: Erre ott van a mentő. Vagy ugye uram bocsáss a taxi. Mert a szükséges távolságokon az is gazdaságos. De lépjünk egy kicsit tovább, maradjunk a saját autó mint megoldás környékén. Tegyük fel azt, valakinek bármely okból, legyen az munka, de tényleg szüksége van autóra. Legyen ilyen.

És mondd: Ez esetben arra is szüksége van, hogy szép, csajos, sportos autót válasszon? Furcsa. Azt hittem ez esetben arra lenne inkább szükség, hogy olcsón fenntartható, megbízható autó legyen. Ha kell akkor rendelkezésre álljon, és jusson pénz ennek az állapotnak a fenntartására is.

A történet többnyire úgy folytatódik, hogy az a pénz amit a biztonságunk érdekében megelőző karbantartásra kellett volna, valahogy hiányzik. A hétvégi buli, a cigi, sőt a ruhák, kiegészítők divatosabbra cseréje is mind létszükséglet. Nem találgatok éppen a telefonról sem, de oly sokszor az is kiderül, hogy éppen 2 kategóriával drágább okostelefon kellett a biztonság rovására, mint amit sok olyan hord akinek a munkájához tényleg létszükséglet az okostelefon is.

Ha magadat nyugtatod, könnyű önmagadat meggyőzni szükség van az autóra. De az olvasóban joggal merülnek fel az ellenérvek, kétségek. Ha pedig már felmerülnek, sokan azt fogják gondolni nem igaz, hogy indokolt ilyen verdával járni, nem tartanak őszintének, azt gondolják hülyének nézed őket. Tippelj miért vezet ez a durva és támadó hangnemhez? Részben azért, mert ezt sértőnek tartják, részben pedig mert ezek mellett veszélyezteted őket.

Azt mondod: Most jó a fék, új a gumi. Ők pedig azt, teszik hozzá nem minden alap nélkül: Most éppen. De az is tény, hogy megfelelő megelőző karbantartás nélkül ez egy autó esetében csak átmenti állapot. A KRESZ sok dolog működésének ellenőrzését előírja. Ilyen a fék is. De sok más apróság átnézése, ha már a Totalcar csapata közelében vagy,
érzésem szerint megoldható baráti körben is.

És ha eddig is minden "muszáj" volt, akkor feltételezhetik bármely újabb veszélyes hiba kijavítása is csak némi veszélyes autózás után történne, időbe telne. Mert ugye az autó nélkülözhetetlen.
TheElf 2013.12.16 01:00:11
@Görgei Lilla: Olvastam a cikket, egy jó műszaki állapotú és megbízható autó karbantartása sem költségmentes. És bizony e téren valószínűleg vannak olcsóbban karbantartható autók. És mint jeleztem ebben az esetben is sántít sok téren a szükségre való hivatkozás.

Ilyen szempont az, hogy amíg a megelőző karbantartás a biztonság miatt kötelező költség, addig a cigi nem az. Aki cigire tud költeni az költsön megelőző karbantartásra is. Ilyen költségek a bulik, a divat és sok más is.

De ön remekül szelektál az érvek közül, hogy mit óhajt tudomásul venni és mit nem. Például remekül átugrotta azt a kérdést, hogy amikor muszáj az autó, többnyire lehet taxi-t választani. De éppen így elfelejtette azt is, hogy a cigaretta sem kötelező és nélkülözhetetlen költség.

Fura, hogy oly sokszor hallom, hogy szegény dohányosokat üldözik. Majd azt is, hogy az 1000 forintos cigi is szépen fogy, de ugye pénz a karbantartásra, mások biztonságára nem jut, muszáj kockáztatniuk. Én valahogy jobban örülnék, ha a füstölés helyett a fék eredeti hatékonyságára költene.

De tudja mit: Sok ilyen költség van. Valóban a szavát adná rá, hogy a karbantartás, mások biztonsága a fontossági lista elején volt, messze megelőzve a cigi, buli, nyaralás, divat, stb. költségeket és ezt a sorrendet feltétel nélkül érvényesítette?

De megjegyzem: Amikor eldönti valahova elindul ki tudja számítani, hogy az olcsóbb-e autóval. És itt érdemes számolni a parkolással is, de azzal is, hogy közelebb jön az olajcsere, az összes kopó, fogyó alkatrész cseréje, az összes használatból eredő hiba, karbantartás.

Ha az autó az adott útra drágább, mint a többi alternatíva akkor nem kell egy gyengébb fékű autóba ülni és kockáztatni a balesetet.

Az alternatíva nem csak a buszjegy lehet, de a bérlet, start kártya, vagy éppen megfelelő helyzetben a kerékpár. Sőt, egy robogó is lehet megtérülő befektetés, amivel pénzt lehet spórolni. És azt bizony karbantartásra lehet költeni.

Valóban mindent megtett és nem volt más alternatíva?

Csak azért furcsa a kérdés, mert a cikkben fontos volt említeni a cigit...
TheElf 2013.12.16 01:25:43
@Szabványok: Őszintén szólva nem feltétlenül hiszek abban, hogy a BMW kisebb valószínűséggel okozna balesetet. A hatóság és az átlag autós közötti viták egyik visszatérő eleme a gyorshajtás. A rendőrség szerint ez vezető baleseti ok. Az átlag autós rámutat: A statisztika a relatív gyorshajtásról beszél. A valóság az, hogy az abszolút gyorshajtás bizonyítása a határozatban nehéz lenne, így akkor is marad a relatív gyorshajtás, ha a városban is legalább 150nel ment a delikvens.

De egy-két kirívó hülyétől eltekintve a többség nem keresi a bajt. Nem szándékosan okoz életveszélyes helyzetet. Hanem csak bátrabb, magabiztosabb a kelleténél. Nos egy veteránkorú Skoda az autót maga bütykölgető, a korlátait jól ismerő sofőrje érzésem szerint kevésbé lesz hajlamos a túlzott magabiztosságra, mint egy BMW sofőrje. Ez pedig abból is ered, hogy a BMWt sokkal biztonságosabbnak érzed.

A hihetetlen rutinnal rendelkező profi kamionsofőrök sem csak a fáradtság miatt okoznak balesetet. Hanem pl. azért, mert megszoktál, hogy egy követési távolság elég. Aztán amikor baleset van az autópályán összetolják a sort. Mert mégsem elég. Korábban azért tűnt elégnek, mert nem volt rá szükség. Ha eső, hó vagy köd miatt rövidebb a látótávolság, és csúszós az út, akkor ebből könnyen lesz relatív gyorshajtás is.

Az a kanyar bevehető 90nel. Kivéve, ha vészfékezni kell. Mert valami ami az előző teherautóról leesett ott van az úton.

Nem csak közúton, de a vasúton, a légiközlekedésben, stb. is túl sokszor öl a túlzott magabiztosság. Egy BMW összetettebb, több minden romolhat el rajta. Arra is oda kell figyelni, mert a figyelmetlenség, a felelőtlenség ölhet.
Múlt pénteki cikkünk szép kis vihart kavart, végül az egyik kedves vendég egy hosszabb írásműben fejtette ki a véleményét. Vele ellentétben én természetesen megadom a linkjét annak, amire reagálok, hogy akinek van kedve, az el tudja olvasni az eredetit is, nem csak az…..
TheElf 2013.12.10 00:27:57
Az a baj, hogy pl. a cikk sem, és a kommentek sem éppen hozzáértésről árulkodnak. Pl. a Windows Mobile felülete kapcsán lehetett látni, hol optimalizálták azt érintő kijelzőre. Csak éppen nem mindegy milyenre. Ugye egy stylust támogató, de nem multitouch érintő kijelző kapcsán a felbontás optimális kihasználása a cél, és a stylussal kell kényelmesnek lenni. Egy stylust érzékelni is képtelen, gesztus vezérlésre alkalmas képernyőn, tömzsi újakara optimalizált design, a nagyobb és látványosabb vezérlőkkel ugye más.

Ha viszont felismerjük, hogy nem a touchscreen az különbség, hanem a gesztus vezérlés... Nos akkor eszünkbe juthat, hogy az érintés nélküli interfészek akár orvosi rendszerekben, akár konyhai (vendéglátóipar) rendszerekben kívánatosak. Ez ugye a Kinect for PC kapcsán is fontos. De a beágyazott rendszerek (kioszkok) kapcsán is. Na ezért kellett a "desktop" rendszer kapcsán is az intuitív gesztus vezérlés felé nyitni.

@csaki-de: Csak éppen az a baj, hogy te pár féle 64 bites XPt keversz kapásból. De több más aprósággal is baj van. Azaz látványosan nem értesz hozzá.

Mondjuk úgy, hogy a Windows NT az a vállalati desktop - munkaállomás - server vonalon volt erős, NT kernellel. A Win32s alapú megoldások (98 pl) pedig elsősorban az otthoni, és kisvállalati desktop rendszerek, stb. felé volt esélyes. Az NT vonalon viszont felmerült egy érdekes probléma.

Méghozzá a RISC processzoros munkaállomások integrálása egy windows alapú nagyvállalati rendszerbe. Azaz a Windows nem csak PCre hanem RISC procis gépekre is elkészült. Windows NT 4.0 for PowerPC, MIPS R4x00, Alpha irányok jutnak eszembe, és bizony az SFU csomag is támogatta az Alpha procikat.

A Windows 2000 elvben egyesíteni volt hivatott a két irányt, így az XP is már kénytelen volt kiszolgálni a desktop PCt és a munkaállomásokat is. A Server verzió persze külön vált. De itt is fontos volt a nem éppen PC jellegű hardware támogatása.

Az Itanium alapú gépek sosem voltak igazi PCk. Ugyan emulálni tudták a PCt, de az utasításkészletük is más volt. Az emuláció kapcsán érdekesség, hogy az IA-64 architektúrájú processzorok x86 emulációja olyan lassú volt, hogy inkább megjelent mellettük egy softwares emuláció is. Sőt ennél mélyebb és fontosabb különbségek is megjelentek. Ezért valamit Itaniumra átírni nem triviális feladat. Így az Itaniumra írt Windows esetében az inkompatibilitás teljesen érthető volt.

És bizony így jól érhető, hogy az Itaniumra szánt Windows XP 64-Bit Edition for Itanium systems és Windows XP 64-Bit Edition, Version 2003 rendszerek kapcsán az otthoni felhasználást segítő extrák hiányoznak. Ugyanis Itanium kapcsán az ilyen otthoni felhasználás gyakorlatilag lehetőségként sem merült fel.

Egyszerűen azért, mert az Intel később próbálta meg az olcsóbb Xeon MP (sok procival) és a drágább Itanium platform közötti szakadékot és árkülönbséget mérsékelni. Viszont az Itanium bármi elérhető, PCre írt software-t csak baromi lassan futtatott.

Az Windows XP Professional x64 Edition viszont már tartalmazott Media Playert, lejátszotta a DVDt, írt CDt, nem úgy mint az általad belinkelt írásban szereplő verzió. Ezt ugyanis már PCre, potenciálisan otthoni PCre szánták. A 16 bites kód, és a DOS alapú megoldások támogatása viszont hiányzott. A 16 és 32 bit támogatása helyett a 32 és 64 bit volt támogatott.

Ellenben a 64 bitre mindent érint, ezért a 32 és a 64 bites kód természetesen itt sem volt ugye szabadon keverhető. A 64 bites driverek előírása, a shell kiegészítések kapcsán a 64 bites verzió előírása (ha nem álltál vissza 32 bites explorerre) olyan korlátozás, ami később is indokolt maradt.

De a Vista sem lett ehhez képest Ultimate megoldás. Azt leszámítva, hogy a 64 bites driverek fejlesztésének ugye a Vista volt sok helyen a cél platform, így egy korszerű PCt sokszor Vistaval adtak, vagy csak azzal lehetett kihasználni. Én pl. ezért használtam hossz ideig Vista-t.

Csakhogy a Vista kapcsán sok fontos új funkció mellett a Workstation és a Desktop közötti határok elmosása is megjelent... A kompatibilitás kérdéseit (főleg 64 bites rendszer kapcsán) pedig sokan megszenvedték.

@mioporfeszosz: A buhera eszközök léte lehet idővel arányos, ellenben az általuk megoldani hivatott problémák tömege nem csak az idő miatt magas.

És ne feledjük el, már a Windows 2000 alapvető célja is az NT kerneles, és a Windows 95-98 féle irány egyesítése lett volna, de az NT kernellel járó sok apróság elutasítása miatt a Windows ME csak egy kényszer megoldás volt, aminek nem is volt célja a sikeresség.

Ugyanakkor a Windows 2000 kapcsán igencsak fontos érv, hogy az is két termékvonal (otthon, vállalati) egyesítését célozta meg, és az sem ment elsőre. Az XPt azért fogadták el, mert az ME megbukott, a 98at már nem volt miért támogatni.
WinMagazin Mi jöhet még? 2013.12.05 08:00:00
Talán nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy a Windows Phone 8 egyértelműen sikert hozott a Nokiának, és a Microsoft üzlettel végérvényesen is bebizonyosodott, hogy talpon marad a sokáig kétséges jövőjű finn cég. Be kell ismerni, hogy a valaha egyeduralkodó gyártó…..
TheElf 2013.12.05 12:21:02
Azért a Nokia stratégiáját érdemes úgy vizsgálni, hogy a Nokia viszonylag sok vasat tartott a tűzben ez idő alatt. És ezzel a sok "trójai falovas" mesét könnyű megcáfolni.

Elöljáróban megjegyzem, hogy korábban egy ideig HTC és Windows Mobile felhasználó voltam. A kérdés az volt, hogy innen hogyan tovább. Windows Phone (akkor még 7) vagy valami más operációs rendszer. A WP 7 sok szempontból kockázatos volt, kevés továbblépési lehetősséggel. Így maradt a Maemo és a MeeGo féle irány.

Hiszen jól optimalizált rendszer, elfogadható hardware, a PCvel valamennyire közös ökoszisztéma még annak ellenére is ütőképes ajánlatnak volt mondható, hogy voltak erős kétségeim azt illetően, hogy az Open Source közösség valóban a linuxos telefonok mellé áll, vagy csak a szájuk nagy, de a boltban vásárláskor már nem a linuxot keresik. Ha az utóbbi az igaz, akkor ugye minden hardware gyártónak igaza van, aki a hiszti ellenére mellőzi a linuxos driverek fejlesztését.

Ha ez sem hoz 5-10% körüli piaci részesedést, nem hoz alkatrész ellátást, akkor bizony a trójai faló nem a későbbi CEO, hanem az az Open Source közösség aki ismét szart csinált a szájából. Ismét: Mert ugye elég sokszor mondják így lesz jó úgy lesz jó valakinek a linux. Aztán kiderül az adott feladatra gyakorlatilag leginkább alkalmatlan. Felhasználók is pofára estek már vele... Felhasználók is pofára esnek vele.

De ugye amikor az "MS ölelését" említik akkor bizony sorban jönnek elő olyan cégek akik előtte linux mellé álltak, nem értek el sikert (mondjuk úgy buktak) és utána kerestek maguknak egy kis kiutat. És vagy megmenekültek, vagy nem. De a linux elfelejtése utáni szövetség mindig inkább gyógyírt jelentett (még, ha nem is eleget) mint problémát.

A Nokia nem maradt le az okostelefonok első hullámáról. Már az első kommunikátor is okostelefon volt. A symbian kapcsán is tudtuk: appok már akkor is voltak. A telefon már akkor is általános számítógép volt. Már nem a fix featurek, hanem ezek a lehetőségek határozták volna meg a telefon tudását.

Csak míg a Nokia hitt az Open Source közösségben, addig a Windows Mobile rendszerű okostelefonok esetében a programozhatóság nem maradt meg elméleti lehetőség szintjén. Az gyakorlatban használt megoldás volt.

Csakhogy a Windows Mobile kapcsán volt egy apró gond: Nem éppen konzumer cucc volt. Munkára remek volt, sok esetben a Blackberry-nél is jobb választás, a communicatornál is jobb választás volt... Csak éppen a mezei usert nem érdekelte sem az SSH kliens, sem az RDP kliens, sem a tény, hogy Visual Studioban remek kis programokat lehetett rá összedobni.

Munkára a telefont, és a PDAt (tulajdonképpen mai tabletek közvetlen előzménye) is remekül lehetett használni. Telefonnak kicsit nagy volt az 5 inch és a feletti kijelzőmérettel mondjuk egy HTC Advantage. De én mondjuk azért kedveltem. Igen: Mágnessel feltapadó "cover" is tartozott hozzá. Azon billentyűzet, a telefon erre felállítható volt. A cover egy része átlátszó így sok info látható volt.

A PC alapú communicatorokkal szakító Nokia Symbian alapú termékeit viszont mind a Windows Mobile, mind a BlackBerry kiütötte. Az Open Source felé való nyitás után is állva maradt a Nokia.

Az iPhone erre a piacra robbant be. Az iPhone nem tudott többet mint egy korabeli okostelefon. Sőt az elsőre még App-ot se nagyon tettél, így érezhetően kevesebbet tudott, mint mondjuk a kb vele egy idős HTC Advantage.

A Nokia ekkor is versenyben volt. De a Symbian mellett, ha már az Open Source közösségre épített, megfogadta azok tanácsát és szépen elindult a Linux felé.

A MeeGo mögé viszont hiába álltak be a nagyok, a Linuxos közösség nem kezdett el tömegesen vásárolni, nem kezdett el tömegesen appot fejleszteni rá. Maemora sem. A régi dolgok portolása akadozva de ment.

A MeeGo-t nem csak a Nokia kapcsán lehetett megnézni, hanem az Intel Processzorral szerelt referencia készülékeket is. Amikor a fő feature az volt, hogy windowsos programok futnak egy telefonon, akkor látható volt, hogy a linux mint irány zsákutca.

Innen érthető volt az is, hogy a Nokia az Open Source közösség ígéreteit egy zárt platformra, az ottani exkluzív lehetőségekre váltotta le. Amikor pedig a Windows Phone és a Windows RT egyesüléséről beszélünk, akkor azt is észre kell venni, hogy ezzel a Windows 8 (és annak Modern App-jai) és a Windows Phone is össszeér.

Ha pedig az Intel megoldja a telefonokban is jól használható x86-ot, akkor vajon mennyi idő, míg visszatérünk oda ahonnan a Nokia a 9000-es communicatorral is elindult: PC alapú okostelefon.

Csak éppen versenyképes UIval, designnel, szexi és eladható termékként, immár a consumer piacra is. A programozhatóság, a számítógép jelleg, a kompatibilitás hosszú távon fontos érték lehet.

Azaz a Nokia, ha az addig őt átverő emberek kedéért nem akart az Androidos követők végére csatlakozni tetszhalott cégként, akkor a Windows Phone volt a jó stratégia.

(Folyt köv)
TheElf 2013.12.05 12:38:20
@TheElf: Azaz a "Mi jöhet még?" kérdésre inkább a fenti perspektíva ismeretében lehetne válaszolni.

Véleményem szerint sokminden. A Windows RT és a Windows Phone irány egyesítése kapcsán megjelenhet a QWERTY billentyűzet. A szép multitouch érintőképernyő mellett sokan hiányoljuk az akár kicsúsztatható, akár mágnessel feltapadó billentyűzetet. Ugye ezzel valóban új felhasználót is elérhet majd a Nokia.

De a HTC Advantage idején emlékszem a monitor kimenetre is. Ha pedig az eszköz párosítjuk egy vezeték nélküli egérrel, billentyűzettel, és egy külső képernyőn látjuk viszont az alkalmazásokat, akkor az RTvel egyesülő platform sok esetben elhozza a zsebben hordozó teljes értékű irodák korát. A sharepoint kompatibilitás, a nagyvállati rendszerekbe kapcsolatóság, stb. erre mutat.

A Phablet irány kapcsán viszont egyre nagyobb aksi fér a telefonba, és egyre kevésbé a proci terhel igazán. Ezzel pedig az Intel féle SoC megoldások, a teljes PC kompatibilis telefonok, phabletek megjelenése sem feltétlenül a SciFi kategória. És igen: Az Intel még mindig stratégiai partner. Azaz a Maemo és MeeGo projekt tapasztalatainak hasznosítása sem lehetetlen irány.

De megkérdezek valamit: A Smartglass mint második képernyő igen hasznos a konzol piacon. De fordítsuk csak meg a kérdést: Mi van akkor, ha a telefonon futó alkalmazásnak lesz második képernyője a projektor, második beviteli eszköze a kinect? A prezentációk kapcsán a nagy képernyőn látható kezelhetőség jó irány.

A már orvosi alkalmazásoknál is előkerülő érintés nélküli interface technológia és a touch screenes technológia, valamint a hagyományos desktop kezelés "összeér".

És sem az iOS, sem az Android nincs felkészítve ahhoz, hogy ugyanaz az eszköz legyen a telefonod, az asztali PCd, de akár érintés nélküli technológiával közösen kezelhető prezentációs felület is.

A Modern UI viszont amennyire lehet, fel van erre készítve.

És benne van a pakliban, hogy a következő nagy dobás az okostelefon piacon erre legyen.

A lehetőségek tárháza korlátlan, a technológia rendelkezésre áll, az MS bármikor megírhatja az ehhez szükséges drivereket, bármikor robbanthat.

A "mi jön még", a fejlődés nem csak a konkurencia számháborúja szerinti piaci rések kitöltésében lehet, hanem a valódi innovációban, a sehol máshol nem elérhető lehetőségekben.

Megkérdezem: Ha kellően erős alkalmazás bolt mellett, a Microsoft nem csak kamerával hanem ilyen extrákkal is dob egy nagyot és az új helyzetet nem lehet a "de hát kicsi a piaci részesedése, és kevés az app a rendszerükre" érveléssel lesöpörni már, akkor mennyi idő még, míg a többiek lépni tudnak?
E poszt élesítésével egy időben mutatják be a Design Terminálban a Graphifesten, milyen is lesz a BKK új metró-(M), HÉV- (H) és dunaihajó- (D) logója. Pontosabban, hogy melyik pályamű nyert. Mivel én is ott ültem a zsűriben, kedves Urbanista-olvasók elsőként ismerhetitek meg a…..
TheElf 2013.11.22 15:51:32
@valakitalánvagyok: 10 millió grafikus országa? Meg 10 millió focistáé. Bezzeg a 30 perc után lihegő ember NB1es, hát ő aztán meg tudja mondani, hogy csak 8-at kapni felér egy győzelemmel az nem szégyenletes vereség. Ugye így gondoltad?

Ha belegondolsz akkor a tájékoztató logó első és legfontosabb feladata az, hogy *ne legyen félrevezető*, ne legyen félreérthető se nagyon. Ami nem irányt jelez az véletlenül se hasonlítson egy nyílra.

Ha egy tartós logót, amivel kapcsolatban a "kőbe vésett" sokszor nem csak üres frázis, hanem szó szerint értendő, időtlenre kell tervezni, a rövid távú trendek, divatirányzatok figyelmen kívül hagyásával. Ahogy a bébiételre sem raksz divattól függetlenül sem méregzöldet, sem a sugárzásra utaló "glow" effektet...

Ha felfogod, hogy ezeket miért szokás sokszor betű alakú logóval jelölni, vagy valami londoni szintű minimál logóval (de azon is van felirat) akkor rájössz: ide nem csak grafikus kell és az üzenet átgondolásához marketinges, hanem bizony a betűtervezést, tipográfiát tanult szakember is aranyat ér.

Ehhez képest 0 csapatmunkával idehánynak valamit, amiről sok minden eszünkbe jut. Leginkább az a politikai törekvés, miszerint, darab darab alapon az alkalmatlan embernek is adjanak diplomát. Ha ugyanis tanul, addig sem munkanélküli.

Persze értem: a 10 év alatt képzett, semmihez sem értő "grafikust" is kell foglalkoztatni, ehhez pedig legjobb egy olyan pályázat amin a hasonlók közül ő lehet a legkevésbé rossz, és a munkáját úgysem kötelező használni, vagy ha igen, hát politikai akarat kérdése ugyanígy lecserélni.

Tudom. Igenis legalább akkora teljesítmény ezen a pályázaton helyt állni, amennyire győzelemmel felérő teljesítmény lenne egy andorai megyei negyedosztályú csapat ellen a válogatottunknak csak 8-0-ra kikapni...
IDDQD Így robban darabokra egy PS4 2013.11.19 11:50:14
Talán ismeritek itt páran Richard Ryan YouTube-csatornáját, a RatedRR-t. Elég népszerű műsor, 277 ezer lájkolója van a Facebook-oldalának, a műsor témája pedig a fegyver. Sőt, ez már fegyverpornó: Ryan nagy élvezettel mutatja be 50 ezer fps-re lassítva a különféle…..
TheElf 2013.11.19 15:36:52
@HUN_Sector: Az adott tárgy funkciója éppen úgy a szórakoztatás, mint ahogy a videó funkciója is. Az előbbi értéke összefügg az árával, az utóbbi pedig a belőle kinyerhető reklám bevétellel. Ha az utóbbi nagyobb, akkor PS 4-re lőni az esetében bizony értéket (pénzt, nézők szórakozását, stb) teremtő munka volt.
TheElf 2013.11.21 00:24:38
@Kendalh: Lehet panaszkodni a hozzáadott érték miatt, de a történetet a legjobban fapadosok kapcsán látványos.

Emberek sokasága mondja azt, milyen jó az, hogy olcsó és nem kell azért fizetni amire semmi szükséged nincs. És ezért nincs ellátás, hogy ezt valami reprezentálja.

No, sokan verik a mellüket, milyen jó ez, hogy ők mindent maguk intéznek és tényleg csak a repülőgép és a pilóta használatáért, nomeg az üzemanyagért kell fizetniük. Milyen átverés az, ahol e mellett egy szervezet is fenn marad, és ha már drága a szervezet miatt az egész belefért az ellátás is. Mennyire hülyeség a sok hozzáadott érték, stb.

Aztán amikor időjárás (vis maior) miatt kitérő reptérre száll le a gép, ezek az emberek nyüszítenek a legjobban, hogy miért nincs meg az a szervezet amiért eddig nem akartak fizetni. Miért nincsenek emberei a cégnek a kitérő reptéren, miért nincs plusz ember a call centerben, miért nincs előre lekötve a busz.

Azért nincs semmi ilyen, mert ő úgy döntött, nem akarja megfizetni az ilyen járulékos dolgok költségét neki az olcsó kellett.

Az R&D dolog. Lehet azon panaszkodni, hogy plusz költség. De ennek köszönhető az is amit a hardware tud, amennyivel egy autó biztonságosabb, stb. Megéri. Enélkül semmit nem érne a dolog...
TheElf 2013.11.22 09:40:07
@Kendalh: A fapados példa friss, ugye LHBP nemrég kicsit zárva volt köd miatt, és a kitérő reptérre letett Wizair utasok pampogtak minden fórumon.

Az R&D ára pedig annyi, amennyire szükség van ahhoz, hogy a termék eladható legyen.

A kaspóval az a baj, hogy a 25. videót a kaspóval már nem nézné a kutya sem. Ahhoz, hogy az is érdekes legyen, de a 250. vagy a 2500. változatos célpontok kellenek. Méghozzá olyan célpontok amik a nézőket érdekli, amiket a nézők választanak. Amiket a nézők ehhez megvesznek.

Ráadásul ha valamivel elégedetlen vagy (halott PS4) akkor szeretnéd pusztulni látni... Ahelyett, hogy szétvernéd (kell a garancia) nézd meg videón :)
Atyánk nekünk akar kedvezni. Elvileg örülnöm kéne, de nem tudok. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja. ..
TheElf 2013.11.21 17:43:46
@kicsidzsí: A zöldhullám kapcsán azért komoly gondok vannak amiért nem működik.

Mondjuk: 60-as, 70es tábla mellett 72km/h azaz 20 m/s sebességgel haladsz. 200 méterenként van lámpa. A zöld hullám is kb erre a sebességre van méretezve.

Az egyik lámpa (legyen A lámpa) zöldre vált és még 30 másodpercig zöld. Ez legyen 0 perc 0 másodperc időpont.

0:10-kor eléred a következő B lámpát. 0:20-kor az az után következő C lámpát. Ekkor jön veled szembe valaki, ő is zöld hullámot akar. És boldog, ez a lámpa neki pont jókor váltott.

Ő 0:30-kor éri el a B lámpát. Átmegy sárgán. Az A lámpához amikor odaér az 10 másodperce piros...

A zöld hullám csak a forgalom irányának megfelelő helyzetben alakítható ki. Ez pedig ugye akkor nem igaz, amikor mindkét irányba csak szállingóznak az emberek.

A csúcsforgalom és a zöldhullám problémája az, hogy a forgalom valós átlagsebessége, és a lámpák hangolásánál használt becsült átlagsebesség nem lesz állandó, ha pedig a lassabb forgalom miatt valaki lecsúszik a zöldhullámról, akkor a folyamatos haladás helyett álló helyzetből kell gyorsítania.

Azaz: Amikor tudod, hogy merre mennek sokan, még a sebességet is tudni kell. Ezt pedig a parkolni próbáló, mellékutcákba lekanyarodó, stb. autók kapcsán is nehéz kezelni, de minden újabb lámpás kereszteződés is komoly gondot jelent, mert ez is megtörheti a forgalom sebességét, ritmusát.

Azaz ehhez nem árt a megállni tilos, és a kereszteződések számának csökkentése. Ha a kisebb utcákba való lekanyarodást tábla tiltja, azok stop táblával szembesülnek a legtöbb helyen, akkor a helyieknek kerülni kell, de kiszámíthatóbb lesz a forgalom sebessége...

Ráadásul az út és a kereszteződések áteresztő képességéhez közel komoly problémát jelent az, hogy itt már nem csak az átlagsebesség nem jó, de az sem biztos, hogy elsőre átjutsz a lámpán. Dugóban egyáltalán nincs zöldhullám.
TheElf 2013.11.21 17:56:41
@cso zsi: Ott nincs zöldhullám, mert ugye a villamos által vezérelt lámpa a cél. Amivel egyet is lehetne érteni. Ellenben van ezzel egy kis gond.

Ha felmérnék mennyivel megy a villamos, mennyi az utascsere, és azt látnák, hogy az átlagsebesség 30... Akkor ki lehet pakolni a 30as táblát és lenne zöldhullám.
TheElf 2013.11.21 18:23:00
@cso zsi: Addig volt amíg nem a villamos szabályozott...
Mai cikkünk kapcsán bizony elgondolkodtunk egy kicsit – nyilván leginkább poénból – hogy vajon mi történne, ha az ország úgy döntene, hogy katasztrófahelyzet állt elő és éppen szükség lenne a mi járműveinkre. Sőt, továbbmentünk az elborult dolgok felé: vajon mi lenne, ha…..
TheElf 2013.11.15 11:47:44
@tom1034: Szerintem meg ez tökéletesen jól van így. A jármű nem OT-s, innentől az állapota nem rájuk tartozik. Számukra ez egy működőképes, öreg, és bizony hivatalosan (Eurotax, stb) nem túl nagy értékű kishaszongépjármű. Mivel a védekezéshez sem lóerő, sem klíma, sem kényelem nem kell, öreg vas, aminek filléres az értéke, és nem annyira nagy ügy, ha baja lesz, filléres javítást kell fizetni viszont annál inkább. Fogyóeszköznek.

Ugye, ami OT-s azt csak speciális esetben hívják. Pl. ha az adónkból csak a 30 centi hóig jó hókotróra futja, többért tiltakoznánk is hogy pazarlás, neked van 2 méteres hóban is tökéletes OT-s szovjet hómaród, akkor nyilván az OT-st is be fogják hívni, mert nincs nem OT-s megoldás. De azt álltalában kímélik.

A nem OT-s kétes eredetiségű, kétes értékű, papíron filléres haszonjárműveket, amik árvizi védekezésnél tökéletesek viszont nincs miért kímélni. Azokat KELL ilyenkor vinni. Hogy? Tuning alap? Na a tuning sosem volt támogatott...
TheElf 2013.11.15 12:42:10
@remixer: Ezért kell ilyenkor OT vagy megfellebbezni. De pont az ilyen korú verdákat kell amúgy hívni, pont a 600.000 alatti eurotax érték miatt..
TheElf 2013.11.15 13:49:16
@remixer: Hiba ismételgeted magad, attól még a helyzet az, hogy itt az Eurotax érték a mérvadó. Ha lenne OT vizsga mindjárt többet érne.

Az OT vizsga meg is éri, sok kedvezmény miatt.

A "valamiért nincs" az az esetek többségében arról szól, hogy nem éppen eredeti állapotú. Ahogy a Bogár is kedvelt tuning alap. Ellenben amikor valaki tuningba, átalakításba fog, ami az esetek tööbbségében tilosban is történik, akkor felfogja az összes ezzel kapcsolatos jogi, anyagi, stb. kockázat az övé.

Ha engedéllyel alakította volna át, lenne papír sok értéknövelő átalakításról, stb. akkor onnan már, az egyedisége okán is, máshogy kezelnék. Hiszen feltételeznék, hogy egy egyedi cucc karbantartása, üzemeltetése drága.

Nyilván az egyedi, átalakított verda engedélyeztetése macerás, drága, az adminisztratív terhek minden éppeszű ember elrettentenek a hivatalos átalakítástól... De ilyen helyzetben a nem hivatalos útnak meg kockázata van. És a közel lehetetlen engedélyeztetésre azért volt már példa, hogy sikerült.
Zseniális reklámszöveggel adja le mától a Viasat tévécsatorna azokat a Dragon Ball Z-epizódokat, amiket 1999-ben az RTL Klub (betojva az ORTT határozatától, a pszichológiai szakvéleményektől és a tévésorozat erőszakossága maitt lázongó szülőktől) már nem volt hajlandó…..
TheElf 2013.11.14 10:53:32
@Fenimore: Az a baj, hogy itt a helyreigazítás tényleg a viselkedésedet kellene, hogy érintse. Nekem sem kedvencem a DBZ, sőt a Naruto sem. Nem azért mert nem jó, hanem azért mert nem köt le.

A rólad alkotott véleményem meg akkor tud megváltozni, ha változol is. Mondjuk felismernéd a különbséget a között, hogy valami nem tetszik és nem te vagy a célközönsége és aközött, hogy valami rossz.

Azon, hogy téged nem érdekel a DBZ, untat és zavar, ha csak ez a téma nyilván nem tudunk változtatni. Mert az ízlésedhez, véleményedhez jogod van.

És mert nem ez a helye és ideje annak, hogy mondjuk megjegyezzem, hogy a fejlődésregény jellegű művek (ahol valaki előrébb jut) és a "már eleve külső forrásból erős és mindenkit végigver" jellegű művek összehasonlításáról beszéljünk.

De történelmi perspektíva, hogy a rendszerváltás kapcsán felmerülhetett a "megkaptam a csúcsverdát, irtom az ellenséget" értékrend (Knight Rider) mint a fogyasztói társadalom öntörvényű igazságosztója, és a Japán gyökerű munkával és becsülettel elért sikerre építő értékrend kontrasztja.

Ebben az időszakban technikai okokból nőtt a műsorkínálat, és az erőszakosabb történetekre (klasszikus indiánregénytől) fogékony fiatal korosztály számára nyújtott tartalom kapcsán a két értékrend között kellett választani...

Ugyanakkor a művészi és egyéb eszközök is fontosak, a minőség, stb is. felmerül, nem csak az értékrend.

Az értékrendhez, közösséghez és ezzel brandhez kötődés pszichológiája is meghatározó.

De ehhez tényleg csak akkor lehet mit szólni, ha felismered: Az, hogy valami neked nem tetszik, nem azonos azzal, hogy az a valami szar...
TheElf 2013.11.14 11:51:31
@Fenimore: Azért nem jó itt kezelni mert viszonylag hosszabb téma, és mert érint egy fontos aktuálpolitikai kérdést is kicsit a DBZ kérdése. Ne feledd, mindig az a kérdés: helyes-e ezt / azt néznie a gyereknek? Helyes-e, ha pont ezek a kötelező olvasmányok? Helyes-e?

Alapvetően ha megnézed akkor a klasszikus Grimm mesék kapcsán is akad jó adag erőszakra példa, a mese az klasszikusan nem erőszakmentes műfaj. És ezen át tanuljuk meg a konfliktus kezelési helyzetet.

Ugyanakkor egy jó mese közvetlenül nem alkalmazható technikákra épít. A mesehős nem megy el pisztolyt venni és .45 ACPvel igazságot tenni a gonosz tanárnővel szemben. Elsősorban azért, hogy ne legyen közvetlenül másolható a minta, ne vezessen a történetbeli erőszak valós erőszakhoz.

Csakhogy van a meséből "már kinövő" korosztály, a kiskamaszoké, akik már "felnőttesebb" dolgot szeretnének nézni. Lassan személyi is lesz a zsebükben, lassan dönthetnek erről-arról és felelősségük lesz. Ők mesét már nem néznek, annál inkább az ifjúságnak is szóló sorozatot. És igen, a fiúk akciósorozatot. Amúgy a Sailor Moon is igen népszerű volt, mert mondjuk ircneten a #sailormoon.hu csatornán gyűlt össze a hazai anime rajongó társadalom színe java akkoriban.

Az Anime és az élőszereplős műfaj, a reálisabb és a fantasy jellegű művek között fontos különbség az, hogy az értékrenden túl ad-e "közvetlenül használható" tudást a fiatal kezébe. Egy Chuck Norris féle sorozatban látott Karate fogásról elhiszi a kiskamasz, hogy az megvédheti *és* ezzel a tanult praktika veszélybe sodorhatja. De egy kamehameha jellegű dolog a szünetben jó móka, de sem lövöldözéshez, sem önveszélyes hősködéshez nem vezet.

Helyezzük csak magunkat abba a korba! A rendszerváltás után, hirtelen több lett a tartalom, de a szülők kevesebbet foglalkoztak a gyerekkel, akit hirtelen a TV kezdett nevelni.

Minta volt a Magnum (ingyenélő "magánnyomozó" gazdag menő), a Knight Rider, Chuck Norris, de menő és minta volt a Dragon Ball Z is. A kulturális háttere a dolognak pont arról szólt, hogy a rendszerváltás után, a korábbi értékek "eldobásakor" a szinte csak TV által nevelt gyerekek sora milyen értékeket is lát a képernyőn.

Ez a feladat 3 lépésből állt. Megszólítani a kiskamaszt. Ha nem volt valami kellően erőszakos, hanem igazi családbarát közszolgálati mű került a tévébe, az már ezen elbukott. Ekkor már volt műholdas tévé, a gyerek meg elboldogult a német műsorral is. A cél tehát eleve kódolta az erőszakosabb műsorokat.

A második cél: Valamilyen értékrendet kellett közvetíteni...

Azaz a szorgalomra, tanulásra fejlődésre építő Anime és a "menő vagyok, és büszke, hogy ilyen cool helyzetbe születtem" büszkeséget sugárzó amerikai művek (és európai klónjaik) között lehetett választani.

A "más Ferrarijával menőzök és minden nőt megkapok" Magnum és a "minden akadállyal meg lehet küzdeni, csak gyakorolni, dolgozni kell érte és még fejlődök is" jellegű Anime szereplők a rendszerváltás korára abszolút más választ adtak.

Az egyik a BMWvel (20 éves 318i) és pár naplopó haverral bárki lehet nagymenő a Balaton környékén is című minta. De jó, ugye? A másik pedig akaraterőről szólt. És a legyőzhető akadályokról. Azt hiszem az utóbbi példa követése, tekintve, hogy az edzés, az ellenséggel is megegyezés nem csak a "megverem és megoldódik" szintjén volt (szemben sok szép élőszereplős sorozattal) az értékrend úgy gondolom jobb volt.

ÉS a fent említett különbségek miatt (nem másolható tettek) hangsúlyosabban meg tudott jelenni. A művészi túlzás segített abban, hogy erősebb legyen az értékrend megjelenítése, hangsúlyosabb, látványosabb. Ezt ugye nem érezzük gondnak.

A harmadik szempont viszont a folyamatos visszacsatolás, ahol a jó dolog az mindig kicsit jobbra vezet, stb. és ezért a fejlődéssel együtt megerősíti az adott értékeket.

És mint mondtam az egész kulturális előzménye a rendszerváltás, a megelőző korszak értékeinek relativizálódása volt. Most akkor helyes, ha valaki jelent egy bűnt, vagy rossz dolog spiclinek lenni? Ha szó nélkül hagyod a lopást, rablást, a tolvaj mellett állsz ki, azzal másoknak ártasz, cinkos leszel. Ha viszont "besúgsz" ahhoz sok negatív ítélet tapad.

Figyeld meg: Jelenleg egy olyan országban élünk, ami a kommunizmus évei alatti múltat nem tudja, de nem is akarja igazán kezelni. Ebben az esetben, hogyan állíthat élő példaképet a gyerekek számára? Ugye nem meglepő, hogy a hirtelen behozott import kultúra kezdi el nevelni a gyerekeket. És nem meglepő, hogy ez esetben mit akarsz kommunikálni.

Dolgozni kell a sikerért DE ha fejlődsz akkor nem kell visszaesned az egyenlő bérhez...
Sexy Asian Girls Rita Wong 2013.11.07 06:22:54
..
TheElf 2013.11.07 21:35:19
Őszintén szólva az elmúlt 3 hölgy kapcsán láttunk pár kritikát. Nyilván akinek "sárga, sárga egykutya" még akkor is, ha sok japán lány bizony világosabb bőrű az észre sem veszi, hogy ezek a lányok mások.

Abban is biztos vagyok, hogy amikor valaki az Index címlapról végigkattintgatja az összes erotikus blogot, az éppen aktuális szilikonmell adagért, az nem fog semmit szólni akkor, ha ilyen adottságokkal megáldott, sokszor tetkókkal és gusztustalan műkörmökkel rendelkező tucatportnóst talál. Nem lesz baj a szabvány szilikonbetét alakjával, a pornóstudió mindenkinek ilyet fizet. Egy részük lehet, hogy látogató is lesz...

De aki megszokta, hogy a legtöbb japán, kínai csaj aranyos szeret lenni, játékos, huncut... és bizony ezért értékeli az ilyen lányokat az nem a karakteres tahi arcon akad fenn leginkább. Hanem bizony azon, hogy a szexturizmus hazájából érkező, sokadgenerációs kevertvérű szexmunkás, nem csak érdekes arcberendezést szerzett (részben genetikai örökség, részben az anyatejjel együtt magába szívott anyag hatása, munkáscsaládban előfordul), hanem bizony a szilikonmell, az igénytelen műköröm, stb. egy láthatóan igénytelen és közönséges nőt takar, aki nem játékra invitál, hanem a "szipi szopi 5 dollár jó katona" című "TESCO Value Kurva" imázst építi fel maga köré.

És bizony aki az aranyos, de nem hibátlan ázsiai lányokat (akiket el lehet képzelni magad mellett, és mivel nem tökéletesek akár elérhetőnek is tűnnek) szereti azért, mert aranyosak, annak igen hervasztó a gyors szexet igérő, szexturistákat csalogatni próbáló akciós thai kéjnő esete.

Arról nem is beszélve, hogy a szexturizmus hazájában 18-19 éves lányok is űzik az ipart, nem kell vakolattal, műmellel, jó adag photoshoppal megfiatalítani próbált, lestrapált, kiöregedett kolléganőik közül vállogatni.

Mert bár mint nőket őket sem illik leszólni, de mint vállalkozók, iparosok bizony versenyben vannak. És tudod amikor a helyi fővállalkozó (leánykori nevén strici vagy madam) úgy gondolja a leharcolt kurvát is többért el lehet adni, ha mellé írod hogy pornó sztár, model, kap pár photoshopolt alkotást, és van az a pénz amiért velük is forgat valaki...

Na akkor a megalkotott reklám képeket nem feltétlenül jó utánközölni, mert eleinte lehet, hogyy értékeli a sok látogató a kísérletező kedvet, de utána felmerül a "jobbat nem találatok?" kérdés, és ha máshol meg találnak akkor az rossz reklám.

Jó tudom: Van akinek olcsó kurvás kép kell...
Belsőség Ön tudta? 2013.10.29 16:08:24
Tudta ön, mi volt a jellemző jármű a Magyar Tudományos Akadémia előtt (és a parkolójában) 1990-ben, amikor az 1999-ig érvényben lévő ötezres metszete készült? Bizony, egy faros Skoda, talán 120-as. A tanári szakma sajnos már akkor sem BMW-kkel és Porschékkal volt…..
TheElf 2013.10.30 07:45:22
@visszakettopadlogaz: Tudod van ezzel egy apró gond.

Amikor vétlen félként benne vagy egy tömegbalesetben, te meg tudnál állni, de a kamionok sora összetolja a sort. Amikor a te családod van veszélyben, titeket ér soha vissza nem térülő kár, akkor egy életre megtanulod: Ezek a sofőrök emberi életekkel játszanak.

Ha egyik sem vállalná fel ezt, akkor törvényesen szállítanának, lehet hogy vasúton, lehet hogy lassabban, lehet hogy vízen.

A veszély azért van mert ők ezt felvállalják, tudatosan szegnek szabályt és pénzért SZÁNDÉKOSAN teszik kockára mások életét. Anyagi érdekből ölni készek.

Ezek a sofőrök semmilyen megértést vagy együttérzést nem érdemelnek. És bizony ameddig megéri ezt csinálniuk, mert nem drágább a bírság, mint a szabályos közlekedés addig több ellenőrzésre és magasabb bírságokra van szükség. A vállalkozóra is, a sofőrre is.

És arra, hogy ilyenkor a bírság kifizetéséig a kamion se mehessen tovább.
TheElf 2013.10.30 17:03:45
@Mansell: Tudod a helyzet az, hogy ezért a helyzetért elsősorban a sofőrök felelnek. Kollektíven. Ugyanis ezzel egyetlen gond van. Ha a szerződések, stb. is azt mutatják, hogy a vállalt határidőre nem lehet jogszerűen leszállítani valamit, akkor ott semmit nem lehet meghamisítani, és bizony ott hamar előkerülne egy veszélyeztetéses bűncselekmény.

Innen pedig a kicsit is értelmes főnök elsősorban olyat vár el, maximum kisebb stiklikkel, amit a legjobb tudomása szerint szabályosan is meg lehet csinálni. Ráadásul neki aztán olymindegy, hogy az adott idő alatt, adott munkáért járó pénzt egy ember kapja (1 sofőr) vagy 2 aki szabályosan váltja egymást.

Az, hogy nem egymást váltják a sofőrök (míg az egyik pihen, a másik vezet) hanem egy emberé a pénz, hogy amíg az alszik a verda áll (és nem más viszi) és ezért szabálytalanul hozza be a lemaradást nem a főnök érdeke. Hanem bizony a sofőré. Ha pedig valaki azért nyavalyog, mert úgy szerinte nem elég neki a pénz, akkor bizony itt arról van szó, hogy az ő igényei érdekében folyik a törvénysértés.

És bizony, ha túlmunka nélkül, váltott sofőrökkel működne a rendszer, akkor nem csak frissebbek lennének a sofőrök, hanem bizony több sofőrnek lenne munkája. És adott munkaóra, adott szállítmány akkor sem lenne rosszabb a főnöknek, ha ezt nem egyben fizeti ki, hanem 2 vagy 3 ember között elosztva. Még a munkahely teremtésért is kap adókedvezményt.

Ha viszont meg lehet valamit csinálni szabályosan, de valakinek egyedül kell a pénz, akkor persze, hogy összekacsint mindenki, hogy kisebb stiklikkel meg lehet csinálni. És persze, más is elvállalja így, sőt meg is követeli, hogy így legyen...

Az ennyi pénzért ennyit kell vezetni, mindegy hány ember osztozik rajta helyzet kapcsán persze a munkaadó is lenyel sok stiklit, de nem hiszem, hogy arra számítana, hogy rossz látási viszonyok között, csúszós úton, követési távolságot sem tartva, a túlmunkától félálomban lévő sofőr gyorshajt.

Egyszerűen azért, mert ezt nem vállalná be azért, hogy többet dolgozva kicsit többet vigyen haza.
Szabó László 8-1 2013.10.19 08:01:29
A 8-1 után mindenki még jobban ért a focihoz. Ebből azért azt az első következtetést gyorsan vonjuk le, hogy továbbra is fociország vagyunk. A CNC esztergák új generációjának megjelenéséről vagy a Higgs-bozonról senki sem kezd el kommentelni, a foci viszont érdekel minket, van…..
TheElf 2013.10.22 20:01:06
@Buday András: Született MSZPst nem láttam. És abban is biztos vagyok, hogy Orbán Viktor-t sem azért gyűlöli valaki, mert megszületett. A gyűlöletet is ki kell érdemelni, az okozat és nem ok.

A labdarúgás megbecsülésének a hiánya az pedig bőven megelőzi a miniszterelnök iránti ellenérzések kialakulását, sőt a miniszterelnök népszerűségének csúcsán is általános volt.

Éppen ezért a post megközelítése is rossz, hiszen arról beszél kinek mi lenne a feladata ahhoz, hogy versenyképes legyen a labdarúgásunk. Csakhogy van egy kis baj. A labdarúgással kapcsolatba kerülő emberek tekintetében akad egy probléma: Kapcsolatba kerülni a labdarúgással, és versenyképes felnőtt, férfi labdarúgást kívánni nem egyenértékű. Cseppet sem az.

Cseppet sem az, hiszen értesülni a mérkőzésről, az adórendszeren keresztül támogatni a sportágat is kapcsolat. Mint tudni azt is, hogy másnap a labdarúgás és az X Faktor lesz mindenhol a téma is kapcsolat. Hát még akkor, ha véleményt is alkotunk a labdarúgással kapcsolatban. Mondjuk elmondjuk, szerintünk ez a sport, ebben a formában nem érdemli meg a kiemelt médiafigyelmet amit kap. Sőt, a támogatást sem.

Márpedig, ha sokan gondoljuk így, és minden látható megtérülés nélkül a politika akaratunk ellenére számolatlanul önti a pénzt a sportágba, az demokratikusnak sem nevezhető, ez pedig az ellenérzések forrása lehet a miniszterelnökkel szemben.

A labdarúgás baja pedig nem a 8-1. Nem is az eredményesség vagy eredménytelenség a kérdés. A baj elsősorban ott kezdődik, hogy ez a sportág teljesen más, mint az Aranycsapat idején. És ennek a sportnak, ebben a formában nincs jövője, nincs értelme.

Korábban sok fiatal számára a labdarúgás volt a fő szórakozási forma, és így az egyes csapatokkal, játékosokkal könnyen tudott azonosulni. A játék példaképeket, célokat adott. És egészséges életet ígért.

Mára a helyzet kicsit más. Részben azért mert, a játék változott. És nem csak a taktika, a játék üteme... Egyfelől a profi sportolók életére a labdarúgás miatti túlterheltség veszélyesebb, mint akár sok extrém sport. A mai labdarúgók (főleg itthon) már kevésbé jelentenek példaképet. Nincs azonosulás.

És ismét nem csak azért nem példaképek, mert a 8-1 ciki. Mert a pocsék eredményekre nincs miért felnézni. Mert a 8-1 kapcsán nem kell érteni a sportághoz, hogy tudjuk ez gyenge teljesítmény volt. Még csak azt sem mondom, hogy a mérkőzésen azok követték el a hibát akiktől a laikus közönség is ezt várta, így az ekkora hibák felméréséhez sem sok szakértelemre volt szükség.

Hanem elsősorban azt mondom: Hogy senki számára sem tűnik állom karriernek párszáz néző előtt bohóckodni az NB1ben. Jelenleg ennél egy valóságshow sztárok, celebek karrierje is vonzóbb. Ki készülne lúzernek egy olyan sportot űzve ami annyira a korosztályát, a barátait nem is érdekli?

A foci ugyan gyorsan változik. A tempó és a veszélyek is, de a taktika is. Ellenben nem volt képes megújulni. Nem volt képes azt mondani: Immár nem csak a teherbírás a fontos, hanem az ész is, és így a modern férfiból is itt lehet példakép. Ellenben elszakadt a tömegsporttól.

Mert az IFAB szerint a plusz játékvezetők (4, 5.) a FIFA felügyelet megoldás a vitatható helyzetek kezelésére, de a kamera nem.

Elárulok valamit. Egy átlag meccsen a hobbiból focizgatók között, ha megvan 2 teljes csapat, bizony legalább 22 kamerás mobil van, 22 visszanézhető felvétel. De 4. játékvezető, FIFA felügyelő nem jut. Na akkor melyik megoldás lenne olyan ami a grundon is működik?

Sem ezt a problémát, sem az érdeklődés hiányát, sem az üres lelátókat, sem a 8-1et nem kell sokat magyarázni. Ehhez nem kell sok szakértelem, hogy lássuk így a labdarúgás felesleges pénzkidobás.
Sexy Asian Girls Kotomi 2013.10.14 06:00:00
..
TheElf 2013.10.14 22:21:09
@Nanenáné: Nem egészen. A dolog kicsit érdekesebb ennél. Ha belegondolsz Ázsia kultúrájába, társadalmába, akkor hamar eszedbe fog jutni a fehér tigris említése. Ez ugye ritkaság, és genetikai jellegű. Pont úgy, mint ahogy sok esetben bizonyos genetikai különbségek, az adott társadalmi kaszttal jártak együtt, és bizony a kopasz punci is ilyen volt. Ezért illik rá szlengben a fehér tigris emlegetése.

Innen pedig alapvető gond az, hogy bizony az ilyennel rendelkező lányoknál próbálkozni kockázatos volt (apucinak is rangja volt), de őket utánozni (szőrteleníteni) sem lett volna éppen a "bocsánatos bűn" kategória. Azaz oka van a ritkaságnak, de nem feltétlenül érzik azt a nőiességük megcsúfolásának.

Viszont az ilyen különbségeknek, a rangnak, stb. ott még sokkal nagyobb jelentősége van.
Komoly felhördülést váltott ki világszerte, amikor Oroszországban meghozták a legújabb szabadságjogokat korlátozó törvényt, legutóbb éppen a homoszexuálisokkal kapcsolatban. Ugyanis, aki felemeli szavát ebben a témában, vagy pozitívan nyilatkozik róla, az akár úgy is…..
TheElf 2013.10.08 23:51:50
@tableno: Valakit homofóbnak minősítettél. Kívülről nem tudom eldönteni, hogy ez mennyiben igaz, mennyiben nem igaz. De azt tudom, hogy a fóbia elsősorban félelmet jelent, és ennek a félelemnek lehet akár biológia, akár pszichológia, akár tapasztalati alapja.

A biológiai alappal kezdeném. A melegek alapvetően két állítással kampányolnak. Az egyik az egyik szerint ez nem választás kérdése. A másik szerint pedig arról szól, hogy ez nem fekete és fehér, hanem valamilyen átmenetet képez. Valójában sok szempontból áll.

Beszéljünk egy homoszexuálisról, aki "extrém eset" 99%ban homoszexuális, csak 1% heteroszexuális hajlammal. A melegek szerint ami ennyire fekete-fehér az ritka mint a fehér holló. De ő még mindig dönthetne úgy, hogy az 1%nak enged teret, a 99%nak nem. Azaz a születésre vonatkozó állítás és a fokozatos átmenet említése egymásnak ellent mond. A homoszexuális propaganda valamelyik része nem fedi a valóságot.

Az átmenet léte viszont bizonyított tény. Mint az is, hogy a genetikai hajlam azonos öröklése ugyan növeli a homoszexualitás esélyét, de nem teszi azt automatikussá, így a tiszta veleszületett állapot kérdéses.

Az is természetes, hogy heteroszexuális embernek is el kell fogadnia, nem kapja meg az általa ideálisnak tekintett partnert. Számos társadalmi norma is erről szól. Igen: A hűség, a másik beelegyezése is ilyen. De pl. nem lehet azt mondani, hogy a "szerelem nem válogat engedjünk neki teret, legalizáljuk a pedofilokat".

Ezzel viszont a teljes melegjogi propaganda alapfeltevése kérdőjeleződik meg, miszerint ez nem választás kérdése. Vagy miszerint a szerelemnek nem szabad határokat szabni. Két fő érvből 2 bukik. És nem csak a szexualitás terén van olyan helyzet ahol egy hajlam és a társadalmi elvárások közül az utóbbiakat kell követnünk.

Ráadásul sok esetben a homofób emberek undora viszont jelentős részben veleszületett adottságokon alapul és választással nem legyőzhető. Azaz ők nehezebb helyzetben vannak, mint a homoszexuálisok. Így az undor is természetes érv épp úgy helyt álló mint sok esetben elfogadott normákra való hivatkozás. Például: A szexualitás kérdése nem a nyilvánosság, pláne nem a gyerekek szeme elé való jellegű érv megmarad igaznak, és a pride kapcsán releváns is.

Így a rosszallóan használt homofób címkét bizony egy nem ritkán veleszületett tulajdonság miatti hátrányos megkülönböztetésnek, diszkriminációnak, és előítéletnek kell tekintenünk. Ami viszont meglehetősen hamar előjön akkor, ha azt mondja valaki, hogy ahhoz, hogy egy társadalomban mindenki békében és nyugalomban élhessen *kölcsönös* alkalmazkodásra van szükség.

Vagy azt, hogy a szexualitás általánosan társadalmi tabu, a heteroszexuálisoknál is. Ha pedig ezt a tabut sokan megdöntik, gyerekek felé is eltolják a témát, azok bizony a társadalom jelentős részének bizony akaratlanul is belemásznak az intim szférájába. Az ilyen viselkedés pedig mindig ellenérzéseket szül. Részben tiltásokat, de részben sok esetben az egymást heccelő, kellően primitív emberek között eljut a gyűlöletig, és a gyűlölet által vezérelt bűncselekményekig.

Az ismétlődő negatív tapasztalat viszont probléma, hiszen előbb-utóbb eljut feltételes reflex kialakulásáig, ami viszont biológia. És ez a biológia szükségszerűen általánosít. És sok problémának ez a forrása.

Nem lehet, hogy a homofóbok elleni tiltakozás helyett a hasonló feltételes reflexek, és a homofóbia kialakulása ellen kellene tenni kölcsönös alkalmazkodással?

Csak azért kérdezem, hogy lássuk be az orosz törvény alapja a társadalom elvárása, a társadalom pedig arra reagál, hogy Pride-ot lát.

És bizony hiba van rengeteg kedves aranyos, normális leszbikus pár, akit nem leszbikusként, hanem orvosként, tudósként, tanárként ismersz meg, és sosem érdekelne a magánélete, sosem találkoznál vele, sosem zavarhatna, ha közben kialakul a feltételes reflex.

Olyanok miatt akik a prideon vonulva azt üzenik, ők minden normát leszarnak, boldogan rombolják a társadalmat és mindenkit megbélyegeznek aki mer nem egyetérteni velük. Mert aki szerint ezek ellenérzést válthatnak ki másokból és félti akár a gyerekeket, akár másokat az utálni való gonosz homofób megvetendő senki...Bezzeg aki másoknak büszkén árt prideosként utcára víve a szexualitást, na az valaki.

És szomorú az, hogy olykor nagyon kedves leszbikus párok is megkapják a homofób címkét, mert szerintük nem egy kellene.

Valóban a prideos propagandának, és az általa kialakított feltételes reflex miatti bűncselekményeknek mindkét oldalon megvannak az áldozatai.

De erre az a megoldás, ha a meleg, a leszbikus, stb. is olyan ember lesz mint a másik. Nem viszi utcára a szexualitást, vigyáz a gyerekekre és nem előttük beszél ilyen kérdéskről, betartja a normát. Ő sem árt másoknak, ezért nincs miért rossz szemmel nézni rá, így neki sem ártanak, elfogadják. Ehhez viszont fontos a kölcsönös őszinteség és elfogadás. Még akkor is, ha egyeseknek a kölcsönös szó megértése nehézséget okoz.
Onlinemarketing blog A biteken túl 2013.09.09 08:48:21
Hogy mi van a biteken túl? A Lapcom és Weyer Balázs szerint a papír. Írtam már az új válogatás újságról, a Posztról, de pénteken a kezembe is nyomtak egyet, így volt szerencsém végig is lapozni. Ez egy valódi hetilap: A/4-es formátum, színes, szagos, egyszerű papírra…..
TheElf 2013.09.09 11:07:16
@Konrad: Az, hogy rendelkezik-e megfelelő eszközzel nem automatikus, és az idősebb korosztály is jelentős vásárlóerő, azaz akad bőven egy meglévő réteg.

Ráadásul van ezzel egy komoly baj. Nem csak azt mondom, hogy ne magadból indulj ki, hanem azt, hogy indulj csak ki az ügyvédekből akiknek tájékozódni is kell a világ dolgaival kapcsolatban, de mivel nem használják készségszinten a számítógépet, ezért keveset tájékozódnak online, de ma is vesznek hagyományos újságokat.

Lőn csoda, ez azért egy jelentős vásárlóerővel rendelkező, a hirdetők számára is értékes, a lapot eltartani képes réteg.

És bizony nem csak a jól menő ügyvédre kell gondolkodni, hanem a vállalati jogtanácsosra, akinél a szövegszerkesztő még mindig Micike a titkárnő.

Azaz a "számítógépfóbiás" humán értelmiségi közép- és felső-vezetői réteg, a hozzájuk csatlakozó ügyvédek is részét jelentik a piacnak.

Persze a számítógép fóbiás humán értelmiség ennél egy kicsit lejjebb is terjeszkedik: 40-65 éves irodalomtanár is van aki beszélne az újságírásról, a diákok által ismert napi témák kapcsán, mert ezt is el kell magyarázni a tanítványoknak, de nem nagyon szokott netezni.

------

Beszéljünk pár más apróságról, például az intézményi előfizetőkről. A fodrásznál is van újság, a Sólyom gépein is valószínűleg lesz, a könyvtár is vesz újságot, hogy az akár 50-80 év múlva is olvasható legyen, de a Mc Donalds is rak ki sok helyen újságtartóban a falra pár darabot.

Itt egy olyan újságot kínálsz ami sok szerkesztőség és blog véleményét jeleníti meg, ezért lehet kiegyensúlyozottabb, több ember számára olvasható.

Vajon a fodrásznál, stb. ez ne működne? Vajon a fodrásznál várakozó anyuka mindent olvasott már online, vagy talál magának bőven valamit?

Ez a piaci rés ráadásul stabil előfizetőket, jó számokat tud hozni.

------

De veled szembeni nagyon kemény kritikaként megjegyzem, hogy egy hirdetésekkel, marketinggel foglalkozó embernek azt is tudnia illendő, ki az a réteg akit azzal tudsz vásárlásra motiválni, hogy mondjuk megjelensz a legújabb X-Faktor, vagy Való Világ műsorárban, termékelhelyezéssel.

Biztos vagy benne, hogy a még gombos mobilhoz ragaszkodó vidéki, melós tömeg aki a gyárban jól értesült akar lenni az éppen aktuális beszédtéma kapcsán, ezért "azt nézi amiről beszélni fognak" alapon kapcsol erre a műsorra, az rendelkezik eszközzel?

Mert abban biztos vagyok benne, hogy a melóhelyi jólértesültség kapcsán szívesen olvasna el online eredetű tartalmat.

Főleg azért, mert Marika a fodrásznál már olvasta, és így tudja mit írt Sixx másfél hete a Barátok Köztről, és ezzel ő a jól értesült a kesztyűgyárban.
TheElf 2013.09.09 20:55:57
@egeszjo: Amit mondasz sok okból nem állja meg a helyét. Egyfelől a vidéki Marika az iránt érdeklődik amit Julika olvasott a fodrásznál. Ezért volt előbb a Fodrász a sorban.

Másfelől pedig a sok témát lefedő kiegyensúlyozott újság kínálatot sok drága újsággal aminek szerkesztősége van is meg lehet valósítani, meg ezek egy részét az új lappal olcsóbban kiváltva. Ezen a piacon az ár szempont.

A számítógép fóbiásokat meg érdekli a csak online tartalom, csak eddig inkább családtagot kérdeznek meg a cikkről, ha elérhető lesz papíron kapnak egy kis önállóságot.
TheElf 2013.09.10 00:49:56
@kovacsbalint: A két csoportból 2vel kapcsolatban nincs igazad. Én nem egy embert ismerek aki telefonon kérdezi mi van a neten, mert hallott róla.

A második csoport kapcsán azért tévedsz, mert ő azért nézi a TVben is a műsort, mert másnap az lesz a téma és nem akar kimaradni. Ez a fajta "csordaszellem" oda vezet, hogy amint az első ember (kozmetikus, fodrász) pusztán az "így olcsóbban lehet olvasni mindenről" elv alapján megveszi a többi követni fogja. Mert nem akar kimaradni.

Azt nem tudom, hogy a megvalósítás milyen. De tény az, hogy amennyire a nagy portálok fizetőssé tétele kapcsán jeleztem, a jelen és a közelmúlt színvonala nem indokolja ezt, és kétségek a blogketrecbe válogatott írások értékével is vannak, így erősen kérdéses, hogy a rossz tartalom nem lep meg. Sőt, abban van igazság, hogy az életképességét ez azonnal befolyásolja.

Csakhogy Konrád nem a tartalmat, nem ezeket a szerkesztőket támadja, hanem a koncepciót, és közben sok helyen látványosan úgy tesz, mintha ezek a szerkesztők olyan tartalmat prezentálnának következetesen, amiért az átlag olvasó, a netező olvasó is, fizetne. Így viszont az általa megnevezett okokkal, a szerkesztők által online előállított tartalom értékével nem feltétlenül értek egyet...
Még mindig ér nevetni rajta, de azért ha megnézzük, mekkora erőfeszítéssel propagálja és nyomja a FIA a jövőre induló Formula E világbajnokságot, lassan illik észrevenni, hogy a károsanyag-kibocsátás mumusa lassan, de biztosan túrja ki Európából nem csak a szívómotoros…..
TheElf 2013.09.08 10:51:02
@novothauto: Nem kell bámulnod az elektromos autókat. De akad jelenleg néhány párhuzamos folyamat. Ha a motor az nem benzines lenne, hanem mondjuk gázt, azon belül is hidrogént enne. A hidrogén-t vízbontással előállító cég pedig igyekezne együttműködni abban, hogy a fogyasztás is a lehető legkevésbé ingadozzon, akkor felőle akár a V12es 7 literes motorral sem lenne gond.

A gondot nem is a környezetszennyezés okozza. Annál inkább a tény, hogy a kitermelhető kőolaj fogyóban van, az pedig kell sok mindenre.

A ma fiatal korosztálynak aki a villanyautóra is csorgatja a nyálát, akinek az autó nem a szabadság szimbóluma, hanem egy lehetséges közlekedési eszköz a sok közül nem kell. Arra sem, hogy az autógyártók marketing departmentje nekik szóló üzenetet benzines autók versenyén fogalmazza meg.

Arra viszont kell, hogy a veteránok, a technikatörténeti értékeket mentők, a sokadszor restaurált értékes gépüket tudják üzemeltetni. Mert az előző helyzetekkel szemben itt már nem lesz kiváltható.

A versenysport a technikai fejlődésről, az új kihívások kereséséről szól. A jövőnek szánt technikáról. A F-1 jelenleg ezt nem teljesíti és a fejlődést megfojtó szabályok, a harcot ellehetetlenítő szabályok végtelenül unalmassá tették.

Igazából szükség van olyan versenysorozatokra, ahol az alternatív meghajtások terén egyre több cég versenyezhet. Ami nem annyira a sofőrök, inkább az autók, a konstrukciók versenye lehet bevallottan, és ami hozza az élsport jelleget is. Ha tetszik, ha nem, ez pedig jelentős részben egy elektromos F-1 kialakulása lenne.

A villanyautós versenysport terjedése és a benzines versenysport érdektelenné válása egymással egyidejű, párhuzamos folyamatok.

A jövő elektromos versenysorozatát nem F1nek fogják nevezni. De tény, ha az F1 elveszti a nézőit, az pedig nézettséget szerez akkor bizony az F1 helyére is megérkezhet. Nem a FIA hanem a nézők döntése alapján.

Na erre nem kell behányni, hanem azt kell mondani, te nosztalgiából benzines autót akarsz, és a klasszikusok versenyét.... Harccal, mint a 90es években.
Akkoriban olyanok voltak a körülmények, hogy jó kormányzás mellett is elkerülhetetlenül minimum 73,7%-ra nőtt volna az államadósság. Kíváncsi rá ön is, hogy miért? A minap érdekes kiruccanást tett blogunk egyik szerzője a Vastagbőr blogon. Ott tulajdonképpen az…..
TheElf 2013.09.06 11:24:56
@Ad Dio: Pedig erről szól a dolog.

A Felosztó kirovó rendszer kapcsán az állam KÖTELEZETTSÉGET vállal arra, hogy te a befizetet járulékért NYUGDÍJ JOGOSULTSÁGOT szerzel.

Az állampapír kibocsájtás kapcsán az állam kötelezettséget vállal arra, hogy te a megvásárolt állampapírért X idő múlva Y összeget kapsz.

A kérdés az, hogy a két rendszerben való állami pazarlás mértékét is figyelembe véve, a NYUGDÍJ jogosultség kerül többe vagy az állampapír hozama.

A világon MINDENHOL kiszámolták, hogy a nyugdíj jogosultság biztosítása a drágább. Nagyságrendileg.
TheElf 2013.09.06 11:27:50
@Ad Dio: A látszólagozás a te hazugságod semmi más.
TheElf 2013.09.06 11:43:51
@Ad Dio: A személyeskedés az lenne ha nem csak a mostani hazugságaidra hivatkoznék, hanem hazug embernek neveznélek, amire még mindig adna némi alapot az itteni megnyilvánulásaid összessége.

Ugyanis alapvetően dolog mögötti közgazdasági mechanizmus kurvára egyszerű, még akkor is, ha nem akarod felfogni.

Segítek: Egy országban általában a valódi befektetések között (folyószámla nem az) az állampapírtól várod el a legkisebb hasznot, mert ez a legbiztonságosabb. Ha ugyanis az állam becsődöl, akkor a többi befektetés is elértéktelenedne. De a többi befektetést elbukhatod államcsőd nélkül is. Ez pedig bőven átlagos gazdasági növekedés alatti elvárt megtérülés.

A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer esetében pedig, egy elöregedő társadalomban, ahol mindig nyugdíjasból van sok szavazó, ez pedig a különböző trükkökkel (pl. 13. havi nyugdíj) a gazdasági növekedés fölötti megtérüléshez vezet.

Azaz az államháztartás szempontjából az állam által kitermeledő elvárt haszon mértéke miatt a manyup az olcsóbb.

Sokan riogatnak azzal, hogy demográfiai alapon nem lesz majd nyugdíj. Ebben nem hiszek, hiszen nem a demográfián múlik, hiszen növekvő GDP mellett növekvő járuléktömeg szedhető be, a demográfia viszont csökkenő munkanélküliséget is eredményezhet, ugyanakkor a növekvő automatizálás miatt változatlan vagy növekvő a termelés. Így az egyéb szociális kiadások mértéke csökken, több jut nyugdíjra.

A felosztó-kirovó rendszertől elvárt hozam magasabb is mint a manyuptól elvárt, így ezzel nincs akkora gond állampolgárként.

Ellenben a manyup az államnak megtakarítást hoz, hiszen kisebb jelenértékű fizetési kötelezettség keletkezik a hitelen (állampapíron) mint a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben.