Adatok
Ozsetan
0 bejegyzést írt és 45 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Aki dolgozik, fizetést kap, legalábbis ez a „normális”. De egyre szélesedik a különféle „kiegészítők" alkalmazása.
A múltkor már volt szó a „kisemberek” munkahelyi fizetéséről, igaz más összefüggésben. Most arról beszélünk, hogy a „boríték” mellé mi kerül még a „virtuális felhőbe.”
A munkavállalók…..
Ozsetan
2023.03.06 21:22:51
A bónuszrendszer nem keverendő össze a cafetériával. Az előbbi időszaki juttatás, részben előre meghatározott feltételekkel, részben eseti ösztönzésként. A cafetéria azonban előre meghatározott feltételekkel járó juttatás, amely a munkáltatónak és a dolgozónak is jelent valami kedvezményt, de...! ...cserébe gazdaságtámogatásra kell fordítani. Igaz valamilyen ellenszolgáltatásért. Amire vagy szüksége van a dolgozónak, vagy nincs. Vagy képes szabad pénzre váltani, vagy nem. Gyakorlatilag ez cédulázott munkabér. Lényegében olyan, mint a csak a céges boltban beváltható jegy. Csak ezt az állam akármijében kell beváltani. Egyébként az ilyesmi ellen a szakszervezetek évszázadon át tiltakoztak. Ma harcolnak érte, mondván: jobb a semminél. Persze ezért is ugyanúgy a melósnak kell megdolgoznia, mint a munkabéréért.
Várkonyi Gábor Autóblog
Mégsem lesz meg a többség az EU-ban a 2035-ös belsőégésű tiltáshoz?
2023.03.02 13:25:34

Utolsó pillanatban formálódik az ellenállás az EU-ban a 2035-ös belsőégésű kivezetés kapcsán.Öt nap múlva lesz a szavazás, lengyel, olasz, bolgár részről tudható, hogy nem fogják támogatni az elképzelést, de ez kevés lenne a törvény elhasaltatásához. A németek részéről ugyanakkor a közlekedési…..

Bár a címbéli frázis tömény irónia, mindenesetre úgy tűnik, mintha a jelenkor - abszolút elveszítve humorérzékét - szó szerint venné. Amikor csak lehet, konfliktust generálunk, s igyekszünk azt elvinni egészen a falig. Ahelyett, hogy leülnénk és beszélnénk egymással. Mintha valami történt volna a…..

Amint az várható volt, az úgynevezett vármegyebérlet táján totális a káosz. A nemzetvezető bejelentett valamit, mindenki más meg próbál alkalmazkodni a kialakult helyzethez, s kapkodja a fejét. Ami ma igaz, az tegnap se volt és holnap se lesz. Ami holnap lesz igaz, az ma nem volt az és tegnap sem.…..

Tekintettel a szlovák külügyminiszter minap tett kijelentéseire, megpróbálom megfogalmazni azt az életérzést, amellyel egy magamfajta "felvidéki magyar" ember nap mint nap együtt él. Ezt a kísérletet egyrészt az önértelmezésem miatt tartom fontosnak, másrészt pedig azért, hogy megnyugtassam a…..

Segítene nekem valaki azt a káoszt átlátni, hogy a bérek és fizetések mennyiben (nem) követték az inflációt? Jó lenne valami kis összefoglaló, hogyan állunk 2022 elejétől számítva, amikor az áremelkedés felgyorsult.
Magáról az inflációról szerintem nem nagyon érdemes vitatkozni, az okai eléggé…..

Zajlik mostanában egy nehezen értelmezhető, kissé már szürreális vita az euró bevezetésének szükségességéről és lehetőségéről, amit nagyon sok szempontból nem értek.
Az euró bevezetése nem egy szabadon választott házi feladat, hanem az európai uniós csatlakozással vállalt szerződéses kötelezettség.…..

A tanárok sok mindent akarnak és mindegyik kérésük, követelésük a méltányosabb és főleg megbecsültebb munka-körülményeikre vonatkozik. Szeretnének például szakmaibb vezetést felettük (mely nem politikai, hanem "hozzáértési" alapon működik), aztán szeretnének beleszólást a tankönyveik kiválasztásába,…..

Nagy port kavart hétfőn Matolcsy György beszéde az Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén. A Magyar Nemzeti Bank elnöke éles kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával szemben. A baloldal azóta is ezen csámcsog.
Ami engem illet: kifejezetten bírom az effajta kibeszéléseket.…..

Mi, a fogyasztók, úgy értem.
Mert ha nyáron a turizmus miatt nő a forgalom, azt megértem, mindenki pihenne végre, autóba ülne legalább hétvégén, ezt hívjuk minden hasonló esetben szezonális hatásnak, és az éves statisztikáinkat meg is szoktuk tisztítani ezektől.
De most pont nincs semminek a…..

Mint ismert (aki olvas híreket benzinvadászat közben), Varga Mihály nemmel szavazott a közös hitelfelvételre, amely hitelből az EU Ukrajnát támogatta volna egy éven keresztül. És most teli a sajtó a vétó hírével. Pedig nem történt vétó, és hogy ez nem világos, az a benzin áránál is súlyosabb…..

Ami azt illeti, elég elfogult fickó vagyok: mindig is szerettem, ahogy Orbán kommunikál. Múlt héten e rajongásom szintet lépett - a Berliner Zeitung pódiumbeszélgetésén a miniszterelnök nem csupán jól beszélt, de végre a keretezés is tökéletesre sikerült. A vele - és az országgal - szemben…..

Már kis, általános iskolás korban sem értettem, hogy miért merülhet fel az, hogy egy nő ugyanazért a munkáért kevesebbet kap, mint egy férfi. Annó, általános iskolásként az az állítás se tetszett, hogy valamikor nő megfőzte a kaját, de először a férfi evett és utána a nő csak akkor evett, ha…..

A dicső múlt felidézői szerint I. (Nagy) Lajos hódításai által Magyarország akkora birodalommá nőtt, hogy egyszerre három tengerre volt kijárata...

Hosszú évszázadok óta folyik a vita akörül, hogy erkölcsi törvényeink isteni eredetűek, avagy nagyon is emberi kreálmányok. Igazságot aligha tehet bárki is ez ügyben, eltűnődni ettől még nem árt a kérdés felett.
A vallásos konzervatívok a felvilágosodás óta méltatlankodnak már a felvetésen…..

Választási eredménykimutatás az NVI honlapjáról - 2022.04.04. - 1:20.
Gyorsjelentés az ellenzéki vereség okairól
Talán van, aki emlékszik arra, amikor Magyar György párás szemekkel papolt az előválasztás éthoszáról, miközben Márki-Zay Péter szájából a legdurvább negatív kampány dübörgött a háta…..
Ozsetan
2022.04.04 09:10:29

Sic transit gloria mundi. És így múlt el a világ dicsősége Márky-Zay Péter számára.
Oké, tudom, volt ott pár szomorú alak még (mind a saját családtagja), de ő hat párt MINISZTERELNÖK jelöltje volt! Hat párt állt mögötte. Hat párt "kapitánya" volt. Még vasárnap reggel is, amikor még éltek…..

Nagyjából két hét van a választásokig, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egyre jobban forrnak az indulatok, és megy a politikai sárdobálás. A külhoni magyarok is szavazhatnak, és ahogy ilyenkor lenni szokott, előjött a „Miért szavazunk?” kérdés is...

Magyarországon ismét államfőt választottak. Ennek okán szeretném megválaszolni azt a gyakran megfogalmazott kérdést, hogy véleményem szerint miért lenne jó nekünk az, ha Magyarországon királyság lenne?..

Mivel nagyon érdekel, katolikus körökben ki hogyan készül az április 3-iki választásokra, január-február fordulóján egy tízkérdéses kérdőívvel szondáztam meg a tágabb környezetemet. A közel 130 válasz alapján természetesen nem mondom meg, melyik pártra kell voksolni – az alábbi összegzés inkább…..

MI A BAJ A MINIMÁLNYUGDÍJJAL?
Érdekes dolog a minimálnyugdíj! Ennek a kérdése az utóbbi időben mindig mostoha gyerekként volt kezelve. A minimálnyugdíj összege 2008. január 1. óta 28.500.-Ft, azaz immár 14 éve változatlan. Soha nem emelik.
2008-ban a minimálbér is csak 69.000.-Ft volt.…..
JárványMonitor
A Magyar Orvosi Kamara által közzétett "oltottság az intenzíveken" adatok gyors értelmezése
2021.12.03 18:07:19

A Magyar Orvosi Kamara a mai napon közzétett egy nem reprezentatív adatközlést arról, hogy bizonyos szempontok szerint kiválogatott intenzív osztályokon lévő betegeken körében milyen az átoltottság megoszlása. Íme:
Természetesen tudjuk, hogy Magyarországon az intenzíven lévő covid19 betegek…..

Ki ne játszott volna el a gondolattal, hogy 30-40 éves kora környékén, idő előtt nyugdíjazza magát? A megvalósításig azonban csak nagyon kevesen, százalékban szinte nem is mérhető számban jutnak el. Akinek viszont (saját bevallás szerint) sikerül, az boldogan, kiegyensúlyozottan beszél róla. Valóban…..

Február végén kértük ki, 90 nap után kaptuk meg azokat az adatokat, amelyek megmutatják: a járvány kezdetétől pontosan egy év alatt, március 4-ig hányan hunytak el a COVID-járványban az egyes településeken. A géppel olvashatatlan, szkennelt válaszban Müller Cecília Nemzeti Népegészségügyi Központja…..

Orbán egyik vezető tanácsadója, Hegedűs Zsuzsanna, pár éve azt találta hazudni, hogy ő a világ egyik vezető konfliktuskutatója. Soha életében nem publikált semmit konfliktuskutatásról. Ő nem asszonyság. Karikó Katalin az asszonyság (akinek valószínűleg csak azért bocsátják meg női…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz