Regisztráció Blogot indítok
Adatok
UK2011

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gondoltam, mára nem készülök semmi komollyal, úgyhogy a szilveszteri hangulat megteremtése érdekében inkább összeszedtem pár furcsa szokást a nagyvilágból (természetesen akad közte, amiről ti írtatok még korábban), vannak köztük egészen mókásak is. A kommentekben persze…..
A Health and Safety (Egészség és Biztonság) az elmúlt évtizedekben kiemelt témává vált az angolszász munkakultúrában, néha már-már az az ember érzése, hogy kissé túl is lihegik a dolgokat (ebben a témában ajánlanám Jeremy Clarkson munkásságát, aki jelentős utálatot…..
Mai szerzőnk, Zsófi tavaly május óta él Svédországban, úgyhogy már elég jó rálátása van a sundsvalli életre. Két dolog segített sokat a beilleszkedésében: a szerelem és hogy előtte már hobbiból tanult svédül, így nem okozott neki gondot a nyelvtudás hiánya. A svédekről…..
Munka állandó lakhely nélkül, folyamatosan utazással, közben megismerve a világ különböző részeit – jól hangzik, ugye? Nos, az ilyen életmódot folytatók az internetnomádok. Közéjük tartozik mai szerzőnk, Rita is, aki az árnyoldalakról is beszámol. A jelenlegi irodánk…..
UK2011 2014.02.12 21:50:04
@Tökfőzelék1: Kedves, Draga Tokfozelek !
Kedvellek ! De tenyleg !
Kezdettol olvasom a blogot, meg ha nem is sokat szolok hozza .
Te is hozzatartozol, mint ek a reshez. Azert megis... Nem unod meg ?
Nem talalsz egyeb fogast egy-egy poszton, mint hogy a no csak henyel ? Az ember(lanya) magabol indul ki, ahogy en is. Te is ?
Ahhhh, mit nem gondolok... Te biztosan nem... De akkor mibol ?
Honnan ez a merhetetlenul nagy negativ hozzaallas ? Vigyazz ! A rosszindulat/harag/irigyseg/negativ gondolkodas mely rancokat eredmenyez. Maradj fiatal !
Amugy sok sikert neked.

A posztolonak : csak eld a neked tetszo eleted ! Ne torodj a karogokkal. Koszi a posztot, jo volt olvasni. Gratula.
Mai szerzőnk, Fikusz Kukisz nem aprózza el, hiszen ez a negyedik posztja, és immáron a harmadik országból írja. Ezúttal Ciprus az úti cél, ahol sok egyéb mellett az is kiderült számára, hogy Magyarország szép és olcsó. Meg még sok egyéb más is... „Előzőleg már írtam…..
UK2011 2014.02.11 20:58:14
@morsels: koszonom a segitseget, foleg a linket. Erdekes volt olvasni. Amilyen kis hulye becsuletes voltam/vagyok/leszek, mindig elcsodalkozom a rosszabbik oldal talalekonysagan.

Mindenkitol elnezest az offolasert, de talan masok is tudjak hasznositani ezeket az infokat.

Tovabbi szep estet !
UK2011 2014.02.11 21:49:18
@morsels: ilyen emailt mar kaptam par eve... azonnal el is takaritottam. Aztan mar nyertem az amcsi lotton is ! Ott annyira kilogott a lolab, hogy valoban hangosan nevettem.
Svájc, Anglia, Németország is színhelye a mai történetnek, ami a maga nemében azért különleges, mert Csilla és családja Európa több országában szétszóródva próbálta, próbálja meg keresni a boldogulást. A történet sok szempontból tanulságos... „Mondhatom magam, s…..
UK2011 2014.02.05 15:45:37
@Ennike (DK): igen... nem valo mindenkinek. A felhozott peldad elriaszthat sokakat, de aki felos az ne is fogjon hozza... Ellenpeldakent sajatom : soha nem volt ilyen jo sorom, s idosapolassal keresem a "bagett"-re valot.
Tanulsag : az nincs...:) minden elofordulhat.
UK2011 2014.02.05 20:50:50
@Holle anyó: odzkodom hozzaszolni, de most nem tudok szo nelkul elmenni amellett amit irtal. Mi az hogy "vénség" , "undorító" , "agylágyult anyám" ?
Aki igy beszel errol, annak fogalma sincs a feladatrol ( meg akkor sem, ha te gondoztad anyukadat ). Kerlek, olvasd el, s gondold
ujra amit, s foleg ahogy irtad. Csak probalj felidezni nehany szebb napot mely anyukadra emlekeztet, s azonnal megvaltozik a szohasznalatod. Vagy nem.
BTW cseledkent azzal lehet banni, aki hagyja...
Aligha véletlen, hogy Angliában a közép-európai határátkelőket előszeretettel lengyelezik le, függetlenül attól, hogy éppen melyik országból is érkezett az illető. Erre is példa Tibor mai története, ami persze nem csak emiatt érdekes, hanem azért is, mert másodszori…..
UK2011 2014.01.28 18:36:19
@tanato: koszonom... mar probaltam, de olyan heves reakciot valtott ki, hogy a fal adta a masikat. Irritalt, s el is tanacsoltak emiatt ettol. Egy mas dolog kapcsan meg a sebeszeti "cerna" is oriasi gondot okozott. Sajna van 1-2 allergiam ami nemsegit.
UK2011 2014.01.28 22:17:51
@puhacica: @tanato: koszonom a tanacsaitokat. Most, hogy egyre tobbet hallok,olvasok rola, egyre inkabb elbizonytalanodom. A cougarcat altal irottak miatt meginkabb tartok tole (kozepkoruan).
Ha vasárnap, akkor blogajánló, így lesz ez ma is, ráadásul szerintem mindhárom mai választottam nagyon érdekes írás. Az első egy (nekem) új blogot mutat be, méghozzá egyenesen Washingtonból, ahová egy három gyermekes család költözött, és persze az egyik legnagyobb kérdés az…..
UK2011 2014.01.26 15:51:34
@bandirepublic: Tetszik a blogod. Koszonet erte. A 3. Foto hol keszult ( Út Exit ) ?
Nem sírni kell, hanem belevágni – összegzi saját történetét mai szerzőnk, swGuru, aki szerint nem igaz, hogy 40 fölött nem lehet újrakezdeni külföldön, csak kitartás, tervezés kell hozzá (és persze némi háttér sem árt, teszem hozzá én). (A képekért köszönet a…..
UK2011 2014.01.24 15:18:24
@Babette_: az altalad felsoroltak mind illenek ram... (sajnos). Megsem szeretnek posztot irni idegeim kimelese okan. Oreg vagyok en mar a virtualis adok-kapokhoz. Azert olvasni szeretem a blogot.

A poszthoz. Gratulalok, tetszett a poszt, tovabbi sok sikert.
Hát ismét véget ért egy év, ilyenkor nyilván mindenki végiggondolja, mi minden történt vele és a (szűkebb vagy tágabb) környezetével (csak jelzem, holnap egy poszt erejéig én is megteszem), no és elgondolkozik azon, mit vár a következő évtől. Így tett spanyol…..
Határátkelő Megszívtuk 2013.12.20 06:46:00
Itt változás nem lesz, csak ha vér folyik. Rossz itthon élni, rossz látni, ahogy ezt a csodálatos adottságú országot eladja és kifosztja a maffiaként működő politikai és gazdasági elit, ahogy a lakói jobbágysorba kerültek. Miért maradok mégis? – teszi fel a kérdést a mai…..
UK2011 2013.12.20 16:37:31
@dev.null: koszonom a reakciot. A kommentek elejeig jutottam, s ugy gondolom, nem vagyok egyedul a velemenyemmel. Miert is lennek ? Olyan egyszeru ! ( Ha belegondolsz, tenyleg egyszeru... )
Csak jelzem, 55 eves, no, semmi kulonosen jo szakma, sEmmi extra, megis sikerult dontenem. Es nem, nem, nem vagyok oreg !
Ha valaki ezt allitana rolam, rovid uton pofan vernem... ( az egy mas dolog, hogy 15-ot siman letagadhatnek arcban, testben akar 30-at is ) Szand ra az idodet, s gondolkozz ! Te mindenre kepes lehetsz, legyen az otthon, vagy barhol mashol ! 40 evesen az ember fia eppenhogy kesz ! Take it easy.
UK2011 2013.12.20 18:42:29
@Cascabel: BTW... azt hiszem mi ( te es en ) " utcabeliek" vagyunk... ugyanoda megyunk haza... Eger...
Bevallom, szeretem azokat a posztokat, amelyek már némi idő és tapasztalat távlatából képesek felmérni egy adott város, ország, élet előnyeit és hátrányait. Ezek az írások legalább olyan izgalmasak nekem, mint azok, melyek szerzője frissen érkezett és az első tapasztalatait…..
UK2011 2013.12.19 23:44:17
@diggerdriver: Tetszik a posztod. Tetszik a blogod. Tetszik az eletszemleleted. A karogokkal ne torodj ! Csak igy tovabb ! Koszi.
UK2011 2013.12.19 23:44:17
@**mimi**: ez attol fugg mihez ertesz, mit tudsz bevallalni, mit szeretnel csinalni, hol, milyen nyelterulet.... stb. Sztem az elso lepes, el kell donteni hogy akarsz-e valtani vagy sem. Itt sokan tudnak neked segiteni.