Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Deepblue Noir (törölt)

0 bejegyzést írt és 2450 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A filozófia a becsületes szenvedélyem, jön fel a politika, de vállalati tanácsadásból élek Ázsia-Európa-Amerika vertikumban, egy kisebb cégháló tulajdonosaként. Mióta kb. két éve belefogtam a közéletbe, és különösen mióta bejelentettem, hogy pártot alapítok, látványosan…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19 15:17:15
@storker:

megnézed az összes közvéleménykutatást, meghallgatod mérvadó liberálisok véleményét, kinyitod a szemed és figyeled, esetleg kérdezgeted az embereket, megnézed a választási eredményeket. ebből leszűrhető. lehet hogy egyszer másképp lesz, most az van amit én írtam.
az, hogy mindez már a nézeteik természetéből és a magyar társadalom szerkezetéből is nyilvánvaló, csak hab a tortán.
részemről ez a fonal lezárva, legfeljebb számokra reagálok:)
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19 15:18:02
@storker:

ezzel együtt buktatja meg majd Merkel (ha nem az amerikaiak), de előtte úgy mozgatja, ahogy a saját céljainak a legjobban megfelel, most éppen Putyint rendszabályozza "

na ezek nem kinyilatkoztatások meg vélemények, ugye?:)))
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.19 17:52:43
@storker:

mert még azt sem értetted mire referált, majmocska.
Colorcam Kommenthuszárok 2014.11.17 19:03:28
Penna, vagy inkább rendelt penne a kézben, szólásszabadság gomb bekapcsolva és a Kommentelő máris online. Hosszas mérlegelés után eldönti, aznap utálni vagy imádni fogják, miközben a tésztaszósz lassan utat tör a billentyűk között... mi meg a felháborodáson már régen túl,…..
(Újra) megjelent az (igaz) populizmus a Kossuth téren CCCP feliratú pólóban. Mi az? A HVG-n (!) publikáló TGM szerint: "Korrupcióellenesség. S ami evvel együtt jár: elitellenesség. Utálat az egész establishment iránt. Beleértve mindent, ami nagy: a nagy pártokat, a nagy…..
Kukorelly Endrével ültem egy panelban múltkor (délutáni panel volt, ráadásul ebéd utáni), és a nyugati ember szabadságáról beszélgettünk. KE megjegyezte, milyen érdekes, hogy a délelőtti, "úri" panel (tele jól ismert gazdasági szakemberekkel, egykori és mai potentátokkal,…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.16 15:35:48
@protézisesh:

ez is egy primitív ostoba szöveg, mondom, menj, szia! mikor indulsz?

"Egykulcs = szolidaritás hiánya, irigység"
"a több kulcs az irígység; "

ezek is nagyon primitív megközelítések.

lényegében trollokkal van tele az internet
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.18 23:26:58
@unionista:

lehet persze, hogy nagyon ostoba vagyok. és nagyon rossz megfigyelő"

nem.
elmebeteg vagy. ezért olyan a gondolkodásod, amilyen. szimplán orvosi eset vagy, valszeg nem mindig voltál ilyen. és nem érzed magad betegnek, pont ez jelzi hogy komoly a gond.
Alibanya jegyzetel Elnézést 2014.11.16 18:33:36
Most olvasom a napi sajtóban, hogy mi nők mindenért elnézést kérünk, sőt olyasmikért is, amiért nem kellene. Valahogy belénk van nevelve, vagy mi, és sokan el is várják tőlünk. Ez valamiféle hagyomány, a szófogadó kislány, aki nem okoz kellemetlenséget - megvan a kép ugye?…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.17 15:00:00
@Hoppácska:

ez valóban így van. és itt irreleváns a férfi oldal, nem arról van szó.
a nők többségével nem érdemes foglalkozni, a sok hülye férfi mégis megteszi.

(bár kisebb a hülyék aránya, nyilván a férfiak nem csekély hányada sem érdemelne normális társat, de ez itt most más kérdés)

hosszú távon megoldódik a probléma, de a mesterséges intelligencia még nem elég fejlett ehhez.
A ballib közéleti értelmiség ötödik éve nem tudja eldönteni, hogy álljon-e neki egy új paradigmát megfundálni, vagy továbbra is megmaradjon a kivárásánál és az intenzív reménykedésnél, hogy előbb-utóbb elmúlik az orbáni világ (és ők majd felkapaszkodnak az aktuálisan…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.14 22:21:00
@Danubium:

újabb teljesen tartalmatlan mondatok. trollazonosítás megtörtént, szia.
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.14 23:10:00
@egysmás:

feltámadt porczika?
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.16 16:00:03
@unionista:

e lehet, hogy csak belemagyarázom ennek az egész konfliktusnak az etnikai jellegét."

na ez pl. egy reális lehetőség
Szabadságszerető barátaim sokat beszélnek a szabadság és az individualitás összefüggéseiről, esetleg – ha megengedők -- érintik az önkéntes társulások lehetőségét, de ritkán szólnak azokról az intézményekről, amelyek kényszerrel érnek, de amelyek nélkül mégsem…..
Természetesen. Annyiban legalábbis biztosan, hogy a jelenlegi viselkedését megnyugtatóan visszaszorítsa, ám mivel ez egyenlő lenne Orbán személyes céljainak kudarcával, gyakorlatilag az orbánizmus végét is jelentené. A miniszterelnökünk viselkedésének egyetlen legfőbb…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.15 12:27:15
@Laptop7712:

ekkora zavaros szöveget.
igen, sok ember csalódott a rendszerváltásban, a demokratikus politizálásban,a "nyugatban" meg a liberális kormányban is.
erre ült rá orbán, érdemi mondanivalója kevés és kártékony, gazdaságpolitikája silány, olyan mentális és strukturális károkat okoz, melyeket visszacsinálni évtizedek kérdése. lenne, ha le lehetne váltani
Avagy mikre figyeljünk mindenképpen, ha jövőre is tartani akarjuk a lépést. Ha épp weboldalt indítanál vagy eljött az ideje a webshopod kinézetének frissítésére, akkor pont jó helyen jársz. Olvass tovább, hogy megtudd miképp kellene változtatnod! Van egy jó hírünk, az idei…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.14 17:04:42
- avagy az ösztönök harca - A cikk első része Térjünk vissza azokra a kutatásokra, melyek oly egyértelműen állítják, hogy együttélésre feminimebb, míg legtermékenyebb napjaikon, utódaik apjául magas tesztoszteronszintű, maszkulinabb, domináns férfiakat választanak a nők. Mit kell egyáltalán…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.14 09:23:48
@Kalechtor:

csak hogy legyen válasz:

a fenéket nem. egyszerűen rosszul van az egész szerkesztve, áttekinthetetlen, látszik hogy aki írta, vagy nem gyakorlott a blog használatában, vagy nem tud írni.
Alibanya jegyzetel Kettős mérce 2014.11.10 17:41:11
Ez most arról szól, hogy hogyan méricskéljünk egy nőt és hogyan egy férfit? Semmiképpen ugyan úgy, mert hát mégiscsak a nő az nő, a férfi meg férfi, és nem lehet az ugyanaz, illetve lehet, de csak bizonyos dolgokban, bizonyosokban meg nem. Ez azt hiszem nagyon érthető. Mert a…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.12 13:09:03
@Alibanya1:

legtágabb értelemben véve a középkorú nő a 35 feletti, legszűkebb értelemben véve meg a 45 feletti.

legtágabb értelemben vett idős nő a 45 feletti, legszűkebb értelemben vett az 55-60 feletti, ez tényleg külsőtől is függ.
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.12 13:36:40
@Alibanya1:

48 évesnek írtad magad, ha jól láttam.

persze, tudom, szenzációsan nézel ki, ezt látatlanban megmondtam volna.

70 feletti nő már nagyon idős, mint nő halott, igen. (meg a legtöbb ember mint ember is halott, legalábbis a szó átvitt értelmében)

férfi 40 alatt fiatal (általában), én még oda tartozom. csak nem nézek ki jól, veled ellentétben.
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.12 14:30:33
@Comprende:

nem érdekelnek az öregasszonyok, nem akarok velük semmit sem csinálni, és igen, a többség jobban jár ha fiatalon hal meg.

na mindegy, hagylak benneteket társalogni, ez a ti korosztályotoknak szól, nem nekem
- avagy az ösztönök harca - A tudósok szerint evolúciósan hajlamuk van rá, hogy őket vegyék feleségül. Noha ösztönösen vonzódnak az okosakhoz is. Jó kis ellentmondás, ugye? Kezdjük rögtön az elején. Eddig a nőkről hitték, hogy hajlamosak fogni maguknak egy megbízható társat, aki jó apa, s amikor…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.12 13:21:37
@bölcsbagoly:

istenem és a 21. században egy állítólagos kutató biológus írja ezt.
hogy lehet egy ember ekkora szánalmas marha???
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.12 13:21:40
Nem hallatlan dolog, hogy egy nagypályás produkció és egy animációs film egyszerre kívánja megfejni az amerikai nézőket, és az ilyen megütközésekből rendszerint utóbbiak kerülnek ki győztesen, vagyis az első helyen. A Hős6os folytatja a Disney sikerszériáját, miközben a Csillagok között stabil, de a…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.10 16:36:17
@lisztes:

hiszen Nolan az egyik legtöbbet méltatott rendező,"

már akik által. mások szerint meg egy szorgalmas, rutinos, bizonyos tehetséggel rendelkező, középszerű filmkészítő, akinek még egyetlen igazán jó filmje sem volt.
Megosztó. Nagyon szereted, nagyon utálod, vonogatod a vállad. Az már az első vélemények alapján is látszik, hogy a Csillagok között eme három hozzáállás gyakorlóit egyenlő arányban fogja képviseltetni - kb. úgy, mint utoljára a Prometheus. Az is kapott egy kibeszélő posztot,…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.07 13:51:52
@DHOPW42:

amit fent leírtál, nem tudomány, hanem filozófiai spekuláció.

@kaamir:

A szeretet, mint az űr egyik alapeleme "

mivel nem láttam, nem tudom hogy jelenhetett meg benne, de ha tényleg így és ezt mondják, akkor az inkább paródia lehet, aligha komolyan vehető

"Cooper arról beszélt a hiperkockában, hogy azok az "Ők" nem tudják, hova kellene fókuszálniuk térben időben, de Őt ebben a szeretet ereje segíti "

azért jó hogy ezeket leírjátok, mert tényleg elképedek ezeken a marhaságokon, én azt gondoltam ez valami űrközegben játszódó földies-emberi dráma, nem pedig efféle avítt álfilozofikus hülyeség, jézusmária, akkor már inkább a gravitáció vagy akár a prometheus...
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.07 22:12:54
@theus:

buta film is tetszhet valakinek, én jól szórakozom pl. a prometheuson, pedig hát az sem egy okos film, sőt.
vagy a "her" forgatókönyve oscar-díjat kapott, pedig...
stb.stb.
Bágyadt novemberi idő van. Az ablakon kinézve, mintha vattacukorba lennék csomagolva, de ez persze nem igaz, nem a paradicsomban lakom, és ez nem a mennyország, ez egy panelház tizedik emelete, a ködben. Ilyen remek időben mivel melegíthetné fel az ember a lelkét, minthogy elmélázik…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.07 01:39:55
@Csakegyvalaki:

én nem blogolok, ha blogolnék az részben politikai blog lenne, részben meg arról szólna, mit kellene tennie egy fiktív (gy.k.: nem én) értelmes és vonzó külsejű férfinak ahhoz hogy normális nőt találjon, mert hát a 18-39 közötti nők igen jelentős hányadával külső és/vagy belső okok miatt nem érdemes foglalkozni.
és ez nagyon szomorú, semmi szórakoztató nincs benne...
Az elmúlt 30 évben, azok a kollégák, azok a kolléganők voltak a legjobb munkatársak, akiknek legalább két gyerekük volt. Erre a megállapításra jutott az egyik amerikai pénzintézet. A meglehetősen intuitív következtetést egy kutatás követte. Az eredmény igazolta a tapasztalatot,…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.06 15:14:45
@yetii:

nem értelmezhető nehezen.
ez jobbára magasan képzett azaz diplomás, jó fizetésű gondolom jobbára nagyobb cégeknél dolgozó nők

-aki már a kezdet kezdetén tudta, hogy (több) gyereket akar, már az elejétől kezdve tudatosabban, "karrieristábban" állt neki
-szülés után kiesett
-évek múlva (jóval a szülés után) meg valamiért szintén hatékonyabb gyermektelen társainál, de csak az egy-két gyerekeseknél számottevő ez, a harmadik vagy további gyerekek esetén azok már úgy tűnik hogy a "produktivitás" rovására mennek.

meg lehet ezt kérdőjelezni, én is azt teszem, de attól még érthető
“Az egyszerűség kedvéért képzeljenek el egy n dimenziós teret” – terjedt a régi vicc a tanárról, aki nem a legjobb példával próbálta megvilágítani a húrelmélet szépségeit. Legújabb filmjében Christopher Nolan is a modern fizika elképzeléseivel zsonglőrködik, de az…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.05 19:35:36
@Huber Zoltán:

te tudod.
- SPOILERMENTES - Bolygónk és vele együtt az emberiség is haldoklik. A földalatti szervezetté töpörödött NASA azonban nem hajlandó elfogadni a véget, és egy olyan programon dolgozik, amellyel talán megmenthetők leszünk. Cooper (Matthew McConaughey), a tapasztalt pilótával az élen…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.05 12:51:58
@totorohun:

van más lehetőség is, pl. egyik, hogy a "lassabb, elmélyültebb, érzelmekkel is operáló" filmek sem mindig jók, ill. hogy az említett stílus és az űr/bizonyos sci-fi-közeg az illetőnél eleve üti egymást---nálam az űrdráma pl. értelmezhetetlen fogalom, ha űrhajó meg űr meg hold és hozzá dráma, akkor tudom hogy nem akarom látni. lehet hogy nagyjából ugyanazt a történetet más, emberibb közegben el tudnám fogadni.

(pl. egyik sem érdekel, de az eleanor rigby 1-2-t hamarabb megnézném, mint mondjuk az interstellart)
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.05 12:52:38
@Deepblue Noir:

(nyilván ezek nem hasonlóak történetet tekintve, nem is az alapján állítottam őket párba)
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.05 13:28:37
@LallR:

az tényleg nem jó, de egyrészt "felettünk a föld" másrészt ott a sci-fi elem inkább csak metaforikus értelmű, a keményebb vonalhoz semmi köze.
Christopher Nolan munkássága már menthetetlenül a szinkronizálandók közé esik, de ha egyszer ily módon produkálnak filmjei 300-400 ezer nézőt a mozikban, ám legyen. A Csillagok között szinkronján ugyanakkor látszik a komoly gondoskodás – remélhetőleg hallatszani is fog a…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.03 15:10:58
@Fedor:

ez a cikk nyilván túlzás, provokáció, ahogy látom, de az tény, hogy az antispoilerezők egy igencsak röhejes netszubkultúrát alkotnak.
külön kéne választani a lehetőleg spoilermentes (first-look) review-kat meg a viszonylag komolyabb, igen, szigorúan spoileres kritikákat.
aki meg annyira érzékeny a spoilerekre, vigyázzon mit olvas, azért az egész világ, főleg régebbi filmek esetében, nem fog hozzájuk alkalmazkodni.
Az úgy volt, hogy egy túl szépnek nem nevezhető őszi napon leültem megnézni A remény rabjait, tudjátok, "minden idők legjobb filmjét". Részben azért, mert vacak idő volt odakinn, és a férfiembernek ilyenkor kell egy kis lélekemelő eledel, hogy helyrerakja azt, amit a természet elszabott, másrészt ez…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.03 15:06:30
@Zalaba_Ferenc:

én nem azt mondtam, hogy nem értékelem, ha kritizálnám, biztos nem lenne 50% alatt, csak azt mondtam, hogy minden pozitívuma ellenére semmi igazán kiemelkedőt nem láttam benne, kisebb hibát meg jópárat, nyilván alapos értékeléshez újra kellene nézni, de

életigenlésről és a férfibarátságról,"

nem teszem, mert a fentiek nemigen érdekelnek, ezért aztán felesleges, max. ha fizetnének érte de azt meg nem teszik
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.03 15:08:31
@isvaen:

én nem azt mondtam hogy ezek rossz filmek, egyáltalán nem.
megnéztem a slant-reviewkat, remény rabjai 2/4, ponyvaregény 3/4.
attól, hogy valami "biztosan nem rossz" még nem kell hogy mindenki annyira imádja, ahogy az sem következik az említett véleményből hogy ami nem rossz, az biztosan 10/10-es remekmű.
önmagában a kultusz meg engem nemigen érdekel...
Rosszul esett a naptár: a pénteki napon az amerikaiak sokkal inkább hódoltak a halloweenkor szokásos tevékenységeiknek, mint a mozi nyújtotta örömöknek. Erre készültek is a stúdiók, méghozzá úgy, hogy elkerülték a hétvégét. A bátrabb függetlenek közül az Open Road Films erőfeszítéseit többé-kevésbé…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.03 13:27:03
@misafeco:

én is anno valami két és félszerest olvastam, szóval ha 60 millió akkor 150 felett már nyereséges. ennél több lesz csak észak-amerikában, ehhez adódik a világ többi része, nem veszteséges ez szinte biztos.
Már az idáig bejelentetteket is nehéz összeszámolni, és jó eséllyel újabb, kisebb jelöltek is becsatlakoznak a sorba - nem beszélve más, nem szuperhős-témájú képregényadaptációkról, meg arról a rengeteg tévés sztreccsruhásról, melyek szintén kezdik bejárni egymás…..
Deepblue Noir (törölt) 2014.10.30 16:46:50
@doggfather:

legkésőbb 2002 óta a film, legalábbis az átlagos érdeklődő számára elérhető jobbára angol nyelvű filmek + nagy kritikai elismerést aratott egyéb nyelvű filmek kombóját tekintve, gyakorlatilag nagyon ritkán jelent kiemelkedően jót, jobbára nem túl logikus és elég sablonos szórakoztatás meg lényegében érdektelen, erőltetett "művészkedés" meg drámázás folyik.
hogy lesz-e ebből kitörés, nem tudom, mozifilmeket tekintve már lehet hogy nem.
a filmrajongóknak meg majdnem minden tetszik, legalábbis ami nem annyira nagyon tömegalkotás, úgyhogy nekik kis túlzással mindegy.
Deepblue Noir (törölt) 2014.11.01 12:04:07
@isvean:

de azok bizonyos időszakban jöttek létre, most egészen más a világ. tőlem is eléggé távol állnak az utóbbi húsz év filmjei, a megközelítésmód miatt talán, manapság nem az a menő, ami engem megfog a filmekben, vannak kivételek, meg sok filmben vannak tetsző, kiváló jelenetek, de mint műegészek, nagy nyomot nem hagynak.
ez van, meg kell próbálni megkeresni a tűrhetőt, ha más nem, csak bizonyos jeleneteket megnézni és ennyi.
Szerintem nincs még egy olyan író-rendező a Földön, kinek ázsiója idén akkorát nőtt volna, mint A Galaxis Őrzőit dirigáló James Gunné. A Trománál(!) startolt trash-gyáros gyönyörű karriert futott be, és mivel ezek állomásait szinte kivétel nélkül imádom, ezért egy…..