Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Egészségesebb cigi

0 bejegyzést írt és 124 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A munka közepén lelépő és soha többet nem jelentkező szakikkal már biztos mindenki találkozott, na meg ott vannak a hibajavításra csak hosszas könyörgés árán visszatérők is, olvasónk viszont a link parasztság egy egész különleges típusát fedezte fel. A Magyar Telekom…..
Egészségesebb cigi 2010.05.13 07:45:12
@ColT: A fogvéd az fogorvosi szolgáltatás? :D
Szédületes reggeli indító ez az utaspanasz, ahol a dolgozó ember kifakad a busszal utazó gyerekek és anyák miatt, majd javasol, nem is akármit. Sokat nem is lehet ehhez hozzátenni, nem rontanánk el holmi járatsűrítésről és nagyobb buszról szóló javaslatokkal, inkább tessék csak…..
Tibor levelezési címét egyszercsak megváltoztatta az Allianz, így sem a tavalyi, se az azelőtti fizetési felszúlítást nem kapta meg. Először még sikerült sztornózni az akciójukat, másodszorra azonban megették a szerződését csíkokra vágva Bolognai-mártással: Majdnem három…..
Ki gondolta volna, hogy még mindig minden reklám hazudik? Az Ofotért például nem adott 87%-os kedvezménnyel szemüveget, pedig azt ígérték:Ofotért akciót láttam a tv-ben: "Annyi százalék kedvezmény, ahány éves vagy". Tavaly volt egy hasonló akciójuk, 87 éves nagyim ki…..
Egészségesebb cigi 2010.04.28 20:47:25
Picurigor a nyíregyházi Media Marktban az előzetesen ígért 10-15 perc alatt szeretett volna áruhitelre vásárolni, de végül az egymást érő szerencsétlenkedések miatt kénytelen volt többszöri úttal, összesen 3 és fél órát eltölteni a dologgal. Vasárnap megláttam egy bazi…..
Aki már egyszer beszopott egy üdülési jogot, statisztikailag fogékonyabb lehet a további jóhiszeműségre. Nem csoda, hogy léteznek erre a szegmensre specializálódott csalók: Meghirdettem üdülési jogom eladását, és a cégfelszámolásom miatt viszonylag sürgős lenne. Feltettem…..
Egészségesebb cigi 2010.04.27 20:33:30
Rengeteg reakció érkezett arra posztunkra, amelyik az Aeroviva Párizsban rekedt 9 utasának kalandjaival foglakozott. Alant olvasható a cég reakciója, csonkítatlan formában, Zsuzsa levelére: Az Aeroviva Utazási Iroda válasza: a Párizsból hazatért utas írására reagálva az…..
Ezennel szeretné a Homár felkérni Madarász Pétert, hogy amennyiben nem szeretné, hogy teljes mobilszámát a kommentezők közé vessük, ne spammolja tovább a kommentezőinket kéretlenül. Köszi! Kaptam egy levelet a hétvégén... Hitelrendezésre akart rávenni... Mikor folyamartosan…..
A Homár még sosem kért extrát a hamburgerbe, mert azt hitte hogy olyat nem is lehet, de most már tudja hogy mégis, mert a blokkon ott áll: extra salát 60.- Ft. A probléma, hogy másnap már a műszakvezető is azt állította, hogy náluk ilyen nincs, és elhajtotta a kedves vendéget. Az…..
Gábor rengeteg hibát vétett, amikor egy laza balatoni hétvégére fizette be magát. Gyűjtsd össze mind! A Homár el sem tudja képzelni máshogy a Balatont, meglepő, hogy van, aki még mindig hisz benne. Egy balatonfüredi hétvégére vágytunk a nejemmel, és úgy tűnt, kapóra jön a…..
Zoli a lenti levelet dühében küldte a BKV-nak, de biztos benne, hogy semmi sem fog történni. A forgalomirányítónak dolga volt, úgyhogy nem engedte el a gyermekmentőt, mert az csak kék lámpát használt sziréna helyett. Egy felháboritó és gusztustalan történetre szeretném a…..
Gábor  szerencsétlen Netpiacos rendelése három hónapnyi várakozás után ugyan, de megoldódott. A poszt megjelenése után jelentkezett nála az ügyfélszolgálat, amiben  leírják hogy nem értik, mi történhetett, de ígéretet tesznek a pénz visszafizetésére: Ugy tunik,…..
Egészségesebb cigi 2008.09.11 07:37:26
Az igen kiváló Félrefordítások blog figyelmébe ajánljuk ezt a megrázó feliratot. A porkból azért a külföldi rájöhet, hogy miről van szó, de angolul mérsékelten is tudó magyar agysérülés nélkül biztosan nem hagyja el a terepet:A mellekelt feliratot egy Sodexho etteremben…..
Egészségesebb cigi 2008.09.10 15:42:04
Pontokba szedett magyarázatokkal ellátott levelet kaptunk egy olvasónktól, akit megszivatott a Dagály Strandfürdő cseppet sem felhasználóbarát belépődíj-rendszere. Van téli, meg nyári pénztár és számtalan féle konstrukció, amin a Homár így elsőre nem igazodott ki, de hát mi…..
Hány fokozatú a Skoda Superb 1.8 TSI-hez kérhető DSG-váltó? A megfejtés egy a természetes szám, amit egy kommentben kell elhelyezni. Ezt csak a bejelentkezett/regisztrált olvasók tudják megtenni...
Egészségesebb cigi 2008.09.09 06:04:02
Isten hozzád, hórukk!
A közvetlen kapcsolású váltó (röviden: DSG) villámgyors, alig észrevehető sebességváltást és zökkenőmentes gyorsulást tesz lehetővé. Az új Superb-ben a DSG technológia négy motorhoz rendelhető. Sőt, az 1.8 TSI motorhoz külön kifejlesztettek egy új, innovatív 7 sebességes DSG-t is.

Így működik
A DSG-t legkönnyebben két szokványos váltó keresztezéseként képzelhetjük el. A szerkezet két kuplunggal rendelkezik, amelyek két különböző hajtótengelyhez kapcsolódnak. Közülük az egyik a hátramenetet és a páratlan számú sebességeket kapcsolja, míg a másik a páros számú sebességeket. Sebességváltásnál mindkét részegység egyszerre működik, emiatt a következő sebességfokozat már előre be van állítva. A váltás folyamatát egy elektrohidraulikus Mechatronic-rendszer vezérli.

Fogyasztás helyett szórakozás
Egy további lényeges előnye a DSG-nek a hagyományos, hidrodinamikus nyomaték-átalakítóval felszerelt automata váltókkal szemben az alacsonyabb fogyasztás, mivel a nyomaték szinte veszteség nélkül tevődik át a kerekekre.

Szabadon váltani
A DSG-vel felszerelt járművekhez egy 3-küllős, multifunkciós bőr kormánykerék is tartozik, ami lehetővé teszi az automata váltón a sebességek kézi kapcsolását. A rendszer pontosan úgy működik, mint egy szekvenciális Tiptronic-váltó. A sportos kialakítású gombok pedig még teljesebb vezetési élményt biztosítanak.
Minősített naiv ügyfél egy pizzarendelés 25 perces késése miatt volt képes többoldalas levelet írni, illetve vissza is küldette a pizzát, annyira túlgyorsult a nagy várakozásban. Ugyanezzel a lendülettel le is hazugozta a pizzafutárt, aki állítólag tankolni ment előbb az étel…..
Egészségesebb cigi 2008.09.08 18:29:21
Pécsi naiv ügyfelünk érthetetlen ellenállásba ütközött, amikor üdülési csekkel akart fizetni az állatkertben. Aztán másnap kiderült a turpisság, a családi jegy + 2 felnőtt jegy a nyugta szerint összesen 250 forintba került, azaz esélyes, hogy a pénztáros néni zsebre…..
János nem volt olyan sikeres, mint múltheti legós versenyzőnk. Családjával a salgópolcok vadonjában cserkészett, amikor váratlanul rájuk rontott egy megvadult árufeltöltő. A fékevesztett alkalmazott targoncájával lányának repítette a bevásárlókocsit, és elsodorta a babakocsit…..
A Homár nagy barátja a pszichedelikus reklámoknak (ha lenne tenger ideje, biztosan csinálna villodzó animgifet Lady Vakolatból), úgyhogy csak bátorítani tudja a reklámügynökségeket, engedjék szabadjára kreatívjaik fantáziáját. Ne féljenek a butaságoktól, a butaság a barátjuk!…..
Egészségesebb cigi 2008.09.05 20:36:16
Béla minden eddiginél testenkívülibb élménnyel örvendezteti meg a Homárt és kedves olvasókat. Nem terméket cserélt neki a hipermarket, hanem egy meg sem vásárolt játékkal kárpótolta, amiért annak dobozán nem egy, hanem két starwarsos űrjármű szerepelt. A győri Tescón…..
Egészségesebb cigi 2008.09.05 08:24:28
Viktor ingyenes biztosításának költségét kétszer is levonták a számlájáról, de legalább észrevette és reklamált miatta. Levele végén felhívja a figyelmet a számlakivonatok rendszeres áttekintésére. Bölcs tanács. Júliusban igényeltem az egyik CIB fiókban hamarosan…..
Gergő bejelentkezett a Meló-Diák munkaközvetítő adatbázisába, akik immár fél éve nem hajlandóak kiszedni őt onnan, ez pedig folyamatos telefonos munkaajánlatokkal jár. Esetleg a számuk letiltása a telefonban? Egyetemi hallgató vagyok Szegeden, és a kiadásaim miatt…..
Egészségesebb cigi 2008.08.26 10:41:17
Cserébe viszont az egész közös Magyar-Román Köztársaság(?) magyarul beszél. Legalábbis ez derül ki a Service Logistic International hómpédzsén, ahogy azt Karl Boro kiszúrta.Mit mondhatnék...? A trianoni "határ-újraértelmezés" mindenkinek másképp szúrja a szemét…..
A Homár még nem találkozott élőben ezzel a rendszerrel, de Renáta levele alapján arrafelé is hasraütésre bírságolnak. Elvileg az autók ablakába helyezett kilyukasztgatott parkolószelvények igazolják az előre fizetett parkolást, esetünkben azonban csalással vádolták a…..
Drámai fordulat történt kaukázusikefírfronton, a Danone levette Activia-termékéről a "kefír" elnevezést, ami így Kaukázusi ~ maradt. A ~ titkára a hátoldalon derül fény, egészen pontosan "Activia Kaukázusi kefír jellegű, élőkultúrát tartalmazó, félzsíros,…..
Egészségesebb cigi 2008.08.25 10:32:33