Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vulpes Inculta

0 bejegyzést írt és 74 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ilyen se volt még: olyasvalaki kerül sorra, aki egyszer már szerepelt a sorozatban.  Az ex-MIÉP-es józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté akkor nyerte el először a lehetőséget, hogy itt képviselje a FIDESZ cinizmusát, amikor hajléktalanügyi referensé nevezték ki azok után,…..
Vulpes Inculta 2014.10.10 17:12:08
@Fedor:

"1. Nem az én kerületem, nem ott lakom"
---
Szóval úgy magyarázol a 8. kerület ügyeiről, úgy kéred számon Kocsis módszereit hogy nem itt élsz, nem tapasztaltad meg soha az itteni viszonyokat, ergo fingod nincsen semmiről?Aha.Most eléggé vissza kell fognom magam hogy az édesanyád nevét a számra ne vegyem, már ne haragudj. A kerület az elmúlt 5 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül, nem véletlen hogy Kocsis ellen még a balliberális handabandád sem mert közös jelöltet állítani
. (Pedig itt 19 évig a jobboldal labdába se rúghatott) Ez a fejlődés jó részt Kocsisnak köszönhető, tehát kurvára remélem hogy nem lesz főpolgármester (még). Rá a 8.-ba van szükség.
Y-GEN Ez a magyar Ugar 2014.04.25 22:59:56
A JOBBIK kapta meg az új parlamentben  a kulturális bizottság elnöki posztját. Ez a napihír komolyan megsuhintott. Végülis valaha - nem is olyan rég - még erős közöm volt íróként és kulturális menedzserként a magyar művészethez.A fejlemény nagyon rosszat üzen nemcsak a…..
Vulpes Inculta 2014.04.26 13:19:34
@OnkelSeppl:

"Nem az a baj (persze baj), hogy pl. Nyírő József antiszemita volt, hanem az, hogy egy nagy nulla, egy szar író"
---
Ez a te véleményed. Mások szerint meg pl Alföldi egy magamutogató faszkalap, aki nem tudja a magánéletét a négy fal között tartani,és "sikerességét" annak tudják be hogy a megfelelő körökben mozog akik segítik az érvényesülését.

No? Kinek van igaza? Hogy teszünk igazságot?
Szerintem a legjobb lenne, ha mindenki békénhagyná a másik idollját. Aki szereti Nyírőt, szerethesse, aki meg Alföldit, az meg azt szerethesse...
Pont egy hónap múlva lesznek az országgyűlési választások. Legutóbbi felmérésünk óta kiderült, melyik az a 31 országos lista, ami ott lehet a szavazólapokon április 6-án, ezért ismét megkérdezzük olvasóinkat, hogyan szavaznának. (Az ajánlások ellenőrzését és a…..
Vulpes Inculta 2014.03.06 16:34:11
Románul beszélt, megverték: Gheorge Predut az új Malina Hedvig. Hiába no, kezd beérni a Fidesz-Jobbik tandem nemzetpolitikája, a sok székely zászlón kívül, végre vannak felmutatható eredmények is, lassan, de biztosan megtaláljuk a helyünk a kelet-európai nacionalisták…..
Vulpes Inculta 2014.01.08 15:54:37
Természetesen minden normális ember elítéli hogy ha megvernek egy másik embert - akármilyen indokból - , így ez is elítélendő.

Azonban Csehszlovák kém, ezt az incidenst te megint arra használod, hogy kihúzd a talajt a magyar Nacionalista alapú politizálás alól. (Holott a gyakorlatilag ilyen nem is létezik, ugyanis a Fidesz is, a Jobbik is csak szavakban nacionalista, ellentétben a környező országok nacionalistáival)

Mivel te az ilyen jellegű témákkal sokat foglalkozol drága kém barátom, bizonyára tisztában vagy vele hogy a Román,Szerb (de még a Szlovák) Nacionalisták elfogadottsága, befolyása, ereje, stb.
NAGYSÁGRENDEKKEL erősebb mint a magyaroké. Ezekben az országokban Nemzetpolitikai téren gyakorlatilag nincs különbség Jobb-Baloldal között, (ellentétben mondjuk velünk, ahol a baloldal kifejezetten internacionalista)

Én tényleg elhiszem (sokakkal ellentétben), hogy nem kifejezetten magyarellenességből vagy ilyen provokatív, azonban megbékélés alapú politizálás a Románokkal egészen biztos hogy lehetetlen, így tevékenységed csak minket gyengíti, a velünk ellenséges nacionalistákat persze meg erősíti, mert ezekben az országokban nemigen vannak a saját hazájuk nacionalizmusával kritikus hangok. Ha pedig vannak, azok befolyása a saját értelmiségi elitjükre jóval gyengébb, mint mondjuk a tied a magyar balliberálisokéra. (hisz ha fingasz egyet, az is kikerül az indexre, és álláspontod a progresszív liberális/baloldali körökben általánosan elfogadott)

Persze, nem hiszem hogy meggyőzhetlek, de azért gondoltam leírom a véleményem.

Na pás.
Szinte még fel sem ébredt az ország karácsonyi álmából, a munkahelyeken épp csak próbálják újratanulni a kávéfőző használatát, január hatodika, hétfő reggel. Míg az emberek nagy része azon morfondíroz, hogy miként kéne megszabadulni a fától, hogy ne tűlevelezze össze az…..
Vulpes Inculta 2014.01.07 14:56:09
@storker:

"Szarok rá, és vagyunk még egy páran, akik szarnak az erőre."
---
Mondom én. Az érzelmeid vezérelnek.
Leszarod hogy nincs program, leszarod hogy az egész banda úgy hiteltelen ahogy van,leszarod hogy mi lesz Április 6 után, csak a Viktor bukjon.Sajnos nagyon sok ilyen ember van mind a Jobboldalon, mind a Baloldalon ami végtelenül káros.
De a "bizonytalan" azért bizonytalan, mert nem így gondolja, máskülönben ő is DK-s MSZP-s stb.. lenne mint te, nemde?

És ha tényekből indulunk ki, külső szemlélő mit láthat? 2012 Októbere óta azon megy a baszakodás ki legyen a Miniszterelnök-jelölt, ki hány helyet kapjon, stb, és ezek a fergeteges gyökerek képesek még 2014 Januárjában is ezt játszani.

Az pedig hogy arra aspirálsz, hogy egy új jelölt majd meghúzza a szekeret, kb az álom kategória. Felhívom a figyelmed, hogy pl Medgyessi Péter 2001 Júliusában már ki volt jelölve, onnét már ment a felépítése, kampány, stb. Most hol van ez? JANUÁR VAN! ÉS NINCS SEMMI!

Komolyan azt gondolod, hogy ha pl előhúzza ez a 3 gyökér mondjuk Andor Lászlót, fel lehet őt építeni 3 hónap alatt, és hirtelen "elfelejtődik" a választók számára mit össze szerencsétlenkedett az ellenzék eddig? Arról nem is beszélve, hogy mi a garancia arra hogy most hirtelen megtáltosodnak???

"Hidd el, tudom, milyen érzés, amikor mindenáron hinni akar egy fideszes. Láttam 2002-ben és tudom azt is, hogy folyton a Fideszt mérik felül, nem a balliberálisokat."
---
Hinni te hiszel, ennek abszurditását bizonygatom neked. Mint mondtam, 2001-ben akkor már Medgyessi megvolt jelöltként, folyamatos tüzes kampány volt, az ellenzék tudott tematizálni,(23 millió román stb.) Most hol látsz ilyet??? Hol látsz bármiféle programot,kampányt, koncepciót? És én vagyok a hívő??? :D

"Hogy Fletó elkente a szájukat. Ezért anyázzák még. Ja meg most azért, mert csak visszajön"
---
2006-ban minden épeszű ember látta hogy Viktor taknyolni fog, persze akkor is voltak olyan emberek mint most te, akik hitből kiindulva meg voltak győződve fletó bukásáról.

Mellesleg nem válaszoltál arra, mért hagyod ki a számításból a Jobbikot? Ők is ellenzéki párt, és majdnem annyi szavazójuk van mint az MSZP-nek...
Vulpes Inculta 2014.01.07 15:27:23
@storker:

"Azt állítottam, hogy meg kell őket győzni."
---
Én meg azt vázoltam hogy mennyi esélye van ennek. Nem sok.

Egyetlen dolog amibe lehetne kapaszkodnia az ellenzéknek, amit Török Gábor is felvázolt, tehát hogy egyfajta "népszavazásként" sikerüljön beállítani a voksolást Viktor személyéről.

De mivel az ellenzéknek konkrétan nulla (0) kérdést sikerült eddig tematizálni részben saját balfaszságuk, részben a Fidesz trükkjei és média-túlsúlya miatt,ezért továbbra se látom azt, miért is változna ez meg 3 hónap alatt.
Vulpes Inculta 2014.01.07 23:23:16
@storker:

Köszönöm az értelmes választ, neked is :D
Bajnai Gordon ma – némileg váratlanul - újra elővette a közös lista – közös jelöltek – közös miniszterelnök-jelölt kérdését. Egy évvel ezelőtt kevesen gondolták volna, de tény: a baloldali pártok közötti sajátos előválasztási küzdelem közel három hónappal a…..
Vulpes Inculta 2014.01.07 00:52:44
@Letícia:

Én jelentem "jobboldali bizonytalannak" számítok, és környezetem nagy része is jobboldali.
2 párt közül vacilálok/unk,úgy mértem fel :
- LMP , azonban Schifferéknek még a gondolatát is el kell kerüljék hogy a népfornttal koalícióra lépjenek.
-Jobbik, ha az LMP beégetné valamivel magát.

Ja és természetesen egyéni VK-ban a Fidesz, minden jobboldalinál alap hogy még az elvi esélyét se adjuk meg a visszarendeződésnek. :)))

+Arról nem is beszélve, hogy ha most gyökér társaság közös listát állít, és azon Gyurcsány Ferenc rajta lesz, tömegével fognak az amúgy otthol maradást fontolgató jobboldaliak elmenni szavazni.
A 2013 utolsó napjaiban készített villámfelmérésünkben 794 olvasónk válaszolt rövid kérdőívünkre. A nem reprezentatív adatok alapján most vasárnap a Fidesz-KDNP 36,9, az LMP 14,4, az Együtt-PM 12,8, a DK 10,1, a Jobbik 7,1, az MKKP pedig 6,4 százalékot kapna ebben a…..
Vulpes Inculta 2014.01.02 21:35:04
@tesz-vesz:

Dórosz már nincs az LMP-ben. Én az ilyesfajta húzásokat betudom a SZDSZ árvák húzásainak, olyan nagy baj nem lehet ha bekerülnek, és mint írtam Fidesz 2/3-ot nem szeretnék...
Vulpes Inculta 2014.01.02 23:38:43
@tesz-vesz:

Lányi-LMP viszonyban szerintem az a helyzet mint ami a szegény öreg Csurka és a Jobbik viszonyában : Tehát konkrétan az, hogy irigység táplálja őket.

LMP szerintem valami új dolgot akar meghonosítani a baloldalon, azaz h ne legyen a nemzeti gondolat ellensége a baloldalnak. Úgy gondolom hogy ha ez egy csekély mértékben is megvalósul, az hasznos lesz az egész országnak.

Úgy vélem te se gondolod azt hogy mindörökké a Fidesz lesz hatalmon, és mivel a lengyel modell sajnos itt nálunk nem fog megvalósulni, így ha már váltják a Fideszt egyszer, jobban örülnék ha az a LMP lenne az aki váltja őket mint mondjuk a Bolsevik eredetű országpusztító MSZP....
Vulpes Inculta 2014.01.06 13:56:54
@hoplita:
"Esküszöm, hogy nem gázosítunk el.:))))"
---
Te most lezsidóztál engem? :DD Na jó, úgy veszem mint ha nem is olvastam volna...

Mellesleg szavaznék én a Jobbikra, ha lenne bármi esély rá hogy a vörösöket megelőzik Listán, ill veszélyben lenne a bejutásuk, de mivel ez nem áll fönn (és még vannak egyéb fenntartásaim is amibe most nem folynék bele) ezért alternatív lehetőségeket keresek.
A Fidesz ma sokkal jobban áll a felmérésekben annál, mint amit a párt számára mélypontot jelentő időszakban, 2012 közepén – a trendvonalakat meghosszabbítva - erről gondolni lehetett. Ezt a mondatot nem most, hanem 2013 januárjában írtam itt a blogon. Most azonban még inkább…..
Vulpes Inculta 2013.12.29 01:36:42
@Pop40:

"Márpedig ha a párt és a szavazói ellentétes véleményen vannak egy kérdésről, talán a szavazók véleménye kéne, hogy döntő legyen, nem a párté, ezt gondolom, te sem vitatod."
---
Hmm...és ezt szerinted hogy lehet eldönteni ciklus közepén?

Elárulom : LEGITIM módon Sehogy.

Mért? Mert program melletti felhatalmazás 4 évre szólt,ehhez illik tartania magát a pártnak.

Esetleg még bele lehetne magyarázni dolgokat, ha a küldöttek többsége úgy döntött volna hogy a Libással tartson a párt, de mivel ez se történt meg, ezért a PM-esek kezében 0 legitimitás és 0 erkölcsi tőke van.
Vulpes Inculta 2013.12.29 02:00:36
@Pop40:

"akik bizonyítottan mást akarnak már??:D"
---
ha már itt tarunk, mi egyáltalán a bizonyíték?

"Ugyan már, ezt te se gondolod komolyan. Akkor a pártnak az a feladata, hogy mechanikusan, mint egy robot, vigye 4 évig a megszavazott programot, tökmindegy, mi történik abban a 4 évben?"
---
Persze hogy nem, azt várom hogy illeszkedjen a realitásokhoz és alapvetően azt próbálja elérni, amiért a voksot kapta.

De itt most a PM-esek tekintetében egy 180 fokos fordulatról beszélünk, kéremszépen.

"Ezzel szemben ott áll a szavazók 75%-a a PM-irányvonal mellett, Schifferéknél meg 25%."
---
Megint csak : mire alapozod?
Mellesleg az 51%-49% is a többség akarta, még ha kicsi is a többség. Ilyen erővel nem legitim a 2002-es választás, mert ott is kb ekkora többsége volt a ballibnek, DE akár hozhatnám an-block a Brit Választási rendszert, ott csak egyéni VK-k vannak ami ugyanzen a szisztéma szerint működik.
Vulpes Inculta 2013.12.29 02:09:13
@Pop40:

"Ugyan már, ezt te se gondolod komolyan. Akkor a pártnak az a feladata, hogy mechanikusan, mint egy robot, vigye 4 évig a megszavazott programot, tökmindegy, mi történik abban a 4 évben? "
---
Én azt gondolom hogy a pártnak az a kötelessége hogy a programot amivel beszavazták, képviselje a parlamentbe a realitások talaján, persze.

Azonban itt a PM esetében 180-fokos fordulatról beszélünk.

"Pláne a szavazói ELLENÉBEN, akik bizonyítottan mást akarnak már??:D)"
---
Mi a bizonyíték amúgy erre? (Nem mintha bármit változtatna azon, amit a program-képviseletről gondolok) de kíváncsi vagyok.

" küldöttek közül 2-vel több (KETTŐVEL, A TÖBB SZÁZBÓL) szavazott Schifferékre. Ez mondjuk 49-51% Tényleg elsöprő fölény Schifferéknek. :D"
---
Ez a demokrácia, a többség dönt. Ennyi erővel pl nem lenne legitim egy parlamenti választás (mondjuk a 2002-es) ami kicsi szavaztkülömbséget hozott ki.
...vagy csupán hozta a szokott formáját, és hazudott egy ordasat; vérmérséklet kérdése, hogy miképp értékeljük legújabb produkcióját. Azt bírta ugyanis mondani egy Bajnai sajtótájékoztatóra reagálva, a "fájni fog" turné keretében, hogy  ...a magyarok nehezen…..
Vulpes Inculta 2013.12.21 13:06:47
Jaj Fedor barátom te konkrétan ugyanolyan hülyének nézed az embert mint Selmeczi.

Próbálod beadni, hogy Bajnai 7%-os gazdasági növekedést produkált, ez nem igaz, többen kifejtették előttem hogy mért is.

Én inkább arra várnék választ tőled (vagy akár más Bajnaira atyaúristenként tekintő ballib flótástól)
hogy még is mért tekintetek erre az emberre úgy, mintha 2009-ben teremtették volna a Miniszterelnöki székbe? Konkrétan ő volt Gyurcsány gazdasági minisztere, előtte pedig 2006-tól különböző posztokon is tevékeny tagja a kormánynak. Személye egyszerűen nem elválasztható Fletóétól.
(Ez már azért is igaz, mert ámbár kurvanagy demokratának tartja magát ő is, NEM VÁLASZTÁSSAL került ő se a posztjára)

Az se igaz, hogy maga a kormányának összetétele valamiféle minőségi változáson ment volna keresztül, hiszen néhány tárca kivételével a posztján hagyta a korábbi Fletó-kormány tagjait, pl a Gyurcsány-utánzat Molnár Csaba a MH vezetője volt, ami igencsak bizalmi állás. Ezen kívül a kormánytagok nagy része most DK színekben van. Ilyen lenne a "korszakváltás" drága barátom?

Maga az egy éves kormányzása értékelhetetlen. Mért? 1 évig volt csak poszton, IMF hitelt vett fel, a fizetést pedig Orbánra hagyta, ezért nem tudjuk ő miként cselekedett volna ha továbbra is marad.

Szóval fedor, csak saját magadat járatod le az ehhez hasonló cikkekkel, többnyire a blogszférában is felhagytak már ezzel a "Bajnai a megváltó, ha visszajön akkor Svájc leszünk" féle aljas szemfényvesztéssel.

Javaslom gondolod át ;)
Y-GEN Hiánylista 2013.12.16 13:36:08
Németországban várhatóan a 14 fős kormányból 6 nő lesz, ugyanannyi, mint a 106 fős Fidesz listán. Ez a hír már önmagában is sokat elárul a nemi esélyegyenlőség megvalósulásának különbségeiről a két országban. Talán nem is kéne semmi mást hozzátenni, mégis,…..
Vulpes Inculta 2013.12.17 15:20:21
@tobeor:

"öö... hogy mi? Az Együtt le merészelte írni a véleményét, ad abszurdum még javaslatai is vannak, és ez szerinted "kényszer"? Meg a másik szabadságának sértése? Eszednél vagy drága barátom?"
---
Igen, mivel mint mondtam az Együtt általánosan akar kvótát. Ehhez pedig nincs joga.

hvg.hu/itthon/20131110_30_szazalekos_noi_kvotat_akar_az_EgyuttP

"Ostoba az te vagy, ha azt hiszed valamiféle érdem, teljesítmény, képesség alapján választják a gombnyomkodó biorobotokat."
---
Még ha igazad is lenne (nincs)de akkor is mért megoldás az szerinted hogy felülről kikényszerítik hogy legyen XY számú nő? Mi a garancia arra hogy ezeket a nőket nem az addigi módszerek szerint válogatják össze? Végeredményben ott vagyunk, ahol indultunk, és adtunk a szarnak egy pofont. Ezért mondom hogy ez az egész egy álprobléma.

"Tényleg, az ellen nem panaszkodsz? És attól még hogy antiliberálisok, véleményterrort működtetnek"
---
Jóember, mondtam már hogy nem értek egyet ezzel se, Kövér László pedig kifejezetten ellenszenves amiért despotaként puffog a parlamenti emelvényről, azonban ÚJRA felhívom a figyelmed, hogy ebben a blogban most a Női kvótáról és az ehhez kapcsolódó Együtt-Pm-nek az álságos hozzáállásáról van szó, nem pedig a Fideszről.
A Fidesz tevékenységéről 1001 helyen lehet (kell) vitázni, beszélni, de most nem kéne idekeverni,mert egyszerűen nem ez a téma.
Vulpes Inculta 2013.12.17 18:26:22
@tobeor:

"Ugyan miért "nincs joga" az Együttnek vagy bárkinek arra, hogy női kvótát akarjon, ad abszurdum még hivatalosan javasoljon is? :D"
---
Többször leírtam már. Azért nincs joga rá, mert az Együttnek semmi köze ahhoz, hogy a többi párt miszerint állítja össze a saját listáit.
Az hogy az Együtt fontosnak tartja ezt az elvet, az egy dolog.Alkalmazza magára, és ha majd az Együtt megkapja a Mandátumok 70%-át mondjuk, akkor feltöltheti nőkkel a parlamentet ha úgy akarják. De másnak nem kötelező így gondolnia, és nem írhatják elő hogy más az ő gondolatukat magukévá tegyék. Ezért hoztam fel hogy ez szembe megy a liberalizmussal is. /Szabadság határa addig tart, ameddig másikat nem sértjük vele/

"Nem mellesleg ez egy remek javaslat, mert ugyan formálisan már sikerült felszámolni a nők diszkriminációját Mo-n, de informálisan még nem. Igenis ma Mo-n hátrány nőnek lenni, egy halom kimutatás szerint ugyanazért a melóért pl. a nők kevesebbet kapnak mint egy férfi"
---
Én elhiszem hogy diszkriminálják a nőket, és elítélek mindenfajta diszkriminációt, támogatom azt hogy senkit ne érhessen hátrány neme/bőrszíne/szexuális orientáltsága/kinézete miatt.

De konkrétan a parlamenti női kvótának ehhez SEMMI köze.Mért? Mert az alkalmasságnak kell a fő szempontnak lennie, és ebben a kérdésben /kit küldjenek a parlamentbe/ az adott párt dönti el, hogy kit tart alkalmasnak.

Mondok egy példát :
Adott mondjuk a Zuglói Választókerület. A Fidesz helyi szervezete 3 jelölte tesz javaslatot az elnökségnek :
A, Kovács Béla alkoholista munkanélküli,helyi lakos,aki igen szervillis természetű.
B, Szabó Árpád vállalkozó, aki nem is a kerületben lakik, nem érti a helyiek problémáit, és politikai hatalmat szeretne gazdasági érdekeltségei folytán.
C, Hódosi Júlia, XY helyi Általános iskola tanárnője, köztiszteletben álló személy, szabadidejében karitatív munkákban is részt vesz, segítőkész természete, és tudása miatt a került lakosai körében nagyon népszerű.

No, alkalmassági szempontból TE kit választanál? A párt sikere múlik rajta, szóval egyértelmű hogy C jelölt lesz a befutó, különben nincs mandátum a kerületbe, és lehet Viktor széke múlik majd rajta.
Ha pusztán nők lenézése okán A vagy B jelöltet választjuk, a párt felsül, és végső soron saját magával baszik ki. Logikus nem? Kb így működik ez az ÖSSZES pártnál.

Ezért ostobaság kvótát hozni, mert az adott pártnak a siker a legfontosabb, és nyilván valóan azt a jelöltet fogja kiválasztani akit a legalkamasabbnak vél erre.

Tehát : Általánosságban is igaz szerintem, hogy diszkrimináció ellen nem minden féle felülről oktrojált marhasággal kell küzdeni, hanem kellő felvilágosítással, jobb belátásra bírással és
- bírsággal, HA valóban bebiznyosodik az, hogy az adott Nő mondjuk azért nem kapta meg a munkát,azért kap alacsonyabb fizetést, mert Nő (holott ráadásul ő a legjobb).
- De az se működik hogy valakit kötelező legyen felvennem mondjuk mérnök-tervező állásra, mert van egy Kvóta, és hiába nincs alkalmas személy rá, MUSZÁLY, mert a törvény engem erre kötelez.

Remélem érted mit akartam kifejezni.

"sőt egyáltalán vitára érdemesnek elfogadni, ha az, illetve szerzője nem alkalmaz kettős mércét"

Igazad van, de nem alkalmazok kettős mércét, utálom a kettős mércét.Mondtam hogy a Fidesz erőszakoskodásait és önkényeskedéseit is elítélem, pusztán nem ez a téma most és nem kívánom hogy erre terelődjék át. ^-^
Vulpes Inculta 2013.12.17 21:48:30
@tobeor:

"A te logikád alapján pl. a Fidesz nyugodtan adhatna fel ilyen hirdetést: "Képviselők mellé titkárnőt keresünk. Cigány, idős, kövér kizárva."
Belügye a Fidesznek hogy kit vesz fel? Belügye. Megteheti hogy cigányt-kövért diszkriminál? Nem teheti meg. "
---
Látod, saját magad rúgod tökön. Ha elfogadjuk a női kvótát, akkor ugyanez a logika alapján kell már cigány/kövér/idős kvóta, sőt kékszemű, fekete hajú, magasság, meg tököm tudja milyen kvóta.
Vagy ezt is akarod?

A klasszikus liberalizmus alapja az, hogy alkalmasság szerint töltünk be pozíciókat,érdem szerint szerzünk javakat, stb. Azonban biztosítjuk mindenkinek (legalábbis amennyire ez lehetséges,mert nem lehet mondjuk ugyanolyan mértékű "eszet" szétosztani az emberek között) hogy azonos alapról indulhasson.
Én a Klasszikus liberalizmus talaján állok, ami az ÉSZ alapján működik.

Amit te akarsz...Az erősen szélsőségbe hajló (Anarchia irányába tett erőteljes lépés), az általam említett példából is kitűnően józan ész ellen ható intézkedés lenne. És ne gyere most Németországgal meg a Skandináv államokkal, mert igenis ott is kezdik már többek között az idióta kvótázás miatt bevezetni hogy pl a férfiaknak kötelező legyen ülve huggyozni,hogy kötelező legyen egy filmben XY mennyiségű nőt szerepeltetni, és egyéb agymenéseket.

"De a példád azért is ostoba, mert hiába vágtam a szemedbe, továbbra is tojsz rá, hogy a valóság nem az amit te akarsz sulykolni, hanem az, hogy az emberek nem jelöltekre, hanem pártokra szavaznak, a fidesznél meg konkrétan a fideszes élő istenre. Egy hörcsögöt is megszavaznának, leszarják ki a jelölt"
---
No ez speciel rohadtul nem igaz. Van a pártoknak egy adott törzsszavazó rétege, aki valóban leszavaz még egy rozsdás rákollóra is, azonban a bizonytalan szavazók megszólításának szempontjából korántsem mindegy ki a jelölt.
//Ha igazad lenne, nem lenne differencia a pártlistára és az egyéni listákra leadott szavazatokban//

Megmondom én drága barátom mért lett nyugaton kitalálva ez a kvótázás: A nyugati államokban a feminizmus gyakorlatilag kiteljesedett. Felszámolták a nőket érő valódi diszkriminációkat, (munkahelyen,fizetés terén,stb) és egyes szélsőséges feministák újabb, és újabb célokat fogalmaznak meg hogy bizonygassák saját maguk létjogosultságát.
Ugye mert dolgozni még is csak szarabb mint ostobaságokon való agyalásért és "harcolásért" pénzhez jutni.

Én csak azt nem értem, hogy az Együtt-pm mért ilyen totál ostoba, jelentéktelen, semmire való dolgokon agyal. Bajnai tavaly még miniszterelnöknek készült, most meg az SZDSZ leghülyébb hagyományait kezdi el követni.
Ha így halad, nem fog bejutni se.

Ja, és ahelyett hogy érzelemből (ebből kifolyólag elfogultan, indulattal) nézed a kérdést, próbálj meg egy picit racionálisan átgondolni az egészet. Ez nem egy "utasítás" csak egy javaslat hogy egyről a kettőre jussunk végre. ^-^
...és Bajnai a legnépszerűbb politikus - legalábbis a politika iránt érdeklődő iPhone tulajok szerint, vagyis úgy néz ki, ebben a körben én vagyok a nagyátlag :-)  Na kezdem elölről.  November második felében megjelent egy új alkalmazás az AppStore-ban, a következő…..
Vulpes Inculta 2013.12.14 15:32:11
@Vulpes Inculta:

*vidékről, bocsánat.
Vulpes Inculta 2013.12.14 15:54:11
@Fedor:

"De honnan veszed, hogy a program használói is többségében zsidók? Hogy aki pesti, képzett, és liberális, az csak zsidó lehet?"
---
Nem mondtam hogy csak zsidók, hanem azt hogy felül vannak prezentálva.És téged se zsidóztalak le... Te azt is tagadod, hogy a zsidó származásúakra ez általában igaz lenne, mármint hogy
"pesti, képzett, és liberális, és jómódú" pedig ezt nagyjából mindenki elismeri, nem egy kutatásban láttam már és az én személyes környezetemre is igaz...

Itt van pl a 444.hu cikke :
444.hu/2013/11/06/a-zsido-a-kereszteny-es-a-proli/

Igaz ez a '30-as éveket elemzi, de több olyan megállapítás van benne, ami napjainkra is igaz lehet.

"Miért olyan furcsa, hogy egy liberális, akinek nem kenyérre kell, amit esetleg nyert az egykulcsossal, nem csak a saját zsebét nézi, hanem elvi alapon ítél meg egy kormányzatot"
---
Azért furcsa, mert nagyon-nagyon kevés az olyan ember aki nem a pénztárcája alapján ítéli meg az aktuális kormány tevékenységét. Ennek több oka lehet, (pl a tiéd is igaz lehet magadra meg a Bajnaista szavazók egy részére,amennyiben a nem zsidó származásúakat vesszük figyelembe)

De én fenn tartom hogy az általam említett származásból eredő kultúrális szembenállás is komoly meghatározó tényező lehet ebben. Cáfolni továbbra sem cáfoltad amit érzékeltetni próbálok veled.
Vulpes Inculta 2013.12.15 13:40:50
@P.Freddy:

Aham. Elvben még egyet is értenék.(Bár a Fidesz és Viktor nem kommunista) De inkább arra válaszolj kérlek,hogy a Bolsevik párt utódpártjával összefogó pártra (mindezt a korszakváltás nevében)
szavazni logikus lépés szerinted?