Adatok
Formentor
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ki gondolná, hogy ez alatt a szép cím alatt egy anyós-szapuló poszt rejtőzik? Pedig de. :-)
Pár hónappal ezelőtt biztos voltam benne, hogy kislányt hordok a szívem alatt. Anyai megérzésnek tekintettem, ráadásul évekkel korábban jósnők és asztrológusok is megmondták, hogy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Nagyon jó a bejegyzés, a hab a tortán, hogy az én anyósom bizonyos pontokban kísértetiesen hasonlít a tiedére.
Az én anyósom:
A fiával való kapcsolata tényleg betegesnek mondható, mert férjem 42 évesen még mindig az anyjával él, aki zsarolja, érzelmileg terrorizálja, miszerint őt a kisfia nem hagyhatja el, és most jönne az az ezer ok, hogy miért is nem. Ezeket inkább nem sorolnám fel.
Mivel már nem vagyok 16 éves, és nincsenek körülöttem rózsaszín felhők, valamint saját lelki békémet fontosabbnak tartom, ezért külön élünk, soha nem is éltünk együtt. Nekem bőven elegek a hétvégék (anyósomból még az is rengeteg), ilyenkor én megyek hozzájuk. Amennyiben férjem látni kíván, akkor ő jön hébe-hóba hétköznap. Nem mondom fura kapcsolat, de eddig működött így. A körülményekhez tartozik, hogy mindketten más városban élünk, dolgozunk, és általában hulla fáradtak vagyunk, ezért így könnyebben bírjuk egymás nélkül. Az én családom ismerve a körülményeket, elfogadta a helyzetet, anyósnak nem tetszett egyedül. Baszkurált is emiatt egy időben éjjel-nappal, aztán mintha ráébredt volna, hogy én nem akarom elvenni tőle a fiát. Unokáért régóta nyúz bennünket, főleg engem, a teljes ciklusomról akart tudni mindig, hogy biztos azért nem esek teherbe, mert ritkán vagyunk együtt, és mire kitalálok a fiához addigra biztos nincsenek érett petéim. Ha megtehette volna, akkor köztünk feküdt volna az ágyban, figyelve mit csinálunk rosszul, és osztogatta volna kéretlen jótanácsait. Egy iszonyat kíváncsi természet, a pofátlan fajtából.
Ugye nálunk mindig kérdés volt, hogy kinél fogunk lakni, ha jön a gyerek. Megállapodtunk abban, hogy itt is leszünk meg ott is, amíg nem iskolás a gyerek addig nincs baj, utána meg úgyis hoz majd valamit az élet. Tudat alatt tuti blokkolt az, hogy én sosem akartam volna anyóssal nevelgetni a meg nem született gyerekünket. Csak sosem tudtam ezt így kimondani. Na aztán idén húsvétkor még hülyébb lett anyós, mint máskor, mindenért hisztizett velünk. Én akkor megmondtam férjemnek, hogy nem bírom tovább, hiába szeretem őt, az anyja tönkretesz bennünket, és ha valaha is terhes lennék, soha a büdös életben nem fogok tudni hozzáköltözni, és anyós közelben nevelgetni a gyereket. Iszonyat jó érzés volt ezt kimondani, következő hónapban már terhes is lettem :) A kislányunk decemberben születik. Anyós első unokája, el lehet képzelni mi mindent fog egy ilyen önző, zsarnok sárkány művelni...
Természetesen ő azt szeretné, ha náluk nevelgetném majd a gyereket (nagyon nincs tisztában magával), de mivel nekem van saját otthonom, hülye lennék az anyóssal együtt lakni. Egybeköltözésről még mindig szó sem lehet, hiába az lenne a legjobb mind a babának, mind nekünk. Férjem megért, tudja hogy nagyon nehéz az anyjával kijönni (eddig még minden múltbéli menyjelöltet sikeresen elmart a fia mellől)
Anyósom ha gyerek közelben van, akkor se só, se beszéd, egyszerűen kikapja az anya kezéből a babát (mindegy mit szól hozzá az anyuka-általában úgy ledöbbennek, hogy semmit), és többszöri felszólításra hajlandó csak visszaadni. Ezt párszor már végignéztem családi körben, és már akkor elkapott a rémület, mit fog majd az én jövendőbeli gyerekemmel művelni. Ha babaközelben van, akkor hatványozottan megőrül.
Ahogy a te anyósod, úgy ő is tapogatta, simogatta a hasamat, természetesen nem kért engedélyt,és én közben undorodtam ettől az egész helyzettől, kedvem lett volna eltördelni a kezeit. Persze ott akar lenni a szülés napján is (amíg a váróban marad,és nem csörtet be a szülésre, addig OK.) Próbálom megemészteni, hogy még más nőket a férje visz be szülni, addig az én férjem az anyósomat fogja, engem meg a taxi. És majd randizunk a szülészeten. Sőt, kijelentette, hogy amikor a kórházból haza hozzuk a babát hozzánk, akkor is ott akar lenni. Férjem fél az anyjától, és nem merte neki megmondani, hogy akkor bizony nem jöhet - hisz mi ezt már hónapok óta megbeszéltük, hogy csak ketten hozzuk el a babát, és akkor legalább pár napig végre velünk lesz, nem az anyjával. Pár nap fülrágás után közölte az anyjával, lett is sértődés...kijelentette, ha nem aznap akkor másnap mindenféleképp jön. Sőt, minden nap, mikor a fia velünk lehetne, akkor ő is jönni akar. De akkor mi mikor leszünk együtt? Annyira tapintatlan, nem érdekli senki és semmi, csak ő unokázhasson. Sajnos nagyon ismerem őt. Természetesen bent akar majd maradni a szoptatásokon (van zár az ajtómon, egyszerűen ki fogom zárni), pelenkázáson, fürdetésen, ő akar majd mindent csinálni vele, ha nem hagyom, akkor végig ott fog toporogni a sarkamban, és beleszól majd mindenbe. Hisz ő mindent tud, negyvenakárhányéve legalábbis tudta. Ő is ki fogja kapkodni az újszülöttet az ágyából, akkor is ha alszik, és össze fogja nyalni-falni. Mert ugye nagyon vidéken, ahonnan ő ered, ez volt a szokás. Az egész falu ment még aznap szerencsétlen babát abajgatni.
Szeretném valahogy minimálisra csökkenteni a jelenlétét.
Mit lehet tenni egy ilyen anyóssal?
Ötletek?