Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sasszembrigád

1 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Unortodox környezetvédelem: Csepelen még a Környezetvédelmi Világnapot is betiltották. Ma van a környezetvédelmi világnap, kivéve Csepelen. Ott ugyanis idén elmarad, a helyi Döbrögik betiltották azt, mert állítólag zavarná a kerületi polgárokat, de leginkább zavarná a helyi…..
Miközben Németh Szilárd a kormány képviselőjeként a rezsicsökkentés élharcosaként mutatja magát, aközben polgármesterként maga is megszavazta, és az önkormányzat be is vezette az önkormányzati lakások lakbérének jelentős emelését. Csak azoknak nem kell többet fizetniük,…..
Csepel polgármestere szépen gyarapodott, megduplázta a megtakarítását Az index.hu-n közzétették több országgyűlési képviselő 2013-ról szóló vagyonnyilatkozatának fontosabb részadatait. Németh Szilárd csepeli polgármesterről a következőket olvashatjuk: „Bejött a…..
Bár Stohl András gyorsan meggondolta magát Heti Hetes ügyben, és inkább lemondta a szereplés, szerencsére nem maradnak új résztvevő nélkül a humor nagyágyúinak lelkes követői, hiszen mint azt a mai Bors megírta, a távozó Ábel Anita helyére máris itt van Zalatnay Cini. Az…..
sasszembrigád 2014.01.22 12:46:39
Csepeli forrásaink szerint a Fidesz-támogatóknál is kiverte a biztosítékot Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő: decemberben óriási botrány kerekedett abból, hogy a helyi önkormányzati cégvezetőknek milliós prémiumokat fizettek ki, ám a helyi pártvezetők…..
A Narancs Csepel következő fejezete szintén a személyi összefonódásokkal folytatódhatna. Érdekes módon ugyanis a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. (melynek vezetője ugyebár csak 2013 első felében összen 6 millió forint prémiumot vett fel) szerződést kötött a…..
A FIDESZ nagy energiákat fordított arra, hogy ráhúzza a vizes lepedőt a korábbi szocialista, illetve az abból kivált DK-s városvezetésre. Úgy látszik azonban, hogy saját mutyi-gyanús ügyeik terén kevésbé finnyásak, bár lassan ideje lenne elkezdeni a „Narancsos könyv”…..
A kormány cinikus módon a fejlesztéspolitikával foglalkozó törvényjavaslatba dugta bele azt a paragrafust, amelyben a szociális temetés bevezetésének határidejét 2014. január elsejéről 2015. január elsejére tolják. Mint ismeretes, Németh Szilárd csepeli fideszes polgármester…..
Köszönet a bátraknak! Egy utca lakói megállították a FIDESZ úthengerét, nem engedték, hogy a fejük felett döntsenek, véleményük nélkül átnevezzék az utcájukat. Tavaly decemberben a többségi GŐZGÉP frakció úgy döntött nem kíváncsi az utcában lakók véleményére,…..
A Fővárosi Közgyűlés tegnap megszavazta, hogy Csepelen temetik el a jövőben a rászorultak elhunyt hozzátartozóit. Németh Szilárd - aki mellesleg a Fővárosi Közgyűlésnek is tagja - nem emelte fel szavát az intézkedés ellen. Előzmények: mint a sajtóhírekből megtudhattuk, a…..
Sajnos egyre gyakrabban találkozhatunk a céltalan vandalizmus jeleivel Csepelen. A mellékelt fénykép páldául a Kossuth Lajos utca és a Szent István út sarkán található buszmegállóról készült. Vajon mi járhatott annak az embernek a fejében, aki ezt tette. Aki ilyet tesz, azt nem…..
Minden jóérzésű csepeli polgárt felháborított, hogy az elhunyt szegényeket Csepelre akarják száműzni. Ráaádsul Németh Szilárd sunnyog, és nem hajlandó megnyilatkozni a témában. A témával kapcsolatban ezúttal Szenteczky János írását közöljük: Németh Szilárdot már…..
Pár napja véglegessé vált, hogy Németh Szilárd indul a FIDESZ-KDNP színeiben az országyűlési választáson Csepelen. Ennek apropóján közleményt adott ki az Együtt-PM csepeli és soroksári képviselőjelöltje: Fidesz országos választmánya hivatalosan is megnevezte…..
A szélhámos-kormány újabb tagja bukott meg: lemondott Tolnai Jánosné, a zöldhatóság botrányos főigazgatója, miután lépésről-lépésre feltártam, hogy szinte az egész életrajzát hazudta. Az őt kinevező minisztérium, Fazekas miniszterestül, Illés államtitkárostul szeretne…..
Csepel Hírek Köszöntő 2013.12.07 17:08:00
Örömmel köszöntöm ezt a most induló blogot. Remélem sok érdekes dolgot olvashatok itt...