Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Berzengő

0 bejegyzést írt és 429 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A fideszes szakértő egyik igen veszélyes alaptípusa a látszatkritikus körberöhögő. Azt mondja magáról, hogy konzervatív gondolkodású, a kormányzati irányvonallal alapvetően egyetért, de szakmai hitele fenntartásának céljával számos kritikát is megfogalmaz. A furmányosabbak…..
Berzengő 2014.11.18 03:56:35
@ NO Comment

index.hu/belfold/2014/11/10/bemondasra_kapott_a_szazadved_1_3_milliardot/

Bemondásra kapott a Századvég 1,3 milliárdot
Index
2014.11.10. 19:17

Egyetlen konkrétum sem szerepelt abban a pályázatban, amellyel a Századvég Intézet elnyerte a kormány pályázatát, írja a 444.hu. A Századvégnek 1,3 milliárd forintért kell Amerikában „a magyar politikai, gazdasági és kulturális értékeket és érdekeket képviselni”.

A 444 által megszerzett pályázati anyag ugyan 217 oldalas, ebből azonban egyetlen lap foglalkozik azzal, hogy a Századvég mit is vállal ezért a pénzért. A dokumentumban olyan általánosságok szerepelnek, mint:

projektmenedzsment,
a magyar kormány döntéseinek figyelemmel kísérése,
részvétel a tájékoztató anyagok kidolgozásában,
kapcsolatépítés az amerikai kormányzat felé,
a kapcsolatépítés stratégiájának kialakítása
médiakapcsolatok kialakítása és ápolása.

A Századvég ezzel a tervvel mégis nyert.

____
Berzengő 2014.11.18 04:04:27
@ Heim Peter a "hiteles" szakerto es abevalt joslatai!

____
index.hu/gazdasag/magyar/2010/04/13/heim_interju/

2015-ben, kis erőfeszítéssel akár 2014-ben is bevezethetjük az eurót.

____

Es a nem "rémhírterjesztő" fideszes propagandista, hanem szakértő!

2009 "...de múlt héten Londonban hallottam olyan befektetőkről, akik elkezdték az 550-es euró vételi opciókat vásárolgatni."

www.hirszerzo.hu/cikk.heim_peter_550_forinton_is_kotottek_mar_uzletet_az_eurora.97414.html
Legközelebb már biztosan pénzt teszek arra, hogy a köztévé Híradójában nem fér bele a legfontosabb (headline) hírek közé, ha valami kormányellenes tüntetés történik. Miközben a Parlament előtt a tüntetők kordonokat bontanak el, addig az MTV Híradójában fontosabbnak…..
Berzengő 2014.11.18 03:49:04
@Spiritualiqus: " EZEK A CÉGEK A FIDESZ HAVEROK MAGÁNCÉGEI. EZEN AZ ÚTON LEHET AZT A 80 MILLIÁRDOT KIFOLYATNI MAGÁNZSEBBE. KIFIZETNEK SZÁZMILLÁT EGY OLYAN MŰSORÉRT, AMIT A HAVER CÉGE LEGYÁRT 30 MILLÁBÓL."

Olyannyira igaz, hogy a buszek szlovakiaba ment adotcsal;ni Bayer Zsolt egyenesen 100 milliot kapott (volna) sosem el;keszult musorra!

Igaz elotte meg egy tortenelmi kastelyt kapott 10 evre 1 - EGYETLEN EGY - Forintert!!!

______
Az NKÖM feljelentést tett a Vagabunds Kft. ügyében
index.hu/belfold/vagabundskft/
2002. október 9., szerda 21:05

Ismeretlen tettes ellen gazdasági és pénzügyi visszaélések miatt feljelentést tett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM), mert a Vagabunds Kft. a mai napig nem számolt el a tárcától folyósított 100 milliós támogatás felhasználásával. BAYER ZSOLT CÉGE kétszer is kért és kapott minisztériumi támogatást könyv, műsoros videó, CD és DVD készítésre, de a munkát nem végezték el.

Az NKÖM sajtóirodája szerdán tájékoztatta az MTI-t a tárcánál lefolytatott - az előző kormányzati ciklus idején született döntés - vizsgálatáról.

Ismertetésük szerint a szakértők megállapították, hogy a BLN (Bayer-Légrádi-Nemes) Vagabunds Kft. az NKÖM-től felvett, összesen 100 MILLIÓ FORINTTAL A MAI NAPIG NEM SZÁMOLT EL jogszerűen, és A VÁLLALT MUNKÁT NEM VÉGEZTE EL.

______

Várpalotai kastély tíz évre egy forintért
Avagy: kinek és miben segíthetnek a politikai kapcsolatok?
NSZ • 2002. június 22. • Szerző: Pekarek János

Tíz évre egy forintért – azaz évi tíz
fillérért – bérli tíz éven át a Trianon Múzeum Alapítvány az állam Kincstári Vagyoni Igazgatóságától (KVI) a várpalotai Zichy-kastélyt.
A bérleti szerződést napokkal a kormányváltás előtt, 2002. május 7-én írták alá: ugyanazon a napon, amikor az állami tulajdonú, műemlék épületet addig kezelő Honvédelmi Minisztérium átadta azt a KVI-nek.

A Trianon Múzeum Alapítványt 2001. december 5. napján jegyezték be ötvenezer forint induló vagyonnal a Veszprém Megyei Bíróságon. Képviselõje Bayer Zsolt, székhelye Várpalota, Dankó u. 14/a
____
Berzengő 2014.11.18 03:52:37
@zafir38: "Amíg az elit meg tud osztani titeket semmi nem fog változni"

____

2002.04.29

A szokásos penteki Sajtóklubban Bayer Zsolt azt hangoztatta, hogy az orszag igenis meg van osztva és kívánatos lenne, hogy ez a megosztás fenn is maradjon.

____
       Igen. Legalabbis, en egyetertek veluk.      P.S  Tudom, hogy nehez ekezet nelkuli szovegeket olvasni, ezert rovid leszek. Az egesz arrol a regi irasrol jutott eszembe, amit Erge idezett az altalam amugy nagyra tartott Vari Gyorgytol.      En ugy gondolom, hogy a Sorstalansag…..
Berzengő 2014.08.20 11:44:36
@jotunder: "nem hagyom, hogy igy beszelj kerteszrol. "

Ez tényleg egy VICC ORSZÁG!

Kisbetűvel, NEMECSEKERNOZO védi kertészt (SIC!!!) miután tegnapelőtt meg a nacik kitüntetésen őrjöngött!

orulunkvincent.blog.hu/2014/08/18/ujabb_fasiszta_majmot_tuntetett_ki_orban
Európa háború előtt áll? Amikor a 20. század 30-as éveiben Adolf Hitler új területeket szeretett volna meghódítani Németország számára, mindig azzal érvelt, hogy a helyi német lakosság érdekeit szeretné megvédeni. Ezt az érvet használta az Anschluss idején, Csehszlovákia…..
Berzengő 2014.03.03 09:21:15
@ Mi a gond, csak azt teszi amit a magyar képviselők, Jobboldali Media akarnak !

_________
Fideszes képviselő: Nyolc év múlva lehetséges a határrevízió

www.hir24.hu/belfold/2012/08/15/fideszes-kepviselo-8-ev-mulva-lehetseges-a-hatarrevizio/

mandiner.hu/cikk/20120817_koszegi_zoltan_teljesen_komolyan_gondolom_trianon_reviziojat

Nem kizárt, hogy már nyolc év múlva, a trianoni béke századik évfordulóján hivatalosan is FEL LEHET VETNI A REVÍZIÓ KÉRDÉSÉT - mondta Kőszegi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője a kronika.ro tudósítása szerint.

A képviselő ezt az Erdélyi Magyar Ifjaknak a hargitai Borzonton rendezett hagyományos nyári táborában jelentette ki. Kőszegi szerint ehhez mindössze annyi kell, hogy a Fidesz tovább tudjon erősödni, és sikerüljön hazánkat gazdasági és más tekintetben is erős országgá tenni. A fideszes politikus meglátása szerint erre már akár nyolc év múlva is sor kerülhet.

Mandiner: Egész pontosan azt mondta, hogy a revízió elkerülhetetlen, és erre akár nyolc év múlva sor kerülhet. Felelőtlen nagyotmondás volt, vagy komolyan gondolta?

TELJESEN KOMOLYAN GONDOLTAM.

_________

"Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy akarja, nem akarja, vissza kell fogadnia Kárpátalját. Legalábbis annak magyar többség által lakott, trianoni határ menti részeit. "

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=OQhtc2uVUvg#t=0
______
Berzengő 2014.05.25 07:15:30
@És mi az, ami ránk, magyarokra, szlovákokra, csehekre is érvényes lehet?

index.hu/kulfold/2014/05/14/kisimitjak_orban_mondatait/

2014. 05. 14. 23:03
Komoly diplomáciai háttérmunka kezdődött, hogy Orbán Viktornak a kárpátaljai magyarok autonómiájával kapcsolatos nyilatkozatát tisztázzák. Orbán a beiktatási beszédében Kárpátaljával kapcsolatban nem is az autonómia, hanem az önigazgatás kifejezést használta – ugyanakkor a Kárpát-medence magyarságáról szólva autonómiáról beszélt. Szerdán Pozsonyban Martonyi János feladata volt tisztázni a magyar álláspontot, de az igazi forduló csütörtökön Orbán Viktorra vár a V4-találkozón. A kiélezett ukrajnai helyzetben a kormányfő kijelentéseit a lengyel miniszterelnök is szerencsétlennek nevezte.
Egy réges-régi családi vita alkalmával szegény édesanyám azt találta mondani kamasz gyermekének: "Vedd tudomásul, hogy megkövetelem a tiszteletet!" Az öntudatgombóc kamasznak sem kellett több, azonnal lecsapta a magas labdát, még pedig úgy, ahogy éppen szüleitől tanulta, és azt…..
Berzengő 2014.05.15 07:18:34
@Pop40: Mi az hogy amit az ellenzékről az igaz de a választókról az nem?

De, sajnos igaz, hogy a magyart csak a pénz érdekli (ezert se szavazta meg a jobboldali se a KAP-t).

Orbán is mondta, hogy ures zsebbel is lehet Himnuszt énekelni, de nincs rá sok jelentkező.
Berzengő 2014.05.15 07:22:24
@fehérfarkas: "Az, hogy az ellenzéket sokat nem látják reális alternatívának és inkább otthon maradtak az nem jelenti azt, hogy támogatnák a Fideszt, vagy egyetértenének Orbán kormányzásával. "

DEHOGY NEM!

Ha valóban baja lenne vele akkor felállna és elmenne nyamvadt 30-60 percet az életéből rááldozni.

Meg a párforintos learázásért is többet utazik a magyar a Tescoba mint amibe a szavazás kerülne!

Meg ugye a pitiáner 300ft-os népszavazásért hogy el tudott menni.
Berzengő 2014.05.15 07:30:24
@Balt: "Ezért aztán a kommunista a magyar jobboldalon a rendszerváltozás azon haszonélvezőit takarja, akik az elmúlt húsz évben is a nemzeti retorikával szemben pozicionálták magukat. Így viszont már nagyon könnyű megérteni, hogy ki számít kommunistának és ki nem."

Tehát akkor Orbán Viktor ami 2001-ben személyesen hajtotta el az RMDSZ-t a francba a KAP kérésükkel az akkor komcsi!

A Fidesz ami Orbán vezetésével tüntetőleg kivonult a Trianon megemlékezésről akkor komcsi!

www.mkogy.hu/naplo34/010/0100003.htm

A Fidesz kormány aminek minisztere ilyeneket mondott akkor komcsi!

"A magyar külpolitika "legnagyobb hibája a premodern doktriner ideologizmus, amely szándéka szerint az elmúlt időszak nemzetietlen politikáját volt hivatott korrigálni, azonban elsősorban szimbolikus túlkompenzálás következtében Magyarországot a békétlen bajkeverő szerepében tünteti fel mind a szomszédok, mind a Nyugat előtt. A Trianon-fóbia [...] olyan szimbolikus gesztus, amely semmilyen gyakorlati haszonnal nem jár, ellenben annál nagyobb kárt okoz."
Lassan, de biztosan ereszt már az országos botránnyá felfújt megszállási emlékmű-lufi. Úgyhogy az antifasizmus bátor harcosainak új front után kell nézniük. És aki keres, az talál. Találtak is.   Az új célpont az a bírónő, aki a Gyulai Törvényszéken első fokon…..
Berzengő 2014.04.27 16:53:26
@kovi1970: "Hogy habzik a liberálfasiszták szája, pedig semmi vállalhatatlant nem mondott a bírónő."

Tudod hogy az orosz szlengben mi (volt) a Vengerszka? Qrva.
És ugye tudjuk, hogy mekkora hatalom vagyunk a Kovi féle filmekben Európában.

Akkor most képzeld el, hogy a Orosz mucsai bírónő a következőt mondja indoklásnak.
Ugye nem sértő?

"..a »magyarság« mint kategória nem elsődlegesen faji alapon értelmezhető, hanem az ekként jelzett életformát követő, faji hovatartozástól függetlenül a lakosságnak egy elkülönült, a többségi társadalom hagyományos értékeit és a már hivatkozott jogszabályok által is védett értékeket semmibe vevő csoportjaként, akik egy bizonyos erkölcstelen életforma, együttélési normákat nem tisztelő erkölcsi felfogás követői.”
Berzengő 2014.04.27 17:06:17
@Ocsetacsang Szencsukó Maculi: köszi, de amit írtam ugyanúgy áll.
ProgBlog Hegyet Berlinnek! 2014.04.26 11:28:25
„Steig ich den Berg hinauf,/Das macht mir Freude./Mein Mädel hab’ ich gern,/Das macht mir Lust.” („Felmegyek a hegyre,/Ez nekem örömet okoz./A nőmet szívesen birtoklom,/ Ez örömmel tölt el.”) Német népdal – 1900 körül   Sokan és sokat foglalkoztak az elmúlt napokban a…..
Berzengő 2014.04.26 18:11:45
@7tom: "Az csak a fideszes tömegbázis, lásd a legcsóróbb szín cigány falvak 100%-ban szavaztak a Fideszre. "

ORBÁN A MI KIRÁLYUNK, mondja Debrecenben Orbán kampányzáróján a cigány szimpatizánsok, meg Orbánról nevezik el a gyerekeiket!!!

valasztas2014.hir24.hu/trollvoks/2014/04/13/orban-viktorrol-nevezte-el-a-gyereket-video/
Berzengő 2014.04.26 18:14:04
@Kanázsvára: "A múltat akarják valami vadonatújként eladni, sajnos sikerrel, majd az ébredés fájdalmas lesz... "

Hitler pont az ellentéte volt ennek mint amit a Fidesz akar saját népével.

Majd amikor a fidesz tagok az útszélén maradnak felébrednek...ha meg nem haltak éhen.

_______________

egyenlito.blog.hu/2013/01/18/az_emberek_harmadat_az_ut_szelen_hagyna_a_fideszes_szakember

Bogár László az első Orbán-kormány államtitkára. Folyamatosan publicisztikái jelennek meg a fideszes Magyar Hírlapban, számos fideszes rendezvényen tart előadás. 2010-ben pedig annak a feltételezését is sértőnek találta, hogy nem a Fideszre szavaz:

m.cdn.blog.hu/eg/egyenlito/image/Bogar_Laszlo_ut_szelen.jpg

A társadalom egyharmadát (!!!) tartja reménytelenül elveszettnek, és hárommillió embert hagyna az út szélén
_______________________________
  Amit most leírok, egy politikailag irreális, nevetségesen leegyszerűsített megoldás lenne Ukrajna válságára. (És persze kívülről belebeszélve.) Egyetlen, ami mellette szólna, a józan ész. S az emberi természet az, ami irreálisan nevetségessé teszi. Röviden (s…..
Berzengő 2014.04.26 17:57:44
@Hollandexxonvaldez: ".Remélem Ukrajnából Oroszország,Lengyelország és Magyarország is megkapja a neki járó részt és visszaáll a kb 400éves állapot."

Az a jo hogy a mi szélsőjobbunk ilyen gyáva senkiházi. Ukránok, szerbek ha hasonlóak is de legalább bátran harcolnak a magukért.

A mi ubernemzetieink meg otthon a fotelben nedvesednek be arra, hogy más kaparja ki nekünk a nemzeti gesztenyét.

Ha nem magyar társainkról lenne szó, azt kívánná az ember nektek, hogy szakadjon Ukrajna, aztán az egész kárpátalját egy hét alatt kiparetoljak Magyarországra, hisz ha mar szakadtak akkor a maradék tiszta Ukrán legyen (ez érthető is lenne nekik önvédelemből)

Akkor nézném meg a képedet hogy mennyire követelnéd, hogy "Nekünk ez tanulság hogy EU-ból NATO-ból kifele" vagy pedig itt nyüszítenél, hogy jaj kedves NATO-EU véddj meg minket véddj meg minket mert magunk sz@rt sem érünk. a szomszédaink ellen.
Berzengő 2014.04.26 18:03:44
@♔bаtyu♔: "Elég nyilvánvaló az is, hogy egy háborúban szinte azonnal belépne Kína is, nem véletlenül látogatott japánba Obama és állt ki a vitatott szigetek mellett Japán oldalán."

UKRAJNA (?!) miatt? Hol álmodtad te ezt?

Meg ha azt mondanád, hogy az Ukrán háború leple alatt, gyorsan elfoglalnak azokat a szigeteket amiket akarnak, meg lenne is benne ráció. De hogy Kína ami meg a saját Krimje (=Taiwan) érdekében se megy háborúba, majd pont
KEU-ban fog háborúzni a ... miért is?

Az oroszokkal is annyira barátok, hogy Putyin oda is akart gázvezetéket de azért nincs meg, mert Kína nem hajlandó Európai árat fizetni érte, Ukrán árat akarnak maguknak.

Nesze neked, belepnek az oroszok mellett...
Ingyen volt a kenyérlángos, átverték az egész várost: negyedére csökken május elsejétől a közfoglalkoztatottak létszáma. Két héttel a választások után, április 24-én Pesterzsébet Önkormányzatának fideszes többsége úgy döntött, hogy csupán 120 fő támogatásra…..
Berzengő 2014.04.26 17:16:37
@ggaborx: Nagyon igaz.

A magyar erre szavazott, akkor most fogja be ha őt is az út szélén fogják hagyni megdögleni.

_______________

egyenlito.blog.hu/2013/01/18/az_emberek_harmadat_az_ut_szelen_hagyna_a_fideszes_szakember

Bogár László az első Orbán-kormány államtitkára. Folyamatosan publicisztikái jelennek meg a fideszes Magyar Hírlapban, számos fideszes rendezvényen tart előadás. 2010-ben pedig annak a feltételezését is sértőnek találta, hogy nem a Fideszre szavaz:

m.cdn.blog.hu/eg/egyenlito/image/Bogar_Laszlo_ut_szelen.jpg

A társadalom egyharmadát (!!!) tartja reménytelenül elveszettnek, és hárommillió embert hagyna az út szélén
_______________________________
Berzengő 2014.04.26 17:22:02
@kuki123: "cigányság duzzasztása, tanulatlan birka aljanép kitermelése akiket meg lehet vezetni és folyamatosan fenntartani a "győzelmet""

ORBÁN A MI KIRÁLYUNK, mondja Debrecenben Orbán kampányzáróján a cigány szimpatizánsok , meg Orbánról nevezik el a gyerekeiket!!!

valasztas2014.hir24.hu/trollvoks/2014/04/13/orban-viktorrol-nevezte-el-a-gyereket-video/
           Szilyzálódom.    Kálmán Olga megőrült.        E sorok írója szívesen felrúgná Orbánt, Szakályt, Schmidt Máriát. Ha valaki megdobálja az Orbán-féle emlékművet, esetleg nem kaszinótojással, akkor én nem fogok nyafizni. Schiffer András elmondta, hogy…..
Berzengő 2014.04.11 05:25:21
@Harald Blåtand: Ez is hazug álláspontja (meg ha igaz is). Ugyanis a ahogy TGM szóvá tette neki, a Jobbikkal szemben nem alternatívát akar, hanem megszólítani akarja őket (szavazóit).

Meg ugye aki a a Charta helyett az elítélt Zagyvaval piknikezett röhögve az milyen alternatívát is nyújt és kinek?
Berzengő 2014.04.14 06:16:55
@én már a fény gyermeke vagyok: "Közmunka volt már 96-ban, meg mindenféle években is. Még sosem köszönték meg a cigányok."

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=8ALKq4tVuUQ#t=99
Berzengő 2014.04.14 06:21:33
@incze: "a cigányság igen szoros gyeplőre van fogva, lényegében egy nem formális gyarmati igazgatás alatt élnek lassan-lassan territoriálisan is elkülönülve"

Nézd meg a linket, hogy mar KIRÁLYUKNAK tekintik Orbánt és soha ennyien nem szavaztak a Fideszre mint most, noha a Fidesz 1998 óta legkevesebb szavazatát kapta az összlakosságtól.

Hülye Jobbik meg nem érti és hirtelen elhallgat. ;-)))

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=8ALKq4tVuUQ
Önbevallású liberálisként mindig is komoly identitás-zavarban szenvedtem: egyrészt tinédzser korom közepén történő politikai ébredésem óta egyértelmű volt számomra, hogy a politikában és a gazdaságban a (konzervatív-)liberális értékek állnak hozzám legközelebb.…..
Berzengő 2014.04.11 09:08:30
@kormányváltó Trabanttal: "Fodor az elmúlt 25 év egyik legjobb teljesítményt nyújtó politikusa"

Uhum

______________

mno.hu/migr/fodor-nem-erdekel-a-hat-gyereked-egy-utolso-allat-vagy-es-kesz-431750

www.haon.hu/egy-utolso-allat-vagy-es-kesz/news-20070719-10243966

_______________
Berzengő 2014.04.14 06:04:15
@Bogyó 2: "Tehetségtelen politikus, mert nem elég gátlástalan a sikerhez, s Magyarországon az emberek az erőre szavaznak, nem a tisztességre, "

A magának EGYETEMI POSZTOT HAZUDÓ "áladjunktus" Fodor mint tisztességes???

LOL.

___________

mandiner.hu/cikk/20120403_kovacs_g_tibor_az_aladjunktuson_nem_orjongott_a_szelsoseg
__________________
Berzengő 2014.04.14 06:10:34
@ekat: Lehetni lehet bunko, de tisztesseges liberalis nem viselkedhet ugy egy 6 gyerekes hajléktalannal.

Ez meg durvább szint mint Lázár aki-nem-vitte-semmire-az-annyit-is-er János szövege!

Ez a Bogár László fele az "út szélén kell hagyni" 3 millió szegényt szint volt Fodortól!

www.sonline.hu/somogy/kozelet/berendezkedesvaltas-az-ut-szelen-hagyni-3-millio-embert-489819
A magyar médiában időről időre jelennek meg a radikális pártok európai előtöréséről szóló cikkek, elemzések. Legutóbb például az Index írt egy publikálás előtt álló tanulmányról, amiben a Political Capital munkatársai amellett érvelnek, hogyha a Jobbik, és más…..
Berzengő 2014.04.14 05:58:53
@samot: Mondd a radikális partok mit csinálnak ha szetb...k az EU-t? Nekik az miben jó? Lásd itthon is a nagy EU ellenes Jobbik azért csak felveszi a zsíros EU pénzt, és az országnak járó támogatást se mondjak, hogy koszi nem kell a magyar parasztnak ne vegyük fel!

Gerinc olyankor mar náluk sincs, hogy megtegyek.
A Schiffer András-Kálmán Olga csörte egészen elképesztő indulatokat keltett. Az apropó, a 44. március 19-ei emlékmű, önmagában felháborító, mert történelemhamisítás, nemzeti önfelmentés, olyan gyalázat, ami a holokauszt túlélőinek, illetve az áldozatok leszármazottjainak…..
Berzengő 2014.04.12 18:20:33
@Exploiter: Miert a jobbikkal van megáldva mindenki?

Vona nem genetikázott sorozatban, se nem életterezett. ORBÁN IGEN!

A jobbik alapítótagja, Vona barátja Nem irt cikket arról, hogy nem öltek meg eleg zsidót az orgoványi erdőben. ORBAN BAYERJE IGEN.

Vona nem azonosította magát Szálasival, dicsérve, hogy "MI(!) mentettük ki" a Koronát a ruszkik elől, ORBAN IGEN.

Es ugye Vona is Orban polgári koreben kezdte a karrierjét...

De azért a Jobbik...

Még a cigányozást se lehet csak rajuk fogni, ugyanis a FIDESZ ELNÖKSÉGE adott ki arról közleményt, hogy a cigánybűnözés hatalmasan no és erről beszelni kell, nem a Jobbik akik akkor meg a fasorban se voltak!

Diszciganyozni másokat se Vona tette, hanem ORBÁN.
Berzengő 2014.04.12 18:28:30
@sanyix: Pontosan errol a sunyi minem vagyunk felelősök, csak a nemetek szol az egész ügy!

Horthynak, Prohaszakanak hala ITT NÁLUNK MÁR AKKOR zsidó ellenes törvények voltak AMIKOR Adolf MEG EGY SENKI VOLT (1VH-os sebeit nyalogatta festőként)

Pontosan ez a Horthy aki maga dicsekedett mekkora antiszemita, hogy mennyi dolgot hozott ellenuk a peldakep!

Pontosan a zsidótörvények szószolója Prohaszka az akinek szobrát az Orban kormány miniszterei avatják fel.

Az időhúzás igaz.

Csak ugye a történet nem úgy ért véget, hogy sikeresen kihúztuk az időt "apró" zsidó ellenes progromokkal, nem hogy Európa REKORD IDŐ ALATT bevagoníroztuk őket.
Berzengő 2014.04.12 18:29:30
@Holle anyó: AZ ilyen alpári seggfejekkel valóban nem.
A legendás Obersovszky - Schmitt Pál interjú ... na jó, ez nem jó szó .... felnyalintás óta nem láttam ilyen minőségi interjút a TV-ben.Kálmán Olgának amúgy nem volt egy jó műsora, sorban érkeztek hozzá a bukott szellemi sasmadarak: Fodor Gábor, aki közös baloldali…..
Berzengő 2014.04.10 12:36:53
@szikjáró:

1, Trianon miatt konkrétan senki sem halt meg.
2, Ahogy Sólyom László KE is mondta, mar 1848-ban (!) román többség volt Erdélyben
3, Mi kezdtük el és mi is vesztettük el az 1VH-t aminek következménye.

Mégis 100 éve vekeng rajta a jobboldal. Olyankor Schiffer is kussol, hogy inkább munkahely kellene...

de persze 600 ezer honfitársunk tudatos, nyílt célú kiirtása 70 éve az lényegtelen tullihegett hiszti.
Berzengő 2014.04.11 05:46:15
@Ad Dio: "Márpedig a baloldal 4 éve mást sem csinál, mint ideologizál. "

LOL!!!

A fidesz mit csinalt?

Semmi kormányzás, csak az állandó szabadságharc megideologizálasa,
majd 180 fokos fordulat Putyin leszopásara és ennek azonnali megideologizálasa.
Berzengő 2014.04.11 05:57:30
@Meridian74:

1, Hamis érvelés, hiszen pont azzal mentegetjük magunkat mai napig, hogy ha nem állunk a nacik utolsó csatlósának akkor meg rosszabbul jártunk volna. Akkor uram isten meg magyarokat is irtottak volna, nem csak zsidó honfitársainkat (lásd a lengyelek, hogy jártak).

2, Érdekes, mindig addig megyünk csak vissza amíg illik az elvbe.

Valahogy nem érv, hogy MI kezdtük el (éljen a háború tüntetésekkel is) az 1VH-t.
Ha az nincs, nincs Trianon, nincs Tanácsköztársaság, nincs 2VH.

De miért nem megyünk akkor végig?

Kossuth hibája az egész, mert ha nem vesztjük el a '48-os szabadságharcot akkor nincs Kiegyezés és nincs 1VH-ba belépésünk a Habsburgokkal.

De ne álljunk meg itt se!

Ha nincs torok megszállás 150 évig akkor a Habsburgok sose győznek le....
Ha nincs Tatárjárás az ország erős lakossággal megmarad és mi győzzük le őket ...
Ha nagyanyám sárga lenne és 4 kereke...
Jobbegyenes Schiffer igaza 2014.04.09 16:40:51
Rettenetes dühbe gurult Kálmán Olga, miután műsorában a parlamenti küszöböt a baloldali összefogásból kimaradva is megugró LMP társelnöke, Schiffer András nem tartotta kiemelten fontos témának a német megszállás emlékműve körül kialakult hisztit; hovatovább bátorkodott…..
Berzengő 2014.04.10 11:44:07
@fagyospityóka:

1, Miért az ország többi részén teljes foglalkoztatottság van, hogy az LMP szerint itt mar "okos munkahelyek" kellenek?

2-3, Schiffer elve alapján a környezetvédelem NEM FONTOS, túllihegett HISZTI, hiszen a munkahely a fontos kérdés.

Ja, nem akkor mégsem.
Berzengő 2014.04.11 05:36:43
@fagyospityóka: Az LMP SEMMI megoldást nem ad, vagy akar csak ötletel arra, hogy ne menjen tönkre a föld.

Egy kamu, lozung öko duma, mert ugye a valódi megoldás az meg elutasitottabb lenne mint a nyugdíjkorhatár emelés.
Berzengő 2014.04.11 05:41:01
@J.László: Te meg a mucsai tahó himsoviniszta típusa aki attól férfi (mert maskent nem megy), hogy ilyeneket mond a nőkről.
Nem hittem volna, hogy Kálmán Oltcit úgy mutatja meg tudását és hovatartozását, ahogyan arra már 30 éve is csak paródiában hivatkoztak a kritikusabb városlakók - lsd. az alábbi videó hanganyagát.  Kálmán kábé annyit ért Schifferből, és a valódi társadalmi kérdésekből,…..
Berzengő 2014.04.10 11:07:33
@ARP: "Még jó hogy nem nácizta vagy antiszemitázta le a túlélő-leszármazott Schiffert."

Schiffer az olyan elítélt HVIM-esekkel nevetgél és piknikezik együtt, aki a cigányokat lekarabelyozni akaró Betyársereges Tyirityánnal bajtárs.

De mint tudjuk a sosemhazudtam "Schiffer szerint ő mindig kiállt a Jobbik ellen, amikor zsidóztak és cigányoztak." Ja, az említettek nem Jobbikosok ellenük nem kell, velük vidáman piknikezik.

___________
nepszava.com/files/2011/08/schiffer-zagyva-qpr.jpg

www.origo.hu/itthon/20121119-eliteltek-a-jobbikos-zagyva-gyorgyot.html

www.origo.hu/itthon/20110318-harom-magyar-garda-es-egyeb-nemzeti-radikalis-felkatonai-szervezetek-magyarorszagon.html
_______________
Berzengő 2014.04.10 12:38:56
@ARP: Egyutt piknikezes volt az nem beszélgetés.

Ráadásul nem egyszerű botrány nélküli képviselővel, hanem ...
Papírforma-interjúnak indult, durva újságírói felsülés, politikusi megdicsőülés lett belőle: sose gondoltuk volna, hogy Kálmán Olga egyszer majd Schiffer András bokáját nyaldossa. Pedig a zöld csávó csak korrekten elmondta, milyen kérdéseket tart fontosnak, amikor pedig a mást…..
Berzengő 2014.04.10 12:13:48
@tesz-vesz: "minden elbizakodottság nélkül hivatkozom arra, hogy annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása ellen, és azóta megfelelő intézkedéseket tettem befolyásuk visszaszorítására."

Mentegesd ezt a szarházi Horthyt, mentegesd. Nem is kell ide szobor mar...
Berzengő 2014.04.10 12:25:39
@hovajutottunk: "sikerült viszont egymásnak ugrasztani vele a kettészakadt Magyarország lakosságát, akik itt (és máshol is) zsidózzák és nácizzák egymást. Gratulálok!"

Ki kezdte el a nacizast?
Ki szakította akkor ketté?

***** ORBAN VIKTOR 1991 *****

"Nem lehet - legalábbis én nagyon nehezen tudok - érveket találni a magyar kormányzópárt (az MDF) mellett, amikor megkérdezik, hogy van az, hogy a magyar kormányzópárt alelnöke (Csurka) náci nézeteket hangoztat nyíltan, újságban, s a miniszterelnök először nem határolja el magát, utána pedig csak szóban határolja el magát, de megmarad egy fedél alatt ezzel az alelnökkel.

Az, hogy a miniszterelnök azt mondja, neki nem tetszik, amit Csurka mond, ez ma Nyugat- Európában a náci nézetekkel szemben kevés."

_____

"Nem önmagában néhány száz skinheadtol fél ez az ország, hanem úgy gondoljuk, az ország attól tart, hogy a Kormány gyanúba hozható, és összjátékkal vádolható meg: a szélsőjobboldali erőszakos csoportokkal való együttmuködés vádjával.

A történtek - ha akarják önök, uraim, ha nem - ezt a gyanút ismétlem még egyszer: ezt a gyanút erősítik.

Ezért a magunk részéről felszólítjuk a Kormányt, hogy pártjai, miniszteriális szervei szakítsanak meg minden kapcsolatot a szélsőjobbos csoportokkal, és a lehető legkeményebben lépjenek fel a polgárok nyugalmát fenyegető csoportokkal szemben."
______________

***** ORBAN VIKTOR 1998-> *****

"A könyv alapgondolata az, mondta Orbán Viktor, hogy Magyarországon minden adott ahhoz a kultúrától a gazdaságon át a GENETIKAI ALKATIG, hogy az ország erős ország legyen."
______________

"nekünk egy nemzeti baloldalra is szükségünk van. Sokan persze szkeptikusak, mondván, hogy különböző, hát GENETIKAILAG talán túlzás lenne mondani, inkább fogalmazzunk úgy, történelmi meghatározottság miatt ennek az esélyei csekélyek"
______________
Berzengő 2014.04.10 12:31:56
@Bolsi Buster: "Nagyon fontos hogy legyenek ilyen Olgához hasonló harcos cionisták."

:-))))))))))

_____
Orbán: Izrael számíthat a Fideszre a térség stabilizációjában
2005.03.02 19:12 MTI

Orbán Viktor hangsúlyozta: a beszélgetésből számára "az tűnt ki", hogy reális a remény egy olyan rendezés és változás létrejöttének a Közel-Keleten, amely egyszerre szolgálja Izrael biztonságát, és képes stabilizálni az egész térséget. Hozzátette: a Izrael ebben mindig partnerként számíthat a Fideszre, amely éppen Izrael biztonságát tekinti az egyik legfontosabb kérdésnek a térség biztonságához vezető úton.
___________

ferencvaros.jobbik.hu/content/magyarorsz%C3%A1gnak-mindent-meg-kell-tennie-az-izrael-ellenes-akci%C3%B3k-visszaszor%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1%C3%A9rt-%E2%80%93-egy-el
A Hírtelevízió politikát csinál. És élvezi.Múlt szombaton rendezték az MSZP nagygyűlését, amelyen a Mesterházy-beszéd közben elhangzott egy bekiabálás. (Sőt, nem is egy, de ugye csak egyet hallunk folyton.). A Hírtévé vasárnap déli híradójában leplezte le, hogy mi…..
Berzengő 2014.03.16 05:56:36
@ @ A Hír TV első fokon bukta a "köteles beszéd"-pert

2014. március 14., péntek, 16:17

hvg.hu/itthon/20140314_A_Hir_TV_elso_fokon_bukta_a_koteles_besze

_________________

Szabó Anett "Szlovákia a szülőhazám, szlovák állampolgár vagyok, és amíg a magyar állampolgárság kérelmezése ennek elvesztését vonja maga után, addig sajnos nem is kérvényezhetem a visszahonosítást. Ezzel a hatályos törvény szerint ugyanis minden hivatalos kötődésemet elveszíteném Szlovákiához, ahol az egész családom él. Elveszíteném az ottani szavazati jogomat, márpedig ehhez ragaszkodom,"

"A hírműsorok a kellő felkészültséggel és az elengedhetetlen háttérmunkával együtt számomra mindig is a televíziózás csúcsát jelentették, így feladataimat pályafutásom egyik legnagyobb kihívásának tartom. Célom legjobb tudásom és tapasztalataim szerint szolgálni a Hír TV nézőit."

"Szabó Anett "Az, hogy fölhangosítottuk ezt a részt, az szerintetek belenyúlás a hangsávba?"
Berzengő 2014.03.16 05:58:16
@Pop40: Egy kulfodrol importalt szlovák állampolgár tette. Es az ilyenek/ Kettosallampolgarpok szavazataira ácsingózik orban választáson.
Egy évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva…..
Berzengő 2014.03.16 05:55:17
@ Ilyenektol mit varjunk?

Szabó Anett "Szlovákia a szülőhazám, szlovák állampolgár vagyok, és amíg a magyar állampolgárság kérelmezése ennek elvesztését vonja maga után, addig sajnos nem is kérvényezhetem a visszahonosítást. Ezzel a hatályos törvény szerint ugyanis minden hivatalos kötődésemet elveszíteném Szlovákiához, ahol az egész családom él. Elveszíteném az ottani szavazati jogomat, márpedig ehhez ragaszkodom,"

"A hírműsorok a kellő felkészültséggel és az elengedhetetlen háttérmunkával együtt számomra mindig is a televíziózás csúcsát jelentették, így feladataimat pályafutásom egyik legnagyobb kihívásának tartom. Célom legjobb tudásom és tapasztalataim szerint szolgálni a Hír TV nézőit."

"Szabó Anett "Az, hogy fölhangosítottuk ezt a részt, az szerintetek belenyúlás a hangsávba?"

-----------------
A Hír TV első fokon bukta a "köteles beszéd"-pert

2014. március 14., péntek, 16:17 •
Szerző: hvg.hu

Ez volt az a beszéd, amely közben egy bekiabáló kötelet javasolt a jelenlegi kormány embereinek, és a Hír TV bejátszásából úgy fest, hogy az MSZP-elnök erre reagálva helyesel. Aztán több cikk született arról - sőt maga a Hír TV műsorvezetője is elismerte - , hogy babráltak a hangsávval, vagyis bár úgy állították be, mintha a Mesterházy hallotta volna a bekiabálást, de valójában azt egy távolabbi kamera mikrofonja rögzítette, amit aztán rámásoltak a Mesterházy-beszédbe.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Hír TV belenyúlt abba a tudósításba, amely alapja lett annak a Mesterházy elleni lejárató kampánynak, amelybe teljes erővel beleállt a teljes kormánypárti média a pártlapoktól a már csak nevében közszolgálati tévéig: A Lapzártát vezető Szabó…..
Tudják mi a szép a "rezsiharcban"? Most felejtsük el az összes ismert problémát, várható negatív következményt, csak jegyezzünk meg valamit: A hatósági áras termékeknél nem harc van. Az illetékesek megállapítják az árat. Nem kellett sem harcolni, sem egyezkedni. A harcos…..
Sokadjára kerül előtérbe az Ukrajnában kialakult belpolitikai válság, a figyelem ezúttal azonban a kijevi Majdan térről az ország déli részén fekvő Krími-félszigetre terelődik. Putyin immár nem csak tétlen figyelője az eseményeknek, ugyanis elérkezettnek látta az időt…..
Berzengő 2014.03.03 07:29:56
@Hefe: Hol volt meg Csau amikor a románok már többen voltak Erdélyben?!

Inkább Sólyom László KE-t hallgatnád, o is figyelmeztetett mar erre, hogy 1848 óta ok vannak többen.

De álmodozhatunk...
Berzengő 2014.03.03 07:33:23
@Venyigeszu_de_Lucerna: "Tapsoljunk Csaucseszkunak és a többieknek, és köpjúk szembe saját nemzetünket! "

Művelődj mar!

__________
mandiner.blog.hu/2008/12/10/nem_latom_a_tavlatos_gondolkodast_interju_solyom_laszloval

Ahhoz, hogy a jövőt megtervezhessük, de hogy a nemzetiségi kérdéshez egyáltalán hozzászóljunk, tudnunk kellene a történelmet nekünk is. Amikor Nagy-Magyaroszág matricát látok egy autón, kedvem lenne tulajdonosától megkérdezni, tudja-e, milyenek voltak az etnikai viszonyok 1918 előtt.

Inkább a Teleki-féle nemzetiségi térképet tenné ki, vagy akármelyik bécsi vagy Prágában kiadott korabeli térképet! Akkor tudná, hogy például már 1848 előtt román többség volt Erdélyben.

Hogy hol húzódott a szlovák-magyar nyelvhatár. Megszámolták-e a matricán, hogy nem 64 vármegye, hanem 63 volt és egy corpus separatum, Fiume városa?
__________
Berzengő 2014.03.03 07:36:14
@Venyigeszu_de_Lucerna:
Ha hallgattál volna, nem égnél be!

Hruscsovi, te fene nagy szakértő! Nesze Művelődj!

_________
nol.hu/kulfold/a_krim__sztalin_buntetett__hruscsov_ajandekozott?ref=sso
____________