Regisztráció Blogot indítok
Adatok
CS2

105 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
TEDxDanubia Fibonacci forog? 2015.01.19 11:01:59
Amióta létezik, illetve amióta az élet számos területén próbálják ki és alkalmazzák minden nap a 3D-nyomtatást, felmerül a kérdés, hogy vajon a művészetek terén elfogadható-e a technológia használata. Hiszen a tudomány, egészen konkrétan az orvostudomány, a mérnöki…..
A regisztrált mérések kezdete, azaz 1891 óta a 2014-es év volt az eddigi legmelegebb a világon. Ezt az újév első napjaiban jelentette be a Japán Meteorológia Ügynökség, amely egyike a négy legnagyobb, időjárási rekordokat jegyző intézetnek. Ezek a szervezetek, így a JMA is…..
Tudta, hogy az eddigi legnagyobb adventi naptár rekordját a londoni St. Pancras állomáson felállított, 71 méter magas és 23 méter széles darab tartja? Még 2007-ben állították fel. És azt, hogy az egy karácsonyfára szerelt legtöbb égő rekordját Kölnben érték el? Az…..
TEDxDanubia Normál Barbie 2014.11.25 11:19:17
Érdekes kísérlet látott napvilágot nemrég: egy asztalra két Barbie babát tettek, egy hagyományos, anatómiailag eltorzított, szuper vékony darabot és egy úgynevezett normál Barbie-t, ami a közelmúltban jelent meg a játékboltok kínálatában és arányos idomokkal rendelkezik. A…..
Ami korábban mindössze technológia erőfitogtatásnak, amolyan úri huncutságnak tűnt, arról egy friss kimutatás során kiderült, milliárdos üzlet: ez a 3D-nyomtatás. A Statista nevű szervezet statisztikája szerint tavaly már 2,2 milliárd eurós forgalmat generált a technológia,…..
A világsajtó híreit olvasgatva gyakorta belefuthatunk olyan hírekbe, hogy a nagy vállalatok milyen terveket szövögetnek arra, hogy a legeldugottabb, legelmaradottabb helyekre is eljuttassák az internetet. A Google például egy meglehetősen drága, ám sikerrel kecsegtető tervet dédelget,…..
TEDxDanubia Lumia lett a Nokia 2014.10.22 11:36:38
Nekünk, akiknek a kilencvenes években a Nokia szinte egyet jelentett A MOBILTELEFONNAL, a finn gyártó termékei garantálták a minőséget, az 5-ös és 6-os sorozat volt a kategória csúcsa, egészen furcsa olvasni a híreket, hogy a nem megfelelő stratégiai lépések miatt mivé lett,…..
TEDxDanubia Ebola-kampány 2014.10.14 12:01:01
Megdöbbenéssel olvassuk, hogy az amerikai kampányban téma lett az ebola, egészen pontosa kampánytéma. Az amerikai demokraták a három hét múlva esedékes „félidős” választásokkal kapcsolatban azt állítják, hogy a republikánusok által kikényszerített szövetségi…..
Bár a hétvégére remek időt jeleznek előre, a szabadtéri programok mellett kihagyhatatlannak tűnik a Semmelweis Egyetem és az Akadémiai Kiadó közös rendezvénye szombaton, azaz holnap. Az egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában (Budapest) a jövő orvoslásába tekinthetünk be.…..
Szeptemberben sikerült bebizonyítani egy német részecskegyorsítóban azt, amit Albert Einstein már leírt a relativitáselméletében: az idő lassabban telik egy mozgó órának, mint egy egy helyben állónak. Az idődilatációnak nevezett jelenség ugyan elméletben régóta ismert, ám…..
Pontos és reális elemzéseire, előrejelzéseire emlékezve mindig feltesszük magunknak a kérdést a napi hírek olvasásakor: mit szólna ehhez Nógrádi György. Most Hongkong a legújabb gócpontja a világnak, miközben a korábban elkezdődött konfliktusok még javában tartanak és…..
TEDxDanubia Mikrobaállatkert 2014.10.01 10:02:57
Vajon hogyan teszik láthatóvá a szabad szemmel láthatatlant? Ez a kérdés akkor fogalmazódhat meg bennünk, amikor arról olvasunk a hírekben, hogy Hollandiában, személyesen a királynő megnyitotta a világ első mikrobaállatkertjét. És a több egyetem együttműködése nyomán…..
TEDxDanubia Freud 2.0 2014.09.25 10:36:09
75 éve halt meg a pszichoanalízis atyja és teremtője, Sigmund Freud. Ebből az alkalomból igazán hasznos és figyelemreméltó kezdeményezéssel rukkolt elő a Bécsi Pszichoanalitikus Egyesület a Bécsi Pszichoanalitikus Akadémiával karöltve: digitális formába öntik és megjelentetik…..
TEDxDanubia Jézus a pirítóson 2014.09.22 16:25:39
Az idén is odaítélték az IgNobel-díjakat azoknak, akik a leghaszontalanabb tudományos kutatásokat végezték. A Nobel-díj paródiájaként is felfogható „elismerést” egy amerikai vicclap, az Annals of Improbable Research osztja immár 1991 óta. A dolog szarkazmusát jól…..
TEDxDanubia Fekete jég 2014.09.18 13:28:20
Évtizedek óta súlyos téma a környezet terhelése, a gazdaság fenntartható keretek közé szorított fejlesztésének kérdése. A sok ideológus, klímaszakértő és politikus sokszor egymásnak ellentmondó nyilatkozatai, jóslatai összezavarják az embert. Friss hír és tény viszont,…..
A nagyvilág tudományos híreit olvasgatva egy szenzációs, ugyanakkor talán kicsit ijesztő, de mindenképpen elgondolkodtató áttörésre bukkantam a minap. Japánban megtörtént az első őssejtes szervátültetés. Egy hetvenes éveiben járó nő szemébe ültettek olyan retinasejteket,…..
Kapkodjuk a fejünket a technika, azon belül is az audiovizuális és számítástechnikai technológia rohamléptekben történő fejlődésén. Egy összeállítás közzé is tette, melyik az a tíz emblematikus adatrögzítő és hordozó formátum, ami az elmúlt években halt ki szinte nyom…..
TEDxDanubia Megérteni, segíteni 2014.09.04 10:51:13
A mindennapi sajtót olvasva nem kerülheti el figyelmünket a tény, hogy újra olyan nemzetközi kihatással bíró konfliktusok kereszttüzébe került a világ, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A gázai, az iszlám helyzet, az ukrán konfliktus, az ebola-járvány, erre ma még azt is…..
Egyrészt nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadást tartott az idei TEDxDanubián, másrészt rossz apropója van annak, hogy ismét az ő videóját ajánljuk megtekintésre itt, a blogon. Ugyanis egy nappal a sikertelen minszki orosz-ukrán…..
TEDxDanubia Havas táj paplanon 2014.08.25 11:17:12
Az idei TEDxDanubia rendezvény egyik karizmatikus előadója volt Csemer Boglárka, azaz Boogie, akinek videoklipjét világszerte százezrek nézték meg. Ebben a kisfilmben tulajdonképpen egy „élő” képmanipulálást látunk számának éneklése közben, amivel a mai zenei ipar diktálta…..
Mindjárt itt az iskola, sok szülő kezdi érezni idén is egyre inkább a generációs különbségeket saját csemetéje esetén is, legyen az általános iskolás vagy egyetemista. Mit kezdjünk a fiatallal, aki már egy teljesen más világban él, mint amiben mi szocializálódtunk? Épp a…..
A diéták, a tudatos életmódok, a méregtelenítő kúrák idejét éljük, a média nagy tételben ontja ránk a különböző csodaszereket, módszereket, amelyek mindent ígérnek, kedvező testsúlytól, jobb közérzeten át az örök életig. A szakemberek azonban óva intenek attól, hogy…..
TEDxDanubia Nyitott slammel 2014.08.14 11:20:05
„Fiatalok, tehetségesek, és megmondják a tutit. Vírusszerűen terjed ma Magyarországon a slam poetry, pedig alig nyolc éve, hogy betette a lábát az országba. Az underground szerveződéssel indult mozgalom ma már emberek százait vonzza. Önreflexió, terápia, ügyeletes…..
A lélek halhatatlanságában sokan hisznek, ám egyre többen vizionálják a test öröklétét is.Az utóbbi évszázad orvostudományi felfedezései robbanásszerű növekedést hoztak a világ szerencsésebb felén születők életminőségében. És ez a  fejlődés azóta is töretlen,…..
Noha legtöbbünk csupán elemi szinten foglalkozott, foglalkozik a matematikával, középiskola, legfeljebb egyetem után igyekszünk kitörölni az általa okozott kellemetlen emlékeket agyunkból. Pedig a matematika nemcsak, hogy érdekes, de az élet elengedhetetlen része is. És nem is…..