Regisztráció Blogot indítok
Adatok
seol

3 bejegyzést írt és 3942 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gulyás Gergely csütörtökön megerősítette, hogy lesz "immunigazolvány", amit a beoltottakon és a PCR teszttel igazolt eseteken túl az utólagosan antitest-teszttel igazoltan immunis személyek is megkaphatnak. Ez utóbbiak viszont csak költségtérítés ellenében és 4 hónapos érvényességgel. Január elején…..
seol 2021.02.15 08:37:29
@Politológus Mihály:

Persze, de átfogó antitest-keresgélés nélkül minden tipp wishful/harmful thinking -- és a 4 millió nagyon soknak tűnik (persze az, nekem mi milyennek tűnik, semmit nem jelent :) ).

Azt próbáltam nézegetni, hogy zárt közösségekben, lezárt területeken milyen arányt ér el LEGFELJEBB a tünetes fertőzések száma; nagyobb karantén alá helyezett hajókon például. Még mindig nem jelent érdemben túl sokat (millió változó van, pl. az utasok életkora sosem követi a lakossági eloszlást, inkább idősebbek hajózgatnak), de úgy látom, hogy a teljes létszám kb. 20%-a a maximum, amit a tünetesek száma el szok' érni.

Itt viszont az szerepel, hogy 2020 június végén az azonosított brit fertőzöttek számának (~330 ezer) ~10x-esében, a halottak számának (~44 ezer) ~80x-osában volt jelen antitest:
www.imperial.ac.uk/news/201893/largest-study-home-coronavirus-antibody-testing/

Az azonosított fertőzöttek számával nincs értelme bármit is kezdeni, országfüggő, mi-merre-hogyan, a halottak számával... talán... esetleg... Abban persze az kavar be, hogy az egészségügyek minősége más.

Na, ilyen hosszan se írtam még le azt, hogy fenesetuggya, 'lnézést.
seol 2021.02.16 20:13:29
@Politológus Mihály:

Na igen. Mondjuk az bekavarhat, hogy egy oltottnál vagy egy pozitív tesztet produkálónál elég pontosan meg tudjuk mondani, mikoról saccperkábé meddig védett (annyira, amennyire), egy "nem tesztelték, nem oltották, de van benne antitest"-esnél meg -- gondolom -- nehezebben megy-menne ez, ha mondjuk hetente kell ellenőrizni, 'van-e még benne antitest', nincs beljebb.

firstmedcenters.com/cov19if/
"If IgG antibodies, without IgM, are detected, it suggests that the infection has happened weeks to months in the past. It also may indicate that you may no longer be infectious. IgG indicates that you may have some immunity to the virus, though you may not"
(És "There is still a chance that the antibodies indicate past infection due to other coronaviruses.")
  Egy biztos: még véletlenül sem szeretném a járványügyi szakember szerepét játszani. Bevallom: halvány fogalmam sincs, hogy mennyivel többen betegednének meg, ha a kijárási korlátozás csak este tíztől indulna, és arról sem, hogy javulnának-e a mutatók, ha már hattól bezárkóznánk. Tippelni sem…..
seol 2021.02.04 15:06:05
@G. Nagy László:

Ez divatos hülyülés, má' 'lnézést, ehhez képest a -- spanyol adatok alapján, olyat leltem így hirtelen, nem hiszem, hogy Európán belül nagy különbségek lennének -- 30 és 60 közötti fertőzöttek

~20%-a kerül kórházba (életkor szerint kb. 15%-tól 25%-ig),
~2-3% kerül intenzívre (1%-tól 5%-ig)
~0.3% hal meg (0.1-től 0.5-ig).

(Azt, hogy a komolyabb fertőzöttek elég nagy része, kb. fele, ha jól rémlik, maradandó, de minimum hónapokig eltartó egészségkárosodást szenved, ne is emlegessük.)

Persze a krónikus betegek inkább kerülnek kórházba emiatt, de messze nem csak ők. Anekdotikus, tehát nem bizonyíték semmire, de a baráti köröm talán legegészségesebben élő, amúgy makkegészséges tagjának ment a szívére (+légszomj & kisebb-nagyobb memóriagondok hónapok óta) 3-4 hét "touch and go" után.
seol 2021.02.04 15:14:16
@Ekrü:

Igen, valóban sokkal pontosabbnak tűnik az, ha egy manipulatív kérdéssor szétküldése után a hasra ütős módszerrel mondanak be ellenőrizhetetlen végeredményt, az oldalfüggetlen ugyanis. Pláne ha azt is mondják, hogy becsszó, ennyit küldtek vissza, csak megette a kutya.
Sokat nyavalyogtam már a média elfogultsága és szakmaiatlansága miatt. Most a járványhírek kapcsán Nyáry Krisztián fordul panaszal a sajtóhoz. Nem akarok folyton pálcát törni az egyszerű kétkezi kontentgyárosok felett: a probléma rendszerszintű. Miközben meglepő fordulat, de pár napja Bayer Zsolt is…..
seol 2021.01.28 17:48:38
@A kiló nem százat jelent.:

" tudományosan alátámasztott állításokból"

Mármint fogsz pár -- valós -- számot, amelyekről azt hiszed, hogy a te marhaságaidat igazolják, hozzáköltesz 80%-nyi értelmetlen hülyeséget, és ha valaki beleköt abba a 80%-ba, vagy megemlíti, hogy "kifelejtettél" pár tucat szempontot, akkor nekiállsz vergődni, hogy az a 20%-nyi szám igenis igaz, és mindenki más hülye, hiszen azok igazi számok. SZÁMOK!!

Amikor egybites funkcionális analfabéták "tudományoznak". Kösz', internet.
"Megnéztük a vakcinaigazolás digitális verzióját, mert arra készülünk, hogy akik már védettek, átestek korábban a fertőzésen vagy a vakcinával beolttatták magukat és így védetté váltak, nekik legyen egy igazolványuk, amely arról szól, hogy védettek, illetve ők már nem fertőznek meg senkit."…..
seol 2021.01.09 13:53:44
@thotferi1:

Nem azok kérnék az oltásizét, akik be vannak oltva*, hanem -- maradjunk a példádnál -- a mozi, ha nem szeretne gócponttá válni. Ugyanis ha egy embernek nem kell oltás ahhoz, hogy bemenjen, akkor senkinek nem kell, és az "egyéniségek" szabadon terjeszthetnék egymás között a vírust. Értem, hogy teszel rá, kit fertőzöl meg adott esetben, meg azt is, hogy ez az egész lényegében értelmezhetetlen számodra, mert nem helyezhető el az ÉNxÉN koordinátarendszeredben, de sajnos a korlátozások lazítása csak akkor nem jár a járvány bedurvulásával, ha adott, a lazítás mértékétől függő** 'százalék' beoltatta magát. Ha 10% beoltatja magát, a maradék 90 meg járványozik szabadon, ugyanott tartunk. A beoltottak viszont kilépnek a "körből", nekik nincs miért korlátozódniuk. Az "egyéniség" meg nem megy moziba, mert kijárási tilalma van -- vagy ami épp aktuális.

* azzal, hogy az oltás, ha minden igaz, csak kilencvenpár százalékban igazán hatásos, ne is terheljünk, előbb rögzüljön az egyjegyű szorzótábla
** a korlátozások teljes feloldásához 70% kellene, ha jól rémlik, de persze túl sok a változó -- és kaotikus rendszerekről van szó -- egy pontos szám megadásához
2021 elején Doktor Gődény bejelenti, hogy mozgalma párttá alakul, és indulnak a 2022-es választáson. A Normális Magyarországért Pártot pár hónapon belül már 4%-ra mérik a közvéleménykutatók, amivel megelőznek több ellenzéki pártot, például az MSZP-t. A vírus okozta válság 2021-re éri el…..
seol 2021.01.09 13:53:25
@Politológus Mihály:

Mind jogos; de arról se feledkezzünk meg, hogy a kétfarkúak a kampánytámogatásuk elég nagy részét különböző projektek támogatására osztották ki (futólag néztem utána, de emlékeim alapján egészen korrekt pályázási lehetőségekkel), nem pedig lenyelték/ellopták, mint hősünk, illetve annyian mások.
Tegnap 2 fontos esemény is történt az Egyesült Államokban. Az egyikről gondolhattuk, hogy nagyon fontos, ám mégsem döntő dolog volt. A másik alapjáraton inkább ceremoniális lett volna, mégis ez lett/lesz a közbeszéd tárgya, erre fogunk emlékezni. Január 5.-én Georgia-ban a megmaradt 2 szenátusi…..
seol 2021.01.07 21:31:06
@kewcheg:

Még a felhőkarcolókat is lerombolják holnap, de legkésőbb jövő héten a tudjukkik? A francba, kár.
seol 2021.01.07 21:32:50
@nincs1agy:

Néha jobb lenne, ha a bemagolt baromságokat nem egyszerre, hanem egymás után próbálnád leírni. Mondjuk így viccesebb. :-D
seol 2021.01.07 21:37:08
@nemecsekerno_007:

Ja, bizonyos idióták szerint ez rendben van, de más hasonlók jaj-de-nincsenek. Más idióták szerint meg pont fordítva. Elvagytok, az a lényeg. :)
USA OFF, a nap, amikor a modernkori demokrácia meghalt! Európából nézve blazírt nyugalommal néztem mindig is mi történik az USA-ban. Tetszett a gyakorlatiasságuk, profizmusuk, önbizalmuk, erejük, de dühített az álszentségük, a mindent a profitnak alárendelő szemléletük, a történelmükben…..
seol 2021.01.07 13:51:07
@Alick:

Ugyan már, mindenki tudja, hogy ha rendőrök gyakorlatilag ugyanolyan körülmények között lelőnek egy fehér és egy fekete gyanúsítottat, akkor az előbbi megérdemelte, de az utóbbit csak-és-kizárólag rasszizmusból bántották. Előbb-utóbb a villám is rasszista lesz.

Ettől még persze az, amit a BLM ürügyként használ a káosz szítására, nem álprobléma, sok fekete máig bele-belefut rasszista állatságokba (és sok fekete elkövet rasszista állatságokat) -- csak hát a BLM-nek sem a rasszizmus visszaszorítása, sem a "fekete életek védelme" nem érdeke/célja, sőt; nem teljesen véletlen, hogy első és sokadik megtekintésre is teljesen jogos "rendőri fegyverhasználatokat" egybemosnak a Floyd-üggyel és más, hasonló kimagyarázhatatlanságokkal.
Nincs hiteltérdemlő cáfolat, hogy a portugál műtőasszisztens nem az oltásba halt bele. A média mégis úgy tesz, mintha lenne, rohan, hogy egy semmit mondó közleménnyel szerelje le a közvéleményt. Ez minden csak nem újságírás. Ez egyszerű, gátlástalan és most közveszélyes propaganda...
seol 2021.01.07 11:43:29
@Politológus Mihály:

Ha egy fél- és funkcionális analfabéta szerencsétlen rájön, hogy ő mekkora egyéniség és menősrác a "járványszkepticizmus"-tól, akkor hiába emlegetsz neki tényeket és logikát, legfeljebb annyi lesz a reakció, hogy egy ismerőse fodrászának haverja mesélt egy esetet, Ami Mindent Cáfol. És persze kötelező az eszkaláció, mert a tegnapi hülyeségek már unalmasak.

A portugálok meg bizonyíccsák, hogy nem a csiptől halt meg!! Biztos megakatt a zereiben!!
A pozsonyi csatáról készült animációs dokumentumfilm valójában teljesen rendben van.  Valószínű többen kritizálják, mint ahányan egyáltalán látták. A miénk egy ilyen kor.  Régi adósságot leróva, a korabeli tárgyi kultúrát és életet gazdagon kidolgozott képekben mutatja be a film. A 19. századig…..
seol 2021.01.04 15:58:39
@A kiló nem százat jelent.:

'Nice try', csak hát az a kamuintézet """200 milliós éves költségvetése""" valójában sokkal nagyobb* -- vagy összekeverted azzal, hogy 2020-ra 200 milliós PLUSZtámogatást kaptak (funkcionális analfabétákkal előfordul), vagy csak hazudozol. Vagy mindkettő.
És hát a "vágjunk hozzájuk egy várbeli palotát, majd számolatlanul pénzt ún. felújításra"-nak is akad némi bája.

* 444.hu/2019/06/24/kasler-miniszter-kevesli-az-evi-800-milliot-amit-a-magyarsagkutato-intezetre-kapott
seol 2021.01.04 15:59:44
@Billy Hill:

Nerniában ezt úgy értelmezik, hogy "History is written by Viktor".
;-)
Mondjuk nincs mögötte szmájli, de valószínű a frissen nagykorúvá vált aktivista-csodagyerek gyerekcsínyéről van szó. Azt ígéri "ma a sarki kocsmában végre felfedi az iskolasztrájkoló klíma-összeesküvése összes sötét titkát, és leleplezi gonosz feljebbvalóit, akik mostantól már nem irányítják."…..
seol 2021.01.04 15:35:30
@Rodney_2:

A zavaros félanalfabéta fröcsögéssel nem pont azt igazolod, hogy tévedett. :-D

És persze egy Aspergeresnek bármilyen humora lehet 0-tól a "normális"-ig, de azért jó, hogy már ehhez is megpróbálsz érteni.
  2020-ban a világon mindenhol a világjárvány határozta meg az egészségügyben dolgozók mindennapjait, kivéve Magyarországon, ahol a pandémia jelentette kihívásoknál sokkal nagyobb megrázkódtatásokat okoztak az év végére időzített kormányzati döntések. Amint korábbi írásainkban is jeleztük, a…..
seol 2021.01.01 15:08:26
@kaleidoscope:

Ez nagyjából stimmel, ezzel együtt Magyarország 2009-ben a 20. volt az EHCI-listán, 2018-ban meg a 33., ha jól rémlik.
seol 2021.01.01 15:10:11
@moloy:

Viszont sokkal körülményesebben kellett volna ellopja a kedves vezető az OPNI-épületet, ha anno nem szüntetik meg az intézményt. De ahelyett, hogy hálás lennél a segítségért... Pffft.
seol 2021.01.01 15:10:50
@Halibuli:

Egy féltégla is, szóval...
  Új fejezet köszöntött be a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, mégpedig eljutottunk oda, hogy immár hazánkban is oltanak, és ezzel elkezdődött a betegség visszaszorítása ami ugyan nem fog egyik napról a másikra menni, de talán sikerrel járunk. Viszont felmerültek komoly kérdések is az üggyel…..
seol 2020.12.31 08:42:04
@pireza:

Ó, milyen bájos, amikor fogalmatlan, funkcionális analfabéta hülyék más fogalmatlan hülyék zavaros irományaira hivatkoznak.

"Igazam van, mert más is ugyanazt a baromságot írta!!!", nem semmi.
seol 2020.12.31 08:45:45
@phls:

Szerintem az "Élet Iskolája" diplomásainak nincs sok értelme összetett mondatokban magyarázni, az egy bit egy bit.
seol 2020.12.31 08:47:41
@driver70:

A maszkhasználat kb. akkor okoz oxigén( )hiányt, ha összegyűröd és megpróbálod lenyelni, szerintem kérj meg valaki a boltban, mondja el, hogyan kell használni. Nem 'bevenni' kell!
Török Gábor csak a politikusok "kommentárjait" posztolta ki. Vereség — mondja a DK és a Momentum — vagy győzelem — mondja a kormányoldal és média? Mint a legtöbb vétónak, ennek is csak úgy volt értelme, hogy végül megegyezéssel zárult. Egy kompromisszum és a párhuzamos valóságok...
seol 2020.12.24 22:09:00
@A kiló nem százat jelent.:

Pedig igazán örülhetnél, hogy előkerül egy olyan téma, amelyben nem írtál hülyeséget. ^^ De ha nem, nem.
seol 2020.12.24 22:10:12
@seol:

100-500, ha nagyon kukacoskodunk.
seol 2020.12.24 22:17:42
@Wildhunt:

Mármint nincsenek "már az első kapavágás előtt érdekesen dráguló" beruházások? Atyaég, azért átlagkommiszár kimagyarázni próbálja őket, nem letagadni. :-D

Vagy a második bekezdésre "gondoltál"? Vagy arra, hogy kedves kondukátorunk kiegészít? Vagy egy biankó "semmi nem igaz, toppant, toppant" volt?
Valami DK-s agyhalott EU-képviselő azt találta mondani pár perce a rádióban, hogy Orbán feladta a vétót, hú de megfutamodott, meg hogy ez most a legnagyobb bukása. Tényleg nem tudom, nem fogja fel, hogy mi történt, vagy tudja, csak akkora sokkot kapott, hogy csak a bekészített demagóg panelt bírja…..
seol 2020.12.10 18:46:02
@Rodney_2:

Érdekes. akkor sikerült megtalálni az alapszerződés kb. egyetlen pontját, amelyet be kell tartani(uk másoknak)?
seol 2020.12.23 15:05:48
@Rodney_2:

Off
Nem, nem, a behányás meg túlzás, csak túl sok lett a 'jelszó' és a 'sorvezető' a kis ízlésemnek, a pár változatlanul normális hozzászóló/-ás szinte alig látszik.
Azért jótündér írásait olvasom még, azokat változatlanul szeretem.
seol 2020.12.23 15:05:57
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ez nagyon jó ""logika"", a "vallásszabadság van, hiszen mindenki szabadon járhat katolikus templomba" közeli rokona. Javaslom még a "szólásszabadság van, hiszen mindenki szabadon dicsérheti kedves vezetőnket"-et is.
:-D
Az a fura, hogy erre számítottunk, mégis kicsit meg vagyunk lepődve. Az elmúlt hetekben kijött több közvéleménykutatás is, amelyek azt mutatják, hogy az egyesült ellenzéki lista már leverné a Fideszét. Persze a választás a kábé 30 billegő egyéni körzetben dől el, de ez akkor is komoly változás.…..
seol 2020.12.23 12:56:16
@joska141:

Egen, megvan a bája annak, amikor egy-egy fideszes megmondógaland egyszerre erőlteti a "Brüsszel most már szinte Moszkva"-t fikázásként és a "Moszkva csudijó"-t. :)

És közhely, de a "keresztény" fideszes körökben csak annyit jelent, hogy "nem zsidó vagy muszlim".
Az idei év 46. hetében (legalább) 5 éves csúcson (3642) volt a heti halálozás Magyarországon a KSH adatai szerint. Összevetettem a KSH adatokban a 42. héttől az előző négy év azonos heti átlagához viszonyított többlethalálozást az Operatív Törzs által jelentett COVID halálozással. Nagyon nagy az…..
seol 2020.12.14 20:49:28
@thotferi1:

Én megértem, hogy a funkcionális analfabetizmus miatt esélytelenül indulsz, de megkérhetnél valakit, értelmezze számodra a szöveget. EGY darab orvos írta májusban, hogy -- még mindig -- májusban (a mai betegszám ~1%-a mellett), NÁLUK 2-3 ember halt meg amiatt, hogy elhúzták az orvoshozmenést, koronavírusos beteg meg csak egy. Megértem, még mindig, hogy ebből annyit értesz, hogy "de a 3 töb mint 1!!!", de hátha akad valaki elég türelmes.
Pénteken ismert járvány-szkeptikusoknál tartott házkutatást a rendőrség, számítógépeket foglaltak le és bevitték Gődény Györgyöt. A hírre megmondóemberek sora (Hont, Puzsér, Konok, TGM) reagált azzal, hogy bár vannak fenntartásai Gődénnyel szemben, itt most a szólásszabadság védelmében ki kell…..
seol 2020.12.13 09:39:04
@Exploiter:

Csak egybe néztem bele, nagyjából az ellentéte van benne annak, amit a propagandaoldalon* írnak róla, mi több, részletesen le is írják, mire jó és mire nem az, amit kiszámoltak -- az swprs-en fogtak a tanulmányból pár számot, amelyről nem fogták fel, micsodák, majd büszkén "következtettek". Tudom, tudom, ebben az egyben pont hazudnak, de ha a többi linket is átnézném.

Egyébként -- mint ahogy azt sokezerszer le is írták már -- a maszk hordása nem kifejezetten téged véd (egy kicsit azért téged is), hanem arról van szó, hogy egy fertőzött sokkal kevesebb vírust juttat a külvilágba, ha van rajta maszk (ezt lehet mérni, mérték is, hajrá).
Megszámolni azt, hogy egy maszkos fertőzött mennyivel kevesebb embert fertőzött meg így, mint akkor, ha nem lett volna rajta maszk, meglehetősen macerás (nem mondom el, miért), szóval nincs más hátra, el kell hinned bemondásra, hogy a kevés/nulla kiáramló vírus jobb a kurvasoknál.

* en.wikipedia.org/wiki/Swiss_Policy_Research
seol 2020.12.13 09:39:16
@Exploiter:

Persze, a vírustagadó sok szempontból béna, még a 'járványtagadó' is jobb lenne.
seol 2020.12.13 09:39:42
@CoolKoon:

TGM-nél van pár téma, amelyben érdemes rá odafigyelni, talán nem csak az, amelyet említettél, de az utóbbi években tényleg kínos gyakran. És hát nem lehet előre rájönni, melyik cikke melyik skatulya, de azért még tőle is meglepett, hogy sikerült a sorozatnézést és a plázázást párhuzamba állítania a járványtagadással (ha jól rémlik, hadd ne olvassam el megint azt a viccet), még akkor is, ha feltűnt már, mennyire tart mindentől, amit nem ismer -- és hát majd' minden, amit a "modern élet vívmányának" nevezünk, ilyen.

Egyébként érdekes, TGM-et az, amikor szélbalos csürhék lehetetlenítenek el embereket ártalmatlan, sőt, igaz véleményük miatt, messze nem szokta ennyire zavarni.
Jámbor András a Facebook-on jól kifigurázza fűzfarajongásunkat a minap kicsit orbánozó hollywood-i színész és Amerika iránt. Mindkettő látott már szebb napokat.  Egek ura? Nem az. Csak egy színész egy olyan országból, ami legalább olyan nagy slamasztikában van, mint a mi demokráciánk.....
seol 2020.11.29 15:55:32
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"állítólagos orosz befolyásolással, Trump és az oroszok összejátszásával vádaskodtak, csalást emlegetve, mindenféle alap nélkül"

Mivel elég részletesen lehet arról tájékozódni, hogyan avatkoztak be orosz hackerek és egyéb csoportok a választásba, elég egyéni fogalmaid vannak a "mindenféle alap nélkül"-ről (azt hiszem, ez elég pc megfogalmazása a "hazugság"-nak). Amit nem sikerült igazolni, és amivel összemosni próbálod (közhelyes trükk, biztos van, ahol bejön), az, hogy Trump aktívan összejátszott volna oroszokkal ebben a kérdésben (valószínű, hogy közvetlenül tényleg nem tette; de az, mennyire próbálta ő és a stábja akadályozni és félrevinni a nyomozást, nem pont arra utal, hogy semmit nem tudtak a dologról).

"Trump sokkal több legalábbis gyanús körülmény alapján szintén csalásról beszél"

Ühüm, mennyire kár, hogy hősünk akkor kezdett választási csalásról, khm, beszélni, amikor rájött, hogy nem áll jól*, és csak ezután kezdtek el hülyeségei "igazolásához" röhejesnél röhejesebb ürügyeket keresni... Ez persze nem zárja ki a csalást önmagában, de vicces és árulkodó elhazudni az időrendet is.

* amíg vezetett itt-ott, addig furamód nem kellett aggódni -- és a republikánusok "jellemét" (ha valakik képesek még a demokrata szennyet is alulmúlni, az már kemény) ismerve lehet, nem ártana pár általa nyert környéken is megvizsgálni a csalásokat
seol 2020.11.29 16:03:57
@Ménár Atya:

Az ilyen "nekem a felszínen jobb, valamivel több pénzem van, ha seggnyalok; tehát teszek rá, hogy minden rohad és millióknak rosszabb" szövegeket bizonyos szovjet káderek is kedvelték igencsak.
Jó, ez eldőlt. Hisztizhet még sárgahaj ameddig akar, de el lett hajtva a vérbe, szögezhetjük le szinte 100 százalék bizonyossággal végre. Szavakban nehezen kifejezhető, mekkora károkat okozott az emberiségnek ez az ember, amit pedig a választás napja óta művel, elrettentő példaként kerül be a…..
seol 2020.11.07 12:06:28
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ugyanígy ha jellemzően trumpista környék szavazatszámait néznénk, ott Trump számai lennének "torzak benfordice", ha hasonlóak a körzetméretek.
seol 2020.11.07 12:06:31
@hebebe:

Egész ügyes, ha úgy vonták ki az amerikai csapatokat, hogy azok ott sem voltak.
seol 2020.11.07 15:05:55
@enrikokaruszo:

Akkor ebből a szempontból nem változott semmi. Evvan.
Az elmúlt hét egyik legsúlyosabb botránya volt, hogy Dúró Dóra a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője nyilvánosan megsemmisített egy mesekönyvet, amiben fel merték vállalni – sok más kérdés mellett – az LMBT témát is. A múlt század szélsőséges diktatúráinak sötét árnyait idéző megmozdulásnál…..
seol 2020.10.07 00:37:42
@Matyika Ápolója:

Előfordulhat, hogy csak neked és elvtársaidnak jut eszetekbe a melegekről automatikusan a szex. De semmi gond nem lenne, ha csak a négy fal között, meg minden. :-D
seol 2020.10.07 00:41:11
@zokogjatok:

Hümm. Mi az anyanyelved?
seol 2020.10.07 00:43:01
@zokogjatok:

Tehát neked a heterókról is a szex jut az eszedbe? Fura, nekem nem. És a melegekről sem feltétlenül. Lehet, akad egy rossz hírem.
Konferenciát tartott, majd közleményt adott ki az "Orvosok és Egészségügyi Dolgozók a Tisztánlátásért" nevű, dr. Pócs Alfréd ortopéd sebész, dr. Tamasi József természetgyógyász és dr. Gődény György gyógyszerész által alapított, leginkább járványtagadónak nevezhető mozgalom. Közleményükben azonban…..
seol 2020.08.31 20:07:22
@Exploiter:

"a többi skandináv országgal összehasonlítva"
Szerinted ez a rész mit jelent? Tippelj, kérlek.
seol 2020.08.31 20:09:06
@Frady Endre:

Azért számold bele, hogy mindez egy közepes "védekezés" mellett. Azt, milyen lenne 'szabadjára engedve', nem tudhatja senki, de valószínűleg picinykét rosszabb.
seol 2020.08.31 20:13:38
@anyádat is!:

Arról tehet, hogy barom, arról nem, hogy kopasz.
;-) Asszem.
Új paradigma Közös áldozat 2020.08.30 00:42:51
A legsúlyosabb fertőzést honfitársaink gondolkodásában okozza a járvány. Sokan úgy értelmezik a jelenlegi helyzetet, hogy újra hősökre van szüksége a nemzetnek. Ismét Jurisich,  Zrínyi, Dugovics ideje érkezett el, mindenki, aki igaz ember, most meg kell mutassa, hogy vitézül állja a sarat, bátran…..
seol 2020.08.31 14:25:20
@axolotl77:

Megtennéd, hogy eltűnődsz fél percre, mi értelme félanalfabéta, semmihez nem értő retardáltakkal vitatkozni bármiről?
"Akik energiát fektettek a gyűlölésembe, ne csüggedjenek, hiszen most kiderült, hogy nemcsak pénzsóvár aljadék vagyok, hanem gyáva is." Fogalmaz hajnali Facebook-posztjában keserű szarkazmussal a tegnap bejelentett, ma lemondott Index-főszerkesztő-helyettes...
seol 2020.08.05 15:44:40
@Hepci:

Tehát semmit nem tudsz az egészről, fel tudsz mondani pár -- valójában -- irreleváns tényt, majd utána kinyilatkoztató üzemmódban jöhet is a semmitmondó mellébeszélés, hogy a végére elérjünk a ostobán lekezelő "hatalmi forgatókönyvezésig". A legtöbb fideszes komisszár elismerően csettintene és jegyzetelne, ha látná.
seol 2020.08.05 15:54:57
@white999:

A felsorolt dolgok természetesen nem "normálisak", a szerkesztőség valahogy mégsem ezekre hivatkozva állt fel, hanem zavaros és könnyen cáfolható (mármint ha nem épp a "de igen, de igen" szekértábornak magyarázunk) szabadságharcos narratívákat erőltetnek. (A te narratívád kb. a 4., de lesz még, érzem.)

Mellékszál (és tekintsünk el attól, most milyen hülyeségeket hord össze a versenyző): érdekes, hogy Dudás távozása idején nem állt fel a szerkesztőség, nem? Ja, ő korrekten kommunikálta a történteket? Mennyire szép egyébként, hogy a kirúgott Dull állománygyűlést hívott össze, hogy előadhassa a hazudozással tarkított mozgalmi-szabadságharcos beszédét, nemde? Ezt a legtöbb cégnél így csinálnák, gondolom.
seol 2020.08.05 15:58:43
@A kiló nem százat jelent.:

Teljesen mindegy, hogy tényeken alapuló, logikailag koherens dolgokat írsz-e, az egybites szekértáborozók csak azt fogják elfogadni, ami megfelel az épp aktuális propagandájuknak. Sőt, a logikázás eleve gyanús izé, kinyilatkoztatás, az kell. ;-)
Sziasztok magyarok, mi több, véreim! Mondhatnám akár, hogy jó reggelt Vietnám, de az hazugság lenne. Há mi a fészkes fenét csináltok Ti itt kérem szépen?! Kiteszem a lábam a kies, de legalábbis földrajzi értelemben dimbes-dombos elsődlegeshazámból, erre Ti elássátok az indexet, meg hasonlók. Most…..
seol 2020.07.31 21:53:09
@ElitLila:

" Nincs felülről megmondva, hogy ki vezető őket, a főszerkesztőt a szerkesztőség választja, belülről."
Ők választották. Ők választhatták volna a következőt is. De olyan egy nyomorult munkahelyen nincs, hogy a főszerkesztőt nem lehet kirúgni, bármit tesz is.
Persze Dull is és a szerkesztőség is úgy képzelte, hogy ők mondják meg mindenről, hogyan legyen, és hogy bármit megtehetnek. Nos, majd mondják el, hogy ment.
Tudom, másoknak kész válaszaik vannak olyasmire, amiről keveset vagy semmit se tudnak, vagy amiről tudhatnának, de arra sem emlékeznek. Nekem nincs. Akart a fene erről írni, de az emlékezetkieséses magyar közéletben muszáj. Felőlem mindenki azt gondol a történetről, amit akar, de pusztán a…..
seol 2020.07.28 13:02:55
@Péter 2:

Már említettem e szempontot: eddig mindent és mindennek az ellentétét felhozták távozásuk alátámasztására. Gondolod, hogy ha tudtak volna ilyesmiről, akkor azt meg sem említik?
seol 2020.07.30 14:31:35
@A kiló nem százat jelent.:

Ugyan már, tudhatnád, hogy a fél éve főszerkesztő Dull és az átlagosan saccpekb. 4-5 éve ott dolgozó szerzők teremtették meg ezt a szakmai műhelyt.
seol 2020.07.30 14:42:27
@Péter 2:

" szerkesztőség nem mondhatja el az álláspontját"
Szóval az a tucatnyi zavaros, időnként egymásnak is ellentmondó narratívákat tartalmazó szösszenet, melyet vagy indexesek írtak, vagy olyanok, akiknek indexesek szivárogtattak, a "nem mondhatta el álláspontját?". Ühüm. De gondolom, az igazat, amely azonnal bizonyítaná, milyen szép és okos szabadságharcosok, csak a titoktartási szerződések miatt nem tudják elmondani.

"Vaszily [...] az eredeti indexes éthosz megmentője lesz"
Érdekes, sehol nem lelem, hogy ilyesmit írt volna, elég árulkodó, amikor valaki elkezd másra vetíteni kitalált dolgokat.

Tevanról meg elmondtál kb. minden kötelezőt, nemde? Fontos, hogy szóról-szóra ugyanazt sulykoljuk, nehogy összezvarodjon a célközönség.