Regisztráció Blogot indítok
Adatok
netrion

25 bejegyzést írt és 362 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor évente 500 saját gyártású, forgatókönyvalapú tévésorozat készül évente Amerikában, akkor nincs értelme csodálkozni azon, hogy újrafeldolgozással és trendmásolással van tele a kínálat. Az Amazonra került, de eredetileg az angol Channel 4 rendelése alapján készített Philip K Dick's Electric…..
netrion 2018.02.04 12:16:08
@gregaba: a Black Mirrorban átlagban elég erős a színészgárda. Lehet, hogy nem annyira ismertek, mint a fentiek, de nem gyenge színészeket szedtek össze.

Az viszont kétségtelen, hogy a sztori a lényeg, és ebben a BM erős. Érdekes, hogy a BM esetén mennyire szór, hogy kinek melyik a kedvenc része. Azt, amit valaki csapnivalónak tart, mások imádják, és viszont. Nemigen van olyan rész, amit egységesen mindenki gyengének mond.
Maisie Williams (Arya) árulta el, hogy decemberig forgatják a sorozat nyolcadik évadát, melynek minden epizódja 80-88 perces lesz, azaz egy-egy mozifilmben kell gondolkodni minden héten (a finálé meg gondolom két óra alatt nem áll meg), és ezt rendesen össze kell rakni. A decemberi időpontot úgy…..
netrion 2018.01.27 23:05:31
Naszóval. Van az a mondás, hogy ha sárga és hápog, akkor kacsa, hiába üvöltöd, hogy ló. Ezen egy "eredeti" címke sem segít egyébként. A TV2 új vetélkedője az RTL A Fal című licenszműsorának egyértelmű és pofátlan nyúlása, pont olyan, mint a Való Világ volt a Big Brotherről, és ezzel ezt a részt…..
netrion 2017.12.31 10:25:28
@részeges karatemester: sajnos érdekli, mert nem csinálnák ezeket, ha nem néznék. Az ország nagy része (nem csak nálunk, a világon máshol is) egyszerűbb emberekből áll, akik nézik ezt, meg az éjjel-nappalt meg a többit.

Szóval egy tévés blog joggal ír róluk, mert ez egy lenyomata a mindenkori társadalomnak is, hogy emberek leülnek ilyenek elé.
netrion 2017.12.31 10:29:05
@csab2: Stohllal mondjuk a hitelesség a baj, hogy nyíltan szidja a közállapotokat, hogy elfogadhatatlanok, aztán elszegődik a TV2-höz, amire mondja, hogy hogy ha elmenne oda, akkor olyan csatornán lenne, ahol a Tények is fut:

hvg.hu/kultura/20170823_Stohl_Andras_Milyen_vilag_ez_mar
Tavaly az RTL KLub még egy külön kisfilmet is forgatott Anger Zsolttal és Thuróczy Szabolccsal, na meg Kolosi Péter RTL vezérigazgató-helyettessel arról, hogy lesz Reszkessetek betörők! karácsonykor a csatornán. Idén viszont tényleg szakítanak a hagyománnyal, mely szerint minden évben le kell adni a…..
netrion 2017.12.07 10:26:18
@Terézágyú: én alapvetően magamból, meg a generációmból indultam ki. Én nem nézek olyan filmet sehol, amit reklámokkal megszakítanak, és sokan vannak így, akik a neten nőttek fel.

Az idősebbeknek lehet, hogy a kényelem mellé elfogadható kompromisszum, hogy kereskedelmi tévén nézzenek meg valamit reklámokkal megszakítva. Nekem nem az.
Van ugye ez a hajtépés az RTL és a TV2 között, hogy a TV2 ellopta A Fal című vetélkedő formátumát, és Stohl András műsorvezetésével csinált egy sajátot. Erre az RTL berágott, mert ha már kifizettek egy rahedli pénzt a formátumért, meg ráköltenek egy másik szabad szemmel is jól látható összeget a…..
Interjút adott a Sorozatwikinek Sebestyén Balázs, az RTL Klub és a Radio 1 műsorvezetője. A beszélgetés érinti a rádiós és tévés munkáját egyaránt, itt lehet elolvasni. A legerősebb állítása az, hogy szerinte, amit a TV2 csinál a Piramis című műsorral, az etikátlan. (Erről itt írtunk bővebben.)…..
netrion 2017.11.30 13:10:25
@ChPh: "Ja, csak abban a félórában jól kiröhögi a propagandát..."

Ez benne a jól kitalált dolog. Balázsék kapnak egy kis szabad kezet, mondhatják, amit akarnak, de közben megy a propaganda körülöttük. Az ő szerepük, hogy odaszoktassák az embereket, akikhez így a propaganda is eljut.

Ezt Balázs is nyilván pontosan tudja, de a pénzről nem fog lemondani, inkább marad eszköz a rendszer kezében. Látja a helyzetet, de arra az áldozatra nem hajlandó, hogy kevesebb pénzért máshol dolgozzon. Inkább kiszolgál.
Két héttel meghosszabbítják a House of Cards forgatási szünetét. Miután kirobbant Kevin Spacey szexbotránya, elég gyorsan történtek az események, a főszereplőt kirúgták a sorozatból, illetve bejelentették, hogy a most készülő hatodik évad lesz majd az utolsó...
netrion 2017.11.27 10:15:49
@koschwarz: a sárkány pont rossz példa, mert a Trónoknál a politika/cselszövés szál (Tywin, stb.), mindig is érdekesebb volt, mint a sárkányos szál, szóval a sárkányok nélkül simán ellenne a sorozat/könyv, mert nem azoktól jól
Kolosi Péter a Sorozatwiki blognak azt nyilatkozta, hogy azért Puskás Peti és Kiss Ramóna vezeti majd a Celeb vagyok, ments ki innen! reality következő felvonását, mert a Rádió 1 nem engedte el Sebestyén Balázst és Vadon Janit. Az RTL programigazgatója elmondta, hogy a Class FM (Balázsék előző…..
Az HBO online videótára, az HBO Go mostantól négy közép-európai országban (Magyarországon, Romániában, Csehországban és Szlovákiában) közvetlenül, azaz médiaszolgáltató nélkül is elérhetővé válik a felhasználók számára, jelentette be hétfőn az HBO. A platformon az HBO összes saját gyártású sorozata…..
netrion 2017.11.13 20:55:52
@FlybyWire: ha nincs reklám, akkor mindenért fizetni kell majd, és jóval többet fogsz fizetni, mint most, mert az előállításból jelentős részt a reklámbevételekből finanszíronak, szóval nem érdemes a reklámhalálát várni, mert a mostani reklámnéző emberk miatt kevesebbet fizetsz.

A másik, hogy ha csak streaming lesz, akkor a streambe lesz belenyomva a reklám, ha reklámozni akarnak, vagyis az adblockot a falra kenheted majd, mert nem külön szerverről fogja tölteni a reklámokat, hanem a stream része lesz, és DRM-mel megoldják majd azt is, hogy ne vehesd fel, hanem a szerverről fogsz streamelni mindig, ami azt jelenti, hogy át sem fogod tudni majd ugrani a reklámokat
netrion 2017.11.13 21:52:41
@blackjack13: az lehet, hogy nem fog változni, de mindenki a saját streaming szolgáltatását fejleszti, vagyis ahogy feljebb írták, lesz majd 5-10 vagy több streaming szolgáltató, és külön mindegyikért fizetsz majd, ha nézni akarsz rajta valamit, amiből hamar szép összeg lesz.

Ennek lehet alternatívája, hogy előfizetés helyett ingyen, reklámokkal is nézheted majd némelyiket, de az a viszont reklám a stream része lesz, vagyis reklámblokkolóval nem fogod tudni kiszűrni.
netrion 2017.11.13 21:53:41
@netrion: helyesen: "de azon viszont"
Eléggé megviselte az HBO fejeseit a Trónok harca körüli ezer biztonsági bénázás: előre kiderült az előző évad kábé összes fordulata, volt rész, amit véletlenül előbb vetítettek le, hackerek lopták el a forgatókönyvet, és így tovább (minden balhét összeszedtünk az előző, a témáról szóló cikkünkben).…..
Meg úgy általában minden filmből, ami ezzel kapcsolatos, legyen az Terminátor vagy Vissza a jövőbe. Ja, és még az Utolsó csillagharcosnak is odabök. A novemberben a Hulura érkező sorozat arról szól, hogy van egy pali (Josh Hutcherson az Éhezők viadala-filmek lúzerje) aki egy kutatólaborban…..
Kiket kellene főbe lőni, és szabadon likvidálni Magyarországon? Erről beszélt egy volt hírszerző tiszt az Echo tévében. Kölcsönösen előnyös karriert kínál a Nemzeti Együttműködés Rendszere azoknak az egykori állampárti besúgóknak, hírszerzőknek, illetve volt MSZMP-tagoknak, akik hajlandóak…..
netrion 2017.10.05 17:46:52
@GNDL: "Ilyenkor lenne jó tudni, hogy hol a picsában van Magyarországon az értelmiség"

A fideszes értelmiség vonatkozásában a Fábry interjú ezt megmutatta. Kicsit fanyalog, de érdemben azért nem kritizálja a kormányt, aztán megy, és felveszi a közpénzt a műsoráért.

A fideszes értelmiség a kondér körül van, és nem mond olyasmit, amivel veszélyeztetné a pénzt, amit keres, mert akkor elvágnák előle a pénzcsapot.
Hétfőn este indul a Feleségek luxuskivitelben első évada a Viasat3-on, tetszik tudni, ez az a műsor, ami betekint a gazdag emberek kulisszái mögé, és azt mutatja meg, hogy attól, hogy egy nő gazdag, még nem biztos, hogy ellenszenves, vagy pont fordítva - ez majd kiderül az amerikai Bravo tévé…..
netrion 2017.09.23 22:16:32
@Misfit78: éppen nekik szól, a Dallast is nézték a nyolcvanas években, az emberek mindig szerették nézni a gazdagokról szóló műsorokat, hogy ha nekik nem lehet részük ebben, legalább tévén lássák
A Demcsák-ügyként elhíresült friss médiabotrányka újabb, ha van Isten, utolsó darabkája is a helyére került ma reggel, amikor az ATV-ben két heti meló után kóros fáradságra hivatkozással felmondó Demcsák Zsuzsa egy negyedórás interjúban mesélte el, ő hogy látja a történéseket, amikről itt és itt is…..
Óvatosan kezeljük az infót, ami mostanában terjed az interneteken futótűzszerű sebességgel, mert pofára esni nem túl jó érzés, még akkor sem, ha csak egy sorozatról van szó. És még akkor sem, ha az a sorozat a Twin Peaks, amit 25 éves tetszhalálból támasztott fel David Lynch idén.  Lynch két…..
netrion 2017.09.15 19:51:48
@Andras Tibeusz: kereskedelmi tévére ez az új anyag, ami sokkal elszálltabb, mint a régi TP, nyilván nem való, ezért folytatása sem nagyon lesz. Ez már egy szűkebb kultrétegnek, akik a Mulholland-ot meg hasonlókat szeretik, készül, de az jóval kevesebb néző, mint amit az ilyen kábeles csatornák céloznak.
netrion 2017.09.15 19:53:23
@közép dunántúli régió: ez jó szöveg, hogy ha valaki csinál valami fogyaszthatatlan valamit, akkor egyszerűen azt mondja, hogy hülye, aki szerint nem jó. Ezzel a módszerrel bármilyen tartalmat meg lehet védeni, akármilyen színvonalú, csak azt kell mondani, hogy nem érett hozzá a közönség.
A heti egyszer, egy órában jelentkező műsor az ATV vasárnapi műsorrendjébe kerül be a Napló Sváby Andrással és az Esti Frizbi Hajdú Péterrel közé, és könyörgök, legyen már a címe valami olyan, hogy Faszomtudja Bochkor Gáborral. Nem az lett sajnos, pedig őszintén reméltem, hogy kell nekik a…..
netrion 2017.09.12 08:01:19
@profiügyfélszolgálat: az a kérdés, hogy ki a közönsége ezeknek. A fiatalabbak nézik? Vagy csak a nyugdíjasok? A nekik sugárzott reklámok kitermelik a műsor költségét?
netrion 2017.09.12 08:26:13
@Misfit78: azért mert ez bulvár műsor, és a nézői a bulvársztárokra kíváncsiak
Stohl András a Mephisto című előadás főszerepében a Nemzeti Színházban (Fotó: Karip Timi / Index) Két napja derült ki, hogy Stohl András zsűritag lesz a TV2 Sztárban sztár című műsorában, annak ellenére, hogy alig pár nappal korábban adott interjút a Magyar Narancsnak, amiben azt mondta, a mai…..
netrion 2017.09.06 10:24:59
Van egy Magyar Termék Nagydíj Pályázat, amin a nyertesek a Magyar Termék plecsni használatára jogosultak, mert mi másra, Woolmark logót csak nem lehet rájuk sütni, ugye, ezt itt, viszont igen: Szép, tényleg, de nem menjünk bele az esztétikai elemzésbe, a lényeg, hogy ezt a címet, a Magyar…..
netrion 2017.09.05 18:01:45
@444: a probléma, hogy az rtl magánpénzből megy, a tv2-be meg közpénzt tolnak. Az elfogultság egy dolog, de ha mindannyiunk közös pénzéből csinálnak egyoldalú propagandát, az botrányos.

Vesd össze azzal, hogy a szoci kormány alatt volt egy Este nevű műsor, ami minden hétköznap élőben ment, és ellenzéki politikusok is szerepeltek benne. Lehet, hogy akkor is volt elfogultság, de a köztévén élőben beszélhettek ellenzékiek. Most van ilyen?
Ha az Idiocracy című Mike Judge filmet (vagy lassan dokumentumfilm, ahogy állnak a dolgok) vesszük alapul, tetszik tudni, azt, amiben a jövő Amerikájában a nézők legkedveltebb tévés szórakozása egy fingós reality követése, akkor a Pumpedék második évada megérdemelne minden díjat, amit csak hozzá…..
netrion 2017.08.23 10:14:06
@Bergyilkos Bohoc: ez egyébként világjelenség, a nyugati világban mindenhol ilyen hulladékműsorok mennek a kereskedelmi tévéken, amik legalantasabb tartalomra mennek

Ebben annak is szerepe lehet, hogy tévét egyre inkább csak a képzetlen rétegek néznek, mert aki pl. tud nyelveket, pl. angolul, az tömegével találhat minőségi tartalmakat a neten (filmek, sorozatok, stb.), nincs rászorulva arra, hogy azt nézze, amit este ad a tévé
Lássuk csak: Hónapokkal az évadnyitó előtt kiszivárog az évad szinte teljes története. Hackerek törik fel a cég levelezését és szervereit, ellopnak 1,5 terabyte-nyi adatot Kiszivárog több bemutatás előtt álló sorozatepizód és a Trónok harca 4. részének…..
netrion 2017.08.17 13:09:37
@bloggerfigyelő: a történelem kezdete óta vannak kitalált elemek történetekben, a sárkány is ilyen elem, a lényeg a sztori. A Trónok harcát inkább könyben ajánlom, különösen angolul (magyarul nem olvastam). Úgy nagyon jó, különösen amikor először találkozol az írója stílusával. Csemege angolul olvasni.
Hétfőn este a hetedik évad negyedik epizódjával folytatódott az HBO Trónok harca című sorozata. Posztunkban spoileresen tárgyaljuk a rész cselekményét...
netrion 2017.08.08 09:06:26
@CyberPunK: pl. nem mindenki látta még. Már sokszor volt kérve, hogy címben, címlapi szövegben/képben ne legyen soha spoiler, de az üzleti érdekek, a kattintásvadászat felülírja ezt az indexnél
Komolyan nem tudom, minek fektetnek súlyos milliókat a tévék újabb és újabb vicces csatornák indításába, hát kinek kell a Humor+ vagy a Comedy Central, amikor itt van az Echo TV, amiben a videón a 8. perc környékén teljesen komolyan elhangzik az Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont intézet…..
netrion 2017.08.03 17:43:03
@The Ghost Wolf: nem őrültek meg, ők legyártják a kívánatos értelmezést a fidesz szavazóknak, hogy azok ne hihessék azt, hogy a kormány valamit rosszul csinál. Ők aztán pontosan tudják, hogy miről szól a dolog, hiszen maguk is a rendszer haszonélvezői, ezért aktívan szerepet vállalnak a rendszer védelmében, mivel így a saját egzisztenciájukat is védik.
Ötszázezres napilapot talált Németh Szilárd az ötmilliós Szlovákiában. Az Átlátszó.hu szúrta ki a rezsibiztos tévés nyilatkozatát amelyben arról beszélt, hogy bizony Orbán Viktor már nem egyszerűen Magyarország miniszterelnöke, hanem bizony a térség meghatározó és elismert vezetője, aki az európai…..
netrion 2017.07.30 15:18:57
@gurigapapa: lapok példányszáma és az erre, mint alapra, való hivatkozás, médiatéma. Nem csak a Game of Thrones a média.
Megdöntötte a saját rekordját a köztévé híradója, és úgy beleállt a nyár talán legdebilebb ügyébe, hogy láthatóan nem hajlandóak engedni abból a rögeszméből, hogy Németországban polgárháborús állapotok uralkodnak, migránsok tombolnak az utcákon, a rendőrség tehetetlen, itt a vég. Még akkor sem, ha…..
netrion 2017.07.29 08:18:12
@DFK: nyilván nem, de nem is ez volt a cikk felvetése, hanema nyilvánvaló túlzások, hogy nappal egy fekete bőrű ember el akarta rabolni egy fehér nő csecsemőjét
Amikor Demcsák Zsuzsa felállt a Mokkából, és eljött a TV2-től, nem úgy hagyta ott a kettes számú állami tévét, hogy rájuk rúgta a sámlit, és a teli bilit, azt nyilatkozta, hogy mással akar foglalkozni egy ideig. Aztán ez addig tartott (a mással foglalkozás), míg az ATV meg nem kereste egy…..