Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MobilKém

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A skywalkos posztom írása közben kezdtem el magamban összegyűjteni Magyarország kilátóit, melyekből egy közel sem teljes válogatást lentebb láthattok-olvashattok. Talán nem annyira látványos, nem annyira félelmetes mint az ötletadó poszt, de én azt gondolom, hogy ezeket is…..
MobilKém 2014.04.27 20:02:01
Bár idén szeptemberig fogják csak az összes taxit sárgára festeni/fóliázni, van aki más most sem bízik a többiben. Zsuzsanna ragaszkodott a sárgához, ami kisebb zavart okozott az előtte parkoló sofőröknél: A történet tegnapi. Színházlátogatás és egy kiadós séta után…..
Készül, sőt 2014-ben meg is jelenik az Androidot futtató Nokia telefon. A Normandy kódnévre hallgató készülék az alsó kategóriában versenyez majd, míg a Nokia további készülékei továbbra is a Windows Phone-nál maradnak. A Nokia telefonok iránti romantikus vonzódás -- és a…..
A korábbi Breitspurbahn cikkben szereplő 20 ezer tonnásra tervezett vonatok beindították a fantáziámat. Vajon lehetséges lenne ilyen nagy vonatot építeni és üzemeltetni? Vajon a 20 ezer tonna az sok? Vajon van valahol 35 tonnás tengelyterhelés napjainkban? Keresgélés során meglepő…..
Lajos az iStyle-nál futott bele az amerikai Black Friday előkarácsonyi gigaleértékelés magyar változatába, amit a népszerű "keresd az árukészletet" játékkal együtt honosították. Meg lehet ezt csinálni halomba tornyozott termékek nélkül is, így legalább nem tapossák le…..
MobilKém 2013.12.22 22:29:09
Hosszú hallgatás után egy valóban megosztásra érdemes hír: ÚJRA VAN GOOGLE MAPS AZ iPHONE-OKRA Okos (jó és pontos a térképe), szép (vektoros, letisztult felhasználói felülettel), hangos (hangos turn-by-turn navigáció), illatos (öööööö). Szóval kimondottan olyan, mint az…..
BuheraBlog iOS 7 jailbreak 2013.12.22 18:28:45
Az evad3rs csapata kiadta a rég óta várt iOS 7 jailbreaket. Apró szépséghiba, hogy a kiadás előtt álló iOS 7.1-en már döglöttek a kihasznált hibák, emellett pedig az sem aratott osztatlan sikert a jailbreak közösségen belül, hogy kínai felhasználóknak a JB egy kínai appstore-t…..
MobilKém 2013.12.22 22:19:41
Mivel a következő frissítőkedd még messze van, az Apple-nél meg elég sok minden történt, úgy gondoltam írok egy gyors összefoglalót a nagy keynote apropóján. Bár az Apple továbbra sem informálja túl a felhasználókat a biztonsági frissítések tartalmáról, próbáljuk meg…..
"Átalakul a Magyarországi Firefox OS fejlesztői partnerprogram, amelyben az értékes appok fejlesztői akár a Keon telefonokat is megtarthatják." részlet az IT CAFE cikkéből ITTamennyiben november 23.-ig fejlesztesz FireFox OS-re egy appot (HTML5+JQUERY+CSS3), akkor nyerhetsz egy FF Keon…..
És igen, újabb mérföldkőhöz érkezett a mobil kijelző iparág: a Vivo bejelentette a világ első, FHD-nál nagyobb felbontású okostelefonját: a Vivo Xplay 3S típusjelzésű készülék kijelzője nem kevesebb, mint 2560x1440 pixel felbontású. A nyers paraméterek (csak hogy túl…..
Minimális erőfeszítéssel megelőzhető, hogy csak a világ másik felén javítható mobiltelefont vásároljunk. Napalm megoldása teljesen humánus, az eladóknak sem fáj, a vásárlók viszont több havi bosszankodást megspórolhatnak: Egy mobiltelefon gyártó technikai…..
MobilKém 2013.12.19 23:35:57
@asdf:
Igen, ez tényleg nagyon fontos, de a 0%-os ÁFA tartalmú terméket nem alanyi adómentesnek hívják?
MobilKém 2013.12.20 00:41:05
@igazságos:
Kemény, de olyan műszaki bolttal még nem találkozta ahol nem adnak blokkot/számlát.

Használt telefont meg amúgy se vennék, mert vagy bármikor letilthatják vagy annyiszor leejtették, hogy a lehelet tartja csak életben.

Már csak az a kérdés, hogy homár vásárló hol vegyen (új) telefont?
Különösen kártékony szoftverek működését demonstrálták okostelefonokon amerikai kutatók.Ismét kongatják a vészharagot mobilbiztonsági téren, ezúttal az amerikai hadsereg tudományos alapítványának támogatásával folytatott kutatás eredményeit vázolták fel a Rutgers Egyetem…..
MobilKém 2013.12.01 17:24:40
Nemrégiben - ismét csak egy beszélgetés során – felmerült két fogalom, én a lehallgatás és a megszemélyesítés nevekkel szoktam illetni ezeket. Mindkettő fenyegető tényező egy kétirányú kommunikációban. Most hogy ez a kommunikáció egy telefonbeszélgetés, egy internetes…..
MobilKém 2013.12.01 17:24:08
Még egy ilyen paranoid bandát... aki megteheti, meg is teszi? Hasonlít a mostani dolog a Deutsche Telekom botrányához. Itt a teljes cikk Röviden: A Vodafone saját igazgatóit figyelte meg és hallgatta le- két elismert top  vezetőjük állt fel emiatt, Lord MacLaurin igazgatósági…..
Mindig megdöbbent, ha aktuális gazdasági vagy politikai botrányok során előkerülnek hanganyagok, lehallgatott telefon-és privát beszélgetésekről. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy vajon kik és hány ember telefonját és irodáját hallgatják le na meg, hogy ki a célcsoport.…..
Mostanában rengeteget hallunk különféle lehallgatási botrányokról. De vajon csak a politikusokat érik ilyen atrocitások? Levélírónk is erre keresi a választ.Természetesen továbbra is várjuk a leveleket a  munkahelyiterror@gmail.com címre (örömmel jelenthetem hogy sok-sok…..
[Telepítő] Mi a kémprogram? 2007.12.16 14:04:00
Azok a szoftverek tartoznak a kémprogramok közé, amelyek az Ön előzetes engedélye nélkül különféle tevékenységeket hajtanak végre, például hirdetéseket jelenítenek meg, személyes adatokat gyűjtenek, vagy módosítják a számítógép konfigurációját. A kémprogramok gyakran…..
MobilKém 2013.12.01 17:08:33
Az elmúlt évek alatt rengeteg újításon ment át egyik kedvenc közösségi portálunk,ám ebből kevés kapott pozitív visszajelzést.A Facebook hálózatán még mindig rengeteg hibát vélünk felfedezni,ennek ellenére az oldal programozói nem ezzel törődnek,sőt még rontanak is rajta.A…..
- a CounterSpy kémprogram-eltávolító nyerte az amerikai CNET magazin összehasonlító tesztjét - Kémprogram-eltávolító szoftvereket tesztelt Amerika egyik legolvasottabb és legelismertebb IT-magazinja, a CNET.com. A portál tíz önmagában működő, vagy antivírussal kombinált…..
MobilKém 2013.12.01 17:06:20
A vírusirtókat és tűzfalakat készítő ZoneAlarm már a Facebook biztonságáért is aggódik, szülőknek készítettek segédprogramot, hogy mindig lássák, mi történik gyermekükkel a közösségi oldalon.A SocialGuard nevű program teljesen láthatatlan az ismerőseink előtt, de a…..
MobilKém 2013.12.01 17:05:24
Számos esetben előfordulhat, hogy aktív védelem mellett is pop-up hirdetési ablakok tűnnek fel a képernyőn, vagy gyanúsan lecsökken a számítógép teljesítménye, míg extrém esetekben a károkozók az antivírusok telepítését is megakadályozhatják. Ebben az esetben nyújt…..
MobilKém 2013.12.01 17:04:40
A szennybook kémvírus, kémprogram (facebook spyware plus) egy installálás nélküli, a háttérben futó, vírusirtók számára láthatatlan fájlmegosztó program, hasonló a fájlcserélő programokhoz csak itt nincs letöltés. A programlistában nem látható, programfiles mappában…..
MobilKém 2013.12.01 16:55:45
Nagyon jót nevettem, amikor az alábbi sajtóközlemény érkezett hozzánk: Budapest, 2012. február 7. – A Norton (Nasdaq:SYMC) a Biztonságosabb Internet Nap alkalmával bejelentette Norton Safety Minder <http://bit.ly/weKhUz>  ingyenes alkalmazását androidos…..
MobilKém 2013.12.01 16:54:18
Tulajdonképpen ahogy a bulvárlapokban ma már csak az a hír, ha a postás harapja meg a kutyát, úgy manapság inkább az a szenzáció, ha aznap épp kivételesen nem derült ki semmilyen újabb kínos részlet az NSA kémkedéssel kapcsolatban. A WSJ cikkét olvasva úgy tűnik, ez nem az a…..