Adatok
Tabi Norbert
1 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nemrég ismét napvilágot látott a hír, hogy bezárja kapuit a józsefvárosi „kínai piac”. Az egykor szebb napokat megélt MÁV-telepet lassan két évtizede bitorolják bérlik a rendszerváltás után a Távol-Keletről hazánkba tömegével érkező ázsiai kereskedők, akik aztán…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A szerző húsz éven át lakott a Mázsa tér mellett, ebből fakadóan volt alkalma néhányszor elsétálnia ott - mondjuk úgy minden nap.
Direkt írtam, hogy nem az ázsiai migránsokkal van problémám. Amit felhozott - de úgy látszik, meg nem értett -, pirézes példát, az pontosan erről szól. Javaslom, fusson neki még egyszer.
Újra leírom: legyen ázsai piac kulturált körülmények között, mint pl. Újpalotán, az Asia centerben. Nem véletlenül írtam le ezt is a szövegben, ugyanis ott is van személyes tapasztalatom, sőt, nagy rasszizmusomban el is szoktam oda járni vásárolni.
Mert adnak számlát, nem kell bokáig járni a mocsokban és nem az a tét vásárlás közben, hogy esetleg agyonlövik-e az embert, hanem hogy nyomja-e a lábát a cipő.
Ahogy írtam, ha a "svéd piacon" ugyanolyan mocsok lenne, mint a Négy Tigrisen, akkor annak is ugyanúgy a bezárása mellett ágálnék. Fel nem foghatom, hogy ezen mit nem lehet megérteni, amikor a szövegben is le van írva.
Sajnálom, hogy van, akiből bármiféle gondolat képes előcsalogatni az aduászt, a rasszista kártyát.
Inkább kérem, tegyen néhány építő jellegű gondolatot, ha már ennyire jól ismeri a józsefvárosi piacot.
Miért ne zárjon be?
Miért jó az az állapot, ami jelenleg fennáll a működösével kapcsolatban?
Miért kell elnézni, hogy egy piac évi 15 milliárd forint veszteséget okozzon az államnak?
A piacon és környékén tapasztalható közbiztonság Ön szerint megfelelő?
Nem probléma az sem, hogy a standok egy részén drogot, fegyvert lehet kapni?
A bazár maradék részén pedig szinte kizárólag(!) hamis, helyben felcímkézett termékeket, amik után nem állítanak ki számlát?
És még sorolhatnám a kérdéseket napestig...