Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Laci K

0 bejegyzést írt és 23 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1945. június 5., Chicago. Amerika még fel sem ocsúdott a Németország feletti győzelem mámorából, amikor egy gyilkosság rázza meg a Szeles Várost. A 43 éves Josephine Rosst halálra szurkálták a lakásában, a fejét pedig egy lepedőbe csavarták. A nő küzdött az életéért, hiszen a rendőrök fekete…..
A dtvnews.hu tette közzé a Telekom IPTV és digitális kábeltévé kínálatát 2017. január 1-jétől igen komolyan érintő átrendeződés hírét: jönnek a TV2 kábelcsatornái, de kikerülnek a csomagokból (AZ ÖSSZESBŐL BAZDMEG) a FIC, azaz Fox International Channels csatornái. MINDEGYIK: Az összes…..
Hat évad alatt a The Walking Dead nem sokszor tudott sokkolni engem, az első ilyen Rick feleségének szülése és halála volt, a második meg a két kislány halála az amúgy kiváló The Grove című részben. Na jó, volt egy harmadik is, amikor Rick húzott egy Jack Bauert, és kiharapott egy gigát, amikor…..
Nagyon fiatalon, érettségije közepén  halt meg Kovács Attila Alex, akit a Hungary's Got Talent című műsorból ismerhettek meg sokan.  A 18 éves szegedi fiú Kovi MC-ként indult a versenyen,  Kis Grófo slágerét, a No roxa ájt énekelte. Kovács Attila a szegedi piaristák végzős diákjaként készült most…..
Laci K 2016.06.15 13:50:25
@Jazo:

Érettségi mint nagy kihívás?

Ne viccelj már, az egyetemi vizsgáim 90%-ára többet kellett tanulnom, a munkahelyemen meg hetente több kihívás ér. Nevetségesen egyszerű volt a középszintű mindenből, egyedül az emelt szintűekre kellett rendesen felkészülni, de az sem haladja meg egy közepes nehézségű BME-s ZH szintjét.

Borzalmas ami történt, sajnálom a srácot és a szülőket, de ne dimenzionáljuk már túl ezt az érettségi dolgot.
Október 15-én jön az Észbontók második évada a Viasat3 műsorára. Ugye ez az a műsor, amiben két csapat verseng egymással abban, hogy melyikük tudja eltalálni, milyen választ fognak adni a vicces agyhalottak hótt egyszerű kérdésekre. Ilyen szereplőkre számíthatuk: ..
Amikor a rém idegesítő pali elkezdte rágni a poharat, már tudtam, hogy helyben vagyunk, a Csillag születik oppardon Got Talent rálépett arra az útra, amit neki szántak a reality formátumgyárakban, és pontosan úgy működik, mint a bikicsunájozásra épített énekes tehetségkutatók.…..
30 millió forintos álomfizetést vehet fel Berki Krisztián az Éden Hotelért – értesült a Blikk. A bulvárlap úgy tudja, a vasalt heréjű egykori Fradi-vezér november elején utazott a Tv2 stábjával Costa Ricába, ahol három hónapot töltött el a Viasattól átvett…..
Laci K 2015.02.20 11:31:39
@ermi71: Nem Berki a "hibás", de nem is a csatorna.
A TV2 egy vállalkozás, pénzt akar csinálni. Berki azárt kap 30 milliót ezért a szarért, mert majd 500 milliót hoz a konyhára a csatornának, azért cserébe ez aprópénz. Pontosan olyan műsorokat gyártanak, amilyenre igény van, nem unalomból csinálják őket, hanem a keresletre reagálnak.
Ha nem pörögne mindenki ezen az emberen és senki sem nézne ilyeneket, akkor nem kapna ennyit, ilyen egyszerű (nem mintha érteném, hogy miért érdekel mindenkit, hogy más mennyit keres, és mivel).
Ha egyszer szembejönne velem BK, akkor lehet kezet ráznék vele és gratulálnék is neki, mivel egy sikeres üzletember. Megtalálta azt, hogy mi az amit ő tud nyújtani(?), amire van piaci igény és még sok pénzt is lehet vele keresni. És mondjuk a politikusainkkal ellentétben ő nem az adófizetők pénzén élősködik, hanem a "vállalkozással" keresi meg a pénzt, bár ettől még lehet az adózást ő sem viszi túlzásba, de ez már egy másik téma.
22 év nagy idő, ennyi idő alatt például egy regénytrilógiából, amit nevezzünk most az egyszerűség kedvéért Trónok harcának, hét részes könyvfolyam lett, megváltoztak az eredetileg tervezett történetszálak, és a karakterek sorsa sem úgy alakult, mint ahogy azt George RR…..
Nem leszünk spoileresek az első bekezdésben, mert volt gyerekszobánk, de a továbbra csak az klikkoljon, aki már látta a Homeland negyedik évados fináléját. Az évadról azért pár általánosságot elmondunk itt is: jó volt, sokkal jobb, mint a venéz kaland a harmadikban, Carrie, Saul…..
Írtunk már többször is az Android One programról, az első bejelentés után hirtelen lelkesedésemben az idei év legfontosabb Google bejelentésének neveztem. Ha valaki nem emlékezne hirtelen, ez az a program, amiben a Google mérnökei a kis gyártókkal szorosan együttműködve olyan…..
A Trónok harca vezető sztárszínészei eddig 6 évadra voltak leszerződtetve az HBO-nál, most viszont újratárgyalják a csatornával kötött megállapodásaikat, mert kiderült, hogy be kéne majd ugraniuk egy 7. évad forgatására is, harsogja a Hollywood Reporter. Még a gázsijukat is…..
Laci K 2014.10.31 12:35:14
@-Szűcs Gyula-: Koszi az infot, erdekes elgondolas a producerek reszerol. Nem nagyon latom, hogy tudjak ezt megvalositani, de ertekelendo a hozzaallasuk. Csak akkor nem ertem miert szedtek 2 evadra a 3. konyvet, mert az meg pont a retesteszta-strategia fele mutatitt. Plusz sztem a jelenlegi tempoban utolerik GRRM-et, mielot a 7. konyv megjelenik.
Itt most nem a nemi erőszakról lesz szó, arról pláne nem, hogy vajon tisztában van-e bárki a tényekkel – ezt amúgy is végigvettük már néhány napja Rents Öcsém tolmácsolásában. Ami érdekes most, hogy tisztában van-e egy egyetem vezetése és a diákok érdekeit képviselő(?)…..
Orangeways-üggyel tele a padlás meg most már az Index is, de még így is számos nóvumot tartalmaz Simon levele, mert vele ezúttal nem ám olyan kis nüanszok történtek, hogy nem jött a busz vagy otthagyta őket, itt rendes, orditozós utasgyalázás zajlott. De már csak azért megérte…..
Hiába nincs semmi baja a Trónok harca egyik legelvetemültebb, de pont ezért is közönségkedvenc karakterét alakító Lena Headey színésznőnek a meztelenséggel, ha a Trónok harca alkotói a katolikus egyház miatt nem mutogathatják egy szál pinában. A dubrovnki forgatáson ugyanis egy…..
Nem hittem volna, hogy eljön az a pillanat, amikor visszasírom a Dexter utolsó évadát, és a záróepizódot példaként emlegetem fel egy sorozat előtt, de a True Blood utolsó részének (és előtte az egész évadnak) végigszenvedése után azt sem bántam volna, ha Sookie kockás…..
Movie Tank Locke (2013) 2014.08.14 08:00:00
Éled az életedet. Az életedet, ami látszólag tökéletes. Van munkád, ráadásul jó is vagy abban, amit csinálsz. Szerető feleséged, és két gyermeked vár haza a nap végén. Tökéletes, boldog valóság, nem is kívánhatnál többet. De akkor mégis miért csináltad? Miért tetted…..
Előző posztunkban öntudatos fogyasztónk kimaxolta a vacak cipő miatti ügymenetet. Erőfeszítéseit maga az üzletvezető is elismerte, ha kicsit sajátosan is ("Ja, ha ez neked megéri!"). Hár Barbarának megérte, mi pedig kisokosban foglaljuk össze mindazt, amit jó ha…..
A mai poszt Spanyolországba (pontosabban Katalóniába, hogy meg ne bántsuk a katalánokat…) vezet, egészen pontosan Barcelonába, ahová a szerző, Ákos nagy lelkesedéssel és optimizmussal indult, alaposan megtervezve mindent. Vagy legalábbis ő akkor így érezte… „Már régóta…..
Nem túlzás kijelenteni, hogy az elküldött álláspályázatok válasz nélkül hagyása szüli a legtöbb ellentétet álláskereső és álláshirdető között. Más országokban van egy egyszerű, nálunk ritkán látott megoldás. Jópár éve olvastam erről először egy fórumon, és…..
Laci K 2014.06.11 21:02:23
@toma2067: Nagyon jó példa, pont így kell csinálni, ahogy írtad.

Én is végzés előtt állok (üzleti területen), előző félévben csináltam fél év gyakornokoskodást. Alapos kutakodás után 3 helyet (mind menő multi) lőttem be magamnak, meg volt 1-2 tartaléknak, ha ezekhez nem sikerülne. Csináltam nagyon jó önéletrajzot: már volt egy régebbim, abba beleírtam az új dolgokat, szépítgettem-javítgattam, kértem specifikus visszajelzést több HR-es ismerősömtől is, majd ezeket is beépítve lett 3, néhány apróságban különböző önéletrajzom. Ezeket elküldtem a 3 kiszemelt pozikra, az X helyre telefonos interjú után behívtak HR interjúra (később szakmaira), a Y-ra pedig tesztet írni, Z nem válaszolt. X helyen a CV elküldése után 3 héttel megkaptam az ajánlatot, így Y-nak szóltam, hogy már nem aktuális.

A barátnőm hasonló kutakodás és CV-gyártás összesen 2 helyre küldött emailt (nem volt meghirdetett pozi), mivel elég specifikus területen tanul. Interjú után mindkettőtől kapott ajánlatot, az egyikkel már a szakmai gyakorlatos papírokat intézik.

Nem kell 5+ év tapasztalattal rendelkező szoftverfejlesztőnek lenni ahhoz, hogy találj jó munkát, csak fókuszáltan, a hozzád nagyon jól illeszkedő helyekre kell jelentkezni, és azokba a jelentkezésekbe nagyon sok időt és munkát kell fektetni.
Laci K 2014.06.11 21:08:33
@Laci K: Disclaimer: nyilván egyszerűbb gyakornoki pozit találni, mint teljes állásút, de szerintem aki e miatt nem hiszi el, hogy amit írtam működik, az küldözgesse nyugodtan továbbra is gondolkodás és válogatás nélkül napi 50 helyre a szar önéletrajzát, majd ne felejtse el szidni a HR-eseket, hogy nincs munkája.