Regisztráció Blogot indítok
Adatok
csepelhirek

395 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Újabb érdekes szerződés jutott a birtokunkba a csepeli Fidesz zavaros ügyeivel kapcsolatban. Mint a szerződésből megtudhattuk, 2017 márciusától Takó Szabolcs havi 450.000 ezer forintért lett Borbély Lénárd kommunikációs tanácsadója. Nevezett úriember egyébként a Demokrata című újságírója, aki évek…..
Németh Szilárd és Borbély Lénárd komolyan vette Orbán utasítását, és két kézzel szórja a pénzt, hogy meglegyen a hőn áhított egymillió határon túli kettős állampolgár. Ennek keretében újabb szerződést kötött Borbély Lénárd a nagyszalontai Asociatia Fidem Egyesülettel, amely révén 5.000.000 forintot…..
A 168óra.hu hozta nyilvánosságra a listát a Fidesz egyéni képviselőjelöltjeiről. A lista sok érdekességet tartalmaz – például továbbra is úgy félnek Juhász Pétertől, hogy nem mernek jelöltet sem állítani vele szemben -, de a mi szempontunkból az igazán érdekes, hogy kit indítanak Csepelen és…..
Bödőcs Tibort sokan Hofi Géza utódjának tartják. Járja az országot, és szellemes kiszólásait úton, útszélen emlegetik. A YouTube révén az egyik legismertebb előadóművész, olykor interjúkat is készítenek vele. Tegnap például kifejtette a 24.hu digitális felületén, hogy „Nem tudja a politika, mi van…..
A Fideszes városvezetés 2010 óta pártlapként kezeli az önkormányzati újságot. Egészen furcsa, alternatív valóságot mutatnak be, ahol Németh Szilárd Csepel képviselője, miközben szegény óriási verést kapott 2014-ben. Ezen kívül teli szájjal „migránsoznak”, miközben Csepelen nem nagyon láttunk…..
Tegnap tettük ki a Csepelhírek facebook oldalára azt a meghívót, melyben a Fidesz-MPSZ Csepeli Szervezetének tagjait hívja tisztújító közgyűlésére Németh Szilárd és Ábel Attila. Nem véletlen jutott el hozzánk a levél. A csepeli Fideszben ugyanis egyre több az elégedetlen…..
  Ha emlékeznek még olvasóink, akkor májusban jeleztük, hogy olvasóink beszámolói alapján pártpolitikai kérdéseket felvonultató közvéleménykutatás zajlik Csepelen. A KÓD Kft nevében hívták a csepelieket, és a beszámolók szerint a kérdések részben a Fidesz által folytatott Soros György elleni…..
Talán emlékeznek rá még rá az olvasőink, hogy évekkel ezelőtt borult ki a bili, hogy Csepel és Pestszentlőrinc Fideszes városvezetése egymás embereit keresztbe finanszírozva lapátolja ki a közpénzt . Ezt akkor Csepel-Szentlőrinc-tengelynek nevezte el a Magyar Narancs. Az…..
A fővárosi fejlesztési elképzelések között több új híd is felmerült már az utóbbi évtizedekben. Ezek közül előbb a Lágymányosi híd (új nevén Rákóczi híd) épült meg, majd később jött a Megyeri híd. Közben megépült az M0 déli szakaszához tartozó Hárosi híd is, de az közigazgatásilag már nem…..
Idén 100 éve kezdték építeni a Csepeli Munkásotthont, ahol idén is színes programmal ünnepelték az államalapítás ünnepét. A rendezvényen Nagy József, a Munkásotthon Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Szabó Szabolcs tartott ünnepi beszédet. „Kelet helyett nyugat”, ezt…..
Az elmúlt hetekben vezető hír volt országszerte, hogy szó szerint rohad szét a csepeli tüdőszűrő és tüdőgondozó épülete, valamint a gépek is harmadik világ állapotát tükrözik. Akkor Borbély Lénárd (Fidesz) és Ábel Attila (Fidesz) mindenhol azt terjesztette, hogy sajnos nem tudnak mit tenni, mert a…..
Nemrég írtunk arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő Csepeli Városkép Kft. olyan céggel kötött sok millió forintért szerződéseket, melyek Pintér Sándor belügyminiszterhez köthetők. Mivel gyanítottuk, hogy nem csak egy önkormányzati cég lehet érintett az ügyben, ezért tovább kutakodtunk, és…..
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is megrendezésre kerül május 28-án vasárnap a „Nyitott szertárkapuk” nevű rendezvény a csepeli tűzoltó laktanyában gyereknapon. Az eseményen a kicsik és a nagyobbak kísérőikkel körbejárhatják a tűzoltó laktanyát, betekintést nyerhetnek tűzoltók…..
A napokban sok csepeli lakos jelezte, hogy telefonos közvéleménykutatás keretében politikai témájú kérdéseket tesznek fel a Kód Kft. nevében. A beszámolók szerint a kérdések részben a Fidesz által folytatott Soros György elleni politikai kampányra, részben a helyi politikusok, főleg a kerületet…..
Érdekes szerződésre akadt a csepelhirek. A csepeliek körében jól ismert, száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cég, a Csepeli Városkép Kft., egy Pintér Sándorhoz köthető céggel üzletel. Az elmúlt években több millió forintnyi közpénzt lapátoltak át a Prev-Info Kft. nevű cégbe. Az első…..
Ugye megszoktuk már, hogy a csepeli Fidesz mindenkit lekommunistázik, aki politikailag nem azonos oldalon áll vele. Ebben különösen Németh Szilárd jár élen, akinek tényleg nem okoz gondot, hogy mindenről a kommunisták jussanak eszébe. Ehhez képest most az általuk is bőszen támogatott Magyar…..
Tegnap délután két órakor kezdődött a Magyar Kétfarkú Kutya Párt által szervezett vicctüntetés, az  Illiberal Pride. A felvonulás célja az volt, hogy kigúnyolják és nevetségessé tegyék a kormány tevékenységét, ami kiválóan sikerült is. Az ironikus vicctüntetésen nagyon sokan vettek részt. Már az…..
Újabb rendezvénnyel jelentkezik Csepelen, most a Csepel Művek területén. Egy több éve tartó nemzetközi együttműködés eredményeként, a PLACCC Fesztivál norvég partnerével, a Scenekunst Østfold-dal közösen 2017 elején új társadalmi-művészeti projekt indított, amelynek keretében hat magyar és öt norvég…..
A csepeli Fideszes városvezetés eddig se ment a szomszédba, hogy az adófizetők pénzén a saját pártpropagandájukat tolják, de most már a a húsvéti ünnepeket is arra használták fel, hogy a csepeliek pénzéből fenntartott oldalon a saját propagandájukat tolják. A három vezető hír még ma reggel is Orbán…..
2017. március 22-én örömmel számoltunk be arról, hogy a kormány döntően uniós forrásból, mintegy 10 milliárd forintért felújítja a Gubacsi hidat. Ennek akkor rendje és módja szerint nagyon örültünk, és már alig vártuk, hogy az előzetes tervek szerint egyaránt megújuljon a vasúti híd, a közúti híd és…..
Lassan két éve, hogy a Kossuth Lajos utca felújítása miatt kialakított ideiglenes útvonalat véglegesítette a BKV. Szerintük a 35-ös, 36-os, 148-as és 151-es buszok azért nem mehettek vissza a Kossuth Lajos útra a Szent Imre tér érintése után, mert a Vermes Miklós és a Kossuth Lajos utca sarkán a…..
Eddig sem voltak különösebb illúzióim a kormánypárti sajtó tevékenységét illetően, látva az origo szisztematikus leépítését (ahol mára konkrétan ott tartanak, hogy a kényes témáknál kívülről küldött, előre megírt cikkeket tesznek be a szerkrendszerbe), a Tények és a Nemzeti Hírtévé agyhalálát és a…..
csepelhirek 2017.04.10 10:25:42
@Trackers: Látom a logika nem az erősséged.
"A kérdés csak az melyiknek hisznek többen, és ebben ma a Fidesz vezet.
Pedig a legolvasottab újságok, és TV-k a ballib valóságot propaglják."

A fidesznek hisznek többen, de a többség a "ballib" médiát fogyasztja.
Csepel szimbóluma a csepeli hév. Bár a pályát a korábbi városvezetés felújította, de az elmúlt 7 évben a Fidesz nem csinált semmit. A vonatok lassan nyugdíjas korúak lesznek, és egyre nehezebb üzemképes állapotban tartani őket, de ez a városvezetést nem zavarja. Az érdemi fejlesztések helyett csak…..
Tegnap szavazott az Országgyűlés a Közép-európai Egyetemet ellehetetlenítő törvénymódosításról. A diktatúrákra jellemző egyetemfelszámolási javaslatot Németh Szilárd, Csepel volt polgármestere, a 2014-es választáson egyéni körzetben óriásit bukott rezsibiztos gondolkodás nélkül megszavazta. Szégyen.…..
A mai csepeli testületi ülésen szokás szerint napirendre került a Fideszes városvezetés azon javaslata (58. sz. előterjesztés), mely révén mondhatni szokás szerint olyan támogatásokra szórják a csepeliek pénzét, ami a Fideszes pártérdekeket szolgálja. Szokás szerint pénzt adnak a csepeliek pénzéből…..