Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bambula

0 bejegyzést írt és 267 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Csillagvizsgáló blogon eddig is változatos témákon keresztül ismerkedtünk a Földön kívüli világgal, olvashattunk többek között asztrofizikáról, kozmológiáról, űrkutatásról és űrutazásról vagy éppen science fictionről. Most pedig egy újabb területtel igyekszünk színesíteni a palettát, mégpedig az…..
Háromezer-milliárd forint - ennyibe kerül a James Webb Űrtávcső (JWST), mindezt úgy, hogy még egy percet sem töltött a világűr megfigyelésével. Ez az összeg még akkor is soknak számít, ha a nemzetközi űrkutatásban továbbra is domináns NASA fizeti ki egy olyan eszközért, amely vitathatatlanul…..
A planetáris ködök a csillagászati témájú fényképek kedvelt célpontjai: a változatos formákban testet öltő színes gázfelhők tipikusan halvány objektumok, amelyekről fantasztikus részleteket lehet megörökíteni. A kialakulásuk mögötti fizika hasonlóan izgalmas, ami nem nélkülözi a nyitott kérdéseket…..
Ami az elmúlt hónapokban várható volt, immáron hivatalos: a James Webb űrtávcső jövő év márciusában sem fog elindulni. A járványügyi intézkedések nyomán kialakult helyzetben mindez nem meglepő, azonban a James Webb űrtávcső már így is menthetetlenül a halasztások és az elszálló költségek szimbóluma…..
Bambula 2020.06.30 15:21:11
Ezt ismeritek ? xkcd.com/2014/

A grafikon alapán 2026 a fellövés várható időpontja. :)
Az esztendő végére futott be az év egyik leglátványosabb csillagászati jelensége. A 46P/Wirtanen üstökös olyan fényes, hogy tiszta égbolton az élesebb szeműek távcső nélkül is kiszúrhatják. Az igazi élményt azonban teleszkópon keresztül vizsgálva nyújtja, ahogy láthatóvá válik az üstökösmagot körül…..
Valószínűleg mindenki nézett már fel az éjszakai égboltra ismert csillagképek után kutatva. Ezek közös ismérve, hogy az égbolt egy jól körülhatárolható részét fedik le, nevüket pedig területükön található legfényesebb csillagokba az ókori görögök által képzelt állatokról és mítoszaik szereplőiről…..
A titkos műveletek világában egy jól elhelyezett, megtévesztő információ profi módon történő kiszivárogtatása gyakran eredményesebb, mint számos más erő, eszköz vagy módszer, arról nem is beszélve, hogy mennyivel olcsóbb és rizikómentesebb az összes többi, számba vehető lehetőségnél. 1947-ben a…..
A Gallup International Association minden évben izgalmasabbnál izgalmasabb közvélemény-kutatásokat készít, többek között olyanokat, amelyek alkalmasak arra, hogy a Lemilblog szakértői olvasóközönségének ingerküszöbét is megugorják. Az egyik ilyenről fogok most beszámolni azoknak, akik érdeklődnek a…..
Bambula 2018.08.22 11:12:08
@Madnezz: Nem biztos az a segítség szerintem. Könnyen megeshet, hogy például a németek osztanak-szoroznak, esetleg kapnak egy kis kedvezmény az oroszoktól a gázra, és simán hagynak minket megfőni.
Főleg, hogy sikerült az utóbbi időben lerombolni az ország kapcsolatait.
Amikor 1978-ban a Taito lecsapott a világ aprópénz-készletére a Space Invaders játéktermi gép kiadásával, édes probléma előtt találta magát a cég pénzügyi osztálya: nagyobb vagyonuk lett, mint amit valaha is ésszerűen el tudtak volna költeni. Ezért aztán olyan utat választottak, ami így három és fél…..
  Drága olvasóink/hallgatóink/követőink! Harmadik éve toljuk rendületlenül a Checkpoint szekerét, idén még elszántabban, mint valaha (2017-es indulásunk óta egy hét sem maradt ki, figyeltétek?), és most szeretnénk tovább pimpelni a podcastet. Ehhez viszont némi pénzre volna szükségünk – igen, egy…..
Bambula 2017.05.22 08:51:03
@enpera: Alapvetően nem szoktam podcast-okat hallgatni, de úgy egy éve rávettem magam hogy ezt meghallgassam - azóta várom minden héten. Szerintem nem érdemes kihagyni.
IDDQD Checkpoint 3x09: Amiga 2017.05.21 22:53:56
Először is egy szolgálati közlemény: tovább szeretnénk pimpelni a podcastet, ezért kilőttünk egy Patreon-oldalt, vagyis mostantól pár fityinggel lehet támogatni a Checkpointot, hogy még pöpecebb lehessen. Csomó új tervünk van, és a pénzt visszaforgatnánk a podcastbe illetve a támogatóknak. Itt írtam…..
Itt a tavasz, Quake az ég és zöld a fű, ebből az alkalomból meghívtuk az egyik legismertebb esportolónkat, aki saját bevallása szerint a mai ligákban már nehezebben boldogulna - na de ő a kilencvenes évek közepén kezdte, pár hónappal azután, hogy az id Software csodálatos Quake-je megjelent...
Mindig kíváncsian követem egy-egy podcastadásunk utóéletét, de ezúttal kicsit tartok is tőle - ugyanis a Philosról lesz szó, ami érzékeny pont a magyar játékfejlesztésben. Beszéltünk már a Checkpointban volt novotrade-esekkel, Digital Reality-alkalmazottakkal, magányos C64-hősökkel, éppen…..
Megjelent a Nintendo Vicc... akarom mondani, a Switch, és eléggé kritizálják a vasat is és a játékfelhozatalt is. Pedig a Nintendo korábban több nagyon jó konzolstartot is dobott, míg például a Sony rendre elég szar lineupot hozott össze mindegyik konzolja premierjére. De mennyire számít egyáltalán…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
IDDQD Checkpoint 3x03: A BioWare 2017.02.26 22:52:54
Ti már várjátok a Mass Effect: Andromedát? Igen? Ez azt jelenti, hogy megbocsátottátok a haramdik rész végét? Ez is szóba került a legújabb podcastadásban, ugyanis a játék megjelenése kapcsán végigvettük a BioWare játékait és a hozzájuk kapcsolódó élményeinket, Baldur's Gate-től a SW: KotOR-on át a…..
Mindig is féltem attól, hogy a tervezett szüneteket leszámítva többé-kevésbé heti rendszerességgel készülő podcastbe egyszer csak belecsúszik valami olyan technikai malőr, amit nem lehet utómunkával elsikálni. Hát most ez történt. Új hangcucc van a stúdióban, és nem volt alkalmunk kipróbálgatni az…..
Zrufkó Réka A hatvanas évek első felében egyre elterjedtebbé vált az amerikai ifjúság egy bizonyos rétegére vonatkozó hippi elnevezés. A kifejezés akkor vált igazán közismertté, mikor a Ramparts folyóirat 1967 márciusi számában cikket jelentetett meg A hippik…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
IDDQD Checkpoint 3x01: Az Xbox 2017.01.29 22:58:44
Teljes fordulatszámra kapcsoltunk idén a podcastünkkel, az év eleji pihi után megvolt az első Mini és most itt az első vendéges adás. A sok régmúltba tekintés után most a közelebbi múltat idéztük fel, konkrétan a 2001-ben debütált Xboxot, illetve sikeres folytatását, az Xbox 360-at. Lehetne azon…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, 2017-ben is itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogy fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Boldog új évet mindenkinek! Ünnepek előtt/között terveztünk még egy vendéges podcastadást, de többszörös betegségek miatt nem jött össze. És a tavalyihoz hasonló bakiparádé sem jött össze, mert egyszerűen 2016-ban nem bakiztunk annyit, hogy az kitett volna egy adást. Ez van, a móka a…..
Bambula 2017.01.01 15:52:19
Az 1956-os harcok elülte után, miután Kádár János újra magához ragadta a hatalmat, az MSZMP nekiállt, hogy újraszervezze a pártot és a hatalom irányítását. Az MSZMP tagsága 1956. december 1-én, a forradalom előtti csupán 4,3%-a volt, de még 1957. júniusában is csak 39,6%-át tette ki! Falfirka,…..
Bambula 2016.11.30 09:47:01
1996 elég brutális év volt a játékpiacon, sok klasszikus jelent meg abban az évben - szóval mostanában egymást érik az évfordulók. Az egyik ilyen a Tomb Raider szülinapja, ami októberben volt, és amit elég fontosnak éreztünk ahhoz, hogy külön podcastadást szenteljünk neki. Eidos, Toby Gard,…..