Segíts! 2013.11.21 01:01:45

Félek. 7 éve találkoztam (újra) egy gyerekkori barátommal. Viharos kapcsolatunk volt, illik rá minden, de minden. :( Tegnap volt a 7. évfordulónk. Ma reggel a konyhában 3 rajzot hagyott. Az elsőn egy süllyedő hajó, oldalán 7-es szám. A másodikon egy hetes számban fekszünk. Bal fent én, mellettem ő, alatta (emeletes ágyon) a fiam, alatta a lányom. 6 éves ikrek. Koporsó szögek félig beverve, mi leszúrva, véső belénk állítva, villám, stb..., szivárványként fröcsögő vér minden testből ömlik ki spriccelve...A harmadik képen egy koporsó, szülétési év volt írva, de kitépte utólag, a halál éve 2013. Szombat óta nem beszéltem hozzá, mert dühkitörései voltak, több kárt is okozott a vagyontárgyaimban. Hétfőn beszéltünk telefonon, mondtam, fejezzük be a kapcsolatunkat, mert nekünk csak a dühkitörései jutnak, én ezt nem bírom tovább. Kedden felhívott, hogy kijön felköszönteni a legidősebb fiamat a születésnapján. Mindig szerdán szokott jönni, ehhez betegesen ragaszkodott mindig. Arra hivatkozott, szerdán nem tud jönni, sok dolga lesz (nem élünk együtt). Hát kijött. A fiamat magázta, velem nem kommunikált, a kicsikkel játszott. Reggel elvittük a gyerekeket oviba, ő ment volna a buszhoz. Én a mosógépet pakoltam, miután elköszöntünk. Azt hittem, elment a busszal. De nem. Felhívott, hogy lekéste, de ne vigyem el autóval, elgyalogol 4-5 km-t a másik faluba, onnan előbb jön busz. A rajzokat csak délelőtt vettem észre, amikor mentem mosogatni. A bögréje alá tette be, amit tőlem kapott pár éve születésnapjára. Ez az ember beteg. Egyszer örjöngött, és át akarta harapni a torkom. Nevettem, azt hittem, hülyül, de félre tudtam húzni a fejem és csattant a fogsora a levegőben. A lányom már hétfőn este sírt, mert mindig kijavítja őket, ha névelőt tévesztenek. "Nem A óvodába, hanem AZ óvodába...", stb. És sírt a lányom, fél, megveri őt, mert már nagyon mérges, hogy mindig eltévesztik. Én levegőnek néztem őt, és szerintem ez akasztotta ki. És ennek tetejébe hétfőn szakítani akartam vele. De ő megmondta, soha nem fog elmenni, ahhoz nekem le kell őt lőnöm, hogy megszabaduljak tőle. Nyomorban élünk, de nem mehetek el dolgozni. Nem mehetek sehova kíséret nélkül. Az intim (félmeztelen) képem szana-szét küldte az ismerősöknek, rokonoknak, és amikor kérdőre vontam, annyit mondott, a nője vagyok, joga van megmutatni, kivel él együtt. Akkor volt az, hogy a nyakamat át akarta harapni. Kiakadt. Már a gyerekekkel is agresszív volt. A legkisebb fiam a kedvence, ő a "majmocskája" (bocs, de ez a legjobb kifejezés), tőle végtelen imádatot kapott eddig, ő volt a gyerek szemében az Isten, de eltávolodtak egymástól. Megverte és bezárta a WC-be az 5 éves fiamat. Nem veszekedtem, nagyon sírt a 2 kicsi, nem akartam jobban tetézni a bajt, inkább vígasztaltam őket. De nem akart bocsánatot kérni tőlük. Egyedül hagyta az udvaron a 2 kicsit, ő átment a szomszédba a labdákért, a fiam meg kiment utána, nem maradt a helyén. Ebből lett a hazarángatás, verés, bezárás. Mondtam a fiamnak, aki csak azt hajtogatta, ő a hibás. Mondtam neki, az a felnőtt a hibás, aki magára hagy 2 kicsi gyereket. Ha nem hagyja egyedül őket az udvaron, nem mennek ki az utcára. Abban hibás, hogy nem fogadott szót, de alapjában nem az ő hibája volt a kialakult helyzet. Egy másik alkalommal a 2 kicsi a fotelban ült. A fiút lerántotta a fotelból (idegbeteg), aki fogta a lányt, és lerántotta magával. A lányom feje csattant a kövön, elájult. 2 évesek voltak. Nem szidtam le a fiam, csak rohantam az ügyeletre a lányommal. Haza felé annyit mondott a nagyobbik fiam, nem a tesó rántotta le a lányom, hanem az emberem. Az embert kérdeztem otthon, mi történt, azt mondta, a fiam lerántotta a lányomat. 3x kérdeztem meg. Negyedikre azt mondtam, az igazat mondja, mert berágok, és akkor mondta meg, hogy na jó, én voltam, de a fiam miatt
volt, mert rosszalkodott. Nem veszekedtem, mondtam, beszéljük meg, ne kapkodjon, ne rángasson, figyeljen, mert baj lehet belőle. Ja. Pár hónapos volt a fiam, véletlenül a válláról leejtette a feje tetejére a gyereket. Én nagyon türelmes ember vagyok, de a rajzai FÉLELMETESEK! Kihez forduljak, mit tegyek? Ha nem engedem ide, félek, végleg kikattan. Ha beengedem, nem fogok aludni, míg el nem megy. 2 éve közölte, már nem szeret. Mondtam, oké, tiszteletben tartom a döntését, Isten áldja. 5 perc múlva hisztizik, mi van, nem harcolok érte? Mondtam, minek, ha nem szeret? Nem vagyok hülye! Ja. És soha nem mondta ki, hogy szeretlek. Helyette azt mondta, "kigali". Festő művésznek hiszi magát, de csak sötét maszatokat fest. Éjjelente nem alszik, mászkál, kikészülök tőle. Vagy kimegy az udvarra festeni. ÉJJEL. Állandóan lenéz, proli vagyok, sőt, cigány is, műveletlen, már-már hülye. Már nem harcolok vele, mindent ráhagytam. De hétvégén betelt a poharam. MIT TEGYEK??? FÉLEK TŐLE!

Segíts! 2013.11.23 23:06:20

@DuBarry: Képzeld! Csütörtökön a legidősebb fiam remegő hangon hívott, (egyedül volt otthon)hogy a FAGYASZTÓBAN is volt 2 rajz. Gondolom, fogok még találni a lakásban meglepetéseket, de nem vitt rá a lélek, hogy keresgéljek. Már ez az 5 remekmű is épp elég volt. Sokat agyaltam, hogy tartsam távol? Direktbe nem küldhetem el, hiszen hétfőn megtettem, és ez lett a vége. Azt mondtam neki, az exem nem engedi, hogy az éjszakát a házban töltse, mert a haszonélvezeti jogát sértené, ha kerülgetnie kellene őt. Lett dühöngés azonnal. "Miért fenyegetőzik az exed?" "Nem fenyegetőzik, él a jogával." Aztán alkudozott, hogy elalszik a földön, amikor úton van az exem, miért nem alhat itt, stb. Mondtam, örüljön, hogy nappal itt lehet, már ez is az exem jóindulatán múlik... És soha nem tudni, mikor jön haza, stb. Hümmögött meg sziszegett. Ma hívott telefonon, kérdezte, vasárnap délelőtt kijöhet-e, mondtam, igen, de este el kell mennie, készüljön rá lelkileg. Egészen normális hangon beszélt velem. A dühét átrakta az exemre. Az exem évente pár napot van Magyarországon, azt mondta, nyugodtan hivatkozzak rá, ha ez segít rajtunk, ő nem fél tőle. Most nyertem egy kis időt. És némiképp nyugodtabb éjszakákat. Az, hogy álmunkban akar minket kizsigerelni, nem hatott túl jól rám. Sikerült felvennem a kapcsolatot egy igazságügyi hangyásszal, elküldtem a beszkennelt rajzokat, meg amire kíváncsi volt. Nagyon remélem, lesz valami végleges megoldás, mert eléggé kiszolgáltatottnak érzem magam a 4 gyerekemmel. Remélem, egy darabig kielégítik a nappali találkozások. :( A rendőrség amúgy nem hatja meg, kioktatta a rendőrt is anno. Mellesleg az anyja közölte velem, bárhogy erölködök, nem fog sikerülni a leválasztás. A fia
nem szeret engem... Mondtam, máris jöhet érte és viheti, szívesen adom, csak akkor tartsa otthon végleg. :/ Az anyja állandóan babusgatta, a mai napig majomszeretettel veszi körül. Az apja (6 éves volt, amikor elváltak) kőkeményen fogta, amikor nála volt. Ha akarta, ha nem, eveznie kellett, tájfutó versenyekre járni. Az apja mindenről szerződést írt vele: az érettségiről, a nyelvvizsgáról, a diplomáról. Azt tudni kell, hogy az egyetlen ember, akitől tart, az az apja. A szobája ajtajára
rácsot szereltetett, ha rossz volt, bezárta a szobájába. Istentelen pocsék képeket mázol, sötét pacákat, néha csíkokat. Az életcélja a "tökéletes mű" megalkotása. És ahogy észrevettem, a származása miatt is kínlódik. Anyja román, apja szlovák. Ő Igaz Magyar. Az olyanok, mint pl. én, nem számítunk magyarnak. Az "ilyen" magyarokat utálja. A kérdésemre, hogy akkor ki az igaz magyar, definiálja nekem, hogy megértsem, nem tudott válaszolni. A családja erősen katolikus. Tudtam, vagyis azt hittem, ez fontos a számára, hát mondtam, nyugodtan menjen a misékre, engem nem zavar. Anno pap, illetve hittan tanár akart lenni, végül rajz-magyar szakos tanár lett. Soha nem tanított, mert "a kamaszodó kölykök valóságos vadállatok", nem tudott fegyelmet tartani, épp csak letudta a kötelező tanítási gyakorlatot és annyiban is hagyta. Raktárosként dolgozik minimum 10 éve. Csodálom, hogy nem rúgták még ki, mert 10, időnként 12 előtt véletlenül sem ér be a munkahelyére, 2-4 közt el is jön. Szereti a munkáját, el sem tudja képzelni, hogy mást csináljon. Valószínűleg azért, mert van 2 főnöke, és azokkal heti pár órát érintkezik, egyébként a raktárak mélyén molyol magában. Ha rossz passzban van, akár 2 hétig sem tisztálkodik. De enni annyit eszik, hogy a látványától rosszul vagyok sokszor. Egy kis műhelyben, a földön alszik. Van ágya, csak azon festmények, egyebek vannak. Rettenetes vegyszer szag, bűz van. Dammarlakk és fixatív (vagy mi) ami olyan büdös, szerinte nem károsak. Több mázsa festményről párolog a cucc. A pigmentek, egyebek, amikkel dolgozik, mind mérgezők. Folyamatosan épül le mentálisan. Pl. hétköznai tárgyak neve nem jut eszébe. "Az a tárgy..." - pl. kanál, tál, ilyenek sem ugranak be neki. Meg sem szólalok, és azt mondja, ezt-azt mondtam. Mondom, nem mondtam semmit. "De akartál, tudom!" És olyanokért dühöng, amit nem is mondtam. Próbálok egyensúlyozni, de néha nálam is betelik a pohár. Mindig belém akarja beszélni, hogy beteg vagyok, lehetőleg halálosan. Köhintek, tüdőrákom van. Ha horkolok, gégerákom. Már-már örömmel ejti ki a szavakat. A kapcsolatunk elején még volt virág, kedves szavak, foglalkozott a gyerekekkel. Mindenkinek előadta, kizárólag ő gondozza a srácaimat, mi lenne velük nélküle. Csak pislogtam. Bárhova (!!!) megy, hatalmas henger festményt cipel, az összes festős cuccát, fatáblát, hátizsákot. A buszra már párszor fel sem engedték. Ezek nélkül a cuccok nélkül ki sem mozdul. Ha valaki hozzájuk nyúl, annak annyi. Régebben sajnáltam őt, de ma már rendesen félek tőle. "Félek, ha nem festhetek, reggelre meghalnék. Nem az az ember lennék." Ez a mottója. :(