Regisztráció Blogot indítok
Adatok
grafjeno

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Mandiner fedezte fel, hogy Németh Sándor is megszólalt Kálmán Olga távozásával kapcsolatban. A Hit Gyülekezete vezetője a Facebook-oldalán reagált az ismert műsorvezető felmondására, ami először az Indexen jelent meg. Németh szerint a váltás önmagában nem rendkívüli, de úgy véli, hogy Kálmán Olga…..
Magyarországon sokkal nagyobb arányban utasítják el a Soros György által támogatott „soft power” politikát, mint magát az üzletember személyét – derül ki a Századvég legutóbbi felméréséből. A kutatás eredménye egybevág azzal a kritikával, amit nemrég Seres László publicista fogalmazott egyik…..
2003. november 25-én a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az Abai József és társai ellen közösség elleni izgatás büntette miatt folyó büntetőügyben a másodrendű vádlott ügyvédje, Grespik László azt kérdezte a bírótól, hogy nem tartja-e magát zsidónak vagy rendelkezik-e zsidó felmenőkkel, mert ha…..
Nincs új a Nap alatt. Megint a régi technikák.Botka László bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek, és réginek nevez mindenkit, aki később került a politikába, mint ő. Pedig ha valaki, hát ő a tipikus régi szoci káder. Innen a kávézóból nem tudni, mennyire komoly ez a cucc, hogy Botka László…..
Marcsika története egy az egyben a mai magyar politika és társadalom története, csak kicsiben. Arról szól, hogy hogyan tudja egyetlen, primitív, faék egyszerűségű csaló maga alá tiporni egy közösség elitjét, kiforgatva őket mindenükből. Batka Zoltán vendégírása a Nyugati Fényen. És mellesleg milyen…..
“Szmájliból, lájkból és cuki macskás fotóból nem lehet baj – nem háborítja fel az embereket, és nem vonja el figyelmüket a fogyasztásról. Erre neveli és kondicionálja a világot Mark Zuckerberg. … Ma egy önszorgalomból gyártott blogot is több felelősség terhel az általa szolgáltatott tartalomért,…..
Elegem Van! Elegem van a Tescoból 2013.11.28 19:42:59
Az alábbi történetre mondják, hogy ha látom, sem hiszem el, mivel azonban a történetet alátámasztó dokumentum birtokomban van, megosztható a nyilvánossággal. A Tesco Globál Áruházak Zrt. egy vásárlójának - nevezzük Tudatos Vásárlónak - egy nap alaposan végiggondolva a beszerezni kívánt árucikkeket…..
Tamás és néhány utastársa busszal szeretett volna Szentendréről Budapestre jutni. Nem tűnik egy nagyívű tervnek, sőt különösebben kivitelezhetetlennek sem. De csak addig, amíg az ember meg nem próbálja! Egyáltalán nem tisztelt volánbusz menedzser team! Abban a reményben írok, hogy veszik a…..
           Magyarország Alaptörvénye záróklauzulája:          "Gyártó nyomda: Állami nyomda. Készült kilencezer példányban mélynyomással, ára ezerháromszáz forint".           Mint azt Pokol Béla alkotmánybíró úr igen elokváltan kifejtette az egyes megyei jogú városok elidegenítéséről szóló…..
Szeptemberben jelent meg egy interjú a Magyar Narancsban Julie Bindel szabadúszó újságíróval, aki az Independent Pink listáján a 101 legbefolyásosabb meleg/leszbikus brit egyike. Sok érdekeset mond, munkássága sok értéket tartalmaz, a melegek házasodását is ellenzi. Leszbikus, aki ellenzi a melegek…..
Júliustól mindenki köteles a eltartani nem csak a gyerekeit, hanem a szüleit is. Ha valaki nem teszi, a szülők, de akár a nyugdíjas otthon, vagy kórház is perelheti és behajthatja a pénzt. Farkas András nyugdíjszakértő szerint a teljesen fenntarthatatlanná váló nyugdíjrendszer…..
Kemény hangvételű cikkben megy neki Angela Merkel menekültpolitikájának Bassam Tibi. A Németországban élő, szír származású társadalomtudós arról ír: az uralkodó narratíva zsarnoksága nem teszi lehetővé, hogy érdemben kritizálni lehessen a menekültválság Merkel-féle megoldását. Tibi szerint…..
Mi is van hát Magyarországgal? Van egy inkompetens kormány, amelyben a miniszterelnök a szűk keresztmetszet, aki nem lát az orránál tovább (amely kifejezés arra utal, hogy nem lát túl a maga horizontján), nem látja az ország következő harminc évét, legfeljebb a következő harminc hetét. Az ország…..
Lázár szerint nem demokrata az, aki az október 2-ai népszavazástól való távolmaradásra buzdít -- az esztétikum kedvéért gyorsan hadd jegyezzem meg: mondta ezt azon a napon, midőn a rezsim nevében állami kitüntetésben részesítette a rendszerváltás történetének alighanem legmocskosabb szájú és tollú…..
Érdekes cikk jelent meg tegnap az Indexen. A legnagyobb hírportál a Závecz Research-csel közösen megkérdezte az embereket Orbán októberi „kvótás” népszavazásáról. Az adatokat nem csak ömlesztve, hanem precízen a pártok szavazóira lebontva közölték. A kutatásból kiderül, amit józan ésszel…..
A populista demokrácia előretörésének csak apropója az iszlám (kulturális sokk), mögötte ott van az is, hogy a kapitalizmus a gazdasági és politikai elit érdekeinek megfelelő jogszabályi környezetben fokozatosan elveszítette a szabad piacra jellemző mobilitását (az ún. amerikai álom vége),…..
2017. január 1-jét követően az iskolaszövetkezeti diákok és hallgatók döntő többsége a gyakorlatban munkaviszonyban fog dolgozni, csak éppen papíron nem, és ezt a színleltséget a törvény fogja biztosítani. Megjelent ugyanis a Magyar Közlönyben a szövetkezetekről szóló törvény módosítása, amely az…..
grafjeno 2016.05.26 11:14:13
A zsidóság és a kereszténység nem is külön vallás? Vagy a zsidóság megszűnése még mindig előfeltétele lenne a kereszténységnek? Európa megmentése jegyében ült le Erdő Péter katolikus érsek-bíboros és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség rabbija beszélgetni egymással a Párbeszéd…..
Miért bujkál manapság egy csomó fideszes potentát a sajtó elől? Erre mondják azt, hogy szájbarágós kérdés. Persze hogy azért bujkálnak, mert rettegnek a kínos kérdésektől, de azért az is rémesen ciki, ha valaki cinikusan röhögve a képünkbe vágja, hogy a jegybanki függetlenség miatt nem lehet semmit…..
A vesztfáliai béke megkötése Vendégszerzőnk, Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása   A mai korszak az egymást kizáró értékrendek kora, s bármennyire is szeretnénk: az elkövetkező időszakban nemhogy közeledni nem fognak egymáshoz ezek az értékrendek, de…..