Adatok
Voszi
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Munkám során folyamatosan szembesülök a magyar álláskereső univerzummal, annak szereplőivel, előnyeivel-hátrányaival. Aktív résztvevőként most a saját tapasztalataimat fogom elmesélni. Véleményem szerint miért tűnhetek bunkónak, érdektelennek, unszimpatikusnak? Mi motoszkál…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
5. Mi az oka és értelme annak, hogy ha netalán- tán felhívnak telefonon, hogy érdekel-e egy pozíció egy nagy múltú cégnél és rákérdezek a cég nevére, akkor titokzatosan közlik, hogy azt nem árulhatják el. Miért? Szégyelli a cég, hogy fejlődik és új munkatársakra van szüksége? Netán attól tart, hogy magam helyett rájuk szabadítok száz botcsinálta hobbyprogramozót? Mi érdekem fűződne hozzá?
Mellesleg tőlünk nyugatabbra nagyon gyakori, hogy a cégek úgy jelentetnek meg egy álláshirdetést, hogy rögtön odaírják a várható jövedelmet is.
6. És egyáltalán: mi ez a magyar gyakorlat, hogy az állásközvetítő ill. a munkáltató mindent tudni akar rólam, én viszont semmit sem tudhatok a majdani munkaadómról? Mi van akkor, ha jártam már a munkaadónál interjún, és nem nyertük el egymás tetszését? Csak ezért öltözzek ki és menjek el az állásközvetítőhöz beszélgetni, hogy azután kiderüljön, hogy már jártam ott?
Hasonlóképp: hogy jön egy cégvezető ahhoz, hogy az interjún többször hangsúlyosan elejtse azt a megjegyzést, hogy ől nagyon szeretnek benn lenni a munkahelyen, még hétvégéken is.
7. Biztos vagyok benne, hogy az állásközvetítésnek nagyon jól kidolgozott "elmélete" van, létjogosultságát valószínűleg számtalan, részlehajlás nélküli "független" tanulmány és statisztika bizonyítja. Leveszik az előválogatás terhét a majdani főnökről, igyekeznek a legalkalmasabb jelölteket megtalálni, stb. Ráadásul a jelenlegi nagyvállalati hierarchiák is olyanok, hogy szinte elijesztik a vezetőket attól, hogy saját maguk szervezzék meg a munkacsoportjukat. Tapasztalatom szerint minél nagyobb egy cég (én kétszemélyes Bt.-től kezdve többszázezres multinacinonális konszernig mindenütt megfordultam), annál kisebb egy középvezető önállósága abban, hogy saját maga válassza ki a beosztottjait. Ez vezetett oda, hogy ma már egy "fekete seggű" beosztott programozó felvételéhez is 4-5 körös interjú kell (szintén saját tapasztalat).
Csak az a probléma, hogy én - talán mert nagyon régi vágású ember vagyok - elvárom a leendő főnökömtől, hogy képes legyen saját maga eldönteni, hogy akar-e velem dolgozni vagy sem. És persze én is dönthessem el, hogy akarok-e vele együttműködni. És normális esetben ez működik is, csak sikerült elhitetni a cégekkel, hogy az ügynökségek majd megkönnyítik a megfelelő ember kiválasztását. Némi baksisért, persze.
Ezzel szemben az a tapasztalatom, hogy az állásközvetítőknél az esetek 99%-ában fiatal, csinos hölgyek (esetleg trendi öltözetű ifjak) interjúztatnak, akikről lerí, hogy az adott szakmához lövésük sincs. Persze tudom, a recruitment egy szakma, ahol adott szempontok alapján végeznek előszűrést. Például megnézik, hogy nekem is a két fülem között van-e a fejem, esetleg nem büdös-e a szám? Meg hogy szépen fel vagyok-e öltözve? (Btw, még nem láttam valamire való programozót, aki öltönyben kódolt volna. Nyakkendővel csak a hülye menedzserek szorítják el a nyaki ütőerüket, nehogy már eszükbe jusson valami értelmes is!)
De mi van akkor, ha én egy hipster/rocker/punk/etc. vagyok és mondjuk évek óta nem került le rólam az a bőrgatya, amiben megjelenek és ziherájctűk lógnak ki az ajkamból? Lehetek ettől még zseniális programozó, vagy kizárt dolog? Vajon Steven Hawking átmenne az első interjún, vagy tolószékestől löknék le a lépcsőházban, aztán majd csak landol valahol?