Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sherifff

14 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
balgabelga A városról 2014.10.15 02:08:52
Leuven az eddigiek alapján tipikus egyetemi város. Konkrét adatoknak nem néztem utána, de szerintem az itt lakóknak legalább a fele egyetemi hallgató, ha nem több. Előfordulhat, hogy túlzok, de az utcán szembejövők nagyon nagy része fiatal, egyetemista korú, ezért szerintem nem…..
Persze a fenti dal nem belga, de elhangzott az egyik kari rendezvényen, így talán nem haragszanak meg a balgák, hogy a söreikről szóló posztot ezzel nyitom (a tartalomtól hamarabb). Belgium ugye alapvetően két élelmiszerről híres: csokoládé és sör. Mivel utóbbit fogyasztom…..
balgabelga Jobb későn... 2014.10.15 01:44:59
Ivasan és da Capo kollegák után szinte kötelezőnek veszem, hogy blogot vezessek (ha nem is gyakori posztokkal) az Erasmus-félévem alatt. A blogot már létrehoztam régen, de lusta voltam írni, de lám pont ma vagyok itt egy hónapja, itt az ideális alkalom belevágni. Tehát…..
Sauska Cuvée 13 2011 Ezt a bort igazából nem tudom hova rakni. Nem egy alsókategória azért, bőven 2000 Ft fölött van, de amúgy meg csavarzáras, hordót alig látott. Ami nem baj, csak igazából miért is? Még mindig van benne egy lilás árnyalat, színe alapján az öregedés még…..
A bor nem alkohol A szikla 2014.04.18 23:16:05
Balla Géza Kékfrankos Prémium 2009 Nem idegmérgekről, nem Sir Sean Conneryről vagy Nicolas Cageről lesz szó, hanem egy remekbe szabott Kékfrankosról. A gránitos talaj meghatározó tényező a pincészet borainál, pláne a prémium kategóriában, amelyeket "Sziklabor" néven hoznak…..
A bor nem alkohol I need Mór 2014.04.08 23:28:27
Maurus Ezerjó 2009 Először is elnézést a címben olvasható "Miklóscsabis" Mór-viccért, nem túl eredeti, de nem hagyhattam ki. A cím egyértelműen pozitív felütésnek tekinthető, és nem is titkolom: szerintem ez egy jó Ezerjó. Sajnos a Maurus pincészet egy-két borával már volt…..
avagy Rajnai Rizling fajtakóstoló   Vigyázat! Hosszú post következik! A bejegyzés picit archív, mert még decemberben tartottuk a kóstolót, csak sajnos most jutottam el odáig, hogy összeszedjem a jegyzeteimet :) A címet anonymalkoholista javasolta, mivel a kóstoló egyik…..
A bor nem alkohol Jó nagy somlói 2014.04.08 22:59:10
Kreinbacher Nagy - Somlói Cuvée 2011 Talán a legtöbb borkedvelő már hallott a Kreinbacher pincéről, aki nem, azoknak röviden: 2002-ben alakult birtok, összesen 60 hektárról készítenek szőlőt, ezzel emlékeim szerint Somlón a legnagyobbak között vannak (terület szempontjából).…..
Herold Pince Gesztenyés Cuvée 2009   Őszinte leszek: eddig teljesen ismeretlen volt számomra a Herold pince. Ez egy relatív kis pincészet villányi, nagyharsányi területekkel, 2000 óta működnek (tehát már jó ideje, ezért is lett volna indokolt hallani róluk már korábban). Most…..
A bor nem alkohol Végre 2014.01.26 01:52:04
Dúzsi Kadarka 2009 Mondják a borászok a Kadarkáról, hogy nehéz fajta, nem ad minden évjáratban jó termést, kiemelkedőt pedig 10 évből is csak egyszer-kétszer. Régóta vártam egy jó Kadarkára, mert bár nem tudom pontosan, "eredetileg" milyen egy szép példány, de a saját…..
Tűzkő Chardonnay Barrique 2011 Nálunk még mindig rá kell írni egy borra, hogy “Barrique”.... Úgyis kiszúrja az ember az illatból elsőre. Ami egyébként kicsit intenzívebb is lehetne, de jól hozza a hordós chardonnay jelleget. A legutóbb kóstolt chardonnay alapú borhoz képest…..
A bor nem alkohol Vincze 2013.12.27 01:02:49
Vincze Béla Classic Cuvée 2007 (Cabernet franc - Merlot)  A birtokborok közé tartozik, ennél a pincészetnél ez a középső kategória tudtommal. Volt szerencsénk már többször is kóstolni, most már kezd a színe elmozdulni a vöröses-barnás árnyalatok felé, de amúgy nem…..
A bor nem alkohol Első... 2013.12.27 00:31:49
Íme az első kóstolási jegyzet. Azt, hogy miért, mit, hogyan fogunk írni, majd később összefoglaljuk. Arra úgyse kíváncsi szinte senki, lényeg a bor :) Hernyák Báthori 2011 (Chardonnay / Sauvignon blanc) - száraz fehér 15% Az elején picit dohos illata volt, szellőztetéssel ez…..
A bor nem alkohol Beköszönő 2013.12.22 22:58:19
"A bor nem alkohol, hanem a legegészségesebb folyékony táplálék." (Kaló Imre)..