Adatok
patyuka
0 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A Momentum elnöksége csaknem teljesen kicserélődött a hétvégén. Kikerült belőle pl. a fideszes csatornafirkászok által sokat támadott Donáth Anna, viszont bekerült Körömi Attila, ami minimum érdekes fejlemény. A hosszú fideszes múlttal rendelkező, majd (2004 és 2006 között) jobbikos, de minden…..
patyuka
2020.06.09 20:41:28
@Khonsu: Amit írt tényszerűen - s ennek igazolásaképpen elég egy sima, analógiákat kereső összevetés, azaz nem kellenek hermeneutikai mélységek - se nem válasz/cáfolat az általam leírtakra, se megoldást/alternatívát nem kínál a regnálók helyett - ha már egyszer"valódi korszakváltó erő" kell -, mert csupa elméletieskedő, semmitmondó okosodás, egy orbitális "fingreszelés"!
És nem csak öntelt, ám üres szócséplés a '22-es választás tétjének konkrétságához képest, hanem piszkosul kártékony is!
Apatikusnak semmiképpen nem nem devezhető, merthát osztja ám az észt rendesen, de ugyanazért nem is nihilizmus, mivel úgy minősít le mindent, mintha valamiféle kiutat keresne/mutatna, pedig egy frászt...
Uram, parlamentáris demokráciában pártok nélkül a "korszakváltásnak" annyi az esélye, mint egy alkimistának rézből aranyat csinálni... Márpedig nagyság- és értékjendjében éppen egy arra hajazón lényegi/minőségi változás a cél!

Európa Kávézó
2006 ősz: a Fidesz éles lőszerrel lövetett volna - itt a bizonyíték
2018.10.25 08:15:48
Változnak az idők, ezért egy már-már elfeledett dokumentummal bizonyítjuk, hogy a Fidesz 2006 őszének forró napjaiban még a rendőrség mellett állt, sőt, Nyítray András, fideszes képviselő azt kérte számon egy országgyűlési bizottsági ülésen, hogy a rendőrök miért nem használtak éles lőszert!
Már…..
patyuka
2020.01.05 08:14:56
@Pista Lengyel: A lényegét azért le kellett volna írnia, mert így használhatatlan, azaz mind az indukciós szöveg, mind pedig a hozzászólások viszonylatában értelmezhetetlen is a felhívás!
Pedig mindkettő - persze az utóbbiak esetén csakis a tárgyszerűségre törők, mint pl az, amit a nagy hohoohooo írt (bár nála az írásjelek utáni szóközök hiánya kissé zavaró) -, cáfolhatalanul igaz múltidézések és látleletek!

Megdöbbenésemben nemigen tudok szóhoz jutni. Az imént beleolvastam gimnazista kislányom véletlenül nyitva maradt irodalmi szöveggyűjteményébe, ahol a következőre bukkantam:
„Kicsi kunyhó, szerető sziv, Messze égbolt, tiszta, kék - Fulladjon meg Ady Endre Lehetőleg máma még."
Le kellett ülnöm a…..
Azt hihetné az ember, hogy ha egy párt, amely 63 !) helyen visszalép, és így is képes frakciót alakítani, annak elnöke besöpörheti az elismeréseket. De néhányan még besétálnak tévékbe, ostoba cikkeket írnak, hogy "na de Gyurcsány." Akkor nézzük a tényeket!
Az EBESZ megállapította, hogy a…..
patyuka
2018.05.13 09:12:38
@chrisred: Ezzel semmit nem cáfolt, sőt... Ugyanis a visszalépések, azaz az egyéni indulás hiánya igenis befolyásolták a listás eredményeket! Másrészt pedig a fóbia betegség, tehát így, valamiféle érvként használni nem lehet, merthogy eleve maga irracionális gyökerű. Arról már nem is szólva, hogy van még ott 9 pont, amikhez cáfolatkísérleteket sem tett, azokkal mi a helyzet? Egyébként pedig: ez a hozzászólás is - az előző kettőre hajazóan nem több egyszerű véleménynél, ami ugyebár szabad, de - csupán a cikk valóságtartalmát, indokoltságát erősíti, merthogy a benne foglat állításokat lényegében meg sem próbálják cáfolni, tehát csak - kvázi tanúsítványkénti hagyományápolásból - "gyurcsányoztak" egyet...
B1 BLOGCSALÁD
Boross Péter akkora ökörséget mondott, hogy még a kormánypropaganda is szégyelli
2018.08.26 12:04:44
A volt miniszterelnök hétfőn tölti be a 90. évét. ..
patyuka
2018.08.26 21:51:40
@Quercus a gondolkodó: "...az agyatlan barom gyurcsótányotok mennyi ennél nagyobb ökörséget hordott össze mondjuk az elmúlt egy évben."
Nem mondták még neked, hogy valami attól hogy te mondon/írod, még nem válik igazzá, bizonyítottá? Merthogy most te ezt tetted! Hát idézz már ide belőlük néhányat, és bizonyítsd is őket egzakt, hiteles módon adatolva, mert annak híján az látszik igaznak, hogy te vagy egy összevissza hazudozó "agyatlan barom!
Persze eleve tudható, hogy nem fog menni, hiszen ahhoz , hogy az értelmi nívód ige-igen alacsony, saját magad - fogtad ? -, kéretlenül szolgáltattál letagadhatatlan bizonyítékot...
Aki ugyanis annyira elragaszkodik a valóságtól, hogy azt képzeli: ő joggal pocskondiázhat valakit, aki éveken át az ország miniszterelnöke volt, külföldi és hazai egyetemeken tartott és tart előadásokat, könyveket ír, pártot szervezett és irányít mind a mai napig..., az eleve nem százas! Sorolj már valami ehhez fogható teljesítményt a tieid közül!
De figyelj az alábbiakra is, hisz az már magában is elég a metáltoprongyosságod igazolására!
A gyermeklélektan állítja: kisgyermekkorban a névvel való csúfolódás - kvázi érvként! - természetes dolog, életkori sajátosság, nem kell "ellennevelni", hiszen normális esetben abból előbb-utóbb kinő a gyermek...
A felnőtteknél ez a "hit" viszont már egyértelműen a retardáltság, az infantilizmus árulkodó jele! Így még akár az is elképzelhető, hogy miközben pötyögteted befelé a hülyeségeidet, taknyod-nyálad egybefolyik a nagy igyekezetben, meg a változatosság kedvéért bemutatsz olykor egy-két szamárfület is... A teljesítményed alapján esetedben ez is éppen annyira adekvát, racionális cselekedet és "észérv" lenne, mint a "gyurcsótányozás"!
Ki tudja? Lehet, hogy csinálod is; váljon hát egészségedre!
De ha csak így, ennyire "fussa", ne akarj már vitázni, az nem a hülyegyerekek műfaja!

Pálfordulás: hét éve az LMP sem támogatta a határon túliak szavazati jogát
2018.02.15 13:36:21
Kincseket lehet találni az interneten. Itt a bizonyíték, hogy korábban az LMP sem támogatta a határon túli magyarok szavazati jogát. Nem tudni, miért csicskultak be a Fidesznek ebben a témában. Lehet, hogy ezért szavazták meg Orbán alkotmánybíróit.
Az uh.ro című portál számol a Kárpát.-medencei…..
Nehéz eldönteni, hogy kínos-e vagy szánalmas, amikor egy nulla százalékos párt társelnöke akar parlamenti helyeket kialkudni magának, és nemlétező szervezete még pár tagjának. Karácsony Gergely, aki gerincét vesztve kódorog az ellenzéki térfélen, erre tett kísérletet.
Karácsony Gergely olyat…..
patyuka
2017.12.08 14:13:15
@Okos Tóbiás: "Jobb lenne..."
Ennél rosszabb, "kontraproduktívabb" tanáccsal előállni sem lehetne!
Mert: milyen "sárdobálásból lenne jobb kimaradni" ; a tények sorolása mitől lenne az?
Viszont - sajnos - megtörtént, így aztán következménye is van, méghozzá káros; amiket - és ez a legkevesebb - az okozóikkal társítva igenis nevesíteni kell!
K. G. ezzel nem csupán önnön moralitásának, de a mentális munícióinak silányságáról is szegénységi bizonyítványt állított ki.
Vajon miért is egy ilyen alakra lenne szüksége az ellenzéki összefogásnak?!

2017.12.08 17:45:48
@nyünyüge: "A szerző véleménye EGY vélemény lehet, vagy egy PÁRT álláspontja. De ne akarja eladni magát mindenki véleményeként."
Sértődés ne essék, de számomra ez eléggé zavaros, mert...
Mitől lennék/vagyok én az "Európakávézóblog"?
Karácsony Gergely nem "mások", hanem egy politikailag igencsak diszponált személy, akinek a megnyilvánulásai nem azonos fajsúlyúak egy kommentelő vélekedésével.
Míg az aligha vitatható, hogy az én véleményem is "EGY vélemény"; az viszont miből olvasható ki, hogy azt én el akarom adni "mindenki véleményeként"?
Abból, amit K. G. viselkedése kapcsán írtam, mi nem tény: talán nem egészen másként vélekedett néhány napja, vajon nem adta azt írásba is egy közös levélben; talán ennek - a gyökeres véleménycserével járó "megvilágosodásnak" - semmi köze ahhoz, hogy az MSZP a saját listáján felajánlotta neki a biztos parlamentbe való jutást garantáló miniszterelnök-jelöltséget?
Okos lépés volt-e ez a részéről; hihette-e, hogy nem ébreszti fel vele - önmagával szemben - a haszonelvűség gyanúját? Vajon mindez bazi nagy bölcsességre meg jellemszilárdságra (kikezdhetetlen mentalitásra és moralitásra ) vall?

A Demokratikus Koalíció elnöke világossá tette, hogy amennyiben újra ő alakíthatna kormányt az egyetlen dologban különbözne az NER-től: hogy ő lenne benne a miniszterelnök és nem Orbán Viktor. Köszönöm, de ebből nem kérek.
Több dolog szóba került a Gyurcsány-Szél-Karácsony vitán Baló Györgynél én…..
Felesleges a görcsölés és cinikus rosszakarás: meglesz a DK-MSZP-Együtt-Párbeszéd együttműködés a 2018-as választásra. A 106 egyéni körzetben ezek a pártok egyetlen jelöltet ajánlanak majd a választók figyelmébe. A kormányváltás az LMP és a Momentum miatt hiúsulhat meg. Ez a két párt Orbán Viktor…..
Az elmulasztott, valódi rendszerváltás egyik örökösének haláltusáját láthatjuk az újságokban, a képernyőkön. Az utókor majd eldönti, hogy tankönyvbe illik-e a folyamat, de az biztos, hogy várható volt, egyáltalán nem szép látvány és kínos.
Az MSZP minek van?
Ez egy nagyon jogos kérdés és el is…..
patyuka
2017.10.13 20:32:37
@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Aki a "demokratikus ellenzék" kifejezést idézőjel nélkül képes leírni, az egyéb galádságokra is képes."
Az utolsó tagmondat semmitmondó, elcsépelt, primitív közhelyes szólásfordulat, legfeljebb az érvtelenségről árulkodik! Tehát, asszonyom, mit is szeretett volna mondani?!
Egyáltalán: ki és mi jogosíthat fel bárki is egy efféle dehonesztáló címkézésre? Senki, legfeljebb az önteltség!
Aligha vitatható, hogy nálunk a demokrácia ezer sebből vérzik - és bár ez is képzavaros meg közhelyes megfogalmazás, az igazságtartalma aligha megkérdőjelezhető -, miként az sem, hogy a nyavalyáinak megszüntetésére csakis hatalom-/kormányváltás révén kerülhet sor, nem pedig bugyuta, ellenzékszapuló lózungokkal!
Tehát bármennyire is megosztott, szétzilált... is az ellenzékünk, minthogy nincs másik, csakis velük, a magukat demokratikusként identifikálókkal lehet, kell, muszáj megpróbálni...
A kormányváltást akaró ellenzéki oldalon - tudtommal - csupán a Jobbik kérte ki magának, hogy demokratikus párt lenne...

Végre tárgyalnak. Tök feleslegesen elment 9 hónap, ezt majd Botkával megbeszélik, akiknek ez dolga. Mostantól tessék megtalálni azt a 106 demokrata jelöltet, aki a frászt hozza Orbánra. Ez a feladat.
Ellenzéki együttműködés nélkül nincs kormányváltás. Ezért üdvözlendő, hogy a DK és az MSZP…..
B1 BLOGCSALÁD
Kiszáll a Momentum mögül eddigi fő támogatója, mert nem az ország történelmi érdekét tartják szem előtt
2017.10.08 10:11:46
Bojár Gábor nagyot csalódott az ellenzéki pártban. ..
Méghogy "Magyarország miniszterelnök-jelöltje"? Nagyobb szerénységet!
Szombat óta tudjuk, hogy “Gyurcsány kormányzása nem csak gyenge, hanem elvszerűtlen is volt”. Ez a megfogalmazás mindenképpen a relevancia erejével kellene, hogy hasson, elvégre nem a Fidesz, hanem a szocialista párt vezető…..
patyuka
2017.09.19 11:16:01
@Tölgyes Péter: Teljes mértékben egyetértek.
Sajnos az, hogy a '18-as, egyreinkább elkerülhetetlennek látszó kudarca után az MSZP - jelen állapotukban csupán - pszeudokorifeusai hogyan fognak elszámolni maradék tagságuknak a B. L. bejelentkezését követő dolgaikkal, hogy mi lesz majd a párttal, teljesen lényegtelen ahhoz képest, hogy az, amit mostanság művelnek, a változást akarók valamennyiének a reményeit fogyasztja nap mint nap.
Mert bár nem tudni, hogy mi lett volna a tavalyi év végén már alakulgató ellenzéki együttműködés további sorsa, de tagadhatatlan tény, hogy azt B. L. megtorpedózta azt, pártja pedig némi - a bejelentkezés váratlanságát illetően erősen jelzésértékű - hezitálás után behódolt a diktátumainak!
Botka attitűdjét én az apolitikusság csimborasszójának ítélem. Lekoppintani a regnálók stílusát: megjátszani a 'keményfiút' - hol nyíltan, hol burkoltan, de folyton-folyvást gyúrcsányozva - anélkül, hogy az "erő vele lenne", rettenetesen bugyuta egy stratégia, ezért aztán a belőle fakadó taktikai lépések sem lehettek különbek...

2017.09.20 12:21:08
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Néhány fésületlen kérdés a "mélyelemzőhöz":
Tehát a 2. Gyurcsány-kormány nem kezdett reformokba, ezért nem is
voltak olyanok sem, akik jobbról vagy balról betartottak azoknak, így aztán 2008-ban nem volt "szociális népszavazás", miként kórházi balhé sem Egerben (etcetera)?
Melyek azok a 2010-ben kezdődött reformok; és ki kezdeményezte a "kezdődésüket"?
Mennyiben/mitől logikus az az állítás, hogy attól "téves - az az - alapkiindulópont, hogy van egy fanatikus, vak, orbánista réteg", hogy "az ország rossz állapotban van", meg hogy a "lakosság ezt látja"?
Egyáltalán: ki tagadta itt ez utóbbiakat; és ezek mitől is lennének az elégséges alappal bíró premisszái az indító állításnak (konklúziónak)?

2017.09.20 16:32:50
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Ezek beteg agyrémek, nem pedig adekvát válaszok egy elfuserált - ti. igazságtartalmát illetően minden elemében primitíven hazug - szillogizmusod megreparálására.
És a vélemény bármennyire is szabad, attól a hülyeség - "Botkát fogva tartja Soros, s Soros MSZP-n belüli maffiahálózata... Botka az egyetlen pozitív személyiség, akit az országot 1989 óta terrorizáló ballib agytröszt ki tudott termelni...Orbán pedig gúzsba van kötve a német fasiszta nagytőke által...Orbán eddig jól teljesít...Nekem ez nyilvánvaló, mert én a Jó oldalára állok mindig..." - még akkor sem lényegül igazsággá, ha együgyűn egyre csak hajtogatják, mint majom a köszörűkövet. Legfeljebb azzal a tanulsággal szolgálhat - miként a mellékelt produktumok jócskán szolgálnak is -, hogy szerzőjétől hiú ábránd lenne logikus okfejtést elvárni, mert hagymázas előítéleteitől vezérelten neki csak ócska lózungokra meg ex cathedra címkézgetésekre "fussa"!
Ezért aztán, ha az ember valamit is ad a rációra, muszáj kimondania: dixi!

Tényleg undorral nyúl már az ember a témához, annyira dühítően fárasztó nézni az ellenzék vergődését a Botka-zsákutcában, és hétről hétre leírni, hogy gyerekek, ebből így semmi nem lesz, helyből vagytok ennyire hülyék vagy nekifutásból?
A "messziről jött ember" a hétvégén tovább tolta a…..
Nyugati Fény
"Laci, több alázat, összefogás kell!" - Lázadoznak a szoci szimpatizánsok Botka kirekesztő tempója miatt
2017.06.08 15:08:54
Elmérgesedett a viszony Botka László és Gyurcsány Ferenc között.
A két legnagyobb baloldali párt prominense között azóta dúl viszály, hogy Botka pár hónapja lényegében eltakarodásra szólította fel Gyurcsány Ferencet, és ezt azóta is hetente többször megismétli, amikor mikrofont dugnak az orra…..
Szegény Botka László. Ok, értem én, hogy nem elég ostobának lenni, annak is kell látszani és ehhez az MSZP áll a legjobban, mint bohócsipka, ám ez a Baja Ferencbe oltott Fodor Gábor-i butáskodás nem túlzás? Ráadásul a legnagyobb baj, hogy Botka győzni akar, de még azt sem képes felfogni, hogy…..
Feladta a Párbeszéd: nem küzdenek tovább, hogy demokratikus előválasztás döntsön az ellenzéki oldalon Orbán Viktor kihívójáról.
A baloldali kispárt az elmúlt fél évét erre a koncepcióra tette rá, Szabó Tímea nem is tudta leplezni a csalódottságát: leginkább Botka Lászlót és az MSZP-t hibáztatta,…..
patyuka
2017.03.19 16:45:26
patyuka
2017.03.20 22:52:08
@Ferenc Szikszai:
Annyira primitív "érvvel" hozakodsz elő, hogy már-már azt is szégyellenem kellene, hogy egyáltalán reagálok rá! Mert például:
"Gyurcsányt állítólag az ájulás kerülgette."
Mi az, hogy állítólag; ki állítja; milyen cáfolhatatlan/megkérdőjelezhetetlen bizonyíték van rá? Semmi! És valamennyi "állítása" hasonlóképpen adekvát, perfekt és autentikus...
Ezért aztán az meg már kész röhej - legfeljebb az efféle blődségeket terjesztők mentálszintjére nézvést az -, hogy még az "állítólagosan" elhangzott párbeszédeket is "szöveghűen" idézi...
'Noomális'?! Egy nagy frászt; miként az sem, aki beveszi és adatolásképpen még hivatkozni is merészel egy efféle zöldséghalmazzal!
Épeszű ember amúgy sem fogad el hiteles forrásként egy közismerten hazug, hoax- és konteógyár kitalációit...
Ha ugyanis az itt/ott összehordott "sztorinak" csak a töredéke is igaz lenne, nem kellene kvázi kuriózumként belinkelned, mert hemzsegne tőle a média!
Tudod, kit akarj beetetni efféle gyengécske szélhámossággal?
Sarlatánok kíméljenek; dixi!

Egyre többen gondolják, hogy Botka Szegeden nem csak fejlesztésekről szóló megállapodást írt alá Orbán látogatásakor, hanem a baloldal elpusztítását is magára vállalta. Tegnap beszéde totálisan hiteltelenné tette az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, aki valamilyen rejtélyes belháborút kezdett saját…..
patyuka
2017.02.21 18:52:13
@al Dajjal:
Nehogy már én keressek bizonyítékot a te állításodra, mely szerint a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormányok "az IMF biztosította "20 milliardos keretbol 16,5ot ok hasznaltak fel"!
Ugyanis tény: ennek igazolására az általad belinkelt dokumentumban nem találni ilyen konkrétan néven nevezett tételt, tehát - miként te is beismerted, hogy "a költségvetésben nincs olyan, hogy felcímkézik, melyik forintot mire költötték" - csakis a ti fantáziátokban szüleménye, azaz egy gyengécske hoax a fentebb citált állításod!
Egyébként is: amennyiben a "google keresés" révén valóban el lehet(ne) jutni annak adekvát és autentikus(!) bizonyítékához, miért nem azt a dokumentumot idézted be?!
Végül pedig: a regnálók bármennyire is igyekeznek elfelejteni O.V. kormányváltáskori hivatalos vélekedését a Bajnai-kormánytól átvett állapotokról, utólag azt már képtelenek megmásítani, így aztán az efféle hazugságokat sem tudják visszamenőleg belecsempészni! Tény: akkor sem holmi 16,5 milliárdos IMF-hitelfelhasználásról, sem csődközeli állapotokról nem beszélt, holott egyiket sem lehetett mellékes vagy ravaszul elkendőzhető adalék...
De kutakodj csak a google 2010-es anyagában, vagy az Állami Számvevőszék "JELENTÉS a Magyar Nemzeti Bank 2010. évi működésének ellenőrzéséről" című dokumentumában ( www.mnb.hu/letoltes/1122000.pdf), hátha azokban neked csak elrejtettek valami olyasmit!

2017.02.22 10:36:37
@al Dajjal:
Miféle "tévedés"; és "mit nem állítottál"; meg mi az, hogy "csak linkeltem párat"? Mit zagyválsz összevissza?!
A reakcióidból még ezeket sem lehet "eldönteni", nemhogy azt a - hamisan tényszerűnek feltüntetett - állításodat, hogy "az IMF biztosította "20 milliardos keretbol 16,5ot ok hasznaltak fel"! Azt viszont egyértelműen igen, hogy skrupulusok nélkül, csak úgy 'exhas' hivatkoztál teljesen irreleváns forrásokra...
Ennyit a hitelességedről, márpedig a/egy csaló "linkelő" maga is "link", azaz (szó)párbajképtelen; dixi!

Lengyel László, akit fordított Cassandrának szokás hívni, mert minden jóslatának éppen az ellenkezője történik meg, súlyosat hibázott. Emberileg, erkölcsileg és politikailag is. Azt hitte, ez még a kilencvenes évek szoci világa, ahol majd ő elmutyizgat, elkavarhat. Bukása legyen okulás minden…..
patyuka
2017.02.08 14:55:09
@logikus4:
Az, aki az őszödi történések (sic!) kapcsán képes az általa produkált - a szubjektív vélekedés "tényszerűségét" semmiben sem meghaladó, ám azokat annál inkább leegyszerűsítő - premisszákból ezekre a kinyilatkoztatásszerű "szentenciákra", az vagy nem ismeri azokat, így csupán a könnyen beetethetők számára összeollózott zagyvaságot ismeri akként, és szükségképp azokon rágódik - merthogy először is: ott kettő Gyurcsány-beszéd volt, közötte egy hosszú frakcióvitával -; vagy, bár olvasta, de azok átlátása mentálisan meghaladja a képességeit; de mindkét esetben határtalanul öntelt (ez egy eufemizmus)!
Van ugyan harmadik variáció is, de annak az alanya motiváltságában morálisan annyira mélyre süllyedt, amely demokráciákban már elfogadhatatlan...
Mert a demokrataság/demokrácia fogalomköre/mibenléte annál jóval bonyolultabb, mintsem hogy ilyen gyér argumentáltsággal, ám tartalmilag annál pökhendibb magabiztossággal ítélkezhessen, címkézhessen valaki bárkit is! És ez annál inkább elfogadhatatlan, mert az illető szolid, jófésült stílus mögé bújva álságosan megjátssza a korrekt, tárgyszerű ítészt...

2017.02.08 18:29:19
@Zsoltbacsi:
Tessék választani: fantazmagória, szofizma vagy pamflet!?
Szerintem - Kabos Gyulát parafrazálva -: "...ebből is egy kicsi, meg abból is egy kicsi", de a szándék alapján leginkább az utóbbi!

Kedves DK, nem kell mindenre azonnal reflexből rányomulni. A kevesebb több.
Helyi érdekű botrányt okozott a magyar sajtóban, hogy a DK külön-aláírásgyűjtést indított a budapesti olimpia ellen. Az ellenzéki párt ugyanazt a kérdést tette fel az online felületén, amit a választási bizottság a…..
Egy kimondottan bősz civil
„A CÖF és az álcivil szervezetek között Soltész szerint az a legnagyobb különbség, hogy a CÖF Soros Györgyéktől és külső kormányoktól nem kap támogatást.” (Soltész: Soros arra számított, hogy tovább garázdálkodhat Magyarországon)
Fenti, bölcs, lényegre törő…..
Időről időre valaki nagyon okos elejti azt a mondatszerkezetet, hogy „most nyerte meg Orbán a következő választásokat”. A sok fűzfaelemző pl. minden árvíznél kijelenti nagy okosan, hogy azok a videók, ahogy Egyeske hősiesen áll a gáton, egyenesen vezetnek ahhoz, hogy két év múlva a Fidesznek lesz…..
patyuka
2017.01.11 16:25:06
@Parasztlengő az imperialistáknak:
A vélemény szabad, de megkérdőjelezhetetlen argumentálás híján - ami a regnálókkal való összevetésben a lehetetlennel egyenlő! - semmivel sem meggyőzőbb pl. annál a Kolumbusz előtti tévhittel, hogy a Föld lapos... Viszont az az árulkodó "magabiztosság", amellyel íródott, kifejezetten engem igazol!

2017.01.11 17:08:03
@Parasztlengő az imperialistáknak:
"Argumentálni? Neked?"
Nekem? A frászt, magadnak, a hitelességedet bizonyítandó!
Erősen hezitáltam, hogy reagáljak-e egyáltalán... Merthogy az utóbb leírtak is csak ócska és primitív handabandák, amiket te is csak szajkózol, mert a kegyeltjeid azt nyomatják - közhelyesen szólva: még a csapból is ez a hazug propaganda folyik -, miközben az ellenkezően/kritikusan vélekedő szakértőkre, elemzésekre, összevetésekre letagadhatatlanul süket/vak a füled/szemed.
Az, aki a fentieket - "Argumentálni? Neked?" - komolyan gondolva képes leírni, az aki úgy hiszi: a hatalom fanjaként neki kijár, hogy csakis kinyilatkoztasson, vagy mentálisan eszköztelen, vagy tudatosan, önérdekből ferdít(eufemizmushalmozás!),
számomra nem (szó)párbajképes, tehát: dixi!

Pedig minden követ megmozgattak érte...
Nyugati Fény
Betti! Ugye tudod, hogy a gyurcsányozással csak a Fideszt segíted? - Nyílt levél az LMP társelnökének
2016.10.17 13:27:29
Amikor Schiffer András otthagyta az LMP-t, sokan remélték ebben az országban, hogy a méregzöld párt életében egy békésebb, együttműködőbb időszak következik.
Hogy csitul az az ingerült gyűlöletkeltés, ami a schifferi „politizálás” lényegét jelentette. Minden józan ember látta, hogy ezzel a…..
Nyugati Fény
Rohadtul nem itt tartana az ország, ha 10 éve megvalósulnak az őszödi reformok
2016.05.26 15:35:38
Tíz éve hangzott el az elmúlt 25 év legnagyobb hatású politikai beszéde, az őszödi.
Gyurcsány beszédének első értelmezését elvégezte a fideszes vágóasztal. A 25 perces szövegből a Kondor Katalin-féle állami rádió (majd nyomában a többi média) néhány kiragadott mondatot szajkózott orrvérzésig.
Azt…..
patyuka
2016.07.23 11:57:41
@Dummy Druggist: "És mi akadályozta meg Gyurcsányt, hogy megvalósítsa azokat a reformokat?"
Árulkodóan bugyuta kérdés.
De azon túl, hogy egyből leleplezi az esztelen előítéletességből táplálkozó zsigeri gyűlöletét, annyira határtalanul stupid módon nyomja a bevallottan hivatásos amortizátorok - Semjén és Navracsics - által irányított karaktergyilkolászás aljas hazugságait, hogy az már a köznapi tudat normalitását illetően kifejezetten kétségbeejtő! Mert nincs vele egyedül... Mert hiába áll minden forrás, lehetőség a tájékozódásra, a valóság árnyalt megismerésére, ennek a zagyvaságnak a szerzőjére hajazóan, számosan leledzenek ezen a szinten: vagy aljas szándékból, tudatosan elferdítik a valóságot, vagy csak - és mindegy is, hogy kényelmi, illetve mentális okokból - úgy "népszokásból", de gátlástalanul, rettenetesen kártékony szorgalommal hazudnak!

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
És nincs ám jogalap semmi apprehendálásra, mivel míg az "öntelt, de igen egyszerűe lelkületű" minősítéshez argumentálásképpen ott az argumentálatlan, kinyilatkoztatásszerű "okfejtés", amelyikben a "Ha ehhez, és ezen keresztül egy valódi korszakváltó erő felemelkedéséhez egy viccpárt megválasztásán keresztül vezet az út, akkor legyen" mondat már egyenesen maga az - eufemizmus jön - abszurditás!
De már az alapötlet is - miszeint minden úgy csapnivaló, ahogy van - észveszejtő, hiszen ezeknek a pártoknak a népszerűségi mutatói, ha nem is tökéletesen, de letükrözik az alapot szolgáltató társadalmunkat, annak köznapi tudatát! Amelyet ugyan jó ideje számos nadragulyaszerű maszlaggal mételyeztek, de az nem kábított el mindenkit, vagy ha igen, akkor hogy a francban van, hogy éppen csak a minősítgetőre nem hatott? Hacsak nem etalonkomplexus a magabiztosság eredője... Ami viszont csak fixa ideák kergetésére,tettek halálát okozó oktalan okoskodásra, fantáziálgatásra alkalmas, és nem gyökeres változás elérésére!
Tanuljunk/próbáljunk meg disztingválni, azaz abból választani okosan, amink van, és nem teljesen alaptalanul álmodozni holmi "valódi korszakváltó erő felemelkedéséről"! Éppenhogy azokat mellőzzük, akik újdonászként folyton megjátsszák a messiást, de valójában rendre csak betartanak az alakulgató "korszakváltó erők" szándékának! Ahogy tette azt '18-ban négy "ellenzéki" párt is, köztük a Momentummal meg a poziztívumként(?!) hivatkozott Kétfarkúakkal
Annál is inkább, mert elvileg a "valódi korszakváltáson" ügyködünk már 30 éve, ám azt, aki programban deklaráltan és refomokkal járó tettekben egyaránt azt akart, azt ellehetelenítették, merthogy az már áldozatokkal is jár, nem csak öteletelgetéssel meg szájkaratéval!