Adatok
Videotanar.hu
202 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága nemrég megváltoztatott néhány helyesírási szabályt, amelyek gondot okozhatnak azoknak, akik bebiflázták az eddig érvényeseket.
Kötőjelek A többszörösen összetett szavakat akkor is írhatjuk majd kötőjel nélkül, ha hat szótagnál hosszabbak.…..
Közel 370 millió forintnak megfelelő összeget fizettek a világ legkönnyebb anyagának egy darabkájáért egy pekingi aukción. A grafén aerogél hétszer könnyebb a levegőnél.
Jelenleg a világ legkönnyebb anyaga ez a bizonyos grafén aerogél. A fekete színű, külsejében…..
Az írók, pláne a forgatókönyvírók igyekeznek minél kevesebb dialógust írni a műveikbe. Aki tisztában van a technikai fogásokkal, annak sikerül is.
Természetesen mindenkinek ismernie kell a párbeszédekre vonatkozó helyesírási szabályokat, ám sosem ezek viszik előre a…..
Egy nyári kirándulás, természetben történő túrázás is lehet veszélyes. És nem a vadállatok miatt, azok ugyanis kerülik az embert. A mérgező növények azonban nem.
Aki nem egy hermetikusan elzárt barlangban töltötte az elmúlt napokat, értesült róla, hogy a kaukázusi…..
Kodály és Bartók ugyanannak a hölgynek udvaroltak fiatalkorukban, ám Sándor Emma végül Zoltánt választotta, mintegy ötven évig éltek boldogan. Felesége 19 évvel volt idősebb a zeneszerzőnél.
Kodály Zoltán mindössze 23 éves volt, amikor a másik világhírű és zseniális…..
Egyik legnagyobb és legfontosabb nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án ünnepeljük államalapításunkat, ám közel sem olyan régóta, mint ahogy az megtörtént.
Bár Szent Istvánról és munkásságáról már közel ezer éve megemlékeznek e hon fiai, konkrétan az augusztus 20-iki…..
Ausztriában számtalan csodát találhatunk, de az a természeti jelenség, ami a Hochschwab-hegy lábánál történik, igazi ritkaság.
A hegy lábánál fekvő Grüner See, vagyis Zöld tó a tavasz beállta előtt kedvelt kirándulóhely padokkal, piknikasztalokkal, a meleg idő beálltával…..
A kérdés becsapós, hiszen a digitális korban nem focipályányi poszterekre gondolunk itt, hanem felbontásra. A jelenlegi rekorder 320 gigapixeles.
Civil használatra szánt fényképezők esetében az 5 megapixelesnél nagyobb felbontást lehetővé tevő gépek már jók, telefonokban is…..
A mediterrán éghajlatról és területekről, sokaknak a déligyümölcsök, - például a banán - ugranak be először, noha az főleg a trópusokon terem. Most szuperbanánnal kísérleteznek a kutatók.
Többek között az afrikai népesség táplálkozásán javítana a szuperbanánnak…..
Sem anyagilag, sem egészség tekintetében nem állt jól Mozart, amikor a Varázsfuvola megírását elvállalta. Ám remekmű született.
Mozart bár ismert és elismert volt már akkor, amikor az opera komponálására igent mondott barátjának és szövegírójának, Shikanedernek, tény,…..
Legnagyobb szervünk a bőrünk, éppen ezért rendkívül sérülékeny is. A 3D-s nyomtatás fejlődése megoldást jelenthet számos problémára.
Horzsolása, pattanása bizonyára mindenkinek volt már, ezek bár könnyen orvosolhatók, néha heget hagynak maguk után. Sokkal veszélyesebb…..
Ha már többek között a táplálkozás szervrendszerével is foglalkozunk videónkban, oszlassunk el gyorsan néhány tévhitet!
A fejlődő szervezettel rendelkező diákok táplálkozásába is becsúsznak olyan dolgok, amelyekről azt gondolnánk, egészségesek, holott nem. Ilyenek…..
Az Egri csillagokat nem csak Magyarország kedvenc regényévé választották néhány éve a szavazók, de az egyik legsikeresebb mozifilm is belőle készült.
Negyvenhat éve már, hogy Várkonyi Zoltán nagyszabású mozifilmet rendezett Gárdonyi Egri csillagok című regényéből. A…..
Illetve majdnem ötszáz éves, ugyanis a legrégebbről fennmaradt hazai matematika tankönyvből való, 1527-ből.
A tankönyv Debrecenben jelent meg, borítóján, a címer alatt a következő szöveg áll: „Azt akarom, hogy jó és hasznos dolgokban eszesek legyetek ’ az gonosz és…..
A mozgás természetes igényünk, a hozzá kapcsolódó szervrendszerrel is általában akkor foglalkozunk, ha valamilyen hibája okán ez nem lehetséges. Szerencsére a tudomány ezen a téren is rohamosan fejlődik.
Számos kísérletet folytatnak világszerte, hogy a mozgásukban…..
Jó reggelt mindenkinek! Nehezen indul a hét a hosszú hétvége után? Johann Sebastian Bach zeneművet is írt a kávéhoz, annyira nem tudott élni nélküle.
Bach nem csak kiváló komponistaként, de korának egyik legnagyobb kávéfüggőjeként is ismert volt. Oly mértékben rajongott az…..
A világegyetemet tanulmányozni azért is érdekes, mert évmilliókkal ezelőtti állapotokat láthatunk. A fény gyors, de a mindenség hatalmas.
Egy fényév az a távolság, amennyit a fény egy év alatt megtesz. Alig felfogható tehát, amikor a tudományos hírekben arról olvasunk,…..
Hasznos, ma már elengedhetetlen része életünknek az internet, de a világ nagy részén elérhetetlen. A Google szokatlan ötletekkel segítene a problémán.
Nem is hinnéd, mennyi olyan területe van bolygónknak, ahová nem jut el az internet, holott ma már nem úri passzió, a…..
Bonyolultnak, esetleg haszontalannak tűnnek a kémiai reakciók? Pedig jobb, ha tudod, egy egyszerű sütemény sütésekor is ezekkel dolgozik a nagyi.
A konyha tulajdonképpen egy laboratórium, a legszimplább ételek készítése közben is kémiai folyamatok sokasága zajlik a felszín…..
Videónk bemutatja a honfoglalás és államalapítás korának művészetét, de vajon mit ettek akkoriban, amikor éppen nem alkottak? Hiszen akkor is tudták, nem csak igével él az ember.
A magyarok már a kalandozások korában híresek voltak arról, hogy szerettek enni, a győztes…..
Az első számítógépes vírusok kiagyalói még nem csalni vagy más módon ártani akartak, egyszerű, az informatika iránt érdeklődő srácok voltak.
Két eredettörténet is kering a vírusok megjelenésével kapcsolatban. Az egyik szerint bizonyos Fred Cohen, a Dél-kaliforniai…..
Mikszáthot előszeretettel szokták kikiáltani a legnagyobb magyar regényírónak, remekművei, így a Szent Péter esernyője is számos feldolgozást ért meg.
Alig több mint 30 évvel a regény megszületése után már mozgóképen dolgozták fel a cselekményét. Az 1927-es mozi még…..
Sokszor hasonlítjuk ősemberhez azt, akiről csekély szellemi kvalitásokat feltételezünk, holott a kőkoriak agya nagyobb volt, mint a modern emberé.
Az emberi agy most kisebb, mint húszezer éve volt. Ez tény. A kőkorszak vége felé 1500 köbcentiméteres volt a térfogata,…..
Ausztráliában rendezik meg évről-évre a napelemmel hajtott autók versenyét. Tavaly egy holland egyetemisták által készített modell nyert.
Azt régóta tudjuk, hogy a Nap sokkalta több energiát bocsájt a Földre, mint amennyit valaha is felhasználunk, ám ennek folyamatos…..
A magyar fotográfia történetének egyik legnagyobb alakja volt Mai Manó, ám neve manapság is félreértésekre ad okot.
May Emánuel néven született 1855-ben a híres fotográfus, császári és királyi udvari fényképészmester, a gyermekfotózás egyik legjobb hazai képviselője,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz