Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TÚLÉLŐ

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azon kevesek közé tartozom, akik Wittner Máriát már 56 viharos napjaiból ismerik, és egyenesen a Corvin közből. Akkori tapasztalataim szerint, nyugodt lélekkel állíthatom, a politikailag megfelelni akaró Dániel Péter legalább annyira primitív, mint a szintén megfelelni akaró, csak…..
TÚLÉLŐ 2013.11.05 16:06:14
1956.oktober 23-án negyedéves egyetemistaként végig vonultunk a Bem szoborig és az ELTE zászló alatt boldog fiatalok voltunk! A Bem szobortól a tömeg több irányba is ment - én sokadmagammal a rádióhoz.
Nagyon sokan voltunk - és tudom, az első lövések után keritéseken keresztül menekültünk. Éjjel egy teherautón, amely Kőbányára ment, hazamentem.Október 24-én többfelé helyi harcok voltak, de pl. a Kőrut összes presszója müködött, kávéztunk. Tisztán előttem van, hogy betört üvegű kirakatok mögött az áruk sértetlenül megvoltak, senki egy zsebkendőt sem vett el. Forradalmi és boldog hangulat volt.
Az egyetemen szervezkedtünk és naponta ugymond
örvendeztünk. A Rákosi korszaknak - amelyet nem értem miért nem irnak meg tárgyilagosan ? - a végét ünnepeltük.
November 1-én egy egyetemi delegációval - 3 fő - egy rekvirált Pobeda gépkocsival (amelyről utolag kiderült, a pártközpontból került az egyetemisták rendelkezésére a gépkocsivezetővel együtt, aki a forradalom leverése utáni elszámoltatáskor részletesen vallott ellenünk) Szegedre utaztunk. Gyönyörű este volt, a vidéki temetők mind gyertyafényben világitottak! - és 3-án délután indultunk vissza Pestre! Alig tudtunk bejutni, mert már a szovjet páncélosok kezdték gyűrűbe fogni Budapestet.
November 4-én hajnali 5 órakor óriási ágyutűz ébresztett minkdet. Sajnos nagyon megfáztam, és 15-ig ágyban fekve rádión tudtam az eseményeket követni.
Az ágyban olvastam a 3-áig megjelent lapokat és látogatoim elbeszélését hallgattam. Nem tetszett,hogy pl. november 3-ig majdnem 200 - kettőszáz ! - párt alakult. Várható volt az is, hogy nekünk nem fog segiteni egy ország sem, hiszen a nyugatot Szuez miatt kis országunk nem érdekelheti, körülöttünk pedig a semleges Ausztria kivételével csak kommunista államok voltak és Trianon miatt nem tiszta lelkiismerettel.
Egy biztos, oktober 23-a tiszta és igaz forradalom volt. A két dátum közötti 12 nap még nekem, 23 éves egyetemistának is zavaros, "sokféle" volt.
November 15 után mentem be az egyetemre és végig romos házak, kifosztott üzletek és még temetetlen halottak is voltak.
A megtorlás, számonkérés évekig húzódott - én pl. segédmunkás lehettem - és a visszaemlékezések sok esetben minimum ellentmondóak.
Tárgyilagos, tiszta képet talán unokáink unokái fognak kapni - hiszen aki benne volt, annak sem világos és tiszta minden.
Kételkedj, és keresd az igazságot!