Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KenceFince

0 bejegyzést írt és 58 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemrégiben csatlakoztam én is egy családon belüli erőszak ellen harcoló motoros csoporthoz (Szelíd Motorosok), ahol csupa harcos nő és férfi tesz a maga módján a bántalmazások és zaklatások ellen. Van egy rendezvény az Angyalhír emlékséta, amelynek létrejöttét és…..
KenceFince 2018.05.29 23:56:31
www.huffnagelpista.com/uploads/7/0/9/2/709291/warren_farrell_-_miert_nem_ertik_a_nok_amit_a_ferfiak_nem_mondanak.pdf

Tudjátok mi az a MAD-doktrína? A rövidítés azt jelenti angolul: Mutual assured destruction, vagyis a kölcsönösen biztosított megsemmisítés elve. Eszerint a harmadik világháború azért nem tört ki, mert a két szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió egyaránt rendelkezett olyan nukleáris fegyverpotenciállal, hogy bármelyik fél támadása egyúttal a más fél elpusztítását is eredményezte volna. Vagyis a fegyverek egyenlőségének elve biztosította a békét.
De mihelyst a fegyveregyensúly megbomlik, akkor kizárólag a lépéselőnybe került fél jóindulatán, szeszélyén, kénye-kedvén múlik, hogy nem pusztítja el a másikat.

Hogy jön ez a nemek viszonyaihoz? A régi világban a házasságon belül biztosított volt a fegyverek egyenlősége, és ezért volt béke (jó, tudom, voltak alkoholista agresszív állatok, meg persze most is vannak, de én a főszabályról beszélek, abusus non tollit usum). A férfi tudta, hogyha megveri az asszonyt, jön a lélekmardosó shaming language, és fordítva: a nő nem tehette meg, hogy felpaprikázott pulykaként agyongyalázza, szanaszét-shitteszteli/shaminglanguage-eli a férjét, mert tockos lehetett a végre. Puzsér mondta, hogy egy olyan mondat, hogy “te impotens f*sz, még egy gyereket sem tudsz csinálni” – EZERSZER fájóbb, mint egy pofon, akkora pofont kb. csak Mike Tyson tud adni, hogy ezzel összemérhető legyen.

A mai világban az állam megbontotta a fegyveregyenlőség elvét, a férfias nyílt konfrontációt büntetőjogilag “megfogta”, így a férfi fegyvertelenül maradt, vagyis a női hatalmi túlsúly érvényesül a párkapcsolatokban. A férfinak nincs eszköze a hepciáskodó, rikácsoló, házsártos nő ellen. (Max az elhagyás, de ne ebből induljunk ki.)

A válásnál szintén nincs fegyveregyenlőség. A férfi egy váláson csak veszthet, a nő csak nyerhet. így tehát a nő kénye-kedvén múlik a béke, pedig ha MAD-doktrína érvényesülne, jóval harmonikusabbak lennének a viszonyok, és kevesebb lenne a válás. Igen: több kompromisszumkészség kéne, és erre persze a mai nők hallani se akarnak. De ha valami, akkor ez önzőség.
KenceFince 2018.05.30 00:03:34
Egy férfi IGENIS ki tud állni magáért, de erre két módszerre van kizárólag:

1. A vitában egyenesen, érveket ütköztetve, érvelési hibákat, személykeskedő, frivol stílusú kötekedések nélkül, mint egy ókori bölcselő. Vagy ahogy John Peckham írta Aquinói Tamásról: „a vitákban soha senkit nem sértett és soha a szelídség ellen nem vétett”.

2. Ha a becsületét sérelem éri, arcátlanságra ragadtatja magát, akkor megtorolja a sértést fizikai úton, erre szolgált régen a párbaj.

A nő az első módszerre nem alkalmas, a másodikra meg egy ideális világban nem merészkedik, ugyanis tudta, hogy tasli lesz a vége. A nő nyelve éles, azonban valódi tartalomként kezelhető állítás, tételmondat, indokolás sosincs, éles nyelvével sose arról „győz meg”, hogy nincs igazad, hanem csak arról, hogy húzd meg magad, mert b*na/ny*mi/imp*tens/b*zi/kisf*szú vagy (any*dnál laksz, náczi vagy, félszazerősnőktől, nevetséges vagy, stb.), tehát bújjál el jó mélyre. És erre egyszerűen nem lehet mit mondani.

A régi világ nagyon jól tudta, hogy a női megszégyenítésre nincs jó válasz, ezért indult ki abból, hogy ha egy férfit arcátlanság éri, akkor joggal torolja meg a sértést. A „nőt nem bántunk” elve (amit a feministák kiforgattak) abból indult ki, hogy a nő szelíd és simulékony teremtés, és soha nem merészelné a férfi legbelső emberi és férfiúi méltóságát alantas, övön aluli odaszúrásokkal kikezdeni. Ha mégis megtette, akkor a régi világ erkölcse elnézte, ha ilyenkor az asszony kapott egy taslit. (Érdekes logikai ellentmondás, hogy ha abból indulunk ki, hogy a nemek egyformák, akkor miért nem lehet férfinak ugyanúgy nővel bunyóznia, mint egy férfivel? Hiszen ezzel mégis egy védtelen babucinak tituláljuk őt, nem egy önálló, kompetens lénynek, aki képes megvédeni magát.)

Persze lehet felháborodni, csakhogy ezzel nem azt mondtam, hogy a nők „bántalmazását” helyeslem, ez egy vis maior esetén fenntartott lehetőség, melynek kizárása nagyobb bajt okoz, mint a megengedése. Ezt az etikában úgy mondják, hogy a kisebbik rossz elve. Mert ha ezt tiltjuk akkor beáll az a kép, ami ma van: a férfi mint egy láncra vert kutya, a nő meg a lánc hatótávolságán túlról nyugodtan ütögetheti a „kutyát” a seprűnyéllel büntetlenül, vagyis a nő kizárólagos kénye-kedvén múlik, hogy hogyan kívánja halálra szekálni szerencsétlen férfit, akinek erre jogos, legitim eszköze nincs. Csak az, hogy megtört lélekkel lebattyog a kocsmába, és ott szép lassan leépül, a nő legnagyobb örömére 45-50 évesen feldobhatja a pracslit, hogy minél előbb eldobhassa a (fekete-)„özvegyi” fátylat.

A nő fejlettebb szociális készsége evolúciósan arra szolgálna, hogy el tudjon bíbelődni a gyerekei ki nem mondott érzelmeivel, a családja emberi dolgaival. Mára ebből az lett, hogy kiszúrják, hogy a csordából ki a sebzett, öreg, és azt szurkálhassak, ezért pletykálnak mindig a nők, hogy „Láttad, hogy a Julcsa pasija milyen balf*sz? Láttad, hogy a Marika milyen béna ruhát vett?”

Be kell, hogy lásd, hogy az agresszió ezen alattomos női formája ellen a férfinak nincs fegyvere, abszolút női túlhatalmat hozott létre a feminista büntetőjog. A shaming language undorító, alattomos és kivédhetetlen módszer, jó példa arra, hogy a természet mennyire nem igazságos, olyan mint amikor a kicsiny és evolúciósan primitív ízeltlábú skorpió a mérgével meg tudja ölni a hatalmas és dicső oroszlánt, aki fájdalmak és üvöltések közt pusztul el.

Erről nekem az a Tom & Jerry-s jelenet jut eszembe, mint amikor Tom leméri, hogy meddig ér a kutya lánca, bejelöli egy csíkkal a fűben, és onnan, biztonságos távolságból üti a neki rontani akaró bulldogot, huncut mosollyal csapkodja, ütlegeli:

www.youtube.com/watch?v=zX5pdLsK5Sc a nő a macska, aki a vonal mögül, biztonságos távolságból szabadon b*sztathatja a férfit, a férfi pedig a kutyának felel meg, aki ki van kötve, és nincs eszköze, hogy megvédje magát.

Persze folytódik a jelenet, amikor a kutya eltörölte a vonalat, és egy újat, közelebbit rajzolt, és elkapta Tomot.
Ez vajon mikor jön el?
KenceFince 2018.05.30 00:04:06
Amit a feministák ilyen “ki meri nyitni a száját"-nak neveznek, az a gyakorlatban a férfi emberi és férfiúi méltóságát, büszkeségét sárba tipró lealázó megszégyenítő beszédet jelenti, övön aluli odaszúrásokkal. A nő ilyenkor azt csinálja, mint aki egy kikötöttt kutyát ver seprünyéllel… tudja, hogy eddig ér a lánc, onnan biztonságos távolságból hergelhetem, gátlás nélkül bármilyen eszközökkel.

A nők jó részée igenis nyer nyer a váláson, ez a válóperes joggyakorlat. Nem olvasol híreket, hogy mindenféle sztárfeleség hány száz millió dollárokat kaszálnak pusztán azért, mert pár évig valami színész feleségei voltak? Még akkor is ha maguk is milliárdosok, és rohadtul NEM szorulnának rá.

Magyar viszonylatban persze nem százmillió dollárokról van szó, hanem arról, hogy a hapsit az egy szem lakásból túrják ki, amit sokszor tíz-húsz év alatt gályázott ki, sokszor szülői segítséggel.

A családjog abból indul ki, hogy a nő szegény, esetlen, ártatlan és védelmezendő, focis hasonlattal élve: a pálya nekik lejt.

A hülye törvényi szabály automatikusan fele-fele arányú szerzésnek tekinti a házasság (sőt, az azt megelőző együttélés) alatti minden vagyonszerzést, akkor is ha a férj havi 20millával, az asszonyka pedig minimálbérrel járult hozzá a vagyongyaporodáshoz.

A “fele-fele” egy ártalmas és hazug nőbabusgató koncepción alapuló jogi fikció.

A férfiak nem tudnak shaming language-elni, ugyanis a férfi agyának beszédközpontja és szociális központja nem elég fejlett ahhoz, hogy efféle frappáns vagy frappánsnak szánt övön aluli odaszúrásokkal megsemmisítse a másik felet. A férfi jellemétől amúgy is távol áll az ilyen nemracionális nemérvelés.
A férfi maximum verve tud bántalmazni, ha már elszakad az agya, végső esetben, de ugye persze ilyenért nyugaton máglyára küldik az illetőt, miután az egyiptomi tíz csapást végrehajtották rajta, majd damnatio memoriae-vel sújtják, akkor is, ha előtte ő találta fel a rák ellenszerét.

Az odaszúrkálást nem lehet leszerelni, mivel nem valódi állítások hangzanak el, ezért a vitába szállás csak további “nyomivá” válást eredményez. Ezért maximum frappáns elviceléssel (vö. shit teszt leszerelés) lehet talmi győzelmet aratni, de erre kevés férfi képes, ld. fent.

Persze a házasság nem háború, de telve van érdekellentéttel, és értelemszerűen annak az érdekei érvényesülnek inkább, akinek több eszköze van az érdekérvényesítésre. A nőknek ott van a shit teszt, a megszégyenítés, frivol odapörkölés, szociális ellehetlenítés (“elterjesztem, hogy impotens vagy” és társai). De a férfinak mi van? Az, hogy lehajtott fejjel lebattyog a kocsmába…

Éppen annyira kéne, hogy “rendben” legyen az agresszió női és férfi megfelelője. A probléma az, hogy az egyik (a női) a mai nyugati világban a párkapcsolaton belüli érdékérvényesítés bevett, sőt ünnepelt (you go, girl!) formája, a másik (a nyílt, egyenes férfias típusú agresszió) meg kb. a tömegyilkossággal van egy szinten kezelve.

Akkor vagy legyen mindkettő egyformán elítélve, társadalmilag és jogilag is büntetve, vagy egyik se.

kerekkriszta.blog.hu/2017/03/31/bantalmazott_ferfiak_lathatatlan_aldozatok_a_parkapcsolatban
Napok óta elárasztja a médiából hömpölygő sértettség a hétköznapokat. A sértett férj és edző, Shane Tusup a házasság szentsége nevében nem csinál mást, mint arról posztol, hogy a felesége hol rontotta el, kivel csalta meg újra és újra. Persze szeretne feltűnni a történet egyetlen tiszta…..
KenceFince 2018.05.27 20:29:22
* Sajnos amit a nők mondani szoktak, hogy mit szeretnének, az az esetek 99%-ában nem elégíti ki a hipergám ösztönüket, hanem pont ellene van. Egy “tudatlan” férfinak nincs is annál veszélyesebb dolog, mint a nőre hallgatni. Paradox módon még azzal is jobban jár, ha pont az ellenkezőjét csinálja annak amit a nő mond. Abszurdnak hangzik, de Langley megfigyelései pl. ezt nagyon keményen alátámasztják (ha ő maga nem is ír erről ebben a formában). A férjek pont azzal siettetik a válást, hogy a feleségükre hallgatnak – ez mindent elmond.

Ha megengeded, hogy lemenjek keresetlenül egyszerű nyelvezetre, mert nincs kedvem virágnyelvre lefordítani… (Nagyrészt) a hipergám ösztön irányítja a nőknél a punci nedvesedését, a konkrét nemi vágyat. Nyilván más tényezők is vannak, de alapvetően egy ösztönös folyamat, hogy egy ember kire gerjed (és kire nem), ezt nem lehet tudatosan irányítani. A hipergám ösztön pedig azt mondja, hogy a punci csak olyan pasira nedvesedik, aki sikeres utódokat képes nemzeni, tehát maga is sikeres. De mivel a siker nincs kiírva nyomtatott betűkkel a férfi homlokára, ezért a hipergám ösztön a siker jeleit keresi a másik viselkedésében, testbeszédében, szavaiban, stb. Ez egy nagyon fontos kulcsmomentum, a legtöbb ember aki nem érti az egészet ezen bukik meg. Az ösztön a jelekre figyel, nem a “valódi sikerekre”. Tehát lehet a nőknél sikeres (ha más nem hát gyors szexkalandokra) egy csőszerelő, akinek a testbeszéde alfa, és lehet sikertelen a nőknél egy nyámnyila milliomos.

Namármost. A házasodáskor a legtöbb nő (tételezzük fel, hogy nem vagyonra hajt vagy szülői nyomásra köt kompromisszumot, hanem ténylegesen szereti a férfit akihez hozzámegy) kívánja a pasiját, mert az úgy viselkedik, hogy az kielégíti a hipergám ösztöneit. Gavallér, romantikus, sármos, van benne újdonság, stb. Nem kell, hogy ezek feltűnően durván megmutatkozzanak, elég ha a nő az adott pillanatban úgy érzi, vagy magához (a nőhöz) képest relatíve sármos a férfi. Csakhogy a házassággal sokszor megváltoznak a dolgok, a hétköznapok unalmasak, és hónapok vagy évek munkájával a nő kijárja magának, hogy a pasi engedelmeskedjen neki. Jön az “igen drágám”, a “bocsáss meg drágám”, a “jó lesz úgy ahogy te akarod drágám” és társaik. Ez a folyamat az elbétásodás, amikor a friss, ropogós csábítóból szép lassan papucs lesz. Sajnos a nők alaptermészetében benne van, hogy folyamatosan próbálják bétásítani a férfit, erről van is itt valahol egy régi cikk a férfihangon.

Így áll össze a kép, és ebbe tökéletesen be lehet illeszteni Langley megfigyeléseit. Azok a férjek, akikről Langley beszél, akik könyörögnek a nőnek, hogy ne váljon, virágot vesznek és stb., azok az elbétásodás legvégső fázisát tapossák. Jobbat tennének a házasságnak, ha a sarkukra állnának és elzavarnák az asszonyt a büdös p*csába – dehát ők ezt nem tudják, nincs a vérükben, és elborzadnának a gondoltra, hogy ilyet csináljanak. A nő meg azt látja, hogy ez a pasi egy lábtörlő, egy papucs, egy toprongy gerinctelen senki, aki minden megaláztatást eltűr, és még odatartja az arcát a további pofonokra. Ettől durran ki a nő agya végleg, mert nem érti, hogy hogyan tudta az életét egy ilyen meztelencsigával összekötni. Ezért durvulnak el a válások, ezért nem érti sok pasi, hogy a felesége (aki annakidején olyan kedves volt és úgy szerette) hogyan tudja ilyen intenzíven gyűlölni. Pedig ő mindent megtett, virágot vett, elment a házassági tanácsadásra, elolvasta a (profeminista) könyveket amik leírták, hogy figyeljen többet a feleségére és legyen megértőbb, stb. stb.

Mit tehet a nő? Mondjuk elszór olyan megjegyzéseket a férjének, hogy “olyan szexi amikor határozott döntéseket hozol” <- ez itt direkt gagyi példa az elmélet szemléltetésére; amelyik nő nem tudja ezt jobb formába önteni az adja vissza a diplomáját :D Nőként lehet tudatosan “jutalmazni” a férfi jó viselkedésformáit – ezt ugye minden nő gyakorolja, csak legtöbben pont a rossz irányba :\ Ugyanakkor lehet büntetni is a pasi hülyeségét, pl. “ne légy már ilyen nyámnyila”. Egyszerű szavakkal lehet a helyes irányba terelgetni, anélkül, hogy a szájába rágnád, hogy mit csináljon. (Az mindenképp bukta, ha neked kell rávarrni a golyókat mert magától nincsenek, akkor keress másik partnert…)

Sajnos nagyon-nagyon kevés olyan ember van, aki a szellemi erejével kordában tudja tartani a saját érzelmeit – és még kevesebben azok, akik ezt anélkül tennék, hogy közben szenvednének tőle. Az emberek 9/10-e előbb-utóbb beleesik egy kalandba, függetlenül attól, hogy milyen érett a személyisége vagy mennyi az önbizalma. Manapság ha megkérdezel 10 embert, hogy teljesen hűségesek voltak-e minden partnerükhöz az elsőtől az aktuálisig, akkor (ha őszintén válaszolnak, amire nincs garancia) minimum 9 bevallja, hogy nem. Tinikorban 1-2 botlás, esetleg a hosszú házasság unalmában egy kis kalandocska a munkahelyen vagy a nyaraláson, szinte kivétel nélkül mindenkinek vannak ilyenek az életében.
Tusnádfürdő, Kötcse, Őcsény. Kicsi települések, akárcsak Felcsút, ahonnan a magyar miniszterelnök származik. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének korlátoltságát, pitiánerségét mégis ez a négy falu jelzi a legjobban. Ilyen parányi településekről küldi ugyanis egyre szélsőségesebb üzeneteit Orbán…..
KenceFince 2017.10.01 04:04:00
@élhetetlen:

Te hazaáruló bitang! Mégis miféle ember lehet, aki azt szorgalmazza, hogy elárasszák a hazánkat ezek a mosdatlan alantas vademberek? Mi az oka? Cuckoldry-fetisizmus? Asszonykádat partiba vágta már egy feka horda?
KenceFince 2017.10.03 15:56:45
@élhetetlen:

Így van, azok a nők, azok a büdös kurvák, akik összkúrnaka a sötétbőrű, tehát undorító alantas lényekkel, átkozottak legyenek, legyenek népük megvetésének tárgyai, mint áruló mocskok. kuruc.info/r/9/177683/
Te is azért vagy enyire képbe, mert téged is megrakott néhány kokeró, mert nincs benned lojalitás a saját néped iránt, exogám perverz ösztöneiddel meg nem bírsz, ugye....
www.ferfihang.hu/2015/10/01/a-nok-es-a-menekultkerdes/
www.ferfihang.hu/2017/08/23/exogamia-te-csodas/
Erőszak kultúra. Ez egy nagyon fontos kifejezés, amit még sokszor kell alaposan körüljárnunk, mert ez minden bántalmazások alfája és omegája. Sándor Zsuzsa és Havas Henrik figyelmébe...
KenceFince 2017.08.24 12:57:14
Látom egy feminista írt egy "válaszcikket":

www.life.hu/csalad/20170809-a-nemi-eroszak-igazabol-a-ferfi-joganak-ervenyesitese.html

... totálisan félreértve az egészet.

Ez nem azt jelenti, hogy elfogadhatónak tartom az erőszakot, vagy – a szokásos femcsi rizsával – az áldozatot hibáztatom. Ez inkább társadalomkritika. Sok férfi van elkeseredett helyzetben, és ezért közülük egyesek (nagyon kevesen!) olyan eszközökhöz nyúlnak, amihez nem kéne. Ez őket nem menti fel, de a helyzet talán elkerülhető lett volna, ha a társadalom máshogy állna bizonyos kérdésekhez. És itt abszolút nem arról van szó, hogy legalizálni kéne az erőszakot – teszem hozzá az idióták kedvéért. Inkább kevésbé kellene démonizálni a normális férfi szexualitást, és elfogadható kiutakat kínálni azoknak, akik arra “rászorulnak”. Például rendbetenni végre a prostitúció kérdését.

Azt ugye tudjuk, hogy a nemi vágyat elsősorban a tesztoszteron “okozza”, a nőkben is. Csakhogy a férfiakban 10-30-szor annyi a tesztoszteron, mint a nőkben. Szerintem a csajok el sem tudják képzelni, mit jelenthet mondjuk 25-ször akkora libidóval élni, mint amivel élnek :D És persze lehet ezt úgy kezelni, hogy a nők a “normálisak” és a férfiak ahhoz képest “betegek”, épp csak nem túl konstruktív megoldás. Talán építhetnénk olyan társadalmat, ami tisztában van ezekkel a tényekkel és nem a pasikat akarja a biológiájuk miatt megalázni, hanem mondjuk néha törvényes és elfogadható keretek között engedi kicsit leemeleni a fedőt a kuktafazékról.

A blogodból jól kitűnik, hogy nem látod a dolgok mélyebbb hátterét, a világ összeüggéseit. A női erőszak alapvetően rejtett, lelki, közvetett, ésatöbbi. A férfi erőszak ezzel szemben nyílt és egyenes. Az egyiket marhakönnyű törvényileg tittani (és tiltva is van), míg a másikat még precízen definiálni is nehéz – de ettől függetlenül ugyanúgy létezik és ártalmas. Egy nő a szexmegvonással legalább ugyanannyira pokollá teheti egy férfi életét, mint a férfi azzal, ha maga alá gyűri a nőt – a különbség az, hogy az egyiknek van fizikai vetülete, a másiknak nincs. Nem is lennél nő, ha nem erre hegyeznéd ki az egészet, tulajdonképpen azt állítva, hogy a női típusú erőszak rendben van, csak a férfi típusú erőszak büntetnivaló. “Szegény nőnek el kell szenvednie a gonosz férfi erőszakos közeledését” – hangzik a kollektív feminista sirám, azt meg tőből leszarják, hogy szegény férfi abban a hiszemben vette feleségül a nőt, azért vállalt neki hűséget, sőt, a nő maga is aktívan azt állította, hogy a férfi szexuális igényei ki lesznek elégítve. Ehhez képest hónapokat meg féléveket tengődnek egyesek szex nélkül, ami nem csak biológiai értelemben kínzás, de az önértékelésüket és a lelkivilágukat is tönkreteheti. Dehát ez nem gond, mert ez nem a nőnek fáj, ugye? A törvény a nyílt erőszakot tiltja (amit femcsiék szerint tovább kellene szigorítani a végtelenségig), a burkolt erőszak meg hadd menjen továbbra is, hisz az a nők fő fegyvere a férfiak ellen, na nehogymár valaki korlátozni akarja…

Ha szóba kerül bármilyen különbség a nemek között, mindig csak azt vesszük figyelembe, ami a nőknek kedvez. Például szabad arról beszélni, hogy gyengébbek, ezért védelemre szorulnak; szabad arról beszélni, hogy érzékenyebbek, amikor menstruálnak, ezért olyankor óvatosan kell velük bánni; szabad arról beszélni, hogy szeszélyesek, ezért türelem kell hozzájuk. Ezek MIND-MIND hormonális dolgok, de ezeket valahogy gonoszság nem figyelembe venni, és mosolyogva illik beszélni róla, hogy milyen kedves, nahát, ettől igazi nő, ma is hisztizett egy sort, nem baj, én így szeretem. A társadalom megbélyegezne egy olyan embert, aki azt mondja, hogy “édes lányom, leszarom, hogy milyen hormonrendszered van, de viselkedj higgadtan és tárgyilagosan”, vagy hogy “nem érdekel, hogy gyengébb az izomzatod, hordd be ezeket a cementes zsákokat az udvarra fél négyig”. Embertelen, fúj, undorító. Hiszen nem tehet róla! Ő ilyen! Fogadd el, hogy ő nő, és szeresd ilyennek!

Ha viszont a férfi hivatkozik arra, hogy bocs, de én ilyen vagyok, az nemhogy szeretetet nem kap érte, de minimális megértést meg elfogadást SE. Nem, nem fér bele, hogy a férfi megnézi a többi nőt; nem, nem fér bele, hogy a férfi “csak úgy” dugni akar; nem, nem fér bele, hogy a férfi agresszív. LESZARJÁK, hogy tehetsz-e róla: ha figyelembe vennék, hogy más vagy biológiailag, az nem az ő érdekeiket szolgálná. Márpedig ritkán tesz egy nő olyasmit, ami nem az ő érdekeit szolgálja. (Itt most egy nemszerelmes / nemgyerekesanyuka nőről beszélünk, az egyszerűség kedvéért.) Az igazságosság náluk ebben merül ki: amíg róluk van szó, mindenki legyen igazságos, és amint bármi másról van szó, ott minden jó úgy, ahogy van. Ott az az igazságos, ha nem változtatunk, hiszen miért változtatnánk.
KenceFince 2017.08.24 12:59:04
Összességében a mondanivaló az lenne, hogy végre “járjunk együtt a csapra” nyugodtan, játszmák és manipuláció, fölösleges törvényi korlátozások vagy kötelezettségek, és persze fenyegetés meg erőszak NÉLKÜL. Emberibb lenne a világ, ha elismernénk és elfogadnánk, hogy mindenkinek vannak emberi szükségletei, és nem akarnánk folyamatosan valamiféle hasznot szerezni mások szükségleteinek a manipulálásával. “Érdekes módon” a feminizmus jelentős része azzal foglalkozik (olyan témákban, mint a pornó, prostitúció, alkalmi szex, stb.), hogy a férfiak NE tudják kielégíteni ezeket a szükségleteiket, és/vagy hogy a nők kezében erős és szilárd monopólium legyen ezen szükségletek kontrollálására. Holott legtöbbször már így is a nők kezében van a monopólium, legföljebb nem abban a formában ahogy a feministák szeretnék. Végülis a szexiparban a nők határozzák meg a feltételeket, és ők kapják a nagy pénzt, vagyis ők az igazi “kedvezményezettjei”, míg a férfiak csak fizetnek mint a katonatiszt, azért, hogy a szükségleteiket kielégíthessék.

Egyébként a hormonális determináltság sokszor erősebb, mint képzelnéd. Nehéz megtalálni az egyensúlyt aközött, hogy mindent az ösztönök és az evolúció számlájára írjunk, vagy hogy mindent a nevelés, az emberség, az intellektus és az érzelmek számlájára. A két nagy tényező együtt, egyszerre van jelen, egyiket sem lehet a szőnyeg alá söpörni.

Egy normálisan összetákolt erkölcsi és társadalmi rendszerben magától állna be az az állapot amiben a férfiak igényei is kielégülhetnének. Vagyis amíg a femcsik által befolyásolt női közvélemény egyre inkább abba az irányba ferdül, hogy a férfi “alantas”, és ezért félni kell tőlük és megtagadni az együttműködést, addig ez a beteg hozzáállás maga fogja kitermelni azokat az eltaszított és eltaposott férfiakat, akikből később bűnöző válik.
KenceFince 2017.09.13 18:26:20
@victor2:
"...ez a félkegyelmű figura..."
"...nyöszörög a neten..."
"...szellemi szintjét..."
"...nyüszíteni..."
"...súlyos kisebbségi komplexussal bír..."
"...kisebbségi érzésektől gyötört figura"...

Gratulálok!

hu.wikipedia.org/wiki/Argumentum_ad_hominem

www.ferfihang.hu/2012/07/13/feminista-vitatechnikak-shaming-language/
"Hamarabb kellett volna észbe kapnod, most már kár sírni!; Bele kellene törődnie, hogy nem lehet gyereke.; Ha a karrierépítés helyett nem várt volna olyan sokáig a gyerekvállalással, lehet, hogy már rég anya lehetne.; Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.; Legyen csak hálás annak a kibírhatatlan…..
KenceFince 2017.07.18 19:52:59
Ez is egy nagyon jó példa arra, hogy amikor a jogokról van szó, akkor a feminizmus által felheccelt emancipuncik mennyire ki tudják akasztani az állkapcsukat, de a joggyakorlással szükségképp együttjáró felelősségről van szó, egyből visszamennének cselekvőképtelen gyermekbe. Őket mentesítsék mindenfajta következmény alól! Ők nem tehetnek róla! Vagy ha mégis, ne ez legyen hangsúlyozva! Őket mentsék meg!

Ugyanez van a kövérséggel is: a feminizmus egyik tartóoszlopa a kövérnő-lobbi. Undorító 80 kilós tehenek nyalják egymás fényesre, hogy "te így is gyönyörű vagy!". Aztán persze két vodka után megy a hiszti, hogy miért nem mászik rájuk Céronáldó. Egyszer egy ilyen dagadék elpampogta nekem, hogy de hát nem tehet róla. HÁT MÉGIS KI A FASZOM TEHET RÓLA?!

Ez a felnőttlét, öreg, döntesz és viseled a következményeket, amik bizony néha súlyosak lehetnek. És a családodon kívül senkitől se várhatod, hogy folyton kimentsen.

Az a helyzet, hogy nekem lesülne a képemről a bőr, ha azt kéne mondanom a gyerekemnek, amikor megkérdezi, hogy ő hogy került a világra, azt kéne mondanom, hogy hát kisfiam, te igazából egy petricsészében készültél, ugyanis anyád kifutott az időből, mert 18 és 35 éves kora között inkább a néger rapperek faszát szopta a sziget backstage-ében, és annyi abortusza volt, hogy nem tudott teherbe esni, csak ha kicsit bekurblizták a szaporító szervrendszerét.

(Mielőtt valaki felháborodna, nem az eredetileg eleve meddőket kívántam ezzel minősíteni, csak egy nagyon is jellemző réteget, akik simán végigkurválkodtak a huszas éveiket, a "rendes srácokat" elhajtották [vö. "nem sikerült megtalálnom az igazit"], majd mire észbe kaptak, kifutottak az időből.)

Ja és persze mindezt fizesse a TB, mint ahogy a húsz eddigi abortuszát, amit az M. Richárd-féle arcoktól bekapott legyekből eredtek.
KenceFince 2017.07.18 20:01:54
@Mancilla Pectoralis:

Igen, nyilvánvalóan az a normális és érthető élezvezetés, ha egy nő kipróbál ilyen féle faszikat:

kuruc.info/r/34/172795/

Teljesen életszerű, hogy szegény kis huszonéves csaj NEM TUDJA előre, hogy hát ebből aligha lesz hosszútávú és lebabázásra alkalmas kapcsolat :D

Neeem, a helyzet az, hogy a mai nők jó része el van kurvítva, és nagyon nem véletlenül van ez így, hogy a 18 és 25 közti nők az ilyen faszikért vannak oda, hát hiszen olyan "szekszi" a börtöntetkója (vö. hübrisztofília). Aztán persze megy a sírás, hogy nem jön az igazi.

Az állam akkor tenni jól, ha egy életút következtében előállt helyzeteket hangsúlyosan bemutatná: hogy lám, így jár, aki kurvul. Piros betűkkel kiíva, ahogy a cigire ráírják, valahol képpel ki is rakják hogy mi lesz ennek a vége.

w.blog.hu/2008/01/08/szopoagon_1
Elöljáróban annyit szólnék, hogy ha sálat terveztél kötni karácsonyra, itt az ideje az első hurkoknak, mert ez a rész nagyon vontatott lesz, kevés dolog történik és az is kurtára szabva - utoljára ilyen sötét és nyomasztó atmoszférát csak a Harry Potter 4-től felfelé…..
Teleregény vagy telenovella lesz a RTL új sorozata, az Oltári csajok, nem szappanopera, ezt nagyon fontosnak tartották elmondani az alkotók a mai díszlet- és stúdióbejáráson a sajtónak, de végül is igazuk van, más műfaj, más szabályokkal. Ez a sorozat 100 részes lesz, és van neki vége, míg a Barátok…..
Az emberek 80%-a élete során legalább egyszer megcsalja a párját – derül ki dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus hűtlenségről szóló előadásából. Sokatmondó, hogy már Magyarországon is létezik olyan társkereső oldal, amely kifejezetten a félrelépésekre szakosodott: házasságban, párkapcsolatban…..
KenceFince 2017.06.11 20:40:37
Egy komment a netről, elhatárolódok :)

“A no nem azert tartja rabszolgasorban a ferfit es szipolyozza, mert gonosz. Hanem mert ez az evolucios strategiaja. A legodaadobb no, feleseg is ilyen. Persze vannak ferfigyulolok, tudatod feminacik, akik az evolucios, tudat alatti strategiara meg ra is erositenek. A tarsadalom hazassagot erinto szabalyai is a noknek kedveznek: eltartottak oket, a vilag nagy reszen ma is eltartjak oket a ferfiak. A modern nyugati not meg nem a parja tartja el, hanem az allam, az allam nyujt nekj elonyoket, pozitiv diszkriminaciot, valas eseten lehuzza neki a ferfi vagyonanak nagy reszet, a no egyuttmukodve neveli a gyereket az ALLAMMAL, nem pedig a ferfival.

A modern no azert veti el a hazassagot es valasztja a szingliseget, mert a ferfi eroforrasainak szipolyozasa helyett az allam eroforrasait szipolyozza. Ahol nem szocialista, joleti, koltekezo az allam a vilagban, ott bizony a nok meg ma is a ferfival mukodnek egyutt, alapitanak csaladot, lenyegeben a ferfibol elnek. Ahol szocialis, szocialista, joleti, pazarlo az allam, ott a hagyomanyos csaladmodell valsagban van. Ugyanis tamogatja a noket az allam, akar szinglik, ferfigyulolok, akar hazaso (szocialis juttatasok, valoperekben ferfi kisemmizesere utazo jogi kornyezet, kvotak a felsooktatasban, allami szektorban).

En nem sirom vissza a regi, hagyomanyos csaladmodellt. Abban is a ferfi volt kihasznalva. Csak egyutt elt a novel, akit el kellett tartania. Volt valami egyuttmukodes az utodnevelesben, de a koltsegeket a ferfi allta ott is. Es errol a noket kitarto, ferfiakat kizsigerelo rendszerrol mondja a feminista propaganda, hogy ez a csunya patriarchatus, ami kizsakmanyolta a noket. Monogamia, csalad: ferfi jovedelme felett egyetlen no rendelkezett, a feleseg.

A modern, szocialista (Skandinav es mas joleti) modellekben is a no huz hasznot, csak meg emellett a csalad is eltunik. Szinglihordak allami koltsegen szerzett diplomakkal es pozitiv diszkriminacioval szerzett allasokban meresztve a segguket: a ferfiak termelo munkajanak gyumolcset az adok es koltsegvetesi kiadasok formajaban minden no learatja.

Eddig nem jott letre olyan tarsadalmi berendezkedes, aminek ne a nok volnanak a nyertesei a ferfiak karara, koltsegere. Tala ha a ferfi vegleg hatat fordit a nonek, akkor mentesulhet a kihasznalastol. De meg akkor is, adoival a nok, feministak celjait fogja finanszirozni az allam. A no uj eltartot talalt, a szocialis allamot. Az allam bokezu tamogatasaert cserebe szavazataival fizet a noi nepesseg. Nem veletlen, hogy a nok szavazati joga es politikai reszvetele a koltekezo, szocialis, szocialista, joleti modellt tolta eloterbe mindenutt. Ez persze fenntarthatatlan a legtobb orszagban, egyedul Norvegiaban mukodik, mert vannak ferfiak altal megtermelt olajmilliardjaik. De ahol nincs ilyen bevetel, ott a szocialista feministak a jovonek adositjak el a tarsadalmat.

A ferfi a szabad versenyben, kapitalizmusban erdekelt, ahol munkaja piaci ellenerteke a bere, a no ma a kiparnazott, bokezu szocializmusban latja a biztonsagat, ami eltartja.

A prosti olyan no, aki nem a szocialista allambol akar megelni, hanem kapitalista vallalkozo. Piacrol el. Ezert gyulolik az allamot pumpolo nok a kurvakat, mert elaruljak a feminista ideologiat.

En nem jarok kurvazni, de ez sajat dontesem, egyszeruen nem igenylem ezt a szolgaltatast, de aki akarja az menjen. Az allam ebbe ne szoljon bele. Lasd Svedorszag, ahol a szocialista feministak a kurvakat kizsakmanyolt aldozatnak allitjak be, pedig csak kapitalista vallalkozo, a prostiert fizeto ferfit meg kizsakmanyolonak, holott o a fogyaszto, a szolgaltatast igenybe vevo fel.

A ferfiak kizsakmanyolasa rendszerszintu. Az, hogy valahol latsz boldog egyugyusegben es harmoniaban elo parokat, nem jelenti, hogy a ferfi nincs rendszerszintet kizsigerelve. Ez nem az adott no tudatos dontese a legtobb esetben (eltekintve par ferfigyulolo notol), hanem a tarsadalom van igy felepitve. Mar a sokat szidott un. patriarchalis tarsadalomban is a nok voltak a potyautasok. A modern, joleti, szocialista, feminista tarsadalmakban is igy van, csak mar nem a hazas nokre korlatozodik a kivetelezettek kore, hanem minden pinaval rendelkezo lenyre. Regen a hazassag fenntartasaval csatornaztak be a ferfi jovedelmet a nohoz,.feleseghez, most ehhez mar hazasnak se kell lennie a nonek (elettarskent is megilleti a ferfi vagyona feletti osztozkodas szakitas eseten stb.).

Durva pelda de talan erzekletes: vannan ugye a nagyuzemi sertestelepen tartott disznok, amik sokat szenvednek eletuk soran, napfenyt nem latnak, szuk helyen elnek, majd vegul lemeszaroljak oket es megeszik az emberek.

Meg vannak a szabadon, egy nagy farmon, turkalva, makkon nevelt boldog disznok, akiket a vegen ugyanugy leszurnak es megesznek az emberek.
KenceFince 2017.06.11 20:41:14
Elobbiek olyanok, mint a rossz hazassagban elo, kizsakmanyolt ferfiak, akik erzik a napi szintu megalazast, kizsakmanyolast, utobbiak meg olyanok, mint a “jo” hazassagban elo ferfiak, akik nem erzik a napi szintu megalazast, egyugyuen boldogok, nem tudjak, hogy ok ugyanugy ki lesznek zsigerelve rendszer szinten, mint a naponta szenvedo tarsaik. A vege ugyana sajnos.

Mendkules csak ugy lehetseges, ha teljesen kiszabadul a diszno a husiparbol. Ez ma a MGTOW eletmoddal azonos ferfiak eseten.

Persze az ilyen elszabadult sertest a gazdag le akarjak vadaszni, karokozonak allitjak be, bunbaknak kialtjak ki mindenert. A magaban elo ferfire is kiadtak mar a kilovesi engedelyt: nogyulolonek, eroszakolonak, pornofogyasztonak, promiszkuus osztonlenynek, keresztenyietlen, liberalis mocsoknak, buzinak hordjak le, gyermektelensegi adot, agglegenyadot vetnek ki a nyakara, munkahelyen tuloraztatjak (hiszen nincs csaladod, kolykeid, te maradsz bent unnepeken, tulorazni stb.).

Vegul pedig megvadoljak, hogy pedofil, nogyulolo, nem is igazi ferfi, tul sok penze van, hisz nem kell egy not kitartania. Elbocsataskor ot rugjak ki, mert hisz nincs csaladja, akirol gondoskodnia kellene.

Tamadjak a feministak, a klerikalfasisztak, a csalados ferfiak, hisz miert pont annak az egyedulallo ferfinek legyen jobb, mint nekik… Agyonadoztatjak, nincs neki csaladi adokedvezmenye, nyugdijat se fog kapni, mert nem szult 3 gyereket, hanem inkabb dolgozott.

Velemenyem szerint a mesterseges meh feltalalasa lenne a megoldas. A ferfi nem lenne egy eleten at kiszolgaltatva a gyerekei anyjanak, csak mert egyszer vilagra fosott par kolykot. Mesterseges meh reven mindenkinek lehetne ugy gyereke, utodja, hogy nem kell kizsakmanyolastol tartania egy nosteny reszerol. Addig marad a beranya, ami nem minden veszelytol mentes dolog, de meg mindig jobb, mint a hazassag.

A kurvakra szukseg van. Talan ez az utolso piaci alapon, az allam beavatkozasa nelkul mukodo szakma. Az utolso valodi kapitalisa terulet.

A nok, a feministak vicces modon a klerikalfasisztakkal egy kovet fujva akarjak tiltani a prostituciot. Miert? A nem-prosti nok erdeke az, hogy kontroll alatt tartsak a ferfi jovedelmet, a szereto es a kurva pedig penzt von el toluk es kolykeiktol. A nok nem a felrekurasert haragszanak, hanem az ezert kifizetett osszegeket sajnaljak.

A ferfi mindenkeppen fizet a szexert, ezt az osszeget akarjak a vallaserkolcsi alapon nyugvo torvenyek es a feminacik is becsatornazni a nekik engedelmeskedo haziasszonyok zsebeibe, kihuzni a jovedelmet a prostik zsebebol.

Furcsa, de a noi jogokert verekedo feministak is ezt toljak pl. Svedorszagban ellehetetlenitik a prostituciot, persze egy ferfiellenes ellel. Mashol ugyanezt bigott klerikalfasiszta neppartok csinaljak

A prostitucio tiszta arucsere ugylet. Talan az utolso, ami allami piocaskodastol, verszivastol mentes. Erdekes, hogy a prostituciot akkor kezdtek elitelni, amikor az allam szocialis osztogato szerepe felerosodott, ugyanekkor erosodtek fel a feministak is. A feminista no szakit azzal, hogy a ferfivel mukodjon egyutt, szexert penzt alapon. A feminista no az allammal paktalt le, kap kvotakat, felsooktatast, szocialis juttatasokat, valas eseten az allam neki adja a ferj vagyonat, a kolyket az allammal egyuttmukodve neveli fel, nem a ferfival kozosen.

A feminizmus allamimadat, marxista-kommunista agyrem.

A prosti pedig szintiszta kapitalista vallalkozo. A piacrol el. Amikor az allam szabalyozza a prostituciot, akkor piacot torzit.

Az osztalyharcos, komcsi feministak nem turhetik a fuggetlen prostik mukodeset.

En ugyan nem vagyok fogyasztoja prostitucionak, de mint kapitalista vallalkozast nagyra becsulom a lanyokat. Ok nem az allambol akarnak megelni, mint a nok tobbsege.

Raadasul mig minden teren nottek az arak a piacon, addig pl. a 80-as evekhez kepest a prostik olcsobbak lettek es a minoseg is sokat javult, meg a valasztek. Mig a 80-as evekben a prostik arai a ferfi fizetesenek jelentos szazalekat tettek ki, addig ma ez kisebb hanyada az atlagfizetesnek.

Szoval ez egy sikertortenet, ahol a kapitalista viszonyok, a szabad verseny a fogyasztoknak kedvezett arak es minoseg tekinteteben is. Mindezt allami beavatkozas nelkul.

A vallaserkolcs mindig is a bigott nok erdekeit szolgalta (ellentetben azzal, amit a feministak hangoztatnak, hogy elnyomta a noket): apu a Bibliat kovetve hazamegy es a te pinadert teszi le az asztalra a fizeteset. A ferfi eroforrasai felett a feleseg rendelkezik. Mestersegesen fenntartottak a pina irrealisanmagas arat. Ezt a tularazast torte le a prostitucio piaci arazast hasznalva. Ez a szelsobalos feministak szamara megbocsathatatlan elarulasa a nok erdekeinek.

Reszben igaz, hogy nincs mar olyan kenyszer a vallas es a kozosseg felol, mint regen. De ha valaki nem ugy viselkedik, ahogy a felesege elvarja, akkor a no segitsegere siet az allam a csaladjogi biraskodas kepeben es padlora kuldik egyesult erovel a ferfit.
KenceFince 2017.06.11 20:42:00
Az indok persze nem megcsalas miatti kiatkozas ma mar egy hazassagi bontoperben. De meg vannak olyan orszagok, ahol nem feldultsagi alapu a valoper, hanem vetkessegi alapu. Ott bizonyitani kell, hogy a ferfi hibas, megcsalt stb. Ennek megfeleloen a felrelepo ferfi sokat fog fizetni az ex-felesegnek.

Ez nem a magyar helyzet, de Magyarorszagon is padlora kuldi a birosag a ferjet, akibol a felesegnek elege lett. Csak nem kerdezik meg, hogy miert akarnak valni, nem boncolgatjak a ki a hibas kerdest. Ennek ellenere automatikusan a no fele lejt a terep. A ferfi kizsakmanyolasa a valassal valik teljesse. Ha meg akarjuk akadalyozni a valasok szamanak emelkedeset, akkor a hazassagkotesek szamat kell visszaszoritani. A hazassagkotes a valasok legkozvetlenebb rizikofaktora es elozmenye. A par evnyi kozepesnel gyengebb, kikonyorgott heti 2 szexert senki ne fizessen a vagyonaval, egzisztenciajaval. A szexhez ne tarsuljon irrealis anyagi elvaras, errol le kell szoktatni a not. A hazassag egy bianco csekk a jovobeni szexualis szolgaltatasokert cserebe. Nonszensz. A prostira koltott penz kalkulalhato, kontrollalhato, alkalmi kiadas. Barmikor le lehet allni vele tovabbi kotelezettsegek nelkul.

En nem elek vele, nem jarok prostihoz, igy nincs ilyen kiadasom. De ha hazas lennek, akkor is kellene fizetnem a not, ha eppen nincs szex, nem jo, sot meg valas utan is kellene fizetnem, mikor mar mas kurogatja. A hazassag olyan, mint a 10 eves devizahitelt felvenni egy Suzukira, ami mar 5 ev mulva se er semmit.

A ferfi ki van rekesztve a SAJAT fia nevelesbol.
Noi rokonok, silany noi pedagogusok nevelik oket felre. Bunnek beallitva, amit a nok es a feminacik eppen bunnek tartanak: mereszseget, kalandvagyat, ferfi szexualitast. A ferfi mindenkeppen fizet, vagy felesegenek a jovedelmet, vagy prostinak keszpenzben aktusonkent, sot meg a kvotak, noi szocialis es egeszsegugyi kiadasok is s ferfiakat terhelik. Ertsd ezalatt, hogy tehetsegtelen noket kell a kozigazgatasba, allami allasokba felvenni a ferfi termelo munkajabol fizetett adojabol, kvotak vannak, picsamereszto allasok noknek, kizarolag noket erinto betegsegek szurese, kezelese a ferfiakat is terheli, kozben pl. a prosztatarakra szarnak. HPV is csak a mehnyakrak miatt erdekes, a ferfi szajuregi es torokrakokra szarnak, pedig azt is a nok HPV-je okozza.

A ferfi tehat marginalizalva van. Addig szamit, amig leteszi a penzt a kurva vagy a feleseg ele. Gyereke is ennyit lat belole: a nok rabszolgajat, akit vegul onpusztitasba hajszolnak vagy valasi hajlektalan lesz.”
Isten a tanúm, hogy nem olvastam Nógrádi Noá cikkét a prostitúcióról, úgyhogy most látatlanban megtippelem, mi lesz benne: (1) Minden nő, egyszerűen azért mert likkal a lába között született, ártatlan, védtelen, kihasznált áldozat - akkor is, ha nem tud róla vagy nem tartja magát annak. (2) Minden…..
KenceFince 2016.09.05 19:12:14
csakazolvassa.hu/2016/09/05/shit-teszt/

Csaó elvtársnő a shit tesztekről ír, hogy olyan nincs is . . . :)
  Kérdezi a kolléganő a munkahelyen, egy ismeretlen kismama a buszon, a nőgyógyász a rákszűrésen és egy régi „kedves" ismerős a kávézóban. Először is: Tessék? Másodszor pedig: Márminthogy TESSÉK??? Persze először én is csak pislogok, mint hal a szatyorban, aztán amikor már nem,…..
KenceFince 2016.07.16 01:18:58
Olvasmány

mek.oszk.hu/06800/06897/html/0410.htm

Drábik János: A szex és az új világrend
Egy ideális világban minden ember a saját maga felfogta szabadsága teljességét meg tudja élni -- de ilyen világ nem intézményesíthető, mert a szabadságok összeütközése a bővülésükkel párhuzamosan egyre gyakoribb. Ettől kezdve megjelennek a közjó (szintén ütköző) koncepciói, és velük a politikai…..
KenceFince 2016.07.04 10:52:35
deansdale.blog.hu/2016/03/21/lgbt_propaganda?full_commentlist=1

Minden degeneráció így teszi be a lábát, legyen szó a buzikról, vagy a muzulmán honfoglaláskor. Mint a mesében a farkas, aki először csak az egyik mancsát akarja beengedtetni a házikóba. Először még a szegény, szerencsétlen elnyomott hangján kér, nyüszörög, érzelmi zsarolásra apellál, amire a hajlítható igazságérzetű, és az "elesettek" szenvedéseit bekajáló naiv és buta nők egyből bevesznek. Aztán az így megkapott türelmet nem kegynek veszi, amiért hálás, hanem ugródszkának a további követelései benyújtásához, és természetesnek veszi, hogy az adott közösséggel azonos súlya van a szavainak. Szóval ha betette az egyik mancsát, már könnyű bedönteni az egész kaput, és onnantól nem könnyű visszafordítani a folyamatot, a szellemet szinte képtelenség visszatuszkolni a palackba.
Én amondó vagyok, hogyha az emberiség teljes civilizációs történelme során mindig is többé-kevésbé üldözte, megvetette, de legalábbis valami furcsának gondolt úri huncutságnak, szeleburdi művészek vagy unatkozó arisztokraták vadhajtásainak tekintette a homoszexualitást, semmi okunk másként tekinteni erre, és elfogadni kiindulópontnak azt, amit a kultúrmarxisták harcoltak ki. A "felőlem csinálhatják a négy fal között" szalonkonzervatív nézet (ami már nyugaton fasizmus-számba megy) is már túl van az origón, hiszen ezzel máris betette a farkas az egyik mancsát, elfogadtatta velünk azt, hogy homoszexuálisak lenni nem erkölcsi, hanem csupán ízlésbeli kérdés (ami után lecsapják a labdát, hogy pusztán azért, mert NEKED nem tetszik, nincs jogod megvetni, pláne tiltani).

www.ppek.hu/k527.htm

depositum.hu/homoszexualitas.html
KenceFince 2016.07.04 10:52:50
tutiblog.com/buzisugarveto-homofobia-es-jegcsakany/

kiettemeg.pestisracok.hu/2016/06/homoszexualisok-es-buzik/

"A homoszexuális emberek nem kis része ugyanis más vágyaiban teljesen normális. Vágyik stabil érzelmi kapcsolatokra, saját gyermekre, másik nemű ember szeretetére is. Tehát a normális homoszexuálisok is heteronormatív metanarratívákban érdekeltek, mert normális társadalomban akarnak élni.
A normális homoszexuálisoktól nem várható el, hogy egyetlen atípusos vágyuk, viselkedési mintájuk miatt teljes személyiségüket rendeljék alá a homonormatív narratívának és egy hamis elfogadást erőszakoljanak ki a társadalomból.
A buzi szó jelentésmódosulása tehát úgy valósult meg, hogy az akcionista, destruktív, szektajellegű, az egyéni pszichiátriai problémáikat politikai program rangjára emelő, az emberi személyiséget elsősorban szexuális perverziói alapján kategorizáló és definiáló morális terroristákat értjük alatta."
ras2 Brexit után Hunxit? 2016.06.24 12:02:06
Az angolok (többsége) épp olyan ostoba nacionalisták, mint a magyarok (többsége). Ez volt az első gondolatom ma reggel, amikor meghallottam a brit népszavazás eredményét. Meg hogy a népszavazást egy választási kampányígérettel elindító David Cameron épp oly felelőtlen demagóg, mint Orbán. Nincs…..
A nacionalizmus a 19. század első kétharmadában modernizáló célú volt, az egy területen élő politikai közösség tömörítését akarta elérni az országok versenyképességének ("hatalmának", szuverenitásának, gazdasági erejének, és társadalmi produktivitásának) emelése érdekében, lásd a reformkori…..
A Ráérünk blog szerint frusztráltak. Az ilyesmit rögvest mindig fenntartással kezelem, mert szapulták már eleget a férfiakat ahhoz, hogy még a jóindulatú kritika is inkább piszkálásnak tűnik. Senki ne mondja a fiatal férfiakra hogy frusztráltak, hacsaknem nagyon jó oka van rá. Lássuk blogírónknak…..
KenceFince 2016.06.11 21:59:54
KenceFince 2016.06.12 00:54:47
@Aurelius Respectus: Úgy nézek én ki? ;)
Zimbardo új könyvét boncolgatja valami szélütött tinédzser a könyvesblogon. A mottójuk szerint megmondják mit olvassak és mit ne... Hát ha ezen a nívón mozognak akkor inkább következetesen a fordítottját csinálom a javaslataiknak. [Zimbardo] azokról a középosztálybeli fiúkról, fiatal férfiakról ír,…..
Ez egy gondolatébresztőnek szánt eszmefuttatás, úgyhogy kérem csak az olvassa aki képes gondolkodásra. Aki ott leragad, hogy hülye vagyok mert ez hülyeség, az inkább ne fárassza magát és ne írjon kommentet, mert úgyis moderálni fogom. Aki valamit nem ért vagy nem hisz, arra kérjen magyarázatot vagy…..
KenceFince 2016.06.06 01:01:51
It has become common discourse in Western society to talk about perceived "privileges" held by one group of people over another.
Historical revisionism has become so rampant in universities today; they radically espouse a narrative that one group of people have become the eternal oppressors of the vast majority of human beings.
There is a problem with this oppressor/oppressed dichotomy however because it assumes several things:
Firstly, the eternal oppressors and their descendants must submit all of their privilege and power as a form of reparation to the eternally oppressed.
Secondly, it assumes that the oppressed will always maintain their status as victims of the system set up by the privileged group, even when the former dominant group has become a minority.
Lastly, this string of thought assumes that the oppressors, in a vain similar to original sin, will be forever guilty of the crimes of their ancestors and consequently, the descendants of the oppressed will always be eternally victims. This implies that the oppressed group are somehow inferior because they are eternally endowed with a psychology of inherited helplessness while the oppressors must forever atone for past sins. There is a problem with this way of thinking, viz., that no party dares admit that inequality is fundamentally part of the human condition and subject to biological imperative, not simply the environment or socially constructed world views that do not exist outside of human skulls.
Furthermore, the proponents of this way of thinking believe that it is a moral obligation that this is how things must be, unable to see beyond the blinds of "good and evil." It is always the right of the strong to rule and the weak to obey; force commands obedience. This is not subject to human resolve but follows primordial laws dictated by Nature. As a consequence of this thinking, those who believe the contrary think the victim must therefor be good and the oppressor evil.
In summary: just because the slave master is evil does not mean the slave is good.
Deansdale Áprilisi tréfa 2016.04.01 01:00:00
Rendkívüli hír: A hatóságok nem értik, mi okozta az emberek tömeges, hirtelen megvilágosodását Ma délelőtt két órás rendkívüli ülésen vett részt a miniszterelnök, melynek témája az emberek hirtelen és nem várt megvilágosodása, mely veszélyezteti a kormány és a…..
A következő események vélhetően teljesen egyedülállóak a világ valaha elkövetett sorozatgyilkosságainak dokumentált történetében. Csak néhány morzsa az elképesztő adatsorból: 18 év alatt legalább 162 halott, az eljárás végéig 3 öngyilkosság, 28 elítélt elkövető és 3 kivégzés. Az 1920-as évek…..
Ha nincs kedved szexelni, nincs kedved és kész... Épp elég, ha erre hivatkozol, és jó esetben már békén is hagynak. Persze ez azért mégsem ilyen egyszerű. Ha a szex elvárás, ha állandó partnered van, akivel együtt élsz, mitöbb, aki még a férjed/feleséged is, akkor valamilyen magyarázattal csak elő…..
KenceFince 2016.01.26 14:06:10
www.ferfihang.hu/2014/02/27/feminista-jotanacsok-1-szex-csak-ha-kedvem-van/

Azért arról ne feledkezzünk meg, hogy a türelmesen próbálkozó férfiakat is szokás hibáztatni. A türelmes férfi is rendszeresen “nyaggatja, zaklatja, inzultálja” a partnerét a “hülye szexszel”.A türelmetlen férfi félrelép, a türelmes pedig “nyaggat, zaklat, inzultál”. Azért hibáztatni egy férfit, mert kívánja a partnerét és szexelni akar vele, az azért elég érdekes. Magával a kezdeményezéssel elismeri, hogy vonzónak tartja a partnerét. Micsoda szégyen! :))
Egy nő helyében akkor lennék kétségbe esve, ha a férfi nem kezdeményez….

Normális esetben semmit nem kell tennie egy férfinak, ahhoz, hogy kívánja a nő, ahhoz elég csak léteznie. Pont úgy, ahogyan a nőnek sem kell a létezésénél többet tennie ahhoz, hogy a férfi megkívánja. Ha nem így működik a dolog, akkor az egyik fél csak elszenvedője a másik szexuális problémájának. Persze, a szerelem nem csak a szexről szól, a türelem pedig szép erény, de az mindennek a teteje, amikor még ráadásul a férfit hibáztatják olyan dologért, amiben vétlen és aminek a megoldása leginkább rajta kívül áll. Nem a férfi dolga megoldani a nő szexuális problémáját és az esetek jelentős részében ez messze meg is haladja a képességeit. Nem is várható el tőle, hogy egy terapeuta szaktudása mellett végtelen empátiával is rendelkezzen, főleg akkor nem, ha a türelme már régen fogytán van a szexuális frusztráció miatt.
Egyébként meg figyeljük csak meg, mi történik akkor, amikor egy férfi nem tud ráhangolódni a szexre? A nők tizedannyi türelmet nem tanúsítanak, mint a férfiak. Nagyon gyakran azonnal borul a liszt: “te nem kívánsz engem?”, “meguntál?”, “Szerintem már nem tetszem neked, mióta felszedtem ezt az egy-két kilót.” és a többi. A férfi pedig nem győz szabadkozni, magyarázkodni. – Ezzel szemben áll a folyamatos férfihibáztatás, amikor a nőnek nem megy a szex. Nem értem, hogy miért nem látnak általában semmilyen ellentmondást abba a nők, hogy minden esetben csakis a férfi a hibás.

Erre az egész össznépi szexuális szerencsétlenkedésre az lenne a megfelelő válasz, hogy észt verünk a pórnép fejébe; elmagyarázzuk nekik, hogy mindkét fél legyen türelmes, megértő, kommunikatív és kompromisszumképes. Szerinted a feminista módszer (a NANE szövege) erre hajaz? Mert szerintem k*rvára nem. Olyannyira nem, hogy a szöges ellentéte – és épp ezért semmiféle problémát nem lehet vele megoldani, legföljebb elmélyíteni. Bíztatja a nőket a türelmetlenségre, kompromisszumképtelenségre és a szexmegvonásra, és természetesen minden felelősséget látatlanban is a férfi vállára helyez. Persze nincs ezen mit csodálkozni, a feminizmus 100%-a kizárólag erről szól. Lefogadnám, hogy senki nem tud egyetlen feminista részterületet se mutatni, ami ne a férfiak kizárólagos felelősségét és a nők kompromisszumképtelenségét erőltetné.
KenceFince 2016.01.26 14:08:07
Ebben a témában nem meglepő módon már megint fekete-fehér a feministák gondolkodása. Egy még működő párkapcsolatban nem az a helyzet, hogy a nő vagy fogcsikorgatással tartja vissza magát az ura ruházatának leszaggatásától, vagy olyannyira taszítónak találja a szex gondolatát a férjével, hogy már arra utalni is nemi erőszak és gyilkossági kísérlet. Ebben az esetben érthető lenne a tiltakozás, hogy ne engedjen a nő, ha nincs kedve. Viszont a valóságban – ismétlem, egy még működő házasságban/párkapcsolatban – a feleség nemi vágyai elég széles skálán mozognak, és a “nincs kedve” azt is jelentheti, hogy épp nem gondolt a szexre, de egy csók vagy akár egy megfelelő nézés simán felébresztheti a vágyat. És ebben a szövegkörnyezetben a tiltakozásotok teljesen értelmetlen.

Vagyis a normális az volna hogy asszonyka próbálja meg rugalmasan kezelni a férje közeledését, és ebbe minden normális ember beleérti, hogy a vonatkozó körülmények és határok figyelembe vételével. Senki nem beszélt arról, hogy a nőnek kötelező lenne engedni a kuplerájból hazafelé vezető úton a pöcegödörbe esett férje részeg követeléseinek is – egyesek viszont úgy tesznek, mintha erről lenne szó. Persze ez nem újkeletű dolog, a feminisátk mindig így reagálnak a hasonló felvetésekre. Ők a középúton haladó normális embereket mindig sátánistáknak látják :)

A női erőszak alapvetően rejtett, lelki, közvetett, ésatöbbi. A férfi erőszak ezzel szemben nyílt és egyenes. Az egyiket marhakönnyű törvényileg tittani (és tiltva is van), míg a másikat még precízen definiálni is nehéz – de ettől függetlenül ugyanúgy létezik és ártalmas. Egy nő a szexmegvonással legalább ugyanannyira pokollá teheti egy férfi életét, mint a férfi azzal, ha maga alá gyűri a nőt – a különbség az, hogy az egyiknek van fizikai vetülete, a másiknak nincs. Nem is lennél nő, ha nem erre hegyeznéd ki az egészet, tulajdonképpen azt állítva, hogy a női típusú erőszak rendben van, csak a férfi típusú erőszak büntetnivaló. “Szegény nőnek el kell szenvednie a gonosz férfi erőszakos közeledését” – hangzik a kollektív feminista sirám, azt meg tőből leszarják, hogy szegény férfi abban a hiszemben vette feleségül a nőt, azért vállalt neki hűséget, sőt, a nő maga is aktívan azt állította, hogy a férfi szexuális igényei ki lesznek elégítve. Ehhez képest hónapokat meg féléveket tengődnek egyesek szex nélkül, ami nem csak biológiai értelemben kínzás, de az önértékelésüket és a lelkivilágukat is tönkreteheti. Dehát ez nem gond, mert ez nem a nőnek fáj, ugye? A törvény a nyílt erőszakot tiltja (amit femcsiék szerint tovább kellene szigorítani a végtelenségig), a burkolt erőszak meg hadd menjen továbbra is, hisz az a nők fő fegyvere a férfiak ellen, na nehogymár valaki korlátozni akarja…
KenceFince 2016.01.26 15:47:41
@VivienChristin:
"A nanét meg ne keverjük ide, az a családon belüli erőszak áldozatainak segítésért dolgozik."

Frászkarikát, az egy szélsőségesen feminista, SJW-ista külföldről pénzelt szervezet, amely mélységesen férfigyűlölő toposzokkal mérgezi a közéletet. A _valódi_ családon belüli erőszak (amely nem minden ötödik, negyedik, második, mint a feminista kamustatisztikák hazudják) oka nem valami képzelt zsi... mármint patriarchális világösseesküvés, hanem az alkoholizmus, a tahóság, meg az, hogy Mancika olyan pasit választott, akinek annyira tetszett a szexi börtöntetkója.

www.ferfihang.hu/2012/06/04/nane-csbe-specialista-vagy-radikalis-feminista-szervezet/
Egyszer már reagáltam a Hollywood Hírügynökség egyik videójára, most háromszorosan is megszólítva érzem magam a legfrissebb témával. Az új Mad Max kapcsán Gergő barátunk azzal indít, hogy beszéljünk egy kicsit a feminácizmusról... Nosza! "Míg maga a feminizmus (...) gyakran…..
KenceFince 2016.01.18 16:31:27
csakazolvassa.hu/2016/01/18/miert-rohejesek-az-antifeministak/ - miért röhejesek az antifeministák? (Csakazolvassa)
Azt most hagyjuk, hogy a Fidesz-KDNP nevű politikai végtermék képződmény huszonhatodik, tisztújítónak csúfolt kongresszusa mindenféle izgalomra számot tartó esemény nélkül tette világossá, hogy Orbán Viktor további mandátumokra készül és soha nem adja fel. Most speciel nem…..
KenceFince 2015.12.14 13:56:22
mek.oszk.hu/06800/06897/html/0410.htm Drábik János: A szex és az új világrend
Komment egy mondathoz: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk”. (Kövér László) Három gyerekem van, több tucat főből áll a nagyobb családom három-négy gyerekes kiscsaládokkal, mégse venném a…..
KenceFince 2015.12.13 18:47:19
@KenceFince: Nem kis részben a Frankfurti Iskola destrukciói nyomán „az apa, az anya, a gyermek családmodell ma az amerikai háztartások kevesebb mint egynegyedét képviseli. A nők felszabadítása a hagyományos feleség és anyaszerep alól, amelyben kétségkívül az iskolák voltak a bajnokok, azt eredményezte, hogy ezen szerepek elveszítették jelentésüket, és eltűnőben vannak az amerikai társadalomból.” A feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában a nyugati nők milliói osztoznak, nem áll szándékukban férjhez menni, s még kevésbé gyermeket szülni. Azonosulásuk Marcuse Élvezet Elvével és a szexuális forradalommal a folytatás megtagadását jelenti. „A fogamzásgátlás, a sterilizáció, az abortusz és az eutanázia a »halál kultúrájának« négy lovasa […] A tabletta és a koton lett a kulturális forradalom sarlója és kalapácsa.

A családok szétverésének eszközei: a nők “egyenjogúságának” olyan irányba fordítása, hogy a nő megszűnjön családanya lenni, és először karriert, később meg már az önmagába zárt egyéni boldogágát keresse. A mai, “modern” szinglik nem attól lesznek boldogok, hogy három-négy gyerek, 10-15 unoka veszi őket körül. A pisis pelenka fárasztó és kicsinyes holmi, a szülésektől ellazuló has és lógó mell pedig abszolút ellentmond a reklámok idealizált húszéves, karcsú, ránctalan cicababáinak. Ma a szex már abszolút öncél, és több könyv, videó és egyéb jelenik meg az élvezeti technikákról, mint a gyereknevelésről. A buzik intenzív támogatása is ennek a taktikának a része – Buchanan kitért arra is, hogy miképp kényszerítették ki a WHO ezzel kapcsolatos masszívan politikai döntését az amerikai pszichiátriai társaság kőkemény befolyásolásával.

A család megsemmisítéséhez hozzájárul az abortusz liberalizálása is. Az utóbbi évtizedekben csak az USA-ban 40 millió abortuszt végeztek el.Magyarországon a helyzet még ennél is rosszabb, ha a megszületett és méhben megölt csecsemők arányát nézzük. Az abortusz szabadsága talán a legkeményebb csapás a keresztény egyház abszolút élettiszteletére: ugyanis következik belőle, hogy az életet máshol sem tekinti prioritásnak a harcias kultúrmarxizmus, és támogatja az eutanáziát, az öngyilkosság szabadságát. Félelmetes, hogy amikor Európában a népességi válság az aktív korúak megfogyásakor és a nyugdíjasok számának megkettőződésekor – úgy 2050 táján – vajon milyen liberális áramlat várható? A ma eltűrt, sőt, egyre inkább orvosi segítséggel is támogatott öngyilkosságok esetleg elvárt magatartássá válnak majd az eltartandó öregektől???
KenceFince 2015.12.13 18:47:48
@KenceFince: Tekintetbe véve, hogy ma egy családot egy szülő (az apa) jövedelméből igencsak nehéz fenntartani, vagyis a jelen rendszer nem csak ideológiai, de gazdasági eszközökkel is szinte kikényszeríti a nők munkába állását, a feminizmus azon követelésével, miszerint ugyan azon munkáért a nőnek ugyan olyan bér jár, mint egy férfinak, nem lehet vitatkozni. Ahogy azzal sem, hogy ha egy munkakörre egy nő egyébként fizikailag, szellemileg alkalmas, akkor női mivoltára hivatkozva ez a munkakör nem tagadható meg tőle. Bűnt követ el az a rendszer, amelyik a nőt szent hivatásától elvonja, mint munkást kihasználja és anyagi feltételek után rohanó “férfinőt” teremt belőle. A kulturális marxizmus lelkes támogatását élvező, s már a politikai korrektség szerves részévé vált feminizmus azonban éppen ezt teszi. A cél a hagyományos család szétverése – mindez az „egyenjogúság”, a „nők felszabadítása” jelszavai mögé rejtve, tekintve, hogy a család felszámolásának szándékát (ami egy érezhetően negatív dolog) kevés nővel lehetne a maga csupasz valójában megetetni, ezért pozitív, az emberek által általában szimpatikusnak gondolt fogalmakba (egyenlőség, szabadság, boldogulás, önmegvalósítás) csomagolják. A feminizmus a nőket a hiúságukon, büszkeségükön keresztül próbálja a kulturális marxizmus céljaira motiválni. „Te is képes vagy rá”, „valósítsd meg önmagad”, „tudod te ezt még jobban is, mint egy férfi” és hasonlók. Így azon nők, akiket a gazdasági szükségszerűség esetleg nem kényszerít munkába, állást vállalnak azért, hogy megmutassák a világnak, hogy vannak olyan jók, mint a férfiak. Megjegyezzük, némely területen még jobbak is, de ez egy másik fejezet témája. Így a rendszer által mesterségesen keltett lelki (önmegvalósítás, bizonyítási vágy) illetve anyagi (a puszta létfenntartástól a presztízs-fogyasztásig széles a skála) szükségletek képesek rákényszeríteni a nőt arra, ami ellen egész valója a leghevesebben tiltakozik. E tiltakozás letörését szolgálja a tudatipar, az iskolától az egyetemig, majd a média és a kultúra. Ennek köszönhetően a hagyományos anyaszerep mára „ciki” lett, a családjáért élő nő „elnyomott rabszolga”. A szórakoztatóipar ma a nőket keménynek, rámenősnek ábrázolja és szinte kivétel nélkül szinglinek, aki a munkájában, kedvteléseiben (szórakozás, fogyasztás) teljesedik ki. „Ma a nyugati nők milliói osztoznak a feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában. Milliók tették magukévá a mozgalom célkitűzéseit, és nem áll szándékukban férjhez menni, pláne gyermeket szülni. Marcuse Élvezeti Elvével való azonosulásuk, a szexuális forradalomban vállalt elkötelezettségük azt jelenti, hogy a házasság a sor végére került. És – amint válási és születési statisztikáink mutatják – még a megkötött házasságok is kevésbé tartósak és termékenyek.” (Buchanan)

A nők a gazdasági kényszer, illetve a pszichológiai kondicionálás előtt meghajolva, bárki által elvégezhető munkák felvállalásával bizonyítják értéküket a világnak, miközben a senki más által el nem végezhető és a társadalom számára nélkülözhetetlen hivatásukat második helyre szorítják, esetleg teljesen feláldozzák a karrier, illetve a megélhetés oltárán. Tanár, orvos, ügyvéd, közgazdász vagy „manager”, esetleg gyári munkás bárki lehet, édesanya viszont nem. Olyan nők persze mindig voltak, leginkább a középkorban, akik a hivatásukért lemondtak a családról, hogy teljes lényükkel átadhassák magukat annak, amit csinálnak. Őket hívják apácának. De őket nem az „önmegvalósítás”, a pénzszerzés vagy az érvényesülés motiválta, és csupán egy dolgot „akartak megmutatni”, a világnak: Krisztus szeretetét.
Colorcam Néma beleegyezés 2015.11.25 07:29:06
Világszerte nők millióit éri erőszak és diszkrimináció, pusztán azért, mert nők. Az ellenük elkövetetett lelki, fizikai, szexuális és gazdasági erőszak jóval gyakoribb, mint gondolnánk. Azonban az esetek többségét homály fedi, sohasem jelentik a rendőrségen és nem hangos tőle a média. A nők pedig…..
KenceFince 2015.11.25 12:38:48
Azért arról ne feledkezzünk meg, hogy a türelmesen próbálkozó férfiakat is szokás hibáztatni. A türelmes férfi is rendszeresen “nyaggatja, zaklatja, inzultálja” a partnerét a “hülye szexszel”.A türelmetlen férfi félrelép, a türelmes pedig “nyaggat, zaklat, inzultál”. Azért hibáztatni egy férfit, mert kívánja a partnerét és szexelni akar vele, az azért elég érdekes. Magával a kezdeményezéssel elismeri, hogy vonzónak tartja a partnerét. Micsoda szégyen! :))
Egy nő helyében akkor lennék kétségbe esve, ha a férfi nem kezdeményez….

Normális esetben semmit nem kell tennie egy férfinak, ahhoz, hogy kívánja a nő, ahhoz elég csak léteznie. Pont úgy, ahogyan a nőnek sem kell a létezésénél többet tennie ahhoz, hogy a férfi megkívánja. Ha nem így működik a dolog, akkor az egyik fél csak elszenvedője a másik szexuális problémájának. Persze, a szerelem nem csak a szexről szól, a türelem pedig szép erény, de az mindennek a teteje, amikor még ráadásul a férfit hibáztatják olyan dologért, amiben vétlen és aminek a megoldása leginkább rajta kívül áll. Nem a férfi dolga megoldani a nő szexuális problémáját és az esetek jelentős részében ez messze meg is haladja a képességeit. Nem is várható el tőle, hogy egy terapeuta szaktudása mellett végtelen empátiával is rendelkezzen, főleg akkor nem, ha a türelme már régen fogytán van a szexuális frusztráció miatt.
Egyébként meg figyeljük csak meg, mi történik akkor, amikor egy férfi nem tud ráhangolódni a szexre? A nők tizedannyi türelmet nem tanúsítanak, mint a férfiak. Nagyon gyakran azonnal borul a liszt: “te nem kívánsz engem?”, “meguntál?”, “Szerintem már nem tetszem neked, mióta felszedtem ezt az egy-két kilót.” és a többi. A férfi pedig nem győz szabadkozni, magyarázkodni. – Ezzel szemben áll a folyamatos férfihibáztatás, amikor a nőnek nem megy a szex. Nem értem, hogy miért nem látnak általában semmilyen ellentmondást abba a nők, hogy minden esetben csakis a férfi a hibás.

Erre az egész össznépi szexuális szerencsétlenkedésre az lenne a megfelelő válasz, hogy észt verünk a pórnép fejébe; elmagyarázzuk nekik, hogy mindkét fél legyen türelmes, megértő, kommunikatív és kompromisszumképes. Szerinted a feminista módszer (a NANE szövege) erre hajaz? Mert szerintem k*rvára nem. Olyannyira nem, hogy a szöges ellentéte – és épp ezért semmiféle problémát nem lehet vele megoldani, legföljebb elmélyíteni. Bíztatja a nőket a türelmetlenségre, kompromisszumképtelenségre és a szexmegvonásra, és természetesen minden felelősséget látatlanban is a férfi vállára helyez. Persze nincs ezen mit csodálkozni, a feminizmus 100%-a kizárólag erről szól. Lefogadnám, hogy senki nem tud egyetlen feminista részterületet se mutatni, ami ne a férfiak kizárólagos felelősségét és a nők kompromisszumképtelenségét erőltetné.
KenceFince 2015.11.25 12:39:26
Ebben a témában nem meglepő módon már megint fekete-fehér a feministák gondolkodása. Egy még működő párkapcsolatban nem az a helyzet, hogy a nő vagy fogcsikorgatással tartja vissza magát az ura ruházatának leszaggatásától, vagy olyannyira taszítónak találja a szex gondolatát a férjével, hogy már arra utalni is nemi erőszak és gyilkossági kísérlet. Ebben az esetben érthető lenne a tiltakozás, hogy ne engedjen a nő, ha nincs kedve. Viszont a valóságban – ismétlem, egy még működő házasságban/párkapcsolatban – a feleség nemi vágyai elég széles skálán mozognak, és a “nincs kedve” azt is jelentheti, hogy épp nem gondolt a szexre, de egy csók vagy akár egy megfelelő nézés simán felébresztheti a vágyat. És ebben a szövegkörnyezetben a tiltakozásotok teljesen értelmetlen.

Vagyis a normális az volna hogy asszonyka próbálja meg rugalmasan kezelni a férje közeledését, és ebbe minden normális ember beleérti, hogy a vonatkozó körülmények és határok figyelembe vételével. Senki nem beszélt arról, hogy a nőnek kötelező lenne engedni a kuplerájból hazafelé vezető úton a pöcegödörbe esett férje részeg követeléseinek is – egyesek viszont úgy tesznek, mintha erről lenne szó. Persze ez nem újkeletű dolog, a feminisátk mindig így reagálnak a hasonló felvetésekre. Ők a középúton haladó normális embereket mindig sátánistáknak látják :)

A női erőszak alapvetően rejtett, lelki, közvetett, ésatöbbi. A férfi erőszak ezzel szemben nyílt és egyenes. Az egyiket marhakönnyű törvényileg tittani (és tiltva is van), míg a másikat még precízen definiálni is nehéz – de ettől függetlenül ugyanúgy létezik és ártalmas. Egy nő a szexmegvonással legalább ugyanannyira pokollá teheti egy férfi életét, mint a férfi azzal, ha maga alá gyűri a nőt – a különbség az, hogy az egyiknek van fizikai vetülete, a másiknak nincs. Nem is lennél nő, ha nem erre hegyeznéd ki az egészet, tulajdonképpen azt állítva, hogy a női típusú erőszak rendben van, csak a férfi típusú erőszak büntetnivaló. “Szegény nőnek el kell szenvednie a gonosz férfi erőszakos közeledését” – hangzik a kollektív feminista sirám, azt meg tőből leszarják, hogy szegény férfi abban a hiszemben vette feleségül a nőt, azért vállalt neki hűséget, sőt, a nő maga is aktívan azt állította, hogy a férfi szexuális igényei ki lesznek elégítve. Ehhez képest hónapokat meg féléveket tengődnek egyesek szex nélkül, ami nem csak biológiai értelemben kínzás, de az önértékelésüket és a lelkivilágukat is tönkreteheti. Dehát ez nem gond, mert ez nem a nőnek fáj, ugye? A törvény a nyílt erőszakot tiltja (amit femcsiék szerint tovább kellene szigorítani a végtelenségig), a burkolt erőszak meg hadd menjen továbbra is, hisz az a nők fő fegyvere a férfiak ellen, na nehogymár valaki korlátozni akarja…
Tágrazártszemmel Üres illúziók 2015.10.22 12:38:43
Mire vágyik egy nő? A kérdés teljes mértékben profán és sablonos, hiszen a nők ugyan nagyon bonyolultnak és szeszélyesnek vannak beállítva, ám a kérdésre ősidők óta pofonegyszerű a válasz: a nő szeretetre, szerelemre, biztonságra vágyik. Arra, hogy megbecsüljék, hogy…..
KenceFince 2015.10.24 07:28:40
A nők, a közfelfogással ellentétben, egyáltalán nem monogám természetűek és nagyjából ugyanolyan valószínűséggel csalják meg a férjüket, mint fordítva. Más okból ugyan, mint a férfiak, akik általában nem akarnak elválni a szeretőjük miatt, a nők inkább lecserélik a férjüket egy jobbnak hitt férfira. Erről a jelenségről azért nem vesz tudomást a társadalom, mert arra neveli a nőket, hogy elhiggyék, nekik nem igazán fontos a szexualitás, ezért nem tudjuk elképzelni, hogy egy nő is megunja a partnerét egy idő után és változatosságra vágyik. Ezt a nők is elhitték magukról, ezért nem tudják kezelni ezt a problémát. Az egésznek az az oka, hogy a férfi szeretne biztos lenni az apaságában, ezért olyan nőt igyekszik választani, aki nagy eséllyel nem fogja megcsalni. Így hát a nők megpróbálják elhitetni magukról, hogy nem vonzza őket annyira a szex és hűségesek. Az a nő, aki nyíltan vállalja, hogy szereti a szexet, és sok partnere volt életében, leértékelődik a társadalom szemében. Langley jól leírja a folyamatot, amin a nő keresztülmegy, amikor elkezdi unni a házasságát, szeretője lesz, akiről elhiszi, hogy megtalálta végre az Igazit, de nem képes felelősséget vállalni a vágyaiért, mivel nem is ismeri azokat, a férjét hibáztatja mindenért, majd szépen lassan pokollá teszi az életét, és a végén elválik. A férj pedig tehetetlenül nézi végig a folyamatot, el sem akarja hinni a legvégsőkig, hogy mit művel vele a felesége, nem mer határozottan fellépni, mert azt reméli, így visszanyerheti a felesége szerelmét, pedig éppen az ellenkezőjét éri el.

Hasznos lenne, ha mindenki, nők is, férfiak is, tisztában lennének a nőket mozgató ösztönökkel. Le kell rombolni azt a képet, ami szerint egy nő mindig jó, ártatlan, ezért csakis áldozat lehet. Csak azt nem tudom, hogy ha a bizonytalan apaság indokolta, hogy ilyen képet alakítsunk ki a nőkről, hogyha ez az oka, amiért a nők sem tudják magukról, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennük, akkor hogyan lehet ezt megváltoztatni anélkül, hogy úgy gondoljuk, minden nő egy ribanc lett. Mert ez a folyamat egyébként elkezdődött, a fiatalok már nem gondolkodnak túl sokat, mielőtt lefekszenek valakivel, és valószínűleg sokkal jobban tisztában vannak a vágyaikkal, mint a nagyszüleik. De ezzel párhuzamosan egyre kevesebb a házasság is, vagy egyáltalán a tartós kapcsolat.

Talán régen, több száz éve, még nagyon is tisztában voltak a nők szexualitásával, éppen azért igyekeztek minden módon korlátozni azt. Talán az, hogy a nők elkezdték elhitetni magukról, hogy nem érdekli őket a szex, egyfajta trükk volt, hogy lazuljon az ellenőrzés felettük?

A helyes megoldás nem az lenne, hogy szabadon engedjük a női ösztönöket és megpróbáljuk mindenkivel elfogadtatni a “minden nőben benne rejlő kurvát”, hanem vissza kellene tuszkolni a rossz szellemet a palackba és mindenkitől megkövetelni egy erkölcsi normát. Persze itt megint abba ütközünk, hogy ami tetszik az egyénnek az nem jó a társadalomnak, és viszont. Manapság szinte senki nem lát tovább az orránál, és nem érti, hogy a gátlástalan individualizmus lehet hogy ott és akkor tetszik az egyénnek, de kivétel nélkül élhetetlen társadalmat eredményez, ami az egyénre is visszaüt. Épp ezért ha mindenkire érvényes pár korlát, akkor az eredményképpen létrejövő élhető világ kárpótolja az egyént azért az “önkifejezésért” amiről az erkölcs és a civilizált társadalom nevében le kellett mondania.

Konkrét helyzetre értelmezve: sok nő élvezné, ha szabadon szexelhetne mindenféle menő pasikkal (Brad Pitt és társai), de a társadalomnak k*rvára nem tenne jót, szóval inkább ne csinálják, és bocs. Maradjanak meg a férjüknél, és elégedjenek meg az életükkel. Lehet hogy ez csúnya korlátozásnak tűnik velük szemben, de ez az ára sok olyan dolognak, ami igencsak fontos az életükben – csak nem látják az összefüggéseket. Példának okáért a “szabados” Gizit lehet hogy a hasonlóan szabados szomszéd (és szingli!) Julcsa tinédzser fia fogja megerőszakolni a bandájával, ami soha nem történne meg, ha velük élt volna az apja és rendesen megneveli. Ilyenkor persze jön a hiszti a gonosz férfiakról, de arról senki nem beszél, hogy napról napra növekszik az apátlanság és ennek ilyen következményei vannak…
KenceFince 2015.10.24 07:29:27
Az elbétásodás pontosan az a folyamat, amit Michelle Langley a könyvben leír: ahogy a férfi szereti a nőt, és a kedvére akar tenni, ezért odafigyel rá, és azt csinálja amit a nő mond*, hogy szeretne. Így szép lassan kiskutyává válik, aki hiába keresi a gazdi kegyeit, valamiért az egyre inkább eltávolodik tőle. Minél inkább a nő kedvére akar tenni, az annál inkább ideges lesz – így ismerős? Persze Langley csak a folyamat legvégét írja le, amikor már a váláshoz közelít a szitu… Nem látja, hogy ez sokkal régebben elkezdődött, és ez már csak a végkifejlet, az utolsó felvonás. De maga a folyamat az első perctől ugyanígy zajlik, csak az első időkben még nem feltűnő, meg az érzelmek kompenzálják/eltakarják.

* Sajnos amit a nők mondani szoktak, hogy mit szeretnének, az az esetek 99%-ában nem elégíti ki a hipergám ösztönüket, hanem pont ellene van. Egy “tudatlan” férfinak nincs is annál veszélyesebb dolog, mint a nőre hallgatni. Paradox módon még azzal is jobban jár, ha pont az ellenkezőjét csinálja annak amit a nő mond. Abszurdnak hangzik, de Langley megfigyelései pl. ezt nagyon keményen alátámasztják (ha ő maga nem is ír erről ebben a formában). A férjek pont azzal siettetik a válást, hogy a feleségükre hallgatnak – ez mindent elmond.

Ha megengeded, hogy lemenjek keresetlenül egyszerű nyelvezetre, mert nincs kedvem virágnyelvre lefordítani… (Nagyrészt) a hipergám ösztön irányítja a nőknél a punci nedvesedését, a konkrét nemi vágyat. Nyilván más tényezők is vannak, de alapvetően egy ösztönös folyamat, hogy egy ember kire gerjed (és kire nem), ezt nem lehet tudatosan irányítani. A hipergám ösztön pedig azt mondja, hogy a punci csak olyan pasira nedvesedik, aki sikeres utódokat képes nemzeni, tehát maga is sikeres. De mivel a siker nincs kiírva nyomtatott betűkkel a férfi homlokára, ezért a hipergám ösztön a siker jeleit keresi a másik viselkedésében, testbeszédében, szavaiban, stb. Ez egy nagyon fontos kulcsmomentum, a legtöbb ember aki nem érti az egészet ezen bukik meg. Az ösztön a jelekre figyel, nem a “valódi sikerekre”. Tehát lehet a nőknél sikeres (ha más nem hát gyors szexkalandokra) egy csőszerelő, akinek a testbeszéde alfa, és lehet sikertelen a nőknél egy nyámnyila milliomos.
Namármost. A házasodáskor a legtöbb nő (tételezzük fel, hogy nem vagyonra hajt vagy szülői nyomásra köt kompromisszumot, hanem ténylegesen szereti a férfit akihez hozzámegy) kívánja a pasiját, mert az úgy viselkedik, hogy az kielégíti a hipergám ösztöneit. Gavallér, romantikus, sármos, van benne újdonság, stb. Nem kell, hogy ezek feltűnően durván megmutatkozzanak, elég ha a nő az adott pillanatban úgy érzi, vagy magához (a nőhöz) képest relatíve sármos a férfi. Csakhogy a házassággal sokszor megváltoznak a dolgok, a hétköznapok unalmasak, és hónapok vagy évek munkájával a nő kijárja magának, hogy a pasi engedelmeskedjen neki. Jön az “igen drágám”, a “bocsáss meg drágám”, a “jó lesz úgy ahogy te akarod drágám” és társaik. Ez a folyamat az elbétásodás, amikor a friss, ropogós csábítóból szép lassan papucs lesz. Sajnos a nők alaptermészetében benne van, hogy folyamatosan próbálják bétásítani a férfit, erről van is itt egy régi cikk:
www.ferfihang.hu/2011/11/15/az-ember-tragediaja-masodik-resz/

Így áll össze a kép, és ebbe tökéletesen be lehet illeszteni Langley megfigyeléseit. Azok a férjek, akikről Langley beszél, akik könyörögnek a nőnek, hogy ne váljon, virágot vesznek és stb., azok az elbétásodás legvégső fázisát tapossák. Jobbat tennének a házasságnak, ha a sarkukra állnának és elzavarnák az asszonyt a büdös p*csába – dehát ők ezt nem tudják, nincs a vérükben, és elborzadnának a gondoltra, hogy ilyet csináljanak. A nő meg azt látja, hogy ez a pasi egy lábtörlő, egy papucs, egy toprongy gerinctelen senki, aki minden megaláztatást eltűr, és még odatartja az arcát a további pofonokra. Ettől durran ki a nő agya végleg, mert nem érti, hogy hogyan tudta az életét egy ilyen meztelencsigával összekötni. Ezért durvulnak el a válások, ezért nem érti sok pasi, hogy a felesége (aki annakidején olyan kedves volt és úgy szerette) hogyan tudja ilyen intenzíven gyűlölni. Pedig ő mindent megtett, virágot vett, elment a házassági tanácsadásra, elolvasta a (profeminista) könyveket amik leírták, hogy figyeljen többet a feleségére és legyen megértőbb, stb. stb.

Mit tehet a nő? Mondjuk elszór olyan megjegyzéseket a férjének, hogy “olyan szexi amikor határozott döntéseket hozol” <- ez itt direkt gagyi példa az elmélet szemléltetésére; amelyik nő nem tudja ezt jobb formába önteni az adja vissza a diplomáját :D Nőként lehet tudatosan “jutalmazni” a férfi jó viselkedésformáit – ezt ugye minden nő gyakorolja, csak legtöbben pont a rossz irányba :\ Ugyanakkor lehet büntetni is a pasi hülyeségét, pl. “ne légy már ilyen nyámnyila”. Egyszerű szavakkal lehet a helyes irányba terelgetni, anélkül, hogy a szájába rágnád, hogy mit csináljon. (Az mindenképp bukta, ha neked kell rávarrni a golyókat mert magától nincsenek, akkor keress másik partnert…)