Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Repülős Rozi

106 bejegyzést írt és 191 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyértelműen a Wizz Air fő tulajdonosa dobta a legnagyobbat ma a Paris Air Show-n, az Indigo Partners azt jelentette be, hogy négy légitársasága összesen 50 darabot rendel az Airbus 320-as család új, nagy hatótávolságú modelljéből. Ebből 20 jön a Wizzhez, amivel 7-8 órás útvonalakat is repülhet majd…..
Végre megnyílt a jövő nyári foglalási időszak minden fapadosnál, lehet tervezgetni. Foglalni viszont a két ultránál az esetek 99,9 százalékában pénzkidobás, a jegyeket még nevetségesen drágán adják. Érdekes, hogy a Wizz semmit se bővít Budapesten, a Ryanair viszont igen. A Wizz Air bázisonként,…..
Szeptember közepétől mindig nagyon olcsó jegyek vannak őszre, megkerestünk ezek közül is néhány leget. Ezek a legjobb helyek, ahova akár már 5-7 ezer forintért elrepülhetünk melegedni a hűvös-ködös-rövid nappalos időszakban. Van persze egy valag hely, ahova 3-4 ezresek a jegyek, de ezeket már…..
Sok évvel a Malév után újra lesz Budapest-Cork kapcsolat. A Ryanair repüli jövő tavasztól, a menetrend magyar turistáknak kifejezetten jó. Több mint egy éve a kinti magyarok petíciója kapcsán írtunk arról, hogy miért olyan kevés és drága a járat Magyarország és Írország között. Most megkapták,…..
A Wizz bejelentett két új útvonalat, arról persze elfelejtettek szólni, hogy kettőt hármat meg bezárnak. Az átlag magyar turista kifejezetten rosszul járt. Két új útvonalat jelentett be örömködve a Wizz Air az elmúlt két hétben, a sajtóközleményük miatt ezt sokan megírták, az viszont szokás szerint…..
Pár nap múlva kitör az iskolai szünidő, a nyaralók többsége nyilván már rég lefoglalta a maga útját, de ne aggódjon az se, aki még nem tette. Összegyűjtöttük a szerintünk legjobb tengerparti ajánlatokat.  Elöljáróban: ezen a listán nem az olcsóság volt a legfontosabb szempont, arról, hogy hova…..
Nagyjából kéthetente vannak 20 százalékos leárazások a Wizz Airnél, ezekről már rég nem írunk külön-külön, általában jönnek menetrendszerűen. A mai viszont két okból is különleges: ritkán adnak minden járatra kedvezményt és szintén ritkán ficcen be 20 helyett 30 százalék. Persze fanyalogni most is…..
Repülős Rozi 2018.05.17 10:20:07
@svajcineger: jogos, amit néztem, mind 30 volt, de azért belevezetem a szövegbe is
Jövő héten jelenti be nagy debreceni bővítését a Wizz Air. Sajtótájékoztatóra szóló meghívóból nem illik cikket írni, de nem mindenki gondolja így, a Délhírnél például most is annyira örültek, hogy nagy bejelentést ígérnek debreceni nagy emberek jelenlétében, hogy helyből világgá kürtölték: jön a…..
Repülős Rozi 2018.05.14 16:00:31
@Töhötöm Kolompos: erről vicces sztori lesz Guszti szerint a következő posztban
Nem pár euróval húzza le a Wizz Air azokat, akik nem akarnak szanaszét ülni a gépen, ügyesen megemelték az ülésválasztás díját azt megelőzően, hogy sutyiban átprogramozták az helyosztó rendszert szétültetősre. A kisgyerekeseket legalább nem ültetik szét, de a nagyobbakat simán elszakítják a…..
Repülős Rozi 2018.05.10 20:47:34
@ételizésítő: betelt a pohár az utolsokat toroltem is
Komoly változás idén: újra érdemes még egy főváros környéki magyar utasnak is Bécsből indulni nyaralni. A budapesti nyaralójáratokat szokás szerint aranyárban méri a Wizz, a Laudamotion-Ryanair páros viszont még a főidényre is rengeteg jegyet ad 10 ezer forint környékén Ferihegy 3-ról. És kiváló…..
Repülős Rozi 2018.04.22 10:11:00
@AzUtazó: @megamedve: egyelőre június 8 előttre van csak 5 eurós, majd nyilván lesz későbbre is. és csak erdbergig dobja fel, a reptérre nem, ha ez annyira fontos, foglalj erdbergig és szállj le a reptéren. a regiojetnél minden jegy 8,90 a reptérre is.
Van pár útvonal Budapestről, ahova most még be lehet utazni olcsón, de már nem sokáig, mert hamarosan eltűnnek a menetrendből. Különböző okokból élnek ezek a Wizz-járatok, a közös bennük az, hogy már nem sokáig, érdemes őket kihasználni, amíg még vannak. Lamezia Terme Időrendi sorrendben: Hahn és…..
Botrányos körülmények között, lényegében az egyik pillanatról a másikra zárták le a szaloniki repülőtér fő futópályáját, a diszkont légitársaságok pedig különböző döntést hoztak arról, hogy beérik-e a másikkal. A Wizz azonnal átirányította járatait Kavalába, ez a budapesti utasokat is érzékenyen…..
Repülős Rozi 2017.12.14 10:27:56
@wrstjnethn: semmiképp nem akarta azt sugallni, hogy beszarik, akik nem szállnak le, sőt személy szerint laikusként nekem szimpatikusabb az, hogy amíg nem 100%-os a dolog, mennek máshova. köszi a hasznos kiegészítést és hátteret.
Van néhány olyan dolog Váradi József legutóbbi interjújában, amely nem csak az üzleti oldalról szól, hanem az utasok számára is érdekes lehet. Ezekből szemezgetünk. Az interjú a Wizz-vezérrel november elején jelent meg a Forbes magazinban és mivel Gusztinak van némi köze hozzá, rám bízta, hogy…..
Ma reggel órát tekertünk, életbe lépett a téli menetrend és a Wizz erre a napra időzítette az új csomagszabályának bevezetését. Nem adott ki róla újabb közleményt, de egy nyilatkozat alapján nagyjából sejthetjük, hogy kitől veszik el a kézicsomagját és kitől nem. A változásról annak bejelentése…..
Repülős Rozi 2017.10.29 10:10:45
@erhnn: köszi, ebben új infók vannak, érdekes.
Egyrészt a kicsi, amit mindenképp felengednek, végre kapott egy mérethatárt, ami kisebb, mint eddig az ingyenes kicsi volt.
Másrészt ha fel lehet adni a kézit a csekkinnél is, akkor lehet ingyen vinni vágóeszközöket, piákat? olyan mintha feladott lenne.
Jön az ősz, esnek végre keményen a repjegyárak, most már könnyű válogatni a nagyon olcsó ajánlatok között. Bőven több mint 10 útvonalon kukkantottak be a jegyárak 5 ezer forint alá, kis híján 3 ezres jegyekből is össze tudtunk volna gereblyézni egy tízes listát. De inkább legyen 5 ezer a határ, ezen…..
Rég írtunk már ármustrás posztot és őszintén kénytelenek vagyunk bevallani, ez is nehéz szülés volt. Jó hír a légitársaságoknak, rossz az olcsó jegyre vadászó utasoknak: nagyon nehéz volt összevakarni jóárasított jegyeket nyár végére, illetve ősz elejére. Nagyon úgy fest, hogy a szolgáltatók dögre…..
Nem rossz a 30 százalékos születésnapi Wizz-akció, de azért most se szabad ész nélkül bármit megvenni. Tavaly jó nagy várakozás előzte meg a jegyvadászok körében a Wizz Air születésnapját, mert a korábbi években akkorát durrantottak, hogy belefagyott a rendszerük, sokan nem tudtak vásárolni. Aztán…..
Repülős Rozi 2017.05.18 19:16:52
@megállazész: vennénk. lehet, hogy pár ezerrel lejjebb jön, de sanszos, hogy csak az egyik lába, ilyesmi. főidényben szempont az is, hogy gyorsan fogynak a jó ár/érték arányú szállások, több esély van ezeket megszerezni, ha tuti a repjegy, vele az időpont.
Új járat, új londoni reptérre, szokatlan géptípussal: pár hét múlva indul a Stobart Air-FlyBe közös járata Southendre. Még bejáratós, sok az olcsó jegy, sok dátumra simán alámentek a Ryanairnek és a Wizznek. Decemberben jelentették be a FlyBe érkezését Budapestre, ami most, pár héttel a londoni…..
Továbbra is nagyon dinamikusan áraznak a derék ultra fapadosok, ami azt jelenti, hogy a jegyeik nagyjából fele irreálisan drága, 20 százalékuk simán drága, 20 százalék reálisan árazott és kábé 10 az, ami olcsó, amit érdemes megvenni. Ezekkel viszont szerencsére egészen tuti helyekre repülhetünk,…..
Repülős Rozi 2017.04.09 22:07:45
@FlyD: Nem sok összefüggés van a szállásárak és a töltöttség között, az utasok többsége norvég, meg kint dolgozó magyar lesz. Amúgy meg épp tegnap foglaltam bergenben 38 euróért airbnb-s szállást, a nagy drágaság se stimmel.

Faróba átszállással több variáció is olcsón, kifelé érdemes azzal menni, haza meg a közvetlennel, mert este repül.

Ibizára a sűrítés kényszer volt, mert be kellett zárni Isztambult, valahova beforgatták a gépet. De nem jött be nekik, idén megint csak heti egy van.

@kiskutyauto: ez így van, ezért szólunk, ha épp nyertél.

@fingerbangs: mostanra a kiút felment, a vissza maradt 4 ezren, ez egy ilyen műfaj. én megvenném külön a hazautat, a kifelét meg később, ha leesik.
Repülős Rozi 2017.04.10 19:35:56
@FlyD: Room in Bergen Senter néven fut
Repülős Rozi 2017.04.13 09:29:33
@geegee: @Mérgező Hulladék: @Yumurdzsak: úgy tűnik, a légitársaság a szabályok szerint járt el, ellenben a kommunikációt csúnyán elcseszte. Itt van megírva:

forbes.hu/uzlet/igy-tudsz-elbukni-tobb-millio-ugyfelet-nehany-bena-mondattal/

Amúgy szerkesztőség az nincs, de hárman írjuk munka mellett, általában nagyon lelkesen. :)

Tervben van a szállásos poszt, igen.

@FlyD: érdekes, elég last minute foglaltuk, érkezés előtt pár héttel és csak egy napra.
Szokás szerint az easyJet tette fel utoljára a téli menetrendjét, most már majdnem teljes a kép arról, hogy hova utazhatunk majd fapadon október után. Azért majdnem, mert néhány új útvonal bejelentése még várható a következő hetekben, az viszont már most szinte biztos, hogy mi szűnik meg. Több…..
Durva útvonal-bejelentési lázban vannak az ultra fapadosok, a Wizz és a Ryanair két héttel az előző bejelentések után most újabb városokat dobott be. Az egyikre valószínűleg már rég lett volna igény, a másikkal pedig egy új kontinens kerül fel a térképre, az első fapados járat Marokkóba, konkrétan…..
Új gépet továbbra sem hoz pesti bázisára a Ryanair, de három új útvonalat igen. Edinburgh nagyon király, eddig mocskos drága volt. Prága fapadilag vadiúj, viszont igencsak meglepődtünk rajta. Valencia lényegében papírforma. Majdnem pont két éve annak, hogy amikor rákérdeztünk a Wizznél arra, hogy…..
Az elmúlt hónapban itt a blogon olvashattatok arról milyen lesújtó képet fest a tavalyi évben már 11 millió utast kiszolgáló Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér éjszakai tömegközlekedéssel való megközelítése. Ahogy azt saját, és mások tapasztalatai is mutatják mind külföldiként, mind magyar utasként…..
Ez a tél elég hidegre sikeredett itthon, érthető, ha sokan húznának el most már melegedni egy kicsit. Ez sem lehetetlen, akár már a jövő hétre vannak olcsó jegyek igazán fasza és meleg helyekre is. Összegyűjtöttünk 7 igazán kedvező lehetőséget februártól áprilisig. Na ennyire érdemes korán…..
Repülős Rozi 2017.01.30 17:48:53
@vackor1: ezt sose plusz napként számoljuk, hanem az út ugyanannyi, csak egy éj és egy nap máshol van. városi transzfer nem tétel, egy BKV-jegy, ha kis sétával kikerüljük a reptéri indulásos lehúzást. persze ha ez plusz nap lenne, akkor jogos, meg akkor is, ha csak kényszerből nézi valaki a plusz várost. szerintem sok helyre érdemes menni egy napra is impulzusokért, aztán ha bejön, lehet visszamenni később többre. de ez is teljes egyéni.
Feje tetejére állt a világ: Budapesten már ember sem mindig van a csomagméricskélésre, bezzeg a legnagyobb Wizz-csomópontban keményen büntetik az utasokat, ha nem tartják be a szabályokat. Konkrét intő példa: még mindig vannak olyanok, akik más légitársaságra hivatkozva próbálkoznak három…..
Repülős Rozi 2017.01.23 23:12:31
@hantabanta: ez már csak azért is baromi érdekes, mert nemrég mi is jöttünk Teneriféről és oda se bagóztak a csomagokra. Úgy tűnik, jobban odafigyel a Wizz, hogy a földi kiszolgálói betartassák a szabályokat.
Repülős Rozi 2017.01.24 11:56:51
@hantabanta: start of descent lesz az :)

@valakivalaholvalamerre: te vagy eltévedve, ezek nem eldugott dolgok, elég nagy betűkkel ott van mindenhol, a rendszer külön rákérdez foglaláskor, a beszállókártyán is rajta van, szóval erre kár hivatkozni.

@Plumper_: @blöff: pedig Plumper észrevétele jogos, sok paraszt pakol úgy kis szarokat és kabátokat, hogy a másik normál, fizetett bőröndjének alig marad hely. főleg a wizznél, ahol még külön fizetsz is érte, jogos elvárás, hogy legyen hely egy gurulós poggyásznak.
Repülős Rozi 2017.01.24 12:02:55
@MaxVal BircaMan ELEMZŐ: elvileg két csomagnak számít. ha biztosra akarsz menni, akkor veszel egy elsőbbségi beszállást, ahhoz jár egy kis kézi. a gyakorlatban eldugod a kabát, vagy pulcsi alá és simán átviszed.